2021. ÁPRILIS 11.- A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA

Szerző: | ápr 11, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Irodalom, Tárca, Videó

A vírushelyzet miatt misére sem mehetünk, de ehelyett Zsoldos Sándor, mindannyiunk által kedvelt irodalomtörténészünk, szolgáltat lelki táplálékot nekünk:

TAVASZ, KOSZTOLÁNYI. SZERELEM, JÁTÉK

Kedves Vírusnapló(m) és Főblogger Uram! Mindig mindennel elkések, vagy majdnem mindig, majdnem mindennel… Gondoltam, lehetne csalni kicsit, korábbra tenni ezt a szösszenetet. Kosztolányi születésnapjával (március 29.) talán csúszom, ha Kosztolányiról csak a születésnapján lehetne írni. A tavasz kezdetére viszont most még várnunk kell kicsit, és valahogy elmaradt (vagy csak késik?) a karantén feloldása fölötti mámorító örömünk is – de a szerelem örök… Így jelenjen meg inkább mégis a megírása napján, ne játsszunk az idővel, játszik az magától velünk…

„Jő a tavasz s vele jő Venus” – írta Lucretius A természetről című munkájában jó kétezer évvel ezelőtt. Az éghajlatváltozás és más környezetkárosító hatások még nem kezdték ki ennek a megállapításnak az örökérvényűségét.

S ha már jő (ez biztos, hogy jön, készül!) a tavasz, akkor két játékos szerelmes verset ajánlok figyelmetekbe!

Nem véletlen a választás. Kollár Feri pár napja Csinszkáról írt, aki elsőként Adyt kereste és találta meg múzsaként. Ady szerelmes versein is átütnek „királyi pózai” (Pilinszky János tette föl a kérdést, még 1969-ben: „mit kezdjünk Ady királyi pózaival?”, igaz, nem a szerelmes versei kapcsán), az a személyiség- vagy magatartásforma, amelyik néha – talán nem csak előttem – elfedi költői nagyságát. Ennek egyik legnagyszerűbb darabja az Elbocsátó, szép üzenet – „Általam vagy, mert meg én láttalak / S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.”

Számomra Kosztolányi magatartása, a nő(k)höz (női nemhez) való viszonya alapvetően más, mint Adyé, egész költészete sokkal közelebb áll hozzám: a „voltál – oltár” rímpár talán a legjobban fejezi ki nőképét, melynek a szinte vallásos tisztelet, rajongás is egyik eleme. (Lásd még pl. az Ilona című versét is.)

Biztosan vannak, nem is kevesen, akik az alávetettséget igénylik. Az irodalomban éppúgy, mint az életben. Sajnos, az irodalomban is az a „Király”, aki király akar lenni – és ez a királykodás aligha állt távol Adytól. Gondoljunk csak a Kosztolányi Négy fal között című, első verseskötetéről írott (nem igazán korrekt) recenziójára. (Lukács György, aki 1907-ban még érzékeny irodalomkritikus is volt, Ady mellett egyedül Kosztolányit tartotta igazán figyelemre méltónak.) Ady mellett Kosztolányit sokáig nem lehetett igazán jelentős költőnek tartani. Mintha az irodalomban gyengítenék, nem pedig erősítenék egymást a nagy alkotók. (De ebbe most ne menjünk bele! Ady kicsit neofita lelkesedésű trónfosztási kísérletének lehettünk nemrégiben tanúi. Utódot, úgy emlékszem, nem neveztek ki a trónon. Az Ady–Kosztolányi-viszonyról monográfia is készült, Adynak alárendelve Kosztolányit, várat még magára a másik szempontú mű.)

Jellemző, hogy Szerb Antal (egyébként jogosan nagyra tartott, de egyáltalán nem vitathatatlan nagyságú) Magyar irodalomtörténetében (1934) is valamiképpen lebecsüli Kosztolányit (és olyan a „lebecsülése”, amelyik a legkönnyebben cáfolható). „Ez a líra magavonta szűk határok között mozog és legérdekesebb vonása talán, hogy hiányzik belőle a hagyományos lírai tematika: a kormozgató eszmék, vallás, haza és társadalom épúgy mint a szerelem, a tavasz és a természet. A hagyományos verstémák közül legfeljebb a halál közelsége inspirálja, de az sem annyira, mint téma, hanem inkább mint állandóan színező jelen valóság.”

