2021, DECEMBER 27.- AZ ÉGEN A NAP, A FÖLDÖN A KÍNAI CSÁSZÁR!

Szerző: | dec 27, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Kína, Történelem, Vallás, Zene

RÖVID TÖRTÉNELMI ÁTTEKINTÉS, HOGY KÖNNYEBBEN MEGÉRTSÜK A KÍNAI GONDOLKODÁS MIVOLTÁT

A kínai császár a világtörténelem egyik leghosszabban fennálló uralkodói rendszerének csúcsán álló uralkodó címe. A császári címet Kína uralkodói az ország egyesítésétől, a Csin-dinasztia (i. e. 221) alapításától egészen 1916-ig, Jüan Si-kaj császári kísérletének bukásáig 2137 évig használták. Az uralkodó másik elnevezése az Ég fia volt, ami még régebbi, mint a Csin-dinasztia, és azt az elképzelést hordozza magában, hogy a kínai császár minden ég alatti, azaz az egész világ ura.

Csin Si Huang volt Kína első császára, a kínai császárság és a Csin-dinasztia megalapítója. I. e. 230 és i. e. 221 között leszámolt vetélytársaival és egységes birodalommá formálta a hadakozó fejedelemségeket. A birodalma északi határán a barbárok elleni védelmet szolgáló falszakaszokat összekötötte, és így létrehozta a kínai nagy falat. i. e. 210. augusztus 10-én egy utazása közben hunyt el. Az ő sírhelyéhez tartozik a híres agyaghadsereg.

800px Qinshihuang
Csin Si Huang – az első kínai császár

A kínai császárság elméletéhez csatlakozik Konfuciuszhoz köthető tan, amely szerint ahogy az égen nem lehet két Nap, úgy az ég alatt, a földön sem lehet két uralkodó. Így kozmikus példákkal kívánták igazolni a világ feletti uralmuk fikcióját, ami a hódolati rendszerben teljesedett ki.

Kína az általa ismert világnak mindig is a legnagyobb, legfejlettebb, legcivilizáltabb országa volt. A kínaiak világképe ennek megfelelően alakult: azt tartották, hogy Kína a világ közepe, a többi ország pedig periferikus helyzetű, civilizálatlan, barbár és alacsonyabb rendű.

800px Puyi Manchukuo
Pu Ji – az utolsó kínai császár

A Kína-központú világkép következményeként a kínai kormányzat elvárta, hogy a környező országok ne csak egyszerűen nagyhatalomként, hanem feljebbvalójukként, és civilizációjuk forrásaként tekintsenek Kínára. Kína tehát nem ismerte az egyenrangú nemzetközi kapcsolatokat, csak Kína és a behódolt országok viszonylatában tudott gondolkodni. A Ming-korban, amikor újra nemzeti dinasztia ült a trónon, ez a hódolati rendszer feléledt, és kialakultak intézményes keretei, amelyek egész a 19. századig változatlanok maradtak, még ha ez az elmélet idővel már csak üres fikció maradt is. Ennek alapján azoknak az országoknak, amelyek kapcsolatba kívántak lépni Kínával, el kellett fogadniuk a kínai császár fensőbbségét, időnként követeket kellett küldeniük Pekingbe hódolatuk kifejezésére, és adót kellett fizetniük Kínának. A kínai császár ezért általában valamilyen hivatalos rangot és pecsétet adományozott a meghódolt ország uralkodójának, esetenként védelmet nyújtott számára, s engedélyezte kereskedőinek a Kínával való kereskedést. A kapcsolat konkrét tartalma kortól és országtól függően változott: volt, hogy a meghódolt ország ténylegesen kínai ellenőrzés alá került, de az esetek többségében az alárendeltség csak névleges volt, a Kínának fizetett adó pedig jelképes ajándék volt csupán. A szomszédos országok általában kényszerűségből hódoltak meg, míg a távolabbiak inkább csak azért, hogy kereskedhessenek Kínával. Még az 1793-ban Kínába érkezett brit követséget is úgy fogadták, mintha hódolati küldöttség lett volna.

Portrait of the Kangxi Emperor in Court Dress
Jung Cseng kínai császár

Az égi megbízatás elvét először a Csou-dinasztia alapítói alkalmazták a Sang-dinasztia megdöntésének igazolására. Eszerint ezt a megbízatást először a Hszia-ház, majd a Sang-dinasztia birtokolta, de elvesztették, mert letértek az erény útjáról. Ez az elmélet szükségszerűen a jövőre vonatkozóan is tanulságot hordozott magában, és valóban, amikor a Csou-ház megbukott, majd az összes későbbi dinasztiaváltás esetében is, készen állt az erkölcsi tanulságokat tartalmazó magyarázat. Sőt, ez a tan a külföldi hódításoknak is ellenállt, hiszen nem tartalmazta azt, hogy csak a han kínai etnikumhoz tartozó személy lehetett az Ég megbízottja.

