ÁLDOTT, BÉKÉS KARÁCSONYI ÜNNEPEKET KÍVÁNOK
MINDEN KEDVES, JÓ BARÁTOMNAK,
MINDEN OLVASÓMNAK,
ISMERŐSEIMNEK,
HATÁRON INNEN ÉS HATÁRON TÚL.
A VÍRUSNAPLÓ SZERKESZTŐJE:
KOLLÁR FERENC
KARÁCSONYI IMA Urunk, most karácsonykor kérünk Téged, önmagunkért és minden keresztény testvérünkért, minden jóakaratú emberért, mindazért aki nyugtalan és aki keres. Adj nekünk szemet, hogy a Gyermekben fölismerjük Isten mosolyát. Adj új szívet nekünk, hogy befogadjuk Őt, hogy megértsük üzenetét. Végül adj erős, élő lelket, hogy elkísérhessük az Urat, hogy nyomába léphessünk mindennap, az elkövetkező év során, amely előttünk áll. Ámen
Ady Endre: Karácsony – Harang csendül... I. Harang csendül, Ének zendül, Messze zsong a hálaének Az én kedves kis falumban Karácsonykor Magába száll minden lélek. Minden ember Szeretettel Borul földre imádkozni, Az én kedves kis falumban A Messiás Boldogságot szokott hozni. A templomba Hosszú sorba' Indulnak el ifjak, vének, Az én kedves kis falumban Hálát adnak A magasság Istenének. Mintha itt lenn A nagy Isten Szent kegyelme súgna, szállna, Az én kedves kis falumban Minden szívben Csak szeretet lakik máma. II. Bántja lelkem a nagy város Durva zaja, De jó volna ünnepelni Odahaza. De jó volna tiszta szívből – Úgy mint régen – Fohászkodni, De jó volna megnyugodni. De jó volna, mindent, Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni. III. Ha ez a szép rege Igaz hitté válna, Óh, de nagy boldogság Szállna a világra. Ez a gyarló ember Ember lenne újra, Talizmánja lenne A szomorú útra. Golgota nem volna Ez a földi élet, Egy erő hatná át A nagy mindenséget. Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni… Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra.
LUKÁCS EVANGÉLIUMA
Történt pedig azokban a napokban: Rendelet ment ki Augusztusz császártól, hogy írassék össze az egész földkerekség. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriát Kvirínusz kormányozta. El is ment mindenki, hogy összeírják, mindenki a maga városába.Fölment tehát József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek hívnak, mert Dávid házából és nemzetségéből való volt, hogy összeírják Máriával, eljegyzett feleségével, aki áldott állapotban volt. Amikor ott voltak, eljött az ideje, hogy szüljön, és megszülte elsőszülött fiát. Pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. Azon a vidéken pásztorok tanyáztak, és őrizték nyájukat az éjszakában. Egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az Úr fényessége körülragyogta őket. Nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal ezt mondta nekik: »Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve.« Ekkor azonnal mennyei sereg sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent:
»Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú emberekben!«
És történt, hogy amikor az angyalok visszatértek tőlük a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: »Menjünk át Betlehembe, és lássuk azt a dolgot, ami történt, s amelyet az Úr hírül adott nekünk.« Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet. Amikor meglátták őket, elhíresztelték azt, amit a gyermek felől hallottak. És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében.
A pásztorok pedig visszatértek, magasztalták és dicsérték Istent mindazokért a dolgokért, amiket hallottak és láttak úgy, ahogy megmondták nekik.
