CSANTAVÉRI KISBICSKA
Az 1960-as évek második felében Csantavérre jártam szombat esti táncmulatságra egy Texas nevű kocsmába, ahol éjfél felé – a félreértések tisztázásaként – mindig előkerült a csantavéri kisbicska. A hetvenes években az újvidéki rádió Aranymikrofon műsorát vezettem Csantavéren, majd később budapesti humoristák fellépéséit rendeztem a kultúrotthonban. Nagy hírű főszerkesztőm és tanítómesterem, Petkovics Kálmán is csantavéri volt. Mai bejegyzésemben a VÍRUSNAPLÓ olvasóinak bemutatom Csantavért, a csantavéri hírességeket és a falú majdnem himnusszá vált nótáját:
CSANTAVÉR
A település Szabadkától délkeletre, Zentától északnyugatra fekszik. A falu első említése Mátyás király nevéhez fűződik, aki 1462. február 16-án az akkor Csongrád megyei „Chontafeyer” falut édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek adományozta. Ezt követően hihetőleg Corvin Jánosra és ennek özvegye által Brandenburgi György őrgrófra jutott.
A mohácsi vészt (1526) megelőzően, Csantavér rendszeresen szerepel a Csongrád megyei adójegyzékben Chontafeyer néven. Említtetik az 1543. évi érseki tized összeírásban is 12 pénz évi adózással. A törökök 1543-ban átszervezik a magyar közigazgatást, és Csantavér a Szegedi járáshoz került. A török idők alatt Csantavér és környéke fokozatosan elnéptelenedett, illetve csak gyér délszláv népesség lakott a környéken, melyek a Balkánról húzódtak fel az elmenekült magyar lakosság helyére.
A török hódoltság alatt 1580 és 1590-ben még szerepel a szegedi nahijében 29 és 42 adózó házzal, de azután elpusztult, elnéptelenedett. A későbbi újjászületése Szabadka fejlődésével függ össze.
Az 1652. évi Wesselényi féle urbáriumban Csantavér puszta is fel van sorolva, és Szálás faluhoz tarozik. A zentai csata (1697) után Csantavért már csak puszta néven említik. Csantavér telepítését Szabadka város Szokola József szabadosra bízta, aki 1782-ben ezért a vármegyétől némi szabadalmat kér.
A szabadkai katonai őrhely szervezésekor (1702) — mint Bajmok és a többi puszták is — Szabadkához csatoltatott. Bajmok pusztán kívül még egy pusztának betelepítésére kötelezte magát a város 1778-ban, s így az 1764-ben betelepíttetni rendelt Ludas helyett Csantavér pusztából lett ismét falu, melynek pecsétjén 1783. évszám áll. 1786 márc. 29-én elkészült e falunak telek- vagy földkönyve is. E faluban Szabadka szabad királyi város gyakorolja a földesúri és patronátusi jogokat.
Amikor 1779-ben Szabadka elnyeri a szabad kírályi város címet, az adománylevél ötödik pontja többek között arra kötelezi a város vezetőségét, hogy telepítsék be a hozzá tartozó “pusztákat”, közöttük Csantavér pusztát is. 1783-ban a falunak már saját pecsétje van, „SIGILLUM POSSESSIONIS CSANTAVÉR 1783” felirattal.
A keresztény lelkészség 1785-ben szerveztetett, amikor megalapítják a falu plébániáját, a templom pedig 1815-ben épült Szent Antal tiszteletére. A templomot 1900-ban bővítették ki és újították fel.
1890-ben 1181 lakóháza volt Csantavérnek, az 1900-as népszámláláskor pedig Csantavér nagyközségben 6875 lélek volt 1181 házban.
A száraz- és a szélmalmok kora után 1880-ban megkezdte működést az első gőzmalom, és az I. világháború előtt további két malmot építettek a falu közelében. A modern téglagyártás 1910-ben kezdődött meg. Az 1829-ben megalakult céhrendszer 1872-ben felbomlott ugyan, azonban helyette 1879-ben létrejött a Csantavéri Egyesült Ipartársulat, Matuska József elnökletével, amely a következő évtől az már 74 iparost tartott nyilván.
A falu határa rendkívül kicsi, tízezer lakosra csupán 12.000 katasztrális holdnyi megművelhető terület jutott. Ezért az első világháborúig a település lakói Szabadka város földjét bérelték, s ez némileg enyhítette a szántóföld hiányát. A csantavériek elsősorban gabonaféléket, kukoricát, dohányt és kendert termeltek.
