Kedves VÍRUSNAPLÓ olvasók! Az utóbbi napokban többet írtam a balkáni eseményekről és a vajdasági bunyevácokról, most pedig témáimmal visszatérek Magyarországra – a mai bejegyzést a híres szegedi Somogyi könyvtár történetének szentelem:
A SOMOGYI KÁROLY ESZTERGOMI KANONOK ÁLTAL ALAPÍTOTT SZEGEDI SOMOGYI-KÖNYVTÁR ALAPÍTVÁNYI GYŰJTEMÉNYE A 130 MILLIÁRD FORINTOS NAGYSÁGRENDŰ ÉRTÉKET KÉPVISELŐ GYŰJTEMÉNY A NEMZETI KULTURÁLIS-SZELLEMI VAGYON JELENTŐS TREZORJA
Somogyi Károly (1811-1888) méltatlanul elfeledett egyénisége a magyar történelemnek. Ha semmi mást nem hozott volna létre élete folyamán, ’csak’ az európai összehasonlításban is kiemelkedő tudományos értékű könyvtárát, akkor is jelentős életművet alkotott volna. Emberi nagyságát semmi sem példázza jobban, mint az, hogy erről a hatalmas szellemi kincsről képes volt még életében [a Szegedet elpusztító, 1879-es nagy árvíz után] a ’köz javára’ lemondani.
Életéről viszonylag keveset tudunk, ennek csak részben magyarázata Somogyi visszahúzódó személyisége. Szegednek csak a könyveit adományozta, személyes iratai, kéziratai, önéletrajzi feljegyzései, esszé-töredékei Esztergomban maradtak, részben a Főszékesegyházi Könyvtárba, részben a Prímási Levéltárba kerültek. A néhai esztergomi kanonok életrajzát egyik – utolsó éveiben, épp’ a könyvtárköltöztetés éveiben – közvetlen segítője és munkatársa, Ferenczy György írta meg. A Magyar Sion-ban 1888-ban Somogyi Károly élete címmel megjelent életrajzban Ferenczy hosszasan idéz beszélgetéseikből és az azóta elveszett önéletírásból is: ezekből egy nagyon öntudatos, saját személyiségét értékén kezelő, tevékeny, sokoldalú – és betegségében esendő ember alakja rajzolódik ki.
Az életét a megismerésnek alárendelő tudós Somogyi valós egyénisége az olvasás során a könyvekbe írt bejegyzéseiből, esszészerű összefoglalásaiból, kritikai glosszáiból tárul fel.
Elszegényedett nemesi családban, katolikus anya és református apa gyermekeként született Tiszaföldváron 1811. április 1-én. Édesanyja Kelemen Borbála (1780-1838) az első magyar színigazgató: Kelemen László húga volt, aki fiatal korában maga is játszott ’leán-asszony’ szerepeket bátyja társulatában; édesapja Somogyi Csizmazia Sándor (1772-1860), hites táblai ügyvéd volt. A család számára természetes életteret jelentettek a könyvek. A szülők irodalmi munkásságából kiemelendő a Kelemen Borbála fordításában 1807-ben megjelent Hasonlatosságok [Karoline Pichler Gleichnisse című műve alapján], valamint Somogyi Csizmazia Sándor Dentu mogerek vagy a’ Magyaroknak Ős-elei című munkája (1826). Az apa tevékenyen részt vett a korabeli irodalmi életben, egy ideig a „Hazai és külföldi tudósítások”-at is szerkesztette. Sokat fordított német szerzőktől, színművek mellett egy magyar nyelvtant is írt, sőt a ‘kör négyszögíttéséről’ is megjelent egy dolgozata.
Ebben a környezetben nevelődve Somogyi Károly (akit művészi ambícióval és tehetséggel is megáldotta a sors) korán megismerkedett a szellemi alkotómunka örömeivel. Mégis, még gyermekként, a papi hivatást választotta. 1834-ben szentelték pappá. Egy ideig Gosztonyi Pál alispán gyermekei mellett volt nevelő Gyöngyösön. Egyházi felettesei azonban, akik számon tartották szorgalmát és felkészültségét, más megbízatásokkal látták el.
*
Somogyi Károly jegyzeteiben így jellemezte a kort, amelyben élt: „E korszak elég nevezetes arra, hogy a világtörténelemben szerepeljen: de honi történetírásunkban bizonyosan örökké egyike marad a legnevezetesebb-, lélekemelőbb- és dicsőbbeknek: mert daczára az iszonyatos jelenetek- és jellemeknek, annyi lelkesedést és önfeláldozást, önzetlen kitartó hazafiságot alig találunk egyetlen megelőző században is.”
Somogyi ennek a kornak nemcsak szemlélője, hanem aktív részese is volt.
*
Szerkesztő, kiadó
1840-től munkatársa, majd szerkesztője lett a Religio és Nevelés című egyházi folyóiratnak. Politikai okokból megvált a folyóirattól 1849 áprilisában. Később, az időközben Religio címmel kiadott katolikus egyházi és irodalmi folyóiratot, 1859 és 1864 között újra Somogyi szerkesztette. Még a Religio és Nevelés szerkesztése mellett Somogyi új hetilapot indított 1849. január 2-án, a Katholikus Iskolai Lap-ot.
Új, tanügyi napilapot, közlönyt is akar indítani vasár- és ünnepnapok kivételével 1849 második félévétől, Egyház és Iskola címmel. A lap azonban nem jelent meg.
Az 1852-ben indult Családi Lapok. Tudományos és szépirodalmi folyóiratot 1856-tól megszűnéséig, 1860-ig szerkesztette, ill. jegyezte kiadóként. Elsősorban erkölcsi, valláserkölcsi mondanivalót hordozó írásokat válogattak a szélesebb rétegeknek szóló irodalmi lapba.
Tanár
1841-ben Kopácsy József hercegprímás az újonnan létesített esztergomi presbitérium tanárává és tanulmányi felügyelőjévé nevezte ki. Emellett tanított a Pesti Tudományegyetem Hittudományi Karán, bölcseletet adott elő. Szerkesztői és oktatói tevékenysége révén ismert és népszerű lett. 1847-ben a kötelező vizsgák letételének elengedésével avatták hittudományi doktorrá A törvények iránti engedelmességről különös tekintettel korunkra (Buda, 1841) című, a korábban Horváth-díjjal jutalmazott értekezése alapján.
Egyházirodalmi szervező
Kispapként alapító tagja és első elnöke (’elöl-ülője’) volt a ’Pesti növendékpapság egyházirodalmi gyakorló iskolájának’ (irodalmi önképzőkörének), mely társaság azt tűzte ki célul, hogy közérthető, szép magyar nyelvre fordít külföldön megjelent egyházirodalmi írásokat, ill. magyarul ír hasonló tárgyban eredeti munkákat. A Religio és Nevelés szerkesztőjeként, kiadójaként ugyanez volt a törekvése: felkészült paptársait megnyerni, hogy magyar nyelven írjanak, hogy kialakuljon és fejlődjön irodalmi szintre a magyar egyházirodalmi nyelv.
Vezető tisztségviselő a Szent-István-Társulatnál
1848-ban Somogyi is alapító tagja volt ‘a jó és olcsó könyvkiadó társulat’-nak, a későbbi Szent-István-Társulatnak. Neve és tevékenysége évtizedeken keresztül összeforrt a társulatéval, melynek kiadói tevékenységét felelősen irányította Somogyi. Kiadáspolitikájának fő elve az volt, hogy nem szűk réteget akart megtalálni a kiadványokkal, hanem egy minél szélesebb, egyre műveltebb társadalomnak akart ismeretterjesztő irodalmat közvetíteni – magyar nyelven. Nagy súlyt fektetett az olcsó, de tartalmas tankönyvek, iskolai olvasmányok megjelentetésére is.
A forradalom és szabadságharc „háttérembere”
Izgalmas és szinte teljesen ismeretlen az a szerep, amit 1848 márciusa után, a forradalom és szabadságharc alatt töltött be. Ebben az időszakban ugyanis nyomdatulajdonos is volt Somogyi. Nyomdásza és üzlettársa Lukács László volt. Korszerűen berendezett pesti nyomdájukban gőzsajtóval nyomtattak. 1848/49 sajtótörténete szinte azonos a Lukács és társ nyomda kiadványaival, náluk jelent meg többek között a Marczius Tizenötödike, a Radical-lap, Nép-elem, Der vierzehnte April. (1854-ig működtették Lukáccsal közösen a nyomdát, a Szent-István-Társulat kiadványaiból is sok jelent itt meg.)
Így a lapszerkesztőként óvatos Somogyi nyomdatulajdonosként valódi részese volt a forradalomnak. Somogyi valójában csak csendestárs volt ebben a vállalkozásban, a nyílt politizálástól távolmaradt. Feledésbe is merült az a háttérszerep is, amit 1848/49 sajtójában betöltött.
A szabadságharc bukása után nem menekült külföldre, hanem a nehezebb utat választva: itthon maradt. Döntésének okát A gyermek álmai című versében versben is megfogalmazta:
Hogy „itt élned és halnod kell” , érzi minden honfi szív:
Azért anyját el nem hagyja, s hazájához holtig hív.
Higgadt bölcsessége visszatartotta őt attól, hogy magával sodorja a forradalom lendülete, de -mint később írta- megmenekülésének oka az volt, hogy: ”Elveimet sem nem változtattam, sem meg nem tagadtam. És Isten mégis megőrzött …”
Tudós
Mindezen tevékenysége mellett vagy éppen ezért, 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává fogadta. ’A bölcsészet lényege- és feladatáról’ címmel tartotta meg székfoglaló előadását 1859-ben.
