SZEGEDORSZÁG
(EGY ÉVIG VOLT SZEGEDORSZÁG SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT)
A Tanácsköztársaság közigazgatási hálózatának kiépítése során elszigetelt terület marad Szeged városa. Az antant által odairányított francia csapatok, a „szovjet” uralmának néhány nap alatt véget vetbek. 1918. december 10-től 30-ig tartó megszállás ideje alatt ideözönlik minden olyan katonai és közigazgatási elem, amely menekülésszerűen hagyja el a Tanácsköztársaság területét.
1919. áprilisában megalakul az ellenforradalmi bizottság: Antibolsevista és Rendfentartó Comité Szegedi Végrehajtó bizottsága.
Somogyi Szilveszter, akkori polgármester, május 23-án feltárja a város anyagi helyzetét.Ismerteti, hogy a városban három, s az országban hatféle pénz forog. A 10 millióra tervezett, város által kibocsátott pénztárjegyek mellet az Osztrák—Magyar Bank fehérhátú 25 és 200 koronása keveredik a Tanácsköztársaság hasonló kiadású címleteivel, s a korábbi kékpénzzel együtt ömlik kifelé a városból, a környéken történő élelmiszer vásárlásokért. A városi bankok fizetésképtelenné válnak az országos pénzforgalomtól való elszigetelődés miatt.
Ma már kevéssé ismeretes a kétféle fehérpénz közötti különbség: az OMB 1918. okt. 27. keltezésű és 30-án forgalomba hozott 25 és 200 koronás címletű, Bécsben nyomott bankjegyek hátlapja a gyors nyomás miatt hullámos (Raster) vonalazású. E bankjegyek nem voltak azonos értékűek a Tanácsköztársaság által kiadott — kezdetben hullámos vonalazású, majd teljesen fehér, ún. símahátú — bankjegyeivel.
1919-ben Szeged város kereskedői és iparvállalatai megtalálták a módját annak, hogy a már akkor nagy mennyiségű, de még mindig nem nagy címletű pénztárjegyeket kisebb szükségpénzekkel felválthassák. 1915-től 1920-ig, de különösen a francia megszállás alatt 1919-ben, mindazok a vállalatok, melyekben a fillérek fizetése nehézségekbe ütközött, nyomdai vagy kőnyomdai úton előállított 10 fillértől 2 koronáig terjedő szükségpénzek forgalomba hozásával segítettek a vert pénz eltűnése folytán előállott lehetetlen helyzeten, úgy, hogy e pénzjegyeket a kiadó vállalatok nagyobb része egymás közti forgalomban is elfogadta s így a közönség különböző helyeken is fizethetett velők.
A városi múzeum gyűjteményének tanúsága szerint 193 különböző, papírból készült szükségpénz volt forgalomban. Szerepét némely része még 1921-ben is jól betöltötte, de a mindegyre növekedő drágaság, mely a filléres tételekben való számítást gyakorlatilag lehetetlenné tette, megfosztotta e pénzhelyettesítő jegyeket létjogosultságuktól. Kiállítás tekintetében nem hasonlíthatók össze az osztrák szükség-pénzekkel, melyek művészi tekintetben is megállják a helyüket s amellett a gyűjtők igényeit is kielégítették. Legtöbbjük létrejöttének talán ez volt az egyetlen indoka, mint némelyiken nyíltan olvasható. A szegedi szükség-pénzeknek ez soha sem lehetett a célja. Néhánytól eltekintve, kivitelében semmi invenciót sem találunk. Legnagyobb része egyszerű szedéssel készült nyomdai munka, melynek hamisítása ellen egyszerű aláírással vagy gumibélyegző alkalmazásával védekeztek. A már megjelenésük idején aránylag kis értékű címleteknél talán ez is felesleges volt. Egyedül a város 10, 20 és 50 koronás pénzei képviseltek aránylag nagyobb értéket, melyeknek művészi megoldása már nagyobb figyelemre tarthat számot, komplikált kivitele pedig a hamisítás megnehezítését célozta.
