2020. DECEMBER 2. – SZERDA

Szerző: | dec 2, 2020 | Vírusnapló, Archívum, Egészségügy, Történelem

Tudósítás a vírusfrontról:

A matematikai modellezések szerint a világon már 64.000.000 Covid-19 vírusos megbetegedés történt, a halottak száma eléri a 1.500.000 főt – azaz a megbetegedettek 2% halállal végződik. A legtöbb fertőzött az Egyesült Államokban van, a legkevesebb Vietnámban és Új-Zélandon. A halálozási adatok is hasonlóan alakulnak. Nagyon meglepő, hogy legjobban a kínaiak kezelték a vírus megfékezését.

Magyarországon eddig 1.850.000 tesztet végeztek, ebből 154..000 fertőzöttet találtak – azaz a teszteltek 8% volt pozitív. A fertőzöttek közül 5.150 haltak meg – azaz 3%. Jelenleg 7.732 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 649-en vannak lélegeztetőgépen – azaz a kórházban kezeltek 8% van lélegeztetőn. A lélegeztetőgépen lévők cca. 50% -nak állapota végződik halállal. A vírus elleni harcban eddig 16 orvost veszítettünk el.

Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is tovább nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járványt megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása és a kórházak teljesítőképességének védelme.

Covid-19-et főként légzőszervi betegségként ismertük meg, de egyre több bizonyíték utal arra, hogy a fertőzés és annak hatásai más szerveket, köztük az agyat is súlyosan érinthetik. Dénes Ádám és kutatótársai a világon az elsők között vizsgálnák koronavírus-fertőzésben elhunytak agyát. Eredményeik a korábbiaktól eltérő kezelési módszerekhez vezethetnek. A szervezetben zajló gyulladásos változásokat megérzi az idegrendszerünk is, és egyes agyi központjaink – elsősorban a hipotalamusz – reakciója révén alakul ki a jól ismert betegségérzet, mely levertséggel, étvágytalansággal, lázzal és más megszokott tünetekkel jár. A vírusfertőzések hatása azonban ennél tovább is mehet. A gyulladásos faktorok túltermelődésének következtében olyan folyamatok is beindulhatnak, amelyek hatással lehetnek a légzés és a keringés agyi központjaira. Erre a jelenségre utalhatnak azok a klinikai megfigyelések, amikor egyes Covid-19-fertőzöttek légzése úgy omlott össze, hogy azt egyébként a tüdejük állapota nem indokolta volna. Másoknál nagyon alacsony véroxigénszint és vészesen lecsökkent légzőfelület esetén sem alakul ki légszomj. Felmerül azonban egy még aggasztóbb lehetőség az efféle tünetek magyarázatára: az, hogy a vírus bejut az agyba. Az agyi fertőzés eshetőségét az is növeli, hogy a vírus által belépési kapuként használt angiotenzin-konvertáz enzim-2 (ACE2) a tüdőn kívül megtalálható az erek falában és az idegrendszerben is. Ha pedig ez nem lenne elég, a vírusok körében egyáltalán nem szokatlan, hogy képesek az idegsejtek szinapszisain (összekapcsolódási pontjain) keresztül is terjedni. A herpeszvírusoknak ez jól ismert képessége (így alakulhat ki – szerencsére nagyon ritkán – egy látens herpeszfertőzésből agyvelőgyulladás), de az 1957-es ázsiai influenza (H2N2) vírusa is képes volt erre.

SZERINTEM MÉGIS TEREMTETT A VILÁG

A vallásos és a tudományos gondolkodás elvileg békésen megférhet egymás mellett a kutatás világában. Van azonban egy fontos kivétel, ami nem más, mint az eredetproblémák. Az élet létrejötte és evolúciója a leginkább reflektorfényben lévő vita a hitalapú és a tudományos gondolkodás között. Ebben az írásban a spontán eredet és fejlődés elleni főbb ellenérveket sorakoztatom fel, és adok rájuk válaszokat.

