Az évszázadokon áthúzódó félelem egy fertőző kortól

A legrégebbi héber orvosi leírás szerint egy-egy diftéria járvány következtében egész tájak néptelenedtek el. Avicenna, Hippokrates, Galenus a II. században kitűnően írják le a Szibériában, Egyiptomban és Mezopotámiában szörnyűségesen dúló járványt. Galenus már ragályos betegségről írt. A legrégebbi gyermekgyógyászati könyv (i.e. 260.) „halálos torokbetegségnek” nevezte a gyakran fulladás következtében beálló halállal járó fertőzést. A középkorban végigszáguldott a fertőzés Ázsián és Európán, de egy-egy területen a járvány 20-30 évig is fennmaradt. A spanyolok „garotillo”-nak nevezték, amely a halálraítéltek nyakára erősített, fullasztó vaspántot jelentett. A 19. században Franciaországba úgy befészkelte magát a járvány, hogy csak egy-egy rövid járványmentes időszak szakította meg az újabb és újabb járványokat. A betegséggel foglalkozó francia orvos klasszikus leírását adta a kórnak, ő különítette el más torokbajoktól és nevezte el a jellemző tünetéről diphtheritisnek (diphthera – gyíkbőr ) Hazánkban a betegség első leírása 1357-ből származik. Később, a mohácsi vész után, már számtalan néven jelenik meg a különböző leírásokban: gőggyék, torokgyék, torokgyík, büdösgőg, gőgbéka, csikorgó megfújtás stb. Az 1800-as években zajló járványokra jellemző, hogy a több mint 23.000 megbetegedés közül 9.000 végződött halállal (kb. 40%). Leginkább Baranya, Sopron, Borsod, Torda, Temes Törvényhatóság területén pusztított a vész, ahol a halálozási arány még rémisztőbb volt: meghaladta az 50, de akár a 80 százalékot is. A diftéria vagy magyarul torokgyík, torokpenész halálos kimenetelű fertőzés,amelyet a Corynebacterium diphteriae baktérium okoz. Először a felső légutakban jelenik meg bőrre emlékeztető, kékesfehér hártya, ezt enyhe láz, torokfájás és levertség követi. Közvetlen érintkezés vagy cseppfertőzés útján terjed. A kórokozó a mandulákon és a gégében fibrines gyulladást okoz. A gyulladás eredménye az álhártya, mely beterjedhet mélyebb rétegekbe vagy maradhat felszínes is. Ha a hártya leválik, a beteg felköhögi. A hártya pikkelyes gyík bőrre emlékeztet, innen a betegség másik neve. Ha a hártyát a beteg képtelen felköhögni, a légutakat elzárva halált okozhat.

A tudomány hozott megoldást
Emil von Behring 1854 március 15-én született Németországban, orvosi tanulmányait Berlinben végezte. Közegészségtani intézetbe került, ahol Robert Koch közvetlen munkatársaként tevékenykedett. Nem sokkal később Marburgba tette át székhelyét, ahol megalapította a később világhírűvé vált, antitoxint gyártó Behring-műveket.1901-ben, elsőként kapta meg az orvosi Nobel-díjat, mely a diftéria (diphtheria, torokgyík) elleni antitoxin kifejlesztéséhez vezetett. Az antitoxin bevezetése után a betegség halálozási aránya átlagban 10% alá csökkent. 1913-ban Behring már toxin-antitoxin keveréket alkalmazott, mely a betegséggel szemben folytatott küzdelem további mérföldkövét jelentő aktív immunizálást tette gyakorlattá. A DTPa (diftéria-pertussis-tetanusz, DiPerTe) védőoltásnak köszönhetően csaknem eltűnt a fejlett országokban.

A torok bajok elleni védőszent Szent Balázs püspökre február 3-án emlékeznek a katolikus liturgiában, III-IV. századi orvos, püspök, vértanú Örményországban élt. Később, a keresztényüldözések idején börtönbe vetették. Rabságát csodás gyógyulásokról szóló legendák övezik. Miután a kínzások hatására sem tagadta meg hitét, 316-ban lefejezték.A hozzá kötődő gyógyulásokról szóló történetek és legendák miatt Szent Balázs az orvosok és a fúvós muzsikusok (blasen = fújni) védőszentje. A nép már a VI. századtól különösen a torokbajok ellen védő szentként tisztelte, ennek hagyományát a mai napig őrzi a balázsolás vagy balázsáldás, amelyet Szent Balázs ünnepén és az azt követő vasárnap szolgáltatnak ki a papok, a Gyertyaszentelő Boldogasszony napján szentelt kétágú gyertyával.
Balázs napi népszokások

Az iskolások ünnepe volt a Balázs-járás, mert Szent Balázst tartották védőszentjüknek. Ezen a napon az diákok házról házra jártak és élelmet, alamizsnát gyűjtöttek maguknak és a tanítónak, valamint hívták a még otthon lévő gyerekeket az iskolába, ezért is nevezték őket Balázs vitézeinek. A gyerekek az adomány fejében azt kérték, hogy a torokfájás és a torokgyík ne bántsa a ház népét .A Balázs-naphoz disznótor is kapcsolódott, ilyenkor került asztalra a Balázs-bor, amit ezen a napon szenteltek meg, de a bor mellett megszentelték a vizet, a kenyeret és a gyümölcsöt Pl. almát is. Az ezen a napon szentelt vizet, az aqua Sancti Blasii-t használták betegség és állatvész idején. A szőlősgazdák ennek a napnak a hajnalán szőlőjük négy sarkán lemetszettek egy-egy vesszőt és bejárták vele a birtokukat, hogy távol tartsák az év folyamán madarakat a terméstől.

A mai életünk félelmei is fellelhetők, Babits Mihály: Balázsolás c. versében, amit 1937-ben írt:
,,Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására mentsen és őrizzen meg engem az Úr, a torokbajtól és minden egyéb bajtól az Atyának, a Fiúnak és a Szentlélek Istennek nevében. Amen.”