A SZABADKA ÉS A SZABADKAI KOCSMÁK VILÁGA FÉL ÉVSZÁZADDAL EZELŐTT
Most a vírus miatti bezártságom idején eszembe jutottak a szabadkai vidám, kocsmázós esték és úgy döntöttem, hogy a VÍRUSNAPLÓ mai bejegyzésében megemlékszem a ötven évvel ezelőtti szabadkai vendéglőkről.
A kocsmák világa fél évszázaddal ezelőtt nem ugyanazt jelentette mint ma, a vendéglő olyan második otthon, klubszerű jelleggel is bírt. Mivel mobiltelefon, sőt vonalas telefon sem volt, így csak egy lehetőség kínálkozott a találkozásokra: ha este 18 órakor kiálltunk a korzóra (a mi placcunk, a Nityin palota előtt volt) és vártuk a haverokat, esetleg a csajokat is. Ha a le-fel korzózók közt ráleltünk a barátokra, akkor két lehetőség közül választhattunk: ha kevesebb pénzünk volt, akkor irány a mozi, ha valaki szert tett egy kis zsoldra, akkor irány a kocsma. El kell mondani, hogy az általam ismert, több mint 30 vendéglő mindig zsúfolásig tele volt, helyet csak protekcióval lehetett szerezni. Nekem, mint fiatal újságírónak (ez a titulus akkoriban nagy előnyt jelentett) mindig jutott hely. Mindegyik szabadkai vendéglőnek és kocsmának saját zenekara volt, ezért a beszélgetések csak az énekesnőket túlkiabálva folyhattak. Este mire hazaértünk, a hangunkat elvesztettük, a szemünk pedig a maró cigaretta füsttől begyulladt. De azért kocsmáztunk, mert ez egy kialakult életforma volt.
Bevezetőképpen, először hadd idézzem fel a szabadkai híres városrészeket:
Bajnát – Bajnátnak azt a magasabb földterületet nevezték, amely a Zentai út, a Kispalics és a Mlaka között terül el. Eredetileg Bajin háta volt a neve. Ősidők óta lakott volt. Bronzkori lelőhelyet is találtak itt az i.e. IX. századból, de előkerültek edények a szarmaták korából (IV. század), germán és avar sírok a népvándorlás, nem utolsósorban a magyarok honfoglalásának az idejéből.
Kér – Szabadka déli városrésze, magasabb földhát, amelyet északról a hajdani Gát-tó és a Gátnak nevezett völgy, keletről pedig a Mlakának nevezett széles völgy határol. Valószínűleg azzal a Kér településsel azonosítható, amelyet a Kér törzsbeliek foglaltak el a honfoglalás idején, és amelyet 1193-ban III. Béla király, anyja adományát megújítva, a székesfehérvári ispotályos kereszteseknek adott. Ma a kéri városrész legjellegzetesebb épülete a Szent Rókus római katolikus plébániatemplom.
Rókina bara (Rogina bara) – Ősrégi mocsár a középkori Szabadka falu, később pedig a katonai sánc keleti oldalán. A jelenlegi vasútállomás előtti terület. Idővel akadályozta a város terjeszkedését, ezért 1764-ben a királyi kamara rendeletére fűzfákkal kezdték beültetni. 1794-ben egy másik rendelet értelmében lecsapolták és a területet házhelyeknek adták el. Ugyanekkor egy töltésutat is emeltek a jelenlegi Đuro Đaković utca hosszában. A víz azonban a munkálatok ellenére is részben megmaradt. 1821-ben építettek egy lecsapoló csatornát is, de a víz továbbra sem folyt le. Az 1840-es években még ezen a helyen fürödtek a gyerekek; déli, kiszáradt része 1827 óta disznópiacnak szolgált. A vasútállomás építésekor, 1864-ben kövesutat építettek rajta keresztül. 1888-ban a városi tanács elhatározta, hogy a szabad területet feltölti és a bara helyén parkot létesít (ez a vasútállomás előtti park), valamint törvényszéket építtet (a Pátria Szállóval szembeni épület). A mélyedésbe ezek után másfél évig hordták a homokot, a környező telkeket pedig házhelynek adták el. A ma is meglevő platánfákat 1888-89-ben ültették.
Kertváros – Szabadka keleti része, az a városrész, amely a vasútállomáson túl, attól keletre, főleg a II. világháború után keletkezett. A kertváros a valamikori Szegedi szőlőket, az Agina barát és Radonovác egy részét foglalja magába. Itt főleg nagyobb, családi kertes házak találhatók.