2016022352

Az élet igencsak apró és törékeny formát ölthetett létrejöttekor, ezért csoda lenne, ha e közel négymilliárd évvel ezelőtti esemény valamilyen nyomot hagyott volna maga után. Miller és Woose kísérletei bizonyították ugyan, hogy szervetlen anyagból magától is létrejöhet szerves, de életet eddig még nem tudtunk mesterségesen létrehozni.

Nincs viszont semmilyen elvi akadálya annak, hogy megtegyük e lépést, minthogy annak sem, hogy a természet maga lehelt életet az anyagba annak idején. Habár az első önreprodukáló rendszer kialakulása igen kis valószínűségű esemény lehetett, elegendő tér és idő állt rendelkezésre, hogy ez mégis megtörténjen.

Először is, az „elmélet” szót a kritikusok a „hipotézis” értelmében használják, holott itt a „tényként” való értelmezés lenne helyénvaló, hiszen az evolúció az egyik legszilárdabb bizonyíték-rendszerű tudományterület.

Nem meglepő módon az adott korú kőzetrétegekben mindig a megfelelő ősmaradványok fordulnak elő. Egy kambriumi rétegben talált zsiráffosszília perdöntő ellenérv lenne, csakúgy, mint egy sarki jégbe fagyott Tyrannosaurus rex. Az sem véletlen, hogy nem találhatunk például sarki jégbe fagyott Tyrannosaurust. Ráadásul a kövületek időrendisége kiadja az egyes leszármazási vonalak logikus rendjét, mivel a csontok alakváltozása folytonosságot mutat.

A földtörténeti ókor elején, több mint félmilliárd éve történt az úgynevezett kambriumi robbanás, amikor viszonylag rövid idő alatt robbanásszerűen megnövekedett a fajok sokfélesége, a biodiverzitás.

A 6 ezer éves Föld tana a közemberek bizonyos körében mégis nagy népszerűségnek örvend, tudományos berkekben való támogatottsága viszont ritka, bár annál elképesztőbb bigottságról tanúskodik.

Az evolúció molekuláris genetikai evidenciái a kövületeknél is ütősebbek. A DNS nem csupán a testünk felépítésére vonatkozó információkat örökíti tovább, hanem létezik benne egy rejtett üzenet is: a leszármazás kronológiáját őrzi.

Ha összehasonlítjuk az egyes fajok DNS-ének bázissorrendjét, megkapjuk azok rokonsági fokát, sőt, azt is, hogy nagyjából mikor élhettek a közös ősök.

Sok hívő kutató azzal érvel, hogy a testi hasonlóság megköveteli a genetikai egyezést is. Ez az állítás azonban nem állja meg a helyét, mert a genom nagy részében a bázisok szabadon cserélhetőek, változásuk nem okoz semmiféle káros hatást. Magyarul, a semleges bázissorrendeknek nem kellene mutatniuk a rokonsági fokot, mégis ezt teszik.

Továbbá, az egyes fajok DNS-e zsúfolásig van úgynevezett álgénekkel, amelyek korábban feladattal rendelkeztek ugyan, mára viszont a mutációk funkcióképtelenné tették őket. Például az emlősöknek hozzávetőleg ezer, szaglással kapcsolatos génjük van, az embernél azonban több mint kétharmada működésképtelenné vált.

Vajon milyen célja lehetett a Tervezőnek az álgének emberi genomba való csempészésével? Ráadásul ezek az elemek éppen azokkal a génekkel szomszédosak, mint a többi emlősfajnál a működő változatok.

A ma élők mind közös őstől származnak, amit a genetikai kód egyetemlegessége bizonyít: az egyes bázishármasok minden fajban ugyanazt az aminosavat határozzák meg, noha ezt semmiféle fizikai kényszer nem diktálja. A kövületek és a genetikai hasonlóság csupán egyetlen, nem evolúción alapuló logikával magyarázható: a Teremtő szándékosan téveszti meg híveit, talán azért, hogy ne az ész, hanem a hit útján keressék őt.

