2021.FEBRUÁR 21. – KETTŐS CSALÁDI DEBÜT

Szerző: | febr 21, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Irodalom, Szeged, Videó, Zene

Hát kéhem szépen, ez is csak nálunk töhténhet meg! – kezdeném, ha Brachfeld Siegfried modorában lennék én egy konferanszié. Kivénhedt maifiatal Plesiként pedig csak annyit dobok fel expozíciónak: – Veszitek?! Apát és lányát egyszerre dobjuk be, vagyis avatjuk szerzővé a Vírusnapló baráti-családi alapon is szerveződő csapatába… Ez mekkora?! Mutatom…

Levitáló rezgőkörök

A dolog érdekessége, hogy a 14 éves szegedi (Karolina) gimnazista leány, Papp Zsófia  már megírta első regényét, édesapja pedig – gyakorlatilag szándéka ellenére – vele egyszerre debütál, publicisztikus írásával, ugyanazon toposzon, vagyis nálunk…

A történet, vagyis ez a történet viszont, ott kezdődik, hogy Papp Csaba-apa, e sorok jegyzőjével, baráti beszélgetésbe bonyolódott, közös barátunkat, Kohári Nándit (aki már „fölkent” szerzőnk)  meglátogatván. A nemrégiben lefolyt társalgás, javarészt filoszokhoz méltó magasságokban levitált, olyannyira, hogy jószerével a kijárási időhatár is elveszett a merengés láthatáráról…

Ez a kedves estéli eset és annak további fejleményei szülték azt az írást, amit „belső használatra” küldött el Papp Csaba barátunk, mintegy utó-respektálva a tartalmas beszélgetést. Hozzátesszük, hogy korábban már többször büszkélkedett apja, a lánya írói szárnybontogatásával. Ugyanakkor naplónk kollektívája már korábban „igényt támasztott” Csaba szellemi inspirációira is…  A két rezgőkör az én fejemben  „összegerjedt” és már adta is a most következő összeállítást! A zenei  szerkesztési utómunkákat pedig, kitüntetésként – magamtól értetődően – szintén bevállaltam… Veszitek…?! Vegyétek hát szeretettel Papp-apát és Zsófi leányát…

PAPP CSABA: KIJÁRÁSI BIZALOM

  • Nincsenek ma már jó feldolgozások – mondtam. – Csak párat ismerek. Ismered a Paint It Black-et, Ciarával? De az sem olyan jó. Viszont hallgasd meg a California Dreaming-et, Sia-tól (úgy kell ejteni: Szia, mint ha elköszönnél). Az szuper!
  • Nem rossz, de mondok én is neked valamit! Ismered ugyanezt Jose Feliciano-tól? Na, az a szuper! California és valóban dreaming. Hallgasd meg! Olyat még nem pipáltál! Egy gitárral és némi háttérzenével csudát műve…  
  • Gyerekek, ne veszekedjetek, inkább hallgassátok a Historica-t, azokon a számokon nem fogtok vitatkozni!! – lépett közbe másik barátom. Helyben hagytuk.

Szóval, így múlattuk az időt, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett, illetve történész barátaimmal. Utóbbiak egyébként szintén régebbi barátok, szóval, mindenki mindenkinek a barátja volt.

Abban egyet értettünk, hogy a zenei feldolgozásoknak van értelmük. Minek újat feltalálni, mikor vannak slágerek, amelyeket mi is fújtunk? Ami jó az apáknak, anyáknak, az jó lesz a fiúknak, lányoknak is. Ezért nem kell egy rahedli jogdíjat fizetni, csak leporolni a régit, kicsit a mai igényeknek áthangszerelni és már kész is.

Persze, zenei feldolgozás a Bercsényi induló is – mondta történész barátom. Hiszen az a mai napig a francia elit alakulat indulója.  Bercsényi Miklós nótáját magyar nyelven éneklik a kiváló francia deszantosok

Valóban, felemelő érzés hallgatni a franciákat, ahogy éneklik: „Suhog a szél Késmárk felett, Édes hazám, Isten veled!

Jaj, de hirtelen elröppent az idő! Ideje elbúcsúzni…Hazafelé, félálomban egy kép suhant át előttem: megyek a hídon. Közel, távol senki sincs. Mit is keresek én itt, amikor már nem is lehet kint lenni? De nem tudom megválaszolni, mert szembe jön velem egy járőr. És pont ezt kérdezi. No, mit feleljek? Hát csak az igazat, abból nem lehet semmi baj. Szóval, munkából jövök, de igazolni nem tudom. Akkor menjen jó gyorsan haza. Mondta a biztos… de ez nem biztos, hogy így történt.