Az első világháború végéig, illetve a trianoni békeszerződésig, Csantavér Bács-Bodrog vármegyéhez, illetve a Topolyai Járáshoz tartozott. Délvidék visszacsatolását követően 1941-1944 között újra Magyarország része.
Az első világháború után, szerb, illetve jugoszláv rendeletre, a zömében magyarok által lakott Csantavér közvetlen közelében két kisebb települést hoztak létre, Bačko Dušanovo, illetve Višnjevac névvel. Ezeknek a falvaknak kezdetben szinte kizárólag szerb telepes lakossága volt. Bačko Dušanovo azonban mára már gyakorlatilag egybenőtt Csantavérrel és mivel a jóval nagyobb Magyar falu lakosai közül többen a közeli szerb településen jutottak telekhez, ma már Bačko Dušanovon is a magyarok alkotnak többséget. A Vajdasági Magyar Nemzeti Tanács határozata alapján Bačko Dušanovo-nak hivatalos magyar neve is lett: Zentaörs. Višnjevacon a legnagyobb nemzeti közösség továbbra is a szerbeké, de már itt sem alkotnak abszolút többséget (47%), a magyarok száma pedig meghaladja a 35%-ot (összesen 224 személy). A falu hivatalos magyar elnevezése Meggyes.
A fő foglalkozási ág a mezőgazdaság. Az egy főre jutó szarvasmarha állomány itt a legnagyobb egész Szerbiában. Mezőgazdasági termékeiket a kistermelők főleg a közeli Szabadkán, Zentán, illetve Topolyán értékesítik.
CSANTAVÉRI HÍRESSÉGEK
Csantavéri Törley József Ernő Félix (Csantavér 1858. január 10. – Oostende, Belgium, 1907. július 28.) gyáros, a magyar pezsgőgyártás meghonosítója. Apja, Schmierl Valentin (1823-1900), 1848-as honvéd vadászhadnagy, édesanyja bajsai Vojnits Mária (1834-1885) volt. Édesapja miután részt vett az 1848–49-es forradalom és szabadságharc küzdelmeiben, nevét Törley Bálintra magyarosította. A magyar név kiválasztásában szerepet játszott, hogy eredeti német neve, Schmierl, a schmierenből illetve a streichenből származik, ami annyit jelent, mint kihúzni, törölni (Törlei). A vadászhadnagy, Törley Bálint, a szabadságharc leverése után követte Kossuth Lajost a törökországi Sumlába az emigrációba, ahol az érdemes honfi Kossuthtól írásos dicsérő elismerést kapott. Törlei Bálintnak és feleségének, Vojnits Máriának hat gyermeke született, három fia és egy lánya érte meg a felnőttkort: Törley Antal (1853–1899), Törley Gyula (1855–1934), Törley József (1858–1907) és Törley Ilona (1859–1884). 1896 április 1-jén I. Ferenc József magyar király nemességet és előnevet adományozott Törley József budapesti pezsgőgyáros és nagybirtokosnak.
Törley József felesége székasi Sacelláry Irén (1855- 1923) volt. Irén édesapja, székasi Sacelláry György (1824-1898), a Görög királyi Krisztius rend lovagja, édesanyja, Mirosavlevits Zsófia (1826-1896) úrnő volt. Sacelláry György építtette a Budapest XXII. kerületében található Sacelláry-kastélyt. Törley József és Sacelláry Irén házasságából nem volt gyermek, aki megérte volna a felnőttkort.
A grazi kereskedelmi akadémián tanult, s itt találkozott Teophil Roederer francia pezsgőgyárossal, aki őt francia-német nyelvű levelezőként alkalmazta. Reimsben megismerkedett a pezsgőgyártás minden fortélyával, majd egy másik neves pezsgőgyártónál, a Delbeck et Cie. cégnél a gyakorlatban is kipróbálta a pezsgőkészítési tudományát.
A kedvező fogadtatás után Törley József önállósította magát, és Reimsben gyárat alapított. 1880-ban egy alapbor-beszerző körútján jutott el Promontorra (ma Budafok), s felfedezte, hogy a hely a pezsgőgyártásra alkalmas adottságokkal rendelkezik.