MÁTÉ EVANGÉLIUMA
Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia. Ábrahám nemzette Izsákot; Izsák nemzette Jákobot; Jákob pedig nemzette Júdát és ennek testvéreit; Júda nemzette Fáreszt és Zárát Támártól; Fáresz nemzette Ezront; Ezron nemzette Arámot; Arám nemzette Aminádábot; Aminádáb nemzette Nahsont; Nahson nemzette Szálmont; Szálmon nemzette Boózt Ráhábtól; Boóz nemzette Obedet Rúttól; Obed nemzette Jesszét; Jessze pedig nemzette Dávid királyt. Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől; Salamon nemzette Roboámot; Roboám nemzette Ábiát; Ábia nemzette Ászát. Ásza nemzette Jozafátot; Jozafát nemzette Jórámot; Jórám nemzette Oziját; Ozija nemzette Jótámot; Jótám nemzette Ácházt; Ácház nemzette Hiszkiját; Hiszkija nemzette Manasszét; Manassze nemzette Ámont; Ámon nemzette Joziját; Jozija pedig nemzette Joakint és ennek testvéreit a Babilonba való áttelepítéskor. A Babilonba való áttelepítés után Joakin nemzette Salátielt; Salátiel nemzette Zerubbábelt; Zerubbábel nemzette Ábiudot; Ábiud nemzette Eljakimot; Eljakim nemzette Ázort; Ázor nemzette Szádokot; Szádok nemzette Ákimot; Ákim nemzette Eliúdot; Eliúd nemzette Eleazárt; Eleazár nemzette Mattánt; Mattán nemzette Jákobot. Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus, akit Krisztusnak neveznek. Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék; Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig tizennégy nemzedék; és a Babilonba való áttelepítéstől Krisztusig tizennégy nemzedék.
Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: »József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.« Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: »Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, s a nevét Emmánuelnek fogják hívni«. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét, de nem ismerte meg őt, amíg az meg nem szülte a fiút; és a Jézus nevet adta neki.
Sallay Gergely karácsonyi üdvözlete a NAPLÓ olvasóinak
Annyian kívántunk már egymásnak boldog karácsonyt és boldog új esztendőt. Nincs is ezzel baj, sőt, jól van így. Lehet szívünkből jót kívánni a másiknak. De be kell látnunk, hogy nekünk, magyaroknak, bajunk van a nagy szavakkal…
Van az a kifejezés: papolni. Eszünkbe juthat a sok unalmas prédikáció, ami üresebb volt, mint a templom. Ha lelkiekről beszélünk, csak úgy lehetünk hitelesek, ha arról beszélünk, amivel már találkoztunk. Lélekkel csak lélekben találkozhatunk. Ezért ha valaki arról beszél, amit megélt, azt elhisszük neki. Ha valaki csak okos, az nem elég.
Bajban vagyok most, hogy nem tudom, mit kívánjak. Boldog karácsonyt ugye kívánhatok, de engem most az érdekel, hogy mi van a szavak mögött. Játsszunk el ezzel egy kicsit:
Boldog karácsonyt! Tehát legyél boldog! Jó, de miért most? Ne legyek boldog mindig? Akkor legyél boldog mindenkor, de most, karácsonykor egy kicsit jobban! Miért pont karácsonykor? Mert ilyenkor született meg Isten fia? Ez már ugye hit kérdése. És mégsem annyira az. Szerintem, ha kivesszük a buliból Jézust és leredukáljuk a karácsonyt a szeretet ünnepére, olyan matematika ízű lesz: legyél boldog mindig, szeress mindig, de most kicsit jobban. Oké, hány napig? Kettő, vagy vegyük be a szentestét is? De mitől szent az?
A papolós példát azért hoztam ide, hogy rávilágítsak, akkor tudunk lélekből jót kívánni a másiknak, ha azt mi is megéltük. Nekünk volt-e már boldog karácsonyunk? Volt-e már isten tapasztalatunk? Képesek vagyunk-e magunkból beszélni? Hogyan nem lesz papolás a boldogkarácsonyt? Ha belemegyek abba, hogy kellemes ünnepeket…
Ez megint izgalmas. Az ünnep már nem állhat önmagában. Ünnepelni valakit szoktunk – én a valamit ünneplésben nem hiszek… Kit ünneplünk? Nem születésnapot! Jézus születését. A maga teljes kontextusában. Hallották már, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepe nem a karácsony, hanem a húsvét…?
Tegyünk egy nagy kerülőt! Szavak, szavak, szavak. Hogyan ne papoljunk? Megélni és megérteni. Próbáljuk meg megérteni, pontosabban megtapasztalni a szavak mögött húzódó lényeget!