Várjunk csak! Jut eszembe, hogy írhattam volna magamnak igazolást, mert van egy cégem. Mindenesetre köszönöm, hogy nem ébresztettek fel merengésemből – a tilalmas időben…! Ezután az már csak természetes, hogy a Belvárosi hídtól hazáig és elalvásomig a Bikini Ne ébressz fel című dallama zenélt bennem – erdetiben…

[…Mondd, hogy jó lesz majd itt élni,

Megszületni és itt halni meg,

És hogy nem kell majd hősnek lenni,

Apa légy és férfigyerek…]

A hivatkozott zenék

Ha már kihozta a szó, az egyik „érintett személy” most előadja a fennforgásba került zenei „lopottholmikat”… a másik felbujtó, tettestárs pedig, egy következő alkalommal előadja a fent „hivatkozott” magyar történelmi adalékokat. Annál is inkább, mert ráutaló magatartással, ő már elkezdett egy magánerős sorozatot a magyarok híre a nagyvilágban tárgykörben…

A Papp-apai karcolatot újraolvasva, a megidézett zenék, íme életre kelnek:

Az 1966-os eredeti alapmű, ami a kemény a rockhoz indiai szitárt hozott :

The Rolling Stones – Paint It, Black (Official Lyric Video)

A 35 éves Grammy-díjas texasi szépség, 5 éve, vagyis 50 év múlva, érzéki módon nyúlt bele a jóba, írjuk javára ezt (is)…!

A zeneválogatós ember, valljuk be, belemelegedett ebbe a cover-be, ennél fogva most meg kell nézni egy bűbájos koreográfiát is (Anne Murray 2016), nevezett tárgykörben…

A szintén felemlegetett kaliforniai álmot, anno szintén (!) 1966-ban eképpen sóhajtotta világgá a kultikus hippi-vokál kvartett:

The Mamas & The Papas – California Dreamin’ 66

A Papp Csaba barátom által dicsért, az ausztrál világsztár Sia-féle átdolgozás valóban „magával ragadó”, még ha meglehetősen nyomasztóan társulnak is hozzá az apokaliptikus filmjelenetek…

Sia – California Dreamin’ (Music Video from San Andreas OST)  

Ehhez képest a béke szigete és művészi áradásokkal teljes az a koncertváltozat, amelyben a  puertoricoi énekes-gitáros az akkor még kelet-berlini szimfonikusokkal szólal meg az örökzöld.

California Dreamin – Jose Feliciano and East Berliner Simphoniker 1987

…vagy az a stúdióváltozat, amelyben a 75 éves, világtalan klasszis emeli át a mába az örökéletű melódiát:

Jose Feliciano – California Dreamin’ – 1/30/2020 – Paste Studio NYC

A Nándi barátunk által ajánlott magyar érzelmű Historica számok közül is választottam egy magasztosat:

Lám, a zene mindig békít, pláne, ha amúgy is nyitottak vagyunk egymás “zenéire”…

A karcolat végén megidézett, jól együtt dúdolható dallam pedig így szólalt meg az egyik legemlékezetesebb Bikini koncerten, a 30 évesen:

Bikini – Ne ébressz fel  (2012. 02. 18. Papp László Sportaréna)

A leány nem lányregénye

Most tehát akkor mutatkozzék be – legfiatalabb szerzőnkként – Papp Zsófia, mint regényíró, akit édesapja úgy jellemez, hogy fiatal kora ellenére szociálisan érzékeny és igen mélyen érdeklődik az emberi psyché és a jellem kérdéskörei iránt.

Zsofika

Zsófi, kérésemre az „Insomnia” című regényét a következő mondatokkal foglalja össze és ajánlja Vírusnaplónknak:

Avery, az okos és céltudatos tanuló még sohasem volt szerelmes, ahogy kapcsolata sem volt. Ám, amikor egy új, titokzatos fiú költözik a csendes kis városkába, a lány felfigyel az idegenre. Jason azonnal leveszi a lábáról, annak ellenére, hogy tisztességtelen pletykák keringenek róla. Vajon igazak? Egy biztos, Jason az apját keresi, mivel se szó, se beszéd, nyoma veszett. Avery Jason segítségére sietve kutatja az apa hollétét. Sikerül nekik megtalálniuk élve? Hogyan tűnt el és miért? Esetleg más is van a háttérben? És ha a két fiatal belemászott a mocskos ügybe, ki is jutnak belőle?

