2021. MÁJUS 15., 16., 17., HÉTVÉGI HONVÉDELEM

Szerző: | máj 16, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Egészségügy, Gazdaság, Honvédelem, Műszaki tudományok, Politika, Történelem, Vallás, Világjárvány

A HARMADIK VILÁGHÁBORÚ, AVAGY CYBERHÁBORÚ ÉS VÍRUSHÁBORÚ

Már az is kegyelem, hogy élhetünk és még nagyobb ajándék, hogy életünknek értelme és értéke van!

ee228050f912f8f78c6295109db5e01f

Kadhafi aranya

Amikor egymásra talál egy exhibicionista diktátor és a legmohóbbnak tartott amerikai bank, abból csak valami egészen súlyos dolog történhetett. Így is lett, amikor 2007-2008-ban kapcsolatba került egymással Moamer Kadhafi ezredes, Líbia azóta meglincselt ura és a Goldman Sachs amerikai befektetési bank.

Röviden annyi történt, hogy 2008 – körül a Goldman rábeszélte a pénzpiacokkal csak ismerkedő líbiaiakat, hogy csak bízzák a világ legnagyobb zsidó bankjára, a Goldman Sachsra megtakarított 60 milliárd dollár értékű aranyukat, mert az tudja legjobban fialtatni.

De kezdjük elölről. Líbiát 1969 óta vezette Kadhafi ezredes, aki sokáig az egyik legőrültebb, bezárkózó diktátornak számított. Ám 2003-tól kezdve, amikor látta, milyen könnyedén döntötték be az amerikaiak Szaddám Huszein rendszerét, megadta magát, és nyugati nyitást hirdetett. 2006-tól kezdve visszaállt a teljes diplomáciai viszony Líbia és az Egyesült Államok között, Kadhafi pedig hirtelen viszonylag szalonképes szereplő lett, és a szankciókat is feloldották.

Éppen ilyen nagypénzű, de balek befektetőkre volt szüksége akkoriban az amerikai bankoknak, akik mát látták, hogy közeledik az ingatlanpiaci felemelkedés vége. Erre remekül ráérzett a Goldman Sachs afrikai részlegének egy marokkói származású fiatal értékesítője, Youssef Kabbaj.

Rövidesen rábeszélte a líbiai vagyonalapot, hogy óriási tőkéjüket tegyék bele egy meglehetősen kockázatos üzletbe: bizonyos amerikai és más bankrészvények árfolyamára kötöttek olyan határidős szerződéseket, amelyek nagyon sokat hoztak volna, ha három év után óriásit emelkednek – viszont minden pénzt buktak volna, ha nem emelkednek semmit. De a líbiaiak elég optimisták voltak, és a Goldman Sachs hagyta őket, hogy azok legyenek.

2011 elején a Goldman Sachs nyilvánvalóvá tette, hogy a líbiai vagyonalap egy fillért nem kap vissza, mert nem úgy alakultak az árfolyamok.

A Goldamnosok viszont rettegtek Kadhafi bosszújától és ezért mindent megtettek (tellett a megkaparintott aranyból), hogy a NATO megsemmisítse Kadafit, nehogy az valamilyen módon bosszút álljon.

Hasonló történet játszódott le Franciaországban is, amikor a Societé Generale 50 milliárd dollárt vesztett a Kerviel ügyön, és végül a líbiai olaj alap pénzéből mentették meg, mely manőver szintén nagy veszteséggel járt Líbia számára.

2011. március 19-én, hajnalban katonai akció kezdődött Kadhafi erői ellen. Bengázi közelében francia repülőgépek támadtak kormányhű csapatokat, míg az ország nyugati részén a koalíciós flotta irányítható Tomahaw robotrepülőgépekkel támadta a líbiai légvédelmi ütegeket. A hadműveletek kezdetén francia, brit, kanadai, spanyol, svéd és dán vadászrepülőgépek vettek részt, de nemsokára Katar és az Egyesült Arab Emírségek is csatlakozott. Időközben a brit és francia flotta blokád alá vonta a líbiai partvidéket is.

Kadhafi és családja, valamint az ország felső vezetése titkos földalatti bunkerbe menekült.

Nem sokkal a hadművelet kezdetét követően, több részt vevő ország is követelni kezdte a NATO vezetését az akcióban, ez azonban Törökország tiltakozása miatt késett. Végül azonban sikerült a török képviselőket meggyőzni, így március 31-én reggel nyolc órakor a NATO átvette a szövetséges hadművelet irányítását. A szövetséges repülőgépek rendszeres csapásokat mértek a Kadhafi kezén levő városokra, megsemmisítve Kadhafi légvédelmi fegyvereinek nagy részét.

A kezdeti fenntartások ellenére április elején Egyiptom és az európai országok egy része – köztük Franciaország – megkezdte a lázadók felfegyverzését, sőt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia katonai szakértőket is küldött Líbiába, a lázadók kiképzésére.

Több ezer civil áldozattal járó NATO hadművelet 2011 végére Kadhafi likvidálása után győzelemmel ért végét. Tudjuk, hogy Kadhafi egy diktátor volt, de akkor nem álszent-e, hogy az ő segítségével jutottak hatalomra a nagyon demokratikus nyugat európai országok politikusai, valamint üzleteltek vele a liberális világhatalom nagy bankjai? Mindezek után ezt a igazságtalan, Goldman Sachs által kiprovokált háborút nevezte Amerika “ arab tavasznak”.

Ezek után, hasonló forgatókönyv alapján sorra robbantották ki a Tunéziában, Algériában, Jordániában, Mauritániában, Szudánban, Ománban, Jemenben, Szaúd-Arábiaban, Egyiptomban, Szíriában, Marokkóban, Irakban, Bahreinben, Dzsibutiban a polgárháborúkat. A CIA pénzért kreált egy-egy felkelő csoportot, akiket később felfegyvereztek és a regnáló hatalmak ellen fordítottak. Majd pedig a rend helyreállítása érdekében elkezdtek mindent és mindenkit bombázni.

A teljes káosz nagyon jól jött Izraelnek, hogy a muszlimok egymást ölik és nem ő ellenük fordulnak. Soros és liberális társai pedig örültek, mert nagyban fellendült a fegyverkereskedelem. Ennek a “tavasznak” eddig már 1.000.000 ember esett áldozatul.

Az első világháborúban (1914-1918) 31 ország, a második világháborúban (1939-1945) 61 ország állt hadiállapotban. Az elsőben 20 millió, míg a másodikban 50 millió emberáldozat volt. Mindkét háborúban az ország lakosságát tekintetbe véve Magyarország adta a legtöbb áldozatot – 2.000.000 magyar ember halt meg a Habsburgokért és Hitlerért.

A harmadik világháború 2011. március 20-án kezdődött. Hét éve folyamatosan 45 országban dúl háború. A háború ma sem szól másról mint 100 évvel ezelőtt: a kommunizmusból átvedlett liberalizmus eszméihez igénybe veszi a multinacionális cégek tőkéjét és egyesíti a világ proletárjait egy fogyasztói társadalomba, ahol minden egyed chipet kap a bőre alá, így teljes irányíthatóvá válik. Többet nem lesz ellentmondás-forradalom, mert mindenkit egy központból, a Billderbergek utasítása szerint Larry Pagek, Sergey Binek és Mark Zuckerbergek fognak irányítani

2011 ARAB TAVASZ
2011 – Az arab tavasz
2015 EUROPA ALKONYA
2015 – Európa alkonya
2015 MÁR A SPÁJZBAN VANNAK
2015 – Már a spájzban vannak (Röszke)
2016 A VÉG KEZDETE BRUXEL
2016 – A vég kezdete (Brüsszel)

Konzekvencia

104 évvel ezelőtt különböző kommunista-liberális erők a Marxi ideológiákat próbálták megvalósítani: kirobbantották az első világháborút, majd 1917. októberében az orosz proletárokat lázították, abban a reményben, hogy megszerzik és irányíthatják az orosz birodalmat, de homokszem szorult a gépezetbe, mert Sztálinnal nem számítottak. Az után következet 1918. márciusa, a Magyar Tanácsköztársaság, ahol egy csoport liberálisnak mondott értelmiségi proletárdiktatúrát vezetett be. Itt a haszonszerzés félig sikerrel járt, mert a magyar nemzet aranyát ellopva, Bécsbe menekültek.

Mértékadó történészek szerint az első világháború nem fejeződött be, ezért a második csak folytatás volt. A liberálisok a második világháború után újra próbálkoztak: az egyetemistákat felhasználva 1968. március 22-én forradalmat robbantottak ki. Annak ellenére, hogy 1969. április 28-án sikerült megbuktatni De Gaullet, nem értek el teljes sikert.

Az elmaradt hatalomátvétel miatt következett a bosszú: 1970-ben Németországban megalapították a Vörös Hadsereg Frakciót (Andreas Baader, Gudrun Ensslin, Horst Mahler, Irmgard Möller, Ulrike Meinhof), míg Olaszországban a Vörös Brigádokat (Renato Curcio, Margherita Cagol, Alberto Franceschini), A vörös gyilkos csoportok tagjai radikális baloldaliak voltak. Céljuk az állam meggyengítése és a proletár forradalom kirobbantása volt – ezt gyújtogatások, robbantások, emberrablások, gyilkosságok útján akarták elérni.

Ha több mint negyven év után feltesszük a kérdést, hogy hová kerültek azok a szereplők, akik a ’68-as mozgalom élén álltak, akkor elmondhatjuk, hogy: Daniel Cohn-Bendit az Európai Parlament képviselője lett, a Zöldek–Európai Szabad Szövetség pártjának társelnöke, illetve az ugyanilyen nevű frakció környezetvédelmi szakértője. André Glucksmann sokáig a Sorbonne-on tanított, ma dúsgazdag ember és könyveket ír. Alain Geismart egy ideig olyan gyanú övezte, miszerint kettős ügynök lett volna, de ezt ma már senki nem tudná bizonyítani. A nagypolitika oldalán az egykori német külügyminiszter Joschka Fischert köztudottan szoros szálak fűzték a Bader–Meinhof-csoporthoz, ennek ellenére a Schröder-kormány meghatározó embere lett. Az olasz exminiszterelnök, Romano Prodi pedig egy időben a Vörös Brigádokkal tartotta a kapcsolatot.

Elmondható, hogy a jelenlegi Európai Unió politikusainak jelentős hányada a ’68-as generációból került ki, és politikájuk mind a mai napig híven tükrözi azt a szellemiséget, amelyet a ’68-as poszt-marxista ideológia megfogalmazott.

Az 1968 formálta liberalizmus úgy tett, mintha lehetőséget adott volna az értékek közötti választásra és nem kívánt egy kötelező irányt meghatározni. Negyven év után, 2008-ban azonban láthattuk, hogy mindez csak álca volt – a liberalista csak saját eszméjét isteníti – a másként-gondolkodót pedig megsemmisíti.

De liberális hegemónia fél évszázados uralmának a vége felé közeledik. Orbán Vikotor 2018 július 28-án tusnádfördői beszédébem mondta: Vegyünk tehát magunkon erőt, vállaljuk ezt a szellemi vitát és az európai parlamenti választásokra így vértezzük fel magunkat! Nagy pillanat előtt állunk, meglátjuk, bekövetkezik-e, az esély itt van, de nem egyszerűen a liberális demokrácia, az arra fölépült liberális nem demokratikus politikai rendszereknek mondhatunk búcsút a következő év májusában, hanem a ’68-as elitnek is úgy, ahogy van. Ha a ’68-as elit megy, akkor már csak egyetlen kérdésre kell válaszolnunk, hogy ki jön? És erre azt a szerény választ kell adnunk, hogy mi jövünk, higgadtan, nyugodtan, visszafogottan azt kell mondanunk, hogy jönnek a ’90-esek, a ’68-asok helyett jönnek a ’90-esek, az antikommunista, keresztény elkötelezettségű, nemzeti érzelmű nemzedék következik most az európai politikában.

Summa:

Az ember szembesült a halandósággal, aztán megoldásként jött az örökkévalóságba vetett hit – ez volt az emberi történelem legfontosabb mozzanata. Az ember nem képes elviselni a halandóságot az halhatatlanság reménye nélkül. A halhatatlanság reménye pedig a szentség átéléséből ered. A világtörténelem az emberiség halhatatlanság keresésének története.


Emberi lényként tisztában vagyunk azzal, hogy egyszer eljön a vég. De azzal is, hogy családunkon, törzsünkön, nemzetünkön keresztül bizonyos értelemben mégis tovább tudunk élni. Az állam, a nemzetállam az, ami garantálni tudja, hogy ez a továbbélés megvalósuljon – a kultúrán keresztül.

Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke most meghirdette, hogy térjünk vissza nemzeti kultúránk gyökereihez – a kereszténységhez.


Ehhez jó ezer évet kell visszamennünk az időben, a szentistváni Magyarország keletkezéséig, a szentség fogalmáig. A nemzet az, ami halhatatlanságunkat hordozni képes. Ez áll annak hátterében, hogy fiatalemberek otthagyják családjukat és képesek feláldozni magukat a harcmezőn, nemzetük védelmében.

A kereszténységhez való visszatérés szolgálhat azoknak a nemzeteknek, amelyek identitásuk megőrzésért küzdenek a demográfiai apályban, a globlizáció nyomásával szemben. Ez az új orbáni-irány jelenti a reményt Magyarország számára is – ezért tüzték ki a szentistváni keresztes zászlókat a parlament épületére és holnaptól nagy változások elé néz a magyar nemzet.

Lehetséges geopolitikai mozgások Európában

europa

Magyarország

A Magyar Honvédség létszáma 27.800 fő, melyből 10.450-en a szárazföldi erőknél, 5.750-en pedig a légierőnél szolgálnak. A fennmaradó 11 600 fő olyan intézményekben lát el szolgálatot, mint például a katonai hírszerző és elhárító feladatokat ellátó Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, a NATO budapesti Katona-egészségügyi Kiválósági Központja, vagy akár a honvédelmi minisztérium. Rajtuk kívül 44.000 tartalékos mozgósítható első körben.

A honvédség két haderőneme közös parancsnokság (MH Összhaderőnemi Parancsnokság) irányítása alatt áll 2007 óta.

A szárazföldi komponens két gépesített lövész és egy különleges műveleti dandárral, három harctámogató (műszaki, híradós, tűzszerész) ezreddel és egy (vegyvédelmi) zászlóaljjal, valamint egy harci kiszolgáló támogató (logisztikai) ezreddel rendelkezik.

A légi komponensnek három merev-szárnyas (repülők) és két forgószárnyas (helikopterek) repülőszázada van, valamint egy légvédelmi és egy radarezrede. Az alakulatok pontos feltöltöttségi szintje nem ismert, de messze van a száz százaléktól. A legfontosabb támaszpontok Tatán, Debrecenben, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten és Szolnokon találhatóak.

A harci alakulatokat tekintve a régiós mezőnyben egyedül a különleges műveletisek és a Gripen vadászbombázókkal felszerelt repülőszázadunk állja meg magabiztosan a helyét.

Katonáink képzettsége jónak mondható, de a fegyverzet tekintetében az esetek többségében alulmaradunk a szomszédainkkal való összehasonlításban.

A harckocsizó és a tüzér fegyvernem az elmúlt évtizedekben szinte teljesen leépült, mára már csak képességmegőrzés céljával tartják hadrendben az elavultnak számító eszközöket.

A haderőfejlesztés főbb irányvonalait meghatározó Zrinyi 2026 névre elkeresztelt terv arra enged következtetni, hogy a következő években számos téren meg fog erősödni a honvédség (többek között a tüzérséget is megpróbálják feltámasztani), de a rendszerváltás óta eltelt közel három évtized alatt okozott károkat nehéz lesz helyreállítani.

Az ukrajnai válság kitörése óta egyre inkább felértékelődik a védelempolitika az európai vezetők szemében. A NATO védőernyője már korántsem jelent akkora biztonságot, mint ahogy azt az elmúlt évtizedek alatt megszokhatták Nyugat-Európában. A kelet-európai tagállamok ugyan csak relatíve rövid ideje tagjai az észak-atlanti szövetségnek, de a csatlakozást követő másfél évtizedben mi is naiv könnyelműséggel tekintettünk a nemzeti önvédelmi képességek fontosságára.

2014 egy cezúrát jelentett ebből a szempontból. Magyarország és szomszédjaink egyaránt elkezdték növelni védelmi költségvetésüket.

Az elmúlt években végbement és a jövőben tervezett hadieszköz-beszerzésekre hiba lenne fegyverkezési versenyként tekinteni – úgy látom, hogy sokkal inkább a képességek helyreállításáról beszélhetünk.

A jelenlegi helyzet előzményeit ismerve elmondhatom, hogy a NATO-csatlakozást követő időszakban egyes hagyományos fegyvernemek „hibernált képességgé” váltak a honvédségben, mivel az akkori kormányzatok elsősorban a külföldi missziókkal kapcsolatos képességek életben tartását preferálták. Az USA azonban már a kezdetektől fogva kommunikálta szövetségesei felé, hogy ez így nem lesz jó.

A 2000-es évek közepén jelentős leépítés zajlott a Magyar Honvédség eszközparkjában. 2002 és 2010 között kiszórták a nehézfegyverzet java részét a honvédségből, köztük frissen felújított eszközöket is. Ez azért is különösen szomorú, mert NATO-csatlakozásunk kezdetén a RAND Corporation nevű amerikai think-tank által készített kutatás alapján a régiónk élmezőnyébe tartoztunk a haderőnk képességeit tekintve. A honvédség jövőjét illető terveket ugyanakkor biztatónak értékelem.

Ha teljesülnek a Zrínyi 2026 névre elkeresztelt program céljai, egy régiós szinten is erős hadseregünk lehet. Vagyis: onnantól kezdve csak rajtunk múlik, hogy meg tudjuk-e védeni az országunkat vagy esetleg a határon túli magyarokat.

A kevés megmaradt nehézfegyverzetünk a tatai 25. Klapka György Lövészdandár kötelékében lelhető fel. Mindössze harminc T-72-es harckocsink van. Ugyanakkor a honvédelem jelenlegi helyzetével tisztában levők legfeljebb egy tucat hadra fogható harckocsiról beszélnek.

A harckocsizás mellett a tüzérség is csupán képességmegőrzési szerepet képvisel a mai magyar haderőben.

Mindössze 17 darab D-20 152 milliméteres vontatott tarackágyúnk van, amit két évvel a második világháború befejezése után, 1947-ben fejlesztettek ki a szovjet mérnökök. Ezek igencsak elavult eszközöknek számítanak. Harctérre szállításuk és beüzemelésük rengeteg időt emészt fel, emiatt csak korlátozott esetekben alkalmasak a tűztámogatási feladatokra. A vontatott tarackágyúk tüzelési sebességre kiképzett személyzet esetén ugyanakkor nem lehet különösebb panasz, és a lövedékek hatótávolsága is kielégítő.

Honvédelmi szempontból a tüzérség leépítése volt a legnagyobb bűne a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett időszaknak. A raktáron lévők mellett több tucat – összesen több száz – jó állapotú 122 milliméteres Gvozgyika önjáró tarackot vontak ki a honvédség kötelékéből azokban az években.

A kelet-ukrajnai válság újfent rávilágított a tüzér fegyvernem fontosságára a konvencionális konfliktusok során.

