2020. DECEMBER 8. – KEDD

Szerző: | dec 8, 2020 | Vírusnapló, Archívum, Képzőművészet, Portré, Zene

JÁNOS, AKI CSAK A SZÉPET KERESTE

Máriási János zenész, író és kedves jó barát egy másik dimenzióba távozott 2020. december 2-án.

Négy évvel ezelőtt Pleskonics András – Plesi mutatott be Máriási Jánosnak, aki egész Európában ismert zenész volt.

Plesi arra kért, hogy a nagybeteg Jánosnak adjam ki életregényét, mert neki ez az utolsó kívánsága.

Ha nem az utolsó kívánsága lett volna, természetesen aktor is vállaltam volna a feladatot.

János ideadta a tervezett könyv előszavát:

„Aki belekezd e történet olvasásába, annak felhívom a figyelmét, hogy nem valamiféle ismertséget hajhászás, feltűnési viszketegség vagy önmutogatás (na jó, egy kis exhibicionizmus igen) hajszolta bele Janit, hogy több mint egy éven keresztül kutasson a történelmi múltban, a családi és a személyes múltban – úgy, mint amikor az ember a robogó autó volánjánál ülve belepillant a visszapillantó tükörbe, s nem azt az utat látja, amelyen már elhaladt, hanem azt, hogy ez az út volt annyira hosszú, annyi politikai, társadalmi, gazdasági és személyes változáson ment keresztül, hogy belőle sokféle tanulság szűrhető le.

Abban reménykedik, hogy a történet olvasása közben kivillannak ezek a tanulságok, s gondolkodásra vagy jó irányú cselekvésre, de legalább – az életben adódó hasonló – buktatók elkerülésére ösztönöznek.

Kötelessége még valami fontosat közölni! Sosem volt sem író, sem társadalom- vagy történelemkutató. Tehát ezek miatt bárki „vádolhatja” dilettantizmussal. Csak az „egyszerű” zenei hivatást űzte. Sajnos, már ebből is kibetegedett, kiöregedett. Az utóbbi években mégis egyre jobban motoszkált benne valami késztetés, hogy ennek a múltnak az állomásait, tapasztalatait kiírja magából. Bízik benne, hogy vannak motívumai, amelyek érdekesek, vagy elgondolkoztatóak. Lesznek olyanok is, amelyekre nem lehet büszkének lenni, de akadnak majd olyanok is, amelyekre emelt fővel emlékezhetünk vissza.

Ez a többgenerációs családregény sorsokkal igyekszik visszatükrözni Magyarországnak a múlt században történt társadalmi, gazdaságpolitikai változásait.”

Kettőnk közt megindult egy baráti kapcsolat és János betegen is nekem adott energiát, hogy ápolhassam a nagybeteg feleségemet.

Hónapokon keresztül raktuk össze életregényét, mely végül 2018-ban jelent meg vaskos, 550 oldalas kötetben a Magyar Kultúra Emlékívek Kiadó gondozásában.

A Máriási könyv füljegyzetében Zsoldos Sándor, irodalomtörténész ezt írta:

„Az életem kész regény! Vagy: mindenkinek van egy (legalább egy) regénye… Ki ne hallotta vagy mondta volna már ezeket a mondatokat? De hányan írták meg ezt az egy regényt?

Máriási János megírta a maga regényét! Nem kis munkával. (És még nagyobb – anyagi – áldozattal jelenteti meg, ahogyan a régen mondták: „a saját költségén”.) Gyermekkorában elkötelezte magát a művészetekkel, zenészként (nem művészként, ahogy hangsúlyozza, előadóként) dolgozott évtizedeken át. A költészet is foglyul ejtette, ír verseket is, főként családja, baráti köre számára.

Végső soron önéletrajz, önéletrajzi regény a Visszapillantó tükör, de egy család regénye is, majdnem száz évet fog át, így bő harmadáról nem lehet közvetlen, személyes élménye. A regényszerű megformáltságot támasztja alá, hogy Jani történeteinek elbeszélője egyes szám harmadik személyű, így növelve az elbeszélés tárgyilagosságát, önmagától távolságot tartva. Ezzel sikerül elkerülnie még a látszatát is, hogy sajnáltatná önmagát. Pedig lenne miért. Tisztességgel megtaposta a sors – Janit is, a családját is. A magyar családregények majd mindegyike hanyatlástörténet is, aminek történelmünk alakulása nem tud tartósan ellentmondani. Magán- vagy közérdekű ez a mű? Jogosan merülhet föl a kérdés – a megválaszolása: egyértelműen közérdekű. Az író beilleszti a műbe a „nagy” történelmi események rövid ismertetését, és ezek társaságában jelennek meg a Lantos és a Máriási család életének eseményei.

