I
XVI. Nándorfehérvári Emléknapok
Szeged, 2021. július 23. péntek
10-17.00 Harangtörténeti konferencia
Szegedi Dóm Látogatóközpont, Dóm tér 16.
Szeged, 2021. július 24. szombat
9.30 Gyülekező a Klauzál téren
10.00 Zenés-zajos felvonulás zenészekkel, dobosokkal, zászlósokkal.
Mátyás tér:
10.30 Pavane Zászlóforgatók
11.00 Tánc és harc Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület
11.30 Középkori fegyver- és hadibemutató a Oroszlánszív Lovagrend részvételével
12.30 Tűzfegyverekkel a Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület
13.00 Lovagi bajvívás Oroszlánszív Lovagrend, majd Hunyadiak Örökében
13.30-17.00 Élő haditáborok, apródiskola
17.00 Középkori fegyver- és hadibemutató Oroszlánszív Lovagrend harcosaival
17.30 Hunyadiak hadaival Hunyadiak Örökében Történelmi Hagyományőrző Egyesület
18.00 Ének Szent György vitézről Aranygyapjú Társulat zenés bábelőadása
18.30 Tűz és harc Oroszlánszív Lovagrend
19.00 Középkori Táncház Hunyadiak Örökében Hagyományőrző Egyesülettel
19.30 „Néktek emlékezem, ha meghallgatjátok…” Tabulatúra Régizene Együttes koncertje középkori muzsikával
21.00 Tűzijáték helyett Tűzszínház
Lángoló Leguánok tűzzsonglőr attrakciója
A nap folyamán kézműves vásár és foglalkozás, kolostori termékek vására a ferences boltban, gyermek lovagi torna, apródiskola, sárkányösvény interaktív játék és ugrálóvár, katonai toborzósátor és hadibemutató.
1456. július elején félelmetes haderő, a Konstantinápolyt alig három évvel korábban elfoglaló II. Mehmed szultán, „a hódító” – ahogyan a kortársak hívták -, seregei hömpölyögték körül Nándorfehérvár erősségét. A próféta zászlaja alatt felvonuló török sereg tízszeres számbeli fölényben volt a várvédőkkel szemben, és az akkori világ leghatékonyabb ostromtüzérségével rendelkezett. A törökök lezárták a Dunát, és ahhoz, hogy Hunyadi János kormányzó harcedzett katonái, valamint Kapisztrán János keresztesei felmenthessék a védőket, meg kellett semmisíteni a török hajózárat. E döntő ütközet 565 éve, 1456. július 14-én zajlott le.
A 15. század első felében jelentősen megerősödött a felemelkedő Oszmán Birodalom katonai nyomása a Balkánon. A Szerb Királyság már az előző évszázad végén, az 1389-es véres rigómezei csatában megsemmisült. Luxemburgi Zsigmond magyar király és későbbi német-római császár kísérlete, hogy kiverje a törököket a Balkánról ugyancsak kudarcba fulladt. Zsigmond az 1396. szeptember 25-én lezajlott nikápolyi csatában megsemmisítő vereséget szenvedett el I. Bajazid szultán hadaitól, és ezzel hosszú időre lekerült a napirendről egy európai összefogáson alapuló törökellenes hadjárat ügye.
A török fenyegetés az 1430-as évek végén éledt újjá; I. (Habsburg) Albert rövid uralkodása alatt 1439-ben elfoglalták a stratégiai fontosságú Szendrő várát. Az 1440-ben magyar királlyá koronázott I.(Jagelló) Ulászló idején folytatódtak a déli végeket fenyegető török akciók. I. Ulászló katonailag aktív fellépéssel igyekezett gátat szabni a további török terjeszkedésnek, amely törekvésében Hunyadi János volt a király jobbkeze.
Hunyadi rendkívül képzett hadvezér volt, aki kiválóan ismerte mind a török, mind pedig a korabeli európai harcászatot. 1441 és 1443 között számos sikeres portyát vezetett a törökök ellen. Hunyadi János saját maga által bevallottan a törökellenes küzdelemnek és az oszmán hatalom összeroppantásának szentelte életét.