A idejétmúlt tarackágyúink mellett csupán 50 darab 82mm-es aknavetőnk van. Ezek kisebb csapatmozgások esetén tudnak csak érdemi segítséget nyújtani ez előretörő erőknek, vagy éppen megállítani a támadó egységeket. A haderő-fejlesztési program kitüntetett szerepet szán a tüzér és páncéltörő tüzérképességek helyreállításának.

A páncéltörő képességet kérdéses darabszámú rakétával rendelkező szovjet rendszer, a Fagot és a Konkursz biztosítja. A honvédség elsődleges páncélozott szállító harcjárműve továbbra is a korszerűtlen BTR-80-as.

Ezek csupán az átlagos kézifegyverekkel szemben nyújtanak védelmet a benne ülőknek. RPG-7 páncéltörő gránátvetővel, vagy a 12,7 mm-es nehéz-géppuskával könnyen meg lehet állítani a BTR-eket.

Nemzetközi szinten is modernnek tekinthető fegyverzettel kizárólag a különleges rendeltetésű dandárban szolgáló katonáink rendelkeznek. Őket viszont elsősorban precíziós műveletekben érdemes bevetni, egy nehézfegyverzettel megtámogatott offenzívát csak diverzáns akciókkal (az ellenséges vonalakon túlra átszivárogva) tudnának valamelyest akadályozni. A speciális egységek légideszant-képességének kiaknázása ugyanakkor problémás, mivel csupán egyetlen repülőképes AN-26-os szállítógépünk van, melyről ejtőernyős ugrást tudnak végrehajtani az erre kiképzett katonáink. Kis magasságból történő ugrást esetén viszont a Mi-17-es szállító helikoptereink alkalmas platformnak számítanak.

A honvédség ugyan már három szállítógépet is beszerzett, ám a két Airbus A319 és a Dassault Falcon 7X csak részben alkalmas katonai feladatok ellátására – de egy erdélyi kommandó akciónál fontosak lehetnek. Ígéret van a kormányzat részéről a hagyományos katonai szállítógépek beszerzésére is.

A légierő gerincét a kecskeméti légi bázison állomásozó 14 darab Gripen vadászbombázó adja, melyeket az utóbbi időszakban szereltek fel éjjellátó képességgel, levegő-föld rakétákkal és földi célok elleni bombákkal. Támadóhelikoptereink felújításonon estek át Oroszországban, az Airbustól rendelt H145M típusú sokfeladatú helikopterek pedig csak a következő években érkeznek meg Szolnokra.

A légvédelem területén igencsak gyengén állunk. A győri légvédelmi rakétaezred mindössze közeli (Mistral) és kis hatótávolságú légvédelmi rakétarendszerrel rendelkezik. Utóbbi modernebb verziójával lőtték le Kelet-Ukrajnában a Malaysian Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járatát.

Az eszközpark mellett rendkívül fontos kiemelnünk a katonáinkat, akik felkészültsége a nemzetközi tapasztalatok alapján kifejezetten jónak mondható. A szövetségeseink általában meg vannak elégedve a magyarok teherbírásával. Erre előszerettel hivatkoznak is a magyar katonai vezetők, amikor a fegyverzet hiányosságai szóba kerülnek.

Ausztria

Az osztrák hadsereg létszáma 22.400 fő, melyből 12.200 szolgál a szárazföldi erőknél, 2.800 pedig a légierőnél. Ezek alapján nagyjából paritásban vannak Magyarországgal. A tartalékokat nézve viszont jóval erősebbek nálunk a maguk 152.200 hadra fogható katonájukkal. A nagy szám hátterében az áll, hogy Ausztriában nem szüntették meg a sorkatonai szolgálatot. Ausztriának a harci alakulatokat tekintve egy páncélos és egy gépesített dandárja van, valamint egy több zászlóaljból álló gyors-reagálású egysége, két hegyivadász zászlóalja, emellett pedig hat regionális lövészzászlóalja van.

A páncélos dandár a német harckocsigyártás büszkeségének tartott Leopard 2-esekkel rendelkezik, szám szerint 56-tal. Kérdéses, hogy ezekből mennyi hadra fogható, az viszont biztos, hogy a magyar T-72-eseknek egy az egyben nincs sok esélyük ezekkel az eszközökkel szemben. Az osztrákoknak papíron 112 Ulan típusú gyalogsági harcjárművük van 30 mm-es gépágyúkkal felszerelve. A magyar hadseregben a BMP-k kivonásával megszűnt ez az eszközkategória. Az Ulanok mellett 78 darab Pandur páncélozott szállító harcjárművet tartanak rendszerben.

A tüzérség tekintetében is jóval erősebbek az osztrákok. 30 darab 155 milliméteres M109 önjáró tarackkal (lenti videó), valamint 90 darab 120 milliméteres aknavetővel rendelkeznek. BILL 2-es páncéltörő rakétáik korszerű eszközöknek számítanak.

A légierejük viszont gyengébb a magyarnál. Az Eurofighter Typhoonjaik nagyjából hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a mi Gripenjeink, de az osztrákoknak csak rövid hatótávolságú légi-harc rakétáik vannak, míg mi közép-hatótávolságú AIM-120 AMRAAM rakétákkal is rendelkezünk.

A légvédelmet tekintve csupán közeli hatótváolságú Mistral légvédelmi rakétarendszer van rendszeresítve az osztrákoknál, emellett 24 darab légvédelmi ágyújuk is van, de ezek egy modern vadászbombázóval szemben szinte esélytelenek.

A hosszú bevezető után végre elérkeztünk kísérletünk első állomásához: Ausztria váratlan offenzívába kezd Magyarország ellen.

A hadtudományban uralkodó alapvetés szerint ahhoz, hogy egy konvencionális fegyveres konfliktus kimenetele nagyjából egyértelmű legyen, a támadóknak háromszoros túlerőben kell lenniük a védekezőkkel szemben. Ez a helyzet a hadseregek jelenlegi állapota szerint nem áll fenn Ausztria és Magyarország között, pláne ha azt is figyelembe vesszük, hogy a támadók nem tudják minden erejüket bevetni, hiszen akkor védtelenül hagynák a hátországukat. Az osztrákok vélhetően kockáztatnának, és a meglepetés erejét kihasználva a lehető legmélyebben nyomulnának be hazánk területére.

Az osztrák fegyveres erők elhelyezkedése lehetővé tenné, hogy különösebb feltűnés nélkül összevonhassák csapataikat a magyar határ mentén. A Felső-Ausztriában állomásozó páncélos dandár mozgatása és a tartalékosok egy részének behívása mindenképp felkeltené a magyar katonai hírszerzés figyelmét, de egy korábban betervezett hadgyakorlat ürügye megnyugtathatja a hazai döntéshozókat.

Az offenzíva vélhetően két fő irány mentén zajlana. Magyarország kulcsa Budapest, így a jelentősebb erőket szinte biztos, hogy a Duna mentén indítanák meg.

Az osztrák harckocsi dandár számára a Mosoni-síkság tökéletes felvonulási terep lehet, az önjáró tarackokkal támogatva Győrig szinte ellenállás nélkül nyomulhatnának előre. A földi célok elleni rakétákkal felszerelt Gripenjeink bizonyos mértékig akadályozhatják mozgásukat, de kérdéses, hogy hány ilyen rakétánk van és hány olyan pilótánk, aki megfelelő tapasztalattal rendelkezik ezek használatát tekintve.

A földi célok ellen csak gyenge páncélozottságú csapatszállítókkal és kézifegyverekkel ellátott győri légvédelmi rakétaezrednek nem sok esélye lenne az osztrák hadoszloppal szemben, bár vélhetően az osztrák különleges alakulatok már a harckocsik megérkezése előtt igyekeznének ellehetetleníteni az ezred védekezését. Az osztrák légierő ugyanakkor még a győri támaszpont elfoglalása után sem játszana túl nagy szerepet a háború kezdeti szakaszában, hiszen a Gripenek már nagyobb távolságból is le tudnák szedni a csupán kis hatótávolságú levegő-levegő rakétákkal rendelkező Eurofightereket.

Sopron környékén ugyancsak várható egy támadás, hisz a Budapest felé törő főerők utánpótlása miatt elsődleges fontosságú a Kisalföld gyors elfogalása és pacifikálása. Az ezen a vonalon meginduló erők szintén érdemi ellenállás nélkül nyomulhatnának Győrig, ahol csatlakozhatnának a főerőkhöz. Az elfoglalt településeken a magyar fegyveres szervek leszerelése és a rendfenntartói feladatok ellátása több ezer katonát kötne le. Elsősorban a kisebb harcértékű egységeket rendelnék ki ezekre a feladatokra, de ezzel már valamelyest csökkenne az offenzíva lendülete.

Az északi iránnyal párhuzamosan délen is megindulhatnának a műveletek. A honvédségi bázisok elhelyezkedése miatt itt se ütköznének komolyabb ellenállásba az inváziós erők. Első számú célpontjuk a pápai repülőtér lehet. Itt jelenleg magyar felségjelzésű C-17-es NATO szállítógépek állomásoznak. Vélhetően a támadás hírére megkezdődne az eszközök evakuálása a keletebbre fekvő repterekre, Budapestre vagy Kecskemétre.

A NATO nyilván rendkívül érzékenyen reagálna egy ilyen helyzetre, de egy katonai beavatkozásról szóló döntés még így is nagyon sok időbe kerülne.

Pápa elfoglalása után két lehetőség áll előttük. Megpróbálnak csatlakozni a Budapest felé törő főerőkhöz, vagy Veszprém és Székesfehérvár irányába manővereznek. Ez nyilván az adott hadi helyzettől függene, de utóbbi rendkívül kockázatos lenne számukra, hiszen a déli offenzíva utánpótlási vonalai már Pápa környékéig is kritikusan megnyúlnának, utána pedig vélhetően tarthatatlan lenne az ellátás fenntartása.

A támadás hírét követő első sokk után a tatai dandárunk fel tudna készülni a védekezésre, és vélhetően addigra már a szolnoki különleges alakulatok is úton lennének.

A Vértes lábainál esélyünk nyílna megállítani az osztrák előrenyomulást vadászbombázóink segítségével, bár hegyivadászaik kellemetlen meglepetéseket okozhatnának nekünk a dombos vidéken. A Debrecenből és Hódmezővásárhelyről érkező alakulataink megérkezéséig mindenképp ki kellene tartanunk, különben megnyílik az út Budapest felé. Sikeres védekezés esetén akár ellentámadásba is átmehetnénk.

Bár számos téren gyengébb a honvédség az osztrák fegyveres erőkkel szemben, egy váratlan offenzíva esetén a kezdeti veszteségektől eltekintve vélhetően jól megállnánk a helyünket. Az osztrákoknak hosszabb távon igencsak meggyűlne a bajuk a villámháborúban elfoglalt területek pacifikálásával, vagy akár csak az új határok védelmével. A nagyszámú ausztriai magyar diaszpóra is komoly diverzáns akciók végrehajtására lenne képes Ausztria belső területein. Katonailag vélhetően rövid időn belül patthelyzet alakulna ki, amit csak politikai alkuval lehetne feloldani, de ez már más lapra tartozik.

Szlovénia

Ha már a nyugati frontról beszélünk, ki kell térnünk Szlovéniára is. Az ország méretéből adódóan igen csak kis létszámú, 7.250 fős haderőt tart fent. Két gépesített lövész dandárjuk van, de az ezredeik zászlóalj nagyságúak. 14 darab M-84-es harckocsijuk van (ez a T-72-es jugoszláv változata), és összessségében 110 páncélozott szállító harcjárművük. A tüzérség tekintetében sajnos hasonló súlycsoportba tartozunk a 2 milliónál is kevesebb lakosú Szlovéniával.

155 milliméteres vontatott tarackágyúból 18 darabbal, 120 milliméteres aknavetőből pedig 50-nel rendelkeznek, emellett izraeli gyártású Spike páncéltörő rakétáik vannak. Légierejük gyakorlatilag nincs, csupán kiképző és szállító repülőik vannak. Légvédelemre csak közeli hatótávolságú, vállról indítható Igla rakétákat tudnak bevetni.

Ezek fényében igazából elméleti szinten sincs nagyon értelme azzal foglalkozni, hogy mi történne, ha Szlovénia megtámadná Magyarországot. Ugyan a nyugati határszél azon részén nincsenek katonai támaszpontjaink, de a Gripenek egészen biztosan meg tudnának akasztani egy esetleges szlovén offenzívát. Arról nem is beszélve, hogy pilótáink – Szlovénia légtérellenőrzése során szerzett tapasztalataik alapján – az agresszor belső terepét is jól ismerik, így hamar semlegesíthetnék radarjaikat, majd ezt követően szinte háborítatlanul semmisíthetnék meg a főbb útánpótlási csomópontokat és egyéb célpontokat.

A különleges műveletekre kiképzett egységeink órákon belül fel tudnák venni a harcot a támadókkal a határmenti nagyvárosokban, így a szlovéneknek nem sok esélye lenne bevenni és pacifikálni ezeket a településeket. Ha nagy véráldozatok árán esetleg mégis sikerülne, a Tatáról addigra vélhetően megérkező erősítés képes lenne visszafoglalni a megszállt területeket. Az ország keleti részéről történő csapatmozgatással pedig ellentámadásba lendülhetnénk.

A jelenlegi szlovén haderő – kis nagyképűséggel – teljesen esélytelen a magyarral szemben, amivel Ljubljanában is tisztában vannak.

A mindössze 102 kilométeres határszakasz felől nem igazán várható támadás még egy súlyos politikai konfliktus esetén sem. Amennyiben mégis sor kerülne erre, a honvédség jelentősebb veszteségek nélkül kezelni tudná a helyzetet.

Horvátország

A horvát fegyveres erők létszáma 15.650 fő. A szárazföldi csapatoknál 11.250, a haditengerészetnél 1.300, a légierőnél 1.250, közvetlenül a vezérkar alatt pedig 1.850 katona szolgál. A szárazföldi erők harci alakulatai egy páncélos és egy gépesített lövész dandárból állnak, a harci támogató egységek közül érdemes kiemelni a tüzérezredüket. (Nekünk csupán egyetlen tüzérzászlóaljunk van a tatai dandárunk kötelékében.)

A Vinkovcében állomásozó páncélos dandár kötelékében szolgáló harckocsizó zászlóalj 75 darab M-84-es harckocsival van felszerelkezve. Ezek a T-72-es szovjet harckocsi továbbfejlesztett jugoszláv változatai. Így a horvátok papíron több mint dupla annyi, ráadásul valamivel korszerűbb harckocsival rendelkeznek, mint mi.

Nem túl fényes kilátások, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a hivatalos statisztika alapján a 30 darab magyar T-72-esnek, jó ha fele áll hadra fogható állapotban.

A horvátok 102 darab M-80-as gyalogsági harcjárművet tartanak rendszerben. A magyar honvédségnek már nincsenek ilyen jellegű eszközeik a BMP-1-esek kivonása óta. Páncélozott szállító harcjárművek (PSZH) terén 222 darabra rúg a horvát arzenál, amely jelentősen kisebb a magyarnál, de eszközeik jóval korszerűbbek a mi BTR-80-asainknál. A PSZH-ik több mint fele finn gyártású Patria (ilyen látható a fenti képen), de van 57 darab modern páncélozott járőrkocsijuk is, amelyekből 20 kétéltű.

A páncéltörő rakétákat tekintve nagyjából ugyanolyan eszközeink vannak, mint nekünk,  de a horvátok a Fagot és a Konkurs mellett rendelkeznek Maljutka, Metyisz és Milan rendszerekkel is. Tüzérképességekben jelentősen erősebbek a horvátok. Tíz darab önjáró tarackjuk van, nyolc 122 milliméteres, 2 pedig 155 milliméteres PzH 2000-es. Vontatott tarackágyúból 64 darabot tartanak rendszerben, aknavetőből pedig 104-et.

Jelentős különbség, hogy a horvátoknak a hagyományos úgynevezett csöves tüzérség mellett rakétatüzérségük is van, összesen 39 különböző indítóplatformmal. Ezeket kis leegyszerűsítéssel úgy kell elképzelni, mint a második világháborús filmekből ismert „Katyusák”, vagy más néven „Sztálin-orgonák” modern változatait.

A szárazföldi erők gyenge csapat-légvédelemi képességet is fenntartanak. Közeli hatótávolságú Strela-rakétáik és 96 darab légvédelmi gépágyújuk is van, melyből 37 önjáró. Ezek az eszközök leginkább csak a helikopterekre jelentenek veszélyt, egy modern vadászgép harci tevékenységét nem igazán tudják akadályozni.

A légierő haderőnemi parancsnokság alá tartozó légvédelmi alakulatok ugyanakkor elég látványosnak tűnnek. A kézből indítható Strela és Igla rakéták mellett nagy hatótávolságú, a korszerű vadászgépekre is veszélyes Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerrel is rendelkeznek. Ezt viszont lehet, hogy csak hazudják, így a váratlan horvát offenzívával kapcsolatos forgatókönyv kapcsán nem fogpm figyelembe venni.

Vadászgépek tekintetében viszont egyértelműen a magyar honvédség dominál. A horvátok jelenleg csak egy repülőszázadnyi Mig-21-sel rendelkeznek, amelyek majdhogynem esélytelenek a Gripenjeinkkel szemben.

Ezek a repülők már a hidegháború kései szakaszában sem számítottak korszerűnek. A horvát légiflotta megújítása már megkezdődött, de az első izraeli F-16-osok 2020 előtt szinte biztosan nem érkeznek meg szomszédainkhoz. Az idejétmúlt orosz harcászati vadászgépek mellett csupán kiképző és szállító feladatokat ellátó repülőik és helikoptereik vannak.

A horvát haditengerészet egységeit relevancia hiányában nem veszem figyelembe az összehasonlító felsorolásban.

Az osztrákokhoz különösen a szlovénekhez hasonlóan a horvát hadsereg sem képvisel akkora erőt, amely már a kezdetektől képes lenne meghatározni egy konvencionális fegyveres konfliktus kimenetelét. Elsősorban csak a határ menti területek vannak veszélyben, bár ügyes manőverekkel akár mélyebben is behatolhatnak Magyarországra. Érdemes újból leszögezni, hogy egy Magyarország elleni művelet során a támadók csak a rendelkezésükre álló erők egy bizonyos részét tudják bevetni anélkül, hogy a hátországuk védtelenné válna.

Egy esetleges támadást megelőző csapatmozgásokra minden bizonnyal felfigyelne a magyar katonai hírszerzés, hiszen az alakulataik országon belüli elhelyezkedése nem kedvez egy északi irányú meglepetésszerű támadásnak. Így vélhetően a gyors sikereket lehetővé tevő lélektani előnyt sem tudnák maradéktalanul kihasználni.

A feltételezett offenzívának két fő iránya lehet. A kisebb erőket igénylő művelet Nagykanizsa bevételét követően a Balaton déli partja mentén tudna előrenyomulni és csatlakozni az ugyancsak ezen a frontszakaszon bevetett egységekhez, melyek feladata a térség egyedüli honvédségi támaszpontjának, a kaposvári logisztikai ezred központjának az elfoglalása lenne.

A horvátok valószínűleg jelentősebb nehézségek nélkül tudnák teljesíteni a kiemelt céljaikat a konfliktus első 24 órájában.

A viszonylag kisebb lélekszámú városok pacifikációja nem kötné le túlságosan a horvát haderőt ezen a frontszakaszon. A további manőverek előtt tehát nem állnának nagyobb akadályok, bár Somogy megye észak-déli irányú dombvonulatai lassítanák az esetleges további előretörést keleti irányba. Komolyabb légicsapásoktól ezen a frontszakaszon nem igazán kell tartaniuk a horvátoknak.