Egyházi méltóság
Bár felkészültsége és hatalmas munkabírása miatt egyházi felettesei mindig számítottak és számíthattak rá, ezzel arányos előmenetellel mégsem jutalmazták tevékenységét. 1861-ben lett pozsonyi, majd 1865-ben esztergomi kanonok Somogyi.
Esztergomi kanonokként tette 1880-ban országos elismerést kiváltó, nemes felajánlását és 1881-ben Szegednek ajándékozta 43 701 kötetes, felbecsülhetetlen értékű könyvtárát.
A felajánlás után egyre nagyobb visszavonultságban élt, szellemi aktivitását azonban nem adta fel; élete során megszerzett tudását, apró cédulákra írt feljegyzéseit, elmélkedéseit, tanulmányait, verseit válogatva, jegyzetekkel ellátva kiadásra készen akarta hátrahagyni. 1888. március 20-án bekövetkezett halála azonban megakadályozta ebben.
Könyvtáralapító – Somogyi könyvgyűjteménye, azaz az igazi életmű
Több évtizedes tudatos és szigorú elveken alapuló gyűjtőmunka eredménye az a könyvtár, amelyet Szegednek adományozott az árvíz pusztítása után Somogyi. A 43 701 kötet hatalmas magángyűjtemény, de ennél sokkal fontosabb az összetétele; az, hogy a tudományok teljességét foglalja magába és az, hogy a monografikus munkák mellett az egyes tudományágak szakfolyóiratait is tartalmazza.
Somogyi ’a közművelődés és a tudományosság szolgálatára’ szánta könyveit. Arra is gondolt, hogy egy ilyen univerzális, tudományos gyűjtemény lehetőséget ad majd az újjászületett Szegednek, hogy eséllyel folyamodjon egy egyetem létesítéséért a királyhoz.
Somogyi Károly megfogalmazta a könyvtárak feladatát, a közkönyvtárak nélkülözhetetlen és demokratikus szerepét a kultúraközvetítésben. Saját gyűjteményének alakításakor következetesen a tartalmi, a tudományos érték vezette, de nem csak maga számára gyűjtötte a könyveket, hanem – ez a bejegyzéseiben is tetten-érhető – a ’köz számára’ megnyitott, általános gyűjtőkörű könyvtár létrehozása volt a célja.
Ezt meg is valósította.
Az 1883-ban megnyitott, szegedi Somogyi-könyvtár első igazgatói (Reizner János, Tömörkény István, Móra Ferenc – és a mindenkori gyűjtőköri szabályzat célkitűzései) tiszteletben tartották/tartják az alapító igényesen egyetemességre törekvését.
Mindezeknek köszönhető, hogy a Somogyi-könyvtár kezdettől fogva kiemelkedően fontos tagja a magyar könyvtári rendszernek, a Budapesten működő, legnagyobb (nemzeti, akadémiai, egyetemi, fővárosi) bibliotékák után az ötödik legjelentősebb gyűjteménnyel rendelkező könyvtárként tartották számon hosszú évtizedeken át. Különlegesen értékes gyűjteményének köszönhető, hogy a Somogyi-könyvtár tudományos és könyvtörténeti értékeinek, raritásainak bemutatása –a megyei könyvtárak közül egyedül! – helyet kapott a régi könyvtárak gyűjteményét ismertető, nagy német vállalkozás [a Bernhard Fabian professzor által kiadott: Handbuch deutscher historischer Buchbestände in Europa, Band. 5,] magyarországi gyűjteményeket bemutató kötetében (Hildesheim – Zürich – New York. Olms-Weidmann, 1998), melynek teljes szövege már az Interneten is elérhető: http://fabian.sub.uni-goettingen.de/?Somogyi-Bibliothek .
Tudományos és közkönyvtári funkciója miatt ma is sajátosan egyedi szerepet tölt be mind a megyei, mind a városi könyvtárak között. Mára több mint 900 000 dokumentumegységet tartalmazó gyűjteménye megkerülhetetlen az Országos Dokumentum-ellátási Rendszerben, a legtöbb könyvtárközi kérést teljesítő, kiemelt könyvtárak sorában -a három nagy (debreceni, pécsi, szegedi) egyetemi könyvtárt követve- a negyedik-ötödik helyen áll váltakozva a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárral.
A 43701 kötetet számláló Alapítványi gyűjtemény egynegyede 1984 óta az úgynevezett Emlékkönyvtárban a Somogyi-könyvtár eredeti berendezését őrző könyvállványokon nyert elhelyezést. Ebben a teremben arányos válogatásban szerepel minden tudomány legértékesebb irodalma, kiadásai. Itt kaptak helyt az ősnyomtatványok és a XVI. századi nyomtatványok, valamint a Régi Magyar Könyvtár kötetei – függetlenül attól, hogy Somogyi gyűjteményéből származnak vagy későbbi gyarapításból kerültek a könyvtár állományába.
A Somogyi-könyvtár gyűjteménye 130 milliárd forintos nagyságrendű értéket képvisel, a nemzeti kulturális (szellemi) vagyon jelentős trezorja.
A nemzetközi antikvár- és műtárgypiacot figyelve, megdöbbentő ’napi értékű’ példányok sorakoznak a polcokon.
Ilyen az 1493-ban megjelent Schedel világkrónika, melynek egy példánya 2012-ben Hamburgban 264000 EUR feletti áron cserélt gazdát; ilyen a hatkötetes Brian Walton-féle polyglott Biblia, Somogyi-könyvtári variánsából mindössze 10-12 készült 1657 és 1659 között Londonban; ilyen De Guignes kínai-latin-francia szótára, amely megjelenése pillanatában már rendkívül ritka kiadvány volt, évtizedek óta 2011-ben szerepelt először aukción (190 000 US dollárért kelt el Tokyóban); az 1700-as évek végén megjelent, kézzel színezett rézmetszetlapokból álló, Hortus Romanus teljes példánya (8 kötet) 150 év óta először 1997-ben szerepelt aukción; New Yorkban kelt el, az akkori árfolyamon számítva ~ 40 millió Forintért, azaz: minden kötete 5 millió Ft értékkel bír. [Ez a kiadás világszerte ismert, nagy könyvtárakban akkor is rendkívül ritka dokumentum jelzéssel szerepel, ha csak 1-2 kötetével rendelkezik a gyűjtemény!]
Mind a hittudomány szakban, mind az orvostudomány szakban, de a földrajz, útleírás szakban is vannak unikális példányok, melyeknek értéke felbecsülhetetlen.
Különlegesség, hogy a XVII. századi, valódi polihisztor, a fuldai születésű Athanas Kircher 11 művének pompás rézmetszetekkel illusztrált kiadásait is meg tudta vásárolni Somogyi.
A gyűjtemény értékét növeli, hogy Somogyi Károly nem távolította el a korábbi tulajdonos nevét, ex libriseit a kötetekből; néhány kötet értéke már a XVI. századi tulajdonos személye vagy nyomtatott ex librise miatt is -ma már megfizethetetlen- rarissima.
Somogyi és könyvtára
A több tízezer könyvvel rendelkező Somogyi Károly nem volt -a hagyományos értelemben véve- gyűjtő vagy bibliofil. Nem a ritkaságokat, nem a drága kiadásokat kereste, hanem az emberi tudás teljességét igyekezett alapművek, legjobb kiadások megszerzésével maga köré gyűjteni. Könyvvásárlásai során nem a mennyiség és nem az anyagi érték vezérelte, hanem kizárólag a tartalom, a tudományos érték.
Gyermekkorától kezdve természetes életteret jelentettek számára a könyvek. Édesapjának nagy és sokszínű tartalmú könyvtára lehetett, amelyből egy-egy kötetet –ajánlással ellátva– szívesen ajándékozott jelentősebb alkalmakkor fiának, mint például a Calepinus szótár 1598-ban Bázelben megjelent, már a magyar szókincset is tartalmazó, 11 nyelvű kiadásának vaskos kötetét tizennegyedik születésnapja előtt a következő –latinul bejegyzett– ajánlással: ’Somogyi Károlynak folytonos szorgalmáért ajándékba adta édesapja 1825. március 16-án’. A Pázmány Péter Hodegus. Az igazságra vezető kalauz című művét tartalmazó kötetet (Nagyszombat, 1766) 16 éves korában, a gimnázium befejezésekor kapta édesapjától. Az utolsó lapra Somogyi Csizmazia Sándor verses ajánlást írt:
Károly Fiamnak
Némellyben eggyez születésed ‘s gyermeki éved,
E főpásztor-atyának élete kezdetihez:
Buzgóságában légy hív követője, ha élted
Vége felé is az ő sorsosa lenni akarsz.
(A két példa azt is bizonyítja, hogy Somogyi Károly tudásszomja, kitartó szorgalma már gyermekkorában megmutatkozott, az apa ezt felismerte és támogatta és azt is, hogy gyermekét nagyívű pálya befutására találta alkalmasnak.)
Somogyi örökölt is édesapja könyvtárából, hagyatéki jegyzék hiányában ezeket a köteteket az apa kézírása vagy névbejegyzése alapján lehet azonosítani.
Tanulmányai, papi hivatása, sokirányú tudományos érdeklődése, oktatói munkássága, majd kiadói és szerkesztő munkássága mind-mind megkívánta az állandó önképzést, az olvasást, segédkönyvtárak használatát, jártasságot a könyvészetben. Somogyinak –széleskörű elfoglaltsága miatt – az idővel is jól kellett gazdálkodnia, talán ez is az oka annak, hogy a lexikonok, enciklopédiák, szótárak gyűjteményének kiemelten fontos és értékes részét képezik, nagy valószínűséggel napi rendszerességgel kézikönyvtárként használta ezeket a köteteket.
