2021. JANUÁR 12. – KEDD

Szerző: | jan 12, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Szeged, Történelem

140 ÉVES SZEGED BELVÁROSA

A kiegyezés (1867) után az ipari és kereskedelmi élet újabb lendületet kapott. Gyárakat, középületeket, iskolákat emeltek, a tereket, utcákat kikövezték. Ezt a fejlődést törte meg Szeged történetének legnagyobb katasztrófája, az 1879. március 12-i árvíz, a Víz. Hátulról, Rókus felől tört az alvó városra éjjel fél 2-kor, és hajnalra romba döntötte. 5723 házából mindössze 265 állotta ki a széltől fölkorbácsolt hullámok ostromát.

Ez a szerencsétlen esemény hozta el nekünk a mai szecessziós Szegedet. Duba István olvasónk kérte, hogy az ismert fotógyűjteményemből válogassak 120 év előtti képeket a palotás Szegedről.

Az újjáépített Szeged az eklektika jegyében egységes városképet mutat, a barokk városházával ékes Széchenyi tér pedig az országnak legszebb tere. Mostanra csak szocreál stílusban emelt épületek csúfítják a várost: olajos-ház az Oskola utcában, METESZ-székház a Kígyó utcában, Patyolat, valamint vele szemben lévő épület a Károlyi utcában, utcában, a mérhetetlenül ronda posta-épület a Kossuth sugárúton, a MOL-épület a Tisza körúton, a magas-ház a Somogyi utcában, Gulácsi galéria épülete a Dugunics téren. Ezen esztétikaromboló építményekkel párhuzamosan, megpróbálták azt is tönkretenni ami megmaradt – leverték a paloták külső stukkózatát, visszabontották a sarki tornyokat, tönkretették a belső tereket. Vagy öt évvel ezelőtt tettünk egy javaslatot, hogy a szocreált épületek homloktatát öltöztesse a város új külsőbe, ami valamelyest enyhítene a város sebein. Persze Novák István, aki esetleg ezt a munkát megvalósíthatta volna, meghalt, a mostani városvezetés pedig építeni nem tud, pedig sokat tanulhatnánk az árvíz utáni ujjátépítők zsenialitásából.

Névtelen 1 1
Magyar Ede tervezte palota a Kárász utca sarkán
Névtelen 2 1
Magyar Ede tervezte palota a Kárász utca sarkán
Névtelen 3 1
Városháza és a Zsótér ház
Névtelen 4 1
Széchenyi téri részlet
Névtelen 5 1
Tisza Szálló
Névtelen 6 1
Takarékbank épülete
Névtelen 7 1
Bíróság épülete
Névtelen 8 1
Széchenyi tér részlete
Névtelen 9 1
Kigyó utca – Feketesas utca sarok
Névtelen 11
A posta épüete
Névtelen 12 1
Széchenyi tér részlete
3 1
A múzeum épülete
4 1
A hősök kapuja
5 1
A belvárosi híd múzeum félöli tekintete
6 1
A Klauzál tér
7 1
A Híd utca
8 1
Leánygimnázium
Névtelen 19 1
Stefánia
Névtelen 111
Stefánia
222
A klinikasor
333
A kereskedelmi iskola
444
A vasúti híd
Névtelen 155
A gimnázium
Névtelen 1666
Egyetemi épület
777
A Dóm épülete
Névtelen 1888
A püspöki palota
Névtelen 1999
Tisza Lajos körút – tészlet
Névtelen 1112
A református palota
44444
Tisza Lajos körűt
5555
A fürdő épülete
6666
MÁV igazgatóság
7777
Gróf palota
8888
Rókusi templom
9999
Zsinagóga
987
Alsóvárosi templom
765
MÁV épület
655
Vasút állomás épülete
543
A Kass szálló
321
Gimnázium
234
Színház
456
Víztorony
678
Mars-téri épület
7899
A Dóm téri árkádok

Ha esetleg a téma valakit bővebben is érdekelne, a 140 évvel ezelőtti építészeti jegyzőkönyveket, valamint szakírók munkáit felhasználva készítettem az alábbi összeállítást:

„A város újjáépítése a történelemben talán először adott lehetőséget a korszerű városrendezés elveinek szélesebbkörű alkalmazására: arra, hogy egy egész várost… tervszerűen, állami beavatkozással és támogatással alakítsanak ki, építsenek fel. A város újjáépítésének tervezője Lechner Lajos volt, aki korábban, a Budapest rendezésére kiírt nemzetközi pályázat elnyerésével már tanújelét adta rátermettségének. A tervező számot vetett a modern nagyváros kialakulásának minden követelményével: a közlekedés fejlődésével, a munkahelyek megközelíthetőségével, a lakosság levegő- és napfény-igényével. Széles utcákat, sugárutakat, körutakat, parkokat és sétányokat tervezett és igyekezett megteremteni a korszerű közművesítés feltételeit.” – írja Károlyi Zsigmond A szegedi árvíz 1879. című könyvében.

„A ki Szegedet az árviz előtt ismerte, tudja, hogy csatornázás dolgában mily mostoha állapotok voltak itt…. a Tisza középvízállásakor egy zápor, vagy egy-két napig tartó csendes eső elégséges volt arra, hogy egész területek víz alá jussanak s rendesen így is maradjanak, mig végre a bajon maga a természet nem segített.” – írta Lechner. A város csatornázása nagy kihívás elé állította a szakembereket, a mélyen fekvő Szeged vízszintes felületet képez, ezért „a város területét 4 vízgyűjtő kerületre kellett beosztani, melyek mindegyike a többitől függetlenül vízmentesíthető.”

Nemcsak közlekedési, hanem árvízvédelmi okok miatt is régóta szükség volt Szegeden egy közúti hídra. Lechner Lajos hangsúlyozta, hogy „nem volt szabad megfeledkezni a szegedi népnek a kereskedésre feltünő hajlamáról… Ezért szerepelt a programmban a Tisza partjának teljes rendezése, kiépítése, úgy hogy azon a kereskedés minden neme kielégíthető legyen; nagyon fontos volt a Tiszán állandó hidat is építeni.” A híd tervezésére kiírt pályázat élénk versenyt generált, amelynek eredményeképpen Eiffel G. párizsi cégével kötötték meg a szerződést, a négy nyílású hídtervre. Az 1883-ra elkészült híd szélessége 11 méter, amelyből 7 méter a kocsiútra és 2-2 méter a gyalogútra szántak.