Az Eszék irányából meginduló főerőknek viszont annál inkább. A horvátok itt vetnék be a páncélos dandárjukat, melyet a magyar szárazföldi erők szinte biztosan nem tudnának megállítani a villámháború kezdeti szakaszában. A harcot velük potenciálisan felvenni képes magyar egységek ugyanis Tatán állomásoznak.

A Kecskemétről felszálló Gripenek vélhetően több csapást is mérnének a hadoszlopra, de kérdéses, hogy milyen gyorsan lennénk képesek földi célok elleni bombákkal és rakétákkal felszerelni a vadászgépeinket, illetve, hogy ilyen eszközökből mennyivel is rendelkezünk.

Azt is fontos megjegyezni, hogy korántsem biztos, hogy az összes pilótánk megfelelő kiképzést kapott ezek célba juttatására. A magas költségek mellett a megfelelő hazai gyakorlóterep hiánya is kérdéseket vet fel ez ügyben.

A horvát nehéz-alakulatok elsődleges célja Mohács lehet, ahol megkísérelhetik az átkelést a Dunán. Ennek megakadályozásában játszhat jelentős szerepet a légierő. Ha sikerülne eltántorítani ebbéli szándékuktól a horvátokat, akkor minden bizonnyal északi irányba folytatnák előretörésüket. Kezdetben jelentősebb erőket kötne le Pécs bevétele, de a közrend biztosítását vélhetően a minimálisan szükséges katonai jelenlét mellett a különleges rendőri erőkre tudnák bízni, így az offenzíva lendülete nem akadna meg túlságosan.

A horvátok első körben Szekszárd, majd az M9-es Szent László híd felrobbantása esetén Paks irányába nyomulnának előre. Az offenzíva egyik szárnya könnyen elfoglalhatná a medinai radarállomást, lehetetlenné téve a déli légtér ellenőrzését a honvédség számára.

A paksi atomerőművet az érkező hadoszlop hírére lekapcsolnák, ami komoly áramkimaradásokhoz vezetne országszerte.

A reaktor őrzése lekötné a horvát speciális alakulatok kapacitásainak döntő részét. Dunaföldvárnál megint megpróbálhatnának átkelni, ha állna még akkor a híd a Dunán.

Amennyiben a horvátok bármely eddig említett átkelési szakaszon átjutnának az Alföldre, rögtön Kecskemét felé vehetnék az irányt. A repülőtér elfoglalása komoly fegyvertényt jelentene a számukra, és alapjaiban határozná meg a konfliktus jövőjét. Pár gépet és valamennyi fegyverzetet azért ez esetben is át tudnánk menekíteni Pápára.

Kecskemét bevételére csak akkor van esélye a horvátoknak, ha érdemben nem csökken az előrenyomulásuk sebessége. A hódmezővásárhelyi alakulataink azonban így is oldalba kaphatják őket, vagy akár – kis szerencsével – el is vághatják az utánpótlási vonalaikat, míg a szolnoki különleges alakulataink elkezdhetik kiépíteni a légibázis védelmét. Ha fél napig képesek lennének tartani a támaszpontot, akkor a tataiak és talán a debreceniek is megérkeznének. Ez esetben ellentámadásba lendülhetnénk át, aminek katasztrofális kimenetele lehetne horvát szempontból.

Az elképzelt meglepetésszerű offenzíva első 48 órájában a horvátok komoly eredményeket érhetnének el, ám hosszú távon szinte biztos, hogy nem tudnák megtartani az elfoglalt területeket, legfeljebb a határhoz közel eső részeket.

Szerbia

A szerb fegyveres erők létszáma 28.150 fő. A szárazföldi erők között 13.250-en, míg a légierő kötelékében 5.150-en szolgálnak. A fennmaradó létszám a védelmi minisztérium, a kiképzésért felelős parancsnokság és a ceremoniális feladatokat ellátó gárdaegységek állományához tartozik. Rajtuk kívül 50.150 tartalékost tudnak mozgósítani. A szerb hadsereg harci egységei négy gépesített lövészdandárból és egy különleges műveleti dandárból állnak, emellett a horvátokhoz hasonlóan nekik is van egy önálló tüzérezredük a lövészdandárokban szolgáló tüzérzászlóaljak mellett.

A szerbeknek megdöbbentő mennyiségű, mintegy 212 tankjuk van.

Ezek döntő része a horvátoknál már ismert M-84-es, de 13 T-72-essel is rendelkeznek. A szerbek a csapataik szállítása kapcsán is a kevésbé mozgékonyabb, ám biztonságosabb megoldásban hisznek, így a PSZH-knál jóval komolyabb páncélozottságú gyalogsági harcjárművekből 335-öt tartanak hadrendben. Emellett persze páncélozott szállító harcjárműveik is vannak, de csupán 71 darab.

Páncéltörő képesség tekintetében az orosz Maljutka és a Fagot rendszerekre hagyatkoznak, de vállról indítható páncéltörő fegyvereik is vannak. Tüzérség tekintetében az eddig tárgyalt országok közül ők rendelkeznek a legkomolyabb arzenállal. Önjáró tarackokból 60-nál is többel, vontatott tarackágyúból pedig 132 darab különböző kaliberűvel. A rakétatüzérségük igencsak impozáns: 78 darab 128 milliméteres és 3 darab 262 milliméteres rakéta-sorozatvető rendszerrel bírnak. Szárazföldi egységeik – a horvátokhoz hasonlóan – ugyancsak életben tartották a csapatlégvédelmi képességet, e tekintetben kis hatótávolságú Kubjaik, közeli hatótávolságuk Sztreláik, és 40 milliméteres légvédelmi gépágyúik vannak.

Érdemes kitérni a folyami flottillájukra is, mely a honvédségben is rendszeresített aknászhajók mellett őrhajókkal és csapatok partraszállítására képes vízi-járművekkel is fel van szerelve.

A szerb légierő nem számít túlságosan erősnek. A harci feladatokat ellátó légi flotta törzse Mig-21-es vadászgépekből és jugoszláv gyártású J–22-es harcászati csapásmérőkből áll. Emellett van 9 darab Mig-29-esük is, amelyek nem teljesen esélytelenek a Gripenjeinkkel szemben, de a haditechnikai fölény itt a mi oldalunkon áll annak ellenére is, hogy összességében több vadászgépe van a szerbeknek. Légvédelmük a szárazföldi csapatok mellett tevékenykedő egységekhez hasonlóan Kubokkal és Sztrelákkal operál, de vannak közeli hatótávolságú Igláik és kis hatótávolságú Pecsoráik is. Nemrégiben nagy hatótávolságú Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer beszerzését is belengették, de ez a nyilvánosan elérhető információk szerint még nem történt meg.

Itt érdemes megemlíteni, hogy a szerb hadseregben feltételezéseim szerint nem teljesen elhanyagolható számban teljesítenek szolgálatot magyar származású katonák is, akik vélhetően nem szívesen vennének részt egy Magyarország elleni invázióban. Ez problémát jelentene egy szerb invázió előkészítésekor, de az illetékes szervek minden bizonnyal tudnák kezelni a helyzetet.

A szerb fegyveres erők létszáma nagyjából paritásban van a magyar honvédségével, de a fegyverzet tekintetében jóval erősebbek déli szomszédaink. Alakulataik országon belüli szétszórtsága – a horvátokhoz hasonlóan – nem teszi lehetővé az észrevétlen mozgósítást, amit a vajdasági magyar diaszpórától minden bizonnyal beérkező információk csak még inkább megnehezítenének. Egy gyors csapatösszevonást követő támadás ugyanakkor felkészületlenül érhetné a magyar hadsereget.

Seselyék ma is hangoztatják, hogy tankjaikkal szeretnék felszántani a magyar alföldet.

Az esetleges offenzíva fő iránya a Duna-Tisza-közén haladna az ország szíve, Budapest felé. A szerbek félelmetes erőt képviselő harckocsioszlopait a kezdetekben szinte biztos, hogy képtelenek lennénk megállítani, hiszen az erre valamelyest alkalmas fegyverzet nem a potenciális frontvonal közelében van telepítve. A Gripenek ugyan elkezdhetnék bombázni az előrenyomuló egységeket, de ekkora számokkal nem nagyon tudnának mit kezdeni.

Egy kisebb haderő bevehetné Baját, és folyami flottillájuk segítségével akár lerombolhatnák az északabbra levő Duna-hidakat is, majd elaknásíthatnák a potenciális átkelőhelyeket, megakadályozva a nyugati irányból érkező támadást.

A főerők vélhetően Kecskemét felé törnének előre, hogy kiiktassák a magyar légierőt. Az oldalszárny Szegedet foglalná el, és a Tisza-hidakat – akár légi támogatással – lerombolva akadályozná meg a honvédség hódmezővásárhelyi erőinek gyors harcba bocsátkozását. Ők a szentesi műszakiakkal együttműködve megpróbálhatnának északabbra átkelni a Tiszán, de csak kisebb rajtaütésekre lennének képesek.

Szeged pacifikálásához 3.000 rendfenntartóra lenne szükség, akik többségét vélhetően a tartalékosokból verbuválnák, de nem elképzelhetetlen szerb önkéntesekből felálló paramilitáris egységek részvétele sem a rendfenntartásban.

A kecskeméti légibázist viszonylag hamar elérnék a szerb főerők, ezért a Gripeneket villámgyorsan kellene áttelepíteni Pápára. A szolnoki különleges műveleti alakulatok képtelenk lennének megállítani a páncélozott hadoszlopot.

Egy részüket minden bizonnyal Budapestre küldenék a főváros védelmének megszervezése érdekében, így Szolnok védtelen maradna. A szállítóhelikoptereket és a nemrégiben megérkezett támadóhelikoptereinket, minimális fegyverzettel szintén a fővárosba, vagy Debrecenbe lehetne evakuálni.

Különleges műveletiseink kisebb csoportjai megpróbálhatnának átszivárogni a Vajdaságba, hogy ott hajtsanak végre diverzáns akciókat, megpróbálva elvágni a szerb utánpótlási vonalakat. Ebben segítségükre lehetnének a helyi magyarok is. Bevonásuk a háborúba ugyanakkor minden bizonnyal súlyos konzekvenciákkal járna.

A rácok gerillaakciók nélkül is jelentős erőket állomásoztatnának a Vajdaságban, de ilyen támadások esetén szinte borítékolhatók a véres retorziók a nem is olyan távoli múlt tapasztalatai alapján. Ezt nyilván senki sem akarhatja. Mindemellett a síkvidéki terep sem igazán teszi lehetővé az érdemi dieverzáns tevékenységeket.

Kecskemét és Szolnok elfoglalását követően a szerbeknek nyitva állna az út Budapest felé.

Tatáról eddigre vélhetően megérkezne a fővárosba a honvédség nehézfegyverzete, Győrből a légvédelem, így fel lehetne készülni a város ostromára.

Ez lenne az a pont, amikor minden lehetőséget felhasználva tárgyalóasztalhoz kellene ülni a szerbekkel a háború lezárása, vagy legalább a civilek Budapestről történő kimenekítése érdekében. Közben a debreceni egységek megpróbálhatnának megszervezni Szolnok felszabadítását, ezzel vonva el szerb egységeket a főváros alól.

A szerbek egy ilyen helyzetben vélhetően hajlanának egyik nekik kedvező alkura, hiszen nagyon megnyúlnának az utánpótlási vonalaik, és az eddigre elfoglalt területek ellenőrzése is komoly lekötöttséget jelentene fegyveres erőik számára.

Mi csak komoly véráldozatok árán tudnánk eredményeket elérni, a tűzszünet állandósítása tehát a mi érdekeinket is szolgálná.

A rendezés, vagy a konfliktus esetleges folytatása már elsősorban a politikusok kezében lenne. Minden esetre a szerbek is magyar területeket szeretnének megszerezni.

Románia

A románok komolyan veszik a hadseregüket és titkosszolgálataikat, és történelmi tapasztalatuk, hogy egy szövetség sem örök, végső soron minden ország csak magára számíthat. Magyarországra távolról sem szövetségesként tekintenek, hanem pont ellenkezőleg, politikailag és katonailag egyaránt ellenfélnek tartják.

Emlékezzünk, hogy a 90-es években több hadgyakorlaton is nyíltan szimulálták a románok egy székelyföldi felkelés leverését és a Magyarország elleni hadműveleteket. Az alapvető hozzáállásukon pedig a magyar kormányzati gesztusok sora és a NATO-szövetségesi viszony sem változtatott, ma csak annyi a különbség, hogy ezt nem nyíltan teszik.

Fontosnak tartotta leszögezni, hogy a román polgári és katonai hírszerzés ma is rendkívül aktív tevékenységet folytat Magyarországon, és ennek köszönhetően tökéletesen tisztában vannak gyengeségeinkkel, erősségeinkkel. Úgy látom, hogy ezzel szemben a magyar védelmi szféra, bár már 2010-től pozitív változások kezdődtek, csak az utóbbi pár évben kezdi igazán felfogni a realitásokat, a magyar társadalom pedig még ennél is kevesebbet lát a valódi veszélyekből.

A román fegyveres erők létszáma 69.300 fő. A szárazföldi alakulatoknál 36 ezren, a légierőnél 10 300-an, míg a haditengerészet kötelékében 6500-an szolgálnak. A fennmaradó 16.500 fő közvetlenül a minisztérium vagy a vezérkar alá tartozó háttérintézményekhez tartozik. A román katonai vezetés rajtuk kívül 50 ezer tartalékosra is számíthat.

A román szárazföldi erők két hadosztállyal is rendelkeznek. Ilyen méretű, tízezer főt meghaladó szervezeti egység a jelenlegi magyar honvédségben nincs.

A románok harci alakulatai egy különleges műveleti dandárból, egy felderítő dandárból, két felderítő ezredből, öt gépesített lövészdandárból, egy könnyű lövészdandárból és két hegyivadász dandárból állnak. A harctámogató egységek közül kiemelkedő a rakétatüzér dandárjuk.

A román hadsereg fegyverzete általánosságban – még régiós összevetésben is – elavultnak mondható, de fontos megjegyezni, hogy a magyar honvédségnél jóval több eszközzel rendelkeznek. A számok gyakran eldönthetik az ütközet kimenetelét. Az is számít, ha csak két pontos lövést lehet leadni egy idejétmúlt löveggel. Így is pont kettővel több csapást lehet végrehajtani, mint ilyen eszközök hiányában.

Itt kell kiemelnünk, hogy az utóbbi években jelentős forrásokat kezdtek fordítani a haderő modernizálására.

Idén a román védelmi költségvetés mértéke már eléri a NATO által elvárt GDP-hez viszonyított 2 százalékot, amitől Magyarország még messze van.

Harckocsijaik száma tekintélyt parancsoló: mintegy 460-at tartanak hadrendben. Ezek javarészt a 40-es évek második felében kifejlesztett T-55-ösökből állnak, de 150-re tehető a német közreműködéssel igencsak felturbózott ilyen típusú harckocsik száma, melyek új típusnevet kaptak (TR-85).

A magyar honvédségben mára teljesen megszűnt gyalogsági harcjármű kategóriáról a románok nem mondtak le. A BMP-1 szovjet licenc alapján épített MLI-84-esből 124 darabbal rendelkeznek. Páncélozott szállító harcjárműből (PSZH) pedig 1253 darabjuk van, köztük több tucatnyi modern típusú eszköz is megtalálható. A géppark törzsét ugyanakkor továbbra is az általunk használt BTR-80-asoknál elavultabb PSZH-k adják.

Páncéltörő képességük az orosz technológiára hagyatkozik. Maljutka és Konkursz rakétáik vannak, valamint 100 milliméteres páncéltörő ágyúik és a második világháború idején kifejlesztett SZU-100-as lánctalpas páncélvadászaik.

Tüzérségi eszközeik száma 927-re tehető. A fegyvernem gerincét a vontatott tarackágyúk adják, melyből 122 és 152 milliméteres verzióból is több százzal rendelkeznek. Emellett van 24 önjáró lövegük, 260 darab 120 milliméteres aknavetőjük. De van rakétatüzérségük is: 134 darab román tuningos BM-21 Grad üteg (új nevén APR-40) és 54 darab román-izraeli fejlesztésű LAROM (ezek láthatók az alábbi videón).

A román szárazföldi erők szintén megtartották a csapatlégvédelmi képességeiket, amihez kis hatótávolságú Kubokat és közeli hatótávolságú 35 milliméteres légvédelmi gépágyúkat használnak.

A légierő tekintetében még velük szemben is előnyben vagyunk a Gripenjeinkkel, de ez már nem sokáig lesz így. A románok fő harci repülői jelenleg idejétmúlt Mig-21-esek, ebből két századdal, azaz 25 darabbal rendelkeznek, viszont formálódik már az F-16-osokból álló repülőszázaduk, ami komoly konkurenciát jelent a magyar vadászgépeknek.

A portugáloktól vásárolt használt vadászgépekből 2017-ig 9 darabot szállítottak le. Mivel a román légierőben új típusnak számít az F-16-os, ezért nincs még akkora harcértéke, mint a pilóták és a kezelőszemélyzet által már jól ismert típusoknak. A vadászgépeik fegyverzete ugyanakkor hasonló a magyar arzenálhoz, azzal a kivétellel, hogy a lenti videón látható GPS-irányítású GBU-38-as siklóbombáik is vannak.

A vadászgépeken kívül csak szállítórepülőkkel és szállítóhelikopterekkel rendelkeznek. A légvédelem tekintetében S-75M3 szovjet, és MIM-23 PIP III amerikai gyártású közepes hatótávolságú rakétákkal felszerelt ütegekre hagyatkoznak.

A román haditengerészet egységeinek ismertetésétől és játékelméleti kísérletünk során való figyelembe vételétől relevancia hiányában eltekintek.

Az elején is hangoztatott hadtudományi alapismereteim szerint konvencionális konfliktusok során a támadóknak háromszoros túlerőben kell lenniük ahhoz, hogy a védekezők számára kevés pozitív kilátással kecsegtessen a harc. Ez fennáll a román és a magyar hadsereg között. Ugyanakkor le kell szögezzem, hogy a támadó sosem vetheti be teljes erejét, mert akkor védtelenül hagyná a hátországát, ami román szempontból külön is aggályos.

A román hadsereg potenciálisan három irányból támadhatna Magyarországra. Északon Debrecen és az M3-as autópálya Tiszán átívelő hídja, délen pedig Hódmezővásárhely és Szeged felé törnének előre. A főerők viszont a Budapesttől mindössze alig több, mint 100 kilométerre lévő Szolnokot vennék célba.

Az offenzíva mindhárom szárnyának elsődleges célja a Tisza vonalának elérése lenne. A román cigányok a Tiszántúli területeket tervezik megszerezni.

A támadást megelőző mozgósításról minden bizonnyal értesülne a magyar katonai elhárítás a helyi magyar diaszpórától. A jelentősebb román katonai támaszpontok a Temesvár környéki résztől eltekintve a magyar határtól nagyobb távolságra helyezkednek el, így elkerülhetetlen, hogy látványos csapatmozgások előzzék meg egy esetleges Magyarország elleni hadművelet megkezdését. Gyors csapatösszevonásokkal ugyanakkor nem kellene túlságosan lemondaniuk a meglepetés elejéről. A román infrastruktúra hiányosságai viszont komoly kihívást jelentenének logisztikusaiknak e tekintetben.