A könyvet olyan fiataloknak tudom ajánlani, akik nem félnek elveszni egy bonyolult és szövevényes történet hálójában. Akik egy egyedi és rendhagyó történetet szeretnének olvasni a hétköznapokban is. Annak ellenére, hogy egy lány szemszögéből írtam, fiúknak is bátran tudom ajánlani.

insomnia

A regény bevezető sorait, majd egy izgalmas fejezetét idézzük olvasóinknak:

PAPP ZSÓFIA – INSOMNIA (regény, részletek)

Közeledett felém…

Egyre csak közelebb és közelebb került hozzám. Én csak néztem, mint egy idióta és hirtelen minden értelmet nyert. Úgy láttam életem utolsó pillanatait, mint egy lassított felvételt. Csak a szeretteimet láttam. És éreztem azt a szívbemarkoló fájdalmat, mert nem búcsúzhattam el tőlük.

Ez biztos még olyan zavaros, de engedd meg, hogy elmeséljem hogyan kerültem abba a rohadt kocsiba. Ez a kocsi lett egy csettintésre az én végzetem.

insomnia.1

Mi, hogy lehet máris reggel? Kegyetlen dolog ez a cucc. A takaró összegyűrődött, ahogy a lepedő is alattam. Véglegesen is úgy döntöttem, hogy kinyitom a szemem, és elfogadom az igazságot, mégpedig azt, hogy reggel van. Amint ezt elvégeztem, észrevettem, hogy Jason már nincs mellettem. Nem viseltem mást, csak a Nirvana feliratú pólót, mely szinte térdig ért. Álmosan lekászálódtam az emeletről, és a konyhában kötöttem ki. Jas éppen a telóján ügyködött és itta a reggeli kávéját. Még maradt abból, amit csinált, így öntöttem magamnak is. Leültem a reggeliző asztalhoz, vele szemben.

– Jó reggelt, hogy aludtál? – érdeklődött felnézve.

Örömmel vettem tudomásul, hogy már jobban van, ami a tegnapit illeti.

– Neked is. Én kiválóan. De képzeld el, egy ágyban aludtam valaki mással! Hát nem döbbenet? – viccelődtem.

Jas szeménél a nevetőráncok életre keltek.

– Valóban? És mit szólt az a másik illető?

– Hát mindenképpen élvezte a társaságomat, tudom. Le sem tagadhatná!

– Bizonyára igazad van – nevetettünk fel.

Aztán üzenetem jött. Érdeklődve pillantottam a kijelzőre, mert Jess írt. Homályosan fogalmazott, annyi volt a lényeg, hogy a kávézóban van „a fickó” és azt akarja, hogy hagyjuk abba az ügyet. Megmutattam az üzenetet Jas-nek is. Abban egyet értettünk, hogy a kávézóba kell mennünk. De semmiképpen nem indulhatunk el egy terv nélkül. Írtam Jessie-nek, hogy tartsa még egy kicsit ott az embert.

– Gyalog nem érünk oda időben – jelentettem ki.

– Akkor motorozunk – válaszolt lazán.

Mi? Hogy én felüljek egy… egy motorra? Teljesen ki van zárva!

– Ugyan! Óvatos leszek! Van jogsim, semmi baj nem lesz – győzködött.

Ő már a járgányon ült. Közelebb léptem, és a kezemet nyújtottam. Felsegített a motorra, maga mögé, és elindultunk. Gyorsan hajtott, de nem volt életveszélyes. Bár bevallom, az elején úgy kapaszkodtam Jason derekába, hogy szinte kifehéredtek az ujjaim. Leszálltunk a járgányról és azonnal berohantunk az épületbe. A titokzatos férfi, a magánnyomozó volt, akit még régebben Jas bérelt fel, hogy megkeresse az apját. Fekete bőrkabátot és farmert viselt. Sötét haja izzadtan tapadtak ráncos homlokára. A pultnál állt, és annyira feszültnek láttam, hogy az én ereim pattantak el. Lábával és ujjaival ritmustalanul dobogott. Jessie a pultnál állt, kínos arcán láttam, hogy mégis milyen helyzetbe hoztam, és egy „bocsi” félét tátogtam. Csak egy kedves pillantással nyugtázta mondandómat. Odaértünk a férfihoz, aki hirtelen megperdült, és eszelős tekintettel kezdett gyorsan és vadul beszélni. Csak szavakat kaptam ki mondandójából, ami elég sokat elárult a hogylétéről. A keze reszketett, és feltűnően sokszor köszörülte meg a torkát. Aztán szóltunk az úrnak, hogy kezdje előröl és lassabban.

