Negyedik éve vagyok nyugdíjas, de még mindig nem tudom, hogy mi legyek…?! Sokminden voltam már, de egyik sem lettem igazán… Ez egy ilyen tanulmány… Szép számú ismerőseim közül, ha bárkit megkérdezel, nem tudom, hogy lenne-e, aki meg tudná mondani egy mondatban, hogy a Plesi mi volt aktív éveiben. Végzettségére nézve tanár, de nem tanította szaktárgyait (biológia-földrajz) csak egy évig, de mindig tanít valamit, színjátékot, önismeretet, egyebet, de leginkább zenetörténetet… A legtöbben talán azt mondanák, ja az a rádiós… Annak ellenére, hogy nem lettem soha igazi “rendes” rádiós, én is úgy érzem, hogy a rádiós mikrofon előtt vagyok az, aki igazából vagyok; előtte, általa tudom kihozni magamból a legtöbbet.
Elkaptam egy pár történelmi aktust a szegedi-délalföldi körzeti és helyi rádiózásának hőskorából. Annyira mély rajongással vetettem bele magam, hogy, amikor mindennapi gyakorlattá kezdett válni, lelkileg és főleg zeneileg kezdett sekélyesedni, gyorsan kiszálltam – amiként a szerelemmel is szoktam volt… Ládikába zártam, mint egy szép emléket és másban kezdtem keresni a gyönyörűséget – mert arra azért mindig adtam, hogy szeressem szerelemmel azt, amit csinálok. Nem vártam én hogy az a szerelem visszajöjjön, sőt, igazából nem is reméltem, de aztán mégiscsak visszajött… Éppen a nyugalomba vonulásom napjaiban (már amennyiben ilyen nálam elképzelhető) – és ennek bizony immár éppen ötödik éve… A többit mindjárt, (vagyis öt éve…) el is kezdem mesélni…
2016. október 11-én, a magyarkanizsai Panda Rádió Szegedi Stúdiójából elhangzott az első “Dr. Rock szakrendel” című műsorom, ami amolyan retrospektív kísérletnek indult és végülis, az egész életemet elmesélő zenés emlékiratmondás lett, rengeteg érdekes, különleges zenével és a hozzájuk tartozó háttértörténetekkel, elemzésekkel, humoros játékokkal és hajmeresztő akusztikai kísérletekkel tarkítva. Tényleg koncentrált tartalom, az esszenciám, 100 % “pure Plesi“… 110 adás, egyenként átlagosan 140 perc terjedelemben – az barátok közt is legalább 15 ezer perc, azösszesen 250 óra örömrádiózás.
Az elhangzások alkalmával online vételi lehetőségünk is volt, vagyis a nagyvilágban igen széles körű hallgatóságot ricsajoztunk össze és utólag podcast elérhetőséget is biztosítottunk magunknak, ismétlési lehetőséget is kaptunk, hála a főszerkesztő Vadász János barátomnak, akivel régi rádiós emlékek is összefűznek. A felbujtó és fő tettestársam szintén békebeli szegedi rádiós-hangmester barátom Kocsis Vilmos, a mindenki “Körtéje” volt az, aki folyamatos replikáival, riposztjaival és más verbális “körtetteivel” beépült a rendszerbe, zenei társalkodásával és légycsapós időrendőri mivoltával, mondhatnók, “immanens” része lett az előadásoknak…
A műsoraink alapeszméje mindössze ennyi:
Százvalahány vallomás a zene szeretetéről és a szeretet, zene általi terjeszthetőségéről… Dr. Rock kultúra-gyógyászata, olykor tán egy kicsit bőbeszédű, de ez csak azért van, mert van miről mesélni… és a “HALLGATÁS MŰVÉSZETE”, végül is, csak szavakkal tanítható… 🙂
Ezt a kollekciót azóta is őrizgetjük az örökkévalóság eljövetelében bízva. A Kollár Ferenc bloggazdánk által felkínált lehetőséggel élve, ezennel és innentől elkezdjük szépen sorban feltöltögetni a Vírusnapló külön helyére a műsoraimat, vagyis azok átvágott, vagyis kissé megfegyelmezett, moderált, korrigált (“revised”) változatait, toposzunk külön lokuszába (ld. Idegen szavak szótára…). Hozzá kell tennem, hogy egy alkalommal – éppen karácsonykor – a 61., akkor éppen frissen vágott műsoromat már adaptáltam naplónkba, de most eljött az ideje a nagyobb át-, illetve betörésnek… Most ezen ünnepi alkalommal az első két műsort emeljük át, a maga idejéből. Majd, harmadikként, ráadásnak a most, sok aprólékos munkával kikozmetikázott 62. műsoromat is beillesztem ide. Ezenmód összevethetjük, hogy a kezdeti, szinte improvizatív ötletelésből, miként lett egy bejáratottabb, karakteresebb arculatú műsor… Szakrendeléseimet elsősorban a nem tucatzenék és a nem háttérrádiózás kedvelőinek ajánlom! Létezik a műsorhoz egy, immár nem túl interaktív FB kísérőoldal is, amire a műsorokban gyakran elhangzik hivatkozás. Ez természetesen már nehezen követhető, de ott is érdemes szétnézni néha, a képanyag és az “EZT LÁTNI KELL” rovat zenés videói miatt! Az itteni hallgatók számára egy praktikus újdonság, hogy az egyes műsorokhoz elkészült egy-egy szellemdús ajánlás, rezümé, vagy mondjuk előzetes, egy komplett zeneszám listával, ami segít a zenék és mesék megtalálásában, visszakeresésében.