A honvédség a beérkező információk alapján valamelyest fel tudna készülni a támadásra, de a Tiszántúl földrajzi adottságai és a román hadsereg – számokat nézve –tekintélyes katonai fölénye miatt csak a nagyvárosok előterében lehetne képes feltartóztatni az inváziós erőket. A debreceni alakulataink akár hosszabb távon is képesek lehetnek az ellenállásra, ha nem kerítik be őket. A hódmezővásárhelyiek úgyszintén, amennyiben Szegedtől délkeletre, a Tisza bal partján sikerül erős hídfőpzíciót kiépíteniük. Szinte borítékolható, hogy a nagyvárosok közelsége miatt a románok elsősorban csak csapataink erőinek lekötésére törekednének, így hadvezetésük a humanitárius és politikai szempontból egyaránt problémás kvázi-ostromok helyett a Budapest felé irányuló előretörésre koncentrálhatna.

Az előrenyomuló támadókkal az ésszerű védelemre való berendezkedés miatt kezdetben csupán a légierőnk tudná felvenni a harcot, ám a tucatnyi Gripen vadászgépünk nem lenne képes megakasztani egy nagyobb offenzívát. Egyébként is kérdéses, hogy mennyi földi célok elleni rakétával és bombával rendelkezünk, illetve a pilótáinknak milyen tapasztalataik vannak ezek használata téren. A románok a békéscsabai radarállomás elfoglalásával viszonylag gyorsan „sötétségbe” boríthatnák az ország keleti felének légterét, így vadászgépeink bevetése is kockázatosabbá válna.

A román hadsereg a hátország védtelenül hagyása nélkül is képes lenne legalább 6 dandárt és két repülőszázadot bevetni egy invázió során.

A magyar honvédség összességében egy repülőszázaddal és három dandár szintű harci alakulattal rendelkezik, melyből kettő található az ország keleti részén. A különleges műveletiek szigorúan tekintve csak papíron alkotnak egy dandárt, hiszen mindössze két zászlóaljból állnak. Egy esetleges offenzíva során a déli és az északi szárnyon egy-egy dandár egyaránt le tudná kötni, sőt adott esetben fel is morzsolni a debreceni és a hódmezővásárhelyi csapatainkat, így a románok 4 dandárral indulhatnának meg az ország közepe felé.

A Szolnokon állomásozó különleges műveleti egységeink és a harci helikopter századunk – nagyjavításból nemrég hazatért – Mi-24-esei, a vadászgépeinkkel együttműködésbe tudnák akadályozni a főerők előrenyomulását, de csak hatalmas szerencsével tudnák teljesen megakasztani azt. Mire a román csapatok a város alá érnének, addigra a szentesi műszakiak segítségével a Tisza-hidakat fel lehetne robbantani, és lerombolni a potenciális átkelőket. Ezzel ideig-óráig megálljt parancsolhatnánk a románok további előretörésnek, de saját műszaki alakulataik képesek lennének biztosítani az átkelést a folyón.

Szolnok bevétele után nyitva állna az út Budapest felé.

A román katonai vezetés az utánpótlási vonalak állapotának fényében döntene a továbbiakról. Ha biztosított a további előrenyomulás, akkor a főerők magva vélhetően megindulna a magyar főváros irányába. A román erők egy kisebb része viszont Kecskemétet venné célba. A katonai repülőtér elfoglalásával megszerezhetnék az eddig vélhetően egyéb úton kivívni nem bírt légi-fölényt.

Rengeteg függne attól, hogy a magyar honvédség milyen gyorsan tudná mozgósítani a dunántúli erőket.

Ha tatai dandár már az offenzíva kezdetén el tudna indulni, akkor akár a kecskeméti repülőtér is védhetővé vállna. Ez esetben minden bizonnyal megakadna a további román előretörés.

Egy váratlan román támadás első 48 órájában potenciálisan az elsődleges célt, a Tisza vonalának elérését tudnák tehát abszolválni az inváziós erők. A fő hadoszlop képes lehet egy hídfő kiépítésére a Tisza jobb partján, ahonnan a háború következő szakaszában folytathatnák az offenzívájukat. A bukaresti román diadalív Budapesten felépítendő párjától azonban nem kellene félnünk, még ez esetben sem.

A magyar honvédség lehetőségei ugyan jelentősen beszűkülnének, ha a támadók átlépnék a Tiszát, de az esetleges fegyveres konfliktus egy másik színtéren komoly kihívásokat rejtegetne a románoknak.

A Románia hegyek által szabdalt középső részén egy tömbben, és helyi szinten többségben élő magyar kisebbség nagy fejtörést okozna a román katonai vezetésnek már egy esetleges hadjárat megtervezése előtt is. A régió földrajzi adottságai és a székelyföldi magyarok beállítottsága miatt muszáj lenne azzal számolniuk, hogy egy Magyarországot célzó offenzíva esetén jelentős partizántevékenység, vagy akár felkelés is kitörhet a hátországban.

Székelyföldet egy Magyarországgal vívott háború esetén megszállt területként kellene kezelniük.

Még akkor is, ha nem történnének komolyabb atrocitások, hiszen az esély meglenne ezekre. Egy nagyarányú, agresszív katonai jelenlét azonban önmagában is okot adhat a fegyveres ellenállás megszervezésére. Ahogy már az előzetesben is írtuk, a román hadsereg a ’90-es években aktívan készült erre az eshetőségre, és támaszpontjaik országon belüli diszlokációja is igencsak érdekes e tekintetben.

A konfliktus első 48 órájában – fegyverek és szervezettség hiányában – szinte esélytelen lenne, hogy a helyiek számottevő akciókat hajtsanak végre a Magyarországra támadó román hadsereggel szemben. Kísérletünk szempontjából így akár el is tekinthettem volna a téma megvizsgálásától, de úgy gondoltam, hogy a témakör érintése nélkül egy potenciális román-magyar konfliktus alapvető kérdését hagynánk megválaszolatlanul.

A gerillaharc megszervezéséhez hosszú időre van szükség. Ezt vélhetően a térségbe beszivárgó magyar különleges alakulatokra bízná a magyar vezetés. Ezen egységeink erősokszorozóként hatnának, és gyors katonai kiképzést követően több partizánsejtet is képesek lennének létrehozni. Velük védett kommunikációs csatornákon keresztül érintkezve akár egy nagyobb ellenállási hálózatot is mozgatni tudnának speciális egységeink.

A kedvező földrajzi terep, a motiváció és a szervezettség mellett ugyanakkor fegyverekre is szükség van a gerillaharchoz. Vélhetően a materiális utánpótlást lenne a legnehezebb biztosítani, hiszen Székelyföld több száz kilométerre fekszik a magyar-román határtól. Az itt áthaladó forgalmat a háború miatt erőteljesen ellenőriznék, így csak hatalmas kerülővel, Ukrajnán vagy Szerbián – nagyon agyafúrt és hazardőr módon, akár a fekete-tengeri hajóútvonalakon – keresztül lehetne fegyvereket vinni a régióba, amit Románián belül külön is ellenőriznének. A hegyes vidék itt is előnyére válna a felkelő székelyeknek, és a nehezen ellenőrizhető hágókon keresztül sikerülhetne bejuttatni a fegyverszállítmányokat. Komoly lemorzsolódással kellene azonban számolni mind anyagi, mind humán téren.

Fontos leszögeznünk, hogy a székelyföldi felkelés elsősorban csak a hazánkra támadó ellenség erőinek lekötésére lenne jó. A gerillaharc a régió civil lakosságától súlyos áldozatokat követelne, így igencsak nehéz döntést kellene hoznia a magyar vezetésnek. A küzdelem intenzitása akkor lenne a legideálisabb, ha úgy vonná el a magyar frontról a legtöbb román erőt, hogy a székelyföldi magyarok biztonsága nem szenvedne jelentősebb csorbát.

A magyarországi harcok szempontjából igazán hasznos feladatot a határhoz közeli szórványban élő magyarok tudnánk végrehajtani, akik információszerzéssel és szabotázsakciókkal tudnák akadályozni a inváziós román erők utánpótlását. Őket azonban jóval nehezebb lenne elérni, így esetleges aktivitásuk vélhetően érdemben nem is befolyásolná a háborút. A „magányos farkas” típusú elkövetők viszont okozhatnak meglepetéseket. A világhálón fellelhető módszerek elsajátítása és a szükséges eszközök beszerzése után már csak egy jó adag bátorságra, és egy kis szerencsére van szükségük, hogy célt érjenek.

Ukrajna

Az ukrán fegyveres erők létszáma 204.000 fő. A szárazföldi alakulatoknál 145.000 szolgálnak, a haditengerészetnél hatezren, a légierőnél pedig 45.000-en. Külön haderőnemként tartják számon a légideszantosokat és a különleges műveleti alakulatokat. Előbbiek köteléke 8.000 főre rúg, míg az utóbbiak létszámáról nincsenek nyilvánosan elérhető hivatalos adatok. A reguláris hadsereg mellett 46 ezerre tehető a nemzeti gárda tagjainak száma. Közéjük tartoznak az Azov zászlóalj nevű ukrán nacionalista, félkatonai szervezet harcosai is, akik a kezdetektől fogva részt vesznek a Moszkva által támogatott felkelők ellen folyó konfliktusban az ország keleti részén. Az ukrán katonai vezetés 900 ezer tartalékossal is számolhat.

A szárazföldi erők főparancsnoksága Kijevben található. A nem közvetlenül a központi vezetés irányítása alatt álló egységek négy regionális parancsnoksághoz tartoznak.

Harci alakulataik két harckocsidandárból, kilenc gépesített dandárból, két hegyivadász dandárból, öt felderítő zászlóaljból és négy gépesített lövészdandárból állnak.

Harctámogató egységeik közül kiemelkedik az öt tüzérdandárjuk és a három rakétatüzér ezredük.

Emellett van egy rövid hatótávolságú ballisztikus rakétákkal felszerelt dandárjuk is.

A külön haderőnemként szereplő ejtőernyősöknek öt dandárja van, a különleges műveletieknek pedig két ezredük.

Az ukrán hadsereg haditechnikai eszközeinek zöme a régi szovjet technológián alapul, bár az utóbbi években egyre több amerikai fegyvert szereznek be az Oroszországgal folytatott konfliktus miatt. A szárazföldi erők 832 harckocsival rendelkeznek, melyek zöme T-64-es, de van 100 db T-72-esük is. További 1200 új harckocsit tartanak raktáron.

Félezernél is több páncélozott felderítő járművük van, közülük számos képes a vízen is közlekedni. A szerbekhez hasonlóan ők is inkább a nagyobb védelmet jelentő gyalogsági harcjárművekben szállítják a lövészeiket a páncélozott szállító harcjárművek (PSZH) helyett. Előbbi kategóriában 1087 eszközzel bírnak, többnyire BMP-2-essel és a variánsaival. PSZH-ik túlnyomórészt a BTR-70-esek és BTR-80-asok, melyekből mintegy 300-at tartanak hadrendben.

A szárazföldi erő páncéltörő képességét a Fagot-, a Konkursz- és a Sturm-rakéták biztosítják. Tüzérségük ugyancsak impozáns. A 122 milliméteres Gvozgyika önjáró tarackból 238, míg a 152 milliméteres Akácijából 235 darabjuk van. Vontatott tarackjaik száma meghaladja a félezret. Rakétatüzérségük 348 eszközt felvonultató arzenálja javarészt Grad-, Uragan- és Szmercs-ütegekből áll, amelyek a lenti videón is láthatók. Mindemellett van még 340 darab 120 milliméteres aknavetőjük is.

A szárazföldi haderőnem egységei rendelkeznek kis hatótávolságú, Sztrela- és Osa-rakétákon alapuló csapatlégvédelemmel és 35 darab Mi-24 típusú saját harci helikopterrel is. A fentebb már emlegetett földi célok elleni kis hatótávolságú ballisztikus rakétás egységnek 90 darab Tocska-ütegük van.

A légierő gerincét a 37 darab Mig-29-es és a 34 darab Szu-27-es vadászgép adja. Emellett van 31 Szu-25-ös csatarepülőgépük és több, mint egy tucat Szu-24-es vadászbombázójuk. Gripenjeink fejlettebbek ezeknél a típusoknál, de a számok egyértelműen az ukránok oldalán állnak. Különösen akkor, ha figyelembe vesszük az igencsak félelmetes képességekkel rendelkező légvédelmüket is.

A fegyvernem 72 közepes hatótávolságú Buk-, és 250 nagy hatótávolságú Sz-300-as ütegből áll (lásd a lenti videót). Utóbbi rakétarendszert a 80-as években fejlesztették ki a szovjet mérnökök, de még ma is komoly veszélyt jelentenek a legmodernebb ballisztikus rakétákra és vadászgépekre.

Az Sz-300-as jelentette fenyegetést Nyugaton is komolyan veszik.

Ezen rakétarendszer egy újabb változatát akarja megvásárolni Törökország az oroszoktól, ami miatt igencsak kihúzta a gyufát az amerikaiknál. Washington nem is hajlandó leszállítani a legfrissebb harci repülőit, az F-35-ösöket a törököknek, mivel a jelenlegi megromlott viszonyban kétséges, hogy Ankara hogyan bánna a két rendszer működéséből származó információkkal.

Még ha figyelembe vesszük az ukrán haderő kelet-ukrajnai harcok miatti igencsak számottevő lekötöttséget, valamint az alakulataik feltöltöttsége, és a haditechnikai eszközeik bevethetősége kapcsán jelentkező problémákat, Kijev akkor is képes több mint háromszoros túlerőben lévő sereget felállítani egy Magyarország elleni invázió esetén.

Hadtudományi alapvetés, hogy a szemben álló felek ereje közötti ekkora arányú eltérés nagyban determinálja a konfliktus kimenetelét, így nem sok mindenbe kapaszkodhatunk. Egy északkeletről érkező támadás esetén még a hazai terepadottságok sem akadályozzák különösebben az ellenséges offenzívát.

Egyedül abban az előre nem mérhető tényezőben bízhatnánk valamelyest, hogy a magyar honvédek hatékonyságát és teherbírását jelentősen növelné a haza védelmében vívott küzdelem.

Az ukránok oldalán viszont ott van a friss háborús tapasztalat.

Az ukrán hadsereg elsődleges célja a Tiszán való nyugodt átkelés biztosítása, és az ezt akadályozni képes magyar erők szétzúzása lehet egy esetleges Magyarország elleni hadművelet kezdetén. Egy ilyen offenzívát megelőző csoportosításokról és csapatmozgásokról borítékolhatóan értesülne a magyar katonai elhárítás a helyi magyar közösség tagjaitól. A teljes meglepetés ereje így elveszne, de ez vélhetően nem tántorítaná el az ukránokat, ha van megfelelő politikai akarat a háború kirobbantására.

Már csak azért sem, mert a meginduló hadoszlopokat potenciálisan egyedül feltartóztatni képes Gripen vadászgépeinket könnyen kiiktathatják a fejlett légvédelmi rakétarendszerüknek köszönhetően. Az Sz-300-as ukránok által rendszeresített különböző típusainak hatótávolsága 75-100 kilométer. Légvédelmi rakétaütegeik a határ közelébe telepítve, Nyíregyháza környékén már alapból biztosítják a légi fölényt számukra.

Az előretörő ukrán csapatokkal mozgó légvédelmi rakétaütegeik ügyes elhelyezéssel meggátolhatják, hogy a Gripenjeink egyáltalán megpróbáljanak harcba bocsátkozni.

Ha csak ezt nézzük, az ukrán vadászgépeknek még felszállniuk sem kellene feltétlenül. A harckocsikkal és rakétatüzérséggel támogatott szárazföldi inváziós erő rövid időn belül fel tudná morzsolni a debreceni egységeinket. A Budapest felé történő előrenyomulást így már csak a Tiszán való átkelés lassíthatná. A szolnoki különleges műveleti alakulataink felrobbanthatnák a folyón átívelő hidakat, de ezzel csak ideig-óráig tudnánk feltartóztatni az ukránokat, és az is biztos, hogy a magyar honvédség szárazföldi erejének teljes aktív létszámát elérő ukrán légideszant és speciális egységek – nyilván csak töredéküket vetnék be, de még így is egy önmagában is jelentős erőről beszélünk – már a háború kezdetén azon lennének, hogy biztosítsák a legfontosabb csomópontokat.

A Tiszán való átkelést akár a Gripenek is megnehezíthetik a hidak és egyéb átkelők pusztításával, amennyiben már az ukrán támadás kezdetén felszállnak. A magyar légierőnek egyébként célszerű lenne még azelőtt áttelepülnie Pápára, hogy az ukránok még jobban megközelítenék a fővárost, hiszen ha az előretörő alakulatokat követő légvédelmi rakétaütegeiket Kecskemét 100 kilométeres körzetében telepítik, akkor már a repülőtérről történő felszállás is életveszélyes mutatvánnyá válhat.

Az ukránok szinte háborítatlan előrenyomulását képtelenek lennénk katonai erővel feltartóztatni. Budapest határában felállíthatnánk a minimális nehéz fegyverzettel bíró tatai dandárunkat, és a győri légvédelmi rakétaezred is bizonyos védelmet tudna nyújtani az ukrán légierő esetleges csapásaival szemben, de csak minimális esélyünk lenne érdemi eredményeket elérni.

A harcedzett ukrán hadsereg előretolt egységei 48 óra alatt különösebb nehézségek nélkül a magyar főváros alá érhetnek.

Ezeket az ukrán terveket bátorítja és finanszírozza Soros, mert ha politikai úton nem döntheti meg a jobboldali-keresztény Orbán-kormányt, akkor mint ahogy már többször nyilatkozta, akár bevetheti az ukrán haderőt is.

Egy esetleges román inváziónál azt nem valószínűsítettem, de az ukrán hadsereg a friss háborús tapasztaltok, a románoknál is jelentősebb túlerő és a kezdetektől garantált légi fölény miatt jóval mozgékonyabb lenne.

Emellett a kárpátaljai magyar kisebbség sem jelent akkora lekötöttséget, mint a székelyföldi. A magyar többségű települések javarészt a határhoz közel, sík vidéken fekszenek, ahol az offenzíva és a megfélemlítés miatt jelentős ukrán erőket állomásoztatnának, így kiterjedt ellenállás nem igazán tudna kibontakozni.

A Kárpátok hágóiban ugyan végre lehetne hajtani az inváziós erők utánpótlását akadályozó diverzáns akciókat, de ilyen – az esetleges háború kimenetelét érdemben nem befolyásoló – rajtaütések megszervezése helyett vélhetően inkább a mielőbbi tűzszünet elérésre törekedne a magyar vezetés, az összes diplomáciai csatornát kihasználva. A fe3ltétel valószínűleg az lenne, hogy Magyarországot átr kellene adni Sorosnak, aki ideglenes kormányt hozna létre Gyurcsány Ferenc pedig megbízott miniszterelnök lenne.

A magyar honvédség jelenlegi fegyverzete ugyanis egész egyszerűen elégtelen arra, hogy egy nagyobb konvencionális támadást megállítson.

Szlovákia

A szlovák fegyveres erők létszáma 15.850 fő. A szárazföldi haderőnemnél 6.250, a légierőnél 3.950 katona szolgál. A fennmaradó létszám a hadvezetés és a kiképző, támogató szervezeti egységek között oszlik meg. A szlovák hadsereg harci alakulatai egy különleges műveleti zászlóaljból, egy páncélos és egy gépesített dandárból állnak.

