2021. JANUÁR 19.- KEDD: UTAZÁS HELYBEN – TUNÉZIA

Szerző: | jan 19, 2021 | Ország - Ünnep - Zene, Archívum

PLESKONICS ANDRÁS: HELYBEN ELSZÁLLÓS UTAZÁS

Megkövetem az országokat és az ünnepeiket, na és olvasóinkat is, kicsit lemaradtam a zenéimmel… Ennek magánéleti, de Vírusnaplós természetű okai is voltak, de hálistennek, maga a blogportálunk is annyira telik megfele tartalmakkal és vonzza az újabb belépő szerzőket, tudósítókat és informátorokat, hogy immár saját falainkat feszegetjük… No de én azért csak ugrálok a magam transzglobális lólépéseiben és lóhalált megvető késleltetésekkel jövök a nemzeti zenei túrizmusommal… a napok után baktatva békével.

Január 14. Tunézia: a forradalom és ifjúság napja (volt)…

Mottózene: Egy tunéziai éjszaka…

A téma 1942-ből származik, a nevezetes koncert 1985-ben volt, mert már lehetett, Havannában…

Régi kedves barátom szavajárása: – Volt ott minden, mint Karácsonykor… Ezt most is elmondhatjuk a látott felvétel alapján. Latin jazz, bebop, világteteje-szólók, műtévedésből bolero az elején, rózsaszínpárduc-poén a vége felé… a világ legjobb trombitásai egymás hegyén hátán! USA-beli, kanadai és kubai zenészek Havannában zenélnek a tunéziai éjszakáról… Lehet valami ebben a Tunéziában, gondolhatja az ember… Szerettünk mi, magyarok is odajárni üdülni, abban a régi korban, amikor még oda mentünk nyaralni, ahová csak akartunk…

Nem kell búsulni, ebben a sorozatomban most még szabadabb a pálya, amióta felfedeztem a zenében való helybenutazást!  A szerző, Dizzy Gillespie, a világ egyik legnagyobb jazz egyénisége, a bebop korszak és a latin jazz vezércsillaga, igazi zenei komédiás a színpadon, már a felvett művészneve is erre utal (Dizzy = szédült, a gilles pedig a belgák népszerű karneváli bohócfigurája). Az ő felfedezettje és pártfogoltja Arturo Sandoval, aki a legendás kubai Irakere zenekar egyik zenezsenije volt.  Dizzy mester személyesen  mentette ki annak idején Castroék kezei közül, mint ottani jazz-közellenséget… Itt meg olyanokat fúj, hogy már fiatalon a fejére nől a nagy öregnek, de ő csak nézi mosolyogva és elnéző szeretettel a kis tigrist – ilyenek a legnagyobbak általában… Dizzy papa, már nem is „ráz” itt nagyot, ahogy szokott, hanem inkább gyönyörködik a fiatal kollégája játékában. Nem tartozott mindez az „óra anyagához”, de ennyit azért „az én órámon” illik tudni és látni…

A legutóbbi  zenei deszantképzéshez  képest, már az elején túlestünk a nehezén… Afelől meg ne bánkódjunk, hogy most nem nagyon hódolhatunk a Tunéziában nyaralási szokásainknak, mert így, ahogyan itt mutatjuk, ilyen szépségben nemigen láthatnánk az országot, egy utazási iroda ajánlatai alapján sem… Akkor tehát, utazzunk tovább – helyben?! A magassági öveket most nem is kell bekapcsolni…

Tunézia vagy Tunisz, hivatalosan a Tunéziai Köztársaság, Észak-Afrika mediterrán tengerpartjának igazi bűvölően szép szakasza – amint láttuk is… Sosem jutna itt eszünkbe, hogy ezt a vidéket valaha barbár part-nak hívták… (erre még a végén visszatérünk!).Az ország területének déli,  közel felét a Szahara homokja borítja.  Itt is szépek a felszíni formák, szinte nőiesen finom rajzúak, ilymódon itt is láthatjuk, hogy a szép női idomokból sosem elég, s még a sivatag is őket, vagyis a nőket utánozná…

kep 21

A vidék már az ókorban is fontos volt; először Karthágó városa jött létre Tunézia földjén, majd később a Római Birodalom része lett. (… és kibírtam, hogy ide nem tettem be azonnal egy Karthágó számot! Azért, van itt önuralom, kérem…!) Másfélszer akkora ország, mindössze egy millióval több lakossal, mint mi. Ősi és még ősibb üzenetekkel a homoktenger és a tengerparti elízium alatt…