– Mentem haza tegnap, és egy férfi még az utcán leszólított. Megfenyegette a családomat, aztán behúzott nekem – megmutatta a zúzódást az arcán, amit eddig nem is tudom, hogy  hogyan, de takart – azt akarta, hogy ne szimatoljak tovább, és úgy éreztem muszáj szólnom, hogy önök is veszélyben vannak.

– Ó, tudjuk mi azt – nevette el magát Jas.

– Maga szerint ez vicces? Az életére is törhetnek! – háborodott fel a nyomozó.

– És? Az utolsó családtagom is eltűnt, és nem hagyom. apám is kicsússzon a kezem közül! Meg úgysincs kit veszítenem! – kiabált Jas.

Leszögezte, hogy nem hagyja abba az apja felkutatását. De mit volt az az utolsó mondat? „Úgysincs kit elveszítenem.” Azért ez ütött.

– Hogyan? „Nincs kit elveszítened”? És akkor én ki vagyok? Egy futókaland? Vágom, hogy a férfi, eszelős, meg őrült, de basszus Jas, van kit veszítened! – háborodtam fel teljesen.

– Mert te azt hitted…? Ugyan Avery, nem hitted, hogy ilyen gyorsan elkötelezem magam? Hiszen még nem is ismerjük egymást! – nevetett gúnyos hitetlenkedéssel.

– Akkor mostantól annyi veszteni valód sincs, amennyi volt, barom! – és kiviharoztam a kávézóból. Csak sétáltam haragosan, ameddig egy sarokhoz nem értem, és ott befordultam. Kicsit kifújtam magam, és leültem egy padra. Csak ültem, és néztem ki a fejemből, majd megszólalt a telefonom.

– Szia Jas! Szerinted bevette? – kérdeztem hatalmas vigyorral az arcomon.

– Van egy olyan érzésem, hogy Oscar-díjat érdemelnénk. Honnan gondolod, hogy besúgó?

– Nem tudom, de nem bízhatunk meg senkiben. Sem Jess-ben, sem senkiben. Akkor mostmár úgy tudják, hogy szakítottunk. Már csak „bajtársak” vagyunk – vázoltam a helyzetet.

– Igen. És így azt hiszik, hogy nincs már semmi közünk egymáshoz. Csak az ügy. Még talán azt is feltételezhetik, hogy utáljuk egymást – elmélkedett Jas a telefonba.

– Amúgy hol vagy? Nagyon fura a hangod.

– Nézz hátra, nagyokos! – szólt lazán.

És tényleg ott volt, mögöttem. Adott egy gyors puszit, majd eltolt magától, és hevesen gesztikulált. Igen, a veszekedésünk kamu volt, és nem Jessie miatt csináltuk, hanem a nyomozó miatt. Hiszen, ha egy maffia megfenyeget, nem fogja egy ütéssel és egy fenyegetéssel elengedni az illetőt. Azt jóvá kell tenni, és mivel Harvey tudja, hogy mi is szimatolunk, nyilván ránk küldi a másik kopót játszó egyedet. Ez így logikus, vagy van egy kis üldözési mániám, de szerintem ez normális. Ugye? Jason pedig azért gesztikulált olyan durván, mert ha meglát valaki, azt higgye, hogy veszekedünk. Nem tudom, hogy ez hogyan megy, de szerintem nem lesz egyszerű az egész várossal elhitetni, hogy két nap nagy szerelem után szakítunk és már semmit sem jelentünk a másiknak. Amúgy meg miközben „vitáztunk” éppen azt beszéltük, hogy Jas megy a Bloom Street-re, én pedig haza, kisírt szemekkel. Még jó, hogy volt nálam víz, amivel kicsit el tudtam kenni most a szemfestékemet és kicsit megdörzsöltem látó szervemet, hogy kicsit vörös legyen. Így elváltak útjaink, és sértetten kicaplattam az utcából. Mivel szép idő volt, úgy döntöttem haza sétálok. Rengeteg ember megbámult, és ennek nagyon örültem. Tudom, ez kicsit furán hangzik, de minél többen látják, hogy a Jason-nel való kapcsolatomnak vége, annál jobb. Hazaértem, és mérgesen levágtam a táskámat.

– Mi a baj, Bocikám? – néz rám anyukám aggódó szemekkel. Soha nem voltam olyan típus, aki nyilvánosan szenvedne. Nem is volt sok nagy hisztim. Az volt az első, amikor kijött az első pattanásom, és amikor kihíztam egy nadrágot. De most nyávoghatok egy kicsit.

– Jason… az új fiú. Semmi érdekes, csak tapló, és kész – morogtam.