Az első hangos repeta, annak a nevezetes műsornak az, alig vágott változata, ami teljesen spontán, adásmenet és előre eltervezett koncepció nélkül készült 2016. október 11-én. Ekkor még rögzített műsorokat adtunk le, de ez az archív anyag éppen olyan élő hangulatú, mint a jóval későbbiek… és érdekes módon olyan, mintha tudtuk volna, hogy mit akarunk csinálni a későbbiekben – érdekes módon, éppen azt csináltuk a továbbiakban is: a legmerészebb zenei kalandok során át, utaztunk térben és időben a zenék világában, vagyis a világok zenéjében… A RETRO-IN-SPEKCIÓ (értsd: retrospektív inspekció) címförmedvény pedig arra utal, hogy Dr. Rock hirtelen zavarában, miszerint van egy „kibészélő” műsora végre, minden fontosat megpróbált kibeszélni magából – a hozzájuk tartozó zenékkel cizellálva, vagy éppen mizellálva… Első alkalommal, az alábbi alapművek, mint hozzávalók felhasználásával:
01 Ween – Dr. Rock – The Pod
02 Motörhead – Doctor Rock
03 Ossian – Dr Rock 09
04 Jelly Roll Morton – Dr. Jazz 26
05 Jelly Roll Morton & His Red Hot Peppers – Hyena Stomp
06 John Lee Hooker feat. Carlos Santana – The Healer
07 Eric Clapton – My Father’s Eyes 98
08 Led Zeppelin – Whole Lotta Love – Led Zeppelin II.
09 Bobby Helms – My Special Angel 57
10 Neil Sedaka – Next Door to an Angel 62
11 Manowar – Odin
12 Manowar – Swords in the Wind
13 Manowar – Apa (Father – Hungarian version)
14 Eric Clapton – Change the World
16 Black Sabbath – Rock ‘N’ Roll Doctor
17 Allman Brothers Band – Instrumental Illness
@@@
A Krisztus utáni 2. műsorunk elején lelkendeztünk, hogy „be vagyunk indulva”… Több, mint másfél év után, jólesik visszahallgatni (és kicsit megstuccolni) az akkori lelkes megszólalásokat. Az élet igazolt bennünket, a színvonalat megtartva, a körzetünkben és a széles nagyvilágban is gyarapodó és nagyon értékes konstans hallgatósággal járjuk a zenék óceánját és röpködünk a kultúra kozmoszában… Ekkor kezdtek kiforrni a zenei szerkesztés vezérelvei, az ún. rovatok, melyek játékos címei, mint feladványok szervezték folyamatos sorozatokká a zenei és a mesélő témákat. Az első POKENDROLL „bökések” Perry Como és Presley kultúrdesszert-jeihez vittek vissza. Az elmaradt kívánságok a KÍVÁNÓS rovatunkban válnak instant valósággá, mint ezúttal egy Bohemian Betyars féle Chip Chip Chokas, egy Rob Zombie és egy Dream Theatre felvétel. A TÉMÁZGATÓS vonal is itt indul be, ezúttal egy blues örökzöld, a Little Red Rooster blues standard-jének háromféle patinás változatával (később ezt nevezzük át majd COVER & OVER rovatnak). A TÉMA-KÖRÖZÉS alfája az „Angyal” címszónál Jimi Hendrix éteri témáival játszódik el… Dr. Rock ebben a műsorban kívül-belül kibe-széli magát, milyen előzmények határozták meg azt a nagyon széles merítésű zeni világot, amit műsoraiban „gyógyászati céllal” szándékozik felírni és adagolni hallgatóságának… Ezért is kapta ez a műsor utólag a KIBE-SZÉLŐ alcímet… Így fog ezúttal „beszélni a dologról” a terapeuta, egy Bob Marley szerezte áldásosztás szimfonikus változatáról… a „Rite Of Strings” szuperháromságának reneszánsz áldozásáról… Stevie Ray Chitlin-vidéki intrumentális inyencségéről, vagy a Spyro Gyra és más funk-algák zenebiológiai kontextusairól, a régen elmúlt tízévutániak (T.Y.A.) legbúsabb blues-áról és a Pink Floyd égbemeneteléről a Hold túlfelén… Ebben az egyben is garantáltan benne lesz az előző és a rákövetkező százegynéhány műsor is… KIBE-HALLGASSÁTOK ÉRZŐ FÜLEKKEL !!!