Jani és családja élete mindegyik helyszínének fontos mikrotörténelmi dokumentumai is a mű egyes fejezetei, melyeket forrásként használhatnak majd a jövendő korok történészei.

A Visszapillantó tükörrel Máriási János, úgy vélem, többszörösen teljesítette célját, amikor a nyilvánosság elé tárja a művét, amelyet bátran merek ajánlani az őt nem ismerő Olvasónak is!”

János a könyv megjelenése után mintha új erőre kapott volna, és azt mondta: Többet jelent ez a könyv számomra, mint száz kemoterápia.

2018.07.22 Nfv Plesi.MáriásJ.P.Nándi
Pleskonics András – Plesi, Máriási János, Dr. Pördi Nándor – valamint életregénye a „Visszapillantó tükör”.

Máriási János barátainak, Pleskonics Andrásnak, Kollár Ferencnek, Zsoldos Sándornak és Dr. Pördi Nándornak írta az alábbi verset:

Kerestem a szépet, igazat, a jót,
Mosolyt, jó szót, megvigasztalót.
Kerestem a lányban a szerelem tüzét,
Rohanó mában a holnap elemét.


Bíztam, hogy a tudás fényét pénz nem váltja fel,
Bíztam, hogy a hazugságról lehull majd a lepel.
Volt, hogy lent, volt, hogy fent hordott az élet,
De bárhogy volt, segített a muzsikus lélek.


Most már csak csendesen nézem e világot,
Nekem már nem nyílnak szerelemvirágok.
Emlékek tükrében kutatva böngészek,
Mert közülük sokan már homályos, torz képek.


Ezért még most, míg látom, míg bírom,
Sorsom emlékeit magamból kiírom,
Mivel ködével befed úgyis a holnap.
Hagyaték e történet rokonnak, barátnak, utódnak.

Mint szerkesztő, én most in memoriam, egy másik élőlény szimbólumaival szeretnék Jánostól búcsúzni.

Meddig emlékeznek ránk az itt maradottak: családtagok, rokonok, barátok és ismerősök? Talán addig, amíg visszaemlékezéseikben felemlegetnek bennünket – milyen jó verset írt, milyen jó képet festett, milyen csodálatosan zenélt, mennyire tudott szeretni, milyen jó volt vele sörözni. Ha az emlékezők is másik dimenzióba költöznek, akkor a mi emlékünk is végleg a feledésbe merül.

Egy fa 5000 évet is megél, mennyi mindenre emlékezhet a fa: jégkorszakra, dinókra, háborúra, csodaszarvasra. Mi emberek milyen rövid életűek vagyunk egy fához mérten, de emlékünket megőrizheti egy könyv, egy kép, egy filmszalag vagy egy festmény.

János emlékét immár a VÍRUSNAPLÓ is őrzi.

„Ha egy évre előre gondolsz, vess el egy magot. Ha tíz évre előre gondolsz, ültess egy fát.” (Kínai költő, i.e. 500 )

„A Föld újraerdősítése lehetséges, emberi beavatkozással.” (Sandra Postel és Lori Heise, Worldwatch Institute)

„Aki fát ültet, önmagán kívül másokat is szeret.” (Angol közmondás)

3 3

„Az ember legjobb barátja a Földön a fa. Amikor a fát tisztelettel és gazdaságosan használjuk, miénk a Föld egyik legnagyszerűbb erőforrása.” (Frank Lloyd Wright)

„Nyugalmukban gyönyörűek; csendjükben bölcsek. Állni fognak, miután mi porrá válunk. Tanítanak minket, és mi gondozzuk őket.” (Galeain ip Altiem MacDunelmor)

„Bár a fa olyan magasra nő, a lehulló levelek visszatérnek a gyökérhez.” (Maláj közmondás)

5 3

„Egy társadalom akkor válik naggyá, amikor idős emberek fákat ültetnek, tudván, hogy soha nem fognak az árnyékukban ülni.” (Görög közmondás)

„Még akkor is, ha tudnám, hogy holnap a világ darabokra hullik, elültetném az almafámat.” (Luther Márton )

