2021. MÁJUS 4.- KEDDI HONVÁGY

írta | máj 4, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Irodalom, Történelem, Zene

Dr. DOBÓ ATTILA: HONVÁGY…

„Mindegy, kik beszélnek hazád nevében. Mindegy az is, mit mondanak azok, akik jogosultnak hiszik magukat, a haza nevében beszélni. Te hallgass hazádra. Mindig, mindent adjál oda hazádnak. A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben. Ez a legfelsőbb parancs. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.” Márai Sándor

imagesaracspusztatemplom5
Vajdasági táj – Aracsi pusztatemplom

Édesapám írt egy hosszú levelet arról, hogy mi lesz a következménye, ha Németországban maradok. Sajnos a levél elveszett. Négy oldalon sűrű gépeléssel, Ady versek idézetével betűzve elmondta, hogy miért nem jó a választásom. Megmondta, nem fogom sohasem otthon érezni magamat, mert ízig-vérig magyar vagyok, a gondolkodásom az elképzelésem, az értelmem, a nyelvem amiben élek: magyar.

Kosztolányit idézve: “Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkozom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható. Nem külsőséges valami, mint a kabátom, még olyan sem, mint a testem. Fontosabb annál is, hogy magas vagyok-e vagy alacsony, erős-e vagy gyönge. Mélyen bennem van, a vérem csöppjeiben, idegeim dúcában, metafizikai rejtélyként. Ebben az egyedül való életben csak így nyilatkozhatom meg igazán. Naponta sokszor gondolok erre. Épp annyiszor, mint arra, hogy születtem, élek és meghalok.”

1280711397
Vajdasági táj – naprafordulófejek

Elgondolkodtam én ezen akkor, de a háború kitört otthon (amit apám már 1986-ban megjósolt) és mondtam, majd ha elmúlik akkor hazamegyek – annyiban maradt.

Évekig küzdöttem azzal, hogyha itt maradok akkor elárulom nemzetemet. Ezért német feleségemmel csak hat év után házasodtam össze, közben háromszor kiköltöztem, mert haza akartam menni. Volt ennek értelme? Nem tudom. Végül megmaradtam nála, mert ő volt az igazi. Megtanult magyarul és elfogadta azt, hogy nem tudok megszabadulni magyarságomtól. Nem is akartam. Mindhárom gyermekünket kétnyelvűként neveltük fel.

Évek alatt meg kellett állapítanom, hogy ezt a nagy népet aki Beethovent, Goethét stb… adott a világnak meggyötörték, mély agymosást végezve rajtuk. Saját történelmüket, kultúrájukat alig ismerik. A gimnáziumokban nem Bismarckot hanem a Holokausztot tanítják és ha kitűzik a német színeket mint 2006-ban a labdarúgó-világbajnokságon, akkor azon vitatkoznak, hogy az már nacionalizmus-e. Még szerencse, hogy a török gastarbeiterek (vendégmunkások) gyerekei is azt lobogtatták.

Aki ébredezik és német kultúrát követel azt mindjárt lenácizzák és sarokba szorítják.

A kínlódásokról amit a honvágy okozott sokat írhatnék. Feleségem mikor meghallotta, hogy a munkaszobámban a szuterénban Máté Pétert hallgatok akkor tudta, hányadán állok.

sky 1426128 1280
Vajdasági táj – bárányfelhők játéka

De 1991-ben mikor kitört a háború Jugoszláviában megszűnni látszott ez a kínzó érzés…ami öregkoromban (74 éves vagyok) ismét visszatért.

És mi az ami annyira hiányzik, a legszebben gróf Nádasdy Borbála írta le (2009 május 27-én megjelent interjúban az Új Demokrata hetilapban): „Múltkor Budapesten ültem egy barátunk kertjében egy fa alatt, és megint éreztem azt a magyar illatot, amit gyermekkoromban. Ha meg kérdeznék, hogy ez milyen illat, nem tudnám megmondani. A földé, a fáé, a virágé… Olyan magyar.”

És mikor hazafelé utaztam az autóm ablakát leengedtem, hogy érezzem a „magyar” illatot… Pedig édesapám mikor először itt járt azt mondta: „Fiam ez olyan mint nálunk, csak szebb” – igen Münsterland ugyanolyan lapos mint Bácska, de nem szárad ki nyáron a nagy hőségtől minden – de ez nem „olyan magyar”, de zöldebb.