Az árvíz előtt a Tisza partját az egyre magasodó töltések, valamint a házakból kihordott szemét eltorlaszolta, emellett minden árvizet csuszamlások és süllyedések kísértek. A cél a süllyedés okainak felszámolása volt. A szegedi könyvtár forrásai alapján „a város belső területének legfontosabb védelmi létesítménye 1879 után a partfal lett… A szegedi partfal építését 1886-ban fejezték be. Elkészültéhez 30 ezer köbméter betont, 10 ezer köbméter téglafalat, 13 ezer cölöpöt, 31 ezer faragott követ használtak fel, 30 ezer köbméternyi követ szórtak ki, 35 négyzetméternyi útburkolatot és 250 ezer köbméternyi földmunkát végeztek másfél kilométeres szakaszon.”

A víz előtt kevés középület volt Szegeden, a városházán és a reáliskolán kívül majdnem minden közintézmény céljának nem megfelelő épületben volt. Dóka Klára Tisza Lajos és Szeged című tanulmányában írja: „1881, a városrendezési munkák befejezése után Szeged városa, a minisztériumok és a magánosok egyre több középületet, lakóházat emeltek. Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján megújult a városháza, felépült az új színház (tervezte Fellner Ferdinánd és Helmer Herman bécsi építész), az újszegedi vigadó (tervezte Halmay Andor), a Stefánia téri kioszk, a honvéd laktanya és tiszti lak, a pénzügyigazgatóság, a posta székháza, a törvényszéki palota és a börtön, ezen túlmenően iskolák, óvodák, kápolnák, templomok és igen sok magán épület.”

A lakóházak építése is nagy iramban történt, 4 év alatt, vagyis „1883-ig 26 kétemeletes, 211 egyemeletes, 836 magas földszintes, 1314 földszintes utcai lakóház és 246 udvari földszintes lakóház, azonkívül 514 műhely, istálló, gazdasági épület és 80 szín épült újonnan a romok helyén.” – írta Lechner. A város újjáépítése a királyi bizottság működése alatt közel 33 millió forintból valósult meg.

Károlyi Zsigmond könyvében kiemelte: „… Lechner Lajos terve nemcsak az adott körülmények között, hanem a kor mércéjével mérve is kiváló alkotás volt, mely az elpusztult hajdani mezőváros helyén egy új korszerű … város kialakulásának lehetőségeit teremtette meg.”

A törvényhatósági bizottság és az újjáépítés tervét készítő bizottság tisztában volt azzal, hogy a Tisza-szabályozás hibáinak kijavítása körülményes és költséges, esetleg évtizedekig is elhúzódhat. Ennek tudatában valamennyi javaslat és tervezet a várost esetleg még az addiginál is magasabb árvízszintnek ellenállni képes, szakszerűen megtervezett körtöltés megvalósítását tekintette az újjáépítés első, legsürgősebb feladatának.

A bizottság azt javasolta, hogy a körtöltés ne közvetlenül a város falai alatt legyen, de mindenképpen az Alföldi Vasúton belül és a város hatáskörében létesüljön; így kizárólag a város vezetése alatt lenne, egy esetleges védelem alkalmával rajta a szükséges munkálatokat akadálytalanul elvégezhetnék. Arra is rámutatott, hogy az Alföldi Vasút töltése nem vízvédelmi célra épült, ezért mint védtöltés — még felmagasítva sem lehet — a város biztonságos védelmezője. Ráadásul az alapja ingoványos talajú, sőt megásott alapja egyáltalán nincs. Ezért is a vasúttöltés csak az esetben lehetne a város körtöltésének alkatrésze, ha a meglevő töltéstestet mint padkát belülről meghagyják, a tulajdonképpeni töltést kívülről mellé építik, méghozzá megásott alapon, jó anyagból, hat öl széles koronával. A javaslatot a közgyűlés jóváhagyta.

A város feltöltésének feladatával már a Szegedi Napló április 17—20-i számaiban közölt tanulmány szerzői is foglalkoztak. A feltöltést a központi részeken 28 láb, a félreesőbb részeken csak 22—23 láb magasságúra javasolja, de mindenhol szükségesnek tartja a két lábnyi küszöbmagasságot. A javaslatot készítők véleménye szerint „elegendő volna az utcák és közterek feltöltése. Az udvarok és egyéb … részekre a tulajdonosoknak annyiban szabad intézkedés volna fönntartható, amennyiben az más szabályokkal, mint pl. a csatornázás által igényelt esés előidézésével össze nem ütköznék.”

A bizottság javasolta a város egész területének feltöltését; csak ebben az esetben valósítható meg a jó csatornázás, ami előfeltétele annak, hogy ne legyen a város járványgóc. A feltöltéssel szoros összhangban kell meghatározni a csatornák, a vízvezeték- és gázvezetékcsövek irányát. „Az egész város területére kiterjedő csatornázási rendszer az alapföltételt képezi mind az árvíz- és talajvíz elleni védelem, mind pedig a város jövő közegészségügyi viszonyainak biztosítása tekintetéből.” Kiemeli a tervezet azt is, hogy a csatornába kerülő szennyvizek, ürülékek mielőbb, felbomlásuk előtt a városból minden nap eltávolítandók, erre a legalkalmasabb a csatornázás öblítő rendszerű foganatosítása.

A közgyűlés ezt a javaslatot még továbbfejlesztette. Kimondta, hogy „a vízlevezetés egy alkalmas helyen állandóan elhelyezett szivattyú-gép által lesz eszközlendő, nehogy a telt csatornák által talajfertőzés következzék be”.

A bizottság szükségesnek tartja, hogy a város már most gondoskodjon a korszerű vízvezetéki hálózat kiépítéséről, nehogy később a szilárd utcaburkolatot fel kelljen bontani. Szükséges gondoskodni olyan vízemelő szerkezetről, amely képes lesz az ivóvizet az emeleti lakásokba is felnyomni. Víznyerőhelyül a Tiszának a felsővárosi gyártelep felőli szakaszát javasolja, mert ebben már a Maros vize is benne van, amely a „tiszainak minden tekintetben fölötte áll”.

Szeged altalajának a vadvizek s a Tisza vizének beszivárgása következtében meglevő lazaságára és elszikesedésére már Bakay Nándor felhívta a figyelmet. Ez nemcsak közegészségi, hanem az épületek szilárdsága szempontjából is rendkívül hátrányos. Kossuth Lajos ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy kiküszöbölése csak a „feltöltés alá kerülő városrészek alagcsövezésével összekötött csatornázással” érhető el. Az alagcsövezés Nyugat-Európában ekkor már általánosan elterjedt talaj- és szenny vízmentesítő technológia. Kossuth azt is indítványozta, hogy a csatornahálózat betoncsövekből készüljön, az épületek alapozásához ugyancsak betont használjanak.

A Belvárost övező körút pontos vonalának meghatározását illetően sem a társadalmi, sem a közgyűlési javaslatokban, illetve tervezetekben nem alakult ki egységes vélemény. Egyértelmű volt az álláspont viszont abban, hogy a Belváros központja a Széchenyi tér legyen, amely jelenlegi szabályozott alakjában fenntartandó. A Széchenyi térhez csatlakoznak majd a lebontandó vár és a sópajták térségei is.