– Fiú? Milyen fiú? Akarod, hogy közbeavatkozzak, Nyuszi? – kapta fel a fejét apu is.

– Nem, apu, hagyjad. Lerendeztem. Csak annyi, hogy bunkó volt.

– Jó, akkor térjünk rá arra, hogy hol a fenében voltál? – húzta össze a szemöldökét anyu.

Hát igen, nem értem vissza időben. Mondhatni, megszöktem. Vagy ez túl erős lenne? Igen, ez túlzás, mivel csak sétáltam engedély nélkül az esős éjszakában, aztán egy „idegen” házában kötöttem ki. Csak ez történt. Mondjuk egy jó horror is kezdődhetne így.

– Hát, az úgy volt, hogy…

– Már jól kezdődik – nevetett apu, és folytatta az újságolvasást.

Igaz, hétköznap volt, és az, hogy nekem és Aaron-nak nem volt sulink, jogos a kérdés, hogy mégis mit keresnék még otthon? Jó kérdés, én sem tudom.

– Amúgy meg szerintem mindegy, mivel már itthon vagyok, és nincs semmi bajom – próbáltam rövidre zárni, és haladtam a lépcsőnk felé, hogy felmenjek a szobámba, de anyu nem engedett.

– Na, akkor mi is történt? A frászt hoztad apádra is – célzott anyu, hogy apu is segítsen neki. Apa fel sem nézve az újságból, intett, hogy jelen van, de inkább olvasna. Látta, hogy épségben vagyok és úgy látszik, neki ennél nem is kellett több. Mind nagyot nevettünk.

– Látod? Már nevetünk is az egészen. Különben pedig futni voltam hajnalban, aztán bementem Jess-hez a kávézóba, és dumáltunk.

– Hát, öö… jó. De ne szokd meg, mert büntetés lesz a vége, kisasszony! – anya próbálkozott a szigorral, de mint említettem nem volt lehetősége gyakorolnia rajtam, mert nem volt ilyen problémám, ugye ilyenkor valami ilyesmit kell mondani, meg fenyegetőzni? – Szóval a lényeg, hogy máskor légy szíves szólj valakinek a családból.

– Oké anya. Most már mehetek? Elég fárasztó fél napom volt, telistele fárasztó bunkókkal – bólintott, és visszaült az asztalhoz, és gépelt valamit.

Felbaktattam a szobámba, és ledőltem az ágyra. Nem bírtam letörölni a vigyort az arcomról. Csak a tegnapi este járt a fejemben, és az, amikor összebújtunk Jas-szel. Tudtam aludni. De most miért van az az érzésem, hogy egy ideig ez volt az utolsó alvásom? Mindegy. A nap többi részében próbáltam lazítani. Filmet néztem, olvastam, próbáltam aludni, rajzoltam, zenét hallgattam, csakhogy ne gondoljak Harvey-ékra. Egyáltalán, az ember miért lesz gonosz? Így eldönti, hogy „jó, keddtől tapintatlan és basáskodó leszek, és majd fokozatosan hozzászokok a kegyetlenkedéshez is”? Netán tudják az illetők, hogy ők rosszindulatúak? Kell, hogy tudják, vagy ha mégsem, akkor nem csak rosszak, hanem hülyék is. Ami, valljuk be, szánalmas lenne. Szóval így mulattam az időt, és egyik pillanatról a másikra este lett. A semmittevés olyan fárasztó volt, hogy már tíz óra körül álmos lettem. Igen, nagyon kimerültem, de nem bírtam aludni. Forgolódtam párat az ágyamon, de egyik pozíció sem segített álomra hajtani a fejemet. Addig szerencsétlenkedtem, míg eszembe nem jutott, hogy Aaron-nak régebben kellett altató a nyugodt éjszakákhoz.  Vagy mi.  És a lényeg, hogy nekem sem ártana. Esküszöm, csak egyszeri eset! Kikászálódtam az ágyamból, és a fürdőszobába igyekeztem hangtalanul. Kihúztam az egyik fiókot, ami a kézmosó alatt helyezkedett, és ott kotorásztam. Megtaláltam a kis sárga hengeres, pirulákkal teli dobozkát. Már lejárt, de nem bántam, maximum nem lesz olyan hatásos. Hogy ezt elkerüljem egy darab helyett, kettőt vettem be, és visszabotorkáltam a sötétben az ágyamba. Amint a fejem érintette a puha párnát, elaludtam. Ez egy csodaszer. Reggel kipihenten és a helyzethez képest boldogan ébredtem. Ma ruhát kell szerválnom a bálra. Bevallom, nehéz lesz, hisz három nap múlva lesz a tavaszköszöntő. Most, hogy Jason-nel szakítottunk, nincs partnerem a bálra. Kit hívjak el? Vagy majd valaki meg fog kérdezni engem? Ugyan! Ki figyel rám? Talán Harvey-ék. Ja, nem ők nem szimplán figyelnek, ők perverz módon vizslatnak. Szép is lenne, ha Sarah-val ugrálnék a táncparketten, majd jönne egy lassú szám, és Harvey bácsi lekérne. Fúj, undorító! De vajon hozzá lehet szokni? Később kiderült a válasz. Általában a reggelimet egy erős feketével vagy egy lazább cappuccino-val kezdem. De akkor éreztem, hogy nincs szükségem rá. Üdítő érzés volt az e fajta változatosság. Felvettem egy fekete rövidnadrágot és egy „Alice Csodaországban”-os pólót. Mind ezt megkoronáztam egy sportcipővel. Csak egy laza öltözék. Lecaplattam a szobámból, és döbbenve vettem észre, hogy csak apa van ébren. Kérdő nézésemre apu válaszolt is, kávéját kortyolgatva.