Törley szőlőt, házhelyet és présházat vásárolt Promontoron, s 1882-ben ide telepítette reimsi gyárát, a cégbírósági bejegyzés szerint a Törley József és Társa cég 1882. augusztus 1-jén a Péter-Pál utca 578. szám alatt kezdte meg működését. A termelés francia gépekkel és francia szakemberekkel indult, a gyártást egyik megbízható reimsi barátja, a kiváló pezsgőmester, Louis François irányította, kit öccse, César François is követett 1886-ban. Később kiváltak a cégből, s egy saját üzemet hoztak létre, amely jó ideig komoly konkurenciát jelentett Törleynek. 1890-ben a gyár az Anna utcába költözött át, ahol Törley egy 20 ezer négyzetméteres pincét létesített. Az üzemet a legmodernebb gépekkel szerelték fel, Törley az országban elsőként vezette be a fagyasztásos seprőtelenítést. A lehető legjobb minőség az alapborok kiválasztásánál is elsődleges szempont volt, a cég többnyire Etyek és környéke pincészeteiből vásárolta a pezsgőnek valót. A gyár folyamatosan fejlődött, a termelés 1905-ben megközelítette az egymillió palackot. Törley a minél gyorsabb és biztosabb áruszállításhoz elsőként vásárolt teherautókat, s alapító tagja lett a Királyi Magyar Automobil Clubnak is. A hazai piac ellátásán túl nagy hangsúlyt fektetett a pezsgők nemzetközi ismertségének növelésére is, először Franciaországban kezdte külföldi piacainak kiépítését, később a tengerentúli országokba is exportált.
Törley hamar felismerte a jó reklám fontosságát is. Az 1890-es évek elejére a Törley pezsgő a felső tízezer közkedvelt italává, az ünnepi asztalok elmaradhatatlan kellékévé vált. 1885-ben elnyerte a budapesti Országos Általános Kiállítás aranyérmét, majd 1893-ban az Országos Iparegyesület aranyérmét is. Az 1896. évi millenniumi kiállítás egyik nevezetes látnivalója volt a Törley-pavilon. 1898-1899-ben az Osztrák–Magyar Monarchia legnagyobb pezsgőgyáraként már 1 millió palack pezsgőt állított elő.
Sikereit társadalmi téren is előrelépés követte, 1896. április 1-jén csantavéri előnévvel, magyar nemességet kapott az uralkodótól, I. Ferenc József királytól. A számára nagyon sikeres millenniumi kiállítás után Császári és Királyi Udvari Szállító cím birtokosa is volt.
1907-ben a gyár megalapításának 25. évfordulóját nagy pompával ünnepelték meg, de az eseményt az alapító nem sokkal élte túl, július 28-án oostendei nyaralása közben, vakbélgyulladás-perforáció miatt váratlanul meghalt.
Emlékét Magyarország egyik legnagyobb sírépítménye, a Törley-mauzóleum őrzi, szerencsére az 1990-es években egy vállalkozónak meghiúsult a szecessziós sírhelyben történő diszkó nyitási ötlete.
Törley József nevét viseli a világ első pezsgőrendje, a Budafokon 1987-ben megalakult Chevaliers Törley. A világ borászati hagyományait őrző Bacchusi Borrendekhez csatlakozott pezsgőrendnek 2017-ben pezsgőlovagja lett Mező Misi is.
A pezsgőgyártó családja annak idején gyakran megfordult Topolyán, pontosabban a Vojnich családtól vásárolt zobnaticai birtokán, ahol kastélyt épített. A Csantavérről származó, földműveléssel foglalkozó Törley család számára egy idő után kicsinek bizonyult a szülőfalu, és terjeszkedni kezdett. Törlei Bálint három fia: az építészmérnök Törley Antal, akinek Magyarországon volt birtoka, a közgazdász Törley Gyula, aki Zobnaticán a kastélyt építtette, és Törley József, a budafoki pezsgőgyár névadó alapítója. A tulajdonos legjobb üzlettársa testvére, Gyula volt, a zobnaticai nagybirtokos. A cégalapító testvérbátyja, Antal dédunokája R. Törley Mária figurális szobrászművész
Matuska Szilveszter József (Csantavér, 1892. január 29. – Szabadka, 1945) tanító, katona, üzér, a biatorbágyi merénylet elkövetője. Római katolikus családból származott, szülei Matuska Antal papucskészítő mester és Németh Anna. Tízéves korában elveszítette apját, édesanyja ezután hozzáment Kőmíves Sándorhoz, egykori segédükhöz. Ez az ember gondoskodott a gyermek taníttatásáról az anyja kívánsága szerint, aki papnak szánta. Mostohaapja azonban úgy szerette volna, hogy a gyermek a műhelynél maradjon, s elsajátítsa a papucskészítő mesterség fortélyait. 1903 őszén beíratták a kalocsai jezsuita gimnázium I/b. osztályába. Gyenge tanulmányi előmenetelének okán később átíratták a szabadkai gimnáziumba. Itt határozta el hogy kántortanító lesz, így a kalocsai érseki tanítóképzőben folytatta tanulmányait. Miután megszerezte oklevelét, három helyre is kinevezték tanítónak, de ő a püspökhatvani kinevezés mellett döntött.
