KADHAFI ARANYA AVAGY HOGYAN ROBBANT KI A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ
Amikor egymásra talál egy exhibicionista diktátor és a legmohóbbnak tartott amerikai bank, abból csak valami egészen súlyos dolog történhetett. Így is lett, amikor 2007-2008-ban kapcsolatba került egymással Moamer Kadhafi ezredes, Líbia azóta meglincselt ura és a Goldman Sachs amerikai befektetési bank.
Röviden annyi történt, hogy 2008 – körül a Goldman rábeszélte a pénzpiacokkal csak ismerkedő líbiaiakat, hogy csak bízzák a Goldman Sachsra megtakarított 60 milliárd dollár értékű aranyukat, mert az tudja legjobban fialtatni.
De kezdjük elölről. Líbiát 1969 óta vezette Kadhafi ezredes, aki sokáig az egyik legőrültebb, bezárkózó diktátornak számított. Ám 2003-tól kezdve, amikor látta, milyen könnyedén döntötték be az amerikaiak Szaddám Huszein rendszerét, megadta magát, és nyugati nyitást hirdetett. 2006-tól kezdve visszaállt a teljes diplomáciai viszony Líbia és az Egyesült Államok között, Kadhafi pedig hirtelen viszonylag szalonképes szereplő lett, és a szankciókat is feloldották.
Éppen ilyen nagypénzű, de balek befektetőkre volt szüksége akkoriban az amerikai bankoknak, akik már látták, hogy közeledik az ingatlanpiaci felemelkedés vége. Erre remekül ráérzett a Goldman Sachs afrikai részlegének egy marokkói származású fiatal értékesítője, Youssef Kabbaj.
Rövidesen rábeszélte a líbiai vagyonalapot, hogy óriási tőkéjüket tegyék bele egy meglehetősen kockázatos üzletbe: bizonyos amerikai és más bankrészvények árfolyamára kötöttek olyan határidős szerződéseket, amelyek nagyon sokat hoztak volna, ha három év után óriásit emelkednek – viszont minden pénzt buktak volna, ha nem emelkednek semmit. De a líbiaiak elég optimisták voltak, és a Goldman Sachs hagyta őket, hogy azok legyenek.
2011 elején a Goldman Sachs nyilvánvalóvá tette, hogy a líbiai vagyonalap egy fillért nem kap vissza, mert nem úgy alakultak az árfolyamok.
A Goldamnosok viszont rettegtek Kadhafi bosszújától és ezért mindent megtettek (tellett a megkaparintott aranyból), hogy a NATO megsemmisítse Kadafit, nehogy az valamilyen módon bosszút álljon.
Hasonló történet játszódott le Franciaországban is, amikor a Societé Generale 50 milliárd dollárt vesztett a Kerviel ügyön, és végül a líbiai olaj alap pénzéből mentették meg, mely manőver szintén nagy veszteséggel járt Líbia számára.
2011. március 19-én, hajnalban katonai akció kezdődött Kadhafi erői ellen. Bengázi közelében francia repülőgépek támadtak kormány-hű csapatokat, míg az ország nyugati részén a koalíciós flotta irányítható Tomahaw robotrepülőgépekkel támadta a líbiai légvédelmi ütegeket. A hadműveletek kezdetén francia, brit, kanadai, spanyol, svéd és dán vadászrepülőgépek vettek részt, de nemsokára Katar és az Egyesült Arab Emírségek is csatlakozott. Időközben a brit és francia flotta blokád alá vonta a líbiai partvidéket is.
Kadhafi és családja, valamint az ország felső vezetése titkos földalatti bunkerbe menekült.
Nem sokkal a hadművelet kezdetét követően, több részt vevő ország is követelni kezdte a NATO vezetését az akcióban, ez azonban Törökország tiltakozása miatt késett. Végül azonban sikerült a török képviselőket meggyőzni, így március 31-én reggel nyolc órakor a NATO átvette a szövetséges hadművelet irányítását. A szövetséges repülőgépek rendszeres csapásokat mértek a Kadhafi kezén levő városokra, megsemmisítve Kadhafi légvédelmi fegyvereinek nagy részét.
A kezdeti fenntartások ellenére április elején Egyiptom és az európai országok egy része – köztük Franciaország – megkezdte a lázadók felfegyverzését (a már ismert recept szerint), sőt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia katonai szakértőket is küldött Líbiába, a lázadók kiképzésére.
