2021. JÚLIUS 5.- HÉTFŐI SZEXUÁLIS NEVELÉS

Szerző: | júl 6, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Egészségügy, Gazdaság, Honvédelem, Politika, Történelem

ORBÁN SZAMIZDAT

36394
A MINISZTERELNÖKSÉG ÉPÜLETE

A gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet – írta Szamizdat 10. című, a miniszterelnök honlapján magyarul, angolul és németül is megjelent írásában Orbán Viktor.

A kormányfő úgy fogalmazott, most a pedofilokat radikálisan büntető, a gyermekeinket pedig radikálisan védelmező új törvények miatt verik félre az európai harangokat. Hiába, a mozgalom örök, már nem a “világ proletárjai egyesüljetek”, hanem a “világ liberálisai egyesüljetek” az új jelszó – írta a miniszterelnök, hozzátéve: ez csak erősíti azt a közép-európai meggyőződést, hogy ma a liberális voltaképpen a diplomás kommunista.

Orbán Viktor azt írta: a mostani baloldali kampány Magyarország ellen újabb bizonyíték arra, hogy ma a baloldal a szabadság ellensége, mert szólásszabadság helyett általuk definiált politikai korrektséget, véleménypluralizmus helyett pedig véleményhegemóniát akarnak a maguk számára.

Az új magyar törvény semmilyen magasztos eszmébe vagy európai jogszabályba nem ütközik – szögezte le a kormányfő. Rámutatott: az új magyar törvény csak világosan rögzíti, hogy a gyermekek szexuális neveléséről kizárólag a szülő dönthet.

Az iskolai nevelés nem állhat ellentétben a szülő akaratával, az legfeljebb csak kiegészítő lehet, formáját és tartalmát pontosan meg kell határozni, és a szülők egyetértéséhez kell kötni – közölte.

A miniszterelnök úgy folytatta, a szülők joggal várják el azt is, hogy olyan felületeken, amelyeket gyermekeink korlátozás nélkül használnak, se pornográfia, se öncélú szexualitás, se homoszexualitás, se nemváltoztató programok ne legyenek elérhetőek. Ezeket a korlátozásokat is sebészi pontossággal meg kell határozni – fűzte hozzá Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: Magyarországon senki sem szól bele abba, hogy a felnőttek miként élnek. Felfogásunk szerint a felnőtt szabad embernek nem valamiféle világi hatóság előtt kell számot adnia az életéről, “hanem a Jóisten ítélőszéke előtt, ha annak eljön az ideje” – írta a kormányfő, rámutatva: ezért a magyar törvény nem vonatkozik a 18 év feletti felnőttek életére, szexuális szokásaira, sem az ő saját, felnőtt nyilvánosságukra. Sőt, – jegyezte meg – a magyar társadalom európai kontextusban az egyéni szabadság és a tolerancia mellett leginkább elkötelezett európai népek közé tartozik.

Hozzátetette: ennek okai a kulturális hagyományainkban, a keresztény szabadságban, a nemzeti szabadságért vívott harcokban és a kommunizmus és a kommunista önkény mély megvetésében gyökereznek.

A magyar szabadság nemcsak a politikai szabadságot, választást, szólás-, gyülekezési és egyesülési szabadságot jelent, hanem jogot, hogy saját belátásunk szerint védjük a családjainkat, és neveljük a gyermekeinket – fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint a törvény méltó folytatása az európai szabadsághagyományoknak.

d kos20210610039 2 e1625474098196 1024x577 1
ORBÁN VIKTOR

Az Európai Tanács legutóbbi ülésén falanxban vonultak föl a szivárvány zászlós miniszterelnökök. Tiszta vizet akartak önteni a pohárba, megvan-e még az értékek egysége? A vita kísértetiesen hasonlított a 2015. júniusi vitára, amely az Európára törő migránsinvázió miatt robbant ki. Mindkettő erkölcsileg nehéz, politikailag fontos és intellektuálisan szép vita volt.

A válasz mindkét esetben ugyanaz: nincs meg az értékek egysége, ezért nincs meg a politikai egység sem.

A liberálisok mindkét esetben abból indultak ki, hogy itt olyan kérdésekről van szó, amelyekre csak egyféle, a liberális véleményhegemóniának megfelelő válasz adható. A nem liberális demokraták válasza az volt, hogy a véleménypluralizmusnak megfelelően itt különböző válaszok vannak, és ehhez minden államnak és népnek joga van, és csak az „egység a sokféleségben” megközelítéssel tartható egyben az Európai Unió.

A liberálisok szerint a migrációhoz, az Európai Unió területére lépéshez mindenkinek joga van, akkor is, ha nem közvetlenül veszélyes, hanem biztonságos harmadik országon keresztül érkezik. A migrációhoz való jog lényegében emberi jog.

A mostani vitában, amely a gyermekek szexuális neveléséről szól, a liberálisok szerint a gyermekek kezébe kell adni azokat az érzékenyítő kiadványokat, amelyek felvilágosíthatják őket a heteroszexualitásról, a homoszexualitásról, a biológiai nem elhagyásáról és a nemváltó operációkról. A liberálisok szerint ez a gyermek emberi joga, a szülő döntése nem lehet kizárólagos, az állami intézményeknek ebben szerepe, sőt elsőbbsége van. Szülői jóváhagyás nélkül, állami korlátok nélkül lehet érzékenyíteni a gyermekeket.

A nem liberális demokraták szerint a gyermek szexuális nevelése a szülő joga, és ebben az ő beleegyezése nélkül se az állam, se a pártok, se az NGO-k, se a szivárványos aktivisták nem játszhatnak szerepet.

A szivárványos országoknak joguk van túllépni a bináris, férfi-nő, anya-apa rendre épülő társadalmi berendezkedésen. Régen ők is ilyenek voltak, de jól megfontoltan és szándékaikat az állami politika rangjára emelve átléptek egy másik dimenzióba.

Ezt a jogukat egy másik állam nem kérdőjelezheti meg. Különösen, hogy a vezérhajó szerepére Németország vállalkozott. Hogy okos dolog-e újra karszalagban demonstrálni és a müncheni futballstadionban a magyar himnusz közben szivárványos zászlóval a játéktérre rohanni, abban nem vagyok biztos. De abban biztos vagyok, hogy a német gyerekek neveléséről a németeknek kell dönteniük. És abban is, hogy a magyar gyerekek neveléséről is csak a magyarok dönthetnek, a németek, a hollandok vagy a belgák biztosan nem.

Hogy a bináris vagy a szivárványos világban jobb-e élni, és miért, abban mindkét fél a maga véleménye mellett érvel. Mindenkinek a maga igazsága.

De a jog, a nemzetközi jog, az EU joga és az Alapvető Jogok Chartája szempontjából a helyes álláspont nem kétséges. A migráció nem emberi jog, és a gyermek szexuális nevelésének mikéntje sem a gyermek emberi joga. Ilyen emberi jog nincs. Van helyette az Alapvető Jogok Chartájának 14. cikke a szülők jogáról a gyermek számára megfelelő neveltetés biztosításához.

Ha egyben akarjuk tartani az Európai Uniót, a liberálisoknak tiszteletben kell tartaniuk a nem liberálisok jogait. Egység a sokféleségben. Ez a jövő.

RSS Hírstart hírei