2020.DECEMBER 10. – CSÜTÖRTÖK

Szerző: | dec 10, 2020 | Vírusnapló, Archívum, Politika, Történelem

A VILÁG MŰVELTEBB FELÉN MINDENKI ISMERI ORBÁN VIKTOR MAGYAR MINISZTERELNÖK NEVÉT

A Transparency International konferenciáján tartott előadást Tölgyessy Péter Orbán Viktor kormányzásáról.

TP

Magyarország egy nagy és gazdag királyság volt. Aztán jött a 150 éves török uralom és ország fejlődése megszakadt. Mária Terézia alatt jöttek rá a magyarok arra, mennyire le vannak maradva. Akkor keletkezett az a képzet is, hogy az ország feladata a Nyugat centrumába kerülni. Mélyen benne van az országban ez a vágy, de a magyarok még ma is csak a Nyugat peremvidékén léteznek, a Nyugat legkeletibb része vagyunk.

Az ország nekilendült, a dualizmus korában nagy eredményt ért el, utána visszaesett. Sokszor a balszerencse pusztított, például, hogy a világháború után a szovjet övezetbe került az ország. Finnországot és a spanyolokat a két világháború között is leelőzte Magyarország, de miután ez a két ország nem szovjet övezetbe került, sikeresen felzárkózott. Mi pedig bekerültünk, és lezárkóztunk. 1989-ben távolabb voltunk a Nyugattól, mint előtte bármikor.

Aztán 89-ben úgy tűnt, hogy itt a hatalmas lehetőség arra, hogy újra valódi nyugati ország legyünk, ugyanoda jussunk, mint más, korábbi peremországok. A 30-40 éves vágyból végül nem lett felzárkózás. A magyar történelemre jellemző, ami történt.

A világ is nagyot változott, a gyors felzárkózás lehetősége kikerült Európából, ehhez társultak a magyar bajok is: hirtelen hideg polgárháborús szembenállás lett a demokráciából, ahol a két oldalnak fontosabb volt a másik végső legyőzése, mint a szükséges változtatások végrehajtása.

De látni kell, hogy a térség egészében sem sikerült a felzárkózás, és Nyugat magországait is súlyos válság sújtja, aminek a mértékét utólag lehet megmondani. A 2008-as válsághoz köthetően bekövetkezett a korszakváltás, amit 2015-ben politikai korszakváltás is követett.

A legfontosabb gazdasági változás, hogy míg korábban középre húztak a nyugati társadalmak, a középosztály számított a legerősebbnek – az emberek 80 százaléka oda sorolta magát és a fiatalok 90 százaléka jobban élt, mint a szüleik, addig ma a 60 százalékuk ugyanúgy, vagy rosszabbul él náluk.

A középre húzó demokrácia alól elkezdett kicsúszni a talaj. A politikai is polarizálódott, nemcsak itthon, máshol is, erre Amerika és Nagy-Britannia a példa. Ami velünk történt, abban két dolog találkozott: a nyugati világot érintő válság és az, hogy nekünk nem sikerült az elmúlt 30 év egésze.

Nem lehet hinni azokban a baloldali értelmezésekben, hogy egy hatalomra vágyó ember gátlástalanul megszerezte, elrabolta volna az országot. Olyasmi játszódott le, ami az egész világon is megtörtént, csak nálunk különleges politikai tehetség élt a lehetőséggel.

A mi megoldásunknak rengeteg keleti motívuma van, ugyanakkor Magyarország az egyik trendindító ország – elég csak Horthyra, Nagy Imrére és 1989-re gondolni. Magyarország mélyen beleilleszkedik a politikai trendbe, Orbán világméretű politikussá nőtte ki magát, a nemzetközi jelentősége csak Puskás Öcsiéhez fogható. A világ műveltebb részén mindenki ismeri a nevét, és ez kevés magyarral fordult elő.

Magyarország lehetőséget kapott arra, hogy a joguralom rendjével visszatérjen a Nyugathoz, ami viszont az első időszakban sikertelenséget, polarizált szerkezetet hozott. Az átlag magyar úgy élte meg, hogy a joguralmi rendszer felépítése az elitek dolga, az a kisembert valójában nem védi meg. Az emberekben keleties vágyak sokasága maradt meg, igényelték a paternalista államot, hogy az igazságot tegyen.

A döntő különbség viszont a kelet és nyugat között az, hogy utóbbi jogállam jogbiztonságot, világos játékszabályokat kínál, de a siker nem a szabályokon, hanem a játékosokon múlik. Focihasonlattal élve: nem attól lesz egy csapat világbajnok, hogy nagyobbra állítják az ellenfél kapuját, hanem attól, hogy jobb csapatot küld pályára.

