Szöveg és fotók: ZAPLETÁN ZOLTÁN-tól, a VÍRUSNAPLÓ munkatársától

A Szegedi Tudományegyetem ROCKTÖRTÉNET ÉS AZ EZREDFORDULÓ SZELLEME című kurzusára az egyetem bármelyik karáról lehet jelentkezni – csak egy kis szerencse kell a bejutáshoz… (a nagy idők legjobb „részidő”-je volt, amikor a 300 fős jelentkezési keret – a meghirdetés pillanatától számított egy percen belül megtelt…).
Korábban az SZTE Ady-téri épületének nagy előadója, az Aud(itórium) Max(imum) volt az előadások helyszíne. 2020-tól, a Covid-járvány miatt, másfél éves kényszerszünet következett rocktörténet történetében, de a most végződő tanévben a Tanárképző Főiskolai Kar megmentette, vagyis befogadta a kurzust. Emiatt a korábbi 300 fős létszámkeret 120 fősre csökkent, a Hattyas sori előadóterem, a Panoráma terem méretei miatt.



A kurzust Pleskonics András – Dr. Rock kreálta és 2005 óta vezeti, amelyen eddig közel 8000 hallgató tett, két kreditpontot érő vizsgát.


A kurzus mostani féléve a rocktörténet előzményeiről, forrásvidékeiről és első hőseiről szólt Elvis-ről, Buddy Holly-ról és Eddie Cochran-ről.