A kínai császár a világtörténelem egyik leghosszabban fennálló uralkodói rendszerének csúcsán álló uralkodó címe. A császári címet Kína uralkodói az ország egyesítésétől, a Csin-dinasztia (i. e. 221) alapításától egészen 1916-ig, Jüan Si-kaj császári kísérletének bukásáig 2137 évig használták. Az uralkodó másik elnevezése az Ég fia volt, ami még régebbi, mint a Csin-dinasztia, és azt az elképzelést hordozza magában, hogy a kínai császár minden ég alatti, azaz az egész világ ura.

Csin Si Huang volt Kína első császára, a kínai császárság és a Csin-dinasztia megalapítója. I. e. 230 és i. e. 221 között leszámolt vetélytársaival és egységes birodalommá formálta a hadakozó fejedelemségeket. A birodalma északi határán a barbárok elleni védelmet szolgáló falszakaszokat összekötötte, és így létrehozta a kínai nagy falat. i. e. 210. augusztus 10-én egy utazása közben hunyt el. Az ő sírhelyéhez tartozik a híres agyaghadsereg.

220px The Qianlong Emperor in Ceremonial Armour on Horseback
Csien-lungí kínai császár

A kínai császárság elméletéhez csatlakozik Konfuciuszhoz köthető tan, amely szerint ahogy az égen nem lehet két Nap, úgy az ég alatt, a földön sem lehet két uralkodó. Így kozmikus példákkal kívánták igazolni a világ feletti uralmuk fikcióját, ami a hódolati rendszerben teljesedett ki.

Kína az általa ismert világnak mindig is a legnagyobb, legfejlettebb, legcivilizáltabb országa volt. A kínaiak világképe ennek megfelelően alakult: azt tartották, hogy Kína a világ közepe, a többi ország pedig periferikus helyzetű, civilizálatlan, barbár és alacsonyabb rendű.

A Kína-központú világkép következményeként a kínai kormányzat elvárta, hogy a környező országok ne csak egyszerűen nagyhatalomként, hanem feljebbvalójukként, és civilizációjuk forrásaként tekintsenek Kínára. Kína tehát nem ismerte az egyenrangú nemzetközi kapcsolatokat, csak Kína és a behódolt országok viszonylatában tudott gondolkodni. A Ming-korban, amikor újra nemzeti dinasztia ült a trónon, ez a hódolati rendszer feléledt, és kialakultak intézményes keretei, amelyek egész a 19. századig változatlanok maradtak, még ha ez az elmélet idővel már csak üres fikció maradt is. Ennek alapján azoknak az országoknak, amelyek kapcsolatba kívántak lépni Kínával, el kellett fogadniuk a kínai császár fensőbbségét, időnként követeket kellett küldeniük Pekingbe hódolatuk kifejezésére, és adót kellett fizetniük Kínának. A kínai császár ezért általában valamilyen hivatalos rangot és pecsétet adományozott a meghódolt ország uralkodójának, esetenként védelmet nyújtott számára, s engedélyezte kereskedőinek a Kínával való kereskedést. A kapcsolat konkrét tartalma kortól és országtól függően változott: volt, hogy a meghódolt ország ténylegesen kínai ellenőrzés alá került, de az esetek többségében az alárendeltség csak névleges volt, a Kínának fizetett adó pedig jelképes ajándék volt csupán. A szomszédos országok általában kényszerűségből hódoltak meg, míg a távolabbiak inkább csak azért, hogy kereskedhessenek Kínával. Még az 1793-ban Kínába érkezett brit követséget is úgy fogadták, mintha hódolati küldöttség lett volna.

forbidden city 13
A kínai császári palota

Az égi megbízatás elvét először a Csou-dinasztia alapítói alkalmazták a Sang-dinasztia megdöntésének igazolására. Eszerint ezt a megbízatást először a Hszia-ház, majd a Sang-dinasztia birtokolta, de elvesztették, mert letértek az erény útjáról. Ez az elmélet szükségszerűen a jövőre vonatkozóan is tanulságot hordozott magában, és valóban, amikor a Csou-ház megbukott, majd az összes későbbi dinasztiaváltás esetében is, készen állt az erkölcsi tanulságokat tartalmazó magyarázat. Sőt, ez a tan a külföldi hódításoknak is ellenállt, hiszen nem tartalmazta azt, hogy csak a han kínai etnikumhoz tartozó személy lehetett az Ég megbízottja.

A császár fő szerepének az emberek nyugalmának biztosítását tartották. A császár ennek érdekében éjt nappallá téve végezte politikai irányító munkáját.. A konfucianizmus egyik fő tanítása szerint az ember alapvetően jó, ezért bárki képes lehet a kormányzáshoz szükséges ismeretek elsajátítására, amiről a császári vizsgarendszer révén lehetett bizonyságot adni – a rátermettek így lettek hivatalnokok és miniszterek. A hagyomány által a császár személyéhez kötött szertartásokat azonban egyetlen uralkodó sem delegálhatta másra, mert csakis ezek révén biztosíthatta az Ég jóindulatát.