2021. JÚLIUS 17. – BETYÁR VILÁG ÁSOTTHALMON

írta | júl 17, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Gazdaság, Honvédelem, Humor, Konyhaművészet, Politika, Szeged, Történelem, Vallás, Videó, Zene

imagesééé

A VÍRUSNAPLÓ meghívót kapott az ásotthalmi skanzenben felépült Tömörkény-ház felavatására. Ahogy szombaton megérkeztünk Ásotthalomra, mindjárt az az érzés fogott el, hogy ennek a községnek van gazdája – ugyanúgy mint Mórahalomnak – mindkét helyen szívesen élném az életem. Szegeden már 30 éve azt érzem, hogy hiába van meg a szükséges szellemi háttér és hiába van lehetőség a beruházásokhoz tőkét teremteni, a városnak nincs igazi gazdája – Szegednek csak a 30000 egyetemistával van szerencséje – az ő fiatalságuk ellensúlyozza a városban elszalasztott lehetőségek sorát.

205488936 538252820950451 2747999221641946966 n

De most beszéljünk a csodás Ásotthalomról:

Évekkel ezelőtt a Délmagyarország írta meg a balástyai tanya sorsát, amelyet néprajzkutatók szakvéleménye alapján Tömörkény István író családja birtokolt még az 1800-as évek közepén. A történet 2016-ban kezdődött, amikor Toroczkai László ásotthalmi polgármester megvásárolta az egykori Tömörkény-tanyát Balástyán. A történelmi jelentőségű épületet lebontották és Ásotthalmon építették újjá.

Ásotthalom az alföldi mondavilágra építi idegenforgalmát: Rózsa Sándor betyárvezérre, Pipás Pistára, az átokházi női sorozatgyilkosra. Ásotthalom központjában felépült skanzenben kapott helyet a Rózsa Sándor-élményház és a Tömörkény-ház is.

A Tömörkény-ház a Gasztro-Múzeum nevet kapta. A ház alatt egy boros pince került kialakításra, ahol állítólag Rózsa Sándor még a lovával is lent járt. Az épület felső részében egy nem mindennapi étterem fog működni. A felszolgáló személyzet korabeli viseletben fog dolgozni, az ételek a 19. századi Szeged környéki receptek alapján készülnek majd, kizárólag helyi alapanyagok és termékek használatával. Az étlap mellett, az itallapról is hagyományosan elkészített italokat, borokat, szörpöket lehet majd választani.

Toroczkai László Ásotthalom polgármestere egy nagyszerű élményparkot álmodott meg: állandó kiállítással, állatsimogatóval, étteremmel és borpincével. A mai megnyitó óriási siker volt.

Kedves VÍRUSNAPLÓ olvasok az alábbiakban közreadjuk a megnyitón készült fotóriportunkat:

Red poppy panoramio
Ásotthalmi táj
8285 19090912122497184
Ásotthalmi uszoda
109545
Ásotthalmi kastély
u234 a38438 5d3814e35ae29 0b8efc97e0cd5070ded53cbd 4
Ásotthalom védelmezője
2939517
Ásotthalmi étterem
21368692 1902434493310538 6993770080270973888 o
Ásotthalmi sportközpont
264489254
Ásotthalmi tanya
asotthalom rozsa sanfor fesztival betyar 2020 csodalatosmagyarorszag 900x506 1
Ásotthalmi betyárok
IMG 20210717 131217
Ásotthalmi Tömörkény-ház megnyitója: Pálinkásüveggel kezében a polgármester, Toroczkai László
IMG 20210717 133532
Oszter Sándor: Ásotthalmi tiszteletbeli Rózsa Sándor
IMG 20210717 131752
Az ásotthalmi közönség
IMG 20210717 134551
Zapletán Zoltán nemzetközi szakértő az ásotthalmi Tömörkény-ház előtt