– Anyád még alszik. Este nehezen aludt el.

– Miért? Történt valami? – aggódtam.

– Semmi olyasmi, ami miatt pánikolni kellene. Fájt a feje. Tudod, milyen rosszul viseli a frontokat. Tegnap még hűvös volt, ma meg száz ágra süt a nap – bólintottam megnyugodva. Felkaptam a táskámat, és indultam is volna, de megállítottak.

– Hova-hova hugi? – hallottam bátyám álmos hangját.

– Ruhát veszek. A bálra.

– Ohh. Rendben. És még mindig azzal a feltűnően művészi szenvedésű ember fajtával mész?

– Jason. A neve Jason. És nem, megbántott a barma, pukkadjon meg – jelentettem ki.

Aaron kis gondolkodás után megszólalt.

– Ez az én hugim – odabotorkált a konyhapulthoz és készített magának egy kávét. Majd folytatta – Tudod, hogy az a kötelességem, hogy minden fiút elijesszek tőled. Szabály.

– Ahham, igen. Ez normális, folytasd – bólintottam, várva a folytatást.

– De! A bálra való tekintettel, szólok, hogy Ted Cooper el akar hívni a bálba.

– Na-na! Fiam! Megbolondultál? – csattant fel apa.

Vicces volt így végignézni.

– Igen? És akkor, mit kéne nekem tennem? – érdeklődtem figyelmen kívül hagyva apukám reakcióját.

– Ted még nem tudja, hogy… tudod: már nem Jason-é vagy – bökte ki a bátyám.

Mi ez? A tizennyolcadik század? Nem vagyok én senki tulajdona sem!

– Aaron! Ugye tudod, hogy ez nagyon szexista! De tekintettel arra, hogy Ted rendes, nem bánom. De te szólj neki.

– Oké. És leszögezném, hogy ez az első és utolsó alkalom, hogy segítek partnert szerezni a bálra, vagy bárhova.

– Nem kértem a segítségedet, így ez nem számit! – szóltam nevetgélve.

Kiléptem az ajtón és egy csalóka érzés elhitette velem, hogy szabad vagyok. Talán köze volna ahhoz, hogy Jason-nel egy rövid ideig külön utakon járunk? Mert valami azt súgja, hogy igen. Ez durva? Nem szeretem annyira Jason-t, mint gondoltam? Ezek a gondolatok annyira megrémisztettek, hogy inkább elüldöztem őket. A friss levegő simogatta arcomat. Gyalogoltam a ruhaboltig. Túl szép idő volt a buszozáshoz. Annyira elkábított a ragyogó idő, hogy mikor megcsörrent a telefonom, szinte megijedtem. Ismeretlen szám. Nem jó jel. Se nem jó jelző: ismeretlen. Olyan pejoratív és rémisztő.

– Haló? – kérdeztem bele óvakodva.

– Szia, Avery! Ted Cooper vagyok, a suliból.

– Ohh, hali Ted! – könnyebbültem meg. Ez gyors volt. Mármint a hívás.

– Zavarok?

– Nem, dehogy! Mondjad csak!

– Éppen láttam, hogy díszítik a báltermet. És eszembe jutottál. Mármint… szóval nem lenne kedved velem jönni a bálba? – Ted bénázásában volt valami bájos, aranyos. Akaratlanul is elmosolyodtam.

