2020. DECEMBER 13. – ÁDVENT HARMADIK VASÁRNAPJA

Szerző: | dec 13, 2020 | Vírusnapló, Archívum, Irodalom, Képzőművészet, Portré

Kedves Olvasóim, ugye emlékeztek, azt ígértem, hogy a karácsonyi készülődésben, advent minden vasárnapján bemutatok egy művészt. Az első vasárnap a kárpát-medencei kortárs költészet egyik legfigyelemreméltóbb alakját, MARTON ÁRPÁDOT – a misztikus költőt mutattam be. A második vasárnap mélyinterjúval idéztem meg a Szellőben Suttogó zeneszerzőt, SALLAY GERGELYT. Most, harmadik vasárnap pedig ORGOVÁNY ERIKÁT, az intellektuális festőművésznőt szeretném munkáin keresztül bemutatni nektek:

ORGOVÁNY ERIKA MŰVEI LELKÉNEK E VILÁGI PROJEKCIÓI

Valójában a projekció, vagy magyarul kivetítés, a pszichoanalízis terminológiájában arra vonatkozik, hogy saját tudattartalmainkat átruházzuk valaki másra.

Ezt csinálja Orgovány Erika, a művész, velünk halandó szemlélőkkel. Ő egy igazi intellektuális festő, nem felvett allűrökkel manipuláló, hanem olyan őstehetség, akit lelki predestinációja viszi az angyalok világába.

Erika tudja, mit fest és nem a pénzért fest. Ő is olyan, mint akire a művészettörténészek azt szokták mondani, hogy érdemes képet szerezni tőle, mert egyszer majd sokszorosát fogja érni. Nyugat-európai műkereskedők dörzsölik a markukat, amikor 2000 euróért megszereznek egy Orgovány festményt, mert tudják, hogy hamarosan nagy haszonnal adhatják tovább a nyugati, hozzáértő közönségnek, akik friss, kicsit kelet-európai látásmódra vágynak.

OE1
  • Egyéni kiállításai:
  • 1987 Sajtóház,Szeged
  • 1990 Művelődési Ház, Forráskút,
  • 1991-94 Iskola Galéria, Kiskunhalas
  • 1992-95 Keret Galéria, Szeged
  • 1996 Körösy Galéria, Szeged
  • 1997 Faluház, Algyő
  • 2003 Városi Könyvtár, Miskolc
  • 2005 Művelődési Ház, Kiskunfélegyháza
  • 2005 Gedói Iskola Galéria, Szeged
  • 2006-10 Szegedi Belvárosi Víztorony – https://viztorony.hu/h/csongrad/szeged/02f5.html
  • 2007- Nemzetiségek Háza, Szeged
  • 2007 Klub Galéria, Pécs
  • 2009 Szegedi Dóm
  • 2009 Piarista Templom, Szeged
  • 2010 Szent Erzsébet Mórahalomi Gyógyfürdő
  • 2012 Aranyszöm Rendezvényház, Mórahalom
  • 2015 Forrás Szálló, Szeged
  • 2017 EDF Galéria, Szeged
  • 2017 Méreg a gyanú – Szeged Somogy J Megyei és Városi Könyvtár
  • 2019 Méreg a gyanú – Szeged Szeged Piarista közösség
  • Csoportos kiállításai:
  • Városi Galéria, Szeged
  • Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely 16 alkalommal
  • Bálint Sándor Művelődési Ház, Szeged
  • Kőrösy Galéria, Szeged
  • EDF Galéria, Szeged
  • Szeged Somogyi Járási, Megyei és Városi Könyvtár
  • Köztéri munkái:
  • 2006 Nepomuki Szent János terrakotta szobor, Mórahalom
  • 2010 Szent Bernadett, textil-intarzia, Mórahalom
  • Grafikai munkái:
  • Maynooth University:Maynooth madárvilága
  • Természetismeret tankönyv, Mozaik Tk.
  • Természetismeret munkafüzet Mozaik Tk.
  • Kemence füzetek
  • CD borítók: Vox Nova, Savanya István
  • Pedagógiai tevékenysége
  • Oktatott kurzusok és alkotótáborok:
  • Művészettörténet
  • Rajzolás-festés ismerete
  • Tér-és tárgyábrázolás, képalkotás
  • Interjúi:
  • 1996 Kőrösy Galéria, Szeged
  • 1997 Faluház, Algyő
  • 2003 Pinceszínház, Szeged
  • 2009 Piarista templom, Szeged
  • 2016 Móra Ferenc Múzeum, Szeged
  • 2016 EDF Galéria, Szeged
  • 2017 Méreg a gyanú – Szeged Városi Könyvtár