IMG 20210717 142553
Czibere Valéria, a VMDK képviselője a Tömörkény-ház megnyitóján
IMG 20210717 121751
A zenekar betyárnótákkal szórakoztatta a közönséget
IMG 20210717 114808
A betyároknak is van párjuk – azok pedig eléneklik Rózsa Sándor dalát
IMG 20210717 112731a
Ásotthalmi betyárok szömben
IMG 20210717 112743
Ásotthalmi betyárok kifordítva
IMG 20210717 112818
Ásotthalmi fotós betyár
IMG 20210717 125200
Ásotthalmi fiatal betyár karján a himnusz, oldalán a menyasszony
IMG 20210717 113552
Ásotthalmi fegyverkovács betyárok
IMG 20210717 113656
Ásotthalmi bűvész betyár
IMG 20210717 121053
Ásotthalmi betyárpár
IMG 20210717 143518a
Ásotthalmi kisbetyár
IMG 20210717 144619a
Ásotthalmi mindenre elszánt öregbetyárok
IMG 20210717 144300a
Ásotthalmi kóborbetyárok
1626607280257
Ásotthalmi betyárszerelem
IMG 20210717 141338
Ásotthalmi zenészbetyár
1626607170866
Pártkereső ásotthalmi szépség
IMG 20210717 115058
Készül az ásotthalmi gombás-marha betyárpörkölt
IMG 20210717 114830
Minden ásotthalmi betyár megnyalhatja mind a tíz úját – olyan marhalábszárpörkólt készült nekik
IMG 20210717 115419
Ásotthalmi betyárfőzőverseny zsűrije kóstol és osztályoz
IMG 20210717 140009
Ásotthalmi eredményhirdetés: minden bogrács ki lett nyalva
IMG 20210717 140451
Ásotthalmi betyáritalok
IMG 20210717 140519
Betyároknak-zsiványoknak való paprikapálinka
IMG 20210717 140840
Apuka és kislánya együtt főzték a legtüzesebb betyárpörköltet
IMG 20210717 142758
Még az ásotthalmi lovak is betyárkodtak
IMG 20210717 142855
Vagy ötven lovaskocsin érkeztek a vendégek
IMG 20210717 143232
Nyeregben egy összetartozó ásotthalmi betyárpár
IMG 20210717 143022
Nem kell félni a migránsoktól, amíg ilyen betyárok teremnek Ásotthalmon
IMG 20210717 134751
Rózsa Sándor főbetyár és minden albetyár is szerette a szép jányokat
IMG 20210717 114654
Az ásotthalmi betyársereg legszebb megörökítője

RÓZSA SÁNDOR

rozsa sandor2zz

A szegedi tanyavilágban született, egy híres lótolvaj fiaként. Első bűntettét 23 évesen követte el két társával: elloptak két tehenet, amiért Rózsát másfél évi börtönbüntetésre és háromhavonkénti 25 botütésre ítélték. Ő azonban 10 hónap után megszökött a szegedi börtönből és amolyan tipikus „futóbetyárrá” vált, akinek élete az állandó menekülésből, a pusztában és tanyákon való bujkálásból állt. Lovakat és marhákat hajtott el, tanyákat és udvarházakat rabolt ki, katonákat és más hivatalos személyeket megölt. A folyamatos üldöztetésbe belefáradva 1844 végén kegyelemért folyamodott, kérvényét azonban elutasították.

1848 őszén Kossuth engedélyével és menlevelével szabadcsapatot szervezett a szerbek ellen, azonban 150 fős csapatát fegyelmezetlenség miatt pár hónapon belül feloszlatták. Alighanem a szabadságharcban való részvétele is hozzájárult ahhoz, hogy később oly nevezetes népi hőssé vált. Az időközben letelepedő és megházasodó Rózsa Sándort azonban a szabadságküzdelem második felében már hiába kérték csapata újjászervezésére, mert a békés útra térő bandavezér azt állította, hogy mióta becsületes ember lett, korábbi társai kutyába sem veszik.