A magyar király és Hunyadi vezérlete alatt 1443. július 22-én elindított nagy balkáni hadjárat nem kisebb célt, mint a törökök Balkánról történő kiverését tűzte ki maga elé. Számos sikeres ütközet után, a magyar királyi hadsereg 1444. november 10-én Várna mellett súlyos vereséget szenvedett II. Murád hadaitól, a vitézül küzdő I. Ulászló is a csatában esett el.
Az ezt követő években az országban fokozatosan eluralkodott a feudális anarchia; Hunyadi János 1453-ban lemondott kormányzóságáról a gyermekként megkoronázott V. (Habsburg) László javára, de főkapitányi tisztségét megtartotta.
A derék urak úgy vélték, a fiatal V. Lászlót sokkal jobban a markukban tarthatják, mint Hunyadit, és háborítatlanul sütögethetik pecsenyéjüket, mit sem törődve azzal a riasztó hírrel, hogy Konstantinápoly 1453-ban történt elfoglalása után, a török ismét megjelent a déli határokon. A magyar főurakat jó szokás szerint lekötötték a pártharcok; ám szemmel láthatóan az európai fejedelmeket sem sokkolta egy Európa szívébe hatoló török invázió veszélye.
Egyedül csak III. Callistus pápa ismerte fel az Európát fenyegető veszélyt, ám kétségbeesett kísérlete, hogy felrázza az európai uralkodóházakat, és egy összeurópai preventív keresztes hadjáratot szervezzen, kudarcba fulladt.
A trónt 1446-ben ismét elfoglalt II. (Fatih, a hódító) Mehmed szultán Konstantinápoly 1453-as bevétele után felismerve, hogy a Magyar Királyságot pártharcok gyengítik, elhatározta, hogy felújítja az oszmán hódítást Európa irányába.
A további török terjeszkedés szempontjából kulcsfontosságú volt a Duna és a Száva összefolyásánál fekvő erősség, Nándorfehérvár elfoglalása. A korabeli viszonyok között jelentős létszámú hadsereg hosszabb utat csak egy folyó mentén tudott megtenni az ivóvízszükséglet miatt, nem is beszélve arról, hogy az utánpótlás szállítása sokkal könnyebb volt vízi, mint szárazföldi úton.
Ezen kívül Nándorfehérvár földrajzi fekvésénél fogva stratégiai fontosságú erősség volt az észak-balkáni területek megtartása szempontjából.
A szultán és nagyvezíre, Veli Mehmed már 1455 nyarán elkezdte a magyarországi hadjárat előkészítését.
Hatalmas haderőt mozgósítottak, mintegy 70 ezer fős sereget, amelynek magját az elit egységnek számító janicsár és szpáhi seregtestek, valamint a hatékonyságát már Konstantinápoly bevételénél bebizonyított török tüzérség alkotta.
A félelmetes oszmán sereg 1456. júniusának utolsó napjaiban érkezett meg Nándorfehérvár falai alá, amelyet Hunyadi sógora, Szilágyi Mihály védett, a korabeli források alapján 5, legfeljebb 7000 magyar és szerb végvári vitézzel. A szultán hadai tökéletes ostromgyűrűt vontak a vár köré. II. Mehmed parancsára Baltoglu kapudán basi (admirális) a török dunai flottilla parancsnoka, teljesen lezárta a Duna Zimony feletti szakaszát, megakadályozandó, hogy az ostromlottak erősítést kaphassanak.
A török ostromtüzérség július 4-én kezdte meg a falak lövetést. Nándorfehérvár falai ugyan magasak voltak, ám nem kellően vastagok. A török tüzérek, a topcsik magukkal hozták a Konstantinápoly falait leromboló legnagyobb ágyúikat is. II. Mehmed azt tervezte, hogy a falak meggyengítése után egyetlen rohammal beveszi Nándorfehérvárt.
A pápa európai uralkodókhoz intézett, a török veszély ellen hadba hívó felhívása többnyire visszhang nélkül maradt, de a magyar főurak többsége sem tüsténkedett abban, hogy kivegye részét az ország védelméből.
