GULYÁS JÓSKA, AKI MÁR MEGUNTA A ROMANTIKÁT, FÜST MILÁNT ÉS A BARACKPÁLINKÁT SZERETI!
Gulyás József: agaras új kor [vers] – Tiszatáj, (59) 1. pp. 9-11. (2005)
Gulyás Jóska a huszadik századi magyar irodalom kimagasló alkotója volt. Gulyás Jóska (1937–2014) egy őstehetség volt. Bátran állítom ezt, mert 1965-től szerkesztő voltam és Budapesttől – Újvidékig több száz irodalmárt ismertem, valamint 1969-1970 között közreműködtem Gulyás Jóska első versesköteténél a „Vörös fagyöngy” kiadásánál is.
Fiatal, 17 éves újságíró voltam a szabadkai 7NAP-nál. Közös íróasztalom volt Molnár Csikós Attilával, a híres Gönczi Sára íróasztalával szemben, akivel pedig egy írógépen osztoztunk. 1966. október 14-én egy péntek délután ismertem meg Gulyás Jóskát, aki bejött a szerkesztőségbe és a gramofonos rádió melletti fal elé tótágast állt.
Kérdeztem Sárát, hogy mit csinál ez a költő, mire ő azt felelte, hogy verset ír, fejben. Már vagy egy óra is elmúlt Gulyás fejenállásából, mikor megkérdeztem, hogy: Te Jóska, meddig jutottál el a verssel. Nem felelt. Egy következő óra után felállt és gyönyörű kézírással leírt egy csodálatos verset, ami meg is jelent a 7NAP következő számában.
1966 őszén, esténként a szerkesztőségi munka után, Gulyás Jóskával elmentünk a szabadkai Kiskert vendéglőbe (Mala Basta). Vacsoráztunk és Tuborg sört ittunk, mikor a következőt írtam Jóskának:
gulyás jóska megunt már pöcegödörben állni mert megismerte a visszafelé pörgetett álmok édesanyját és ezt a kávézaccba süllyedt világot versei a halál fókuszai verseiben pokolra ereszkedhetünk fényre bukkanhatunk örök ünnepre lelhetünk versei vérző sebek melyek további sebekre utalnak versei akasztófák nyűtt kötéllel verseiből századok fájdalma ömlik versei a halál tekintetei tömérdek gyökértől súlyosak vértől bűzösek égtől-földtől hazugságtól-igazságtól fáradtak versei rohannak sírnak nevetnek őrjöngnek iszapban-napsugárban tetvekkel és selymek közt fürödnek versei szakadékaiban százfejű szörnyetegek bújnak verseiben szelíd nyugalommal vad dühvel méregvirágok szirmait tépdesi gyógynövényeket hint vérző sebekre versei ópium szívás s o s jelek versei lángok melyek felhasadt ajkakról csapnak ki verseiben megkeményedett embercsonkok s anyaföld fekete rögei vannak versei elégtételért való kiáltás gulyás jóska már megunta a romantikát füst milánt és a barackpálinkát szereti arcán végigsüvöltött a sirokkó haja homlokára alácsorgó festmény versei fürtökben a lelkemen csüngenek
A fenti vers az 1966-ban megjelent „lángoló lélek” című verseskötetemben is helyet kapott.
Későbbi történet: Negyven évre rá, 2006 január 10 és 20 között, Gulyás Jóska vendégen volt Szegeden. Napokon keresztül, éjjel-nappal beszélgettünk a költészetről. Jóska akkor dedikálta nekem a fenti két verseskötetét is.
Gulyás Jóskát az idén, posztumusz Kossuth díjra javasoltam.