A szabadságharc leverése után – amikor már forradalmi szervezkedéssel is vádolták – ismét menekülnie kellett (melynek során családját hátrahagyva, az elfogására érkező egyik katona megölése árán tudott meglépni) és fejére kirívóan magas, 10 000 ezüstforintos vérdíjat tűztek ki, valamint háromnyelvű, országos körözőlevelet adtak ki. A hajtóvadászatok mellett különféle szigorú intézkedéseket is foganatosítottak az ekkor már legendás betyár elfogása végett: például súlyos büntetésre számíthatott mindenki, aki egy betyárnak szállást vagy élelmet adott. Letartóztatták Rózsa Sándor feleségét is, ám értékelhető információkat tőle sem tudtak szerezni férje hollétéről. Éveken át hiába üldözték. Egyre szorult a hurok, mindenkit letartóztattak, akinél Rózsa Sándor megfordult (noha a nevét óvatosságból ekkoriban nemigen mondta ki senki), minden apró jelből próbáltak a nyomára bukkanni, egy alkalommal pedig két vadászó pandúr majdnem véletlenül találtak rá, ám őket néhány puskalövéssel elzavarta. Rejtőzködés, váratlan felbukkanások, kalandos szökések, lövöldözések, lovas üldözések…ezek jellemezték Rózsa Sándor ekkori életét. Végül a betyárvezér szemében gyanúba keveredett a Rózsát sokszor megmentő és bújtató egyik gazda, akit ezért Rózsa felelősségre akart vonni. Az incidens azonban dulakodássá fajult, melynek során Rózsa egykori segítője halálos sebet kapott, a gazda felesége viszont fejszével fejbecsapta, majd a szomszédok segítségével megkötözte az eszméletlen betyárt. 1857 derekán így – a sors különös fintoraként egykori társa és egy asszony révén – került fogságba az évtizedeken át hasztalan üldözött, hírhedt Rózsa Sándor.

Először kötél általi halálra, majd a császár kegyelméből életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A hírhedt kufsteini várban, később pedig a theresienstadti börtönben raboskodott, szigorú őrizet alatt. 1868 áprilisában azonban mindenki meglepetésére – Mária Valéria hercegnő születésének alkalmából – váratlanul amnesztiával kiengedték.

Rózsa Sándor mindig szerette az igazságot – a maga érzete szerint persze. Az ő esetében valódi értelme volt a „betyárbecsületnek” is. Ártatlan embereket igyekezett nem bajba keverni és legtöbbször a jómódúaktól lopott, a szegényeket, valamint az őt segítőket pedig gyakran megjutalmazta, ígéreteit megtartotta. A zsákmányt társaival egyenlően osztotta szét, saját magának sosem juttatott többet. Tulajdonképpen rendkívül igazságszerető ember volt, csak a módszerei nem illettek modern, rendes ország kereteibe. 1868-as szabadulása után sokak meghökkenésére Pestre utazott, és azt kérte a miniszterelnöktől, hogy hadd lehessen pandúr és ő, a betyárvilág alighanem legjobb ismerője, ezután hadd üldözze a törvényszegőket. Kérését azonban írástudatlanságára hivatkozva elutasították. Így Rózsa hiába próbált jó útra térni, rövidesen ott folytatta, ahol elfogatása előtt abbahagyta. Társaival postakocsikat raboltak ki, vonatokat siklattak ki, lövöldözésekbe keveredtek. Megsebesülésekor elfogták, de a várbörtönből megszökött. 1869 januárjában aztán Ráday Gedeon csellel Szegedre csalta és ott elfogatta. Halálra ítélni nem merték, mert tudták, hogy a szegények nagy „szabadsághőse” azon nyomban mártírrá válna. Így végül életfogytiglani börtön lett a sorsa. A hírhedt szamosújvári börtönbe szállították, ahol egészsége leromlott és a „betyárkirály” tömlöcben halt meg, tüdőbetegségben, 1878. november 22-én, 65 éves korában.

Rózsa Sándor már a saját korában is legendává vált. Nevét ismerték az országhatárokon túl is, életéről és kalandjairól irodalmi művek születtek. Mondák, népdalok, tetteit és kalandjait elbeszélő történetek egész tömkelege fűződik nevéhez. Sötét hajú és bajszú, szigorú tekintetű ember volt. Betyártettei főként az Alföldhöz (különösen a Dél-Alföldhöz) kapcsolódtak, ám országszerte tudták, hogy semmi jót nem jelent, ha „Rózsa Sándor összevonta a szemöldökét”…Mondták róla, hogy soha senki nem hallotta káromkodni, és mondtak még persze sok mást is, aminek jó ha a fele igaz. Azt mindenesetre senki nem vitathatja el tőle, hogy ő lett hazánk leghíresebb, legtöbbet emlegetett, igazi kalandos életű betyárja.

Kategóriák