Kedves Olvasóim, ugye emlékeztek, azt ígértem, hogy a karácsonyi készülődésben, advent minden vasárnapján bemutatok egy művészt. Az első vasárnap a kárpát-medencei kortárs költészet egyik legfigyelemreméltóbb alakját, MARTON ÁRPÁDOT – a misztikus költőt mutattam be. A második vasárnap mélyinterjúval idéztem meg a Szellőben Suttogó zeneszerzőt, SALLAY GERGELYT. Most, harmadik vasárnap pedig ORGOVÁNY ERIKÁT, az intellektuális festőművésznőt szeretném munkáin keresztül bemutatni nektek:
ORGOVÁNY ERIKA MŰVEI LELKÉNEK E VILÁGI PROJEKCIÓI
Valójában a projekció, vagy magyarul kivetítés, a pszichoanalízis terminológiájában arra vonatkozik, hogy saját tudattartalmainkat átruházzuk valaki másra.
Ezt csinálja Orgovány Erika, a művész, velünk halandó szemlélőkkel. Ő egy igazi intellektuális festő, nem felvett allűrökkel manipuláló, hanem olyan őstehetség, akit lelki predestinációja viszi az angyalok világába.
Erika tudja, mit fest és nem a pénzért fest. Ő is olyan, mint akire a művészettörténészek azt szokták mondani, hogy érdemes képet szerezni tőle, mert egyszer majd sokszorosát fogja érni. Nyugat-európai műkereskedők dörzsölik a markukat, amikor 2000 euróért megszereznek egy Orgovány festményt, mert tudják, hogy hamarosan nagy haszonnal adhatják tovább a nyugati, hozzáértő közönségnek, akik friss, kicsit kelet-európai látásmódra vágynak.
- Egyéni kiállításai:
- 1987 Sajtóház,Szeged
- 1990 Művelődési Ház, Forráskút,
- 1991-94 Iskola Galéria, Kiskunhalas
- 1992-95 Keret Galéria, Szeged
- 1996 Körösy Galéria, Szeged
- 1997 Faluház, Algyő
- 2003 Városi Könyvtár, Miskolc
- 2005 Művelődési Ház, Kiskunfélegyháza
- 2005 Gedói Iskola Galéria, Szeged
- 2006-10 Szegedi Belvárosi Víztorony – https://viztorony.hu/h/csongrad/szeged/02f5.html
- 2007- Nemzetiségek Háza, Szeged
- 2007 Klub Galéria, Pécs
- 2009 Szegedi Dóm
- 2009 Piarista Templom, Szeged
- 2010 Szent Erzsébet Mórahalomi Gyógyfürdő
- 2012 Aranyszöm Rendezvényház, Mórahalom
- 2015 Forrás Szálló, Szeged
- 2017 EDF Galéria, Szeged
- 2017 Méreg a gyanú – Szeged Somogy J Megyei és Városi Könyvtár
- 2019 Méreg a gyanú – Szeged Szeged Piarista közösség
- Csoportos kiállításai:
- Városi Galéria, Szeged
- Tornyai János Múzeum, Hódmezővásárhely 16 alkalommal
- Bálint Sándor Művelődési Ház, Szeged
- Kőrösy Galéria, Szeged
- EDF Galéria, Szeged
- Szeged Somogyi Járási, Megyei és Városi Könyvtár
- Köztéri munkái:
- 2006 Nepomuki Szent János terrakotta szobor, Mórahalom
- 2010 Szent Bernadett, textil-intarzia, Mórahalom
- Grafikai munkái:
- Maynooth University:Maynooth madárvilága
- Természetismeret tankönyv, Mozaik Tk.
- Természetismeret munkafüzet Mozaik Tk.