Somogyi – ellentétben sok ’gyűjtővel’ – olvasta is könyveit. Erről a kötetekbe tett bejegyzések, glosszák, esszék tanúskodnak. Alaposan olvasott, nem csupán az adott művel kapcsolatos észrevételeit írja a könyv lapjaira, hanem utal más, ugyanazt a témát feldolgozó, egyéb irodalomra, legtöbbször pontos lapszámhivatkozással. Az egyes művekben hivatkozott irodalom is felkeltette érdeklődését, ezeket is meg akarta ismerni, igyekezett megvásárolni őket. Vázlatosan így is meg lehet fogalmazni Somogyi könyvgyűjtési módszereinek kialakulását. Természetesen minden tudomány alapműveit is igyekezett megszerezni, megismerni.
Könyvtártani ismeretekkel is rendelkezett, szakvizsgát is tett ezekből [többek között Schrettinger Handbuch der Bibliothek-Wissenschaft, besonders zum Gebrauche der Nicht-Bibliothekare, welche ihre Privat-Büchersammlungen selbst einrichten wollen című 1834-ben Bécsben megjelent műve alapján]; rövid ideig a prímási könyvtárban könyvtárnokként is dolgozott, az itt nyert a tapasztalatokat saját könyvtárának alakítása során kiváló szemű, nagy tudású könyvtári szakemberként kamatoztatta.
A könyvek, amelyeket keresett és megvásárolt, már Somogyi korában is antikvár, régi, muzeális, sokszor ritka könyvek voltak. Alapos tájékozódást igényelt felkutatásuk, de az is, melyik könyvkereskedőnél lehet jutányos áron beszerezni azokat. Somogyi –rendszeres és megbízható vásárlóként – megkapta az antikváriusok nyomtatott katalógusait, aktuális kínálatát: Pestről, Budáról, Bécsből, Augsburgból, Münchenből, Lipcséből, Stuttgartból, Poznanból, Londonból és még hosszasan lehetne sorolni még, Európa hány városában rendelkezett könyvárus-kapcsolattal Somogyi. Megbízható és pontosan fizető ügyfélként többüktől kedvezményt kapott, olykor a küldés postaköltségének elengedése formájában.
Különösen szoros kapcsolatban állt a stuttgarti Johann Scheible könyvkiadóval, aki antikvár tevékenységet is folytatott, valamint a lipcsei List & Francke antikvárium- és aukciósházzal.
Scheible kiadói politikájával nem értett egyet, sőt: egy kéziratában kemény kritikával illette a kiadót: „irodalmi szemétdombon élődő, s az emberiség söpredéke által írt s kiadott munkákon gyalázatos cynismussal nyerészkedő irodalmi kerítő”-nek titulálta. Tematikus könyvjegyzékeit azonban ismerte, használta, vásárolt is tőle. Az 1860-61-es füzetekhez nem jutott hozzá, ezért elkérte Scheiblétól a saját példányát; áttanulmányozta, kimásolta az érdekesebb tételeket, majd visszaküldte a könyvárusnak Stuttgartba.
A List & Francke cégtől először az 1868-as katalógusukból vásárolt, az árverés a magyar történelemmel kapcsolatos tételeket tartalmazott. Somogyi az egyik könyvbe bejegyezte: ’nagy áron vettem vissza List és Franckétól, kiknek a Nemzeti Múzeum könyvtárából eladatott’. Ugyancsak tőlük jutott hozzá Miksa, mexikói császár vagy Sergei Sobolewski, orosz-lengyel, bibliofil arisztokrata elárverezett könyvtárának értékes darabjaihoz.
Sajnálatos, hogy az antikvár jegyzékek, az árverési katalógusok nem kerültek be a a könyvtár állományába.
Somogyi nyitott személyiségére és liberalizmusára jellemző, hogy antikvárkatalógusként kezelte a ’tiltott könyvek jegyzékét’; s a pápa által indexre tett könyvekből is vásárolt.
Figyelemmel kísérte a nagy könyvtárak duplum-kínálatát is, sokat vásárolt a Főszékesegyházi Könyvtár vagy a Nemzeti Múzeum Országos Széchényi Könyvtára másodpéldányaiból, ezek között valódi ritkaságok is voltak. Kiadói, szerkesztői tevékenységével együtt járt a könyvek ismertetése, gyűjteményébe sok, kortárs mű bírálati példányként vagy ajándékként került.
Életrajzában többször említi, hogy ’hajlott korában’ 54 évesen nyert először olyan rangot, az esztergomi kanonokságot, amely komolyabb jövedelemmel járt. Hiba lenne azt gondolni, ekkor kezdte el gyűjteni a könyveket, ekkor kezdett bele könyvtárának alakításába. Somogyi első, 1864-ben írt végrendeletében körültekintő gondossággal határozza meg már akkor jelentős könyvtára sorsát:
„V. E rendelkezések és más, nem hivatalos rendelkezései is akkor érvényesek, ha, mint reméli, a ház és a könyvtár eladásából elég pénz jön össze a megjelölt célokra, éppen ezért kéri, hogy minél jobb áron értékesítsék a házát, a könyvtárat viszont ne darabolják szét, hanem egészében kínálják fel eladásra.
Mert minekutána életem és fáradozásaim valamint jövedelmem legnagyobb részét erre a könyvtárra áldoztam, nem szeretném, hogy annyi év munkája – a szorgos munkáról már nem is beszélve – megszakadjon, s újra szétszóródjanak azok a művek, melyeket hosszan és nagy gonddal vásároltam össze a legkülönbözőbb helyekről.
Azonkívül vannak köztük olyanok is, melyeket jó áron vesznek és adnak el, de veszélyes olvasmányt jelentenek azok számára, akiket nem igazság szeretete és a tévedések megcáfolásának vágya hajt, hanem inkább az Egyház és a katolikus tanok támadásának helytelen törekvése.
Úgy rendelkezem tehát, hogy arra az esetre, ha ez a könyvtár nem jutna egészében valamely egyház vagy könyvtári intézmény, végül ha nem kerülne biztos kezekbe, e kétes tartalmú könyvek e célra kijelölt, nagy megbecsülésnek örvendő férfiak által, akikre rábízom annak gondját, hogy áttekintsék és esetleg el is adják az ilyen kéziratokat, jelesül méltóságos és nagytiszteletű Hoványi Ferenc, Vinkler József, nagyváradi kanonok, Pollák József, a Pesti Egyetem professzora és Andrási Kálmán presbiter által saját könyvtáraik és a Pesti Teológiai Fakultás könyvtára számára helyezzék szét.” (Pozsony, 1864. november 14.) [Esztergom, Főszékesegyházi Könyvtár]
Az esztergomi kanonoksággal járó jövedelem tette lehetővé azt, hogy még erőteljesebben fejleszthesse könyvtárát, olyan kiadásokat is beszerezzen, amelyekről korábban – szerény anyagi körülményei miatt – le kellett mondania. Talán ekkortól tudatosan készül arra, hogy gyűjteménye egykor majd nyilvános könyvtárként a közművelődést szolgálja.
Somogyi Károly könyvtárképe
Somogyi könyvtáralakító tevékenységének irányelvei meglepően modernek, demokratikusak, s talán a mai napig sem általánosan vagy teljesen megvalósult elképzelések. Lappangó (elveszett?) feljegyzéseiben így írt erről: „Szerintem egy könyvtár éppen nem puszta mulatóhely, ahol az ember élvezetet keres, hanem fő főiskola, mely a facultasokban nyert ismereteket tökéletesítse, a tapasztalást pótolja, s az egész életnek biztos irányt adjon. Nem is önző célból állítandó fel egy könyvtár, hogy csak most és nekem legyen benne örömem és hasznom: közhasznúvá kell tenni, mi valóban jó és szükséges és főleg azt, mit sem a szegényebb sorsúak, sem a hozzá nem értők soha létre nem hozhatnak. Egy, minden életbevágó tudományszakot képviselő könyvtár, nem merő halmaza esetleg áruba bocsátott mindenféle becses és becstelen könyveknek; hanem rendszeres összeillesztése azon kútfőknek, melyekből a minden időkbeli értelmi s erkölcsi haladás bizonyítványait és (a tudatlanokra nézve) kútfőit, kézikönyveit merítjük: hogy minden, ki valamely, a közjóra nézve is, de az egyénnek is hasznos, üdvös életpályát választ, se nem képes az erre szolgáló jó könyveket megszerezni, e neki is megnyitott intézetben czélravezető útmutatást nyerjen.”
„Én nemcsak minden idők és nemzetek irodalmából igyekeztem a legjelesebbet (mi nem egy a legdrágábbal), a leghasználhatóbbat megszerezni, hanem főleg azon korszak jellemző képét akartam az ez időbeli munkákban lehető leghívebben előtüntetni, mely korszakot, még pedig mint magyar és kath. pap megéltem. E korszak elég nevezetes arra, hogy a világtörténelemben szerepeljen: de honi történetírásunkban bizonyosan örökké egyike marad a legnevezetesebb-, lélekemelőbb- és dicsőbbeknek: mert daczára az iszonyatos jelenetek és aljas jellemeknek, annyi lelkesedést és önfeláldozást, önzetlen kitartó hazafiságot alig találunk egyetlen megelőző században is. Azt is merem állítani, hogy az általam gyűjtött könyvek közt nem egy van, melynek párját a leghírnevesebb könyvtárak birtokosai is hiában fogják egykor keresni.”