MEGHÍVÓK

Mestere Vinoptta
Mestere Vz54u
Mestere Vinkler L6754ocx
Meste5437
Mestere952otta
Mestere 2
Mestere Viányította

KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ – TV INTERJÚ

MINDENNAPI TÖRTÉNETEK KIÁLLÍTÁS

Mestere Vinkler Lá876otta
orgovany08
orgovany02
orgovany05
Mest456
Me876
Me6574tta

A MINDENNAPI TÖRTÉNETEINK CÍMŰ KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA

Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket, a tárlat első látogatóit, akik Orgovány Erika festőművészlegújabb alkotásainak felfedezésére jöttek el ide a szegedi EDF Galériába. Kovács Zoltán Ambrus vagyok a kiállítás kulcsembere.Kulcs, aki nyitja ugyan a tárlatot, de nem feltétlenül fejti meg azt, ami az ajtó mögött van. a lényeg felfedezése Önökre vár.

Erika gyermekként Kondoroson élt.Tizenkét éves kora óta szegedi.Az 1977-es évben diplomázott.Tanárként rajzpedagógussá érett, miközben mestere, Vinkler László a festőművészi pálya felé terelte.Első, bemutatkozó, önálló kiállítása 1987-ben volt a Szegedi Sajtóház Galériájában. Azóta számos helyen szerepelt alkotásaival– az, hogy határon innen és túl hol mindenütt, az kifüggesztve olvasható – de kiemelném, hiszen az időtállóságra utal, hogy egy felszentelt selyemképe a mórahalmi templom, belső terét díszíti.

Orgovány Erikával való ismeretségünk munkahelyemhez kapcsolt, hiszen a Pszichiátriai Klinika Rehabilitációs Osztályán, Erika éveken át karitatív munkát vállalt, művészetterápiás foglalkozásokat tartott pácienseinknek. Hiánya még ma is visszajár – mondja Judit nővér.

A „Mindennapi történeteink” címet a művész adta ennek a bemutatójának. Mindennapi történetek, hiszen az ábrázolások felfedezésekor a múlt és napjaink aktualizált,gondolati párhuzamait láthatjuk.

Aki Orgovány Erika eddigi munkáit ismeri, észreveszi majd, hogy a korábban nőiesen finom, kimunkált technikájával simogató, megnyugtató, valamint az esztétikum tiszteletét felmutató képeivel ellentétben, most a harmóniát széttörő, gondolati disszonanciákat ábrázol. Az eldolgozott, lekerekített látvány helyett, most nyugtalanító üzenetek hívják magukra fel a figyelmet. Az ókori mitológia és a keresztény kultúra, a klasszikus hagyományok szereplői és szép emlékei ebben a képi világban is főszerepet kapnak ugyan, csak hogy éppen jelentésüket fogalmazza át egy-egy perspektívaváltás, egy-egy szokatlan szín, kontraszt, tónus,árnyalat, vagy éppen a vázlatszerű kompozíció töredezettsége, zaklatottsága. A legtöbb képen átsüt torz világunk válsága, értékvesztettsége, mindennapjaink bántó, fájó ostobasága–, de vegyük észre – az ellentétes esztétikai minőségek együttes jelenlétén keresztül olykor megcsillan a groteszk, benne a talán felkönnyítő komikum is.