- Kemence füzetek
- CD borítók: Vox Nova, Savanya István
- Pedagógiai tevékenysége
- Oktatott kurzusok és alkotótáborok:
- Művészettörténet
- Rajzolás-festés ismerete
- Tér-és tárgyábrázolás, képalkotás
- Interjúi:
- 1996 Kőrösy Galéria, Szeged
- 1997 Faluház, Algyő
- 2003 Pinceszínház, Szeged
- 2009 Piarista templom, Szeged
- 2016 Móra Ferenc Múzeum, Szeged
- 2016 EDF Galéria, Szeged
- 2017 Méreg a gyanú – Szeged Városi Könyvtár
MEGHÍVÓK
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ – TV INTERJÚ
MINDENNAPI TÖRTÉNETEK KIÁLLÍTÁS
A MINDENNAPI TÖRTÉNETEINK CÍMŰ KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓJA
Tisztelettel köszöntöm a megjelenteket, a tárlat első látogatóit, akik Orgovány Erika festőművészlegújabb alkotásainak felfedezésére jöttek el ide a szegedi EDF Galériába. Kovács Zoltán Ambrus vagyok a kiállítás kulcsembere.Kulcs, aki nyitja ugyan a tárlatot, de nem feltétlenül fejti meg azt, ami az ajtó mögött van. a lényeg felfedezése Önökre vár.
Erika gyermekként Kondoroson élt.Tizenkét éves kora óta szegedi.Az 1977-es évben diplomázott.Tanárként rajzpedagógussá érett, miközben mestere, Vinkler László a festőművészi pálya felé terelte.Első, bemutatkozó, önálló kiállítása 1987-ben volt a Szegedi Sajtóház Galériájában. Azóta számos helyen szerepelt alkotásaival– az, hogy határon innen és túl hol mindenütt, az kifüggesztve olvasható – de kiemelném, hiszen az időtállóságra utal, hogy egy felszentelt selyemképe a mórahalmi templom, belső terét díszíti.
Orgovány Erikával való ismeretségünk munkahelyemhez kapcsolt, hiszen a Pszichiátriai Klinika Rehabilitációs Osztályán, Erika éveken át karitatív munkát vállalt, művészetterápiás foglalkozásokat tartott pácienseinknek. Hiánya még ma is visszajár – mondja Judit nővér.
A „Mindennapi történeteink” címet a művész adta ennek a bemutatójának. Mindennapi történetek, hiszen az ábrázolások felfedezésekor a múlt és napjaink aktualizált,gondolati párhuzamait láthatjuk.
Aki Orgovány Erika eddigi munkáit ismeri, észreveszi majd, hogy a korábban nőiesen finom, kimunkált technikájával simogató, megnyugtató, valamint az esztétikum tiszteletét felmutató képeivel ellentétben, most a harmóniát széttörő, gondolati disszonanciákat ábrázol. Az eldolgozott, lekerekített látvány helyett, most nyugtalanító üzenetek hívják magukra fel a figyelmet. Az ókori mitológia és a keresztény kultúra, a klasszikus hagyományok szereplői és szép emlékei ebben a képi világban is főszerepet kapnak ugyan, csak hogy éppen jelentésüket fogalmazza át egy-egy perspektívaváltás, egy-egy szokatlan szín, kontraszt, tónus,árnyalat, vagy éppen a vázlatszerű kompozíció töredezettsége, zaklatottsága. A legtöbb képen átsüt torz világunk válsága, értékvesztettsége, mindennapjaink bántó, fájó ostobasága–, de vegyük észre – az ellentétes esztétikai minőségek együttes jelenlétén keresztül olykor megcsillan a groteszk, benne a talán felkönnyítő komikum is.
Erika maga hívta fel a figyelmemet rá, hogy mai megjelenése művészi hitvallásának tudatosan vállalt kiegészítése. Ezúttal nem gyönyörködtetni szeretne, hanem megmutatni nyugtalanító érzéseit, gondolatait, irritált közérzetét, hogy képi fogalmazványaival szólhasson; Ilyenné lett a világunk. Persze a képek láttán, a művészi szándék mellett – föltehetően – a befogadónak számos más, személyes, egyéni asszociációi is lesznek majd. Azoknak is itt a helyük.