A nagy szavakat elcsépelték. A valódi lényeget jelölő szavainkat, metaforáinkat porba tiporták. Szabadság. Becsület. Hűség. Az igazság szabaddá tesz. Ez utóbbi a haláltáborok kapuját díszítette. A tragédia az, hogy máig ez lehetne az egyik legfontosabb mondatunk (v.ö.: “Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Jézus magáról beszél azzal a szóval, ami nekünk már csaknem használhatatlan.) De hát minden uralkodó mögött áll egy ügyes PR menedzser…
Eszembe jutott, hogyha nem a nagy szavak, akkor mik azok a mondatok, amikhez még nem annyira nyúltak hozzá. Beugrott a Szűzanya és Gábriel arkangyal beszélgetése – ezeket a szavakat is forgatjuk, de talán nem trancsíroztuk még szét őket:
A hatodik hónapban az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.” E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez. Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége.” Mária megkérdezte az angyalt: „Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?” Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: „A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen.” Mária így válaszolt: „Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint.” Erre az angyal eltávozott. (Lk. 1,26-38)
Nem fogok igemagyarázatot tartani. Nem dolgom az. De ha már magyarázat, hadd osszak meg egy gondolatot, ami Gabriel és Mária beszélgetéséhez, valamint Jézus fenti mondatához is kapcsolódik. Azt mondja Jézus saját magáról, hogy Ő igazság. Mondtuk-e, éreztük-e már, hogy az igazság relatív? Vagy az van, hogy nem ugyanarra az igazságra gondolunk, Jézus és mi, vagy a szavunk üresedett ki, vagy tulajdonképpen lövésünk nincs arról, hogy mi az igazság. Az izgalmas az, hogy Jézus nem azt mondja meg, mi az. Ő azt mondja, ki az. Sőt, azt, hogy Ő az.
Igazság. Mondja a világ, hogy a “csúnya” római kereszténység milyen dogmatikus. De milyen legyen, ha legalább ő kiáll még amellett, hogy igenis létezik abszolút igazság? Mert hát a dogma az ilyen. Az abszolút igazság mondatai. Az egy másik kérdés persze, hogy amit mi felvilágosodásnak hívunk – és amit én annak a kornak tartok, ahol összekeverték a személyeset az transzcendenssel, a megmagyarázhatót a valóságossal és a matematikailag leírhatót a megtapasztalhatóval -, arra a korra az egyház is ráment, mert meg akarta védeni az igazságát, és átvette a világ módszereit – márpedig a módszer meghatározza azt, hogy mit találunk -, és a teológiából tudományt akart csinálni…
De kanyarodjunk vissza. Angyali üdvözlet. Szavak: zavarba jött, elgondolkozott.
Zavarba jött. Emlékszünk olyanra, hogy sikerült valami olyat mondanunk egy hölgynek, hogy ő elpirult? Miért? Mert betalált! Mert elég erős volt a mondat vagy a szó! És a másik oldalon: jöttünk már jólesően zavarba? Milyen az? A lényeg, hogy betalál az a bók, kedvesség. Mert nyitottak vagyunk rá! Játsszunk el a gondolattal, hogy reagálhatott volna még Mária: “hogy én?, á, nem! Ó, ezt csak úgy mondod… Már megint szivat valaki?!” Jó, ez talán már túlzás, meg ugye képzeljük el, hogy kötögetünk, mosogatunk, csináljuk a dolgunkat, nem mellesleg imádságos és Istenre figyelő életet élünk, de hát azok az áldott hétköznapok, és akkor egyszer csak, egyszer csak megjelenik az Úr angyala. EMBEREK, MEGJELENIK AZ ÚR ANGYALA!!! Hogy jobban érzékeljük, most csukjuk be a szemünket (vicc volt, ne csukjuk be, mert akkor nem tudunk olvasni. Mármint attól még tudunk, de nem látjuk a szöveget, és az kell, ugye), és képzeljünk el valami csöndes tevékenységet, amit mi éppen csinálunk. Én mondjuk tisztítom az autó gumi kédereit. Joe papa és Ella mama duett koncertjét hallgatom, kezemben a szilikon spray, némá, itt is földes a kéder mögött, amacskarúgjameg, na jó, ezt még kitisztítgatjuk, és akkor elhallgat a kékfogú hangszóró és beleszól egy hang, hogy üdvözlégy, Gergő. Első reakció: valaki felcsatlakozott a hangszórómra, a galád. Vagy tényleg, kötögetünk, mosogatunk, varrjuk a babaruhát a nővérünk születendő gyermekének (csak, hogy megmaradjunk a női szereplőknél, végül is érdemes. Máriák előnyben), és akkor egyszer csak…
Erre Mária mit csinál? Zavarba jön, és elgondolkodik, hogy miféle köszöntés ez. Ez szerintem elképesztően izgalmas! Miféle köszöntés ez?… A szent szerző nem hangosítja ki Mária gondolatait, csak annyit tudunk, hogy Gábriel így folytatja: “Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél.” Én úgy gondolom, Gábriel, mint Isten küldötte, akiben a JóIsten szólal meg – hisz a mi személy szavunk nem pontosan írja le, ki kicsoda, pontosabban nem arra való, hogy elhatárolja a személyeket, természetfölötti szinten persze -, érezte, éreznie kellett, avagy, hogy jobban értsük, tudnia kellett, hogy Mária hogyan van akkor jelen, mi van őbenne, ha úgy tetszik, mit gondol. Erre válaszol: ne félj!