– Ha már ilyen szépen kérded… Igen, lenne kedvem. Éppen most megyek ruhát venni.

– Én is. Összefuthatnánk, ha lenne kedved.

– Jó lenne, de szeretném, ha meglepetés lenne. De nyugi, remekül fogok kinézni.

– Tudom… – épphogy hallottam ezt a kis szócskát. De megmosolyogtatott – akkor majd írd meg, hogy milyen színű lesz a ruhád, és majd olyan csokornyakkendőt veszek.

– Össze akarsz öltözni? – nevettem.

Még nem hallottam olyan srácról, aki önként ajánlotta volna fel az „összeöltözés” gondolatát.

– Ha nem gáz. Persze, nem kell, ha bénának tartod.

– Nem, csak meglepődtem. Én benne vagyok. Különben honnan tudnák, hogy együtt érkeztünk?

– Logikus – nevetett – akkor jó vásárlást.

– Köszi, hát, szia! – majd letettük.

Nem is tudom miért, de egy biztonságos boldogság járt át. Amit Jason mellett éreztem, az valami veszélyes, illegális öröm volt. De Ted más volt. Ő normális és egyszerű. Semmi dráma sem lenne. De vajon kell-e nekem egy kaland-mentes kapcsolat? Odaértem az üzlethez, és benyitottam. Voltak még páran rajtam kívül. Kis városunkban mindössze két iskola van. Mind a kettő egyszerre rendezi a Tavaszköszöntő bált. Ez a város régi hagyománya. A boltban az ülőhelyeket leginkább az apukák töltötték be, míg az anyukák lányuknak kerestek egy „felejthetetlen estélyit”. De most komolyan! Ha erre az estre keresnek tökéletes ruhát, akkor mi lesz a szalagavatóval? Nincs más hátra, belevetettem magam a báli ruhák tömkelegébe. Rögtön találtam három ruhát. Egy mocsárzöldet, egy sötétkéket és egy vöröset. Amint felpróbáltam a zöldet, rögtön le is vettem. Nem állt jól. Nem volt benne alakom. A sötétkék természetellenes hatással volt… úgy mindenemre. Aztán felvettem a pirosat. A ruha spagetti pánttal rendelkezett, és a dekoltázs a szegycsont közepéig ért. A hátamat, nagyjából a derekamig szabadon hagyta az estélyi. Bokáig érő szoknya része, nem állt el tőlem. A kiegészítője egy vékony, fekete öv-szerűség volt, a derekánál. Beleszerettem. Beálltam a sorba, hogy kifizessem, és közben megírtam Ted-nek, hogy a választott ruhám, piros. Pár perc múlva számlával léptem ki a boltból, és indultam a cipőboltba. Piros ruhához fekete cipőt terveztem. Az üzletben aztán rájöttem, hogy csakis piros cipőt vehetek. Jobban tetszett az ötlet. Találtam is egy magas sarkút. Elégedetten sétáltam haza a zsákmányaimmal. Egy percre arról is megfeledkeztem, hogy amúgy nagy bajban vagyok. Hazaérve egy kisebb divatbemutatót tartottam anyukámnak a lehetséges kiegészítők kombinációiból. Mert igaz, a ruha és a cipő ki lett választva, de az ékszerek, a táska még kérdéses volt. A vége felé már láttam anyun, hogy eléggé lefárasztottam. Így a szobámban folytattam tovább a bemutatót, méghozzá a tükrömnek. Nem hinném, hogy ő is annyira élvezte volna, mint én, majd egyszer bocsánatot kérek tőle. Annyira izgatott voltam a bál miatt, hogy még én is meglepődtem. Majd a mosoly, mely eddig a tükörből köszönt vissza, halványulni kezdett a felfedezésem miatt. Merengésemet egy üzenet törte meg. „Milyen volt a napod?” kérdezte Jason. „Jó, vettem ruhát és cipőt a bálra. Neked?” jeleztem vissza. „Én is megvagyok.”  „Ted elhívott a bálba, ugye nem baj?” Muszáj volt megkérdeznem. Rosszul tettem, mivel hosszú percekig nem jött válasz. Már éppen azon voltam, hogy bekamuzok valamit, hogy „csak vicc volt”, vagy hasonló, mikor visszaírt. „Nem, miért lenne baj? Engem is elhívtak.” Meglepődtem. Egyrészt, biztos volt problémája azzal, hogy Ted elhívott, mert akkor nem hagyott volna egy üzenetváltás között tíz percet. Másrészt pedig, vajon ki hívta el? Meg is kérdeztem tőle. Szinte villámként érkezett a válasz, mintha előre megírta volna, de csak a kérdésem után küldte volna el a választ. Gyanítom, hogy így történt. „Emily” olvastam. Oké, nem gáz. Emily csak egy évvel idősebb nálam. Egy afrikai lány, akinek modell alkata van, de miért zavarna ez engem? Csak azért érezzem magam kínosan, mert a bőre tökéletes, és még egy mitesszere sincs? Ugyan, nincs miért aggódnom. Mégis úgy éreztem, elönt az enyhe idegesség. „Remélem ez a kis színjáték nem áll közénk!” gépeltem félve. „Én is…” jött a válasz. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a válasz kielégített. Talán nem kellene Ted-del mennem? Ilyenkor jól jönne egy segítség, egy súgás. Ha lehetne, ugrándozva mennék anyámhoz tanácsot kérni, de mondanom sem kell, hogy nem tehetem. Mégis miért segítek én Jason-nak? Miért érdekelt? Ha látok egy embert, akinek segítségre van szüksége, muszáj tennem valamit. De miért? Csak egyszer éljem meg azt, amikor nem teszek valakinek a kedvére! Lehet, hogy ez most lesz? Nem érdekel, Ted-del fogok megjelenni a bálon. Ha ezzel baja van Jas-nek, majd szól. Nem vagyunk már három évesek, tudunk kommunikálni. Arra eszméltem fel, hogy apa benyitott. Én ott álltam, báli öltözetben, és szorongattam a telefonomat, meredve a semmibe.