„Nekem e félszázadon át folytatott fáradságos és költséges munka korán sem volt olynemű élvezet, minőről a német czikkíró beszél (,Buch d. Welt.’ 1871. 518. stb. l.); de nem is a kényelem és comfort volt az, mit életem czéljául kitűztem. Csak szégyenleni tudnék oly szellemben írni mint a czikkíró; s ezt könyvtáramnak is köszönöm, mely hasonló aljas ötletek- és érzésektől megóvni segített.”
„Azért ha az isteni Gondviselés akár tüz, akár rabló kezek által megfosztana is tőle engem és az utóvilágot, melynek általa használni akartam, fáradságom és temérdek kiadásaim nem volnának elveszve; mert a szellemi haszon, melyet e könyvekből meritettem, sokkal nagyobb áldozatokra is méltó, sőt megbecsülhetetlen. De reménylem, hogy Isten, ki annyiszor éreztette velem kegyelmét, a fáradságot az utókorra nézve sem engedi elveszni; s főleg azt meg fogja akadályozni, hogy eszetlen, s romlott emberek azt fel ne használják gonosz czélokra, vissza ne éljenek a tudatlanság, babona s fárizeismus erősitésére. Mert mint minden gyógyszertárban, e szellemiben is össze vannak gyűjtve nemcsak az ártatlan szerek, de a hathatós mérgek is, melyeket mint a hasonszenvi gyógyászat, az értelmes és jóakaratú ember nagyon is jól fel tud használni a legnyakasabb kórok ellen.”
„Egyesek gyűjthetnek csak általuk kiválasztott czélra szolgáló műveket s ezekből is csak az ő nézeteiknek megfelelőket; de nagyobb közhasználatnak átadott könyvtárnak nem jó egyoldalúnak vagy éppen pártosnak lenni. Itt mindenkinek joga van az igazságot a tudományok, ismeretek minden ágában, legalább a valódi műveltséghez tartozókban keresni, s annál jobb, ha minél többet feltalálhat, s minél kevesebbet keres haszontalanul.
De azért mindent egy könyvtár sem nyújthat. Napjainkban a többféle mívelt nyelvek annyiféle irodalmat teremtettek, hogy valamennyit egyenlő részrehajlatlansággal felkarolni lehetetlen. Ezt a párizsi könyvtár sem teheti, mint a British Museum sem. Pedig kívánatos volna, hogy egy ily világkönyvtár léteznék. Lehet, valamikor ez is létesül, mint sok más, mit évezredekig lehetetlenek hitt az emberiség.
Addig is a magyar népnek csak magyar földön és magyar érzelmű honfi szerezhet némileg megfelelőt. Gróf Széchényi is erre törekedett. De kívánatos volna, hogy az országnak több részén lehessen ily segédeszközhöz folyamodni.”
Somogyi azt is világosan látta, hogy „Igazán használhatóvá egy könyvtár csak sajtó útján közzétett jó catalogus által válik; s épen ez ama nagy hátrány, mely honunkban a tudományosság emelkedését gátolja, a Teleki és Széchényi féle catalogusok hiánya. Én illyet akartam a szegedi számára készíteni: de persze ezt nem lehet pár hét alatt előállítani.” [Somogyi levele Reizner Jánoshoz. 1883. július 3. Somogyi-könyvtár irattára]
A közművelődés szolgálatának hangsúlyozásával, maga a közművelődés szó használatával csaknem száz évvel kora előtt járt. Ma a közhasznú információ, az információhoz jutás joga ugyanezeket az elveket fogalmazza meg. S a számítógépes kapcsolat, amely lehetővé teszi a keresést más könyvtárak katalógusaiban, melly lehetővé teszi a szinte azonnali távszolgáltatást digitális másolatok küldésével, a világhálón elérhető, elektronikus könyvtárak folytonosan gyarapodó kínálata nem a Somogyi által szükségesnek tartott világkönyvtár egy formája?!
’A köz javára’
1880. április 26-án ajánlotta fel könyvtárát Szeged városának Somogyi Károly. Magyarország második legnagyobb városát -az azt egy évvel korábban szinte teljesen elpusztító árvíz után – hazai összefogással és nemzetközi segítséggel, erőteljes lendülettel kezdték újjáépíteni. A város modern arculatát is ekkor alakították ki. Somogyi felajánlásával az „Alföld fővárosának” szellemi újjáépítését alapozta meg felajánlásával. Szeged városának kívánta ajándékozni hatalmas könyvtárát, amelyről csak később, a feldolgozás során derült ki, hogy az 43 701 kötetet számlált. Több évtizedes tudatos és szigorú elveken alapuló gyűjtőmunka eredménye az a könyvtár, amelyet Szeged adományozott Somogyi. A hatalmas magángyűjtemény legnagyobb értéke az összetétele, azaz, hogy a tudományok teljességét foglalja magába és az, hogy a monografikus munkák mellett az egyes tudományágak szakfolyóiratait is tartalmazza.
Somogyi felajánló levéléből érdemes néhány részletet idézni: „a romjaiból új életre kelő Szegedre nagy nemzeti misszió vár. … Ezen meggyőződéstől áthatva részemről is szolgálatot tenni kívánok a közművelődés és magyar nemzetiség ügyének, és évtizedek hosszú során át gonddal, fáradságosan és nagy áldozatokkal gyűjtött könyvtáramat Szeged városának ajándékképpen, örök tulajdonul fölajánlom.
A könyvtárak az emberi művelődéstörténelem tanulsága szerint mindenütt és minden időben leghathatósabb emeltyi voltak az erkölcsi és tudományos tökélyesbülésnek. Könyvtáram, melynek gyűjtésénél tisztén ezen szempontok szolgáltak irányadóul, a benne foglaltató művek száma s különösen azok valódi tudományos és erkölcsi becsénél fogva, egészen meg fog felelni azon rendeltetésének, hogy mint szegedi közkönyvtár a művelődésnek s a társadalmi fejlődésnek egyik hathatós eszközéül szolgáljon. …
Magyar nemzeti érdekből kívánatosnak tartom, hogy Szegeden tudományegyetem létesíttessék, aminek a könyvtárral egyúttal egyik előfeltételét kívánom megállapítani.” Bár nagyon bízott abban, hogy a városnak lesz egyeteme, mégis leszögezte (és az adományozás feltételéül kötötte ki), hogy ebben az esetben is: „… a könyvtár Szeged város örök és elidegeníthetetlen tulajdonát képezi, feladata a nemzeties irányú közművelődést és tudományosságot az ország eme nagy terjedelmű déli vidékén terjeszteni”. (Az 1881. február 15-én kelt Alapítványi oklevél is ugyanezeket a szempontokat rögzítette.)
Külön figyelmet érdemel a közművelődés és tudományosság együttes hangsúlyozása, ami a mai napig meghatározza a Somogyi-könyvtár kettős funkcióját.
Somogyi tisztában volt gyűjteményének értékével, a minisztérium által kiküldött, tudós szakértői vizsgálóbizottság véleménye is igazolta azt: kiemelkedő értékű, tudományosan rendszerezett, a vidék legkiválóbb könyvtárának minősítetve Somogyi gyűjteményét. (Szentkláray Jenő akadémikus szerint: A könyvtár, melyet Somogyi kanonok nemzetének ajándékozott s mellyel az újjáteremtett Szeged reconstructióját megkoronázta, e várost pedig alkalmassá tette, hogy szellemi központjává legyen a magyar Alföldnek, egyik leggazdagabb, legrendszeresebb és legfényesebb könyvtára Magyarországnak, tekintsük bár akár tartalmának a nyolcvan ezret megközelítő kötetszámát, akár a benne képviselt tudomány és irodalomszakok teljes voltát … )
Az alapító szerette volna úgy átadni ezt az értéket, hogy a majdani könyvtáros, a majdani használók is tisztában legyenek azzal. A könyvtár leendő igazgatójával, Reizner Jánossal azonban nem tudták megtalálni a közös hangot, így a tervezett közös munka, ’tanítva átadás’ nem jött létre.
Somogyi azzal is segíteni akarta a könyvtár minél előbbi felállítását és megnyitását, hogy könyvtárrendezési tervet készített. Kézirattöredékei között fennmaradt néhány rendszerezési terv, de ezekben valójában a tudományok osztályozását kísérli meg; sok-sok javítással. A Szegedre megküldött vázlat valamennyivel gyakorlatiasabb elgondolás alapján készült, mivel szem előtt tartja a használhatóságot, az összetartozó művek, rokon tudományágak egymáshoz közeli elhelyezését. Somogyi maga is érezte, hogy nem sikerült megalkotnia könyvtára számára a tökéletes rendszerezést, több levelében mintha ’magyarázkodna’ is tervének szempontjait részben védelmezve. „A könyvtári berendezésre nézve hosszasan kellene s csak élőszóval – értekezni. A szakértő urak ítéletét köszönettel fogom hallani: de azt már most megjegyzem, hogy az én tervembe illesztett egyetemi tudományok osztályozása csak sciographia, nem pedig arra való, hogy a könyvek valóban és tettleg így rakassanak el.
A könyvtár sokkal tágabb körű, mint az egyetemi tanulmányok összege, még ha a legnagyobb egyetemeket vennők is mintául. Temérdek ismeretek vannak s nagyon is életbevágók, s méltók –korunkban főleg– a tanulmányozásra, melyeket az egyetemek ignorálnak; nem lévén képesek annyi szakot felállítani, s s szakértő tanárokat fizetni. De hogy a könyvtárban, ha nagyobbszerű, e tanulmányok is képviselve legyenek, az fölöttébb kívánatos, miután a nagy közönségnek épen ezek kellenek. Hány kisebb egyetemnél nincs tanszék sok olly tudományra, mely másutt jobban dotált egyetemeknél hírneves tanárokkal van ellátva (például az élettani szakmány).