Miután megkerültem a sivatagból, találtam egy mai szemünknek és fülünknek is kedves tuniszi popmenyecskét, a tuniszi Mayát, aki kedvet tud csinálni egy tunéziai helybenutazáshoz:

A múltnak és jelennek csodálatos elegye ringatózik a következő táncjelenetben: hagyományos és elektronikus hangszerek, archaikus  motívumok mai popzenés strófákba fegyelmezve, a virulóan szép mai lányok a régi korokat igéző kelmékben hajladoznak, tánclépegetnek  a jól ismert egzotikus örökidejű, ingerkeltő „bellydance” motívumok minden kelléktárával felfegyverkezve…

A Funoon al Jazeera al Arabia táncshow-ja 2012-ben bűvölte meg a, Leeds Music College hallgatóit – szigorúan tanulmányi jelleggel…

No de mostmár aztán ne beszéljek mellé! Az előző után ez valóságos táncreakciónak tetszhet… Tessék! Lássunk egy echte tunéziai hastánc számot! Egy parázskezű egyiptomi darbukás (serleg dob) embert aduk a tunéziai/olasz menyecske mellé és máris meg van idézve az ezeregy éjszaka szelleme… mi meg igézve

Maryem Bent Anis a legrangosabb hastáncseregszemle, a Marhaba Rome Festival üdvöskéjének számít.

Ámdenode, ne csak mindig mindent a szemnek, mert számomra – hívjanak is akármilyen Dr. Rocknak – mégiscsak a legmagasabb rezgéstartományú, spirituálisan elröptető zenék eredetvidéke ez az északafrikai zenetermőföld. Itt kapjuk meg először, transzglobális helybenrepülésünk nagy útján az oud nevű, mítoszokból és mesékből feléledt ősi hangszert. Ha könnyű megjegyezni azt, hogy lant, akkor annak felmenőjének három betűjét is jegyezzük meg hát, egy életre! Illetve ne is jegyezzünk meg annyi betűt, mert csak az angolok, németek és franciák cifrázzák ennyire. Mi, újabban, magyarítva kiejtésre fonetizálunk minden jövevényszót; esetünkben megélünk mindössze két betűből. Maradjunk abban, hogy az arab lant neve immár csak ennyi: údÚdejó! Annál is inkább illik megjegyezni a nevét, még ha van ahol udu-nak hívják is, mert ezen a földrajzi szélességen, több ezer kilométer hosszúságban ez a gyönyörű és mindig mívesen kiképzett hangszer a főhős. De történelmileg is mondhatjuk nyugodtan évezredek hangszerhősének… A mi első tuniszi  zenei hősünk viszont szeretne itt bemutatkozni, mindjárt egy olyan darabbal, ami nemcsak az ethno-world-jazz kategóriában indul a legfelső osztályban, de nyugodtan tekinthetjük leheletfinom hangversenytermi kamaradarabnak is a basszusklarinét társalkodásával, egy hathúros basszusgitár és immár kedves ismerősünk a darbuka társaságában. Valami Rita nevű hölgy szemének kellett megbabonázóan villannia valamikor, hogy ez a zene megszülessen… Bárki legyen is ő, dicsérjük érte…

A felvétel 2012-ben készült – Bukarestben

Anouar Brahem (63), oud játékos és zeneszerző, széleskörűen elismert zenei újító, aki a klasszikus arab zenét, a folk zenét és a jazzt egyesíti zenei világában. A Tunisia’s National Conservatory of Music-ban szerzett diplomát az oud hangszeren. 1981-ben Párizsba költözik, ahol bekerül a film és a színház világába. Dolgozik a világhírű koreográfussal,  Maurice Béjart-ral.  A 80-as évek végén hazatér és ismert lesz országában, 1991 óta készít lemezeket. Turnézik az USA-ban és Kanadában.  A magas művészi színvonalat jelentő ECM Records égisze alatt, a kritika által is elismert lemezek sorát készíti el.  A “Thimar” címűt pl. a brit szaxofonos, John Surman és az amerikai bőgős, Dave Holland társaságában. Gyakran hasonlítják zenéjét Rabih Abou-Khalil-hoz (libanoni, német, francia), akinél érettebbnek és letisztultabbnak tartják – ennek megítélésében viszont én már bedobnám a törülközőt… Jöjjön erre az állításra egy bizonyság, azok kedvéért, akik ezen tovább töprengenének… (Rabih-ot  pedig majd Libanoni helybenútunkon pártoljuk ki…)