Sándor – Szabadkától délre elterülő terület. Az I. világháború után Aleksandrovónak is nevezték. Ma mindkét megnevezése használatos. A XVIII. század végén egyike volt Szabadka öt ugarföldjének, amit 1804-ig betelepítettek. Sándor neve alatt egy eddig okmányokból meg nem ismert középkori település bújik meg. Egy magaslaton hajdani, XI. és XIV. századból való templom romjait találták meg. A tudósok ebből arra következtetnek, hogy Sándor már a bronz- és a szarmata korban is lakott terület volt.
Gát – Szabadka azon városrésze, mely a központtól délnyugat irányban található. A völgyben fekvő terület a mai Ivan Milutinović utcától a Gundulić utcáig tart. 1787-ben Ivan Šubić vízimalmot építtetett, és hogy a szükséges vizet biztosítsa, a Vučidolból érkező erecskét gáttal záratta el – innen az elnevezés. A Gáttól valamivel nyugatabbra volt található a Gát-tó.
Mlaka – Városrész Szabadka déli részén, a Május 1-je utca mindkét oldalán. Alacsony, régebben vízjárta terület, valamikor mocsaras legelő lehetett, később kertekké alakították át. Rajta keresztül folyt az egykor Foknak nevezett erecske, amely a Kelebiai-tó fölös vizét a Nagyréten és a Jaszibarán keresztül a Kispalicsba vezette. A XVIII. század második felében népesedett be, amikor a magasabban fekvő kertekben házak épültek.
Szenta – Szabadka egyik déli városrésze. A Zentai út és az egykori Péterváradi (ma: Rádity-fivérek) útja között, a Szent György-templom környékén terül el. Városkapuján át, erre lehet eljutni – még ma is – Zentára.
Sétaerdő – A mai Sétaerdő helyén a XVIII. században eperfaültetvényt létesítettek a selyemhernyó-tenyésztés fellendítésére. Ez a vállalkozás azonban nem járt sikerrel, s mivel az erdő megmaradt, ebből lett később a Sétaerdő, vagy – ahogy a múlt század második felében nevezték – a Városliget (manapság Kiserdőnek is szokás nevezni). Ez a terület gyorsan a szabadkaiak kedvenc helyévé vált. Itt létesült Szabadka első előírásos labdarúgópályája az I. világháború előtt, később pedig teniszpályák és más sportterek, köztük a Sportcsarnok.
Én, Ötödik Köri gyerek voltam – azaz a Bajai út és a Gajeva utca sarkán (Május 15. utca 51. szám alatti ház első emeletén) laktam. Az Ötödik Köriek voltak az egyik legbicskásabb csapat Szabadkán – folyamatos harcban voltak a többi kerület huligánjaival.
Na most lássuk a korabeli vendéglőket:
Elza (Mala Basta) Étterem, a Barátok Temploma mellett. Harminc évig (1960-1990) ez volt a mi törzshelyünk. A Péró főpincér fejből tudta kit mit fogyaszt. Itt készítették legjobban a marhahús leves előtti velős-csontot pirított kenyérrel, leves után jött a főtt marhahús paradicsomszósszal és tormával, utána a marhapörkölt nokedlival. Ide jártam apámmal, aztán Erzsikémmel is.
Spartak Vendéglő a Könyvtár melletti épületben: főleg grill ételekkel és üvöltő szerbiai énekesnőkkel. Hónapokig ide jártunk vacsorázni a Mester és Margaréta film rendezőjével és színészeivel.
Fehér Hajó (Bela Lađa) Vendéglő a Gombkötő utca sarkán: Itt ünnepeltem 18. szülinapomat Pataki Zolival – császárlikorrél koccintottunk, sokat – soha többé nem ittam likőrt.
Piaci Falatozó – a Zöldség piacon, a Gombkötő utca sarkán található olcsó kifőzde, ahová Gönczi Sara újságírónő vitt el kajálni.
Virág Kocsma avagy Kurvázó – a Tejpiacon található intézmény ahol a higiéniáról mit sem hallottak és főleg roma strapahölgyek székhelye volt. Ide be sem mertünk nézni.
Galamb (Golub) Szinész Klub – színház hátsó részében. Barácius Zoli színésszel, Merkovits Lázár költővel és a 7Napos újságírókkal jártunk ide. A főfogás öt főtt tojás két deci Rubin vinyakkal. A színész klubbot azért hívtuk Galambnak, mert az üzemeltetője Galamb névre hallgatott.
A Fiákeres Kocsma a Barátok Templomával szemben: nagyon sötét és büdös hely volt, egyben a városi strapa hölgyek székhelye. Messzire kerültük.