Kádár János magyar tapasztalata arról szól, hogy a siker titka a szabályszegés. A kisember és az elit is azzal próbál boldogulni, de az állam sem szabályszerűen működtette volna a berendezkedését, egyedi jogalkalmazással élt. A jog a Kádár-korszakban végig a politika szolgálólánya, eszköze volt. Ebből próbáltunk volna szabadulni, de a rendszerváltáskor felépülő magyar jogállamot az Alkotmánybírósággal együtt a szélesebb közvélemény az elitek ügyének tartotta.

Orbán második rendszerváltása előtt, 2009-ben egy nagy nemzetközi felmérésből kiderült, hogy a kapitalizmust, a joguralmat és a politikai váltógazdaságot legkevésbé a magyarok fogadják el, még az ukránoknál is rosszabb eredmény született itthon.

A választáson a 89-es konszenzushoz köthető, új rendszerváltást megalapozó pártokat elsüllyesztette a közvélemény, az MSZP-t megfelezte, és nagyrészt a létező rendszertagadó pártokat emelte fel a magasba, mint a Fideszt és nála is nagyobb arányban a Jobbikot és az LMP-t.

A Fidesz – és az akkor még vitatatlanul jobboldali – Jobbik együtt 69,4 százalékot kapott, az ellenzéki párt pedig az első évben a fideszes előterjesztések 95 százalékát megszavazta, legfeljebb annyit tett hozzá, van, amit erőteljesebben kéne csinálni.

Orbán Viktor a 89-es rendszerváltást egyre inkább zavaros időknek kezdte minősíteni, a Nyugattal szembemálló új rendszerváltást hirdetett. Ez jogilag nem jelentette azt, hogy szabályok özöne megváltozott. Orbán új Alkotmányában alig volt átalakítás, csak három ponton történt változás: az Alkotmánybíróság visszavágásánál, a gazdasági és szociális ügyek kétharmadossá tételénél (aminek a Fidesz-kormányokra csekély volt a hatása), illetve a bírói önkormányzat megszüntetésénél.

Aminek viszont volt fordító hatása az az, hogy a Fidesz hatalmi piramist épített fel. Ez más országokban is így történik ha egy országban kormánytöbbség van, ez a mechanizmus azonnal elindul. Ahogy a sikertelenül felzárkózó országokban gyakorta megtörténik, az új kormány legitimációját már nem a nyugatos mintakövetésből, hanem a nemzeti érdekek képviseltéből vezette le. Ebből következően a sikertelenség okát a külföldiekben kell keresni, a magyar pedig a világ legjóravalóbb népe, aki mindent megtesz a sikerért. Ezt minden nép szívesen hallja. A felelős tehát a külföldi és azok, akik elárulják a hazát. Ez a külső legitimációs elv, a politikai magyarázó elv pedig az, hogy a javakat át kell csoportosítani a jóravaló magyarok számára. Ez első lépésben döntően a fideszes elit számára történő átcsoportosítást jelentette. Orbán Viktornak ugyanis a legfontosabb politikai tapasztalata az volt, hogy ha nincs új politikai elit, nem lehet más a politika, mint ami a 80-as évek folytonosságából megjelent. Ezért volt szükség új politikai, gazdasági, média és kulturális elitre is. Orbán legelső feladata ennek megvalósítása volt.

A privatizációt újrakezdeni, konfiskálni nem lehetett, a személyre szóló jogalkotással lehetett elérni, hogy a jók kedvező pozícióba kerüljenek, míg a rosszak kedvezőtlenbe. A legjobban a különadóknál lehet megragadni ezt az elemet. Ott szinte vállalatra lebontva volt, hogy akit szeretünk, az kevesebb adót fizet, akit nem, az többet. Ha van klasszikus jogállamisági sérelem, akkor az a személyre szabott jogalkotás, mikor a jog eszköze a politikának.

2010 után az Orbán-kormány az első időszakban jelentős megszorítást alkalmazott, 1400 milliárdot vont ki a nagy ellátórendszerekből, de elérte, hogy az ország kiszabaduljon az adósságcsapdából. Elérte, amit a baloldali kormányoknak 40 év alatt nem sikerült: megszűnt a túlköltekezés-megszorítás ciklusa. 2014-19 között egészen kiváló eredményt ért el a gazdaság. Míg 2004 és 2009 között 2,5 százalékos volt a gazdasági növekedés, a szlovák pedig 25, addig az előbb említett időszakban 27 százalék volt itthon és 22 százalék a szlovákoknál. Míg a baloldali kormányok végső időszaka alatt jelentősen leszakadtunk a nyugati növekedéshez képest, addig 2014-19 között jelentős felzárkózás volt.