A könyvtári berendezés alapjául tehát csupán egyetemi tanulmányok (mert azokat én a szaktudományokról kimerítő ismeretekkel nem bíró szegedi nagy közönség számára különösen kiemeltem) csak bibliographiai ismeret jellegével bír. A szegediekre nézve mégis szükséges volt, hogy lássák egy részről, mily sok becses kútfő szükséges ahhoz, hogy egy ily könyvtár az egyetemi tanárok és tanítványoknak segélyül szolgálhasson: – de más részről meggyőződhessenek arról is, hogy az általam gyűjtött könyvtár csakugyan sok szolgálatot fog tehetni még akkor is, ha Szeged az annyira óhajtott egyetemet megkapja.”
A szakrend kialakítása döntő fontossággal bírt, mivel ez határozta meg a raktári helyét egy-egy kötetnek. Végül Reizner – bár Somogyi tervéből kiindulva, de – saját elképzelése szerint állította fel szakrendben, azaz. tartalom szerinti csoportosításban az Alapítványi gyűjteményt.
A könyvtár Szegedre költöztetése
„A könyvtár három példányú lajstromozási s elszállítási óriási munkája megkezdődött; s a gyenge testalkatú szemevilágától csaknem megfosztott élemedett férfiú titáni erőt fejtett ki. Bár a könyvtáros, csekélységem, papnövendékek, egyetemi hallgatók is segédkeztek neki, – ő volt mégis a legkitartóbb csodálatot keltő tevékenységében. Sokban érvényesült elve: ’Én a magam dolgát szeretem jól és kizárólag magam végezni.’ A könyveket mind ő keresgette s állította össze, ha kellett ragasztgatta is s úgy rendbehozva rakta elénk lajstromozás végett. Sokszor maga is lajstromozott; a ládákba pedig mind ő helyezte be a könyveket egy meghitt szolgája segélyével.” (Ferenczy)
Már elkezdődött a könyvek Szegedre szállítása, a gyűjtemény már nem az Alapító tulajdonát képezte, Somogyi mégis jó szülőként gondoskodni akart annak fejlődéséről.
A könyvbeszerzés zökkennőmentes folytatását segítendő, (német nyelven) nyomtatott levélben fordult hosszú évtizedes könyvárusi kapcsolataihoz, tájékoztatta az antikváriusokat, hogy már nem ő a könyvtár tulajdonosa, egyben arra kérte őket, hogy a neki nyújtott kedvezményeket biztosítsák a szegedi könyvtár számára is:
„Tisztelt … Úr!
Köszönetemet fejezem ki az irányomban hosszú idő óta tanúsított figyelmességéért és készségességéért, hogy becses könyvkatalógusait és – jegyzékeit szíveskedett nekem megküldeni. – Az utóbbi években, de különösen az idén megjelenteket eddig egyáltalán nem forgathattam haszonnal : mivel csaknem kizárólag könyvgyűjteményem Szeged szabad királyi városának történő átadásával voltam s vagyok még mindig elfoglalva; azonkívül igen gyakran betegségek, az aggkori gyengeség, különösképpen azonban szembajom akadályozott meg abban, hogy egyáltalán olvashassak. Ha megengedné Isten, hogy ismét veszély nélkül, legalább könyvkatalógusokban lapozgathassak, nem mulasztanék el néhány kiegészítést vagy egyéb, ezekből kiválasztott könyvet utólag megrendelni – természetesen, ha azok még rendelkezésre állnának.
Mindazonáltal kérem Önt, szíveskedjen jóindulatát a szegedi könyvtárra kiterjeszteni, amely mint eddigi tudományos ténykedésem örököse alkalmasint, erejéhez mérten (ami kezdetben természetesen nem lesz túl jelentős) bizonyosan szívesen megszerzi a hiányzó anyagokat. Ezt fogják szolgálni az Ön antikvár és egyéb jegyzékei, amelyek a jövőben Szegedre (Magyarország) a városi könyvtárnak („Somogyi-Könyvtár”) címzendők. Amennyiben Ön Esztergomba, nekem is küldene ezekből, továbbra is köszönettel fogadom, és azokat lehetőség szerint legalább tanácsadásra használni tudom.
Az új intézménynek – természetesen még inkább, mint nekem – ragaszkodnia kell ahhoz, hogy a nekem megadott előnyöket és kedvezményeket, ha nem is bővítve, de legalább csonkítatlanul rá is kiterjesszék. A mostani könyvtáros neve : Reisner János. Egyébként fordulhatnak közvetlenül a tekintetes könyvtári bizottsághoz is.
Miközben magamat és a nevezett könyvtárt jóindulatába ajánlom,
maradok mély tisztelettel.
Esztergom, 1882. december 18.
alázatos szolgája”
Minden gondoskodás és ’atyáskodás’ ellenére (vagy éppen azért?) az adományozó és a könyvtárnok kezdettől érzékelhető feszültség nem segítette a könyvtár Szegedre szállítását. Ez egy idő után Somogyiban – kezdetben szakmai, később már anyagi jellegű – bizalmatlanságot keltett. Bizonyos szempontból okot adott erre Reizner, mert nem válaszolt azonnal a sürgönyökre, nem utazott el Somogyihoz, hogy személyesen vegye át a könyveket, nem szállította vissza a duplumpéldányokat. Hamarosan annyira elfajult a dolog, hogy Somogyi ügyvéde is megszakította a levelezést Reiznerrel, kizárólag a város polgármesterével és tanácsnokával tartották a kapcsolatot – szakmai tartalmú vitákban is, mint például a duplumok kérdése:
„Először is a duplumokra nézve nyilvánított azon aggodalmat kell eloszlatnom, mellyet hihetőleg a könyvtárnok úr támasztott, ki ezen aggodalmat kifejező levelében erről nekem is írt, és csakis erről és semmi egyébről; jóllehet sok másra fölkértem az általa is, terjedelmesebbnek nevezett levelemben; de minden azokra vonatkozó értesítést egyszerűen elutasított: aggodalmat mondok, mert erre látszanak mutatni Nagyságod ama sorai: „ez igen szép… Bátorkodom azonban megjegyezni — hogy a duplumok száma oly tetemes, hogy ezen érték “ [: t.i. az 1880-dik s erre következő évek szerzeményeinek értéke, melly már is meghalad tizenegy ezer forintot:] „némileg alá fog szállani“. Én ezen alászállás lehetőségét nem tudom felfogni. Vagy a visszaküldendő duplumokért kivántatik kárpótlás? Az érték nem szállhat alá. Az eredeti nyugták kezeim közt vannak, és a beszerzett munkák kétségtelen becsűek; úgy hogy azokat később még drágábban kellett volna megszereznem. Azt pedig ne tessék rólam föltenni, mintha a duplumok visszakivánása által a könyvtár belbecsét csökkenteni szándékoznám.
Fölösleges duplumok eltávolítása által egy könyvtár becse sem csökkent még. Épen azért adatnak el a múzeumi, akademiai s más nagy könyvtárak duplumai. Magam is vásároltam duplumokat külföldi egyetemi, városi, sőt fejedelmi könyvtáraktól; a bécsi cs. kir. könyvtárt sem véve ki. De bármint volna is, erre világos, és szerződésileg kikötött jogom van; mellyre, mint több más ugyanazon okiratban szerződésileg kikötött jogom fenntartott jogaira lesz alább alkalmam visszatérni.
Mindenesetre nagy tévedés azt hinni, hogy duplumnak nevezhető, s így én annak tartom, az olly munkát, melly ugyanazon szerző által íratott ugyan, de nem ugyanazon évben, helyen és alakban adatott ki. Nagyobb könyvtár illy ,duplum‘-okat nem nélkülözhet; de szakértő [: minőnek egy könyvtárnoknak lennie kell:] nem is fogja azoknak nevezni. Nagyobb könyvtár gyűjtői a különféle kiadásokat duplumoknak nem tartják. Ha száz kiadásban volna is meg a szentírás, vagy Cicero, Virgil stb. munkái, de mindenik más kiadásban: ezekből egy sem duplum. Mert épen azért szereztettek meg a többféle kiadások, hogy a tudós Philologus, vagy fordító, s értelmező, ha egyébért nem, a szöveg hitelességének megállapítása végett összehasonlításokat tehessen. Némelly munkáknál épen a tudós jegyzetek olly nagy becsűek, hogy azok miatt meg kell a szöveget is venni. S miután illy jegyzetek több egyénektől származnak, kik mind tekintélyes kritikusok, minden fontosabb jegyzetekkel ellátott kiadás megszerzendő. A mit tehát épen e czélra gyűjtöttem, bizonyára nem fogom én magam szétszórni; de mások által sem engedem szétszóratni. Ezek tekintetbevétele után nem hiszem, hogy a duplumok viszaadása nagy csonkításával járna a könyvtárnak … De végre is jogos; és senkinek sem lehet ellene alapos kifogása.
Ha csak ennyire tartatnak tiszteletben már most az alapítványi okirat pontjai, ugy természetesen nem csuda, ha a duplumok visszaküldése is nehézségekre talál. Mert rám nézve csak kellemetlen lehet, ha még illy világos dolog iránt is kérést támasztanak. A már többször idézett szerződési okirat tehát ezt illetőleg [: 8-9. l. :] igy szól: „Jelen adományhoz nem tartozókul tekintendők: A családi érdekű könyvek, ….és a könyvtárban levő többes példányok“, [: ezek tehát az aggodalmat szülő duplumok :] „melylyek iránt alapító külön kíván rendelkezni.“ S én e jogomnál fogva akkép rendelkezem, hogy a duplumok, azokat igen is jól használni tudó iskolai könyvtárak javára fordíttassanak; mint ezt már tettem is, az esztergomi realiskolának, a nagyszombati főgymnasiumnak, a budapesti papnöveldének stb . ajándékozott könyvekkel. Elég neheztelést szült ugyis, hogy a nem duplumokból álló gyűjteményt máshova küldtem. Azt talán csak nem fogja senki [: méltányosan ítélni tudó :] rosszalni, ha a kebelbeli intézeteknek is juttatok valamit. S ezennel el vagyok határozva, a több évekre előlegezett, könyvekre fordított értéket, miután azzal szabadon rendelkezhetem, szinte elajándékozni. Ha Isten tovább éltet, az évenkinti ezer forintot in natura fogom lefizetni.”