Az alaprajzi átrendezés során a főbb útvonalak kialakításában a kereskedelmi és ipari fejlődés igényeit szolgáló, gyors és biztonságos közlekedés szempontjait kell figyelembe venni. „E pont alatt elég legyen fölemlíteni azt, hogy az államvasúti indóházhoz vezető út egyenes irányban tűzessék ki, hogy a Budai országút a vasúthoz, amennyire lehetséges, törés nélkül egyenes irányban vezettessék, s hogy amennyiben nagy akadályokkal nem járna, a Kárász utca mind Felső-, mind Alsóvárosra egyenes … folytatással bírjon”. Szeged fejlődése, s főképpen a város és távolsági közlekedés szempontjából fontos szerep hárul az állandó tiszai közúti hídra: annak „helyéül a városházával szemben eső rész jelöltessék ki, s a hídfő előtt ismét egy alkalmas szabad tér hagyassák fenn”. A bizottság azt is nyomatékosan javasolta, hogy „minél több alkalmas tér és illetőleg vásárállás hagyassák fenn …”

A bizottság háromféle útszélességet javasolt:

1. A vasúti állomásokhoz vezető utak 38 m szélesek, legyenek, külön kocsiúttal és járdával.

2. 31,5 m szélesek legyenek a kapukhoz vezető, tehát a távolsági közutak.

3. A mellékutcák szélessége: 19 m. Továbbá: „az egyes városrészek egymástóli határvonala 38 m utcákkal határoltassanak, valamint a Belvárost övező körút is.”

Az utak és járdák kövezésével kapcsolatban a bizottság javasolta fenntartani az eddig is érvényben volt rendszabályt: a kockakövezetű utcákban a járda járdakőből, másutt mindenütt téglából építendő.

Nagy gondot fordított a bizottság a város tereinek, parkjainak, sétányainak fásítására, mert azok nem fényűzési igényeket szolgálnak, hanem „életszükségletet elégítenek ki”. Gondoskodni kell tehát a várost s a levegőt tisztító és üdítő befásításról a Széchenyi téri korzók mintájára. Véleményük szerint a Széchenyi téri park és a Dugonics téri sétány a Belváros részére nem elegendő, ezért a Ferenc tér, továbbá Rókuson a közkórházi kert és a templomtér, Alsóvároson pedig a templomtér ugyancsak fásítandó, valamint a körút is.

A városterület körtöltésen belüli része átlagosan 2 m-es feltöltést kapott. Természetesen, ezt nem egyenletesen terítették el. A nagykörúton kívüli területek fele nem kapott feltöltést, a másik felében is csak ritkán éri el a 2 m-t. A nagy- és a kiskörút között 3—4 m, a kiskörúton belül 4—6 m a feltöltés mértéke. A feltöltés következtében a régi közúti hídfő táján 83,5 m, a kiskörút vonalában 82,5 m, a nagykörút vonalában 81,4 m, a nagykörúton kívüli városrészekben 78,8—80,3 m, a beépítetlen területeken 78,5—81,5 m lett a térszín magassága.

Az eszményi szintre tehát csupán az új városalaprajz szerint kialakított nagy és kiskörutat és a sugárutak nagykörútig terjedő részét emelték. A nagykörutat 38 méter szélesre, s a víz 0 szintje felett 700 cm magasra emelték. A kiskörút 30 méter szélességet kapott, magassága a nagykörútnál néhol egy méterrel is feljebb emelkedett, a 820 cm-es vízszintmagasságban. Az esetlegesen megismétlődő áradások ellen a város belseje felé haladva fokozatosan emelkedő gátrendszert létesítettek, hogy ily módon biztosítsanak menedéket az esetleg veszélybe kerülő lakosságnak, és mind nagyobb és nagyobb biztonságot nyújtsanak a város befelé egyre értékesebbé váló részeinek. A Tisza közvetlen kiáradása ellen a már eddig is meglévő, közel kilenc méteres partmagasság kellő védelmet nyújtott, azért annak csak a megerősítése és tégla mellvédfallal ellátása volt szükséges.

A körutak létesítése már magában véve is gyökeresen átalakította a város alaprajzi szerkezetét, s természetesen súlyosan érintette az ingatlantulajdonosokat. Ennek a kettős körút rendszernek a megteremtését elsősorban az 1879-es törvény tette lehetővé, amely szabályozta a szükséges kisajátításokat. Nagy érdeme az érintett tulajdonosoknak, s mondhatni az egész lakosságnak, hogy helyhez való kötődését alárendelte a közérdeknek. A törvény hatályosságára és a lakosság megértő magatartására még nagyobb szükség volt az „új utcák” létesítése szempontjából. Hogy a lakosság ezt kellő megértéssel fogadta, abban szerepet játszottak a város vezetőségének a század eleje óta több ízben kiadott rendelkezései, amelyek értelmében az új építkezéseket az útvonalaknak a Szépítő Bizottmány véleménye szerinti kiegyenesítéséhez, szabályozásához kötötték.

Szeged régi, az ár- és talajvizekből mindenkor kiemelkedő területek vonulatai szerint kialakított utcahálózatát, — a Palánk egyes részeinek, valamint a XVIII. századi újjáépítés, továbbá a klasszicizmus és a romantika korában már bizonyos, a hadmérnökök, majd Vedres István, Maróthy Mátyás és Bainville József és társaik által kidolgozott városfejlesztési szabályok szerint felépült új városközpontot, nevezetesen a Széchenyi és Klauzál terek környékét kivéve —, oly mértékig elmosta az árvíz, hogy azokat már csak a régebbi térképek, valamint a királyi biztosság műszaki osztálya által felvett térképek és helyszínrajzok alapján lehetett megállapítani. Lehetségessé vált tehát, hogy részben a korábbiakhoz is igazodó, de a város további fejlődése, növekedése érdekében s a kereskedelmi, közlekedési, forgalmi szükségleteknek, s nem különben az árvédelmi szempontoknak is megfelelően tervezzék meg Szeged új út- és utcahálózatát.

Szeged hajdani hármas tagozódása már magában is kellő alapul szolgált a kapitalista városfejlődés számára. Az egykori Palánk kezdettől fogva, már a középkorban s a hódoltság utáni újjáépítés során is a kereskedelem, a kézműipar központja volt. Felsőváros a hajósok, halászok, kézműiparosok, kereskedők sajátos Tisza-parti településeként vált nevezetessé. Alsóváros pedig a mezőgazdasági, paraszti lakosság otthonául szolgált. A XVIII. század második felében keletkezett s a XIX. század első felében, Móravárossal egyetemben fejlődő Rókus jobbára az újonnan betelepülő, szegényebb lakosságnak teremtett az Alsóvároshoz hasonló, részben még falusias jellegű életteret.