Jómagam úgy fogalmaztam, hogy ezek a munkák a majdani befogadó gondolataihoz illesztett illusztrációk.
Ezzel Orgovány Erika festőművész „Mindennapi történeteink” című kiállítását megnyitom.
Szeged, 2016. szeptember 28.
MINDENNAPI TÖRTÉNETEK
Megnéztem a videót! Természetesen nagyon tetszett! Érdekes, hogy a pszichiáter is kiemelte a művészeted kettősségét: szembeállította a régi, aprólékosan kidolgozott, harmóniára törekvő képeid világát (itt talán a portréidra gondolt, amelyeket a Vírusnaplóban én is láthattam) a kiállításon szereplő, harmóniát bontó új képeid világával. A kiállított művek merész, lüktető, erős színei és vonalai nekem nagyon tetszenek. És a téma, ha lehet ilyet mondani, szinte a néző elé robban, semmiképp nem lehet kitérni előle. Meg kell állni a kép előtt, mondandójával, színeivel, formáival foglalkozni kell. Azt hiszem, ennél többet nem is kívánhat egyetlen festő sem. A kerítéses kép fantasztikus! Nekem talán az a kedvencem. De tetszenek nagyon az alakjaid is, akik mintha valamilyen örök időktől adott, transzcendens, mágikus világban léteznének. Tényleg olyanok a képek, mintha az emberek gondolatait illusztrálnák. Gyönyörűek a színkombinációid is. (Tornai Helga)
ORGOVÁNY ERIKA MŰVÉSZETE Vonalak, színfoltok, árnyalatok, alakok. Kontúr-szövedékek. Térstruktúrák, dimenziók. Ritmusok, némán beszédesek. Vagy ritmusok hang-értékekkel: dallamok, kompozíciók. Hogy a társműfajokról is említés tétessék. Netán dallamok; ritmusok és dallamok kifejezett hang-érték nélkül: talán csak néma, fekete betűként sárguló papiroson, gazdagabban, tartalomtól telítettebben akármilyen hangzavarnál. Ritmusok, ismét ritmusok. A jelek elrendeződése. Érzéki benyomások, amelyek a szellemet szólítják. Mert szellemmel telítettek. A mű: a szellem menedéke és oázisa. Egyben a kultúra sajátságos megnyilvánulásmódja. Sokan sokfélét mondanak, tanítanak művészetről és kultúráról, egyvalami azonban bizonyos: a két fogalom gyökerei valahol a mélyben elválaszthatatlanul összekapaszkodnak. A mindkettőt tápláló, ősi televényben. És ha idefent, a földfelszínen olykor el is látszanak különülni, művészet és kultúra nem lehetnek meg egymás nélkül. A művészetet a kultúra élteti, a kultúrának meg a művészet mutat mértéket, kölcsönöz tartást.Nehéz volna túlbecsülni ezt a kettős köteléket. Kivált manapság, amikor kultúránkat a civilizáció, művészetünket pedig az öncélú látványosság fenyegeti elnyeléssel. Itt az ideje, hogy kommunikációs özönünk közlései ismét tartalommal telítődjenek. Szellemi szomj fojtogat az üres ingerek zuhatagában. A világ belefulladóban az energiaitalok áradatába, és az ivóvízkészletek mind mélyebbre húzódnak vissza. Erre ébred rá valahányszor hiteles műalkotással találkozik az ember. A világ szüntelen fecserészéssel zsibbaszt mindenfelől. A mű? Elhallgatásra hív. Megtorpanásra a felszínesség áradatában. Elmélyülésre. Épületes egyedüllétre. Csak a mű, csak a szemlélő. Ami már-már a szabadság átélésének tetőfoka, ahol a lélek úgy érzi: a végtelen terekben merítkezik meg. Mi a