Hunyadi János főkapitány saját vagyona terhére 10 ezer katonát állított ki, amelyhez még 2000 hivatásos zsoldos csatlakozott. A törökök létszámához képest ez ugyan nem volt valami nagy sereg, de legalább professzionális és fegyelmezett harcosokból állt, amelyet ráadásul a korabeli Európa egyik legkitűnőbb hadvezére vezénylet.
Az ekkor már a 70. életévében járó, itáliai származású ferences rendi szerzetes, Kapisztrán János, 1455-ben érkezett Magyarországra III. Callistus pápa megbízásából, hogy a török elleni hadjárathoz toborozzon kereszteseket. A már életében szentként tisztelt hitszónok és teológus, aki kiváló diplomáciai tehetséggel is meg volt áldva, azonnal felismerte, hogy Magyarország megvédése kulcskérdés a törökök európai terjeszkedésének megakadályozásában.
Ezért hatalmas ambícióval fogott feladata megvalósításához, ám számára is keserű volt a felismerés, hogy a magyar főurakat sokkal jobban lefoglalták az öncélú hatalmi intrikák, mint a déli határok felé közeledő ellenség jelentette veszély. Ennek ellenére a lánglelkű idős szerzetes közel 30 ezer, többnyire elszegényedett nemesből, városi polgárból és mezővárosi szabadokból álló keresztes sereget szervezett.
Kapisztrán „mezei hadai” katonai szaktudásban aligha vehették fel a versenyt Hunyadi reguláris seregével, ám – miként később bebizonyosodott – a fanatikus hit és lelkesedés a vakmerőségig bátorrá tette őket.
Hunyadi és Kapisztrán János felmentő akciójának fontos előfeltétele volt a dunai török hajózár feltörése. E nélkül sem csapatokat, sem pedig utánpótlást nem lehetett bejuttatni Szilágyi Mihály ostromtól szorongatott védőinek. Hunyadi felismerte, hogy a kapudán basi és a nagyvezír hibát vétett azzal, hogy noha rendkívül erős hajózárat létesítettek, de nem szállták meg sem a Duna, sem pedig a Száva várral szembeni bal partját. Így a török flottilla rajtaütésszerű támadás esetén nem juthatott szárazföldi támogatáshoz, mivel a magyarok megszállta partszakaszok között kell elhajózniuk.
Baltoglu pasa az összes hajóját felhasználta a folyami zárhoz, és elmulasztotta a nándorfehérvári kikötő megszállását, ahol 40 magyar naszád állomásozott, és mozoghatott szabadon.
Hunyadi csak egyetlen nagy, és 40 kisebb hajóval rendelkezett, ám száz szerb sajkás is a segítségére sietett.
A közeli Becse várát vigyázó Brankovics György ugyancsak küldött néhány hajót. A sorsdöntő zártörési hadművelet 1456. július 14-én, a reggeli órákban vette kezdetét. A katonákkal sűrűn megrakott naszádokat a folyam két partján felvonuló fegyveresek kísérték. A magyar naszádok nem tudtak annyira felgyorsulni, hogy áttörjék a vasláncokkal egymáshoz erősített török hajókból álló zárat, hanem fennakadtak azon.
Öt óráig tartó öldöklő közelharc alakult ki a támadók és a kétségbeesetten védekező török katonák között, amelynek végére a magyar és szerb vitézek legyűrték a törökök szívós ellenállását, és megsemmisítették a hajózárat. A döntő fordulatban komoly szerepet játszott, hogy Szilágyi Mihály a szabadon maradt nándorfehérvári kikötőből a keményen küzdő magyar flottilla segítségére tudta küldeni 40 naszádját.
A támadók és a törökök egyaránt sok embert vesztettek az órákig eltartó gyilkos küzdelemben.