A régi kacskaringós főútvonalak szinte sugárszerűen irányultak a Tisza partjának hajókikötésre alkalmasabb pontjai, mint az egykori Fapiac (Sina-telek), leginkább pedig a vár déli oldalán elterülő Latrán tér, majd Halpiac, illetve a vár nyugati oldala előtt terjengő Főpiac felé. Ide futott be Szeged egyik legősibb útja, az Alsóvárost és a Palánkot összekötő Boldogasszony utca. A vár nyugati oldala előtt alkottak csomópontot a Péterváradi, a Budai, a Csongrádi és az Algyevi (1775/1776-ban Siebenbürger Thor) kapukon át be- és kivezető országutak. Ezek az utak azonban itt-ott kisebb-nagyobb öblöket alkotva kanyarogtak át a városon. De mégis megmutatták, melyek Szeged távoli közlekedésének elsőrendű vonalai. Ezt az alapvetően fontos körülményt Lechner Lajos nem hagyta figyelmen kívül.

A történelmileg kialakult, az egyes városrészek közötti forgalom és a távolsági közlekedés fő vonalai, a Boldogasszony utca, a Szentháromság utca, a Péterváradi, a Budai, a Csongrádi és Algyevi országutak, illetve utcák irányát követve, de kiegyenesített vonulatokat alkotva hoztak létre négy nagyobb, tehát távolsági, és négy kisebb, azaz belső forgalmi sugárutat. A Kápolna utcába elágazott Boldogasszony utca irányában szélesítették s egyenesítették a Boldogasszony sugárutat, amely egyrészt az Indóház térhez, másrészt a bele torkolló (Gyár utca+Gácsér utca) Vaspálya utca közvetítésével Alsóváros felé tette lehetővé a gyors közlekedést. Az ugyancsak Alsóvároshoz vezető Szentháromság utca jobbára csak a városrészek közötti kapcsolatot szolgálta, míg a Péterváradi országút irányában létesített Szabadkai sugárút biztosította a Bácska és a Dunántúl felé irányuló közúti közlekedés lehetőségeit. A XVIII. század második felében kialakult s meglehetősen egyenes vonalú Kálvária utca megőrizhette eredeti voltát. Az ősi Budai országút vonulatán nyílt meg Szeged mindenkori egyik legfontosabb új útja, az akkori Budapesti, 1892-től Kossuth Lajos sugárút. A kisebb jelentőségű Csongrádi és Szilléri sugárutak között, a Szent György utca folytatásaként, a kiöblösödő Gazdagék utcája és a Gyevi utca mentén született meg az ugyancsak főútvonalnak számító Vásárhelyi sugárút.

A főforgalmi sugárutak 38 méteres, a csak városi közlekedést szolgáló kisebb sugárutak 30 méteres szélességben, a nagykörutat átszelve általában a kiskörútba torkollnak. A kiskörúton belül már régebben kialakult négyzetes utcahálózatot általában eredeti alakjukban megtartották. A vár helyén, valamint Alsó- és Felső-városon teljesen új, négyzetes rendszerű utcahálózatot építettek ki. A vár és a sópajták helyén a Tiszával párhuzamosan keletkezett a Ferenc József rakpart, a Bástya és Petőfi, valamint a Deák Ferenc utca és a Széchenyi tér keleti oldala, továbbá a Stefánia sétány, valamint az ezeket keresztező Híd, Vár, Wesselényi, Vörösmarty és Arany János utcák. A sugárutak forgalmát a körutakon keresztül vezették egyrészt Alsóváros, másrészt Felsőváros felé. A kiskörúton belüli Belváros keskenyebb utcahálózata vezette a forgalmat a Híd utcán és a felsővárosi kiskörúthoz nyúló Bástya és Petőfi utcán keresztül az új közúti hídhoz.

A körutak és sugárutak által meghatározott út- és utcahálózat egészében teljesen új városszerkezetet alakított ki, amely megfelelt az árvízvédelmi szempontoknak, a távolsági és helyi közlekedés igényeinek és a korszerű városépítési elveknek.

A korszerű városszerkezet kialakításának a gyakorlatban első követelménye a körutak, a sugárutak s általában az utcahálózat kellő magasságú feltöltése és ezt követően ellátása szilárd burkolattal. Az árvíz előtti Szeged útjainak és utcáinak a kövezése az alföldi városokhoz hasonlóan elmaradott volt, ami egyrészt a város aránylag nagy terjedelmével, másrészt pedig azzal is magyarázható, hogy a burkolathoz szükséges kőanyagnak nagy távolságokról való ideszállítása rendkívül költséges volt. A város vezetősége ugyan már évtizedek óta számos tervet dolgozott ki az utak és terek rendezési, kövezési költségeire, de a szükséges fedezetet rendszerint elvitték az áradások és talajvizek elleni küzdelmek. Érthető tehát Lechner megállapítása: „csak azok az utcák és terek voltak némi kövezettel ellátva, melyek a piaci forgalom és az egyes vasutakhoz való juthatás végett járhatatlan állapotban hagyhatók nem voltak; aránylag tűrhető’ állapotban volt tehát a nagy piac egy része, a későbbi Klauzál tér, a Kárász, Iskola, Szentháromság, Fekete sas utca, a Kistiszapart, az Oroszlán, a Kereszt, a Laudon, Élésház, Dugonics, Sóház utca, a Budai országút, Kálvária utca egy kis része és a Gácsér, illetve Gyár utca”.

A teljes út- és utcahálózat, valamint az összes terek feltöltése és kövezettel való burkolása rendkívüli anyagi befektetést igényelt volna, ezért egyelőre csak a fontosabb utak, utcák és terek, elsősorban a sugárutak, a körutak, a belvárosi utcák és terek, valamint Alsó- és Felsőváros egyes útjainak és járdáinak, valamint tereinek felemelésére és kövezésére kerülhetett sor. Az úttesteket általában hengerelt zúzott-kő és folyamkavics alapozás fölött nagyméretű, ún. mauthauseni gránit kövekkel és trachit kockakövekkel burkolták. A kockakövek szilárdságát és állóképességét a közéjük folyatott cement kötőanyaggal erősítették. A járdákat részben kövezettel, részben kemény téglával, a mellékutcák nagy részét pedig a vár bontási anyagával burkolták. A Demeter templom előtti teret, miután ezen a helyen kocsiközlekedés csak elvétve fordulhatott elő, nem kövezték, hanem erős alapozású makadán burkolattal látták el. Az összes útburkolat 1883-ban 169 042 m2-t tett ki. A terveket Juraskó Jakab kir. mérnök készítette, s kivitelezését is ő irányította.