Ugyanilyen harapós hangnemben rója fel, hogy nem méltányolták megfelelően a könyvtár szállításával kapcsolatban végzett munkáját:
„ ... a hírlapok szerint Szegedre szállított ama 40.000 kötetet én nem csupán állványokra rakattam, mit könyvárusi segéd is képes megtenni, hanem magam szedtem le egytől egyig a magas állványokról, kerestem és illesztettem össze és hordtam több szobán keresztül oda, hol összeírattak; sőt az összeírást és csomagolást is több ládánál végeztem ingyen, mint mennyinél a szegedi ‚szakképzett egyének‘ fizetésért, összesen működtek :]: de végre is országos figyelmet gerjesztő közüggyé vált. Ezt többé a kormány kiváló gondoskodása és felügyelete alól kivonni nem lehet.”
A viták és nézeteltérések a könyvtárhelyiségek kiválasztását nem érintették, Somogyi jóváhagyásával az egykori reáliskola földszintjén nyert elhelyezést. A raktárhelyiségek, az olvastóterem mellett külön szobát rendeztek be az alaptó számára, hogy bármikor használhassa a könyvtárat.
1883 októberében Szeged a királylátogatás lázában égett. A királylátogatás egyszeri és megismételhetetlen örömünnep volt Szegeden. Szeged ünnepelte önmagát, a látványos újjászületést, de hálával eltelten és ugyanakkor kitörő lelkesedéssel ünnepelte Ferenc Józsefet, akinek valóságos diadalút volt ez a szegedi három nap.
A fényes ünnepség-sorozat keretében, október 16-án nyitotta meg és adta át Szeged olvasóközönségének a Somogyi-könyvtárt Ferenc József. A Szegedi Híradó így minősítette 1883 október 17-én az eseményt: A mai nap, a királylátogatás harmadik napja, már kevesebb külső fénnyel és zajjal folyt le, mint az előzők. De azért a mai napnak is vannak szép, lélekemelő mozzanatai. Ezek közt kimagaslik a Somogyi-könyvtár ünnepélyes megnyitása. Kulturtörténelmi esemény ez, talán páratlan a maga nemében. Egy fejedelem nyitja meg egy városnak országos becsü könyvtárát, a tudománynak és közművelődésnek szánt csarnokot, s átadja azt a közhasználatnak, hogy teljesítse nagy hivatását.
A Szegedi Napló 1883. október 16-án és 17-én lelkesült hangon méltatja az eseményt: Szeged közművelődési haladásának reménye, egyik legdrágább kincse: a Somogyi-könyvtár. Halhatatlan alapítója Somogyi Károly esztergomi kanonok Szeged jóltevői közt a legelsők, a legnagyobbak közt foglal helyet. Ma, midőn a remek csarnokokban elhelyezett könyvtár átadatik közhasználatra, első sorban ki kell fejeznünk mély hálánkat, melyet ez emlékezetes napon iránta érzünk.
Szerényen félre vonult az agg tudós az ünnepélyek zajától. Sajnálatunkra nem jelent meg köztünk, hogy hallhassa a királyi elismerést és a nemzet tudományos és irodalmi világának, valamint az ország nagyjainak őt dicsérő szavait. De azért csendes magányába is el fog hatni mindezeknek viszhangja, azon édes megnyugvást keltve lelkében, hogy amit egy eredménydús, munkás élet folyamán saját szellemének gazdagítására gyűjtött, ezentúl az alföldi magyarság tudományos művelődésének forrása lesz és e forrásból meríteni fognak még a késő utódok is.
Egyik érdekes része a könyvtárnak az u. n. Somogyi-szoba, melyet városunk vendégei közül számosan látogattak meg és mindannyian csodálattal szemlélték a gazdag könyvtárt, melyet egy ember képes volt összegyűjteni, csodálták a tüneményesnek nevezhető tudásszomjat, mely a könyvtár volt tulajdonosát a nagyszerű művek összegyűjtésére ösztökélte.
A király tiszteletére, az olvasótermet, a megnyitó ünnepély színhelyét trónteremmé rendezték be. A megnyitón résztvevő meghívottak különböző színű díszmagyarban, az egyházi méltóságok bíborszínű ünnepi viseletben jelentek meg, öltözékükkel is fokozva a terem pompáját.
A király pontban 1 órakor jelent meg. Örvendetes maga az a tény, hogy egy oly tisztán közművelődési irányú ünnepélynek a fényét, amilyen a Somogyi-könyvtár megnyitása, megjelenésével kitüntetett.
A királyt az olvasóteremben Reizner János könyvtári igazgató a következő beszéddel üdvözölte:
’Felséges Császár! Apostoli Király! Legkegyelmesebb Urunk!
Fölséged a vész napjaiban e város iránt tanúsított legmélyebb részvéte, apostoli szavai s lelkesítő példája által a nemzet, sőt az egész világ jó indulatát költötte föl irántunk s mindenki áldozatot hozott, hogy e város új élete Felséged akarata szerint szebb legyen mint volt.
Somogyi Károly esztergomi kanonok nagybecsű könyvtárát adományozta nekünk oly czélból, hogy az itt, az Alföld nagy magyar közönségének tudományos képződése, szellemi tevékenysége, szóval közmivelődésének emelésére egyik tényezőül szolgáljon.
A legmélyebb hódolattal üdvözöljük itt Felségedet azon legalázatosabb esedezéssel, hogy a szellemi kincsek e gazdag tárházát legkegyelmesebben megnyitni s azt a Felséged szolgálatára mindenkor kész ezen város és nagy vidéke lakosságának javára legkegyelmesebben átadni méltóztassék.
Mély hálával vagyunk eltelve Felséged kegyeiért s boldogok vagyunk azon tudattól: hogy Felséged dicső neve ezen intézetnek rövid idő mulva mutatkozó áldásos gyümölcsivel egybekötve lett boldogok vagyunk, azon reménytől eltelten: hogy a Felséged által most megnyitandó ezen közintézet önként előidézi, hogy ez ős emporialis város egy messze kiterjedő magyar vidéknek egyuttal kulturális tekintetben is valódi központja leend.
Hódolatunk s hála érzelmeink ismételt kifejezése mellett Istentől Felséged és Felséged családjára áldást kívánunk! Éljen!’
A könyvtárnok üdvözletére ő Felsége következőleg válaszolt: ’Örömmel jöttem egy nemesszivü hazafi által Szeged városának nagylelkűen adományozott ezen könyvtár megnyitására. Bizton hiszem, hogy a tudományok ezen gazdag tárháza nemcsak Szeged város, hanem az egész vidék szellemi emelkedésének egyik tényezőjéül fog szolgálni és e reményben az intézetet ezennel megnyitottnak nyilvánítom.’
Ezután ő felsége az emelvényről lelépve, Sujánszki kanonokhoz fordult, kitől Somogyi Károly után kérdezősködött. A kanonok jelzé a királynak, hogy az adományozó, betegeskedés következtében nem lehet jelen.
Rendkívül érdekkel hallgatta ő Felsége Reizner János igazgató jelentését a könyvtár állapotáról. Mindent a legkisebb részletekig elmondatott magának. Megtekintette az olvasótermeket, melyekben 40,000 kötet van elhelyezve. A Somogyi-szoba s általában az egész könyvtár bútorzata megnyerte a király tetszését s örülni látszott, midőn megtudta, hogy az szegedi iparosok munkája. …
Miután pedig mindent megtekintett, a könyvtárosnak újból elismerését nyilvánította és nevét a könyvtár vendég-könyvébe bejegyezte.
A megnyitóról szóló beszámolót, az elhangzott beszédeket több országos lap is teljes terjedelemben közölte. Mindegyik a pompát, a díszes, mégis célszerű berendezést dicsérte, s nem győzték eléggé hangsúlyozni annak rendkívüliségét, hogy a király egy ilyen , tisztán közművelődési irányú eseményt tüntetett ki jelenlétével. Jóllehet, ez az esemény valójában udvari eseménnyé vált.
A meghívott kiválóságok, személyiségek közül egyvalaki hiányzik: Somogyi Károly, aki betegségére és hajlott korára hivatkozva mentette ki magát.
