AZ ELTŰNT IDŐ NYOMÁBAN
Ha végiggondolom életem pályáját úgy érzem, sok minden fontos volt számomra: örömet szerzett verseket írni, a fiatal öngyilkosokról szociográfiát csinálni, a múzeum képtárában dolgozni, műsorokat vezetni, éjszakai szeánszokat szervezni a múzeumban, magyar együttesek koncertjeit, Walker Partykat rendezni, rádióban kulturális műsor készíteni, Ifjúsági Otthont építeni, Jelen folyóiratot és a Subotica lapot szerkeszteni, képzőművészeti kiállításokat rendezni, bab- termesztési kutatásokat végezni, első szabadkai céget létrehozni, családi házat építeni, szegedi céget létrehozni, kidolgozni egy új elektromos-energia termelési eljárást. Minden útkeresésem többé-kevésbé sikeresnek érzem – legalábbis ha tekintetbe veszem az indulási körülményeket. Persze menet közben azért adódtak vidám dolgok is – akkor talán észrevétlenül mentem el mellettük, de most az eltűnt idő nyomában járva, megszületnek a VÍRUSNAPLÓ bejegyzések is.

A SZABADKAI JELEN
1967-ben Kollár Ferenc fiatal szabadkai újságíró ifjúsági lap alapítását kezdeményezte, melynek megszűnéséig, 1976-ig egyik szerkesztője volt. 1969–1976 között 53 szám készült. Egyes lapszámok megtalálhatók az Országos Széchényi Könyvtárban (1969-1976) is.
A Jelen szerkesztésében részt vett Ruzmann Rudolf, Bencsik István, Guzsvány Mária, Gönci Sára, Siskovszki András, Hornok Ferenc, Burián László, Beer Miksa, Horváth Sándor, Gubics Ferenc, Kopeczky Csaba, Krekovics Ferenc, Németh Janos, Toldy József Szalma László, Szabó H. Teréz, Király László, Kasziba István, Lantos László, Terék Erzsébet, Gyólai Zoltán, Vujkov Mária, Gulyás József, Právda József és Miskolczy József.
1975. októberében (amikor Merković, volt a főszerkesztő és Siskovszky, a technikai szerkesztő) a lapot a címlapon lévő illusztráció miatt a cenzúra bezúzatta, a szerkesztőket azonnali hatállyal menesztették és még aznap újból Kollár Ferencet neveztek ki főszerkesztőnek. Valójában az ifjúsági titkár, Ilija Šuica tett kifogást és szerzett bírói végzést arra, hogy a lapot az újságárusoktól összeszedjék és bezúzzák. Az akkori politikusokra oly jellemzően minden szimbólumot félreértettek és történelmi ismeretük hiánya miatt félre is magyaráztak. A Jelen címlapján pedig egy olyan grafika volt, melyen egy kis partizán csillagos golyót lő a nagy német katona szívébe. A politikusok-cenzorok szerint a partizánt sohasem lehet kicsinek, a németet pedig nagynak illusztrálni. Hiába volt minden ellenérv, hogy igazi hős cselekedet az, amikor Dávid legyőzi Góliátot, a lapot mégis bezúzták
1977-1981 között ötször próbálkoztak a Jelen újraindításával. Boško Kovačević és Király László voltak a főszerkesztők. Évente egy-egy lapszámot sikerült is kiadni, de munkatársakat nem találtak és a terjesztést sem sikerült megoldani – így aztán a sok kudarc után végképp megszűnt a Jelen.




A JELEN TITKOS TÖRTÉNETE
1967. november 18-án az Szabadkai Községi Ifjúsági Szövetség közgyűlésén kezdeményeztem, egy magyar nyelvű ifjúsági irodalmi folyóirat indítását, valamint a szabadkai ifjúsági otthon létrehozását.
Előzményként el kell mondanom, hogy a moravicai fiatalok, Tóth László és Vankó Gergely már 1967 márciusban megjelentették újságjukat Vándorbot címmel. Szabadkai delegációként Gyulyás Jóska, Török Pista és én elmentünk hozzájuk, hogy együttműködést kezdeményezzünk, de ők azt mereven elutasították. Többek között ezért kezdeményeztem egy szabadkai lap indítását.