Az útkövezés mellett a korszerű városfejlődés elsőrendű követelménye volt a csatornahálózat megtervezése és megépítése. Miután a nagykörút töltését árvízvédelmi okokból átvágni nem lehetett, az egész városra kiterjedő csatornahálózatot nem tervezhettek. Ezért a várost a csatornázás szempontjából négy vízgyűjtő kerületre osztották. Az első és egyben főgyűjtő kerület a kiskörúton belüli Belvárosra terjedt. A másodikat a körutak közötti félkaréjos térség alkotta. A harmadik a Budai országúttól, Felsővároson át a Felső Tisza-partig, míg a negyedik a Budai országúttól, magába foglalva Rókust, Móravárost és Alsóvárost, az Alsó Tisza-partig húzódott. Falazott és fedett csatornákat — felhasználva részben az árvíz előtti falazott csatornákat is — csak az első és második vízgyűjtő kerületben, valamint a felsővárosi Kecskeméti utca, Hajós utca és Pille utca mentén építettek. A Felsőváros többi részén, Rókuson és Alsóvároson csak nyílt árkokat létesítettek. A főcsatornák a vasúti hídon belüli Tisza-part és a felsővárosi Hajós utca végén épített szivattyútelepeknél torkolltak a Tiszába. A kemény téglával falazott, mészvakolattal simított fedett csatornák 14 kilométer hosszúságban hálózták be az illetékes városrészek altalaját. Hozzávetőlegesen hasonló hosszúságban épültek a fedetlen, csak részben falazott nyílt árkok. A csatornákat Puchala Adolf kir. mérnök tervezte, ő vezette építésüket is.

A királyi biztos a szegedi társadalmi és hivatalos tervező bizottságok álláspontjának megfelelően kezdettől fogva a legfontosabb teendők közé sorolta Szeged leendő befásítását. Már 1879 augusztusában felhívással fordult egyes nagybirtokosokhoz és az ország törvényhatóságaihoz, hogy adományozzanak Szeged számára gyümölcs- és díszfacsemetéket. Alig néhány hónap alatt több mint 400 000 csemetét ajánlottak fel, amelyek egy részét a királyi biztosság igényeinek megfelelő időközönként meg is küldték. A rekonstrukció idején befásították a két körutat és a sugárutakat, a Mátyás király teret, a Dugonics, a Korcsolyázó, a Lechner és a Stefánia sétányokat, számos kisebb-nagyobb utcát, a templomok, iskolák, óvodák, laktanyák és más közintézmények környékét, udvarait. Három év alatt összesen 302803 gyümölcsfa, díszfa, bokor és cserje érkezett az adományozóktól. Ezek nagy részét elültették az utak mentén, a sétányokon és a köztereken. Néhány ezer darabot fenntartottak az esetlegesen szükségessé váló pótlásokra, és mintegy 30000 darabot kiosztottak a lakosság között. Az új sétányok létesítését, az egész város eszményi szintre való feltöltésével egyetemben, Kuklay Béla királyi mérnök tervezte, és ő irányította annak megvalósítását is.

Lechner Lajos tervezetének magyarázatában hangsúlyozza az egészséges vízvezetéki hálózat és a közvilágítás megteremtésének rendkívüli fontosságát. A Kiviteli Gőzmalom által 1862-ben létesített vízvezetéki hálózatról megállapítja, hogy az csak szüretlen Tisza-vizet szolgáltat. Ennek ellenére a rekonstrukció idején vízmű és vízhálózat létesítésére nem került sor, pedig a városi bizottság felújítási tervezete és a közgyűlés határozata szerint a csatornázási, vízvezetéki és légszeszvilágítási csőhálózatot takarékossági előnyök érdekében a feltöltési munkálatokkal párhuzamosan, a közlekedési és járószintek burkolása előtt, egyidejűleg kellett volna lefektetni.

Az urbanizációs fejlődésnek igen fontos területe volt a közvilágítás is. Lechner tervezete értelmében először a kiskörúton, a vasutakhoz vezető sugárutakon, majd pedig az újonnan megépült közúti hídon szerelték fel a gázlámpákat. Míg 1882-ben csak 414-et állítottak fel, 1883 végén összesen már 810 utcai és köztéri gázlámpa világított. A kevésbé fontos útonvalakon továbbra is olajlámpák égtek.

A város egyes térségeinek, főbb útvonalainak és utcáinak feltöltésével, kövezetes illetve, téglás burkolásával, a csatornahálózat tervezésével és létesítésével párhuzamosan a királyi biztosság műszaki osztálya számára a legnehezebb műszaki feladatot a Tisza-partnak szilárd, mind az árvédelmi követelményeknek, mind a közlekedés és szállítás szükségleteinek megfelelő tervezése és megépítése volt.

A Tisza éles kanyarulata Szegednél, s és emellett is a vízszint időnként rendkívül magas emelkedése a városi partvonal egyes részeit rendszeresen megsüppesztette, mert, miként azt a műszaki osztály által 1880-ban végzett geodéziai vizsgálatok megállapították, az altalaj egyes helyeken igen laza, olykor eliszaposodott rétegeit a víz rendszeresen elmosta. Az 1879. évinél is magasabb 1881. évi áradás az 1880 őszén megkezdett partépítésben újabb károkat okozott. A munkálatokat további geodéziai vizsgálatok után csak 1886-ra fejezhették be, de mivel az 1888. évi, minden eddiginél magasabb vízszintemelkedés után ismét süppedősek keletkeztek, a végső javításokat még 1889-ben is folytatták. A kőpart kiépítésének a munkálatait 1880—1883-ban a Hellvag és Würth céggel végeztették, majd pedig 1884-től kezdve Wein Aurél és Bayer Béla kir. mérnökök vezetésével a város házilag csináltatta. Az összesen 5210 méter hosszú kőpart 0-szint feletti magassága 9—10 m volt, amelynek koronájára széles, kavicsolt kocsiutat, s egyes helyeken rakparti lejárókat létesítettek.

A Tisza-part védőfalának hosszadalmas, igen körülményes és nyilvánvalóan rendkívül költséges munkálataival kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy Szeged altalaja nemcsak a part mentén volt vizenyős, iszapos s ennek következtében laza és süppedékes, hanem szinte az egész várostérségben. E körülményre a felújítás tervezetét kidolgozó városi bizottság is felhívta a figyelmet. Az említett káros jelenséget csakis a nyugaton már elterjedt és jól bevált alagcsövezéssel lehet megszüntetni a csatornahálózatnak egyidejű öblítő berendezéssel történő megépítésével. A rekonstrukció során sem az alagcsövezés, sem pedig a csatornahálózat öblítő berendezéssel való ellátása nem történt meg.