1913 októberében önként vonult be a szabadkai 6. honvéd gyalogezredhez. Áthelyezték Zomborba, majd az első világháború kitörésekor már őrvezetői rangban szolgált a szerb harctéren. A harcokban megsebesült, majd előléptetést nyert. 1914. november vége – december eleje környékén a szabadkai kórházba osztották be mint hadapródőrmestert. Miután innen kikerült, először zászlós, majd az altiszti iskola parancsnoki, végül a tiszti iskola parancsnokának helyettesi rangját kapta meg. Géppuskás tanfolyamot végzett, utána 1915 végén, az orosz harctérre vezényelték. A Toporoutz – rarancei harcokban is részt vett a géppuskás osztag parancsnokaként. Később áthelyezték a pécsi 19. honvédezredhez, majd Erdélyben hadnagyi minősítésben töltötte be egy trachomás század parancsnoki tisztjét. Felügyelt a mezőgazdasági munkálatokra, majd az összeomlás idején főhadnagyi rangot tudhatott magáénak, ezüst vitézségi érem és bronz katonai érdeméremmel Signum Laudis tüntették ki. A háború után elárvereztette a kincstári holmikat és maga osztotta szét a befolyt összeget.
Szülőfalujába hazatérvén újból elfoglalta tanítói állását, majd megszervezte a polgárőrséget. Kicsapongó életmódjához a tanítói fizetés nem bizonyult elegendőnek, ezért emellett kereskedelmi tevékenységet is folytatott. Felesége, Dér Irén szintén a csantavéri iskolában tanított. Gáspár Dezső igazgató azonban nem tartotta összeférhetőnek a tanítói hivatást a kereskedelemmel, ezért hogy megelőzze elbocsátását, Matuska Szilveszter írásbeli feljelentést tett a szerb tanfelügyelőséghez, mellyel azonban a testület nem foglalkozott.
Ez idő alatt nagy mennyiségben importált sót, petróleumot, cukrot, gyufát és festéket, Újvidékről, Szabadkáról, Belgrádból, Bulgáriából. Ezen árukat szinte csak nála lehetett megvásárolni. Mezőtúron 120 kataszteri hold földet vett 1200000 koronáért, ennek egyhatodát apósára és anyósára íratta, majd gazdálkodásba fogott. Időközben megszületett leánya, Gabriella, emellett tanítói állása is bizonytalanná vált. 1922 júliusában felvette a magyar állampolgárságot, majd családjával Budapestre költözött, a Rottenbiller utcába. A birtokát eladta, s még egy házat vett a Visegrádi utcában, ám ezen hamar túladott. Ezután a Szabolcs utcában vásárolta meg egy ház 7/8-ad részét, ám a szerződés utólagos korrigálása miatt – a „korona” szó helyett „korona értékben” került bele – a lakók feljelentették, hosszú pereskedés vette kezdetét, amit Matuska 1926-ban másodfokon megnyert.
A felesége nevére nyitott fűszerüzletet, valamint az italmérési engedélyt is megkapta. Belépett egy fa- és szénkereskedésbe társként, emellett tőzsdézett és más kereskedelmi tevékenységeket is végzett. 1926-ban már mint részvényes dolgozott a „Házkezelési r. t.”-nél, a cég részvényeinek túlnyomó részeit birtokolva.
Matuska arra spekulált hogy a képviselő-választások után Ausztriában emelkedni fog az ingatlanok ára, így több házat is szeretett volna vásárolni Bécsben az eladott budapesti lakás árából. Megvette a Dempschergasse 3. sz., a Klostergasse 12. és az Esterházygasse 4. számú házakat, melyeket jelzálog is terhelt. Foglalkozott borkereskedelemmel is, próbálkozott egy „Tigris tej” nevű édes kadarka eladásával is, ám ez nem járt sikerrel. 1928 májusában végleg Bécsben telepedett le.