Több ezer civil áldozattal járó NATO hadművelet 2011 végére Kadhafi likvidálása után győzelemmel ért végét. Tudjuk, hogy Kadhafi egy diktátor volt, de akkor nem álszent-e, hogy az ő segítségével jutottak hatalomra a nagyon demokratikus nyugat európai országok politikusai, valamint üzleteltek vele a liberális világhatalom nagy bankjai? Mindezek után ezt a igazságtalan, Goldman Sachs által kiprovokált háborút nevezte Amerika “arab tavasznak”.
2011 – Arab tavasz
Ezek után, hasonló forgatókönyv alapján sorra robbantották ki a Tunéziában, Algériában, Jordániában, Mauritániában, Szudánban, Ománban, Jemenben, Szaúd-Arábiaban, Egyiptomban, Szíriában, Marokkóban, Irakban, Bahreinben, Dzsibutiben a polgárháborúkat. A CIA pénzért kreált egy-egy felkelő csoportot, akiket később felfegyvereztek és a regnáló hatalmak ellen fordítottak. Majd pedig a rend helyreállítása érdekében elkezdtek mindent és mindenkit bombázni.
A teljes káosz, nagyon jól jött a fegyverkereskedőknek, hogy a muszlimok egymást ölik . Ennek a “tavasznak” eddig már millió ember esett áldozatul.
Az első világháborúban (1914-1918) 31 ország, a második világháborúban (1939-1945) 61 ország állt hadiállapotban. Az elsőben 20 millió, míg a másodikban 50 millió emberáldozat volt. Mindkét háborúban az ország lakosságát tekintetbe véve Magyarország adta a legtöbb áldozatot – 2.000.000 magyar ember halt meg a Habsburgokért és Hitlerért.
2015 – Európai alkony
A harmadik világháború 2011. március 20-án kezdődött. Kilenc éve folyamatosan 45 országban dúl háború. A háború ma sem szól másról mint 100 évvel ezelőtt: a kommunizmusból átvedlett liberalizmus eszméihez igénybe veszi a multinacionális cégek tőkéjét és egyesíti a világ proletárjait egy fogyasztói társadalomba, ahol minden egyed chipet kap a bőre alá, így teljes irányíthatóvá válik. Többet nem lesz ellentmondás-forradalom, mert mindenkit egy központból, a Billderbergek utasítása szerint Larry Pagek, Sergey Binek és Mark Zuckerbergek fognak irányítani
Konzekvencia:
104 évvel ezelőtt különböző kommunista-liberális erők a Marxi ideológiákat próbálták megvalósítani: kirobbantották az első világháborút, majd 1917. októberében az orosz proletárokat lázították, abban a reményben, hogy megszerzik és irányíthatják az orosz birodalmat, de homokszem szorult a gépezetbe, mert Sztálinnal nem számítottak. Az után következet 1918. márciusa, a Magyar Tanácsköztársaság, ahol egy csoport liberálisnak mondott értelmiségi proletárdiktatúrát vezetett be. Itt a haszonszerzés félig sikerrel járt, mert a magyar nemzet aranyát ellopva, Bécsbe menekültek.
Mértékadó történészek szerint az első világháború nem fejeződött be, ezért a második csak folytatás volt. A liberálisok a második világháború után újra próbálkoztak: az egyetemistákat felhasználva 1968. március 22-én forradalmat robbantottak ki. Annak ellenére, hogy 1969. április 28-án sikerült megbuktatni De Gaullet, nem értek el teljes sikert.
Az elmaradt hatalomátvétel miatt következett a bosszú: 1970-ben Németországban megalapították a Vörös Hadsereg Frakciót (Andreas Baader, Gudrun Ensslin, Horst Mahler, Irmgard Möller, Ulrike Meinhof), míg Olaszországban a Vörös Brigádokat (Renato Curcio, Margherita Cagol, Alberto Franceschini), A vörös gyilkos csoportok tagjai radikális baloldaliak voltak. Céljuk az állam meggyengítése és a proletár forradalom kirobbantása volt – ezt gyújtogatások, robbantások, emberrablások, gyilkosságok útján akarták elérni.