Az újjáépítés legszebb feladatai közé tartozott az elbontott vár helyének új utcákkal való beépítése és Tisza-parti térfalának kialakítása. A Vörösmarty utca és a Bástya utca sarkán emelték a színház épületét, a Híd utca sarkán pedig a Lechner Ödön tervezte Milkó-bérpalotát (1883). A Híd utca másik sarkán állították a Jirászek Nándor és Krausz Ede által tervezett Tóth Péter-féle bérházat (1883). A város egyéb részein is sorjában emelkedtek az egy- és kétemeletes házak, amelyek közül főként a Tisza Lajos körúti Tukats-ház (1882) s a Petschecher Gusztáv tervei alapján épült Rudolf téri Wodianer-ház (1883) hívják fel magukra a figyelmet.

A Széchenyi és a Klauzál tereket elválasztó új paloták után, 1872-től kezdve épültek fel azok az új házak, amelyek az azonos magasságú homlokfalakat kialakították.

A közel egy évszázados folyamatnak végső akkordját mindkét téren a rekonstrukció éveiben, 1882/83-ban emelt új, többnyire közcélt szolgáló épületek, így a Főposta , a Törvényszék s főképpen a Vedres-féle városháza helyén teljes egészében újonnan, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján emelt új városháza (1883) adták meg. A legjelentősebb lépés minden bizonnyal a városháza építése volt, amely a régebbinél lényegesen magasabb tömegével, immár meghatározta a tér arculatát, s egyben pontot tett annak a fejlődési folyamatnak a végére, amely a Palánk helyett a Széchenyi térre helyezte át a város központját.

Az új városháza homlokzatának és tetőzetének kialakításában Lechner Ödön megőrizte a Vedres-féle épület hármas tagozódását, manzardos szerkezetét és magasra emelkedő tornyának hangsúlyát. A kapuzat, az ablakok, az erkély, a párkányok keretezésében és díszítésében nem követi a korszak erőteljesen tagolt, barokkos eklektikáját, hanem rendkívül könnyed, szinte játékos formálásában a francia reneszánsz díszítő elemeit olvasztotta a maga sajátos, már ebben az időben is a szecesszió felé irányuló ízlésvilágába.

Az újjáépítésnek Lechner Lajos által szervezett és vezetett éveiben a fő hangsúly a Széchenyi térrel párhuzamosan a lebontott vár helyének beépítése volt. A vár észak—déli tengelye irányában nyitották meg a Bástya utcát, amely a Vörösmarty és Arany János utcák közötti háztömb előtt elágazva a Petőfi, illetve Batthyány utcákban folytatódott.

A Bástya és a Vár utcák sarkán épült Lechner Ödön tervei szerint 1882/83-ban a városházához hasonlóan francia reneszánsz ihletésű Milkó-bérház, amely egyben a közelgő szecessziónak is egyik legkorábbi hazai előzménye. Lechner Ödön és Pártos Gyula aláírásával maradt fenn a Stefánia sétány 19. sz. telekre készült, de meg nem valósult, a Milkó-házhoz hasonlóan zártudvaros palota terve, Lechner Ödön stílusának szép elképzelése. Lechner Ödön nemzeti igézetű szecessziós stílusvilágának pompás emléke egyébként az egykori Petőfi, jelenleg Dózsa György utca 2. sz. ház szecessziós homlokzata és lépcsőháza. A főhomlokzatával a Rudolf térre, oldalhomlokzatával a Híd utcára és az Aradi utcára tekintő Tóth Péter részére épített bérház — a Milkó-palota színes könnyedségével szemben — a klasszicizáló későbarokk várkastélyok nehézkesebb hangulatát idézi fel.

A Bástya, a Vörösmarty, a Deák Ferenc és a Wesselényi utcák által körülzárt telektömbön maga a város építtette fel 1882/83-ban a szegedi társadalom régi vágyát kielégítve, Fellner Ferdinánd és Helmer Hermann tervezésében és kivitelezésében a Városi Színházat. A hatalmas épület 1885-ben leégett, s ekkor a némileg módosított tervek alapján újból felépítették, s 1886-ban ünnepélyesen megnyitották. A főhomlokzatával a Tiszára néző, de lényegében négy homlokzatú épülete a későbarokk, rokokó formákkal díszített bécsi paloták hatását sugározza.

A vár helyének Tisza-parti részén kialakított Stefánia sétányon ebben az időszakban még nem építkeztek, csupán a vár Mária Terézia korabeli kapuja kazamatáinak maradványát renoválták, s létesítették benne a Kioszk Kávéházat, amelyről a helybeli sajtó nagy lelkesedéssel emlékezett meg. Hasonlóképpen gondot fordítottak az újszegedi park kialakításra, az építkezések azonban itt is csak a századforduló idején kaptak nagyobb lendületet. A Lechner Lajos alatti városfejlesztés egyedüli kiemelkedő épülete Újszegeden a Halmay Andor tervezte, s 1885-ben felépített Vigadó Sörkert.

A Klauzál tér is jelentős új épületekkel gazdagodott. Lengyel Lőrinc bútorgyárosnak a színházépítő Fellner és Helmer építészekkel terveztetett palotája mellett méltó helyet foglal el a tér keleti homlokfalát lezáró Európa Szállónak a klasszicizáló barokk kastélyok formavilágát felidéző épülete.

A korai eklektikának sajátos, a románkori építészet megújított szellemében fogant a Porzsolt Ernő és Halmay Andor által tervezett evangélikus templom, amely szerényen illeszkedik a Tisza Lajos körút épületeinek a sorába. Ugyancsak a középkori építészet hagyományait elevenítette fel Schulek Frigyes az 1883-ban felépített református templommal. A román és gótikus szerkezetek kiegyensúlyozott alkotása ez az épület, amely a többnyire sablonosan barokkos eklektika korában méltán vonja magára a figyelmet. A háromlevelű lóhere alaprajzra emelkedő templom Szeged újkori városképének egyik legszebb alkotása, amely joggal foglal helyet Lechner Ödön lényegesen más felfogású, de mindenképpen egyéni s korszakos jelentőségű szegedi alkotásai mellett.

Lechner Lajos elégedetten állapíthatta meg, hogy „alig négy év alatt, vagyis az 1883. év végéig — amikor a rekonstrukciót a király látogatása befejezte — 26 kétemeletes, 211 egyemeletes, 836 magasföldszintes, 1314 földszintes utcai lakóház és 246 udvari földszintes lakóház, azonkívül 514 műhely, istálló, gazdasági épület és 80 szín épült újonnan a romok helyén”.

A királyi biztosság 1883. december 31-én befejezte tevékenységét.

Zárjuk a mai szegedi témánkat egy szerelmi ihletésű zeneszámmal – hisz mi szegediek is szerelmesek vagyunk a mi Szegedünkbe:

PLESKONICS ANDRÁS:  ORSZÁG – ÜNNEP – ZENE

január 12 –   Tanzánia – a függetlenség napja; a zanzibári forradalom napja, 

Tanzánia – hazánknál több mint tízszer nagyobb ország Kelet-Afrika indiai-óceáni partfelén. A három nagy tó és a három nagy hegy országa… Az ország két szövetségi állama egykor brit mandátumterület volt:Tanganyika 1ö61-ben nyerte el függetlenségét (a korábban csatlakozott Nyaszafölddel) és 1964-ben egyesült Zamzibárral. Neve is erre utal: Tan (Tanganyika) + Za (Zanzibár) + Nia (Nyaszaföld – Niassa).

