PÁLFORDULÁS ÉVEI
Uvertira:
„Mivel bizonyos körülmények között a transznemű férfiak és a nem bináris személyek is teherbe eshetnek, az ilyen esetekben részesülniük kell a terhességgel és szüléssel kapcsolatos gondozásra vonatkozó intézkedésekben, a nemi identitásuk alapján való hátrányos megkülönböztetéstől mentesen.”
Indexre került a józan ész, a természet, a normalitás, a biológia, ugyanis a nyugati ember elhitte, nincs nála csodálatosabb, ráadásul nagyon unatkozik is, úgyhogy hozzálátott egy új világmindenséget teremteni, mint egy vak és süket és imbecil istenke.
Első lépésként kitette közszemlére a nyugati ember a transzcendenst, a varázslatot, a titkokat, a tartózkodó kérelmeket, a szemérmet, az erényt s a titkolt bűnöket. „Az emberiség kétezer évig cselekedni ugyan a rosszat cselekedte, de méltányolni a jót méltányolta.” Hát ennek vége. A nyugati ember most már büszkén cselekszi és méltányolja a rosszat, s aki ragaszkodik a jóhoz, azt szörnyetegnek látja és láttatja. „Szép a rút és rút a szép”.
Az új ember:
Ők újra elővették a régi jelszót: aki nincs velünk, az ellenünk van. S akinek kalapács van a kezében, mindent szögnek lát. Akinek meg csak egy szivárványszínű rongy, az minden fehérben elpusztítandó ellenséget gyanít, miközben nem győzi dicsérni önmagát, s már csak önmaga jóságától képes meghatódni – de attól nagyon és minden pillanatban.
Aki képtelen elviselni önmagát, annak a nyugalom és a békesség is elviselhetetlen. Az bármi áron meg akarja változtatni a világot, mert abban reménykedik, hogy ott, a megváltozottban egyszer csak szembe találja magát önmagával, és végre meg lesz elégedve. S persze a világ felforgatását nem lehet ezzel magyarázni, így aztán úgy magyarázzák, hogy ők majd jobbá teszik a világot. Majd felszabadítanak mindenkit: homoszexuálisokat, azokat, akik azt sem tudják, fiúk-e vagy lányok, a vérfertőzőket, zoofileket, nekrofileket, idiótákat, kényszerképzeteseket, és mind a hetvenkétféle nemi identitással rendelkezőket.
A jövő:
Nem jut eszedbe semmi? Nincs tehetséged semmihez? Utálod a munkád és a munkát úgy általában? Sebaj! Képzeld magad disznónak vagy férfitestbe zárt leszbikus nőnek, mi majd mögötted állunk és segítünk neked a nagyszerű harcodban, amelyet a bigott, maradi, ósdi, ókonzervatív, rasszista, náci világ ellen vívsz. Mi írásba foglaljuk neked, hogy a férfiak is szülhetnek, s aki ezen felháborodik vagy röhög, azt addig üldözzük, míg meg nem gondolja magát vagy el nem pusztul.
Mi felülírjuk a biológia és a természet törvényeit, mert mi vagyunk a süket és vak és imbecil istenkék, és mi veled vagyunk.
Azért fizu persze legyen, meg alanyi jogon járó jövedelem, meg ingyenes nemváltó műtét, meg térerő. A sok hülye boomer majd előteremti a rávalót, a woke-világ nem ér rá ilyesmivel bíbelődni, nekik habos tütüben és kifestve mesét kell olvasni az oviban, amely mesében a királyfi feleségül veszi a szomszéd királyság királyfiát.
Amúgy pedig: szelfizgetek, tehát vagyok. Ez maradt. És a bánatos, szomorú, örömtelen pillanatok egymásra rakosgatása, a hülyék vigyorával keretezve. Igen, a hülyék orcáján szivárványszínű nyál csorog. S ahogy Camus írta: Általában szeretik az emberiséget, hogy ne kelljen külön-külön szeretni az embereket. Különösen azokat, akik mást merészelnek gondolni. Ez az ő demokráciájuk, ennyi az ő szabadságuk.
Definició:
A magát baloldalinak, liberálisnak (egy lósz…rt, mama!) becézgető semmi szép lassan elveszítette szavazóit. A munkásosztály a normalitás utolsó évtizedeiben (60-as, 70-es, 80-as évek) betagozódott a középosztályba, s ma már jórészt jobbra szavaz. Őrzi emlékét a prosperitás évtizedeinek, a „boldog békeidőknek”, a jóléti társadalom felvirágzásának.
Tegyük plasztikussá: ez a fekete-erdei klinika világa, ha emlékeznek még. Takaros „eneszká” városkák, ápolt gyep, tisztaság, ömlik le a muskátli a házak erkélyeiről, halkan brummognak a Mercedesek és a BMW-k, mindenki fehér, mindenki németül beszél, s a legnagyobb konfliktusok akörül forognak, hogy akkor most a professzor jóképű fia melyik nővérkét fogja elcsábítani. Nahát…
Ez a világ odalett, s a baloldal hagyományos szavazói szintúgy.
Ezért a moral insanityk politikai közösségei úgy döntöttek szerte Nyugaton, hogy szavazóbázist importálnak maguknak. Ez a tömeges migráció végső értelme és eredője, ez van leöntve a „humanizmus”, az „európai értékek” meg a jóemberkedés mázával (egy lósz…rt, mama!).
(BZS)