Erika maga hívta fel a figyelmemet rá, hogy mai megjelenése művészi hitvallásának tudatosan vállalt kiegészítése. Ezúttal nem gyönyörködtetni szeretne, hanem megmutatni nyugtalanító érzéseit, gondolatait, irritált közérzetét, hogy képi fogalmazványaival szólhasson; Ilyenné lett a világunk. Persze a képek láttán, a művészi szándék mellett – föltehetően – a befogadónak számos más, személyes, egyéni asszociációi is lesznek majd. Azoknak is itt a helyük.

Jómagam úgy fogalmaztam, hogy ezek a munkák a majdani befogadó gondolataihoz illesztett illusztrációk.

Ezzel Orgovány Erika festőművész „Mindennapi történeteink” című kiállítását megnyitom.

Szeged, 2016. szeptember 28.

MINDENNAPI TÖRTÉNETEK

Megnéztem a videót! Természetesen nagyon tetszett! Érdekes, hogy a pszichiáter is kiemelte a művészeted kettősségét: szembeállította a régi, aprólékosan kidolgozott, harmóniára törekvő képeid világát (itt talán a portréidra gondolt, amelyeket a Vírusnaplóban én is láthattam) a kiállításon szereplő, harmóniát bontó új képeid világával. A kiállított művek merész, lüktető, erős színei és vonalai nekem nagyon tetszenek. És a téma, ha lehet ilyet mondani, szinte a néző elé robban, semmiképp nem lehet kitérni előle. Meg kell állni a kép előtt, mondandójával, színeivel, formáival foglalkozni kell. Azt hiszem, ennél többet nem is kívánhat egyetlen festő sem. A kerítéses kép fantasztikus! Nekem talán az a kedvencem. De tetszenek nagyon az alakjaid is, akik mintha valamilyen örök időktől adott, transzcendens, mágikus világban léteznének. Tényleg olyanok a képek, mintha az emberek gondolatait illusztrálnák. Gyönyörűek a színkombinációid is. (Tornai Helga)

 ORGOVÁNY ERIKA MŰVÉSZETE
Vonalak, színfoltok, árnyalatok, alakok. Kontúr-szövedékek. Térstruktúrák,
 dimenziók. Ritmusok, némán beszédesek. Vagy ritmusok hang-értékekkel: dallamok,
 kompozíciók. Hogy a társműfajokról is említés tétessék. Netán dallamok; ritmusok és
 dallamok kifejezett hang-érték nélkül: talán csak néma, fekete betűként sárguló
 papiroson, gazdagabban, tartalomtól telítettebben akármilyen hangzavarnál.
 Ritmusok, ismét ritmusok. A jelek elrendeződése. Érzéki benyomások, amelyek a
 szellemet szólítják. Mert szellemmel telítettek. A mű: a szellem menedéke és oázisa.
 
 
 Egyben a kultúra sajátságos megnyilvánulásmódja. Sokan sokfélét mondanak,
 tanítanak művészetről és kultúráról, egyvalami azonban bizonyos: a két fogalom
 gyökerei valahol a mélyben elválaszthatatlanul összekapaszkodnak. A
 mindkettőt tápláló, ősi televényben. És ha idefent, a földfelszínen olykor el is
 látszanak különülni, művészet és kultúra nem lehetnek meg egymás nélkül. A
 művészetet a kultúra élteti, a kultúrának meg a művészet mutat mértéket,
 kölcsönöz tartást.Nehéz volna túlbecsülni ezt a kettős köteléket.
 Kivált manapság, amikor kultúránkat a civilizáció, művészetünket pedig az
 öncélú látványosság fenyegeti elnyeléssel.
 