szabadság? Amikor csak az én és csak az Isten. Csak az Isten az énben, csak a kettő egymásban, ahol a kettő már-már egy. A mű ebből az élményből nyújt ízelítőt. Ahol műalkotás, ott a világ teljessége, ott a lét eredeti üdesége! itok? Amennyiben maga a lét az. Titoktalan léttel ellenben minek is bíbelődnénk? A létezés elragadó titokzatosságának száműzése az életünkből pszichiátriai képlet. Tömegbetegség. Lelki nyomor. A mű tehát a lélek megváltója. Előregyártott, konyhakész világunkban az eredendő és megrázó léttapasztalás kiváltságos színhelye. A mű: csoda. Ne szégyelljük kimondani. Valami, ami kicsivel előbb nem is létezett még, immár örökre és kitörölhetetlenül ott rezeg a világegészben. A mű szentséges csodatétel. És mert a kultúra öntükre és mércéje: a mű ünneplésre méltó, valahányszor megszületik és elébünk tárja magát-magunkat. Mi volna minden kommunikáció célja, ha nem ez? Egymás felé terelni, egybegyűjteni az eredendően egybetartozókat. Föltárni, ami eleve adott. Összekötözni, amit szálaira tépáztak kósza szelek. A szellem kévéibe kötni a tarló fölött lebegő, céltalan kergetőző szalmaszálakat. (Marton Árpád)
ORGOVÁNY ERIKA MUNKÁI
ORGOVÁNY ERIKA ÁDVENTI ÜZENETEI
Ó a karácsony! Hó a karácsony! Üres ámulat a hófödte táj. Csupa csillogó puha dunna fedi a tájat. Fehér lepedővel borította be az Úr a világot. Belé hempergek, vágyam tiszta és végtelen. A varázslat. Tudom, te is benne vagy. A hideg, csillogó szikrákat szór, az éter összezsugorodik. Erre a mindent eltakaró káprázatra vár az ember. Percekre el tudja hinni a feltétel nélküli örömöt, a lét örömének mindent elsöprő érzését. A pirossal bekarikázott hibák eltűnnek. A lélek született tisztasága kerekedik felül egy felszabadult pillanatra, és ad hitet a saját magunkban való újjászületéshez, ad reményt a folytatáshoz. Várom eljöveteledet havas karácsony!
A LEGNAGYOBB AJÁNDÉK
Családi körben a legkisebbek társaságában beszélgettünk.
Egyszer csak az egyik nagybácsi a beszélgetés folyamán hirtelen megjegyezte:
– Én már voltam Mikulás.
Egy pillanatra megdermedtünk.
A hatéves a felnőtt felé fordulva, hangosan, tisztán érthetően, hittel telt szívvel megszólalt:
– De, van igazi Mikulás is!
A hit erejével szólalt meg, és szégyenített meg bennünket katartikus erejével.
– Igen, van Mikulás!
Nekünk felnőtteknek a puttony aljából elő kell bányászni a szeretetben való hitünket. A jóság hétköznapi egyszerű gesztusait, ami elég erőt ad a bizonyosság hiányában a láthatatlant hinni.
ELRÖPPENŐ IDŐ
Mindenható égi pillanat, mely alatt fogantatott az ember, ki üti a billogot, mely a karmát őrzi?
Ki kap bizakodó szeretettel telt fénysugarat a szemébe ?
Ki az, kit imágóként szorít földi léte?
S ki az, aki utat nem talál, könyörgő dalának égi csengőjének madzagát szirének vágják át?
Ki az ,ki vörös szőnyegként gurul a porban, és emeli fénybe a rajta át-gyaloglót ?
Ki az, kit sárral dobálnak, körbe veszik és nem értik szavát?
Boldog, aki nem látja át életének ködfalát, s benne a kiúttalanság tébolyát.
Kinek adatik, nem tesz érte és mégis szeretik?