A díszmagyarba öltözött férfiak színpompás tablója viszont gy hiteles, Somogyi Károly szikár, puritán lénye nélkül. Zavarta volna a pompa, a trónteremmé varázsolt olvasóterem, ahol a bársony függönyök és nem a könyvek dominálnak. A világi élet hívságait, a felszín külsőségeit egész életében kerülte. Egész életét hivatásának és a tudásnak szentelte, zárkózott ember volt. Idegenül festett volna ebben a dszes társaságban. Arról nem is beszélve, hogy jogos önbecsülése nehezen tűrte volna azt a szerepet, hogy egy színtelen kellék, mellékszereplő ott, ahol tulajdonképpen minden miatta lehetséges. Nehezen tűrte volna lelke a találkozást az életét jelentő könyvekkel, amelyek már nem az ő könyvei. Jóllehet, gyűjteménye valódi értékét ő ismerte csupán, a királynak, a meghívott közönségnek ő már nem mutathatta be, hiszen ő is csak meghívott vendég. Minden bizonnyal úgy érezte volna, más, idegen dicsekszik -mintha a sajátja lenne- az ő könyveivel. Minden bizonnyal más műveket, kiadásokat tartott volna érdemesnek az uralkodónak bemutatni. Okos és fegyelmezett ember lévén mindezt képes lett volna tudomásul venni, de mély sebeket ütött volna szívén és önérzetén, hallani azt, milyen apró mondattöredéket kapott ő, az alapító és alapítványa a hivatalos beszédekben. Reizner a beszédében a királynak volt hálás, hogy Somogyi Károly esztergomi kanonok nagybecsű könyvtárát megnyitja. Az adomány értékéhez viszonyítva fájóan kevés ez az említés. A király sem szentelt rövidke beszédében többet Somogyi személyének, ő még a nevét sem ejti ki. Örömmel jöttem egy nemesszívű hazafi által Szeged városának nagylelkűen adományozott ezen könyvtár megnyitására. Bármilyen nemesszívű és nagylelkű volt Somogyi, önzetlen áldozatáért ennél többet remélt, minden bizonnyal.
A könyvtáravatás a király, a város és Reizner ünnepe volt. Somogyi tudta ezt, ezért -magát a csalódástól, de leginkább a már nem saját könyveivel való fájdalmas találkozástól védendő – nem jött el Szegedre, hajlott korára, törődött egészségére való hivatkozással.
[A tudósítások közül egyetlenegy érzett rá erre a drámai kettősségre (az önzetlen felajánlás és a megvalósulás, a könyvek átadása, elvesztése feszítő ambivalenciájára), Milkó Izidor Ünnepek után című írása. „.. Ama tényezők közt, melyek a szegedi egyetem fölállításához szükségesek (s a városban mind megvannak), a legfontosabb talán a Somogyi könyvtár, melyről lehetetlen meg nem emlékezni, ha Magyarország művelődési ügyeiről van szó. Szegeden ez a könyvtár maga a falai közé telepedett Minerva, eszköze minden tudományos haladásnak. Az ajándék, melyet benne a tudós kanonok a városnak adott, igazán fejedelmi ajándék. Az ember bámul, hogy mint lehet ennyit ajándékozni! Egy hosszú életen keresztül összegyűjtött óriás betű-kincstárt, melynek minden egyes darabjához tulajdonosát a szenvedéllyel való gyűjtés szeretete fűzi! Mondják, hogy az ősz főpap környezett, mikor a könyveitől meg kellett válnia s hogy azóta folyton beteges, a mióta elbúcsúzott tőlük.“(Fővárosi Lapok, 1883. október 21.)]
Somogyi természetesen követte az eseményeket. A sajtóban megjelent tudósítások, híradások, ill. azok olykor ügyetlen fogalmazása egy kellemetlen, Somogyi lelkén sebet ejtő incidenst eredményezett, amit minden igyekezete ellenére még Pálfy Ferenc polgármester sem tudott feledtetni vele, a szerencsétlen írás végletes indulatokat gerjesztett a megkeseredett idős emberben, s így utólagosan igazolta Somogyi számára: távolmaradása a hálátlan Szegedtől jogos volt.
A királylátogatás alkalmából megjelent egyik ünnepi kiadványban (Szeged hálája) olvasható volt A szegediek Széchenyi Ference. (Körvonások Somogyi Károlyról.) címmel dr. Kőrösy László írása. Kőrösy, aki akkoriban az Esztergom és Vidéke munkatársa volt, látogatást tett Somogyinál, aki könyveiről, az adományról, Szeged küldetéséről beszélt neki. Személyes találkozásuk alapján fogalmazta meg körvonásait Somogyiról. Az írás bevezető és befejező bekezdései következnek az alábbi idézetekben.
„’Károly bácsi’, a szegediek Széchenyi Ference, a kanonoki palotában lakik, a maga elkülönített kétemeletes csinos és tágas lakosztályában. …
Különben rendkívüli egyszerűség uralkodik nem csak a szobában, de a lakás minden részében. Hiszen ’Károly bácsi’ a maga édes testvérének a legszebb s legkényelmesebb szobát bocsátotta rendelkezésére, mert neki elég az a majdnem rideg egyszerűség, melyben könyvei között lakik.
Somogyi Károly teljes életében soha sem szerette a fényt, mindig kerülte a zajt s a föltűnést, de annál többet adott azután a jellemtisztaságra, a szív joságára s becsületes munkára.
Aligha él különb életet most, mint mikor Komáromban és Udvardon káplánoskodott. Egyszerü asztala, szerény életmódja, sőt megjelenésében cinikus természete van.
Megérdemelt jólétnek örvend már évtizedek hosszú során át. Anyagi gondok sohasem háborgatják kifejthetne pompát tarthatna fényes fogatot, mint a többi kanonok lakhatnék fényesen bútorozott termekben, mint a többi társa adhatna estélyeket nevezetessé válhatnék kitűnő pincéjéről s választékos asztaláról, mint sok esztergomi kanonok s ő még se követi a jó mód természetes áramlatát, hanem éppen visszául cselekszik. Takarékosságáról nevezetes, egyszerűségéről híres, igénytelenségéről páratlan.
Gyalog járja meg mindennap az elég meredek várhegyet. Hiszen ha már hetvenkét esztendősek vagyunk, akkor még az egyenes ut is meredek, hát még az olyan várhegy, melyre mindennap föl kell mennünk, hogy ott legyünk a bazilikai istentiszteletnél!
A többi kanonok beleveti magát fényes hintajába, a nyalka kocsis hetykén a tüzes paripák közé csattant s a büszkén robogó hintó elől szerényen tér ki a gyalogos főpap.
Le a lejtőn már nem olyan fárasztó, de azért a jó öreg még mindig fiatalkori jeligéje szerint akar mindjárt a hosszú út múlva könyvtára rendezgetésében megpihenni.
Könyvtára rendezgetésében? Hiszen már nem is övé, hanem Szeged városáé az a sok jó anyag, a mi még nincsen rendezgetve s a mi még mind Szegedre kerül.
Olyan buzgó pontossággal dolgozik a jó öreg, mintha valami pedáns irodafőnöktől járna ki azért valami függő kis fizetéske, a mit azután megint odahaza egy nélkülöző família imádkozva várna. …
Igénytelenségét csak ritka lelkiismeretessége mulja fölül. Ha már tett valamit, legyen az egészen megtéve. Ha már adott valamit, legyen az rendesen átadva. …
Mikor elváltam tőle, sajnálattal jegyezte meg, hogy nem mehet le Szegedre. Nagyon törődött ember ő már ahhoz, hogy olyan zajos ünnepeken résztvegyen.
De inkább szerénysége és igénytelensége tanácsolta neki, hogy ne ünnepeltesse magát Szegeden.
A szegediek szívében azért lesz néhány dobbanás a derék öreg kanonok emlékének, a szegediek azért hálás ajakkal fognak beszélni róla.
Egy egész élet alkotását ajánlta oda Szegednek. És odaadta egész szeretettel azt, a mit legjobban szeretett, annak a városnak, a mit még jobban szeret.
A szegedi ünnepek fényéből valóban tündöklő sugarak illetik meg a szegediek Széchenyi Ferencét.
Somogyinak megküldték a Szeged hálája egy példányát, Kőrösy írása szíven ütötte. Hálát remélt, de legalábbis méltó értékelést, ehelyett azt kellett olvasnia, hogy: cinikus természete van.
A mondatnak (Egyszerű asztala, szerény életmódja, sőt megjelenésében cinikus természete van.) önmagában nem sok értelme van, de ettől még a megbélyegző jelző szemet szúrt Somogyinak. Ha magyarázni lehetne Kőrösy mondatát, onnan kellene kezdeni, hogy Kőrösy esztergomiként ismerte az esztergomi klérus arisztokratikus, már-már udvari életvitelét. Ebbe a képbe Somogyi puritán életvitele nem illett bele. Szinte tüntető kivételt jelenthetett Somogyi hangsúlyozott egyszerűsége, befeléfordulása. Sokan ki is nevették ezért, hiszen jövedelméből élhetett volna csaknem fényűzően is. Ő azonban részint hivatástudata miatt, részben könyvtára miatt nem költött földi javakra. Majdnem belemagyarázás, de feltételezve, hogy nem bántó szándék vezette Kőrösyt, következőképp értelmezendő a mondat: …szerény életmódja, egyszerű öltözete más, egészében eltérő az Esztergomban szokásostól.
Somogyi azonban nem keresett mentségeket, szigorúan a leírtakat vette tudomásul. Így kezdődött egy hosszas levelezés, amelyből e kifejezés ürügyén Somogyi mély megbántottsága, mindenben megcsalatást, hálátlanságot érző keserűsége is feltárul. Először Pálfy Ferenc polgármesterhez intézte levelét:
„Nagyságos Királyi Tanácsos és Polgármester Ur!