 
 Itt az ideje, hogy kommunikációs özönünk közlései ismét tartalommal
 telítődjenek. Szellemi szomj fojtogat az üres ingerek zuhatagában. A világ
 belefulladóban az energiaitalok áradatába, és az ivóvízkészletek mind
 mélyebbre húzódnak vissza.
 Erre ébred rá valahányszor hiteles műalkotással találkozik az ember. A világ
 szüntelen fecserészéssel zsibbaszt mindenfelől. A mű? Elhallgatásra hív.
 Megtorpanásra a felszínesség áradatában. Elmélyülésre. Épületes egyedüllétre.
 Csak a mű, csak a szemlélő. Ami már-már a szabadság átélésének tetőfoka, ahol
 a lélek úgy érzi: a végtelen terekben merítkezik meg. Mi a szabadság? Amikor
 csak az én és csak az Isten. Csak az Isten az énben, csak a kettő egymásban, ahol
 a kettő már-már egy. A mű ebből az élményből nyújt ízelítőt. Ahol műalkotás,
 ott a világ teljessége, ott a lét eredeti üdesége!
 itok? Amennyiben maga a lét az. Titoktalan léttel ellenben minek is
 bíbelődnénk? A létezés elragadó titokzatosságának száműzése az életünkből
 pszichiátriai képlet. Tömegbetegség. Lelki nyomor. A mű tehát a lélek
 megváltója. Előregyártott, konyhakész világunkban az eredendő és megrázó
 léttapasztalás kiváltságos színhelye. A mű: csoda. Ne szégyelljük kimondani.
 Valami, ami kicsivel előbb nem is létezett még, immár örökre és
 kitörölhetetlenül ott rezeg a világegészben. A mű szentséges csodatétel. És mert
 a kultúra öntükre és mércéje: a mű ünneplésre méltó, valahányszor megszületik
 és elébünk tárja magát-magunkat.
 Mi volna minden kommunikáció célja, ha nem ez?
 Egymás felé terelni, egybegyűjteni az eredendően egybetartozókat. Föltárni, ami
 eleve adott. Összekötözni, amit szálaira tépáztak kósza szelek. A szellem kévéibe
 kötni a tarló fölött lebegő, céltalan kergetőző szalmaszálakat.
(Marton Árpád)

ORGOVÁNY ERIKA MUNKÁI

teremtés
DSCN6055 nagy 002a
kartya negativ
Éva 25X25 olaj vászon
Judit pasztel papír70X100
Antigone olaj vászon70X100
Angyali üdvözletpasztelpapír 70X100
Emma olajvászon25X30
szt .György pasztel papír70X100
A Nő olaj vászon 40X40
Jónás pasztell papír70X100

ORGOVÁNY ERIKA ÁDVENTI ÜZENETEI

Ó a karácsony!
Hó a karácsony!
Üres ámulat a hófödte táj.
Csupa csillogó puha dunna fedi a tájat.
Fehér lepedővel borította be az Úr a világot.
Belé hempergek, vágyam tiszta és végtelen.
A varázslat.
Tudom, te is benne vagy.
A hideg, csillogó szikrákat szór, az éter összezsugorodik.
Erre a mindent eltakaró káprázatra vár az ember.
Percekre el tudja hinni a feltétel nélküli örömöt,
a lét örömének mindent elsöprő érzését.
A pirossal bekarikázott hibák eltűnnek.
A lélek született tisztasága kerekedik felül egy felszabadult pillanatra,
és ad hitet a saját magunkban való újjászületéshez,
ad reményt a folytatáshoz.
Várom eljöveteledet havas karácsony!

A LEGNAGYOBB AJÁNDÉK

Családi körben a legkisebbek társaságában beszélgettünk.

Egyszer csak az egyik nagybácsi a beszélgetés folyamán hirtelen megjegyezte:

– Én már voltam Mikulás.

Egy pillanatra megdermedtünk.

A hatéves a felnőtt felé fordulva, hangosan, tisztán érthetően, hittel telt szívvel megszólalt:

– De, van igazi Mikulás is!

A hit erejével szólalt meg, és szégyenített meg bennünket katartikus erejével.

– Igen, van Mikulás!

Nekünk felnőtteknek a puttony aljából elő kell bányászni a szeretetben való hitünket. A jóság hétköznapi egyszerű gesztusait, ami elég erőt ad a bizonyosság hiányában a láthatatlant hinni.

ELRÖPPENŐ IDŐ

Mindenható égi pillanat, mely alatt fogantatott az ember, ki üti a billogot, mely a karmát őrzi?

Ki kap bizakodó szeretettel telt fénysugarat a szemébe ?

Ki az, kit imágóként szorít földi léte?

S ki az, aki utat nem talál, könyörgő dalának égi csengőjének madzagát szirének vágják át?