Az itt felsorolandó szükségpénzeken kívül a nemzeti kormány idejében az Engel-nyomdában készítették a 200 koronás papírpénz utánzatát is, azzal a céllal, hogy üres hátlapjára „Te csaltál meg, nem én téged” felírást nyomtassanak és repülőgépről leszórva a rossz hirre jutott 200 koronás szovjetpénz ellen csináljanak a francia demarkáción túl propagandát. Ezek a pénzek azonban forgalomban soha nem voltak s közbejött okok miatt a propaganda céljára sem használták őket. Az első szükségpénzeket a Szegedi kenderfonógyár adta ki 1915-ben. Legtovább (1921-ig) voltak forgalomban a városi bérszék és a közútivasút pénzjegyei, melyek közt felülbélyegzettek is gyakran fordulnak elő. Kisebb cégek egyszerű papírból kivágott, bélyegzővel ellátott pénzjegyet hoztak forgalomba. Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy az itt felsorolt és leírt pénz-jegyek néhány kivételével a városi múzeum tulajdonában vannak, ahol első megjelenésüktől fogva gondosan gyűjtötték őket. Azt hisszük, hogy épen ez oknál fogva katalógusunk teljes. Ha azonban bárki még többet is ismer, a köz érdekében cselekszik, ha azt tudomásunkra hozni szíves lesz.
Megjegyezzük még, hogy történelmileg nem ezek voltak az első szükség-pénzek Szegeden, mert 1849-ben és 1866-ban, a szabadságharc, illetve a porosz háború idején is hoztak forgalomba a négy felé tépett bankjegyek helyett apró pénzjegyeket.
A szegedi ellenforradalmi kormányok jogköre mindössze a városra és néhány környező településre – ahogy a korszakban nevezték Szegedországra – terjedt ki. Nagy jelentősége volt azonban abban, hogy Horthy Miklós innen indulva kezdhette meg katonai és politikai tevékenységét. A Horthy-korszak első periódusa pedig mind gazdasági, mind politikai értelemben – többéves zűrzavar után – a konszolidáció időszaka volt.
A huszadik századi magyar történelem meglehetősen viharos időszaka volt az 1918 és 1921 közötti periódus. Ezekben az években az ország vezető politikusainak és polgárainak szembe kellett nézniük az első világháborús vereséggel, s részben ennek következtében a történelmi ország területi egységének megszűnésével. A helyzetet a polgári demokrata forradalom és vezetője, Károlyi Mihály gróf politikai és katonai tehetetlensége, valamint az 1919. március 21. és 1919. augusztus 1. között uralmon lévő Forradalmi Kormányzótanács – a Tanácsköztársaság kormányszerve – kommunista diktatúrája csak nehezítette. S a háborúból hatalmas emberi és anyagi veszteséggel kikerült Magyarország polgárainak szörnyű helyzetén a két forradalmi rendszer nem tudott segíteni (akadozó élelmiszer-, és tüzelőellátás, nehézkes közlekedés, a mezőgazdasági és ipari termelés minimalizálódása stb.).
A forradalmak elégtelen politikáját ellenző erők mozgolódása eredményeként az első ellenforradalmi kormány 1919. május 5-én alakult meg Aradon Károlyi Gyula gróf elnökletével. A kabinet tagjai Bornemissza Gyula külügyminiszter, Bartha Ábel belügyminiszter, Solymossy Lajos pénzügyminiszter, valamint Varjassy Lajos kereskedelmi, Fülöp Béla közlekedésügyi, Kintzig János földművelésügyi, Barabás Béla vallás- és közoktatásügyi, Pálmay Lajos igazságügyi, Szabó Zoltán honvédelmi, Bársony Elemér népjóléti, Pálossy Dénes közélelmezési és Hemmen János nemzetiségi miniszter voltak.
A Károlyi Gyula vezette kormány egyrészt a román csapatok közeledése miatt, másrészt az antant által biztosított legitimitás reményében érkezett a francia csapatok által ellenőrzött Szegedre 1919. május 28-án. (A környező települések közül például Makó egy ideig román, a bánsági falvak – és Újszeged városrész – pedig szerb megszállás alá került.) A kabinet 1919. május 31-én, majd június 6-án újjáalakult (ez az első, illetve a második szegedi ellenforradalmi kormány). A kormányfői posztot ezekben is Károlyi Gyula töltötte be, a miniszterek azonban már a szegedi politikai erőviszonyokat tükrözték. Míg az aradi kormányban a polgári liberális politikai csoportok és politikusok is nagy szerepet kaptak, addig Szegeden már a konzervatív erők jutottak jobb pozíciókhoz.