A téma címe: “La nuit” – Az éj; A helyszín: La Philharmonie de Paris (2018.) Az igen előkelő társaság: Dave Holland – bőgő,  Jack DeJohnnette – dob, Django Bates – zongora.  

Nagyon magasan repülünk! Nem baj?! Pláne, hogy helyben… Készülj olyan élményre, kedves olvasó-hallgató-lát(ogat)óm, hogy ha  behunyt szemmel hallgatod meg először, testelhagyásos élménynek fog tűnni, amit átélsz. Amikor ezt a zenét (és hasonlókat) az Aud. Max.-ban (nem Oud Max ! 😉) hétfőn éjszaka 9-10 között lejátszottam, teljes sötétségben éltük át és hallgatóimmal együtt megállítottuk az időt… Valóságosan, mégis kicsit elvarázsoltan átélhető, elementáris, mágikus élmény volt ez. Vizsgadolgozataikban, a legtöbben ezeket a  sötétben elvesző zeneátéléseket nevezték a kurzus legnagyobb élményeinek. Az különösen fölerősítette a lelki effektusokat, hogy  közös rezgőkörben éltük át, együtt – nem üvöltözve, pörögve… Vagyis, azt a lelkünk élte meg… Próbáljuk ki szűkebb körben is, de mimdenképpen közösen (de a másfélméter távolság  legyen meg… !)!

Lelkek és árnyak keverednek a „Madarak rekviemje” című zenemű egyik darabjában

De kik ezek a földön inneni és egyben túli előadók…?! És miért nem ismerjük őket…? Milyen más dimenziókat ad bezárt létünknek egy ilyen muzsika átélése? Másodjára azért ne csak hallgassuk,  nézzük is meg a koncertfelvételt! 2013-ban készült Izmírben (Törökország), egy élő koncerten. Lássuk tehát, ki is ez a fő felbujtó…?!?

Dhafer Youssef (53)  Az előbb bemutatott kollégájánál éppen 10 évvel fiatalabb szerző, énekes, oud mester.  Korán elkezdett a jazz iránt érdeklődni és már az iszlám vallási iskolában is, titokban azt hallgatta. 1990-től Európába ment (Bécs, Párizs), hogy jazz karrierjét megcsinálja. Az avantgard és a világzene területén is több díjra ajánlották már. Kilenc saját lemeze jelent meg eddig és különösen jelentős volt együttműködése a szárd trombitás, Paolo Fresu-val és a norvég gitáros,Eivind Aarset-tel (utóbbit a felvételünkön is láthatjuk). Különösen érdeklődik az indiai és az északi zene iránt! Vendégként együtt játszott Bugge Wesseltoft  „FiLMiNG” c. albumán és fellépett a legkülönbözőbb világzenei előadókkal: Uri Caine (USA), Tigran Hamasyan (örmény), Jon Hassell (USA), Markus Stockhausen (német),Nguyên Lê (vietnami/francia gitáros), Omar Sosa (kubai ütős), Hüsnü Şenlendirici (török klarinét, trombita). 2001-ben szerepel az Electric Sufi c. lemezen, az ex-Sugar Hill Gang és a Tackhead ritmusszekcióval. 