Ki az ,ki vörös szőnyegként gurul a porban, és emeli fénybe a rajta át-gyaloglót ?

Ki az, kit sárral dobálnak, körbe veszik és nem értik szavát?

Boldog, aki nem látja át életének ködfalát, s benne a kiúttalanság tébolyát.

Kinek adatik, nem tesz érte és mégis szeretik?

Kik azok, akik felismerik csillag párjukat, és együtt járják földi útjukat, bizonyságul lidércfényként mutatnak utat?

A SZALONCUKOR

Ez a történet az első emlékeim, illetve megérzéseim közül való a körülöttem zsongó világból. Nagyanyámnak különleges érzéke volt az elvarázsoláshoz. Egyik téli délután a nagyasztalnál tevékenykedtünk, készülődtünk valamire. Összegyűrt sztaniol papírokat simítottunk a körmünkkel, már mint Ők, mivel én csak öt éves lehettem . A munkában azonban tevékenyen részt vettem én is. Flussz papírt vágtunk, aminek a két végét pontosan kis csíkokra beirdaltuk és kirojtoztuk. A melaszból főzött cukrokat ,azaz a “mennyei mannát”,ebbe csomagoltuk, megcsavartuk a papír két végét és da-da-dammmm… kész lett a szaloncukor. Amint így serénykedtünk, nevetgéltünk, lehetett érezni az angyalok szárnysuhogását, a boldogságos karácsony eljövendő pillanatát.

Ebbe a meghitt hangulatba érkezett Ottó,nagyanyám kartársa ,a tanító bácsi, az iskola igazgató. Nyájas volt és kérdezte,mit csinálunk.

Nagyanyám lelki nyugalommal mondta:

– Segítünk az angyaloknak feldíszíteni a karácsonyfát, előkészítjük a szaloncukrot.

Ottónak ez nagyon tetszett. Mesélt a hagyományokról, hogyan is zajlott régen a karácsony, akkor a családok az éjféli misére is elmentek.

Ettől megfagyott a levegő, valami rezdülést éreztem nagyanyám arcán. Ez valami csapda!

– Nem, mi nem megyünk – hangzott az elcsukló válasz.

– De miért? Hiszen itt van a kápolna a parkban és lesz éjféli mise is. Nincs szebb annál, amikor a havas parkban a kápolna fényei világítanak, a szeretet árad minden felé.

– Nem, nekünk az már késő! Aludni megyünk!

– Mi is megyünk, majd együtt jövünk haza. Ne féljen Gica mama !

– Na jó, Ottó. ha maguk is mennek, hát jó – hangzott a bizonytalan válasz.

Ottó elbúcsúzott, és elment. Azaz csak lement a Kondoros tanya 715 csákómajori vadászkastély épületének alsó szárnyába, ahol a tanítólakás volt. Az épület Ybl Mikós tervei alapján készült az 1840-es években, amit átalakítottak iskolának. Ehhez a parkban egy bájos kis kápolna is társult, aminek a dombján szívesen futkároztunk.

Ahogy az ajtó becsukódott, nagyanyám szemei könnybe lábadtak.

– Talán nem kellett volna?

A felnőttek egymásra néztek, kissé zavarodott mozdulatokkal folytattuk a készülődést, de már az angyalok nem röpültek olyan alacsonyan.

Eljött a várva várt karácsony. Én kaptam két kis játékfigurát, amit valami viaszosvászonszerű anyagból készítettek. Nagyon örültem nekik, évekig kedvenceim voltak. Különösen a róka, mert az ülni is tudott. Ő volt a néző, az asszisztensem, amikor egyedül játszottam. Mindig szelíd volt.

A karácsony este nekem a boldog álomba merüléssel végződött.

Ketrecbe zárt madárként vergődött a bizonytalanság nagyanyám szívében, de ment Ottó kíséretében a kápolnába.

A másnap délelőtt vidám hangulatban telt. A felnőttek egymást kérdezték, milyen volt az éjféli mise.

– Áldott, békés hangulata volt – felelte nagyanyám szűkszavúan, és ezzel le is zárult a beszélgetés.