1967 őszén Törökkel és Gulyással elkezdtem a lapalapítást – Alfa nevet választottuk és a grafikai tervek is elkészültek, azonban sem az Ifjúsági Szövetség sem a Községi Képviselő Testület nem igazán állt a kezdeményezésem mögé. Pedig Bagi Károly községi elnök megengedte, hogy a cél érdekében beszédet is mondjak a Képviselő testületnek.
A komitétosok (párt) azonban azzal érveltek, hogy nincs Szabadkán annyi munkás fiatal költő, hogy egy lapot meg lehessen tölteni. A lap indítása érdekében, én ennek az ellenkezőjét szerettem volna bebizonyítani. Jártam a középiskolákat meg a gyárakat és próbáltam versírásra buzdítani a fiatalokat, sőt még valami gyorstalpaló tanfolyamot is tartottam számukra, de nem igazán jött össze nagyobb költői társaság, csak egy-két zsendülő munkásköltőt sikerült előállítanom.
Ezt látva megbeszéltem Dévavári Zolival, az Életjel szerkesztőjével, hogy az Életjel keretében megrendezhessem a fiatal tollforgatók vetélkedőjét. Összetoboroztam legbizalmasabb barátaimat és felkértem őket, hogy legyenek költők, azaz induljanak a vetélkedőn, azaz adják nevüket, majd én megírom helyettük a verseket.
Balogh Mihály, Tisity Gábor, Szücs Ferenc, Hicsik Sándor, Kiss Péter, Kovács János vállalták a költői szerepet és 1969 március – április folyamán a Városházán le is zajlottak a vetélkedők. Természetesen a vetélkedőn indult a többi, valódi fiatal költő is. Én nem indultam, én a műsort szerkesztettem és vezettem. A bíráló bizottságot az Életjel szerkesztők alkották élükön Dévavári Zoltánnal.
A eredmény hirdetés után számomra kiderült, hogy minden díjat az én költőim nyertek. A díjjak azt jelentették, hogy a verseket a 7Nap közli és azért honorárium jár. Úgy emlékszem, hogy a megjelentett versekért soronként 4 Dinár volt a tiszteletdíj. Minden díjnyertes barátomtól felhatalmazást kaptam, hogy nevükben felvehessem az engem illető honoráriumot. Szerintem Dévavári, aki egyben a 7Nap lektora is volt, rájött, hogy a versek egy alkotótól származnak, csak mivel ő is asszisztált a vetélkedőhöz, nem akart botrányt, hanem inkább hallgatott.
Minden esetre ezek után igazoltan bizonyítani tudtam a komítétnak, hogy milyen sok fiatal munkásköltő alkot Szabadkán és nincs akadálya az ifjúsági irodalmi lap indításának. Ellenben politikai naivitásomra vallott, hogy én csak magyar lapról beszéltem, ezért a lap alapítási ülésére nem hívtak meg. Nélkülem hozták meg a döntést a magyar nyelvű Jelen és a szerb nyelvű Sada ifjúsági testvérfolyóiratok indításáról.
A magyar nyelvű Jelen főszerkesztőjévé Ruzman Rudi barátomat nevezték ki. Rudi másnap megkeresett és felkért a írjam a lapot, mert ő magyarul nem, csak szerbül tud írni. Mint főszerkesztő vállalta a felelősséget, én pedig írtam a botrányt keverő politikai vezércikkeimet. Rudi mindig kiállt mellettem és megvédett, de a lassú felfogású komik is rájöttek stratégiánkra és menesztették őt. A mindenható párt többször megakart szabadulni tőlem, de tudták, ha nem én vagyok a szerkesztő, akkor nincs újság – így hát szeretet nem alakult ki egymás között, csak a cél érdekében tűrtük egymást.
A Jelen valójában 8 évet élt 53 szám került ki a nyomdából. Ahogy én elhagytam a szerkesztőségét másnap megszűnt.