Szóval a két Kosztolányi-szerelmesvers! (Ugye, mennyire hiányzik már Kosztolányi korai költészetéből is a szerelem. Az Üllői-úti fák meg valamiért nem tartoznak – Szerb Antal számára – a természet körébe…)

1024px Kosztolányi Dezső és családja Székely Aladár 1918
Harmos Ilona, Kosztolányi Ádám és Kosztolányi Dezső

A Harmos Ilonával, későbbi feleségével, való kapcsolatuk (szerelmük) elején, 1912 körül íródott a két olvasásra ajánlott vers: a Kedves és az Akarsz-e játszani? Nyilvánvaló, hogy ikerversek, egyszerre, egy személynek íródtak – eddig nem jelentek meg egymás mellett, és talán nem is értekeztek róluk együtt irodalomtörténészeink. Szerelmük intenzitásáról a leveleik többet elárulhatnak, ám kapcsolatuk legmaradandóbb emlékei mégis a Kosztolányi-versek.

Állandóan játszottak, ahogy a kortársaik többsége is. (Lásd erről az ötödik Esti Kornél-novellát, benne a Balkán Egyletet, melynek tagjai voltak Esti-Kosztolányi mellett Kanicky-Karinthy Frigyes és Sárkány-Somlyó Zoltán. Mindegyik ismerte a másik szerelmeit/szeretőit, részben verseket is írtak hozzájuk. Talán nem csak az irodalomban volt néha kis gabalyodás.)

Kosztolányi gyöngéd, játékos szerető. (A jelzők sora alaposan bővíthető!) Természetesen vannak árnyoldalai is személyiségének, és így szerelmének is. Rákosné Ács Klára a Vallanak a betűk című könyvében (Magvető, Bp., 1985, 436.) erre a következtetésre jutott: „ennek az embernek nem lett volna szabad, hogy gyermeke legyen”. (Vö. fia, Kosztolányi Ádám sorsa valamennyire alátámasztja a grafológiai elemzést.)

De most, e két vers – értő, szabad – olvasásakor még nem tartunk itt, és talán nem is tartozik a való élet ide, talán épp annak ellenében írta versbe a játékos szerelem szertelen áradását (szertartását)…

Jó olvasást kíván mindnyájatoknak: Zsoldos Sanyi

  Kedves
 
 Te meghalsz, kedves, s nem tudod, ki voltál,
 álarcodat magadra szoritod,
 s nem tudja senki, hogy voltál titok,
 hogy voltál nékem ismeretlen oltár.
 Úgy mégysz el innen csöndbe, lopakodva,
 élő titok egy még nagyobb titokba.
 Mert jönni fog egy egész-kicsi ősz,
 napos, ártatlan, fáradt, graciőz,
 kis fákkal és kis bárányfellegekkel
 és végtelen és bús, akár a tenger,
 és megkuszálja hullámos hajad,
 szemed alá rak szarkalábakat.
 S egy délután, ha ülsz az ablakodnál,
 ijedve kérded: micsoda zenél?
 És este búgni, bőgni fog a kályha
 és künn az utcán fújni fog a szél.
 Te sírva szólitod a Véghetetlent,
 s felelni fog a föld és a göröngy.
 Megütsz egy billentyűt s a hangja elzeng,
 és összetörsz, mint gyönge-gyönge gyöngy.
 
 
 
 
 Akarsz-e játszani
 
 A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
 akarsz-e mindig, mindig játszani,
 akarsz-e együtt a sötétbe menni,
 gyerekszívvel fontosnak látszani,
 nagykomolyan az asztalfőre ülni,
 borból-vízből mértékkel tölteni,
 gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
 sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
 Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
 havas telet és hosszu-hosszu őszt,
 lehet-e némán teát inni véled,
 rubin-teát és sárga páragőzt?
 Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
 hallgatni hosszan, néha-néha félni,
 hogy a körúton járkál a november,
 az utcaseprő, szegény, beteg ember,
 ki fütyürész az ablakunk alatt?
 Akarsz játszani kígyót, madarat,
 hosszú utazást, vonatot, hajót,
 karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
 Akarsz játszani boldog szeretőt,
 színlelni sírást, cifra temetőt?
 Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
 játékban élni, mely valóra vált?
 Virágok közt feküdni lenn a földön,
 s akarsz, akarsz-e játszani halált? 


RSS Hírstart hírei