Az téli szünet csodás volt, a reggeli ébresztés tündérmesébe illő.

– Ébredj, Erikám !

– Nézd, mit mutatok!

Azzal feltett az ablakpárkányra és elém tárult a hófödte park az évszázados fákkal. A valódi mese!

Gyönyörűséges sétákat tettünk a hóban, és gyorsan elszelelt az iskolai szünidő. Az újév és a tanítás elkezdődött. Jöttek a környező tanyákból a kipirult arcú gyerekek. Vidámak voltak és önfeledtek.

Január első napjainak egyikén halálra válva lépett be az ajtón a jóságos, mindenkit – és mindenki által szeretett drága nagyanyám. Egy levelet tartott a kezében, a felnőttek arcán látszott, valami nagy baj van.

Összenéztek, és a levélből egy részletet felolvasott: Részt vett az éjféli misén, klerikális lelki beállítottsága miatt elbocsátva!

És ekkor kezdődött el a kálvária.

MIÉRT LETT KEGYETLEN A VILÁG?

Sokat vagyok távol a gyerekeimtől. Ez azért fontos, mert tőlük kapom a természetes családi szeretet, ami kiegyensúlyozottá tesz. Hosszabb idő után egy hetet töltöttem most az unokáim körében. A gyerekek körüli tevékenység állandó odaadó figyelmet követel, mégis minden pillanat szeretetimpulzus, még akkor is, ha tiltások és dorgálások tarkítják.

Advent első vasárnapján délután értem haza Szegedre. A város új ruhába öltözött, minden csupa csillogó fényárban úszott. A karácsonyi vásár megnyitotta kapuját. Érdeklődő emberek böngésztek a sátrak között nyugodtan, mosolygósan. Jó volt sétálni ebben az elviselhető sűrűségű tömegben.

Ebben az egyedüllétben valami furcsa érzés kerített hatalmába, a hiányérzetet, ami eluralkodott rajtam egyszerűen csak, lelki fájdalomnak lehet nevezni. Mi okozhatta? Gyors gyógyírt akartam, szaladok a szegedi unokáimhoz!

Mivel nagy volt a bőrönd, és a busz is megérkezett, így a sodródás további fokozata következett. A gyors jármű haza röpített. A sötét utcában bandukolva fogalmazódott meg mennyire tud fájni a szeretet. Ezért választják az emberek az elutasítást, a bezárkózást a saját lelki börtönükbe. Könnyebb rugdosni, rombolni, nem ragaszkodni valakihez. Félve attól, hogy nehéz elviselni a jelenlét hiánya okozta szeretet nélküliséget. Így hát marad a legkönnyebb megoldás a durva gorombaság, a felelőtlen tombolás okozta győzelem, a kegyetlenség mámora.

Igen! Gyönge az ember, nem bírja a fájdalmat !

HOGYAN LETTEM FÖLDRE SZÁLLT ANGYAL..

Volt egy időszak az életemben, amikor a legnagyobb fizikai segítséget Var Gyulától kaptam. Egyidős volt az első szülött fiammal. Segített a bevásárlásban, nem volt olyan nehéz csomag, amit ne tudtam volna gond nélkül mozgatni. Költözködtünk, kirándultunk, reggel indultunk a munkába , iskolába. Ő mindig indulásra kész volt. Recsegett, ropogott, de ment. Az utcában tehetősebb szomszédaim drága autóik önindítója csak kapart üüüü- üüüőőőőőőőő!!!!!!!. Mi vidáman indultunk a magunk mögött hagyott ködfelhőben. Sok éven keresztül, aki ismert, már messziről tudta: Mi vagyunk. Az iskolában a gyerekek is hozzászoktak a látványhoz.

Egyszer a tanári értekezleten az ünnepségek beosztása és lebonyolítása volt a téma. Engem ez nem érdekelt, mivel az én feladatom a dekoráció volt mindig, rajz szakos lévén. Elhúzódó vita volt arról, hol legyen a karácsonyi ünnepség. Az osztályokban külön-külön, vagy a hatalmas tornacsarnok oroszlán szagú hodályában, ahol a hang elvész, vagy a fülsüketítő hangosítás visszhangozza az előadást, és a karácsonyi meghitt hangulat le sem száll a terembe minden jó szándék ellenére.