Fővárosa: Dar es-Salaam; Lakossága 45-50 Millió…

Tanzánia – az autentikus Afrika, vagyis nekünk utazásálom…
kep 5

Tanzániában közel 120 nyelvet használnak. A lakosság 90%-a a bantu nyelvek valamelyikét használja. A legelterjedtebb a szuahéli nyelv. A lakosság 61%-a keresztény, 35%-a muszlim, a maradék törzsi ill. egyéb vallású. Más felmérés szerint keresztény 30%, muszlim 35%, hagyományos afrikai vallású 35% Zanzibár szinte teljes egészében muszlim.

Nemzeti daluk popslágernek is elmenne…

Tanzania Tanzania (Amani Kwanza Version)   

A Kelet-afrikiai Magasföld hullámos fennsíkjáról északon hatalmas vulkánok emelkednek ki, amelyek közül a KIlimandzsáró hegység csúcsa, a Kibo, Afrika legmagasabb pontja, egy kialudt vulkán. Más néven az Uhuru-csúcs, Hans Meyer elnevezése szerint Vilmos császár-csúcs (Kaiser Wilhelm-Spitze), magassága 5895 méter. A Kelet-afrikiai-árokvonalában található a Nyasza (Malawi-) és a Tanganyika-tó. A hatalmas Viktória-tó vizei végső soron a Níluson át a Földközi-tengerbe jutnak.

Az elképesztő szegénysége és alapvető agrár jellege ellenére Tanzánia azon afrikai államok közé tartozik, melyek lassú de stabil fejlődésen mennek át. A régió korábbi konfliktusos történelmének öröksége:  az ország nyugati részében élő menekültek, fő gondjuk a tőke- és szakemberhiány. A természeti erőforrások kihasználása ma is alapvetően pazarló, az azokból befolyó nemzeti bevételek aránytalanul alacsonyak, kiterjedt korrupciós hálózatok herdálják az állami és társadalmi javakat, valamint a nemzetközi segélyeket.

Swahili Nation – Svéd /szuahéli nyelvű R&B és hip-hop együttes. Az 1990-es években Andrew Muturi és Robert Muturi, valamint a tanzán Cool James alapították. A nigériai születésű Dr. Alban 1996-ban szerződtette őket a Svédországban működő Dr Records-hoz. Elkészítették a kislemezeiket, “Malaika“, “Nyama” címmel, a “Hakuna Matata” cíművel zenei díjat kaptak. A szám Kelet-Afrikán túl is ismertté vált és nagyban hozzájárult a szuahéli nyelv megjelenéséhez az R&B és a hip-hop zenében.

Hakuna Matata (aka Mpenzi) by Swahili Nation

Ugyanaz a cím, de a zene és nyelv nem ugyanaz…

Hakuna matata” egy szuahéli kifejezés, azt jelenti, „semmi gond”. A hakuna (nincs itt) és a matata (probléma) alkotják. A kifejezést a The Lion King című film népszerűsítette, ez az oka annak, hogy hotelekben, túristák számára vonzó helyeken gyakran lehet hallani. A kifejezést gyakrabban használják Zanzibárban és Kenyában. Az ország köznyelvében nem terjedt el, itt inkább a “hamna shida” (északon), illetve a “hamna tabu” (délen) kifejezések használatosak. 1994-ben a Walt Disney Animációs Stúdió elkészítette Az oroszlánkirály című filmet. Az otthoni, szuahéli néven meerkat és a warthog, név szerint Timon és Pumba, megtanítják a főszereplőt, Simba-t, hogy felejtse el a zavaros múltját és éljen a jelenben.

meerkat= szurikáta vagy négyujjú manguszta  a mongúzfélék családjának neme. A szurikáta elnevezés szuahéli jelentése „szirti macska”.

Szurikátáék hétköznapja…

warthog =  szavannai varacskosdisznó vagy közönséges varacskosdisznó…

A világhírűvé vált, azonos című dalt, eredetileg Elton John (zene) és Tim Rice (szöveg) szerezte, akik a fenti szuahéli kifejezéstárban találták meg ezt a mondást.

Varacskos úr, emberközelből…

A filmdalt az1995-ös Oscar-díjra a Legjobb Eredeti Dalszöveg kategóriában jelölték, de a magyar szinkron se rossz, mint általában

január 12 – Türkmenisztán – az Emlékezet napja

140 éve történt !

A mai nemzeti ünnepen, az 1881-es eseményre emlékeznek, amikor az oroszok által az előző évben megtámadott Gökdepe erődöt végül bevették a támadók, s nem csak a türkmén védőket ölték meg, de a menekülő civilek sokaságát is. A támadásnak mintegy 8000 türkmén áldozata volt. Az áldozatokra a helyszínen most csodaszép mecset is emlékeztet. A mai emléknapon természetesen megemlékeznek minden türkmén hősről, aki az életét adta a hazájáért.

kep 6

Bár az őstürkmén törzsek már a VIII. században megérkeztek a mai ország területére, Türkmenisztán mint állam csak 1924-ben, Türkmén Szovjet Szocialista Köztársaság néven, a Szovjetunió részeként alakult meg. Függetlenségét 1991-ben, a SZU széthullásakor nyerte el, az ország első embere, Saparmurat Niyazov pedig a világ egyik legőrültebb személyi kultuszát és egyben egyik legzártabb államát alakította ki. Türkménbasi 2006-os halála után az új elnök, Gurbanguly Berdimuhamedow enyhített ugyan a szigoron, de az országba még ma sem egyszerű bejutni. (Zenei „munkásságát+ a végére hagytam…)  A türkmén vízumkérelemhez állami szerv által kibocsátott meghívólevelet, valamint esetenként pontos úti- és költségtervet is be kell nyújtani. Ha valaki turistáskodni szeretne, a legjobb, ha utazási iroda segítségét veszi igénybe, nagykövetséget pedig Budapesthez legközelebb Bécsben talál.

@@@

Ugorgyunk mindjárt a türkmén könnyűzene közepébe! Egy fantasztikus hegedűs szólaljon meg először, aki akár az ő Mága Zoltánjuk is lehet, de ha látta maga Nigel Kennedy is mondhatott volna egy ejhát a játékára…

GASAN MAMEDOV felvételének címe mi más lehetne: Turkmenistan

Mindenkinek volt egyszer egy zenekara, aztán lett híres… Az ördöngös hegedűs, Gasan Mamedov  zenekarának a nevén nem sokat gondolkodhattak annó, elkeresztelték a fővárosról, oszt kész: Ashkhabad… Már csak azért se volt ez véletlen választás, mert a neve azt jelenti „Szerelen Városa” Élt 1993-2009-ig.