William Paley példálózását szokták emlegetni e probléma kapcsán. A filozófus egyházfi egy tengerparti sétát vizionál, amely során egy órát talál a homokban. Őrült lenne, aki azt gondolná, hogy a szél vagy az árapály képes lenne homokszemekből összerakni egy ilyen bonyolult szerkezetet.

Ugyanez a helyzet az élő szervezetekkel is: egy „órásmesternek” kell tehát a háttérben állnia – vonja le a konklúziót Paley. A hiba a fenti érvelésben az, hogy az evolúciónak csupán egyik eleme a véletlen, a másik a természetes szelekció, ami irányt ad a folyamatnak. Ez az irány azonban nem előre meghatározott, hanem az aktuális körülmények alakítják, és nem feltétlenül a bonyolultabbá válás felé.

A dolog másik oldala az, hogy a genetikai események egymásra épülnek az evolúció során: miután egy genetikai újdonság rögzül egy populációban, a következő már erre az új alapra épül, és így tovább. Az intelligens tervezettség mozgalom tűzte zászlajára újra, és nevezte el leegyszerűsíthetetlen komplexitásnak a fenti problémát feszegető programot.

Az intelligens tervezettség alapállítása, hogy egy olyan bonyolult szerv, mint például a szem, nem jöhetett létre egyetlen evolúciós ugrással, a kis köztes lépéseknek viszont nincs funkcionális értelmük, ezért szelekció sem hathatott rájuk. Ugyan miért ne lenne értelme a fényérzékeny sejtekkel induló fokozatos evolúció köztes lépéseinek? A szem felépítése egyébként éppen hogy az intelligens tervezettség ellen szól. Szemben a polipéval, a gerincesek retinája ugyanis logikátlan felépítésű: a fénynek keresztül kell haladnia több sejtrétegen is, hogy elérje a fotoreceptorokat.

Az ősi szem jóval egyszerűbb képet alkotott a világról, és nem jelentett problémát a kifordított szerkezet. Később viszont már nem volt lehetőség a sejtrétegek cseréjére, mivel nem létezik olyan genetikai folyamat, amely képes lenne e valóban túl bonyolult feladatra.

Az evolúció és a hit összeegyeztethető – állítja többek között Robert Asher cambridge-i őslénykutató. Ateista evolúcióelmélet – szemben a Biblia egyedi teremtésével – azt állítja, hogy Isten nem változatlan fajokat hozott létre, hanem saját kezűleg igazgatja az evolúciót.

A két elképzelés ellentmondását sok tudós azzal magyarázza, hogy a mennyei világ tér- és idődimenziói eltérnek a miénkéitől. Az utóbbi időben a katolikus egyház legmagasabb szintjein is befogadókészség mutatkozik a biológiai eredet tudományos értelmezését illetően. A kérdés persze, hogy ez az elismerés az evolúcióelmélet lényegét érinti-e.

A darwini elv nem igényli felsőbb intelligencia közreműködését, az egyházi verzió viszont a Teremtő általi töretlen figyelmet kell hogy jelentsen, már amennyiben az elképzelés végiggondolt a következményeket illetően. Ez viszont nem más, mint az irányított evolúció elve.

A darwinizmus ellenfelei azzal érvelnek, hogy a kövületek nem mutatnak folytonosságot, hézagok vannak az ősi fajok között, amit az evolúció képtelen átugrani.

Ha az őslénykutatók mégis találnak egy átmeneti formát, az csupán további problémát generál, hiszen ezzel az eredeti egyetlen rés helyett két új keletkezett. Hasonlóan a fosszíliákhoz, a vallásos elképzelés a tudományos ismeretek réseit is gyakran az isteni beavatkozással tölti ki, innen a „hézagok istene” kifejezés.

A darwini mechanizmusok önzőséget kell, hogy produkáljanak, hiszen az érdekeink feladása csökkenti a túlélés esélyét. Az ember azonban olyan esetekben is segít másoknak, amiből nem lesz haszna, ergo nem a természetes szelekció termékei vagyunk – érvel ateista logika. Az ember motivációs rendszerének genetikai alapjait a kis közösségekben való lét alakította ki.