Közben Orbán hozzáállása is megváltozott, a növekedés előnyeire egyre inkább ráérezve a külföldi tőkét is jelentős szereplőként fogadta el, ez igaz a kereskedelemre is, ahonnan eszébe sem jut kiszorítani őket. Nem véletlenül írta egy német szaklap a 2018-as választások előtt, hogy a német üzletemberek 90 százaléka a Fideszre szavazna, annyira elégedett volt ugyanis a Fidesz politikájával és annyira alkalmatlannak tartotta az ellenzéket.

Típustörténet, ami az országban történt. Amikor először bevezették a nyugatos szerkezetet, az politikai zűrzavarhoz és versenyhez, polarizációhoz és gazdasági bajokhoz vezetett, amelyben a közösség nem érezte jól magát, és egy erős vezetőhöz, a megmentőhöz fordult. Ugyanez történt Napóleon korában is, ő beszélt először a Nyugat alkonyáról, ami nálunk is megjelenik újra és újra. Orbán Viktor jelentős részben erre alapozza a kormányzását. Az Orbán-rendszert bírálók a végeredményt akarják megragadni, holott a végeredmény elérése tulajdonképpen jogszerű. A baloldali kritikusok a Fidesz-kormányon baloldali értékítéletet kérnek számon – ez az EP-jelentésekben is tetten érhető, ahol mély baloldali értékítélet ütközik a normál jogállami kritikával. Ezek szétválaszthatatlanok, és Orbán egy részükre okkal mondja, hogy nem úgy vagy egyáltalán nem igazak.

Valójában két kulturális szerkezet áll egymással szemben, egy nyugatos és egy keleties, ezért nagyon nehéz a konkrét ügyeket megragadni. Az országgal szembeni szankciókat sokan úgy interpretálják, hogy végre az Orbán-kormány megkapja a kellő büntetést azután, amiket csinált, de ez ennél bonyolultabb. Az a processzus, amiből vagy nem lesz semmi, vagy jóval kevesebb lesz, mint ahogy tervezték, eleve nem volt megfelelően kitalálva. Ha jogerősen megállapítja egy erre hivatott szerv – a bíróság -, hogy korrupció történt, elloptak vagyont, azért legitim büntetés, ha az ellopott pénz dupláját kell visszafizetni de, hogy lehet egy nem pénzben megjelenő problémát így kezelni? Ebből elképesztő viták lennének, a szankcióknak nem ez az útja. A jogerősen megfogható gazdasági problémákra alkalmas lehet a szankció, de – ne legyenek kétségeink -, ezek csekély összegeket érintenek majd, és kevés ügyben születne mindenki által legitimnek tartott jogerős ítélet.

Az egész körülöttünk lévő vitakör arról szól, hogy milyen értékválasztása van a politikának és a társadalomnak. Azt képzelem, hogy valahogy a magyar társadalom is megérti, hogy miért jó a nyugatos szerkezet és miért ad több esélyt az országnak a gazdaság felemelkedésére és miért teszi szabaddá, élhetőbbé az országot. Ezt aligha lehet külső erővel rákényszeríteni egy társadalomra, a demokráciát nem tartja exportálhatónak.

Rossz irányba mozog az ellenzék, de vajon jól taktikázik-e a kormány? A Fidesz felépített egy olyan gondolatrendszert, hogy ha valaki a külföldi példát hozva bántja a magyarokat, azzal beleütközik a “ne bántsd a magyart” érzésébe, illetve aki a külföld oldalára áll, az hazaáruló. A magyar történelemben rengeteg méltánytalanságot lehet találni, ezért nagyon mély a “ne bántsd a magyart” érzése.

Nagyon fontos kérdés, hogy amit most látunk, az a Nyugat végső alkonya-e, és a jövőben a kínai, indiai megoldások alakítják a világ sorsát – van, aki szerint ez máris megvalósult -, vagy csak egy átmeneti rossz periódusról van szó mint már többször is. A Nyugat ugyanis nagy megújulási képzetet hordoz magában, minden államilag irányított rendszert felülmúl. A parlamenti váltógazdaság, a versengő kapitalizmus és a joguralom rendszere miatt képes a megújulásra, ami néha nagy változásokat jelent. Ez a három dolog tette a Nyugatot naggyá és nem látni az okát annak, hogy ez ne így legyen ezután is.

JANEZ JANSA, SZLOVÉNIA MINISZTERELNÖKÉNEK NYILATKOZTA A MANDINERNEK

JJ

Fel kell venni a harcot a kulturális marxizmussal, családpolitika terén pedig egész Európának a magyar példát kell követnie, különben a Római Birodalomhoz hasonló vég vár ránk – mondja Janez Janša szlovén kormányfő, aki szerint Magyarországon az elmúlt évtizedben rendkívüli fejlődés ment végbe. Janša azt is hangsúlyozza: az uniós szerződéseken túlmutató mechanizmusok felállítása ellentétes az unió érdekeivel.