Csak még egyet! Csak azért, hogy feltehessem azt a kérdést, hogy honnan jönnek ezek a hangok és ezek az időtlen dallamok…?! Nyilván a sivatag felől és a tenger mélyéről… A zenészek minden égtáj felől jöttek (tuniszi, norvég, török) és zenéjük az egymásra találó rezgésekben egyesül… A zenemű címe: Örök sóhaj

Dhafer Youssef – Soupir Eternel

Bele kell törődnünk, ma ilyen elszállós zenékbe keveredtem. Felkapott a szél és nincs határa a repülésnek, a sóhajoknak  a zenékkel…             

A hölgyet úgy hívják, Amina Annabi (Amina Al-Annabi) és 1962-ben Carthage ( még mindig ugyanaz a  Kartágó)   városában született, francia-tunéziai énekes, szerző és színésznő. 1991-ben vált híressé az Eurovision Song Contest-en, Rómában.   A 2. helyen végzett, a svéd Carola után, miután pontegyenlőség után újraszavazásra került sor. Jellemzően, versenydalának ez volt a címe magyarul: Az utolsó, akinek igaza van…  De nem ezért került bele ebbe a válogatásba…

Zenész családba született, apja tunéziai, anyja francia. Nagymamája zenész volt és nagybátyjai szervezték a világhírű Tabarka Festival-t, így Amina találkozhatott olyan kiválóságokkal, mint Joan Baez, James Brown és a híres algériai díva, Warda. 1975-ben zenész édesanyjával Párizsba költöznek. 3 év múlva megalakítja saját zenekarát, melyben énekes és táncos tehetségét is megmutatja a soul stílustól a hagyományos egyiptomi dalokig. 1982-ban kezdi szólókarrierjét… Házassága és nemzetközi zenei interferenciái nem férnek bele már ebbe a mai krónikába. Egy nagyon különleges zenei és képi varázslatát viszont feltétlenül be kellett idéznem ebbe a mai, egyre természetfelettibb válogatásba! A tunéz-fancia Amina, ezúttal szinte ezoterikus zenéjével a Gangesz lélekpárás, léthatáros, időnélküli és álmotélő világába visz el bennünket… Tessék vigyázni! Lehet, hogy nehezebb lesz a visszatérés, mint az odaút… de ne sajnáld az útiköltséget, vagyis azt a félórát, amíg ötször egymás után meghallgatod…

Amina Annabi – Gange bleu

Sikerült azután egy olyan zenei csudabogarat is találnom, aki tán nem is tunéziai származású, de legalább annyira hozzátartozik az ország kultúrájához, mint egy osztrák Ripoff Raskolnikoff a hazai blueséletünkhöz. Neve sem hinném, hogy bárhol egy tucatnév lenne: Azzedeen

Francia énekes, szerző. Sajátos nemzetek fölötti blues-stílusa a párizsi külvárosoktól a tunéziai Barbár-parton át Memphis-ig fogja át a legszélesebb horizontot. Mindenütt otthon van és zenéje jól társul a francia sanzonhoz és bármely vidék folk zenéjéhez is. 2004  óta zenél.  Ha megjegyzed, nem felejted el, főleg, ha meg is nézel tőle valamit.

Azzedeen – Es salam alikum sam    

As-salāmu ʿalaykum arab üdvözlés, jelentése ~ béke legyen veled.

Kritikusai „mozdulatlan angyal”-nak, máskor egyedi különcnek nevezik… Nekem egyik sem, nekem olyan azzedeenes…

Azzedeen – Got my Mojo

A mojo – eredetileg mágikus hajlamot, varázslatot, vagy amulettet  jelentett (az afrikai eredetű  hoodoo / woodoo misztika szerint), ami jó szerencsét hoz. Az amerikai szóhasználatban személyes ragaszkodást, karizmát jelent – szexuális értelemben is…  Az afroamerikai eredeti jelentése a moco (= talizmán, bűbáj) a gullah népcsoport nyelvén, a fula nép nyelvén pedig gyógyítót jelent. A kifejezést Preston Foster szerzeménye által ismerte meg a világ: Got My Mojo Working – leginkább Muddy Waters chicagoi blues zenész felvételei által (előbb-utóbb biztosan előkerül ezek közül is egy…)

DuOud

Ugye, hogy nem volt véletlen, amikor a csodálatos arab hangszer, az oud nevéből olyan eszelős betű-leckét erőltettem ott följebb…?!  Minirébusz lett belőle és lám, egy formáció neveként mekkora régi-mai zenebonát lehet kelteni ezen név alatt…?! Ez csak most fog kiderülni igazán.