A szlovákoknak ugyanúgy 30 darab T-72-es harckocsijuk van, mint nekünk. Emellett 239 darab BMP-1 és BMP-1 típusú gyalogsági harcjárművel rendelkeznek. Ebben az eszközkategóriában a magyar honvédségnek nincsenek járművei a saját BMP-ink kivonása óta. Csupán a nagyobb mozgékonyságot, de gyengébb védelmet biztosító páncélozott szállító harcjárműveink (PSZH) vannak. A szlovákok is hadrendben tartanak száznál több PSZH-t, javarészt a BMP könnyített, csehszlovák változatait.

Páncéltörő Maljutka-, Fagot- és Konkursz-rakétáik egy része a gyalogsági harcjárműveikre vannak felszerelve, de vannak „vállról indítható” ilyen eszközeik is. A tüzérségük 19 darab 122 milliméteres D-30-as vontatott tarackágyú mellett saját gyártású önjáró tarackokkal is fel van szerelkezve.

Emellett rakétatüzérségük is van, 30 üteg RM-70-es. A csapatlégvédelem a szlovákoknál sem szűnt meg. Erre a célra közeli hatótávolságú Sztrelákat és Iglákat használnak.

A pozsonyi vezetés az elmúlt hónapokban döntött amerikai F-16-osok beszerzéséről, de a szlovák légierő jelenleg még csak 12 darab Mig-29-es vadászgéppel rendelkezik; ilyenek láthatók a lenti videón.

Nekünk fejlettebb harci repülőink vannak, fejlettebb fegyverzettel. A szlovák pilóták évenkénti repülési óraszáma viszont 90, ami majdnem duplája a magyarnak. Nálunk főszabály szerint – elsősorban anyagi szempontból – csupán 50 órát repülhetnek évente a vadászpilóták a Gripenekkel, ami a kiképzettségi szint tartására is csak bajosan elegendő. Egy külföldi bevetésen részt nem vevő amerikai pilóta átlagosan 3 hónap alatt repül ennyit.

A szlovák légvédelem a közeli hatótávolságú Sztrelák és a kis hatótávolságú Kubok mellett egy ütegnyi, nagy hatótávolságú, Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerrel is bír.

Ez az eszköz, mint a fentiekben már láthattuk, komoly fenyegetést jelent a magyar vadászgépek számára.

A szlovák hadsereg létszáma és eszközparkja alapvetően nem igazán teszi lehetővé, hogy egy konvencionális fegyveres konfliktus esetén a győzelem jelentősebb esélyével lépjen fel a magyar honvédséggel szemben. Emellett több szomszédunkhoz hasonlóan esetükben is egyfajta kitettségként kell számba venniük a javarészt egy tömbben élő magyar kisebbséget.

A szlovákoknak azonban mégis lenne esélyük gyors eredmények elérésére, ha egy feltételezett konfliktus eszkalálódna a két ország között. Két hatalmas előnyük van ugyanis: a szlovák-magyar határtól közúton mindössze 80 kilométerre fekszik Budapest, a szlovákok rendelkeznek a már fentebb is emlegetett Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerrel.

Információim szerint a szlovákok birtokában lévő Sz-300PS verziójú fegyverrendszer maximális hatótávolsága 90 kilométer. A légvédelmi üteg Érsekújvártól délkeletre egy olyan stratégiai ponton telepíthető, amely elméletileg egyszerre védené Pozsonyt, adna védőernyőt a Budapest felé Ipolyság irányából előretörő erőknek, és még a magyar határtól is olyan távolságra lenne, hogy az – egyébként is harmatgyenge – tüzérségünk még csak potenciálisan sem tudná elérni.

A szlovák Sz-300-as üteg csupán alig félszáz rakétával rendelkezik, de a magyar légierő számára még így is vakmerőség lenne a légvédelmi rakétarendszer hatósugarán belül tartózkodni.

A szlovákok fő céljai egy váratlan hadművelet esetén Budapest gyors elérése, a pozsonyi hídfő kiszélesítése, valamint a magyar ellentámadás megakadályozása lehetnek.

Mindegyiknek rövid időn belül teljesülnie kellene ahhoz, hogy szlovák vezetés rábírja a magyar kormányt arra, hogy az ő feltételeik alapján vessünk véget a fegyveres konfliktust kiváltó vitás ügynek. Ez pedig nem lehetetlen. Az offenzíva kezdetén a szlovák erőknek célszerű lenne felrobbantaniuk a pozsonyiakon kívül az összes Duna-hidat. Kiváltképp a komáromit, nehogy a tatai dandárunk ellentámadásba lendüljön. Ezzel párhuzamosan megindulhatnának a további hadműveletek. Viszonylag kis katonai erővel sikerülhetne megszállniuk a Mosonmagyaróvártól északra fekvő pár települést, és lezárniuk az M1-es autópályát, ezáltal rögtön komoly fennakadásokat okozva az egész országban.

A Budapest irányába előretörő harckocsikkal, önjáró tarackokkal és rakétatüzérséggel megerősített szlovák alakulatokat, az Sz-300-as légvédelmi rakétarendszer által a beavatkozástól eltántorított Gripenjeinken kívül nem tudnánk katonai erővel megállítani. Még akkor sem, ha a gyors szlovák mozgósítás – vélhetően – korai észlelése miatt, akadna egy kevés időnk valamelyest felkészülni.

Az esetleges támadás útvonalának közelében ugyanis nincs egyetlen katonai támaszpontunk sem. Talán nem véletlen, hogy egészen a 90-es évek közepéig ezen a kritikus területen két bázisunk is volt. Nagyorosziban állomásozott egy légvédelmi tüzérezredünk, Rétságon pedig egy harckocsiezredünk, melyet feloszlatása előtt pár évvel még dandárszintű egységgé emeltek.

Annak ellenére, hogy a szlovákokat nem tudnánk megállítani Budapest előtt, attól még így sem kellene tartani, hogy főerőik vennék a bátorságot a magyar főváros ostromához.

Ehhez haderejük teljes létszáma is kevés lenne. Elsősorban csak kisebb akciókra, és folyamatos fenyegetésre számíthatnánk, ami persze épp elég önmagában is.

A szlovákok a fő célpontok esetében élvezett légi fölény mellett a szliácsi katonai repülőtér körüli alacsonyabb szintű légvédelem megerősítésével, és a bánkúti radarállomás kiiktatásával jelentősen megnehezítenék az országuk többi részét esetlegesen célba vevő magyar vadászgépek dolgát.

A tatai dandárt és a győri légvédelmi tüzérezredet minél gyorsabban Budapestre kellene vonni, amennyiben a szlovákoknak sikerülne felrobbantaniuk a Duna-hidakat, és főerőik veszélyesen megközelítenék a magyar fővárost. Ezáltal valamelyest mérsékelni lehetne a szlovák blitzkrieg következményeit.

Az ilyenformán alakuló erőviszonyokban érdemi változást csak akkor érhetünk el, ha a különleges műveleti egységeiknek sikerülne kiiktatniuk a szlovákok légvédelmi ütegét. Ez nem lehetetlen feladat, de vélhetően elég jól védenék a stratégiaI fontosságú állást, így egy jó adag szerencsére is szüksége lenne a kommandósainknak.

Egy váratlan szlovák offenzíva következtében kirobbanó háborút jó esélyünk van megnyerni, ha sikerülne megakadályozni, hogy az agresszor elérje elsődleges céljait a konfliktus első 48 órájában. Mindenképpen meg kellene próbálnunk kibekkelni a számunkra könnyen matthelyzethez vezető időszakot. A szlovák haderő állapota nem teszi lehetővé egy hosszan tartó háború megvívását, így ha nem jönne be a villámháborús terv, hamar visszavonulót kellene fújniuk.

Amennyiben viszont sikerülne kiteljesíteniük a meglepetés erejét, akkor a magyar vezetésnek muszáj lenne tárgyalóasztalhoz ülnie az ő feltételeik szerint.

Tanúság

A fejezet végéhez érve kijelenthetem, hogy a szomszédos országok fegyveres erői – egyetlen kivétellel – komoly fejtörést tudnának okozni a magyar honvédségnek, ha váratlanul támadást intéznének hazánk ellen. Hadseregünk nem áll készen egy konvencionális fegyveres konfliktus megvívására. Egy ilyen eshetőségnek persze továbbra is elenyészően csekély az esélye a jelenlegi viszonyrendszerek szerint, de ez nagyon könnyen meg tud változni a jövőben, akár előjelek nélkül is.

Ezzel szemben a katonai képességek csak lassan változtathatóak, még ha meg is van erre a politikai akarat. Az új eszközök beszerzése, a kezelőszemélyzet kiképzése, és a harckészültséghez megfelelő gyakorlat elérése ugyanis igencsak időigényes folyamat.

A magyar honvédség szempontjából különösen égető problémát jelent a páncélozott képességek és a tüzérség majdnem teljes hiánya. Az elmúlt évek fegyveres konfliktusainak tanulsága szerint ezek hiányában egy másodrangú haderőről beszélhetünk csak. Hiába változik rohamosan a hadviselés, a klasszikus erőt képviselő fegyverrendszerek jelenleg még megkerülhetetlenek.

Szomszédaink többsége rendszerben tartotta azokat a régi, de még működő haditechnikai eszközöket, amiket mi több, mint tíz éve leselejteztünk, úgy, hogy a cseréjükről nem gondoskodtunk. Csak találgathatom, hogy kiknek az érdekében állt, hogy így meggyöngítsük az országot. Kiszolgáltatottá váltunk, védtelenek vagyunk.

Légierőnk jelenleg még kiemelkedik a régiós mezőnyből, de ez az előny a környező országok megkezdett haderőfejlesztéseinek köszönhetően hamarosan igencsak mérséklődni fog. Pilótáink speciális részfeladatokra – úgy mint földi célok elleni műveletekre, éjszakai bevetésekre, vagy éppen légi üzemanyag-utántöltésre – való képzettségének javítása, és a repülési óraszámok növelése elengedhetetlen ahhoz, hogy versenyben maradjunk.

A pénz, fegyver és paripa mellett a haderőnk szervezeti működését is célszerű lenne úgy átalakítani, hogy a fiatalokat ne csak bevonzza – már amennyire tujda –, hanem meg is tartsa a honvédség. A humán erőforrásokat háttérbe szorító automatizációtól és robotizációtól még a legmodernebb hadseregek is messze járnak, nekünk pedig végképp megérné befektetni azokba az emberekbe, akik adott esetben az életüket is hajlandóak feláldozni, ha veszedelem fenyegeti hazánkat.

Most Orbánon múlik, hogy az ígéretét betartva végre rendezik-e az évtizedes mulasztások okozta károkat a hadseregnél, vagy továbbra is kiszolgáltatott helyzetben hagyja hazánkat. Persze ebben nagyban közrejátszik a világpolitika is – egyáltalán megengedik-e Orbánnak, hogy erősítse Magyarországot.

Nem utolsó sorban kell megemlítenem barátaim tézisét, hogy Magyarország ellen akár mikor képesek összefogni a Kisantant régi szövetségesi.

Biztató változások

Gripen e
gripen e1471114174449
Gripenek Szeged felett

A Magyar Honvédség Magyarország szuverenitása szavatolásának alapvető intézménye, nemzetközi szerepvállalásait tekintve a külpolitika megvalósításának egyik meghatározó eszköze. A MH alapvető feladata, hogy az Alaptörvénnyel összhangban garantálja hazánk biztonságát, valamint hozzájáruljon szövetségeseink kollektív védelméhez.

A HM a következő haditechnikai felszereléseket vásárolta meg 2018-ban:

  • 44 darab német Leopard2 harckocsit
  • 24 darab német PzH2000 önjáró löveget
  • 16 darab Airbus H225M közepes kategóriájú harci helikoptert
  • 20 darab Airbus H145M könnyű harci helikoptert.

Időközben a HM szerződést kötött az Airbus védelmi és űripari üzletágával légvédelmi rakétavezetési rendszer (SAMOC – Surface-to-Air Missile Operations Center) telepítésére a magyar légierő számára. A létesítmény lehetővé teszi a földi telepítésű légvédelem (GBAD – Ground Based Air Defence) valós adatokon alapuló koordinációját az ország egész területén. A ár cca. 300 milliárd forint.

A Magyar Honvédség így a lehető legrövidebb időn belül meg tudja védeni a kiemelten védett vagy egyéb fontos objektumokat, illetve védekezni tud az ország lakosságára veszélyt jelentő repülő eszközök (repülőgépek, helikopterek, rakéták, drónok) ellen.

Az Airbus úgy fogalmaz, hogy a SAMOC lehetővé teszi a földi telepítésű légvédelem (GBAD – Ground Based Air Defence) valós adatokon alapuló koordinációját az ország egész területén, és mint műveleti vezetés-irányítási rendszer biztosítja az egymással együttműködő harcegységek koordinációját, s képes adatokat biztosítani a légvédelmi rendszereknek az esetleges ellenséges repülő eszközökről. Ennek érdekében a SAMOC a Műveleti Operációs Adatbázis releváns adatait szinkronizálja és osztja meg az egységek között, illetve továbbítja.

A Leopard 2 igazi szörnyeteg: 62 tonnás nehéz-páncélos, high tech kompozit páncélzattal, ami 50-60 centis hagyományos acéllal egyenértékű. Digitális tűzvezető rendszer, lézeres célkereső, lövegstabilizátor, géppuska és infravörös éjjellátó készülék a főbb felszerelések. Lövege 120 milliméteres. A Leopard 2-nek jelenleg a 2A7 jelű változatát gyártják. Az ár darabonként 10 millió dollárra rúg. Ez mostani árfolyamon 150 milliárd forint a 44 darab esetében.

A PzH 2000 önjáró löveg (tarack) a hagyományos és az aszimmetrikus hadviselésben egyaránt alkalmazható. Lövege 155 milliméteres, súlya 55 tonna. Magas fokon automatizált, ami a tűzgyorsaságot is javítja. Lőtávolsága mintegy 30 kilométer. Az ár 6 millió dollár, a 24 darab átszámítva 41 milliárd forint.

A H225M, a Super Pumaként is ismert közepes kategóriájú, többcélú helikopter, kisebb egységek szállítására, ejtőernyős bevetésre is alkalmas. A 16 darab Puma ára 180 milliárd forint.

A H145M könnyű helikopter vételára 15 millió euró, ami a 20 darabnál 90 milliárd forintot tesznek ki. A felszerelés része a vadonatúj, tavaly óta szállított HForce moduláris fegyverrendszer, amely lehetővé teszi a különböző irányított és nem irányított fegyverzet alkalmazását. A rendszer tartalmaz levegő-levegő, levegő-föld, illetve lézervezérlésű irányított rakétákat, 20 mm-es gépágyút, 12,7mm-es géppuskát, valamint 68 és 70mm-es nem irányított rakétákat egyaránt.

2019-ben került sor 4 darab katonai repülőgép, csapatszállító és futárgép beszerzésre. Ezek ára eléri a 200 milliárd forintot.

Közben megindult a korszerű kézifegyverek gyártása is: Ennek keretében 200 000 gyalogsági kézi lőfegyvert Pisztoly, géppisztoly, gépkarabély) fog gyártani a HM Arzenál Zrt. a Ceská Zbrojovka Export nevű cég licence alapján. Ennek értéke 100 millió EUR, azaz 33 milliárd Forint.

Az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) alárendeltjei

Harci alakulatok

  • MH 5. Bocskai István Lövészdandár (Debrecen, Hódmezővásárhely, Hajdúhadház)
    • MH 5/24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj
  • MH 25. Klapka György Lövészdandár (Tata)
  • MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Ezred (Szolnok)
  • MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis (Kecskemét)
  • MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred (Győr)
  • MH 86. Szolnok Helikopterbázis (Szolnok)

Harci támogató alakulatok

  • MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred (Szentes)
  • MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj (Székesfehérvár)
  • MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred (Székesfehérvár)
  • MH 54. Veszprém Radarezred (Veszprém)
    • Radarszázadok: Kup, Juta, Debrecen, Békéscsaba, Medina, Bánkút
  • MH Légi Vezetési és Irányítási Központ (Veszprém)
  • MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (Budapest)
  • MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ (Budapest)
  • MH Béketámogató Kiképző Központ (Szolnok)
  • MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred (Budapest)

Harci kiszolgáló–támogató alakulatok

  • MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred (Kaposvár)
  • MH Bakony Harckiképző Központ (Várpalota)
    • Kiképző Bázisok: Bakonykút, Hajmáskér, Újdörögd, Táborfalva
  • MH Pápa Bázisrepülőtér (Pápa)
  • MH Veszélyesanyag Ellátó Központ (Pusztavacs)
    • Raktárak: Táborfalva, Hetényegyháza, Kál, Hajdúsámson
  • MH Logisztikai Ellátó Központ (Budapest)
  • MH Légijármű Javítóüzem (Kecskemét)
  • MH Katonai Közlekedési Központ (Budapest)
HÁBORÚ 2
Airbus H145M
HÁBORÚ 3
Airbus H225M
HÁBORÚ4
PzH 2000 önjáró löveg

HÁBORÚ 5
Leopard 2 harckocsi
HÁBORÚ 7
SAMOC légvédelmi rakétarendszer
IMG 4079k1
Magyar Honvédség Elit Alakulat

Mire vagyunk képesek avagy mennyit merünk kockáztatni

Hadtudományi alapvetés, hogy a támadóknak legalább háromszoros túlerőben kell lenniük, ha nem a szerencsére akarják bízni a harcok végkimenetelét. Ez az erőviszony – főleg ha a hátország védelmével járó feladatokat is figyelembe vesszük – semelyik szomszédunkkal szemben sem áll fenn a mi javunkra, még csak papíron sem. Ebből adódóan igencsak valószínűtlen, hogy a magyar honvédség bármilyen jelentősebb szerepet játsszon egy súlyos politikai konfliktusban. Ahhoz, hogy a magyar döntéshozók mégis számba vegyék ezt a lehetőséget, szerintem a jelenlegi viszonyok között csak abban az esetben elképzelhető, ha a határon túli magyar kisebbséget létében fenyegető, tömeges atrocitások érnék.

Hiányos katonai képességeinkből adódóan ez esetben sincs túl nagy mozgásterünk, de a határ menti régiókban élő honfitársainkat képesek lehetünk megmenteni. Hajlamosak vagyunk alulbecsülni a régiónkban szunnyadó etnikai feszültségek súlyát, a történelmi tapasztalatok azonban arra tanítanak minket, hogy nem kell sok ahhoz, hogy ezek kiéleződjenek. Akár egy – a térség destabilizálásában érdekelt – külső szereplő is képes lehet felszítani a gyűlölet.

Az esetleges magyar katonai beavatkozást kiváltó tömeges és súlyos atrocitások – józan keretek között – csak ott elképzelhetőek, ahol nagy számban élnek magyarok. A nyugati, délnyugati határszélünk így rögtön kiesne a vizsgálandó területek közül. Ennek ellenére úgy látjuk, hogy hiba lenne nem kitérünk az Ausztriával, Szlovéniával és Horvátországgal szembeni katonai lehetőségeinkre. Ugyan még a fentinél is jóval extrémebb forgatókönyvnek tűnik, de nem zárható ki olyan helyzet sem, amikor akár ezekben a viszonylatokban is valós opcióként merülhet fel egy támadó hadművelet lehetősége.