– Szlovéniában jelenleg stabil politikailag. De az, aki kívülről követi a Szlovéniában zajló eseményeket, az alapján, amit a média közvetít, és az ellenzékre hagyatkozva, amely kitartóan ismételgeti, hogy nincs politikai stabilitás, valóban más következtetéseket vonhat le.

Az Európai Unióról szóló szerződés, illetve a Lisszaboni Szerződés szabályozza a tagállamok közötti alapvető viszonyokat. A Szerződésben megállapodottakon túlmutató mechanizmusok felállításának tendenciája, valamint a stratégiai kérdésekben a többségi döntéshozatal megerősítésére irányuló javaslatok ellentétesek az EU létének alapvető érdekével. Természetesen Szlovéniában is vannak olyan politikusok, akik hisznek abban, hogy ez az út olyasvalamit hoz számukra, amit Szlovénia függetlenné válásával elvesztettek, illetve pótolja számukra az egykori Jugoszláviát.

– Az egyik feladatunk az EU stratégiai autonómiájának és ellenálló képességének megerősítése a világjárványok, valamint a kibertámadások veszélyeivel szemben. Tavasszal mélyen átéreztük a személyi védőfelszerelések és kritikus fontosságú orvosi felszerelések ázsiai beszállítói felé való kiszolgáltatottságunkat. Képzelje el, hogy ilyen helyzetben még az áramellátás súlyos zavarát okozó közvetlen kibertámadás is bekövetkezne. Semmilyen unió sem segíthet rajtunk, ha ilyen helyzetekben nincs kapacitása az intézkedésekre és segítségnyújtásra. A következő prioritás a nyugat-balkáni régió stabilizálása lesz, természetesen azzal a feltétellel, hogy a körülmények produktív lépéseket tesznek lehetővé.

– A 19. századi Kommunista Kiáltvány kimondja, hogy egy új világ, illetve a kommunizmus megteremtéséhez a nemzetet, a családot, a magántulajdont, a magánoktatást és a vallást fel kell számolni. Paradox módon a rengeteg áldozat és szenvedés ellenére a kommunizmus nem az erőszakkal és a diktatúrával érte el ezt a célt. Ugyanazokat a célokat ma máshogy követik. A tömegtájékoztatás, az egyetemek, a kulturális ipar, a multinacionális intézmények, a tömeges migráció, az erőltetett multikulturalizmus, egyes politikai pártok tevékenysége révén. Ügyes palástolják a dolgot, de bárki, aki ismeri a történelmet és a politikai koncepciókat, láthatja, hogy mindez milyen irányba halad. Ezért ennek ellen kell szegülni, s ezt meg is tesszük. Úgy, hogy védjük és támogatjuk a családot, megbecsüljük saját nemzetünket és más nemzeteket, védjük a magántulajdon és a magánkezdeményezések jogát, védjük a vallásszabadságot.-

– Magyarország számos sikeres reformlépést tett a stratégiai kihívások kezelésére. Ezek egyike például a családpolitika. Ebben nemcsak Szlovéniának, hanem gyakorlatilag egész Európának előbb-utóbb követnie kell Magyarországot, különben halálra leszünk ítélve, vagy egyszerűen népek váltják egymást a migráció miatt, és a Nyugat-római Birodaloméhoz hasonló vég vár ránk.

Janez Janša (1958) 2004-2008. között, majd 2012-2013 között és most, 2018 óta ismét Szlovénia miniszterelnöke. Római katolikus munkáscsaládból származik. 1982-ben a ljubljanai egyetemen végzett a védelmi tudományok szakán. 1983-ban írta első ellenzéki hangvételű cikkeit a Jugoszláv Néphadsereg jellegéről a MLADINA nevű független ifjúsági folyóiratba. Én, a SUBOTICA lap főszerkesztőjeként, 1984-től intenzív levelezést folytattam Jansával. Leveleiben előrejelezte Jugoszlávia széthullását. 1988. május 30-án letartóztatták a Mladina-ban megjelent cikke miatt. Katonai titkok megsértése vádjával állították őket katonai bíróság elé és 18 hónapra ítélték, ennek letöltését egy szigorúan őrzött katonai börtönben kezdte meg. Később a közvélemény felháborodása miatt polgári börtönbe helyezték át. A per és az ítéletek elleni társadalmi tiltakozás a szlovéniai rendszerellenes megmozdulások, az ún. “Szlovén tavasz” kezdetét jelentették. Szlovénia Jugoszláviából való kiválása után 1990-1994 között ő volt Szlovénia honvédelmi minisztere. 1992-ben jelent meg elismert szakkönyve Hadmozdulatok címmel. Két gyermeke van első házasságából és két gyermeke van a második házasságából. Keresztény, jobboldali, igazi szlovén érzelmű politikus aki az utóbbi időben az EU-ban is hallatja hangját.

RSS Hírstart hírei