A török krónikás Szeád-ed Din feljegyzése szerint: „A Száva és a Duna vérfolyammá vált, a zöld mező tulipánszínt öltött. A hajókon tomboló vérözönben küzdő bátrak a folyó vizén átúszva jutottak szárazra a várnál.”A július 14-i dunai ütközet alapozta meg Hunyadi végső, világraszóló győzelmét.
A sikeres zártörés után először utánpótlást juttattak be a várba, majd Hunyadi kétfelé osztotta seregét. A keresztesek Kapisztrán János vezénylete alatt a Száva bal partján táboroztak le, Hunyadi János pedig az éj leple alatt, és kihasználva a törökök elbizonytalanodását, katonái élén sikeresen áttört a várba, megerősítve Szilágyi Mihály védőseregét.
Az utolsó pillanatban még további négyezer embert sikerült bejuttatni a falakon belülre, a védők létszáma ezzel már elérte a húszezer főt, amelynek segítségével sikerült is visszaverni a július 21-én megkísérelt rohamot.
Az elsöprő erejűnek szánt roham megindítása előtt II. Mehmed komoly jutalmat és pasaságot ígért annak az „igazhitű” harcosnak, aki képes lesz kitűzni a török hadilobogót a vár ormára. A még mindig jelentős túlerőben lévő ostromló seregnek magas volt a harci szelleme, de a védőké is. Hunyadi és Szilágy vitézei július 22-én reggelre kemény harcban az utolsó törököt is kiverték a vár területéről. II. Mehmednek nem sikerült a terve, és egyetlen török hadijelvény sem maradt fenn a várfokra kitűzve. (Dugovics Títusz szép történelmi legendája is a július 21-i sikeresen visszavert rohamhoz kötődik.)
A dunai ütközet és a július 21-i kudarcba fulladt általános roham súlyos veszteségeket okozott az ostromlóknak, és kimerítette a katonákat.
A szultán haditanácsot hívott össze a sátrába, a díván feladata volt határozni a továbbiakról.
A pasák a veszteségekre, és a nem várt szívós ellenállásra figyelemmel azt tanácsolták a szultánnak, hogy hagyjanak fel az ostrommal, és vonuljanak el Nándorfehérvár alól. II. Mehmed azonban úgy látta, hogy a török sereg még mindig fennálló kétségtelen fölénye lehetővé tesz egy második rohamot.
Ezért úgy határozott, hogy néhány napos pihenő után ismét megkísérlik a vár elfoglalását. Hunyadi ugyancsak pihenőt rendelt el csapatainak, hogy felkészülten várjanak egy esetleges további török támadást. Azonban nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan azt a török és magyar csapatok legfőbb hadvezére elképzelte, Kapisztrán János kereszteseinek köszönhetően.
A fegyelem terén Hunyadinak sok gondja volt a várba bejutott 4000 keresztessel,nem a harci szellemükkel, hanem hogy képtelenek voltak a katonai regula szerint harcolni.
Hunyadi megparancsolta katonáinak, hogy senki sem hagyhatja el a várat. A parancsot semmibe véve a keresztesek közül azonban öt íjász kilopódzott a várkapun, és a túlparton táborozó társaik szeme láttára, egy magaslatra felkapaszkodva elkezdtek nyílvesszőket lődözni az anatóliai hadtest vonala előtt fel alá robogó akindzsikre, azaz török könnyűlovasokra.
Az anatóliai beglerbéget felbosszantotta a „gyaurok pimaszsága”,ezért egy csapat szpáhit vezényelt a magaslatra a kellemetlenkedő „hitetlenek” eltávolítására.
A várból figyelő keresztesek, látva a társaik felé robogó szpáhikat, a bajbajutott íjászok megsegítésére, kitörtek az erődítményből. A végletekig fanatizált, és a túlparton állomásozó keresztesek ezt észlelve, szintén a vízbe vetették magukat, hogy átjutva beavatkozzanak a kibontakozó harcba.
Kapisztrán János látva, hogy emberei parancs nélkül és önfejűen egyre nagyobb számba igyekeznek a túlpartra, bepattant egy csónakba, és kievezett a folyó közepére. Mivel komolyan attól tartott, hogy a minden rendszer nélkül csatába szálló emberei nagy bajba kerülnek, a csónakban felállva szeretett volna hozzájuk szónokolni, hogy térjenek vissza a táborba.