1930 tavaszán a „Házépítési és Gazdasági Szövetkezet” korlátolt felelősségű társaság megalapításának egyik résztvevője volt. Tervezte, hogy köz- és magánépítkezésekhez közvetítsen hozzájárulásokat. Szándékában állt egyik házát felújítani, és később értékesíteni, ugyanis magánszemélyként nem részesülhetett állami építési hozzájárulásban. Emiatt mondott fel a ház lakóinak, akik ezt nem fogadták el, így per következett, amit elvesztett. Anyagi haszonszerzés céljából felgyújtotta a ház tetőzetét, ezáltal 180 000 schilling kártérítést kapott. A királyi törvényszék perbe fogta, megvádolva hogy saját maga vitte véghez a gyújtogatást, ám ezt bizonyítani nem tudták.
1929-ben felesége tüdőbajt kapott, melynek gyógyítása, a perek és a meghiúsult vállalkozások elvitték vagyonának körülbelül a felét. 1930-ban már húsznál is többször foganatosítottak ellene végrehajtást, emiatt még annak az évnek őszén letette a vagyontalansági esküt. A vagyonleltárában a következő tételek szerepeltek: 3 schilling készpénz, 2 arany jegygyűrű, néhány ruha, valamint a Hofgasse 9. sz. alatti ház.
Mialatt Bécsben lakott, foglalatoskodott saját szabadalmainak árusításával is. Ezek közé tartozott a lassú víz által hajtott turbina, amelynek segítségével elektromos áramot lehetett előállítani. Másik találmánya egy jelzőkészülék volt, mely a vasúti pályán lévő akadályra figyelmeztette a mozdonyvezetőt nagyobb távolságról. Kifejlesztett egy gázelzáró készüléket is, amely csak akkor engedte volna a csőben lévő gázt kiömleni, ha a gáz égett. Ez utóbbit a találmányi hivatalban „Orlisó” néven jegyezték be. Találmányainak segítségével próbált volna menekülni a közelgő anyagi csőd elől.
A biatorbágyi merénylet 1931. szeptember 13-án történt, amikor Matuska Szilveszter felrobbantotta a biatorbágyi vasúti viadukt vasúti pályájának egy részét. A detonáció következtében a mozdony az első hat kocsival a viaduktról a mélybe zuhant. A tragédiának 22 halálos áldozata és 17 sebesültje volt. A helyszínen megtalálták a házilag szerkesztett robbanószerkezetet és egy levelet, amely a kommunistákra terelte a gyanút. Ennek következtében statáriumot, vagyis rögtönítélő bíráskodást vezettek be 1932 októberéig. A nyomozás során azonban kiderült, hogy az őrült bécsi kereskedő és gyáros, Matuska Szilveszter követte el a bűncselekményt, valamint hogy egy korábbi németországi és ausztriai vasúti robbantásnak is ő volt a tettese. Az osztrák bíróság hatévi fegyházra, a magyar törvényszék pedig halálra ítélte, de mivel nem volt halálbüntetés Ausztriában, ottani büntetésének letöltése után életfogytiglani fegyházra ítélték, amelyet a Váci Országos Királyi Fegyintézetben kellett letöltenie.
Bizonyosan tudjuk, hogy ítélete végrehajtása alatt 17 napot büntetés-félbeszakításon töltött, amikor is katonai célok érdekében hagyta el a fegyházat, kísérettel, majd kísérettel is érkezett vissza. 1944. december 6-án a német katonai parancsnokság felszólította a váci börtönparancsnokot, hogy bocsássa szabadon a 800 foglyot, különben kivégzik őket (hogy miért, arra nem tér ki a börtönparancsnok tanúvallomása). Ötven fogoly, köztük Matuska viszont maradt, mert abban bízott, hogy szerb nyelvtudásával meg tudja magát értetni az oroszokkal. Sebésznek adta ki magát, egy ideig még dolgozott is az orosz hadikórházzal, majd továbbvonult a csapatokkal, 1945 januárjában. A délvidéki vérengzések kutatása során különböző, más irányú tanúvallomások töredékeiből állt össze az, amit jelenleg tudunk Matuska végzetéről. 1945 elején Csantavéren tűnt fel, ahol zavaros politizálásba kezdett. Egy vasárnap a templomból kijövő tömegnek tartott „nacionalista ízű szónoklatot”. Másnap a partizánok elfogták, és Újvidékre hurcolták. Nagybátyja szerint egy szabadkai tömegsírba temették.
ÉS A HÍRES CSANTAVÉRI KISBICSKA
ÉS A HÍRES