Kik azok, akik felismerik csillag párjukat, és együtt járják földi útjukat, bizonyságul lidércfényként mutatnak utat?
A SZALONCUKOR
Ez a történet az első emlékeim, illetve megérzéseim közül való a körülöttem zsongó világból. Nagyanyámnak különleges érzéke volt az elvarázsoláshoz. Egyik téli délután a nagyasztalnál tevékenykedtünk, készülődtünk valamire. Összegyűrt sztaniol papírokat simítottunk a körmünkkel, már mint Ők, mivel én csak öt éves lehettem . A munkában azonban tevékenyen részt vettem én is. Flussz papírt vágtunk, aminek a két végét pontosan kis csíkokra beirdaltuk és kirojtoztuk. A melaszból főzött cukrokat ,azaz a „mennyei mannát”,ebbe csomagoltuk, megcsavartuk a papír két végét és da-da-dammmm… kész lett a szaloncukor. Amint így serénykedtünk, nevetgéltünk, lehetett érezni az angyalok szárnysuhogását, a boldogságos karácsony eljövendő pillanatát.
Ebbe a meghitt hangulatba érkezett Ottó,nagyanyám kartársa ,a tanító bácsi, az iskola igazgató. Nyájas volt és kérdezte,mit csinálunk.
Nagyanyám lelki nyugalommal mondta:
– Segítünk az angyaloknak feldíszíteni a karácsonyfát, előkészítjük a szaloncukrot.
Ottónak ez nagyon tetszett. Mesélt a hagyományokról, hogyan is zajlott régen a karácsony, akkor a családok az éjféli misére is elmentek.
Ettől megfagyott a levegő, valami rezdülést éreztem nagyanyám arcán. Ez valami csapda!
– Nem, mi nem megyünk – hangzott az elcsukló válasz.
– De miért? Hiszen itt van a kápolna a parkban és lesz éjféli mise is. Nincs szebb annál, amikor a havas parkban a kápolna fényei világítanak, a szeretet árad minden felé.
– Nem, nekünk az már késő! Aludni megyünk!
– Mi is megyünk, majd együtt jövünk haza. Ne féljen Gica mama !
– Na jó, Ottó. ha maguk is mennek, hát jó – hangzott a bizonytalan válasz.
Ottó elbúcsúzott, és elment. Azaz csak lement a Kondoros tanya 715 csákómajori vadászkastély épületének alsó szárnyába, ahol a tanítólakás volt. Az épület Ybl Mikós tervei alapján készült az 1840-es években, amit átalakítottak iskolának. Ehhez a parkban egy bájos kis kápolna is társult, aminek a dombján szívesen futkároztunk.
Ahogy az ajtó becsukódott, nagyanyám szemei könnybe lábadtak.
– Talán nem kellett volna?
A felnőttek egymásra néztek, kissé zavarodott mozdulatokkal folytattuk a készülődést, de már az angyalok nem röpültek olyan alacsonyan.
Eljött a várva várt karácsony. Én kaptam két kis játékfigurát, amit valami viaszosvászonszerű anyagból készítettek. Nagyon örültem nekik, évekig kedvenceim voltak. Különösen a róka, mert az ülni is tudott. Ő volt a néző, az asszisztensem, amikor egyedül játszottam. Mindig szelíd volt.
A karácsony este nekem a boldog álomba merüléssel végződött.
Ketrecbe zárt madárként vergődött a bizonytalanság nagyanyám szívében, de ment Ottó kíséretében a kápolnába.
A másnap délelőtt vidám hangulatban telt. A felnőttek egymást kérdezték, milyen volt az éjféli mise.
– Áldott, békés hangulata volt – felelte nagyanyám szűkszavúan, és ezzel le is zárult a beszélgetés.
Az téli szünet csodás volt, a reggeli ébresztés tündérmesébe illő.
– Ébredj, Erikám !
– Nézd, mit mutatok!
Azzal feltett az ablakpárkányra és elém tárult a hófödte park az évszázados fákkal. A valódi mese!