01 Perry Como – Hoop Dee Doo 50
02 Elvis Presley – Surrender 61
03 Jimi Hendrix – Angel – The Cry Of Love 71
04 Jimi Hendrix – Little Wing – Axis, Bold As Love 67
05 SRV – Little Wing – The Sky Is Crying 91
06 Bohemian Betyars vs. Chip Chip Chokas
07 Rob Zombie – Dragula – Hellbilly Deluxe 98 3
08 Dream Theater – The Dance Of Eternity
09 Little Red Red Rooster – Howlin’ Wolf
10 Rolling Stones – Little Red Rooster
11 Clapton, Page, Beck – Little Red Rooster – Blue eyed blues 92
12 Reggae Philharmonic Orchestra Feat. I-Threes & Courtney Pine – Redemption Song
17 Meola, Clarke & Ponty – Renaissance (Jean-Luc Ponty) – Rite Of Strings 95
18 SRV – Chitlins con Carne – The Sky Is Crying 91
19 Spyro Gyra – Make It Mine – Down The Wire 09
20 Ten Years After – The Bluest Blues – Pure Blues 95
21 Pink Floyd – The Great Gig In The Sky
@@@
Amint jeleztem, íme itt a “hangműtő asztalról” éppencsakhogy leszedett 62. műsor is, ami eredetileg 2018. január 2-án hangzott el. A címe: VÉGIGKÍVÁNÓS: SOLTI MIHÁLY – AZ ÉV HALLGATÓJA 2017. Amelynek ajánlója mindössze ennyi:
Jó ez a január másodika! Végre tudunk egy dologra figyelni…! Más kérdés, hogy most meg, egy híján 20 zenedologra kell majd, ja és még, amiket közben mondok… Na jó, ne szépítsük, perceken belül vissza fog állni a túlvezérlés eredeti állapota… A műsor ekkor áll „átrendezés alatt” – nem azért, mert unjuk, hanem éppen azért, hogy NE LEGYÜNK RUTINSZERŰEK ÉS SEMATIKUSAK! Az elmúlt, bő egy évben hetente kimeséltem egy körben magam: magamról és a zenéimről… Innentől, megtartva a rovatokat – az általam úgynevezett ROVÁTKOLT MŰSOROK jönnek: az EGY MŰSOR – EGY ROVAT szerkesztő elv jegyében.
Visszatérő saját szakkifejezésünk: HHOF = HALLGATÓ HALL OF FAME
A 62. szuper-extra válogatás számai:
01 Bachman Turner Overdrive – You Aint Seen Nothing Yet
02 John Scofield – Cissy Strut – Flat Out 89
03 Meters – Cissy Strut – The Meters 69
04 Salif Keita – Esperanza Spalding – Chérie sen va
05 Alphonse Mouzon – Jaco Pastorius – Albert Mangelsdorff TRIO SONG
06 Joey Alexander plays Giant Steps
07 Lachy Doley – STOP LISTENING TO THE BLUES
08 INDIAN FUSION VOCÊ PRECISA ASSISTIR ISSO ATÉ O FIM
09 SEMANA santa FINITÓÓÓ Sound CheckChicken Blues..
10 Stick McGhee – Drinkin Wine Spo-Dee-O-Dee
11 Johnny Burnette – Drinking Wine Spo Dee O Dee
12 Alternative Facts – Grab em by the elbow
13 Santana perform Black Magic Woman – 1998 Rock & Roll Hall of Fame
14 Gabor Szabo – Gypsy Queen
15 Syrius – God Is Only One LIVE
16 Oscar Peterson – C. Basie with N-H. Ø. Pedersen – Jumpin At The Woodside
17 Al Di Meola with Jaco Pastorius and Alphonse Mouzon – Golden Dawn Suite
18 Chuck Berry – Bye Bye Johnny
19 Steve Winwood – Eric Clapton – Cant Find My Way Home Live
&&&