– Vacsora, Bocikám – szólt kedvesen. Biccentettem, és mikor apu kiment, gyorsan átöltöztem. Az étkezés alatt a szüleimből csak úgy dőlt a mondanivaló. Csak üres, üveges tekintettel mosolyogva bólogattam. Csendben vártam a vacsora végét, mert nagyon fáradt lettem hirtelen. Csak arra gondoltam, hogy milyen jó lesz aludni. Pár órára az elmém elszakadhat a testemtől. Kiadhatok, feldolgozhatok mindent, ráadásul halkan, észrevétlenül. Az étkezés után szó nélkül felmentem a szobámba, elpakoltam a piros estélyit és indultam megmosni a fogamat. Aztán átöltöztem, és bedőltem az ágyba. Általában rengeteget fecsegek, de most még a beszédhez is fáradt voltam. Mi van velem? Mik ezek a hangulatingadozások? Egyáltalán mikor lett elcseszve ez az egész? Persze tudtam a választ. Azt gondoltam, hogy ma már nem kell gyógyszer, de a percek fájdalmasan lassan teltek. Szinte hallottam minden másodperc gúnyos nevetését. Bár véleményem szerint nekik gázabb a helyzetük. Hiszen csak annyi a dolguk, hogy teljenek. Behoztam a szobámba az altatót, és kivettem belőle két szemet.

– Most nevessetek rajtam – suttogtam és bevettem a két kis apró, fehér tablettát. Ezek a kis bogyók voltak nyugodt alvásom biztosító kötelei. Ledőltem az ágyamra. Ezek voltak az utolsó emlékeim, mielőtt elnyomott volna az álom.

Képtalálatok a következőre: insomnia pic

Papp papa rezüméje

Végül azonban nem maradjon ki a „beavatás” kapcsán egy  kivonatos rezümé Papp Csaba munkatársunk eddigi tevékenykedéseiről:

Pénzügy-informatika szakos okleveles közgazdász, valamint kulturális menedzser.  Franciaországi tanulmányai után borászati szakember lett. A Szegedi Borfesztivál ötletgazdája és főszervezője.

Borfesztiválnak köszönhetően Szeged felkerült a hazai és nemzetközi szőlészeti-borászati térképre.

Az Unisolid Kft. ügyvezetője. A cég gyógyszertechnológiai eszközök fejlesztésével, értékesítésével foglalkozik. Franciául és angolul beszél.

 A Szegedi Tudományegyetem projektmenedzsere. Kutatás-fejlesztési és innovációs, főképp az élettudományok területét érintő pályázatok  megvalósításán dolgozik, valamint a keletkező szellemi  alkotásokat menedzseli.

A Tiszatáj Egyesület elnöke, melynek  célja a Tisza és a folyóhoz kapcsolódó régiók kulturális  értékeinek ápolása, a természeti és épített örökség fenntartása, természettel összhangban lévő szemléletmód népszerűsítése és terjesztése.

Ezeken túl, számos egyéb közéleti tevékenysége köti a keresztény-konzervatív értékekhez.

PappCs portre

RSS Hírstart hírei