Gyönyörűséges sétákat tettünk a hóban, és gyorsan elszelelt az iskolai szünidő. Az újév és a tanítás elkezdődött. Jöttek a környező tanyákból a kipirult arcú gyerekek. Vidámak voltak és önfeledtek.
Január első napjainak egyikén halálra válva lépett be az ajtón a jóságos, mindenkit – és mindenki által szeretett drága nagyanyám. Egy levelet tartott a kezében, a felnőttek arcán látszott, valami nagy baj van.
Összenéztek, és a levélből egy részletet felolvasott: Részt vett az éjféli misén, klerikális lelki beállítottsága miatt elbocsátva!
És ekkor kezdődött el a kálvária.
MIÉRT LETT KEGYETLEN A VILÁG?
Sokat vagyok távol a gyerekeimtől. Ez azért fontos, mert tőlük kapom a természetes családi szeretet, ami kiegyensúlyozottá tesz. Hosszabb idő után egy hetet töltöttem most az unokáim körében. A gyerekek körüli tevékenység állandó odaadó figyelmet követel, mégis minden pillanat szeretetimpulzus, még akkor is, ha tiltások és dorgálások tarkítják.
Advent első vasárnapján délután értem haza Szegedre. A város új ruhába öltözött, minden csupa csillogó fényárban úszott. A karácsonyi vásár megnyitotta kapuját. Érdeklődő emberek böngésztek a sátrak között nyugodtan, mosolygósan. Jó volt sétálni ebben az elviselhető sűrűségű tömegben.
Ebben az egyedüllétben valami furcsa érzés kerített hatalmába, a hiányérzetet, ami eluralkodott rajtam egyszerűen csak, lelki fájdalomnak lehet nevezni. Mi okozhatta? Gyors gyógyírt akartam, szaladok a szegedi unokáimhoz!
Mivel nagy volt a bőrönd, és a busz is megérkezett, így a sodródás további fokozata következett. A gyors jármű haza röpített. A sötét utcában bandukolva fogalmazódott meg mennyire tud fájni a szeretet. Ezért választják az emberek az elutasítást, a bezárkózást a saját lelki börtönükbe. Könnyebb rugdosni, rombolni, nem ragaszkodni valakihez. Félve attól, hogy nehéz elviselni a jelenlét hiánya okozta szeretet nélküliséget. Így hát marad a legkönnyebb megoldás a durva gorombaság, a felelőtlen tombolás okozta győzelem, a kegyetlenség mámora.
Igen! Gyönge az ember, nem bírja a fájdalmat !
HOGYAN LETTEM FÖLDRE SZÁLLT ANGYAL..
Volt egy időszak az életemben, amikor a legnagyobb fizikai segítséget Var Gyulától kaptam. Egyidős volt az első szülött fiammal. Segített a bevásárlásban, nem volt olyan nehéz csomag, amit ne tudtam volna gond nélkül mozgatni. Költözködtünk, kirándultunk, reggel indultunk a munkába , iskolába. Ő mindig indulásra kész volt. Recsegett, ropogott, de ment. Az utcában tehetősebb szomszédaim drága autóik önindítója csak kapart üüüü- üüüőőőőőőőő!!!!!!!. Mi vidáman indultunk a magunk mögött hagyott ködfelhőben. Sok éven keresztül, aki ismert, már messziről tudta: Mi vagyunk. Az iskolában a gyerekek is hozzászoktak a látványhoz.
Egyszer a tanári értekezleten az ünnepségek beosztása és lebonyolítása volt a téma. Engem ez nem érdekelt, mivel az én feladatom a dekoráció volt mindig, rajz szakos lévén. Elhúzódó vita volt arról, hol legyen a karácsonyi ünnepség. Az osztályokban külön-külön, vagy a hatalmas tornacsarnok oroszlán szagú hodályában, ahol a hang elvész, vagy a fülsüketítő hangosítás visszhangozza az előadást, és a karácsonyi meghitt hangulat le sem száll a terembe minden jó szándék ellenére.