Ausztria

Ausztriával szemben fontos előnyünk, hogy az egyik legfőbb stratégiai súlypontnak számító fővárosuk közúton mindössze 70 kilométerre fekszik a magyar határtól. A távolság leküzdését különleges terepadottságok nem nehezítik. Ám ennek ellenére is csak egy meglepetésszerű sikereket hozó villámgyors offenzívában bizakodhatnánk. Ha rövid idő alatt egy jelentősebb magyar katonai erő vetné meg a lábát Bécs határában, akkor ügyes nyomásgyakorlással lehetőség nyílhatna a vita rendezésére a mi feltételeink alapján.

Az osztrák hadsereg erőinek átcsoportosítását és mintegy 150 ezer főnyi tartalékosuk mozgósítását követően gyakorlatilag semmi esélyünk nem lenne velük szemben, még akkor sem, ha képesek lennénk megszerezni a légi fölényt. Utóbbi nem elképzelhetetlen, hiszen az osztrákok légvédelme nem túl acélos, és elég sok problémájuk van a kivonásra ítélt Eurofighter vadászgépeikkel. Ráadásul a mi Gripenjeink nagyobb hatótávolságú levegő-levegő rakétákkal vannak felszerelve, azaz már korábban kilőhetnénk az osztrák gépeket, minthogy azok egyáltalán tüzelési pozícióba kerülhetnének.

Komolyabb nehézséget jelenthet ugyanakkor, hogy a légibázisuk a magyar határtól viszonylag távolabb, egy magas hegyek által körülölelt völgyben fekszik.

Már az osztrák katonai támaszpontok elhelyezkedése miatt is igencsak meggondolandó lenne egy esetleges offenzíva. Bécstől délre, Bécsújhely és Kismarton környékén nem elhanyagolható erőik állomásoznak – köztük a nemzetközi szinten elismert osztrák elitalakulat, a Jagdkommando is – , melyek jelentősen tudnák akadályozni az előretörésünk, és akár egy ellentámadásra is képesek lehetnének Sopron irányába.

A Graz környéki csapataik összevonásával a közös, 366 kilométeres határszakasz déli részén is belekezdhetnének egy ilyen műveletbe, így annak a régiónak a védelme is számottevő erőlekötést igényelne részünkről, ami még valószínűtlenebbé teszi egy Bécs elleni villámhadművelet sikerét. Mindezek alapján a jelenlegi erőviszonyokból kiindulva teljesen értelmetlen lenne háborúba bocsátkoznunk Ausztriával még egy rendkívül súlyos politikai konfliktus esetén is.

Szlovénia

Kis nyugati szomszédunk Szlovénia az egyetlen, akivel szemben valóban domináns félként léphetnénk fel, de a háromszoros túlerőben még velük szemben sem vagyunk, hiszen a mi 10450 fős létszámú szárazföldi erőinkkel szemben ők 7250 katonával rendelkeznek. A légi fölény megszerzése gyakorlatilag garantált a konfliktus első percétől kezdve, hiszen a szlovénoknak nincsenek vadászgépeik, és a légvédelmük is csak közeli hatótávolságú vállról indítható rakétákkal bír.

A Murától keletre fekvő részeket viszonylag hamar és nagyobb erőfeszítések nélkül el tudnánk foglalni, de a folyótól nyugatra már jóval nehezebben boldogulnánk a változó terepadottságok, és a megnyúló utánpótlási vonalak miatt. Maribor elérése már komoly előkészületeket követelne. Az ország központját, Ljubljanát pedig az erőink nagyságából adódóan szinte esélytelen lenne úgy megközelítenünk, hogy ne kockáztassuk a támadó erőink bekerítését.

Az országaink közötti feltételezett konfliktust így nem is tudnánk dűlőre vinni, csak még tovább rontanánk a viszonyt, és a rendezés lehetőségét is elodáznánk. Az elfoglalt Muravidék miatt egy kiegyezés akár nekünk kedvező eredményeket is hozhatna, de  az elhúzódó megszállás gazdasági és politikai költségei igencsak kérdésessé teszik, hogy valóban megérné-e a honvédség bevetése Szlovénia ellen.

Horvátország

Horvátországgal szemben már csak az alapvető katonai képességeket összehasonlító táblázatot átfutva sem igazán lenne értelme háborút kezdeményezni, még egy súlyos államközi vita esetén sem.

Egyedüli előnyünk velük szemben a légierőnk, ám már ez sem sokáig lesz így, mivel a horvátok elkezdték leváltani az igencsak elavultnak számító Mig-21-eseiket F-16-osokra. 

A légi fölényt a jelenlegi helyzetet tekintve még ki tudnánk vívni velük szemben, de ezzel önmagában nem sokra mennénk.

Egy esetleges magyar offenzívának, erőink nagyságát figyelembe véve, csak egyetlen iránya lehetne, annak pedig Zágrábot kellene célba venni. A horvát főváros közúton csupán 110 kilométerre fekszik a magyar határtól, ám eléréshez át kell kelni a Dráván és több, nehéz terepadottságokkal rendelkező völgyön is, ami a magyar honvédség jelenlegi állapota miatt lehetetlenné teszi a gyors, meglepetésszerű támadás sikerét.

Egy ilyen offenzívával párhuzamosan nyitva hagynánk az utat egy Eszék felőli ellentámadásnak, amit csak nagy áldozatok árán tudnánk megakadályozni, már ha sikerülne. Ebben régióban állomásozik ugyanis a horvátok páncélos dandárja, mi pedig elég csehül állunk páncéltörő fegyverek tekintetében. Nehezen elképzelhető egy olyan helyzet, amelyben észszerű lenne ezt a kockázatot felvállalni.

Szerbia

Szerbia esetében érkezünk el először ahhoz, a fentebb már ismertetett szcenárióhoz, miszerint a magyar honvédség katonai beavatkozást hajtana végre a határon túli magyar kisebbség védelme érdekében, ha velük szemben tömeges, létüket veszélyeztető atrocitásokat hajtanának végre.

A balkáni háborúk szomorú tapasztalatai alapján nem egészen a fikció kategóriájába tartozik az etnikai konfliktusok kiéleződése a térségben. Ez adott esetben a magyar kisebbséget is érintheti. Déli szomszédunknál 250 000 magyar él, javarészt a Vajdaság magyar határhoz közel eső részén, egy tömbben, de a szórványban élők létszáma sem elhanyagolható.

Lehetőségeink igencsak limitáltak a jóval jelentősebb erőt képviselő szerb hadsereggel és a vélhetően az oldalukon felálló milíciákkal szemben. Légierőnk ugyan modernebb, de a szerb légvédelem kifejezetten erős, így pedig a légi fölény megszerzése is kérdéses lenne.

Sok minden függene a szerb csapatok elhelyezkedésétől. Amennyiben nem teljes erejükkel vennének részt egy feltételezett etnikai konfliktusban – a koszovói helyzet miatti lekötöttségeiket figyelembe véve ez több mint valószínű hosszabb távon is –, akkor csapataink összevonásával a Szabadka és Zenta körüli régiót sikerülhetne megszállnunk, és ott egy biztonsági zónát kiépítenünk a menekülő magyarok fogadására.

Egy ilyen terület létrehozása kapcsán az elmúlt évtizedek nemzetközi válságkezelő misszióinak köszönhetően a honvédség rendelkezik szervezeti tapasztalatokkal.

A teljes Vajdaság elfoglalása hiányos katonai képességeink miatt esélytelen. Csupán egy Magyarországra vezető humanitárius korridor felállítása azonban elégtelen lenne.

Egy kisebb területet mindenképp megszállva kellene tartani legalább a magyar-román-szerb hármashatár közelében, hogy Szeged ne legyen kitéve az igencsak impozáns arzenállal rendelkező szerb tüzérség esetleges támadásának.

A megszállt területen lévő védelmi állások kiépítésével párhuzamosan vadászgépeink vélhetően képesek lennének a délebbre fekvő Duna- és a Tisza-hidak rombolására, és emellett a beszivárgó különleges alakulataink is megnehezíthetnék a szerb csapatok utánpótlását, ezzel lassítva műveleteiket. Adott esetben a szerb vezetés még érdekelt is lehet abban, hogy a helyi magyarok önként távozzanak a biztonsági zónába, ezáltal további vérontás nélkül létrejöhetne az etnikai homogenitás a térségben.

Románia

Romániában él a legnagyobb határon túli magyar közösség, mintegy 1.300.000 fővel. Túlnyomó többségük az ország szívében, Székelyföldön. Egy esetleges etnikai konfliktus rendkívül nehéz helyzetbe hozná a magyar döntéshozókat.

A magyar határtól közel 300 kilométerre fekvő területen élő honfitársaink védelme konvencionális eszközökkel kivitelezhetetlen lenne a románok katonai fölénye miatt.

A magyar honvédség képességei csak közvetlenül a határ mentén élő magyarok kimenekítését tenné lehetővé.

A nagyvárosok közül Nagyvárad és Szatmárnémeti is az elérhető 20-30 kilométeres sávon belül fekszik, de így is komoly szervezésnek kellene megelőznie a mentőakciót, melybe az állami szervek erőforrásain kívül vélhetően magántulajdonban lévő eszközöket, pl. buszokat, teherautókat is bevonnának.

A határ menti terület megszállásának – legfeljebb egy-két stratégiailag fontos település elfoglalásán túl – katonai szempontból nem sok értelme van. Ráadásul a román hadsereg az ország belsejében való lekötöttségei ellenére is jelentősebb ellentámadásba tudna kezdeni ez esetben.

Az a szomorú realitás, hogy a székelyföldiek – katonai szempontból legalábbis – magukra maradnának a kezdetekben.

Később is csak a különleges műveleti alakulataink, és velük együtt fegyverek és egyéb utánpótlás bejuttatásával, vagy szerencsés esetben akár célzott légicsapásokkal tudnának segíteni az ellenállásukat. A terepadottságokat kihasználva ez hatékony módszer lehetne ideig-óráig, de katonailag ez a maximum, amit véghez tudunk vinni.

A patthelyzetté alakuló konfliktust csak diplomáciai úton lehetne orvosolni. Vélhetően elkerülhetetlen lenne külső szereplők (pl. oroszok) bevonása.

Ukrajna

Kárpátalján 150.000 magyar él szinte kizárólag a határ 20-30 kilométeres körzetében. Az ukrán hadsereg erőfölénye elsöprő a magyar honvédséggel szemben, nyílt harcban semmi esélyünk ellenünk.

Nem konvencionális műveletek terén sem túl sok, de mivel alakulataik jelentős része az ország keleti területein összpontosul a donyecki és a krími válság miatt, ezért egy eszkalálódó etnikai konfliktus esetén lehetőségünk nyílhatna a helyi magyarok kimenekítésére. Persze ehhez az is kell, hogy ne szállják meg előtte nagyobb erőkkel a régiót. Az is kérdéses, hogy az ukrán vezetés milyen stratégiát követne egy ilyen esetben.

Nekik is érdekükben állhat, hogy nagyobb vérontás nélkül megszabaduljanak a magyar kisebbségtől.

Ha tevőlegesen is meg akarnák akadályozni a magyar beavatkozást, akkor jobbára csak a különleges műveletei alakulatainkkal tudnánk akadályozni őket ebben.

A kommandósok elsősorban a Kárpátok hágóit tudnák rombolni, ezzel megnehezítve a Kárpátalján állomásozó ukrán csapatok szárazföldi utánpótlását. Fejlett légvédelmi rendszerük miatt már a határ magyar oldalán is bajosan avatkozhatna harcba a légierőnk.

Az ukrán vezetés hallgatólagos beleegyezése nélkül csak óriási erőfeszítések árán, és nem kevés szerencse segítségével tudnánk kimenteni az ott élő magyarokat.

Szlovákia

A teljes népességhez viszonyítva Szlovákiában a legnagyobb arányú a magyar kisebbség a szomszédaink közül. Az 5,4 millió lakosú országban 450.000 magyar él. Egy-két kisebb kivételtől eltekintve döntőrészt a határhoz közel régióban.

Szlovákiával szemben hatalmas stratégiai előnyünk, hogy míg ők is viszonylag könnyen meg tudják közelíteni a fővárosunkat, fordítva ez nekünk még kevesebb erőfeszítésbe telik.

Pozsony külterületei gyakorlatilag szinte közvetlenül a határ után elkezdődnek, és a központ is csak mintegy 15 kilométerre van onnan.

Ezt a távolságot még az egyébként elég siralmas állapotban lévő tüzérségünk is képes lenne leküzdeni egy esetleges beavatkozás esetén. A pozsonyi hídfőnek is nevezett területet különösebb nehézségek nélkül meg tudnák szállni a magyar erők. Ez már önmagában akkora fenyegetést jelent, ami miatt a szlovák vezetés vélhetően hajlandó lenne tárgyalóasztalhoz ülni.

A Pozsony elleni műveletekkel párhuzamosan elsődleges cél lenne, hogy minél gyorsabban kiépítsük a hídfőállásokat a magyarlakta részeken. Amennyiben szükséges, a nyomásgyakorlást felerősíthetnénk azzal is hogy Szlovákia második legnagyobb városa, Kassa ellen is offenzívát indítunk.

A mentőakcióban résztvevő magyar egységeket nagyban gátolhatja a légi támogatás hiánya, ami kérdéses lehet, mivel a szlovákok elég impozáns légvédelmi rakétarendszerrel rendelkeznek. Az Sz-300-as ütegük hatótávolsága miatt elég nagy területen tudnák akadályozni a Gripenjeink harcba bocsátkozását, így még a nagyszabású támadás megkezdése előtt kiemelt fontosságú lenne, hogy a különleges alakulataink kiiktassák a szlovák légvédelmet. Ha ez sikerülne, elég jó helyzetben lennénk, hiszen a mi vadászgépeink könnyedén felveszik a versenyt az ő Mig-29-eseikkel.

A fentiek alapján katonai szempontból Magyarország egész jó eséllyel tudna beavatkozni Szlovákiában, hogy megakadályozzon egy, a helyi magyar közösséget érintő esetleges etnikai konfliktust.

Láthatáron az új európai határok

HÁBORÚ 1

Ismert geopolitikusok a következő évek politikai mozgásait elemezve prognózist készítettek arról hogyan fog alakulni az európai határok:

Az új térkép tanúsága szerint egyébként Ukrajna keleti fele teljes mértékben átmegy Oroszországhoz – az oroszbarát szeparatista mozgalmak most éppen ebben az országrészben erősödtek fel. Ily módon Ukrajna teljes mértékben elveszítené kijáratát a Fekete-tengerre, amelynek egész északi fele Oroszországhoz tartozna.

Az orosz doktrina egyébként nemrégiben, a Krím-félsziget elcsatolását követően, ismét felelevenítette az Új Ororszország – Novorosszija – fogalmát. Mint hangsúlyozta, a cári birodalom alatti Novorosszija által felölelt területek (Harkov, Luganszk, Nyikolájev és Odessza) nem tartoztak Ukrajnához.

Magyarország visszakapná Erdély nyugati felét és a Vajdaságot, Románia egyesülne a Moldovai Köztársasággal, amelytől viszont elszakadna az Oroszországhoz csatlakozó Transznisztria, és ily módon ismét csak határos lenne Oroszországgal, amely igen közel férkőzne a Duna-deltához. De Románia visszakapná az Ukrajnához csatolt Csernovic térségét is, Ukrajna északi fel pedig Galícia néven válna független állammá.

Bulgária is területet veszít – a stratégiai fontosságú Burgas kikötő átmegy Törökországhoz. Oroszország magához csatolja Abháziát is, amely viszont visszakapja Dél-Oszétiát.

A térkép érdekessége, hogy Oroszország veszít is területet: lemondana a Kaukázus térségéről, amely emirátussá alakulna.

Nagy-Britannia széthullik A térkép szerint az Európai Unió államai közül többnek is megváltozik a határa. A módosulásokra elsősorban a kontinens nyugati és középső felében, „Európa szívében” kerülne sor. Ezekben az országokban a belső feszültség, a szeparatista mozgalmak miatt változnának meg a határok.

A szerzők szerint mindez annak is a következménye, hogy a NATO túl sokat akart, túlságosan kiterjesztette határait a keleti irányba.

A „szabály” alól a nagy európai országok sem képeznének kivételt. Nagy-Britannia is szétesne, méghozzá már ebben az évben: a skótok egy megrendezendő népszavazáson az ország függetlensége mellett fognak majd szavazni.

A továbbiakban Észak- Írország és függetleníti magát, illetve egységes államot képez majd Írországgal. Ily módon Nagy-Britannia már csak Angliából és Walesből állana.

A szeparatista mozgalmak jelentős mértékben érintik majd Spanyolországot is, amely elveszíti a Baszkföldet és Katalóniát. A szakértőknek nem volt nehéz a dolguk, hiszen ezeken a területeken már az euró mellett alternatív pénznemek is léteznek, az ottani lakosságnak elege van az Európai Unióból, hiszen a gazdasági és pénzügyi világválság mélyen érintette Spanyolországot. Ráadásul Katalónia lakossága már a függetlenség mellett döntött egy korábbi referendumon.

Független Katalónia ugyan csak a középkor elején létezett, de 20. századi történelmük során a katalánok mindig is törekedtek a függetlenségre, de legalábbis az önrendelkezésre. A Franco halála után elfogadott demokratikus alkotmány a katalán nemzetiségnek is biztosította az autonómiát. A katalánok 2006-ban módosították autonómiarendeletüket, amiben az alkotmányos nemzetiség meghatározás helyett katalán nemzetről beszélnek. A jogilag magasabbrendű kategória pedig immár alapja lehet akár a függetlenségnek is. Katalónia és Baszkföld elvesztése súlyosan érintené Spanyolországot, hiszen ezek a legiparosodottabb területei.

Az „egységes nemzetállam”, Franciaország is területeket veszít. A baszkok ugyanis nem érik be a spanyolországi területükkel, észak felé terjeszkedve Franciaország déli tengerparti övezetének egy részét is magukénak követelik. A történelmi Baszkföld nagyobb terület, az autonóm közösség területén kívül a spanyol Navarre tartományt és a francia Pyrénées Atlantique régió egy részét, Basse-Navarre-t, Labourd-t és Soule-t is magába foglalja. A baszk szeparatisták, az ETA terroristái a teljes Baszkföld szabadságáért harcoltak.

De a franciák elveszíthetik Elzászt és Piemontot is, Elzász Lorraine területét pedig visszakapja Németország, amelyhez az I. világháborúig tartozott. A határmódosulások nagy nyertese egyébként – Oroszország mellett – Németország lenne, amely magához csatolná Luxemburgot is.

Lengyelország – ugyancsak Németország javára – elveszítené Pomerániát, Sziléziát és a porosz területeket. Belgium megszűnne, mint állam, északi fele átkerülne Hollandiához, déli fele pedig Vallónia néven független állammá válna.