Itt az emberek egyrészt közeli rokonok voltak, másrészt mindenki ismerte egymást, ezért a segítség általában viszonzást eredményezett. Az önzetlenség fennmaradása még a személytelen gigapoliszokban is csupán annyit jelent, hogy e viselkedés kódja az altruista tevékenységre (mások megsegítésére) való ösztönzésen alapul, és nem nézi a végeredményt, azaz hogy kifizetődött-e a jótett, vagy sem.

Ugyanez a helyzet a fogamzásgátlás mellett folytatott szexszel, amely evolúciós szempontból tökéletesen értelmetlen. A gének a szexualitás élvezetét kódolják, amely régen statisztikai értelemben produkálta is a sikert (gyermekáldás). Ma szenvedélyesen gyakoroljuk az élvezetes fázisokat, de rendszerint kijátsszuk a végeredményt.

Az ember az egyedüli lény a Földön, aki képes lényegi szinten megérteni, mi folyik körülötte. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki törekszik is erre. Ennek az lehet az oka, hogy gondolkodásunk evolúciója során a természetes szelekció a praktikus és érdekalapú megoldásokat jutalmazta, vak volt viszont az elvont eszmék összefüggései és igazságai iránt. Az emberi agy tragikus vonása, hogy az értelem szabadsága helyett önigazoló prekoncepciók uralma alatt áll.

Elménk két alapvető komponensének – a tudatnak és az intelligenciának – gyökerei mélyen az állatvilágba nyúlnak vissza. A tudományos elit nem minden tagja vallja azonban ezt a nézetet. Egy ismert magyar fizikus elfogadja ugyan, hogy az ember évmilliárdos evolúció eredménye, de szerinte a lelket Isten lehelte Ádám testébe 6000 évvel ezelőtt. A Teremtő szabad akaratot adott az embernek, ezért lehetséges például a hitetlenség és a bűn létezése.

A szabad döntés képessége azonban ellentmondásban áll a teremtői mindentudással. Isten téren és időn túl létezik – próbálja Francis Collins feloldani az előrelátás és a szabadság paradoxonát.

Van olyan tudós, aki úgy véli, hogy noha az érzelmeink agyunk kontrollja alatt állnak, a szabad akarat isteni eredetű, és halálunk után csupán ez utóbbi távozik a mennyei dimenziókba. Az agykutatás oldaláról érkező ateizmusellenesség ideológiája részben az úgynevezett test-lélek problémából táplálkozik.

A materialista felfogás szerint a tudatunk – mint egy árnyék – csupán mellékterméke az agyműködésnek, holott szubjektíve úgy érezzük, a döntéseinkben kezdeményező szerepet játszik. Karl Popper és John Eccles vetették fel először az agy és elme kölcsönös oksági kapcsolatát, manapság pedig David Charlmers e koncepció élharcosa.

A filozófus szerint ún. pszichofizikai törvényeket kellene bevezetnünk, amelyek az agy és a tudat kapcsolódásának mikéntjével foglalkoznak. Ma még nem tudjuk, mi a helyzet a tudattal, de ez nem jelenti azt, hogy a problémát át kellene engedni a transzcendentális válaszok számára. Manapság trendi a mesterséges intelligencia (MI), illetve az ettől való félelem.

Mi történik majd, ha az MI meghaladja az emberi értelem szintjét? – tűnnek fel hasonló kérdések az egyes lapok címoldalain. A hit oldaláról egyenesen istenkísértést kiáltanak. Ray Kurzweil Google-igazgató szerint azonban nincs ok az aggodalomra, mert az ember a gépekkel együtt fejlődik majd (ez a transzhumanizmus eszméje).

Nem mindenki osztja azonban ezt az optimizmust. Lehetséges, hogy az emberi elme csupán egy röpke villanás azon a hosszadalmas úton, amelynek során a „sötét anyag” – a biológiai evolúció ádáz küzdelmein át – egy korlátok nélküli intelligencia formájában születik újjá.

