2021. JÚLIUS 22.- NÉHÁNY GONDOLAT A RENDSZERVÁLTÁSRÓL

írta | júl 22, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Honvédelem, Irodalom, Politika, Portré, Szeged, Történelem, Vallás, Videó

CSURKA ISTVÁN SZÍNMŰVEI ÉS CSURKA ISTVÁN POLITIKAI NAGYGYŰLÉSEI A MAGYAR EMBEREK TÍZEZREIT MOZGATTÁK MEG

szimpatia tuntetes41 gs 1
Csurka István utolsó beszéde Szegeden

A láthatóan legyengült Csurka kórházi kezelésről kéredzkedett ki, hogy Szegeden színpadra állhasson és elmondhassa utolsó beszédét a szegedi népnek:

Tanulmányai befejeztével szabadfoglalkozású íróként dolgozott, 1973-tól 1986-ig a Magyar Nemzetnél volt tárcaíró, majd 1988-89-ben a Hitel című folyóirat szerkesztőbizottságának tagjaként dolgozott. 1989-90-ben a Magyar Fórum főszerkesztője, a hetilap 1991. januári újraindulásától a szerkesztőbizottság elnöke volt.

Az író 1985-ben részt vett a magyar politikai ellenzék monori tanácskozásán, 1987-ben pedig a Magyar Demokrata Fórum megalapításában. Az MDF választmánya 1993 nyarán kizárta Csurkát pártból, ez után az író-politikus megalapította a Magyar Igazság és Élet Pártját (MIÉP), melynek azóta is elnöke és a párt parlamenti tagsága alatt frakcióvezetője is volt 1998-2002 között. Mikor a MIÉP bejutott a parlamentbe, Csurka azonnal jelezte, hogy a kampányban ígérteknek megfelelően ellenzékben marad, nem akar koalícióra lépni a kormánypártokkal. A párt bár a Fidesz-FKGP koalícióba valóban nem lépett, a kormány több döntésénél is biztosította a többséget a parlamenti szavazáson. A MIÉP-et vezető Csurka volt az első politikus, aki rendszeresen látványos tömeget tudott mozgósítani pártjának rendezvényein, a Hősök terén.

Csurka legvitatottabb munkája, az 1992. augusztus 20-án megjelent, Néhány gondolat a rendszerváltozás első két esztendeje és az MDF új programja kapcsán című tanulmánya. A Magyar Fórumban megjelent dolgozat szerint az előző rendszer emberei megakadályozták a valódi rendszerváltást, és az MDF vezetése is felelős a hatalmukat átmentő kommunisták térnyerésében. A szöveget az ellenzéki pártok antiszemita propagandának bélyegezték, és a tanulmány az MDF-et is megosztotta, belföldön és külföldön egyaránt nagy vihart kavart.

Csurka István felejthetetlen színművei az Eredeti helyszín, a Dagonyázás, a Hét tonna dollár, a Deficit, a Döglött aknák, a Házmestersirató, a Ki lesz a bálanya és A hatodik koporsó.

Csurka István 1998-ban, MIÉP-es képviselőként első felszólalásában a parlamentben azt mondta: “Magyarország elmúlt tíz évének kormányai, amellett, hogy látszólag mindenben különböztek egymástól, lényegileg egyneműek voltak. A nemzetközi pénzvilág és globalizáció szolgálatában állottak, eladtak, feladtak, kiárusítottak és végkiárusítottak, és korszakukban érkezett el a magyar társadalom a visszafordíthatatlan népességfogyás állapotába

Kategóriák