A folklór együttes 1993-ban alakult a türkmenisztáni Ashgabatban, a főváros ihlette meg a banda névválasztását, hiszen a jelentése a „Szerelem Városa”… Tradicionális türkmén zenét játszottak, amely perzsa, azerbajdzsáni és török elemekkel szervesen elegyedik, amint ezen a felvételen is érezhetjük, miközben jót „helyben utazunk” a tarka türkmén képek segítségével.  Zenei világuk az egzotikus sivatagi folklórtól a jazzig és a rockig is elért. Szomorú tragédia szegte be a zenekar pályafutását, amikor Atabai Charykuliev, a vezető énekesük, 2009-ben elhunyt.  

A következő kis bejátszás megmutatja, milyen dinamikus, eleven és briliáns ritmikájú volt a játékuk – akár a legtüzesebb és legpergőbb balkáni zenét hallanánk!

Énekesük nyugodjék békében – zenéjük éljen soká…!

Ámde még csak most jönnek az én nagy kedvenceim, ebben a világzenei világban…

A Gunesh Ensemble türkmenisztáni zenekar, amely a jazz-rock fusiont még tovább bonyolítja a keleti népi elemekkel. A zenekar története 1970-re nyúlik vissza, eredetileg a Türk Állami Televíziónak volt a zenekara, majd ebből nőte ki magát, amint fiatalabb tagok léptek be. Kezdettől fogva ötvözték zenéjükben a hagyományos, azeri eredetű mughamok és a jazz improvizációs alapelveit. A zenekar több versenyen részt vett a Szovjetunióban, majd számos jazzfesztiválon felléptek és a bulgáriai Golden Orpheus és a lengyel Zielona Gura tiszteletbeli vendégei voltak. Megjárták Kelet-Európát, Mongóliát, Laoszt, Vietnamot, Kínát, Afganisztánt, Törökországot, Szenegált, Mozambikot, Bissau-Guineát és a Zöld-foki-szigeteket.

A népes zenekar tagjai folyamatosan cserélődtek, központi és egyben állandó tagja Rishad Shafi dobos. Ő egy igazi „tájképi jelentőségű”, lenyűgöző jelenség, már a fotókon is, hát még a koncerteken, élőben…

kep 7

Mintha a 70-es évek, korszakot nyitó Mahavishnu Orchestráját hallanánk, amikor a legjobban elemükben voltak. A dobszólónál viszont kiderül, hogy ez egy másik égtáj és más dobostechnika működik itt, mint amit valaha láttunk:

РИШАД ШАФИ & “Гунеш” (Голубой огонёк 1984г.)

Itt pedig mintha egy sor, a maga korában „korszerű”, Chick Corea, Herbie Hancock, vagy Weather Report hatás mutatkozna egymás hegyén-hátán, aztán rájövünk, hogy ez a nagyon trükkös türkmén progresszív rockzene, igenis, nem hasonlítható egyikhez sem, vagyis bármelyikhez is, viszont teljesen egyéni és utánozhatatlan amit művelnek. Ínyenceknek, megszállott ritkaságkeresőknek bármelyik lemezük erősen ajánlott! Persze elmennek ők Euroviziós haccáréra is, ha kell, de az egy másik lemez.

Rishad Shafi presents Gunesh – The Oriental Express

Egyik rocktörténet hallgatóm vizsgadolgozatából tudtam meg, hogy a közép-ázsiai juhászkutya is ( nemzeti kincsük a türkméneknek. A türkmén miniszterelnök egy, a fajtához tartozó kölyökkutyával ajándékozta meg Oroszország elnökét nemrég… (Kutyajó diplomáciai érzékre vall a gesztus!) A lótenyésztés még ennél is nagyobb nemzeti kincsük és kultúrájuk benső része.  Az Akhal Teke lófajta, melynek vérvonalait mi is vérfrissítésként integráljuk a magyar fajtákba.

kep 11

A Firyuza egy fantasztikus jazz / rock együttes Türkmenisztánból. Nagyszerű, összetett és gyönyörű kompozíciókra bukkanhatunk zenéjükben. Gyakran hasonlítják a Gunesh-hoz. A 70-es évek végén alakult a hét tagból álló együttes Asgabatban alakult. 1979-ben kiadták az egyetlen albumukat, amely a tradicionális népzene és klasszikus vonások újfajta keleti fúzióját valósítja meg., de a Мелодия ‎lemezkiadó ajánlásában a Jazz-Funk, Psychedelic, Folk és Prog stíluscímkék is megjelennek. Feltettem ide az egész „egylemezt”, hogy aki veszi a fáradtságot és elmélyülten végighallgatja az anyagot, maga isűjabb bizonyságát kapja annak, hogy a 70-es évek art-rock, prog-rock kísérletezései egy egész univerzumot termettek és mint ilyenek, feldolgozhatatlanok… Olyan ez a lemezanyag, mintha egy türkmén Syrius korabeli zenéjét hallgatnánk.

„Oly sokáig voltunk fent… –  idézve Hobó szövegét, most akkor megtudjuk, milyen itt lent, vagyos ott, türkföldön, zenei értelemben, ha egy fásyádámos önbizalommal rendelkező államelnök veszi saját kezébe a könnyűzenélést, mint a hatalom gyakorlatának szofisztikálteszközét…

Gurbanguly Berdimukhammedow a tökéletes elnök, aki rapper, énekes, ha kell, zsoké, autóversenyző és katona is egyben. Politikai karrierje előtt fogorvosként dolgozott, mint a mi Dobos Attilánk, vagy Vukán Györgyünk, de az Ég óvjon engem minden további összehasonlítástól…  Elnöki pályafutása 2007-ben kezdődött, amikor is hihetetlen arányban, a szavazatok 89,23%-ával elnökké választották, később ezt közvetlenül a 100-as érték alá is föl tudta nyomni! A ma 63 éves elnöknek ráadásul akkora mákja van, hogy 2016-ban eltörölték az alkotmány azon kiegészítését, mely szerint csak 70 éves koráig elnökölhet valaki, így élete végéig vezetheti Türkmenisztánt.  Nem csak gitározik és énekel, de DJ-s karrierjéről is van tudomása, illetve rappelni is képes, vagyis szokott…

Legyen elég most itt, csupán énekesi kvalitásaiból egy kis ízelítőt adni, az estleges további napló-sorozatra, esetleges magyar vándor turné megszervezésére vonatkozó igényeket szintén a fenti szerkesztőségi számunkra kérjük jelezni.

kep 13

Az elnök úr a kis ajándékkutyusokkal és a mondott türk ménnel

RSS Hírstart hírei