2021. JANUÁR 21. – CSÜTÖRTÖK

Szerző: | jan 21, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Irodalom, Történelem, Videó, Zene

ZSOLDOS SÁNDOR:

A HYMNUS NAPJA

Január 22.

E napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Hymnus című költeményét 1823-ban. (Ebben az eredeti formájában idézem himnuszunk címét, betűhíven, mert általában nem így szokták…)

Erkel Ferenc 1844-ben zenésítette meg, szinte kezdettől nemzeti himnuszunkként játszották, de hivatalosan csak az Alkotmány 1989-es módosításával vált azzá, melyet a 2012. január 1-én életbe lépett Alaptörvény megerősített.

1989 óta a Magyar Kultúra Napja január huszonkettedike.

Szóval a magyar kultúráé ez a nap, és nem a nemzeti himnuszunké, s leginkább nem Kölcseyé, aki megalkotta!

Azé a kultúráé, amelyikben egyre kevesebb hely jut az irodalomnak… (Volt olyan év Szegeden, amikor a Kölcsey-gyűrű díjazottjai között nem volt irodalomhoz köthető alkotó.)

Kölcsey Hymnusa mintha csak ürügy (apropó) lenne az össznépi ünneplésre, mely felmentést adhat akár a Hymnus gondolataival való szembenézés alól. (Kicsit durvábban: fügefalevélnek tűnik a mai nap eseményein a Hymnus.)

Vírusnapló-olvasó társaimat közös olvasásra, gondolkodásra csábítom e jeles (vagy akár szent) napon.

Kicsit (nagyon?) kényelmetlen leszek, Kölcsey helyett, szurkáló, biztosan kicsit (vagy nagyon) igazságtalan is, mert inkább a hiányokra, a teendőkre hívom föl a figyelmet, nem a – vitathatatlan (?) – eredményekre.

Az első kérdés – magamhoz is! – csak az lehet, hogy ismerjük-e a Hymnusunkat? A kérdés szól azokhoz is, akik könyv nélkül (f)el tudják mondani mind a 8 versszakot (64 verssort).

Cs. Varga István így írt 1998-ban:

„1823. január 22-én született Kölcsey Ferenc költeménye, magyarságunk öntudatának, önismeretének forrása, elsőszámú nemzeti imádságunk: a Hymnus. A legismertebb és legszentebb magyar költemény, bár valójában csupán az első versszaka közismert, mégis a legnagyobb hatással volt és vanközösségi és egyéni történelemszemléletünkre, etikai beállítottságunkra.” (Kiemelés tőlem – Zs. S.)

Valójában csupán az első versszaka közismert!!!

Hiába, hogy törzsanyag iskoláinkban, kötelező memoriter – valójában nem ismerik, nem ismerik (ismerjük!) úgy, ahogyan kellene/illene/lehetne…

Hiába, hogy legjelesebb irodalomtörténészeink írtak és írnak róla. (Nemrég az előbb idézett Cs. Varga István egy egész könyvet: „Nyújts feléje védőkart…” – Hungarovox Kiadó, 2020.)

Először is nézzük meg a vers kéziratát!

Hymnus 1823

És olvassuk el a minél pontosabb átiratát! (Nem biztos, hogy aki ünnepi hangulatban Kölcsey-kötetet szeretne venni, sikerrel járna. Klasszikusaink – „gondozott szövegű” – kiadásai nem ritkán igen nehezen megszerezhetők. Csak úgy, mellékesen, Kölcsey összes műveinek „népszerű”, háromkötetes kiadása, 1960-ban jelent meg utoljára. Nemzeti klasszikusaink kiadóért kiáltanak az ünnep rájuk vetülő fényében!)

Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból – a címet pontosan így írta Kölcsey.

A cím jelzi, hogy a vers visszahelyezkedik egy korábbi korba, a költemény lírai hőse pedig egy 16–17. századi prédikátor-bujdosó hangján szól.

A Hymnust alighanem sokan csak „könyörgésként” olvassák, holott nem kicsit „önostorozó” is. Önvizsgálatra hányónkat serkentett? Hányan tették föl, és még inkább, hányan próbálták megválaszolni e kérdést:

A balsorsot ő [Isten] bocsátja-e a magyarságra, vagy a magyarság idézi fel azt saját fejére?” (Szauder József)

Vagy hányan gondolkodtak el azon, mi lehet az oka, hogy az Isten áldását kérő (patetikus) első sor záráskénti ismétlődésekor már (csak?) szánalmat kér a költő-prédikátor?

A dicső múlt két strófájával szemben a szánalmas (szánalomra méltó) jelen („Vár állott, most kőhalom”, „Kínzó rabság könnye hull” s az üldözött nem leli „honját a hazában”) négy strófája áll…

Bizony, „kényelmetlen” (nem simán odamondogató, számonkérő, hanem emberi/nemzeti alapkérdéseinkkel radikálisan szembesítő) költő (és gondolkodó) Kölcsey, ahogyan Vörösmarty Mihály is az (és még mennyien). Még ma is. A reformkor eszmeisége ma is élő (lehetne, ha)…

Először magunkban olvassuk el a Hymnust, majd hangosan is – hagyjuk, hogy hasson ránk az egész vers, ne csak az első versszak, figyeljünk értelmére, élő szöveg! Ne engedjük, hogy öntudatlanul,értelme nélkül suhanjon át rajtunk az egyébként könnyes szemmel szavalt, énekelt, hallgatott szöveg!

(És –aki teheti – még néhány Kölcsey-verset olvasson el az elkövetkező napokban, például: Rákóczi hajh…; Rákos; Vanitatum vanitas; Huszt; Zrínyi második éneke. Vagy akár újra – vagy először – föl lehetne lapozni a Nemzeti hagyományokat, a Parainesist…)

„Hitünk, emberségünkés magyarságunk lelkiismereti vizsgája: a Himnusz testamentum érvényű hagyatékát nekünk, mai magyaroknak kell élő, eleven örökséggé tennünk.”

(Cs. Varga István nyilatkozatából, Új Ember, 2020. szeptember 13., olvasható a Magyar Kurír honlapján is.)

Kölcsey Hymnusáról való emlékezésünk aligha lehetne teljes e gondolatok nélkül.

És ne feledjük: „De ami marad, csak a költők műve.” (Hölderlin Visszaemlékezés című versének zárósora, Tandori Dezső fordításában.)

RSS Hírstart hírei