Térjünk vissza a bókolós példára. Részesültem abban a kegyelemben, hogy egy kisasszony, kit szerettem, megmutatta nekem, milyen az, hogy ő beleremeg abba, hogy én őt szeretem. Hogy mi lehet egy pír mögött. Beleremegtünk-e már, letaglózott-e már minket valami nálunk sokkal nagyobb. Fejet tudtunk-e valaha hajtani egy letaglózó szerelem előtt?
Szóval valami ilyesmi lehet, hogy Mária befogadja azt a hatalmas valamit, leginkább a hatalmas valakit, aki Gábrielben megjelenik neki.
Lélekből szólni, nem papolni. Egy helyen a Bibliában (Lk 2,19) ezt találjuk Máriáról: Mária pedig szívébe véste a szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. Más fordításban: emlékezetébe véste, és szívében egyeztette. Mária nem felszínesen reagál. Mária jelen van és nem fecseg. A szívével gondolkodik, és a szíve szerint beszél az angyallal. Ezért lehetséges, hogy Gábriel ezt mondja: ne félj! Jelenlét a jelenléttel, szív a szívvel, lélek a lélekkel találkozik.
“Íme, az Úrnak szolgáló leánya. Legyen nekem a te igéd szerint.” Itt egy szóra hívnám fel a figyelmet: íme. És visszautalnék Gábriel első mondatára: veled van az Úr. A beszélgetés nagyrészt arról szól, hogy mi lesz. De ennek kerete két jelen idejű mondat: az Úr veled van, és íme, az Úrnak szolgáló leánya vagyok. A megváltás műve a jelenből bontakozik ki. Abból a jelenből, amiben már eleve kegyelem van (kegyelmet találtál Istennél – nem most találtad, már régen ott van az!), a jelened pedig, hogy az Úr veled van, és te vagy az Ő szolgáló leánya, azt a jövőt virágoztatja ki, amit az angyal így fogalmaz meg: Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni.
Mária virágzik. “Önfeledtségében imádkozni is elfelejt” (Hamvas Béla), csak illatozik és van. Mária jelen van. Az ő jelene eleve van, és nyitott a valóságra, mert valódi. Belőle kivirágozhat az a jövő, ami szintén eleve van, kezdettől. Ahogy Jézus születése, kereszthalála és feltámadása is, Mária jelenléte az, amiben az idő és az egész történet egy pontba zsugorodik össze, ahol összeér múlt, jelen és jövő, ahol kiviláglik, hogy a valódi lét sajátja, hogy történik, és, hogy valójában egyetlen, befejezett és mégis folyamatos, mindig újra és újra elkezdődő és alakuló és befejeződő történés van, ez pedig a megváltás, hogy az egész egyház a kezdettől való és a világ végéig tartó egyetemesség, Krisztus teste. Benne összeér az állandó és a változó, és misztikus módon megérthetjük, hogy e kettő egymás nélkül nincs is, és azt is megsejthetjük, hogy valójában egyetlen történet van, Krisztus története, és az emberi történelem gyakorlatilag azoknak a botlásoknak a halmaza időrendi sorrendben, amit Krisztus története helyett tettünk.
Íme! Mi a mi valóságunk? Mi a mi történetünk? Jézus mondja az utolsó vacsorán: “Tegyétek ezt az én emlékezetemre!” Mit teszünk?
Karácsonykor eldönthetjük, mire szeretnénk emlékezni… esetleg kire.