És amikor magamba borultam mindig Márai Sándor verse volt ami megrendített, ezt a verset minden „külföldre szakadt” magyarnak ismernie kellene:

Halotti beszéd

Látjátok, feleim, szem’ tekkel mik vagyunk
Por és hamu vagyunk
Emlékeink szétesnek, mint a régi szövetek.
Össze tudod még rakni a Margitszigetet? …
Már minden csak dirib-darab, szilánk, avitt kacat
A halottnak szakálla nőtt, a neved számadat
Nyelvünk is foszlik, szakadoz és a drága szavak
Elporlanak, elszáradnak a szájpadlat alatt
A „pillangó”, a „gyöngy”, a „szív”- már nem az, ami volt
Amikor a költő még egy család nyelvén dalolt
És megértették, ahogy a dajkaéneket
A szunnyadó, nyűgös gyerek álmában érti meg
Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké
A gyereknek Toldi – t olvasod és azt feleli, oké
A pap már spanyolul morogja koporsónk felett:
„A halál gyötrelmei körülvettek engemet”
Az ohioi bányában megbicsaklik kezed
A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet
A tyrrheni tenger zúgni kezd s hallod Babits szavát
Krúdy hárfája zengi át az ausztrál éjszakát
Még szólnak és üzennek ők, mély szellemhangokon
A tested is emlékezik, mint távoli rokon
Még felkiáltsz: „Az nem lehet, hogy oly szent akarat…”
De már tudod: igen, lehet… És fejted a vasat
Thüringiában. Posta nincs. Nem mernek írni már.
Minden katorga jeltelen, halottért sírni kár
A Konzul gumit rág, zabos, törli pápaszemét
Látnivaló, untatja a sok okmány és pecsét –
Havi ezret kap és kocsit. A Mistress s a baby
Fénykép áll az asztalán. Ki volt neki Ady?
Mi volt egy nép? Mi ezer év? Költészet és zene?
Arany szava?… Rippli színe? Bartók vad szelleme?
Az nem lehet, hogy annyi szív…” Maradj nyugodt. Lehet.
Nagyhatalmak cserélnek majd hosszú jegyzékeket.
Te hallgass és figyelj. Tudjad, már él a kis sakál
Mely afrikai sírodon tíz körmével kapál
Már sarjad a vadkaktusz is, mely elfedi neved
A mexikói fejfán, hogy ne is keressenek
Még azt hiszed, élsz? … Nem, rossz álom ez is.
Még hallod a hörgő panaszt: „Testvért testvér elad…”
Egy hang aléltan közbeszól: „Ne szóljon ajakad…”
S egy másik nyög: „Nehogy ki távol sír e nemzeten…”
Még egy hörög: „Megutálni is kénytelen legyen.”
Hát így. Keep smiling. És ne kérdjed senkitől, miért?
Vagy: „Rosszabb voltam mint ezek ?…” Magyar voltál, ezért.
És észt voltál, litván, román … Most hallgass és fizess.
Elmúltak az aztékok is. Majd csak lesz, ami lesz.
Egyszer kiás egy nagy tudós, mint avar lófejet
A radioaktív hamu mindent betemet
Tűrd, hogy már nem vagy ember itt, csak szám egy képleten
Tűrd, hogy az Isten tűri ezt s a vad, tajtékos ég
Nem küld villámot gyújtani, hasznos a bölcsesség
Mosolyogj, mikor a pribék kitépi nyelvedet
Köszöni a koporsóban is, ha van, ki eltemet
Őrizd eszelősen néhány jelződet, álmodat
Ne mukkanj, amikor a boss megszámolja fogad
Szorongasd még a bugyrodat, rongyaidat, szegény
Emlékeid: egy hajfürtöt, fényképet, költeményt –
Mert ez maradt. Zsugorin még számbaveheted
A Mikó-utca gesztenye fáit, mind a hetet,
És Jenő nem adta vissza a Shelley-kötetet
És már nincs, akinek a hóhér eladja a kötelet
És elszáradnak idegeink, elapadt vérünk, agyunk
Látjátok, feleim, szemtekkel, mik vagyunk
Íme, por és hamu vagyunk
Possilipo, 1951. Nyár.

Nem is tudom hányszor olvastam el sírva, könnyeket hullatva, mint gondolom ő is a Nagy Költő (aki végül öngyilkos lett 1989. február 21-én, elvesztve családját és hazáját)..

2018.07.17.10.28.58 5b4da8ca6f0ab 3.Landscape from Vojvodina 2003 acrylic canvas 60x80cm 500EUR
Kerekes Sándor: Vajdasági táj

Nyelvünk csodálatos, valamikor szinte naponta olvastam verseket és sokat megsirattam. (Wass Albert és Reményik verseit). Egy bácskai költő versével búcsúzok:

 
 Fehér Ferenc:
 Tisza-parti vallomások
 
 Virág miért lettél?
 Világ, mivé tettél?
 Mit érhetsz magad?
 
 Tested vájt fűzfateknő,
 sorsod magába rejtő...
 Terülj hát hanyatt!
 
 Volt egy nagy tartozásod,
 a mindenhez-tartozásod;
 még sincsen hazád...
 
 Innen már ki nem marnak,
 itt már rothadni hagynak;
 ez végleges hazád...
 
 Zenta, 1957. aug. 26-27. 

Innen már ki nem marnak, itt már rothadni hagynak; ez végleges hazád…

Ez a végleges hazám…

Belső indíttatásból megpróbáltam Márai Sándor bevezető sorait komolyan venni…és mindent megtenni ami erőmből tellett hazámért.



			

Kategóriák