
A magyar nyelvben használatos a kurva, ringyó és szajha kifejezések, de ezek a szavak mégsem fednek le a prostitúcióval kapcsolatos minden tevékenységet. Általában prostituáltnak – kurvának nevezik a fizetség ellenében nyújtott szexuális szolgáltatót. A prostituált szó a latin prostere igéből származik, jelentése: kiáll, árul, árulja magát.
A legkorábbi kifejezés kurvákra, a sumer papnőkre alkalmazott szent szajha. Az ókori Görögországban Aphrodité korinthoszi templomában előfordult, hogy egyidejűleg ezer prostituált is tevékenykedett.

A prostituáltak társadalmi ranglétrája piramisszerűen épül fel:
- Kitartott nők: az ókori hetérák utódai, ránézésre jól szituált üzletasszonynak tűnnek, de magas életvitelüket egy-két vagy három férfi teremti meg számukra. Gyakran ezek a lányok felsőoktatási intézmények hallgatói, vagy alkalmazásban is lehetnek valahol, de alacsony a jövedelmük.
- Call-girl: telefonon keresztül jut kliensekhez. Hívásra házhoz mennek, valamint üzleti fogadásokra kísérik partnereiket. Az üzletszerzés egy cégen keresztül bonyolódik. Az internet rohamos fejlődésének és terjeszkedésének eredményeként pedig már nagyon sok honlapon is megtalálhatóak az ilyen szolgáltatást kínáló nők.
- Szállodás lány: szállodák, exkluzív bárok alkalmazottja. Kuncsaftjait szobára viszi. A szállodák bárjai szívesen látják őket, mert fellendítik a forgalmat.
- Házi prostituált: magánklubban vagy bordélyházban dolgozik.
- Masszázsszalonos prostituált: egy olyan intézményben kínálkozik fel, amely elvileg legális masszázs és egészségügyi szolgáltatások elvégzésére szolgál.
- Utcalány: az utcán szerez kuncsaftokat. Jól szervezett hálózat tagjai, többnyire „stricijük” van, aki gondoskodik védelméről és ügyfeleket is szerez anyagi ellenszolgáltatás fejében. Ezek a lányok az ipar legkiszolgáltatottabb áldozatai. Nem válogathatnak partnereik között. Gyakori az erőszak és a fizikai bántalmazás esete. Szexuális fertőzésnek is az ő rétegük van a legjobban kitéve. A lányok gyakran nehéz körülmények között élnek, egy „menet” árát igen alacsonyan szabják meg.

Németországban a futtatás és a bordélytartás 2002-es dekriminalizálása, vagyis ezzel a prostitúció és a szexuális kizsákmányolás normalizálása, a kereslet és az emberkereskedelem ugrásszerű növekedéséhez vezetett. Az országban 3000 bordélyház van, csak Berlinben 500. Ma a németországi kb. 400 000 prostituált dolgozik.
Becslések szerint a 83 millió lakosú Németországban naponta alsó hangon is 1,2 millió férfi megy prostituálthoz. Naponta. Egy reprezentatív felmérés szerint a német férfiak 27%-a járt már prostituált nőnél.

A férfi prostitúció szétválasztható aszerint, hogy azonos vagy ellenkező neműek számára ajánlják fel magukat.
- A belami az igényesebb kategóriába tartozik, míg a hímringyók általában utcán vagy aluljáróban fordulnak elő. A jelenség szorosan kapcsolódik a gyermekprostitúcióhoz, mivel a fiúk átlagéletkora általában 15-16 év, de nem egyszer tizennégy éven aluli gyerekek. A nemi betegségekkel általában sem a kliens, sem a prostituált nem igazán törődik, így ez a réteg a legveszélyeztetettebb a szexuális fertőzések szempontjából.
- A gigolo és a selyemfiú olyan férfi, aki szexuális vonzerejét a nők körében anyagilag is kihasználja. Általában vagyonos hölgyekkel keresnek, tartanak kapcsolatot.
- A „chippendale fiúk” műsor keretében, gyakran csoportosan lépnek föl a nőközönség előtt, ez elsődlegesen sztriptízműsort jelent, de előfordul, hogy felajánlkoznak közben/utána.

A FÉRFI-PROSTI SZOLGÁLTATÁS AZ ORGAZMUS VÉGÉIG TART
Egy budapesti férfi-prosti elmondta nekünk az orális és az anális szex tarifáit, aki szerint ő, kettő ezer forintos felárral, óvszer nélkül is vállalja az aktust. Az orális szex 4.000, az anális 5.000. Ő átlagosan 40.000 forintot keres egy műszak alatt. Ebből pedig könnyen ki lehet számolni, hogy ahhoz, hogy ezt a pénzt megkeresse, vagy tíz kuncsaftot kell fogadnia.
Az is komoly különbség, hogy míg a női prostituáltak időre dolgoznak, a férfiak nem. A férfi-prosti szolgáltatás az orgazmus végéig tart. Fizetni az aktus után kell, nem pedig előre. Az első kérdés, ami az aktus előtt elhangzik, hogy passzív, vagy aktív a kuncsaft. Vagyis, hogy azt szeretné, hogy neki hatoljanak be, vagy hogy ő tehesse ezt meg.
Azt mondja, mindenféle ember jön hozzá: egy közös van bennük csupán, mind férfiak. Vannak köztük gazdagok és szegények, idősek és fiatalabbak. Vannak köztük szemérmetlenek, akik azonnal előveszik a nemi szervüket. Aztán ha lebuknak azt mondják, éppen pisilnek, nem pedig aktusra várnak. A nagyüzem általában este kezdődik, mondja a férfi. Ilyenkor jóval több a kuncsaft. Van, akivel bemegy a bokrok közé, és van akivel egész egyszerűen egy fánál csinálja. Sok embert a sötétben az sem érdekli, ha meglátják. De az is lehet, hogy pont ez hozza őket izgalomba.

LUXUS-PROSTIK ÉS DABAJOZÓ CELEBEK
Egy ismert budapesti Mádám szerint ügyfeleik óriási hányada 35 év feletti nővel szeretne alkalmi szexuális kapcsolatot. Ami pedig a testalkatot illeti: a kliensek jelentő része kifejezetten a gömbölyded idomokra gerjed. Szerint praxisában nem egyszer megtörtént, hogy az ügyfelek nem tartottak igényt az átlagos testalkatú lányokra, mondván, túl csontosak; és bizony nem sok munkát tud adni a húszas éveik elején járó lányoknak sem: lévén, hogy klienseik jelentős része inkább negyvenes nők társaságára vágynak. Ahogy mondja: Egy 60 éves vezérigazgató miért csevegne egy a saját lánya korában levő nővel?. Továbbá azt is elárulta, hogy a nála dolgozók társadalmi összetétele is kezd átalakulni: mostanában bankárok, jogászok, orvosként praktizáló nők is jelentkeznek nála, hogy kipróbálnák magukat az iparban – a magas státuszú ügyfelek pedig pontosan ilyen társaságért fizetnek a legszívesebben.