A Beográd Önkiszolgáló Étterem a Színház alatt a Korzón, a valódi Beográd étterem (ahol még Tito is megfordult) mellett. Mivel volt ebédjegyem, egy ideig ide jártam. Született is egy-két versem ezeknél az asztaloknál.
A Zágráb Vendéglő – a Korzón a Malommal szemben lévő jellegtelen hely, ahová Gubics Ferivel jártam.
Tri Jelena (Három Szarvas) a buszpályaudvar előtti rossz hírű pincehelyiség. Az utazó közönséget itt a mindenre kapható, három énekesnő szórakoztatta.
Borac (Harcos) a korzón kerthelyiséggel rendelkező kocsma. Idős, volt partizánok és büdös szilvapálinkák helye.
Patria Hotel Étterme egy igazi étterem volt, ide vittem az általam szervezet koncertek fellépőit és külföldi vendégeimet. A hotel teraszán volt a szabadkai montenegrói-klán törzshelye. Vezérük Radonjić Dragiša, aki a Szabadkára kerülő cérnáknak diplomát hamisíttatott.
Biser Bife – a majomplaccal szemben a Sport üzlet mellett – sima köpködős hely volt.
A Vasútállomási Resti a vasútállomáson, ahol éjfél után – mikor már a városi vendéglők bezártak – még lehetett vinyakot inni.
Birkacsárda a palicsi víztoronnyal szemben, ahol még az átutazó turisták is megálltak.
Palicsi Halászcsárda, Palicson a Vermes villa közelében. A halászléijük messze elmaradt a szegeditől.
Sport Étterem Palicson, a Sport Hotel mellett. Erzsikével sokat jártunk ide, Bačić Pityu és Tumbas Matild társaságában.
Nagy Terasz a palicsi park közepén lévő gyönyörű szecessziós épület alatti teraszok, ahová 400 vendég is elfért.
Kisvendéglő (Mala Gostiona) Palicson az autó parkolóban. Duránci Béla tervezte újra az épület belsejét és külsejét. Híres konyhája volt.
Peščara Vendéglő a Zorka gyár mellett. Jó konyhája miatt jártak ide az autóval rendelkező városiak.
Majur Étterem a kelebiai Peščara gyümölcsösben lévő gazdaságban létrehozott vendéglő, az üzletemberek búvóhelye. Világra szóló birsalma pálinkája és tatárbiftekje miatt jártunk ide, az üzletemberek búvóhelyére.
Saran a kertvárosi (Tesla utcai) halászcsárda melyet, a híres Standard Áruház villanyszerelője üzemeltetett. Szabó Pista magyartanárral jártunk ide vacsorázni.
Grill Vendéglő a Kertváros új részében (Partizán Bázis utca), talán egy lakásból átalakított csevapos helyecske volt.
Péró Vendéglője a bajai iskola mellett működött. Jó grill konyhája volt. Miután este Erzsikét hazakísértem, hazafelé menet nekem útba esett, így többször betértem.
Késdobáló – a Harmadik Körben. Zajos, büdös hely volt a magyarok kerülték.
Galambászok Kocsmája a belgrádi úton a kanyarban – a kártyások barlangja volt.
Népkör Étterem a Népkör épületében üzemelt, magyar cigányzenével és Agárdi konyhával. Erzsikével és barátainkkal itt ünnepeltük meg az eljegyzésünket. Sőt az esküvői ebédet is itt rendeztük meg.
A Sétaerdei Vendéglő a kiserdőben lévő teniszpálya szecessziós épületében üzemelő vendéglő – ritkán látogattuk.
Az Iparos Klub a gimnáziummal szemben lévő Szabadkai Iparos Egyesület udvarában lévő vendéglő. 17 évesen többször itt vacsoráztam – már jelentek meg írásaim a 7Nap-ban, szakállat növesztettem és pipáztam, hogy látszódjon rajtam az újságíró.
Fekete macska sztriptíz bár a Sugárút elején. Francz Mihály költő barátom nagy örömmel vezetett oda. Emlékeim szerint drága hely, de nem nagy élmény volt.
Természetesen a szabadkai vendéglők mellett hetente egyszer-kétszer Szegedre is átrándultunk a Halászcsárdákba, az Égő Aranyba, az Alabárdosba, a Hágiba, a Szegedi Étterem bárjába és a Hungária bárjába. A szegedi pincérek is jól ismertek, még Szabadkára is ellátogattak hozzám. Fiam születését a Roosevelt-téri Halászcsárdában ünnepeltük meg – 11 autóval, negyvenen jöttünk át vacsorázni – annyit ittunk a fiam egészségére, hogy 300 évig fog élni.