20201122 142010
Dávid Júlia: Sötét anyag

Elménk a körülöttünk lévő közepes méretű dolgok sajátságainak értelmezéséhez alkalmazkodott, ezért a mikrorészecskék valószínűségen alapuló világa szemléletesen felfoghatatlan számunkra.

A kvantumfizika alaposan felborította a valóságról alkotott képünket. Bármi is szolgál az anyagi világ alapjául, az megdöbbentő lesz, ha majd lehull a titokról a lepel.

Amíg azonban nem ismerjük a választ, nem tudjuk kizárni a teremtésen alapuló elképzelést, habár a bizonyítási kényszer labdája az állítás, nem pedig a kételkedés oldalán pattog.

Egy szubjektív „pro” érv lehet azonban az a lehetőség, hogy mi magunk vagy az általunk megalkotott MI eljut majd oda, hogy virtuális világokat hozzon létre. Miért ne létezhetne egy idegen civilizáció, amely megtette már ezt az arasznyi utat, és egy ET-kamasz szórakozásból létrehozta az univerzumunkat?

Az is lehetséges, hogy az anyag alakul át olyan teremtő erővé, amelyre az intelligencia szó nem alkalmazható. Ha kiderülne, hogy teremtett a világ, az távolról sem jelentené azonban, hogy igazolást nyert valamelyik vallás istene.

Az erre való konkrét elképzelések megbízhatóságát Richard Dawkins – a Bobby Hendersontól vett példával – repülő spagetti szörnyben való hit abszurditásával szokta érzékeltetni.

Egy elképesztően alacsony valószínűségű legenda esetén fel kell tennünk a kérdést: érdemes-e elkötelezni elménket és életünket ez iránt? A hívő emberek számára ez nem jelent akadályt, egyelőre nem értjük, miért. A vallásos hit az eredet kérdésekben téved, ami nem jelenti azt, hogy a hit kutatói ne lennének képesek a tudományban akár a legkiválóbb teljesítményekre is.

kollár ferenc
az én helyem a végtelenben

születésem pillanata egy gravitációs szingularitás volt
érzékeltem hogy  körülöttem a világ sűrűsége
és a téridő görbülete paradox módon végtelen

aztán földi életem végén
egy újabb szingularitás alakul ki
és kialakította  a téridő végtelen görbületét

az eseményhorizontot elérve
már nem találom a telefonomat
pedig valamit még mondani szeretnék nektek

a gravitációs idődilatáció azt eredményezi
hogy ti földiek úgy látjátok
hogy tulajdonképpen soha nem haladok át az eseményhorizonton

vagyis az a pillanat amikor áthaladnék rajta
mindig a jövőben marad
és sosem kerül át a múltba

de én a saját időmben
véges idő alatt érem el az eseményhorizontot
és egy másik dimenzióba érkezem

Már megint a szerelem és a zene:

Hauser Stjepán 33 évvel ezelőtt született Polán. Számomra a legtehetségesebb gordonkaművész. Alig húsz évesen a világ legnagyobb színházaiban lépett fel. Olyan világklasszisokkal dolgozott, mint Rosztropovics, Bernard Greenhouse, Heinrich Schiff, Arto Noras, Frans Helmerson, Philippe Muller, Stephen Kovacevich, Mennahem Pressler és Ivry Gitlis. Bravúros játéka úgy megihlette sir Elton Johnt, hogy meghívta az 2011-es világturnéja részvevőinek

Lola Astanova 38 évvel ezelőtt született Taskentben. Számomra az egyik legszínpadiasabb zongorista. 2018-ban egy szerelmi románc szövődött Lola és Stjepan között és ennek köszönhetően létrejött hét csodálatos közös zenei felvétel. 2019-ben azonban Stjepan megismerte az olasz Benedetti Carettit és számára már ő a csoda.

Hogy is van ez: A gének a szexualitás élvezetét kódolják, amely régen statisztikai értelemben produkálta is a sikert – ma szenvedélyesen gyakoroljuk az élvezetes fázisokat, de rendszerint kijátsszuk a végeredményt.

RSS Hírstart hírei