Mit kívánjak tehát? Csak azt, amit magamnak is. Engedjük meg a JóIstennek, hogy úgy, akkor és ott öleljen minket magához, ahogyan ő akar. Azért mi is tehetünk ezért. Várakozhatunk. A Keresztelő mondja: “készítsétek elő az Úr útját.” Csöndet kívánok. A zaj elfedi a valóságot. A fénynek és zenének nem kívülről kell jönnie. Annak nem az a dolga. Ahogy a lelki szó, az ének is csak akkor talál be, ha megszólítja azt a valamit, avagy valakit, aki már eleve bennünk van. Csöndet kívánok, hogy a fény és a zene együtt játsszon bennünk. Kint is, bent is. Hogy átöleljen minket a JóIsten. Talán nem tüzes nappalon, de nem is háborús éjjel. Talán a karosszékben. Talán a volán mögött. Talán a csöndben.
ZSOLDOS SÁNDOR: KARÁCSONYI GONDOLAT A NAPLÓ OLVASÓINAK
Az idei Karácsonyra (is) egy (ál?-)Rilke-idézet jutott az eszembe (természetesen sem Rilkénél, sem annál, akinél idézni láttam, nem találtam meg így, amikor próbáltam a forrást pontosítani, hogy korrektül tudjak rá hivatkozni):
„…legalább emlékezünk az ünnepekre…”
Az adventi várakozás nem hozza el már rég a lecsendesedést, hiába a készülődés, készületlenül ér a Karácsony. Néha szinte észrevétlenül múlt el, máskor csak vártam és emlékeztem. De lehet, hogy ez is a karácsonyi idő egyik természete.
A lényeg, hogy a nyitottság megmaradjon az ünnep befogadására, tudjunk várni rá, készen álljunk, ha mégis megérkezik…
Dsida Jenő: Itt van a szép karácsony Itt van a szép, víg karácsony, Élünk dión, friss kalácson: mennyi fínom csemege! Kicsi szíved remeg-e? Karácsonyfa minden ága csillog-villog: csupa drága, szép mennyei üzenet: Kis Jézuska született. Jó gyermekek mind örülnek, kályha mellett körben ülnek, aranymese, áhitat minden szívet átitat. Pásztorjátszók be-bejönnek és kántálva ráköszönnek a családra. Fura nép, de énekük csudaszép. Tiszta öröm tüze átég a szemeken, a harangjáték szól, éjféli üzenet: Kis Jézuska született!
Karácsony készül, emberek!
Szépek és tiszták legyetek!
Súroljátok föl lelketek,
csillogtassátok kedvetek,
legyetek újra gyermekek,
hogy emberek lehessetek!
Wass Albert
KARÁCSONYI KÉPESLAPOK
KARÁCSONY A TEMPLOMOKBAN
KARÁCSONY AZ OTTHONOKBAN
KARÁCSONY A SZEGEDI DÓM ELŐTT
KARÁCSONYI KENYÉR
A MI KARÁCSONYUNK
Karácsonyi Plesilingelés…
A konzum karácsonyokból egyre inkább az marad el, hogy igazán magunkba szálljunk és valóban elmélyedjünk a saját lelkünkben… Most ez a „más” karácsony talán majd elvezet bennünket – önmagunkhoz, vagy fíloszosan mondva, az önvalónkhoz, mert most nem tudjuk hajszolni a kötelező és/vagy kényszeres szeretetgyakorlatokat.
A szeretet gyakorlatát végezzük el most talán akkor magunkon és majd ezzel a nem látványosan szerető, de szerethető önmagunkkal ajándékozzuk meg egymást! A végén még kiderülhet, hogy azt a bizonyos angyalt nem is onnan, fentről valahonnan kell várnunk, hanem éppenhogy ott gunnyaszt bennünk – idők óta várva az alkalmat, hogy megszólíttassék…
Szólíttassék meg, teljes CSENDBEN… – először egyedül, majd együtt!
Ilyen csendes éjt kívánok minden kedves olvasónknak, – ohne Stille Nacht – megköszönve az eddigi, és a továbbiakra is kitartó figyelmeteket…!
Áldást és hitet kérve ehhez a más-xmas-hoz és mindahhoz, ami utána ránk vár…
Pleskonics András