A geopolitikusok által megrajzolt térkép szerint Olaszország, valahol a csizma közepén az Ancona-Piombino vonal mentén kettészakadna. Az ország északi fele, Padánia Északi Liga néven alakítana új, független államot. Padánia fogalmát a kilencvenes évek elején az észak-olasz területek elszakadását hirdető Északi Liga támasztotta fel, a terület magában foglalja Olaszország legiparosodottabb, leggazdagabb tartományait – és Dél-Tirolt is. A függetlenségi törekvések komolyságát jelzi, hogy az Északi Liga létrehozta a padániai parlamentet, és nem hivatalos választásokat is szervezett. A függetlenség támogatottsága azonban kérdéses. A padániaiak többsége mindenképpen Olaszország decentralizált átalakítását akarja, a konkrét függetlenség támogatottsága csupán húsz százalék körüli, az elszakadást viszont háromnegyedük tartaná előnyösnek.

c896c36fb730567ebe17c4be8720b043
Katona a XXI. században

Cyberháború

Bevezető

A romantikus hacker képe, mely a ’83-as WarGames című filmben például jól kirajzolódik, a következő: van egy fiú, aki hacker, általában jóképű, tartozik hozzá egy lány, együtt söröznek, buli, Fanta, és megmentik a világot. De ahhoz, hogy valaki hacker lehessen, nem feltétlenül kell zseninek lennie, csak sok szakirodalmat kell olvasnia.

A kolozsvári hacker, Butyka Róbert a YouTube-ot például úgy törte fel, hogy olvasta, felfedeztek egy sebezhetőséget az oldalon. Ő csak kipróbálta, hogy a YouTube kijavította-e a hibát, és mint kiderült, nem. Butyka, aki a NASA szerverét is meghackelte, jellemzően úgy bukott le, hogy Kolozsváron a haverjainak eldicsekedte, mit tett, mire képes, és hagyományos módszerekkel, vagyis besúgással elkapták. Ügyes volt, de rettenetesen nagy dolgokat nem csinált.

A hackerek olyanok, mint Columbo felesége -, mindenki hallott már róla, de senki se látta. A hackerek átlagos gyerekek. Ami jellemző rájuk: általában huszonévesek, saját magukat képezik, mert nem lehet beiratkozni semmilyen hackerképzőre, de ott a Google, az interneten minden megtalálható. Általában beszélnek egy vagy két nyelvet, az angol az alap.

A romantikus, magányos harcos hacker képét az információ-biztonsági szakember szerint ma már el kell felejteni, a múlté. Ha ma a hacker bűnözésre adja a fejét, akkor szervezetten teszi. Például profin spammel, mely nagyobb biznisz lehet, mint a drogkereskedés.

Spammeléssel például rengeteg hamis Viagrát lehet eladni egyetlen szobából, és nem kell hozzá kimenni Kolumbiába lövöldözni, bár kell hozzá egy jó csapat. Például egy számítógépes szakember, egy marketinges, aki szépen megírja a spamlevelet, több nyelvre lefordítja. A befutott pénzt át is kell mosni, stb. Az interneten ma már ötven dollárért 24 órára ki lehet bérelni egy spamküldő rendszert.

Vagy ott vannak a hamis adománygyűjtő oldalak. Jönnek az amerikai választások, várhatóan jópáran hamis oldalakkal gyűjtögetnek majd a liberálisoknak. Egy kis cyberbűnözéshez egyébként nem kell messzire menni, külföldön például Râmnicu Vâlceát hackerville-nek hívják, a városból irányít/irányított néhány srác egy olyan rendszert, mellyel Amerikából nyúlnak/nyúltak le pénzeket.

A hackerek viszont nem mind bűnözők, hanem többségük magasan képzett IT-security szakember, és csak a médiának köszönhetjük, hogy ilyen kép él a köztudatban. Az IT-biztonság azt diktálja, hogy tanuljunk tőlük: egy ismerősöm például munkája során nem egy rendszer sebezhetőségét kutatta fel pont azért, hogy a valódi támadásokat ki tudja védeni.

Sok kormány, cég egyáltalán nem veszi komolyan az IT-biztonságot, márpedig ha két ország egymásnak esik, azt nem fegyveres katonákkal teszi, hanem hamis oldalakkal, dezinformálással, kémkedéssel stb.

Hogy a kormányok mekkorát bakizhatnak a biztonsági intézkedések mellőzése miatt, jól illusztrálják az amerikaiak. Amikor az amerikaiak Afganisztánba küldték a méregdrága lopakodó repülőgépeiket, az afgánok kiszúrták, hogy a műholdas kommunikációval ellátott masinák sima, kódolatlan szöveggel kommunikálnak a bázisállomásokkal. Az afgánok egy ingyenes szoftver segítségével rájöttek, hogy az amerikaiak mely területeket térképezték fel, amiből nem volt nehéz kikalkulálni, milyen célpontokat akartak megtámadni, vagy mi érdekelte őket. Az amcsik dollármilliókat költöttek a lopakodó gépekre, de arra már nem futotta, hogy titkosítsák a kommunikációjukat.

Ki kell találni és meg kell valósítani a B és C kommunikációs alternatívákat, mert ha két ország egymásnak fog esni, elsőkén a mobilkommunikációt fogják megbénítani. De nem azzal, hogy lebombázzák a GSM-tornyokat, hanem mindenki telefonjára eljuttatnak egy vírust, ami lehet, hogy már ott van, csak még nem aktiválták.

Oda kell figyelni a titkosításra, az ipari kémkedésre. Össze kell állítani egy hackerlistát, mely alapján, ha gáz van, mozgósítani lehet az IT-szakembereket. A kormány elvégzett már egy olyan felmérést, melyben arra voltak kíváncsiak, hányan állnának be hackerként önkéntesnek, ha megtámadnák Magyarországot. Kiderült, nagyon sokan.

20 jól képzett szakemberrel akkora támadást lehet mérni egy országra, hogy annak elkezdjen csökkeni a GDP-je. Simán hisztériakeltéssel. Például azzal, hogy a meghackelt internetes lap oldalára kiírják, lemondott a miniszterelnök.

A júzert is manipulálják, nem csak a kódot, ezért nem utolsó sorban ki kell elemezni a múlt támadásait, mert rengeteget lehet tanulni belőle. A stuxnet vírustámadás kitűnő példa erre. A vírust Irán ellen vettette be az amerikai és az izraeli titkosszolgálat, amikor kiderült, Irán urándúsító centrifugákat vásárolt, melyeket egy atombunkerben működésbe is hozott. A vírust egymillió dollárért fejlesztették ki, és a centrifugák működésében okozott üzemzavart.

A stuxnetet külsőleg jutatták be a centrifugákat működtető számítógépes rendszerbe egyszerű USB drive-okkal. A külső hordozókat szétszórták abban a városban, ahol a bunker lapult, és azok előbb-utóbb bekerültek a rendszerbe. Ezt a módszert egyébként máshol is előszeretettel használják.

Körülbelül úgy, mintha egy bank épületében vírusokkal fertőzött cédéket szórnánk szét, melyekre a következőket írnánk: fizetési lista, Kiszel Tünde pucér képei, a magyar gárda tagjai.

Nem árt tehát, ha máris hozzászokunk az olyan kifejezésekhez, mint a cyberWar (kiberháború), az e-soldiers (e-katonák), az e-mercenaries (e-zsoldosok) és a cybercrime (kiberbűnözés). De addig is tiszteljük a hackertársadalmat, legalábbis a nem bűnöző részét, mert ők lehetnek a harmadik világháború hősei.

Cyber

Bővebben

A hadviselés és a számítástechnika kapcsolata egészen ez utóbbi kezdetéig megy vissza: már az első számítógépeket is katonai célú számításokra építették, és ezt követően a hadseregek mindig az informatika legnagyobb (és rendszerint úttörő) felhasználói közé tartoztak.

A modern fegyver- és kommunikációs rendszerek elképzelhetetlenek és használhatatlanok a komplex informatikai háttér nélkül, de egyre inkább megjelennek a személyi harceszközökben és a harcászati eljárásokban is. (Ma már nem számít különlegességnek, hogy a harctéren tartózkodó katona a csuklójára erősített kis képernyőn valós időben nézze a pilóta nélküli felderítő repülőkről továbbított videoképeket.)

Ezzel együtt a számítógépek és a hálózatok a magánemberek és a civil közigazgatás mindennapjaiba is egyre mélyebben ágyazódnak be. Nem csoda, hogy a számítógépek és hálózatok nemcsak segítői, hanem célpontjai is lettek a támadásoknak – beköszöntött a cyberháborúk korszaka.

A modern hadviselésben a cybertér a háború földi, légi, tengeri és kozmikus színterekkel egyenértékű tartománya. Katonai szempontból nem csupán az internetet és az abba bekapcsolt számítástechnikai eszközöket értik rajta, hanem minden olyan, elektronikai eszközökből és számítógépekből álló hálózatot, amelyek részei egy ország támadó és védelmi infrastruktúrájának.

Mára a nagyhatalmak katonai doktrínáiban is megjelent a cyberháború. A cél az úgynevezett cyberfölény megszerzése, ami három elemből áll: a hálózatba kapcsolt elektronikai rendszerekkel az információ biztosítása a kialakult és a várható helyzetről; az ellenség elektronikus információs rendszerei működésének korlátozása és akadályozása; végül a saját információs képességek kihasználása és megóvása az ellenség cybertámadásaival szemben.

Az elméletet követi a gyakorlat is: az USA légiereje már létrehozta saját cyberparancsnokságát (Air Force Cyber Command), amelynek feladata, hogy fizikai és számítógépes támadó eszközökkel és módszerekkel csapást mérjen az ellenséges ország felderítő rendszereire, katonai távközlési hálózataira és vezetési rendszereire, valamint a kritikus információs infrastruktúrákra (internet, mobiltelefon-hálózatok, az energiaellátás irányító rendszerei).

Mindez nem sokban különbözik attól, amit a hagyományos háborúban a légierőtől várnak el. Konfliktus esetén annak is az a feladata, hogy kiiktassa az ellenség vezetési pontjait, hírközpontjait, kommunikációs infrastruktúráját, képességét, és kivívja a légi fölényt, vagyis ugyanezektől a lehetőségektől megfosztja az ellenfelet.

Mind a megelőző légicsapás, mind a cybercsapás célja az, hogy az ellenséges haderő hosszabb-rövidebb időre vezetés nélkül maradjon. A modern doktrínában már nemcsak a légtérben zajlik a megelőző csapás, hanem azt megelőzősen már a cybertérben is.

Miközben a katonai elmélet pontos definíciókat alkalmaz, a napi gyakorlat már korántsem ilyen egyértelmű. Manapság már a hagyományos fegyveres konfliktusok sem feltétlenül nemzetállamok között zajlanak, hanem különféle érdekcsoportok között – gondoljunk csak az USA terrorizmus elleni háborújára, amelyet „negyedik generációs hadviselésnek” hívnak.

Legyen szó hagyományos vagy cybertámadásról, a hadseregek, terroristák, sőt, a bűnözők is sokszor ugyanazokat az eszközöket és módszereket alkalmazzák – természetesen különböző – céljaik elérésére. De ahogyan nem minden lövöldözés számít háborús cselekménynek, ugyanúgy egy internetes támadás – okozzon bármilyen komoly károkat – nem feltétlenül egy cyberháború eleme. Ha hackertámadás következtében leáll az áramszolgáltatás egy területen, az lehet cyberbűnözők, -terroristák vagy éppen cybertámadás műve. Hogy éppen minek kell tekinteni, az alapvetően a támadók motivációitól, céljaitól és a támadás körülményeitől függ.

A háborúhoz fegyverek kellenek – a cyberháborúhoz pedig értelemszerűen cyberfegyvereket kell alkalmazni. (Kivéve persze azokat az eseteket, amikor a másik fél infokommunikációs infrastruktúrájának fizikai elpusztítása a cél.)

Ezek a fegyverek ugyanolyan jellegűek, mint amilyeneket a „civilek” használnak ahhoz, hogy betörjenek más rendszerekbe, adatokat lopjanak bankoktól, weblapokat módosítsanak.

Ezek az eszközök jóval fejlettebbek, mint azok az interneten keringő kódok, amelyeket gyakorlatilag bárki letölthet magának. A hadseregnek rendelkezésére állnak azok a szakemberek és azok az erőforrások, amelyek lehetővé teszik, hogy új sérülékenységeket kutassanak fel a kereskedelmi és egyedi szoftverekben, kódokat írjanak azok kihasználására, majd kimódolják, hogyan tüntethetik el nyomaikat a támadás után. Ezeket a sérülékenységeket és eszközöket persze nem verik nagydobra – megőrzik őket akkorra, amikor egy konfliktusban szükség lesz rájuk.

A mai polgári informatikai rendszerek annyi biztonsági hibától szenvednek, hogy a katonai nagyhatalmak is biztosan rendelkeznek az ezeket kihasználni képes eszközökkel. Az is biztos, hogy vannak sérülékenységek, amelyeket – akár hírszerzési, akár üzleti okokból – nem publikálnak, és ezekhez olyan saját fejlesztésű, speciális vírusokat, férgeket készítettek, amelyeket nem ismer a világ, és amelyek igen nagy kárt tudnának okozni. Bár a titkos vírusok és egyéb kártevők – éppen ismeretlenségük miatt – kezdetben nagy károkat tudnának okozni, működésük mégsem különbözhet olyan nagymértékben a jelenleg ismert internetes fenyegetésektől.

Ebben az esetben pedig előbb-utóbb fel lehet venni a harcot ellenük, különösen, ha a védelemre is nagy erőket lehet mozgósítani. Ha a kiterjedt károkozás, a hálózatok megbénítása a cél, akkor a „cyber-atombombánál” hatásosabb lehet egy jól irányzott, az adott ország internetes infrastruktúrájának kulcselemét leromboló bomba (vagy akár e-bomba).

A cybertámadások formája igen sokféle lehet. Az egyik legnyilvánvalóbb lehetőség az internet nagy részének elérhetetlenné tétele, legalábbis időlegesen. Erre is a fizikai módszer (a legfontosabb nemzetközi kábelek elvágása) lehet a legjobb módszer.

Ha ennél kifinomultabb módszereket akar alkalmazni a hadviselő fél (ahogy a katonai szakzsargon hívja, „sebészi pontosságú támadást végrehajtani”), akkor támadhat egy-egy intézményt, annak kommunikációját vagy hálózatát. Erre számtalan példát láthattunk az elmúlt időszakban, Észtor­szágtól Grúzián át a gázai övezetig. Katonai célpontokról szólva logikusnak látszanak a katonai vezetési pontokon működő hálózatok vagy az utánpótlásokat intéző hálózatok elleni támadások.

Mindezeken túl a civil infrastruktúra, a polgári technológia ellehetetlenítése, blokkolása is a célok között van.

A mobil-, internethálózatok, telefonrendszerek bénítása informatikai eszközökkel egyebek mellett azt készíti elő, hogy a fegyveres támadás esetén a civilek ne segíthessék a védelmet, hiszen ma már egy mobiltelefonnal is lehet mozgóképet készíteni és továbbítani.

A cyberháború célja azonban korántsem csak a pusztítás lehet. Egy nem működő ellenséges hálózatnál stratégiai szempontból sokkal többet ér egy olyan hálózat, amelyen észrevétlenül le lehet hallgatni a rajta átmenő kommunikációt, hasznos információhoz jutva ezáltal.

Ennél már csak az ér többet, ha az adott rendszert a saját céljaim szolgálatába tudom állítani: olyan hamis bemeneti adatokkal látom el, amelyek alapján az ellenoldali döntéshozók rossz – de az én céljaimnak megfelelő – döntésekre jutnak.

Ha elferdített vagy hamis információkkal az egyik fél eléri, hogy az ellenfél katonái vagy a civilek pánikba essenek, demoralizálódjanak, azzal máris közelebb jutott céljainak eléréséhez. Minden esetleges túlzása ellenére jó példa erre a Die Hard 4.0 című film, ahol is az infokommunikációs rendszereket ellenőrzésük alá vonó terroristák a lerombolt Capitolium képét táplálják be az országos tévéhálózatok adásába.

Az információs hadviselés középpontjában már az információ, az információs dominancia megszerzése áll. A dominancia ebben az esetben nem csupán a harctéri információk feletti uralmat jelenti, hanem a közvélemény befolyásolását, megnyerését is.

Minden konfliktusnak legalább két narratívája van, hiszen mindkét fél a saját igazát igyekszik bizonyítani. Ha viszont az egyik fél információs fölényre tesz szert, és így információs dominanciát vív ki – mint tette azt Oroszország a Grúzia elleni konfliktus idején –, akkor gyakorlatilag csak az általa kialakított kép jut a világ közvéleményének tudomására.

„Ha a világot magad mellé tudod állítani, akkor gyakorlatilag neked van igazad” – összegzi a némiképp cinikus tanulságot a biztonsági szakértő.

A cyberhadviselés egyik legfőbb célpontja az infokommunikációs infrastruktúra, így ennek védelme elsődleges fontosságú. Minél nagyobb mértékben támaszkodik egy társadalom az infokommunikációs technológiákra napi működésének során, annál sebezhetőbbé válik a cybertámadásokkal szemben.

Mivel az informatika ma már gyakorlatilag minden iparágban meghatározó szerepet játszik – mind kommunikációs csatornaként, mind pedig az alapműködést támogató technológiaként –, ezért az egyik legfontosabb infrastruktúrának számít a távközlés és az informatika, az energetika és a közlekedés mellett.

A rossz hír az, hogy ezeknek a rendszereknek a védelme még sok kívánnivalót hagy maga után. Önámítás lenne azt gondolni, hogy ezek mentesek lennének az informatika szokásos gyengeségeitől.

Ráadásul kialakult egy ördögi kör: azért, hogy a szolgáltató minél jobb szolgáltatásokat tudjon kínálni, egyre több informatikát alkalmaz, a hagyományos – és alapvetően izolált, így meglehetősen biztonságos – termelői rendszereket összekapcsolják az informatikai hálózatokkal, ami viszont ismét csak növeli a sebezhetőséget.

A veszély valós, még ha attól nem is kell tartanunk, hogy terroristák vagy egy ellenséges állam megbéníthatja egy ország fontos infrastruktúráit olyan módon, mint ahogy a már említett Die Hard 4.0-ban bemutatták.

Ugyanakkor a figyelmeztető jelek szaporodnak: a filmben a „rossz fiúk” behatoltak a közlekedésirányítási rendszerbe, és a lámpákat mindenütt zöldre állítva idéztek elő közlekedési káoszt a városokban.

Egy minapi hír szerint pedig ismeretlen hackerek a texasi Austin városában betörtek az elektronikus közlekedési táblákat irányító informatikai rendszerbe, megváltoztatták a jelszavakat, és néhány forgalomelterelésre figyelmeztető tábla szövegét. Ezek a hackerek szerencsére csak vicces üzeneteket – „Vigyázat, zombiveszély!” – hagytak az autósoknak.

Magyarországon is oda kell figyelni ezekre a veszélyekre, mert a fenyegetettség már nagyon lényeges. A nagy infrastruktúrák központi működést irányító rendszerei viszonlag jól védettek a külső behatolások ellen, ami viszont már korántsem mondható el a szolgáltatási környezetet jelentő rendszerekről (számlázás, ügyfelek adatai). Ezeken keresztül magát a szolgáltatást nem lehet megbénítani, de az előfizetők, felhasználók adatainak megszerzésével igen komoly károkat lehet okozni.

A kormányzat felelőssége a kritikus infrastruktúrák védelmében mindenki másénál nagyobb. Egyrészt azért, mert az állam maga az egyik legnagyobb infrastruktúra-tulajdonos, másrészt pedig azért, mert a szabályozáson keresztül az összes többi infrastruktúra-tulajdonosra képes hatni.