Már nagyon untam a vitatkozást a megoldási lehetőségek fontolgatásáról. A kusza rajzolgatásomból felnéztem, és egy éppen adódó tanácstalan pillanatban minden gondolkodás nélkül megszólaltam :

– Miért nem megyünk át a templomba, ami mellettünk van a tér másik oldalán?

Minden megállt, a tekintetek megfagytak, senki nem mozdult. Síri csönd lett. A humánus, csodálatos tapintattal rendelkező igazgatónőnk, aki nem igazán hívő lélek, törte meg a csendet:

– Miért ne, Erika, te fogod az egész karácsonyi ünnepi műsort szervezni, lebonyolítani.

Mindenki megkönnyebbülten szusszant fel. A probléma megoldódott. Én meg a megtiszteltetéstől és az ijedtségtől csak ennyit tudtam mondani:

– Jó, rendben!

Következett a felkészülés. Átmenni a templomba. Elintézni, mikor tudunk ott ünnepelni.

Hogyan tudjuk az egészet lebonyolítani? Persze, nem volt semmi akadály. Kerestem a műsornak valót, válogattam a szereplőket, írtam a beszédet, csináltam a dekorációt, a ki és bevonulási rendet.

Aztán eljött a nagy nap: 500 gyerek a templomban 1990-ben, de mindenki tudta a dolgát.

A meghitt környezetben folyt a karácsonyi ünnepség.

A templomból való kivonulást úgy terveztem, hogy a gyerekek a magukkal hozott kis gyertyákat a kijáratnál meggyújtják és a szeretet lángjával visszamegyünk a téren keresztül az iskolába.

Így is történt.

A gyerekek fegyelmezettek voltak, őrizték a lángot, és sietősen elindultak. Igen ám, de az egyik fiú elkezdte énekelni a Mennyből az angyal kezdetű karácsonyi dalt egy kis módosítással, mire mindenki hangosan bekapcsolódott énekbe: Mennyből az angyal lejött hozzátok Wartburggal- Wartburggal…

Olyan sláger lett, hogy az összes nebuló ezt harsogta hazafelé menet. Nekem még most is a fülemben cseng a daluk!

Hát, így lettem földre szállt angyal.


MÉG ZSONG A KARÁCSONY
Még zsong a karácsony emléke,
felvillanó, tova röppenő,
a gonddal készült csomagolás titkai,
a várakozás türelmetlensége,
a gyerekek sikító öröme,
a türelmetlenség okozta papír csörgő hangja,
a meghatottság varázslójának könnyei,
a szeretet önfeledt ölelése,
a félrehúzódás a meglepetés titkának féltése,
tőle kaptam...boldog pillanata,
a szemlélődés,
leírhatatlan tobzódás a fények ölelésében.
Együtt vagyunk!

Ez a pár perc, ami mélyen rögzül évtizedeken keresztül, mindig várva a szeretet dózist. A hétköznapok nehéz béklyói ólom nehezékkel húznak a lelki tehetetlenség mélységeibe. Nehéznek tűnik a mosoly, nem csillog a szem, nem ül arcunkra a derű, nincs áldott pillanat, ami felold, ha másodpercekre is.

Oly sokszor kérdezzük, miért csak a karácsony hozza ezt a felszabadult örömöt. Nem az ajándékok birtoklási vágya. A biztonságérzet tudata ez, szeretnek engem. Ilyenkor, mint a kétpúpú teve szívjuk magunkba az éltető rezgéseket a szeretet hullámhosszán. Ezekből a tova libbenő emlék rezgésekből táplálkozunk egy jó ideig.

Aki fel tudja idézni az öröm pillanatait hittel, és újból átéli azt, az az igazi ÉletMűvész .

Ettől lesz boldog minden napja.

BOLDOG KARÁCSONYT MŰVÉSZEK!

RSS Hírstart hírei