MESEBELI FALU AMIT DINOSZAURUSZOK VÉDENEK
A Szent Anna tiszteletére 1788-ban emelt kishegyesi templom 35 m hosszú, szélessége 13 m tornya 35 m magas, egész területe 526 m2. Ma is működő orgonáját Kovács István szegedi orgonakészítő mester készítette. A templom több átalakításon esett át. Az utolsó nagyszabású átalakítás 1939-ben volt. Ekkor kerültek a mellékoltárok és a szószék a jelenlegi helyükre. A főoltáron kívül három mellékoltár is van, amelyek leegyszerűsített barokk stílusban épültek. Joseph Franciscus Falconeri mester alkotása a főoltár kép, amit 1791-ben festett Budán. Sz. Annát és Szt. Joákimot köztük a Boldogságos Szűzzel ábrázolja. A mellékoltárok képeit Than Mór (1828-1899) óbecsei születésű festőművész festette meg Pesten, 1868-ban. Az egyik oltárkép Szent Józsefet názáreti ácsot, Szűz Mária jegyesét ábrázolja. A harmadik mellékoltár a Lurdes-i barlangban van, műkőből készült 1938-ban Molczer Károly mérnök tervei szerint Siller Jakab kőműves mester kivitelezésében, aki egyben a három kórust is készítette. A templom falfestményei két zágrábi akadémiai festő: Rudolf Donassy és Mira Kraljević munkája. A betlehemet Berchmana zágrábi irgalmas nővér-művésznő alkotta 1950-ben. Mind a stációs képek, mind a betlehemi figurák égetett agyagból vannak.
Mostanában került elő az alábbi 120 éves fotó, amely a hegyesi gázlámpákat és kezelőjüket mutatja be: Kormos József lámpagyújtogató és órakikiáltó a templom előtti gázlámpát gyújtsa be. Kishegyesen három ilyen lámpa állott: a központi vendégfogadó, a községháza és a parókia előtt.