LEGMERÉSZEBB ÁLMAINK IS MEGVALÓSÍTHATÓK!
– Kedves Feri, az a harmadik kutya nem húz.
– Sajnos, egy kissé rövid az ostorom.
– Sőt, úgy veszem észre, mintha bicegne is egy kicsit.
– Hogyne bicegne, mikor csak három lába van!
– Jé, tényleg… Nem kár egy nyomorék állatot kocsi elé fogni?
– Nézze meg jobban, Ilonka. Mind a tizenkét kutyám háromlábú.
– Jaj, szegények!

– Inkább engem sajnáljon, Ilonkám! Az összes sintéreket végigjártam, amíg sikerült összeszednem tizenkét háromlábú kutyát.
– Lehet, hogy nem értek hozzá, de az ember azt hinné, hogy egy normális kutya jobban és kitartóbban húz.
– Ezt nem vitatom. Én azonban vérbeli városlakó vagyok. Mit kezdjek tizenkét négylábú kutyával?
– Csak nem fél tőlük, Feri?

– Én a szúnyogcsípéstől is félek. A természet erőivel csínján kell bánni. Mondjuk, hogy ezek a kutyák négylábúak. Mondjuk, hogy megbolondulnak valamitől. Mondjuk, hogy kitépik a gyeplőt a kezemből… Jobb erre nem is gondolni, Ilonkám!
– Akkor se értem. Ha fél a kutyáktól, akkor miért velük húzatja az autóját?
– Mert rosszul vezetek.
– Azt meg lehet tanulni.
– Félig-meddig, Ilonkám… Az ember és az autó nem egyenrangú fél.
– Nézzen körül! Egyetlen kutyavontatású autót se lehet látni!
– Elég baj az! Pedig az ember, sajnos, már nem bírja utolérni a technikát. Használni használja, valójában azonban retteg tőle.
– Én nem félek az autótól.
– Csakhogy ez a Simca óránként százötven kilométert tud megtenni…
– Ne fájdítsa a szívem, Feri… Imádom a rohanást!
– Maga egy kissé telhetetlen. Tíz napja indultunk el Pestről, és nézze, már Siófokon vagyunk.
– Tizenkét kutyával ez nem is olyan nagy teljesítmény.
– Hát persze hogy nem. Csakhogy én már Pesten behúztam a kéziféket.
– Nem túl óvatos maga egy kicsit?

– Pontosan ez az a tempó, amelyre teremtve vagyunk.
– Látja, mennyi ember? És mindenki minket bámul.
– Irigykednek.
– Egészen ki van dülledve a szemük.
– Mert látják, hogy legszebb álmaink is megvalósíthatók.
Örkény István