A szent emberként tisztelt idős szerzetes-vezér látványa azonban pont az ellenkező hatást váltotta ki embereiben; a hatalmas zajban senki sem hallotta, hogy mit mond, csak azt látták, hogy a vezérük is a túlpart felé tart. Erre az egész keresztes tábor megkezdte az átkelést.
Komoly bajba is kerülhettek volna, mivel a furcsa akcióról hírt kapott szultán a ruméliai lovasságot rendelte ki ellenük.
Kapisztrán érzékelve a súlyos veszélyt, még mindig azon iparkodott, hogy visszaparancsolja az embereit, ám amikor kétezer éljenző keresztes vette körbe, és megindult a török tábor felé, meggondolta magát.
A szőrcsuhában lévő ősz barát – hadilobogó híján – magasba emelte a kezében tartott feszületet, és Szent Pál philippiekhez írt levelének egyik sorát kiáltotta oda az embereinek: Aki elkezdte bennetek a jó dolgot, be is fejezi!”
A korabeli feljegyzések szerint végig ezt kiabálta, ahogy fegyvertelenül, a feszületet magasra emelve szaladt a harcosai előtt. II. Mehmed azzal, hogy a tábor felé tartó, – önmagukban nem túl sok kockázatot jelentő – keresztesek ellen vezényelte a ruméliai lovasságot, súlyos hibát követett el, mert ezzel védelem nélkül maradtak az ütegei. Hunyadi felismerte, és jó hadvezérként azonnal ki is használta ezt a hibát.
Hogy Kapisztránt megsegítse, riadót rendelt el, és nehézlovassága élén kitört a várból. Az elsöprő erejű lovasroham szabályosan elsodorta a topcsikat.
A keresztény harcosok az elfoglalt ágyúkat azonnal megfordították, és egymás után lőtték ki a sortüzeket a megzavarodott török lovasságra, teljesen szétszórva azt. Ez az akció eldöntötte a csatát, mert a magyar lovasság oldalba kapta az így két tűz közé szorult török sereget.
Közben a keresztesek furcsa, szedett-vedett rohama is kibontakozott, és csodák csodájára, különösebben nagy veszteségek nélkül elérték a török tábort, a feszületet még mindig magasba tartó János baráttal az élükön. A törökökön bénult félelem lett úrrá meglátva a furcsa csapatot, élén a még furcsább baráttal, és kitört soraikban a pánik. Kapisztrán János keresztesei elfoglalták a tábort. II. Mehmed a pánik tovaterjedésének megakadályozására bevetette négyezer janicsárból álló testőrségét, majd személyesen is beszállt a küzdelembe.
A szultán egy őt megtámadó magyar vitézt még legyőzött, de ezután nyíl fúródott a combjába, amitől ájultan összeesett. Nem sokon múlott, hogy elődje, a rigómezei csatatéren elesett I. Murád sorsára jusson, alig tudták kimenteni.
A török sereg a megsebesült szultánnal, teljes felszerelését hátrahagyva menekült, és csak 4000 szpáhi önfeláldozó beavatkozása mentette meg a teljes megsemmisüléstől. Hunyadi éjszakára visszarendelte győzelemittas csapatait a várba, mert még nem volt biztos benne, hogy a törökök nem térnek-e vissza.
Amikor II. Mehmed magához tért, és megtudta, hogy seregének és tisztjeinek nagy része odaveszett,meg akarta mérgezni magát. A szultánt úgy kellett lefogni, hogy ne követhessen el öngyilkosságot. Így ért véget világraszóló győzelemmel a nándorfehérvári ostrom. Amikor híre ment a győzelemnek, Európa-szerte meghúzták a harangokat, a templomokban pedig zúgott a Te Deum Hunyadi és hős vitézei tiszteletére. A súlyos vereség hatására az oszmán uralkodók majdnem hét évtizedig nem merészkedtek a délvidéki határokhoz.