Az állam például azzal is járhatna elöl jó példával, hogy infokommunikációs rendszereinek biztonságáról nem utólag gondoskodik, hanem már a tervezés fázisában figyelembe veszi a várható kockázatokat, és felkészül azok kivédésére. Ez ugyanis nem csupán csökkenti a veszélyeket, hanem jóval kevesebbe is kerül, mint az infrastruktúrák utólagos megerősítése.

Az államnak hasonlóképpen kellene eljárnia, mint az üzleti élet szereplőinek, teszi még hozzá: a nemzeti kritikus infrastruktúrákra vonatkozóan ugyanúgy kellene katasztrófavédelmi tervet (disaster recovery plan) készíteni, mint ahogy egy bank csinál ilyet saját számítóközpontjára.

Az is igaz viszont, hogy állami szinten sokkal nehezebb meghatározni a kockázattal arányos védekezés mértékét. Nemcsak a kockázatok változnak napról napra a nemzetközi helyzet és az informatika fejlődésének következtében, de a káresemények anyagi hatásainak kiszámítása is nehézségekbe ütközik. Egy bank meg tudja mondani, hogy mennyibe kerül neki félnapi leállás, de ki vállalkozik annak kiszámítására, hogy nemzetgazdasági szinten milyen károkat okoz egy országos vasútvonal kétnapos kiesése vagy egy fél megyére kiterjedő egynapos áramszünet?

A biztonságpolitikai tanácsadó szerint csak akkor lehet hatékonyan fellépni a nemzeti kritikus infrastruktúrák védelmében, ha az erőfeszítéseket viszonylag magas szinten összefogja a kormányzat. Magyarországon számos helyen – a CERT-ben

https://nki.gov.hu/intezet/tartalom/kapcsolat/

a Nemzeti Nyomozó Irodában, a BRFK-n és természetesen a Nemzetbiztonsági Hivatalban – is foglalkoznak a cybertérből érkező fenyegetésekkel, illetve azok elhárításával.

https://nbsz.gov.hu/?mid=3

Ezek koordinálására, a párhuzamosságok kiküszöbölésére, a védelmi tervek hatékonyságának felmérésére külön intézményrendszerre lenne szükség – én még egy ezzel a feladattal megbízott államtitkárságot, kormányhivatalt is el tudnák képzelni, amely többek között más nemzetek hasonló intézményeivel tartaná a kapcsolatot.

Szabályozni kell az incidensek kezelésének és nyilvánosságra hozatalának folyamatát is. Egy jól működő információvédelmi szervezet nem csupán a már bekövetkezett események felderítésével foglalkozna, hanem aktívan tenne azért, hogy a cybertámadások a lehető legkisebb kárt okozzák.

A cyberterrorizmus és a cyberbűnözés elleni védelem csak globálisan lehet igazán hatékony. Ennek érdekében szükség lenne olyan nemzetközi szerződésekre, amelyek lehetővé tennék a közös fellépést az internet globális infrastruktúráját használó bűnözői csoportok ellen. Ha pedig a cyberbűnözők ellen hatékonyabban tudunk védekezni, akkor egy cyberháború sem okozhat akkora problémát.

Vírusháború avagy emberiség irtás biológiai fegyverrel

1283898 1
Koronavírus terjedése a világban

A vírusháború 2019 december 3-án kezdődött – de az előkészületek már évek óta folynak. De nézzük az előzményeket:

Frank Olson, az amerikai hírszerzés mikrobiológusa 1953-ban vesztette életét, amikor kiugrott egy New York-i szálloda tizedik emeleti ablakából. A CIA csak 1975-ben ismerte el, hogy kilenc nappal az eset előtt Olsonon pszichedelikus drogot, LSD-t teszteltek. A mikrobiológus az erős kábítószer katonai felhasználását célzó program vezetője volt. Újságírók és nyomozók azóta próbálják feltárni a férfi halálának körülményeit;, az esetről legutóbb 2017-ben készült dokumentumfilm-sorozat. Olson halála azonban csak az egyik különös történet, ami az Egyesült Államok katonai orvoskutatói bázisához, Fort Detrickhez köthető. A hidegháború idején a keleti parton fekvő támaszponton zajlott például az amerikai biológiai és vegyi fegyverek fejlesztését célzó katonai program, nem meglepő tehát, hogy könyvek, filmek, képregények kedvelt helyszínévé vált.

Fort Detrick a koronavírussal összefüggésben is felmerült már, az azonban meglepte a közvéleményt, hogy egy magas rangú kínai diplomata a Twitteren is felveti az amerikai hadsereg és a járvány közötti kapcsolatot sejtető összeesküvés-elméletet. A pekingi külügyminisztérium szóvivője, Csao Licsien (Zhao Lijian) azt sugallta a közösségi oldalon, hogy az Egyesült Államok nem kellően átláthatók a vírus terjedésével kapcsolatban, egyben kijelentette: az is elképzelhető, hogy az amerikai hadsereg vitte a vírust a közép-kínai Vuhanba.

A diplomata ugyanakkor érzékeny pontra tapintott, Washington ugyanis valóban titkolózik az amerikai járványhelyzettel kapcsolatban. Erről korábban a nyugati sajtó is több cikket közölt, majd szerdán a Fehér Ház arra utasította a szövetségi egészségügyi hivatalokat, hogy titkosítsák valamennyi, a koronavírussal kapcsolatos magas szintű megbeszélés jegyzőkönyvét. Ilyen gyakorlatra amerikai hírportálok szerint korábban nem volt példa. Donald Trump a Twitteren osztott meg egy bejegyzést, amelyben a betegséget Kína-vírusnak nevezik, ami egybevágott nemzetbiztonsági tanácsadója, Robert O’Brien megjegyzésével.

Találgatások


Egyes hírforrások szerint a koronavírus már 2019 októberében is létezett, ekkor Bill Gates alapítványa szervezett egy csúcstalálkozót a világelitnek, ahol koronavírussal szimuláltak egy világjárványt. Gates továbbá olyan intézményeket támogat, amelyek koronavírussal kapcsolatos kutatásokat végeznek, ráadásul az általa finanszírozott Pirbright Intézet már 2015-ben szabadalomként jegyeztette be a koronavírust.

A vírus akkor bukkant fel mikor Vuhanban volt a nemzetközi katonai olimpia, ahol egy amerikai delegáció is jelen volt. Érdekes párhuzam ezzel az 1972-es Jugoszláv variolavera járvány története.

Jellegzetes elmélet ebben a csoportban, hogy a szabadkőművesek-rotsildok-bilderbergek-sorosék- zukerbergerék valamint bill gates és a gyógyszermaffia laboratóriumai biológiai fegyvert állítottak elő, ez volna a koronavírus, amit aztán Kína, Irán és az EU ellen használnak fel egy világkormányt megerősítő háború keretében. Felvetődik a kérdés, hogy Orbán Viktornak 2019. júliusában, hogyan voltak információjai a 2020-ban bekövetkező gazdasági összeomlással kapcsolatosan?

Vegyük sorra a tényeket. 2019. október 18-án egy, a Bill Gates alapítványa által támogatott kutatócsoport Event 201 néven pandémiagyakorlatot tartott New Yorkban, amelyen egy világjárvány kitörését szimulálták. A világjárvány a szimuláció szerint egy dél-amerikai sertéstelepről indult, tehát először állatról emberre terjedt, majd emberről emberre is, és hamarosan szétszóródott az egész világon.

A szimulációt alig három hónappal a kínai koronavírus-járvány kitörése előtt mutatták be a résztvevőknek, akik a YouTube-on is megtalálható videó szerint globális üzleti szereplők voltak, illetve az egészségpolitika, a civil társadalom és a tudomány neves képviselői: Tom Inglesby, a Johns Hopkins Egyetem egészségbiztonsági központjának igazgatója, Adrian Thomas, a Johnson & Johnson elnökhelyettese, Martin Knuchel, a Lufthansa Group Airlines kríziskezelésért, sürgősségi ügymenetért és folytonosságért felelős főigazgatója, dr. Christopher Elias, a globális fejlődés program elnöke a Bill & Melinda Gates alapítvány részéről, és prof. George F. Gao, a Kínai Betegségmegelőzési Központ vezérigazgatója, a Kínai Tudományos Akadémia Mikrobiológiai Intézetének professzora, a Kínai Biotechnológiai Egyesület és az Ázsiai Biotechnológiai Szövetség elnöke.

Számítottak vajon egy esetleges járvány kitörésére, vagy csak arra gondoltak, hogy jobb félni, mint megijedni? Nem tudni. Az Event 201 videójából az derül ki, hogy a 65 millió halottról szóló forgatókönyvet azért jelenítettek meg, hogy bemutassák, mi történne, ha nem lenne globális összefogás, és nem tennének a kormányok semmit a járvány megfékezésére. Akkor lenne 65 millió halott, e nélkül a nagyon erősen javasolt globális együttműködés nélkül, mivel ráadásul ma még nincs a vírus ellen védőoltás. Ebben a megfogalmazásban is elég rémisztő.

Bill Gates Alapítvány egy olyan intézményt is támogat, amely koronavírussal kapcsolatos kutatásokat folytat. Ez a Pirbright Institute. Az intézetet a brit kormány is pénzeli. Ez az intézet 2015-ben szabadalmaztatta a vakcinagyártáshoz szükséges koronavírust. Az Európai Szabadalmi Hivatal 2018. november 20-án a kérelmet jóváhagyta és EP 3172319A1, valamint EP 3172319B1 nyilvántartási számokon a szabadalmat bejegyezte. Az EP 3172319B1 szabadalmi bejegyzés iránti kérelem összesen 14 pontból áll, amely egyebek közt az alábbiakat tartalmazza: 1. Élő, legyengített koronavírus, ez magában foglal egy poliprotein által kódolt replikáz génvariációt, amely egy mutációt tartalmaz. 2–9. A vírus különböző replikáz-génvariációi.

A BIZONYÍTÉK


A valóság


A vírusok képtelenek az önálló szaporodásra, és gazdasejt nélkül nem is tudnak sokáig életben maradni. Éppen ezért sokan vitatják azt is, hogy a élő szervezetnek tekinthetők-e, bár ez inkább akadémikus kérdés, gyakorlati jelentősége – főként e kritikus időkben – nem sok van. Ennél sokkal fontosabb, hogy megértsük a vírus működési mechanizmusait, amihez ma már összehasonlíthatatlanul ütőképesebb eszközrendszer áll a rendelkezésünkre, mint akár csak néhány évtizeddel ezelőtt is. A felbukkanása után nem sokkal, alig néhány nap alatt megszekvenálták az újkoronavírus genomját, azóta pedig egyre jobban megértjük a génjei működését is.

Mind a 30 ezer nukleotidját és minden fehérjéjét ismerjük már (nincs neki sok, csak 29), és arról is van fogalmunk, hogy mi a legtöbb protein funkciója. E tudás alapján már ma is számos támadási pontot azonosítottak a kutatók, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy egy gyógyszer semlegesítse a vírust. Persze, ez mindaddig csak elmélet, amíg a szer a klinikai vizsgálatok során nem bizonyul hatásosnak.

A vírus 30 ezer bázisához képest az emberi genom 3 milliárd bázisból áll (tegyük hozzá, nincs mindig egyértelmű összefüggés a genom mérete és az élőlény fejlettsége között). Minthogy a koronavírus RNS-vírus, ezért az örökítőanyaga nem DNS-ből, hanem ribonukleinsavból áll. Ez a genetikai kódban is változást eredményez, hiszen a DNS timin (T) nevű bázisa helyén uracil (U) áll. A sejt fertőzésekor a vírus beinjektálja az örökítőanyagát, amely a sejt fehérjeszintetizáló apparátusát meghekkelve legyártatja a gazdaszervezettel a saját összetevőit. Ezek aztán összeállnak, kirobbannak a sejtből és a folyamat megsokszorozódva folytatódik tovább.

A járvány eredetét kutatva Kínában, ahol decemberben figyeltek fel a rejtélyes tüdőgyulladásos betegségekre, Si Csengli, a vuhani Virológiai Intézet kutatója a Kína és Mianmar határvidékén hegyi barlangokban élő denevérekben megtalálható koronavírusra vezette vissza a SARS-CoV-2 eredetét. A két vírus génállománya 96 százalékban egyezett, ám a denevérvíusokban nem volt meg az az S-protein, amelyen keresztül az emberi sejtekhez kapcsolódna. Ezt az S-proteint egy kantoni és egy hongkongi kutatócsoport végül jávai tobzoskákban található koronavírusokban azonosította, ez alapján feltételezte több kutató is, hogy a Kínában kedvelt ételnek számító tobzoska lehetett az a közvetítő, amely a denevérek és az ember között közvetítette a vírust.

Csakhogy Lipkin és társai szerint az embereket fertőző SARS-CoV-2-nek van egy olyan mutációja, mely sem a denevérekben, sem a tobzoskákban talált vírusokban sincs jelen – vagyis kevésbé valószínű, hogy állatról terjedt át emberre a mostani járványt okozó változat.

Ez az állatokban talált koronavírusokból hiányzó a mutáció teszi alkalmassá a vírus S-ptoreinjét arra, hogy interakcióba lépjen a furin nevű enzimmel, mely az emberi szervezetben széles körben jelen van. Márpedig vizsgálatuk szerint ez teszi igazán alkalmassá a SARS-CoV-2-t arra, hogy behatoljon az emberi sejtekbe.

Elképzelhető, hogy ez a mutáció még az állati rezervoárban bekövetkezett. Két másik új típusú koronavírusnál, a SARS-ot és a MERS-t okozó koronavírusoknál is ez történhetett, legalábbis az ezek állati forrásának tekintett cibetmacskákban és tevékben található vírusok genetikailag 99 százalékban egyeztek az emberekben terjedő változattal.

A SARS-CoV-2 esetén azonban nincs ilyen direkt kapcsolat, az állatokban található és az embereket fertőző vírus között túl nagy az eltérés. Ezért álltak elő azzal a magyarázattal, mely szerint a most világjárványt okozó vírus valójában már az emberekben fejlődhetett ki abban az időszakban, amikor még feltűnés nélkül terjedt emberről emberre.

Ugyanők arra jutottak, hogy egy ilyen “különös, de nagyon hatékony S-protein struktúrát” még a legrobosztusabb számítógépes modellekkel se tudnának előállítani a koronavírusról jelenleg rendelkezésre álló tudásunk alapján. Vagyis szerintük egészen elenyésző az esélye annak, hogy a SARS-CoV-2-t mesterségesen tenyésztették ki. Szerintük nincs a világon biomérnök, aki pont ezt a módját választotta volna az S-protein hatékonyabbá tételére. Kristian Andersen ez alapján határozottan állítja, hogy “a SARS-CoV-2 természetes eredetű”.

A nemzetközi virológus szupercsapat eredményei összhangban vannak a kínai kutatók között leginkább elterjedt véleményekkel. Ezek szerint ugyanis tényleg elképzelhető, hogy a vírus nem is Kínából ered. “Az, hogy Vuhanban bukkant fel a betegség, még nem jelenti azt, hogy onnan is származik” – mondta a South China Morning Postnak Csong Nansan, a kínai kormány járványügyi tanácsadója. Egy pekingi kórház orvosa szerint pedig tavaly a világ több országában is rejtélyes tüdőgyulladásjárványokról számoltak be. Ezeknek a felülvizsgálata, illetve az ezekben megbetegedettektől vett minták vizsgálata sokat segíthet a járvány eredetének feltárásában.


HcoV-OC43 A HcoV-OC43 egyike a hét ismert koronavírusnak, amely emberfertőzést okoz, beleértve a HCoV -229E , HCoV- NL63 , HCoV- HKU1 , MERS-CoV , az eredeti SARS-CoV (vagy SARS-CoV-1) és a SARS-CoV-2 . is. A humán koronavírus 229E mellett az egyik vírus, amely a megfázásért felelős. Ehhez hasonlóan a Betacoronavirus nemhez tartozó más koronavírusokhoz, az Embecovirus subgenushoz tartozik és egy további rövidebb tüskeszerű felszíni fehérje, az úgynevezett hemagglutinin észteráz gén határozza meg. HcoV-HKU1 A vírus egy burkolt, pozitív érzékű, egyszálú RNS-vírus, amely a gazdasejtbe az N-acetil-9-O-acetilneuraminsav-receptorhoz való kötődés útján lép be. Van hemagglutinin-észteráz génje, amely megkülönbözteti a Betacoronavírus és az Embecovirus nemzetség tagjaként. SARS-CoV-2 Súlyos akut légzőszervi szindrómát okoz a szindrómakoronvírus (SARS-CoV-2). A SARS-CoV-2 pozitív érzékű egyszálú RNS-vírus. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a COVID-19-es vírust nemzetközi aggodalomra okot adó közegészségügyi vészhelyzetnek nevezte.

Mivel a törzset először Wuhanban, Kínában fedezték fel, néha Wuhan vírusnak vagy Wuhan koronavírusnak nevezik. Taxonómiai szempontból a SARS-CoV-2 egy súlyos, akut légzőszervi szindrómával kapcsolatos koronavírus ( SARSr-CoV ) törzse.Úgy gondolják, hogy zoonózis eredetű, és szoros genetikai hasonlóságot mutat a denevérkoronavírusokkal, ami azt sugallja, hogy egy denevér által terjesztett vírusból származik. Az epidemiológiai tanulmányok szerint az egyes fertőzések 1,4-3,9 új fertőzést eredményeznek, ha a közösség egyetlen tagja sem immunis, és nincs megelőző intézkedés. A vírus elsősorban az emberek között terjed szoros érintkezés és köhögésből vagy tüsszentésből származó légzőcseppek útján. Elsősorban az emberi sejtekbe jut be, angiotenzin konvertáló 2-es enzimhez (ACE2) kötődve. Könnyen előfordulhat, hogy mire kialakulna a nyájimmunitás (ami egyébként elfogadhatatlanul nagy emberveszteséggel járna), az első fertőződöttek már elveszítenék az immunitásukat, és az egész kezdődhetne előröl.

Vagyis a hatásos vakcina elterjedéséig reálisan folyamatos, hol intenzívebb, hol visszavonultabb járványhelyzetre kell számítani, ami a szociális távolságtartás szigorúbb-lazább rendelkezéseit teheti szükségessé, szinte állandóan. Csak így lehet elkerülni vagy legalább csökkenteni az egészségügyi rendszer túlterhelődését. Az epidemiológusok szerint a rendszeres lezárások és karantének akár 2022-ig is eltarthatnak. Viszont a társadalomban terjedő immunitás felmérése elengedhetetlenek lesznek a tömeges szerológiai tesztek – a vírusellenes antitestek keresése a populációban. Ez nemcsak arról tudósíthat, hogy hány ember immúnis a vírus ellen, de arról is, hogy a védelem milyen hosszú ideig tart, illetve, hogy számíthatunk-e a keresztimmunitásra a közeli rokon koronavírusokkal szembeni védekezésben (vagyis hogy aki védetté vált az egyik vírus ellen, az vajon élvez-e bizonyos fokú védettséget a másikkal szemben is).

Magyarországnak 67.000 betegágya van. A magyar orvosok száma 20.000, dolgozik még 5000 rezidens és 105.000 ápoló. A járvány idején rendkívüli állapot van, a rendet 70.000 rendőr, 45.000 polgárőr, 24.000 hivatásos katona, 9.500 első osztályú tartalékos, valamint 11.000 másodosztályú tartalékos katona biztosítja.

RSS Hírstart hírei