2015 – A terroristák már a spájzban vannak
Ha több mint ötven év után feltesszük a kérdést, hogy hová kerültek azok a szereplők, akik a ’68-as mozgalom élén álltak, akkor elmondhatjuk, hogy: Daniel Cohn-Bendit az Európai Parlament képviselője lett, a Zöldek–Európai Szabad Szövetség pártjának társelnöke, illetve az ugyanilyen nevű frakció környezetvédelmi szakértője. André Glucksmann sokáig a Sorbonne-on tanított, ma dúsgazdag ember és könyveket ír. Alain Geismart egy ideig olyan gyanú övezte, miszerint kettős ügynök lett volna, de ezt ma már senki nem tudná bizonyítani. A nagypolitika oldalán az egykori német külügyminiszter Joschka Fischert köztudottan szoros szálak fűzték a Bader–Meinhof-csoporthoz, ennek ellenére a Schröder-kormány meghatározó embere lett. Az olasz exminiszterelnök, Romano Prodi pedig egy időben a Vörös Brigádokkal tartotta a kapcsolatot.
Elmondható, hogy a jelenlegi Európai Unió politikusainak jelentős hányada a ’68-as generációból került ki, és politikájuk mind a mai napig híven tükrözi azt a szellemiséget, amelyet a ’68-as poszt marxista ideológia megfogalmazott.
Az 1968 formálta liberalizmus úgy tett, mintha lehetőséget adott volna az értékek közötti választásra és nem kívánt egy kötelező irányt meghatározni. Negyven év után, 2008-ban azonban láthattuk, hogy mindez csak álca volt – a liberalista csak saját eszméjét isteníti – a másként-gondolkodót pedig megsemmisíti.
2016 – A vég kezdete (Brussels)
De liberális hegemónia fél évszázados uralmának a vége felé közeledik. Orbán Viktor 2018 július 28-án tusnádfürdői beszédében mondta: Vegyünk tehát magunkon erőt, vállaljuk ezt a szellemi vitát és az európai parlamenti választásokra így vértezzük fel magunkat! Nagy pillanat előtt állunk, meglátjuk, bekövetkezik-e, az esély itt van, de nem egyszerűen a liberális demokrácia, az arra fölépült liberális nem demokratikus politikai rendszereknek mondhatunk búcsút a következő év májusában, hanem a ’68-as elitnek is úgy, ahogy van. Ha a ’68-as elit megy, akkor már csak egyetlen kérdésre kell válaszolnunk, hogy ki jön? És erre azt a szerény választ kell adnunk, hogy mi jövünk, higgadtan, nyugodtan, visszafogottan azt kell mondanunk, hogy jönnek a ’90-esek, a ’68-asok helyett jönnek a ’90-esek, az antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék következik most az európai politikában.
Daniel Marc Cohn-Bendit (1945-)
Summa:
Az ember szembesült a halandósággal, aztán megoldásként jött az örökkévalóságba vetett hit – talán ez volt az emberi történelem legfontosabb mozzanata. Az ember nem képes elviselni a halandóságot a halhatatlanság reménye nélkül. A halhatatlanság reménye pedig a szentség átéléséből ered. A világtörténelem az emberiség halhatatlanság keresésének története.
Emberi lényként tisztában vagyunk azzal, hogy egyszer eljön a vég. De azzal is, hogy családunkon, törzsünkön, nemzetünkön keresztül bizonyos értelemben mégis tovább tudunk élni. Az állam, a nemzetállam az, ami garantálni tudja, hogy ez a továbbélés megvalósuljon – a kultúrán keresztül.
Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke meghirdette, hogy térjünk vissza nemzeti kultúránk gyökereihez – a kereszténységhez.
Ehhez jó ezer évet kell visszamennünk az időben, a szentistváni Magyarország keletkezéséig, a szentség fogalmáig. A nemzet az, ami halhatatlanságunkat hordozni képes. Ez áll annak hátterében, hogy fiatalemberek otthagyják családjukat és képesek feláldozni magukat a harcmezőn, nemzetük védelmében.
A kereszténységhez való visszatérés megoldás azoknak a nemzeteknek, amelyek identitásuk megőrzésért küzdenek a demográfiai apályban, a globalizáció nyomásával szemben. Ez az új orbáni-irány jelenti a reményt Magyarország számára is – ezért tűzték ki a szentistváni keresztes zászlókat a parlament épületére és sokan azon munkálkodunk, hogy ez meg is valósulhasson.