Két Észak-afrikai származású francia zenész, akik a hozott ősi zenei hagyományokat ötvözik a modern nyugati zenei technológiákkal. Teszik mindezt teljes alkotói szabadsággal, gazdag képzelettel, megkülönböztetve magukat minden más kortárs zenétől. Algéria – Tunézia – Franciaország. Ebben a világban az afrikai autentikus elemek jól megférnek a mai francia zenével (break beat, jazz groove, vagy éppen a metál gitár…). Az viszont mát a teteje mindennek, hogy ezek a zenei renitensek megkreálták az elektro-oudot is maguknak, a maga elrettentő design-jával. A végeredmény szempontjából talán még ez is elnézhető nekik…!

A Duoud felvételének címe is helybenutaztatós: Zanzibar (Berlin – Paris), Tuniszban készült, 2004-ben…   

Oud illik (…), hogy mutassuk be, név szerint is ezt a két elragadó urat: Jean-Pierre Smadja  –  születési hely: Carthage, Tunisia és Mehdi Haddab –  születési hely: Algír

Vigyázat, kedves befogadás tekintetében minden bizonnyal elgyötört és egyben potenciálisan elbűvölt hallgatóim!  A legnagyobb kihívás még csak most jön. A diszkók, általam igencsak elkerült
 Mozartja,  az idén 80. évében járó Moróder Gyuri bátyót, pláne az euro-diszkós kiérdemesülései idején kaszával-kapával lapátoltam ki az ablakomon.  Láss csodát, most ezek a neo-mór zsenik behozzák a padlás felől nekem az öreg Chase-témáját, elektro-truvájokkal, igazi tehno-ethno fílinggel felturbózva… és én kikelek magamból, egy körbepörgőrugással lerugom az előítéleteim kőbezáró falait és rázom a kárpáti  medencetájékomat, hullámzik a testem, kivénhedett csípőm, csípom a zenét és táncolni akarok… Na jó, ilymOUDon már benne vagyok… Várom a többi táncost is majd magam köré…! Ha lesz még valaha Dr. Rock-pöri bulim, szóljatok, hogy ezt ki ne hagyjam… !!!

DuOuD – Chase (Giorgio Moroder)

Chase” (The Chase) A neves olasz zenei producer, Giorgio Moroder instrumenális szerzeménye  1978-ból.  Kislemezként jelent meg az Akadémiai-díjas film, a Midnight Express (Rendező:  Alan Parker 1978.), zenéjéből. Hatalmas disco-siker volt a maga korában.  Moroder első filmzenéje volt, amit a Roland SH-2000 synthesizer-en adott elő, a basszus szólamot a Minimoog synthesizer adta. A flanging effect: MXR Flanger, és még sok más kütyü pl. az  ARP/Solina String Ensemble, Fender Rhodes, Hohner Clavinet… ja és zongora, de ki emlékezett akkor egy ilyen felejtős hangszerre….    Úttörő szerepe volt a Chase című számnak a korai 80-as évek  hi-NRG stílusának kialakulásában. (Mondjuk, miattam nem kellet volna ekkora energiát belefeccölni a dologba, de ezt, a nálam fiatalabb, léha 40-50 évesek ezt biztosan másképp látják!)

Utó-mottó zene

Ha már az elején szóba hoztam, nevezzük néven a problémát! Mi is az a „barbár part”, (Barbary Coast / Berber Coast)?  Nostehát, a berberek lakta partvidéket nevezték így a 16-19. században. A “Tamazgha” kifejezés, ma durván azt jelenti, hogy barbár;  angolul “Barbary“: Marokkó, Algéria, Tunézia és Líbia és még néhány ország tartoznak ide…

kep 22

Csak Tunéziát vettük most mintának és láthattuk is milyen barbarizmust művelnek az onnan indult zenészek azóta… Fontos viszont, hogy volt honnan elindulniuk…!!!

Én viszont, a magam elvetemült, zenei barbár módján, a végére hagytam még egy gyilkos kegyelemdöfést, különösen azok számára, akik a 70-es/80-as években, szintén nem a diszkókban szereztek életre szóló zenei sebezhetőségeket…

A Weather Report szuperalakulata megmutatta, merre mennek a legjobb zenék az ezredfordulós félévszádban…ma is hatnak még néhányan közülük, közöttünk ! Ami pedig ezt a – tágabb értelemben vett – tunéziai utazást illeti, az egész dolog, a magam legmagasabb repülési igényei szerint is, le van tudva – vagyis a legmélyebb tudatomba föl van röpítve…!

RSS Hírstart hírei