Már nagyon untam a vitatkozást a megoldási lehetőségek fontolgatásáról. A kusza rajzolgatásomból felnéztem, és egy éppen adódó tanácstalan pillanatban minden gondolkodás nélkül megszólaltam :
– Miért nem megyünk át a templomba, ami mellettünk van a tér másik oldalán?
Minden megállt, a tekintetek megfagytak, senki nem mozdult. Síri csönd lett. A humánus, csodálatos tapintattal rendelkező igazgatónőnk, aki nem igazán hívő lélek, törte meg a csendet:
– Miért ne, Erika, te fogod az egész karácsonyi ünnepi műsort szervezni, lebonyolítani.
Mindenki megkönnyebbülten szusszant fel. A probléma megoldódott. Én meg a megtiszteltetéstől és az ijedtségtől csak ennyit tudtam mondani:
– Jó, rendben!
Következett a felkészülés. Átmenni a templomba. Elintézni, mikor tudunk ott ünnepelni.
Hogyan tudjuk az egészet lebonyolítani? Persze, nem volt semmi akadály. Kerestem a műsornak valót, válogattam a szereplőket, írtam a beszédet, csináltam a dekorációt, a ki és bevonulási rendet.
Aztán eljött a nagy nap: 500 gyerek a templomban 1990-ben, de mindenki tudta a dolgát.
A meghitt környezetben folyt a karácsonyi ünnepség.
A templomból való kivonulást úgy terveztem, hogy a gyerekek a magukkal hozott kis gyertyákat a kijáratnál meggyújtják és a szeretet lángjával visszamegyünk a téren keresztül az iskolába.
Így is történt.
A gyerekek fegyelmezettek voltak, őrizték a lángot, és sietősen elindultak. Igen ám, de az egyik fiú elkezdte énekelni a Mennyből az angyal kezdetű karácsonyi dalt egy kis módosítással, mire mindenki hangosan bekapcsolódott énekbe: Mennyből az angyal lejött hozzátok Wartburggal- Wartburggal…
Olyan sláger lett, hogy az összes nebuló ezt harsogta hazafelé menet. Nekem még most is a fülemben cseng a daluk!
Hát, így lettem földre szállt angyal.
MÉG ZSONG A KARÁCSONY Még zsong a karácsony emléke, felvillanó, tova röppenő, a gonddal készült csomagolás titkai, a várakozás türelmetlensége, a gyerekek sikító öröme, a türelmetlenség okozta papír csörgő hangja, a meghatottság varázslójának könnyei, a szeretet önfeledt ölelése, a félrehúzódás a meglepetés titkának féltése, tőle kaptam...boldog pillanata, a szemlélődés, leírhatatlan tobzódás a fények ölelésében. Együtt vagyunk!
Ez a pár perc, ami mélyen rögzül évtizedeken keresztül, mindig várva a szeretet dózist. A hétköznapok nehéz béklyói ólom nehezékkel húznak a lelki tehetetlenség mélységeibe. Nehéznek tűnik a mosoly, nem csillog a szem, nem ül arcunkra a derű, nincs áldott pillanat, ami felold, ha másodpercekre is.
Oly sokszor kérdezzük, miért csak a karácsony hozza ezt a felszabadult örömöt. Nem az ajándékok birtoklási vágya. A biztonságérzet tudata ez, szeretnek engem. Ilyenkor, mint a kétpúpú teve szívjuk magunkba az éltető rezgéseket a szeretet hullámhosszán. Ezekből a tova libbenő emlék rezgésekből táplálkozunk egy jó ideig.
Aki fel tudja idézni az öröm pillanatait hittel, és újból átéli azt, az az igazi ÉletMűvész .
Ettől lesz boldog minden napja.
BOLDOG KARÁCSONYT MŰVÉSZEK!