„Lyautey, a nagy francia tábornok egyszer kérte a kertészét, hogy ültessen el egy fát. A kertész ellenkezett, mert a fa lassan nő, és 100 évig nem fogja elérni az érett kort. A tábornok így válaszolt, ’Ez esetben nem veszíthetünk időt; (John F. Kennedy)

7 4

„A fák költemények, melyeket a Föld ír az égre. Mi kivágjuk és papírrá alakítjuk őket, hogy megörökíthessük az ürességünket.” (Kahlil Gibran)

„Ha visszhangra talál benned, amit mondok neked, az csupán azért van, mert mindketten ugyanannak a fának vagyunk ágai.” (W. B. Yeats)

„A fa a legbensőségesebb kapcsolatunk a természettel.” (George Nakashima, asztalos)

8 3

„Egy fa azt használja, ami útjába kerül, hogy táplálja önmagát. Gyökereit mélyen a földbe eresztve, elfogadva az esõt, ami felé folyik, és a Nap felé nyújtózkodva a fa tökéletesíti jellemét, és nagyszerűvé válik. … Felszív, felszív, felszív. Ez a fa titka.” (Deng Ming-Dao, Tao a mindennapokra)

„Ültess fákat. Életben maradásunk két igen fontos elemét adják nekünk: oxigént és könyveket.” (A. Whitney Brown)

„Gondnokként minden nemzedék megkapja a Földet. Az utókornak annyi erdőt és gyümölcsöskertet kellene örökségül hagynunk, amennyit kimerítettünk és elhasználtunk.” (J. Sterling Morton)

10 2

„Számomra a természet szent; a fák a templomaim, és az erdők a katedrálisaim.” (Mihail Gorbacsov)

„Isten vigyázott ezekre a fákra, megvédte őket szárazságtól, betegségtől, lavináktól, és ezernyi vihartól és árvíztõl. De nem tudja megvédeni őket bolondoktól.” (John Muir)

„Az erdő egy különleges szervezet, végtelen kedvességgel és jósággal; nem támaszt igényeket a fennmaradásához, és életének és tevékenységének termékeit nagylelkűen felajánlja; minden lénynek védelmet nyújt.” (Buddhista szútra)

12 1

„Azok az emberek, akik nem tartják fenn a fákat, hamarosan olyan világban fognak élni, ami nem tudja fenntartani az embereket.” (Bryce Nelson)

„Amikor a gyengéd szellőben ringatózó fákat látod… úgy gondolj erre, mint egy táncra, a te tiszteletedre.” (Marjolein Bastin)

Máriás.Baga 1

Az IH Rendezvényközpontban megrendezett klubsorozat, a Szegedi Zenészek Társasága egyik legsikeresebb klubestjén János is elmesélte a maga kedves történeteit, „azok a bizonyos szegedi éjszakák” zenei életéről. A kép, Hegyeshalmi Zoltán felvétele éppen négy éve, 2016 novemberében készült. Az estről élő rádióközvetítés is ment a magyarkanizsai-szegedi Panda Rádióban.

Dr. Rock zene-respektje

János barátunk, amellett hogy kiváló dobosként zenélte körbe Európát, mestere volt a melodikus ütőhangszereknek, a marimbának és a vibrafonnak is. Ő maga is bizonyosan ezt a dallamot  választotta volna, hogy elbúcsúzzon művész barátaitól. John Lewis 1954-es Django című  jazz balladája eredetileg a fenomenális európai gipsy-swing gitárosnak, Django Reinhardt-nak állított örök emléket. A  Modern Jazz Quartet lehelet tiszta felvétele óta ez a dallam nemcsak a koncertek egyik megdicsőülési lehetősége, hanem az eltávozó művészbarátok méltó és rangos búcsúztatásának „sztenderdje” lett…. Mi mással búcsúzhatnánk Máriás Jancsi barátunktól mi is…?! Úgy él tovább az ő emléke lelkünkben, mint aki még utolsó éveiben, nagybetegen is rengeteget áldozott arra, hogy a zenészbarátok összetartsanak és, hogy a nagy idők nagy zenéi tovább éljenek… A „Visszapillantó tükör” most újra a kézbe  kerül és  majd még tüzetesebben végigolvassuk rengeteg átszellemült sorát, itt hagyott üzeneteit…  Nyugodj égi körök örök, békés zenéiben! A fák lágy szelíd susogása kísérjen utadon, drága János Barátunk !

Kategóriák