Károlyi gróf szegedi kormányaiban a külügyminiszter Teleki Pál, a belügyminiszter Kelemen Béla, a hadügyminiszter Horthy Miklós, a pénzügyminiszter Solymossy Lajos volt. A kormánytagok a miniszterelnök nevezte ki, akik a kormányfő előtt tették le esküjüket (ez egyébként megegyezett a Károlyi Mihály vezette kabinet 1918 októbere és 1919 januárja közötti gyakorlatával), hiszen az államfő – IV. Károly király – 1918. november 13-án visszavonult uralkodói jogainak – köztük a kormánytagok kinevezése – gyakorlásától.
A Károlyi-kormány fölvette a kapcsolatot a szegedi francia városparancsnoksággal, valamint a Bécsből a városba érkező Gömbös Gyulával és a helyi ellenforradalmi erőket koordináló Kelemen Bélával. A szegedi baloldali szervezetek (például a Munkástanács) mozgásterének csökkentése, valamint a kommunisták városi lapjának, a Szegedi Vörös Újságnak a megszüntetése után, a Szegedi Új Nemzedék című keresztény nemzeti orgánum megindítása a kormány első feladatai közé tartozott. Bétrix francia városparancsnok a szegedi kormányalakítás után kiáltványt adott ki, amelyben közzétette, hogy a város a környékbeli francia megszállás alatt lévő települések polgári igazgatását átadta az ellenforradalmi kormánynak.
A kormányfő 1919. június 2-án egy Klauzál téri nagygyűlésen ismertette a kormányprogramot, amelynek lényege a „régi édes haza” területi egységének mielőbbi helyreállításának igénye volt. Mivel azonban Károlyi Gyulát a franciák Habsburg-barátnak és konzervatívnak tartották, az antant bizalmát nem élvező politikus július 5-én lemondott a miniszterelnöki posztról. Egy héttel később, 1919. július 12-én alakult meg a harmadik ellenforradalmi kormány – nemzeti kormány néven – P. Ábrahám Dezső vezetésével. Belügyminisztere Balla Aladár, külügyminisztere Teleki Pál, hadügyminisztere Belitska Sándor, kerekedelmi minisztere Varjassy Lajos, közélelmezési minisztere Pálmay Lajos, népjóléti minisztere Dömötör Mihály volt. Rajtuk kívül a kormány tagja volt még Éber Antal pénzügyi megbízott és Horthy Miklós, a Nemzeti Hadsereg fővezére (noha hivatalosan a Nemzeti Hadsereg nem volt a kormány alá rendelve). A földművelés- és igazságügyi, valamint a közlekedési és a nemzetiségi tárcákat nem töltötték be.
A P. Ábrahám-kormány fölötti kontroll igényével jött létre 1919. augusztus elején a Magyar Nemzeti Bizottmány, amely a szegedi városháza dísztermében tartotta üléseit. A Zichy Aladár gróf elnökletével működő 158 tagot számláló kvázi-parlament négy ülést tartott. A szegedi kormány tagja – a Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-jei bukása után – fölvették kapcsolatot a Friedrich István vezette budapesti kormánnyal, majd többnapos fővárosi tárgyalások után 1919. augusztus 19-én P. Ábrahám Dezső és kormánya lemondott.
A szegedi ellenforradalmi kormányok jogköre mindössze a városra és néhány környező településre – ahogy a korszakban nevezték Szegedországra – terjedt ki. Nagy jelentősége volt azonban ezeknek a rövid életű és nem túl nagy támogatottságú kabineteknek abban, hogy a politikai élet későbbi irányítói és ideológusai itt fogalmazták meg politikai céljaikat, s Horthy Miklós innen indulva kezdhette meg katonai és politikai tevékenységét. A Horthy-korszak első periódusa pedig mind gazdasági, mind politikai értelemben – többéves zűrzavar után – a konszolidáció időszaka volt.