Ferenc pápa május 22-én, szombaton fogadta Marcello Semeraro bíborost, a Szentek Ügyeinek Kongregációja prefektusát. Az audiencián engedélyezte Bálint Sándor hősies erényeiről szóló dekrétum közzétételét, így egy fontos lépéssel közelebb kerültünk Bálint Sándor boldoggá avatásához.
Bálint Sándor 1904. augusztus 1-jén született Szegeden. Az alsóvárosi paraszti életmóddal és az alföldi néphagyománnyal már gyermekkorában megismerkedett, melyet később maga kezdett el kutatni. A középiskolát a szegedi piaristáknál végezte, majd a Ferenc József Tudományegyetemen magyar–történelem szakos diplomát szerzett. Ugyanitt lett tanársegéd, később a Néprajzi Intézetben gyakornok, majd végül 1934-ben magántanárrá habilitálták. Professzorként óriási erőfeszítéssel és odaadással vállalta az Alföld, különösen az alföldi szakrális néprajz kutatását. 1944-ben nyilvános rendkívüli egyetemi tanár lett, 1947-ben nyilvános rendes egyetemi tanárrá nevezték ki a néprajzi tanszékre.
1951 és 1956 között a kommunista hatóságok eltiltották az egyetemi oktatástól, és csak 1957-től folytathatott újra oktatói tevékenységet. A szocializmus éveiben is rendőri megfigyelés alatt állt, majd 1965-ben koholt vádak alapján felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. 1966-ban nyugdíjazták.
1980. május 10-én közlekedési balesetben hunyt el
Hitvalló élete, máriás lelkisége, illetve szülővárosának hagyománya és kultúrája iránt érzett szeretete miatt már életében is nagy tisztelet övezte Bálint Sándort. Barna Gábor néprajztudós így foglalta össze – a tudományos és szakmai életben elődje – életét: „Bálint Sándor a keresztény humanizmus eszméinek képviselője, európai műveltségű és kitekintésű tudós, igazi pedagógus, hitvalló ember.”