Egészségi állapotom ollyan, hogy lassankint az íráshoz nem csak kedvem, de erőm sem lesz. Tovább még sem halaszthatom őszinte részvétem és örömem nyilvánítását a magas kitüntetés fölött, mellynél fogva Őfelsége a nemességet, mely Nagyságod jellemét ugy is már tettleg ékesítette, közjogilag is elismerni méltóztatott. – De azt mégis sajnálom, hogy a nagy ünnepély lefolyásáról még csak annyi tudósítást sem kaphattam, (egyedül a másoktól hallott hírekre lévén szorítva) hogy a történteket első és hiteles kútfőfől, tehát Szegedről vett jelentés után tudhatnám. – Pedig mégis feltehető rólam, hogy én is szeretném némi kis emlékét bírni, legalább a könyvtár megnyitásának, s az ez alkalommal mondott fejedelmi szavaknak. Bátor vagyok ennél fogva, ha nem látszik szerénytelenségnek, megkérni Nagyságodat, méltóztatnék a Szegedi Naplónak erre vonatkozó számát, vagy számait (október 16-ról) megküldeni. Igaz, hogy valaki egy, Szegeden ez alkalommal megjelent külön lapból felolvasott előttem néhány sort, s ez is elég lehetne arra, hogy a könyvtár megnyitása felől soha meg ne feledkezzem miután e sorokban, mint cynikus vagyok a világnak bemutatva: de illy emléknél kellemesebb bizonyára a királyi elismerés, mellynek szövegét birni óhajtom. – Ama jellemrajzot illetőleg pedig, melly cynismussal vádol, mi bizonyára a legaljasabb bűn, megnyugtat azon tudat, hogy az utókor, jobb kutfők után fogja jellememet ismerni tanulni, s talán csudálkozni fog azon, hogy egy illy, nevemre árnyékot vető czikk épen akkor és ott jelent meg mivel azt csak nem fogja okos ember hinni, hogy a cynicus név (németül: hündisch) megtisztelő epitheton gyalázatot pedig azért, hogy valaki kopott ruhában, és nem salonias öltözetben látott a poros könyvekkel foglalkozni, talán csak meg nem érdemeltem – főleg azoktól, a kikért ezt tettem. ...
Többet írtam, vagyis írattam, hogy ne kelljen többször tennem mit nem is tehetnék.
Midőn Nagyságod mindennemű jóllétét óhajtó kívánataimat kifejezni szintolly édes kötelesség- , mint szerencsémnek tartom, legnagyobb tiszteletem nyilvánítása mellett maradok Nagyságos Királyi Tanácsos és Polgármester Úrnak alázatos szolgája Somogyi Károly prépost- és apátkanonok, Esztergomban, november 6-án 1883”
Somogyi ezzel a panaszos levéllel nem tette túl magát az elszenvedett sérelmen, másnap Reizner Jánosnak is írt egy hasonló levelet. Ebből a levélből szinte árad a féltékenység Reizner irányába, féltékenység, hogy Reizner túlzottan magáénak érzi azokat a könyveket, amelyek ugyan nem lehetnek Somogyié már, de akkor ne legyenek Reizneré sem, hanem csak a ’köz’é, a városé.
„Tekintetes Könyvtárnok Úr!
Egészségi állapotom épen nem ollyan, hogy örömest foglakozhatnám levélírással: de ha kötelesség parancsolja, még sem mulaszthatom el tenni azt, a mit tehetek, azaz: mással iratni, míg van, ki ezt helyettem végzi. Köszönettel kell tehát mondanom, a könyvtár megnyitása felőli rövid tudósításért, (melly csak hosszabb idő lefolyása után juthatott kezemhez) azután pedig szerencsét kívánnom az Ő Felsége általi kitüntetéshez, mellyről csak mások közlése után tudok valamit: miután lapokat szembajom miatt nem járatok Esztergomba. …
Visszatérve a könyvtár megnyitásának megtörténte felőli rövid tudósításra, köszönöm ugyan ezt is, ha későn kaptam is: de annál sokkal fontosabb és megörvendeztetőbb leendett Őfelségének szavait megírni, mellyek mindenesetre illőbb elismerést tanúsítanak, mint az ez alkalommal Szegeden közzétett ama lap, mellynek egyik czikkében (:mint azt előttem felolvasták), mint cynicus vagyok a világnak bemutatva. – Ám lássák, kik e kifejezést tartották legszebb jutalomnak a vett jóért: ezzel csak – haugyan nem tudták e szó valódi jelentését (:melly nem egyéb, mint mit a német hündisch-szóval fejez ki illy megvetést jelentő szóval bélyegeztetvén a hellén és római classicusok által is az e nevet viselő feleket) lealázó tudatlanságot, vagy -ha tudták- olly rosszakaratot tanúsítottak, melly nem a legkedvezőbb színben fogja az utódok előtt feltüntetni azon kort és irodalmat, különösen annak míveltségét, ki magának illy modoru jellemzésekre szabadságot vett.
A cynismus, a legocsmányabb bűn foltja bizonyára nem rám, hanem az illy életirókra fog száradni. Ez tehát a szegedi emlék részemre… De megkérem a Polgármester ur Ő nagyságát (kinek nemesi praedicatumát szinte nem tudom), hogy némi ellensúlyozására a fönebbi sértő ítéletnek, küldesse meg a Szegedi Napló-nak október 16diki számát, melly Ő felségének sokkal kedvezőbb ítéletét tartalmazza. E lap, gondolom a szegedi hivatalos közlések tára. – Mert biztos adatokra van szükségem.
Ez évben természetesen több könyvszállítás nem fog történhetni: …
Megújítva szerencsekívánatomat, egész tisztelettel maradok Tekintetes Könyvtárnok úrnak alázatos szolgája. Esztergom, november 7-én 1883. Somogyi Károly”
Pálfy Ferenc polgármestert kellemetlenül érintette Somogyi levele. Feltehető, hogy nem ismerte Kőrösy írását, csak a panaszos levél kézhezvétele után kerestette elő, olvasta el. (Megjegyzendő, a cikket teljes terjedelmében közölte ünnepi számában a Szegedi Híradó is!) Nem lehetett félreértésre gyanakodni, hiszen a szövegben szerepelt a Somogyi által sérelmezett minősítés. Bocsánatot kellett kérni tehát, s egyben biztosítani Somogyit, az erkölcsi hitelrontást jóváteszi a város. Hetek teltek el, mire elkészült a válaszlevél. (Ebből a hosszú levélből csak az idevonatkozó részeket idézzük.)
Nagyságos Somogyi Károly prépost s apát-kanonok úrnak.
Esztergom, Káptalan tér.
E hó 6-án kelt nagybecsű soraira csak most nyílik alkalmam válaszolni. Fogadja Nagyságod mindenekelőtt mély köszönetem, kitüntetésem alkalmából nyilvánított üdvözleteit s jó kívánatait azon óhajjal viszonzom, hogy Nagyságodat az Isten a haza és egyház díszére és Szeged város öröme s büszkeségére jó egészségben soká éltesse.
Ezek után Nagyságos úr áttérek ama kellemetlen ügyre, mely nemcsak engem, de egyúttal Szeged minden lakóját fájdalmasan érint. Értem ez alatt ama hírlapi czikket, a melyben Nagyságod -bizonyosan tudatlanságból – cynicusnak van említve.
A legsajnosabb dolognak tekintem e botlást, de legyen nyugodt Nagyságod, a felől, hogy a mint mi egytől egyig elítéltük e durvaságot, úgy elítélte azt a hazában mindenki a ki Nagyságodat ismeri vagy csak hírét is hallotta. Nem fog az aranyon a rozsda Nagyságos uram! s e hírlapi közlemény nem homályosítja el azon fényt a mely Nagyságod nevét övezi s a mely fénynek tápot a Szegeden alapított könyvtár századok múlva is adni fog.
Nagyságodnak félszázados hasznos, apostoli működése, tudományos s irodalmi munkássága, szegedi dicső alapítványa ércznél maradandóbb emlék s ezekből fogja az utókor Nagyságod nevét hálával emlegetni s tisztelni, nem pedig ama lapból a mely nemcsak Nagyságodnak de nekünk is fájdalmat okozott.
Egy vigasztal bennünket mégis, -s ez az, hogy a kérdéses közlemény írója – Dr.Kőrösy László- nem szegedi egyén. Sajnos azonban az is, hogy az illető hírlapból Nagyságodnak csak nehány sort olvastak fel. Ez bizonyosan czélzatosan történt s a ki ezt tette, sem Nagyságodat nem tiszteli, sem nekünk nem jó akarónk, mert az illető közlemény egészben véve tisztelettel s magasztalólag emlékszik Nagyságodról, pusztán ama megrovandó kitétel – a melynek értelmét szerző bizonyosan nem tudta – zavarja a jó hatást.
De ide melléklem a kérdéses hírlapot, a Szegedi Híradó okt. 17-én megjelent számában tárcza rovatban a szegediek Széchenyi Ferencz e czímű közleményt, a melyben a sajnos kitétel előfordul. Méltóztassék e czikket egész terjedelmében felolvastatni, és akkor keresztényi szeretettel legyen kegyes az illetőnek megbocsájtani, – ki nem tudta mit cselekedett s bocsásson meg nekünk is, hogy ez épen nálunk történt akkor a midőn mi Nagyságod iránt a legnagyobb hálával voltunk eltelve.
S mindezeken túl nyugtassa meg Nagyságodat Felséges urunknak elismerése, személye iránt tanúsított érdeklődése. Én nem tehetem, hogy Nagyságod szerénységét sértsem azzal, hogy előre hirdessem mily emléket kíván a város Nagyságod tiszteletére állítani, nevét dicsőíteni, de a felmerült kellemetlenségnél fogva mégis kénytelenítve érzem magam felemlíteni azt, hogy igen is a város nagyszerűen fogja még ezután manifesztálni Nagyságod iránt érzett hála s tisztelet érzelmeit. Addig is azonban felejtse Nagyságod e méltatlanságot. …
Igy is hosszúra nyúlt levelemben Nagyságodat tovább már nem terhelhetem s bezárom azt azon kívánattal, hogy Nagyságodat az Isten jó egészségben soká éltesse.
Tisztelettel lévén alázatos szolgája Pálffy Ferenc polgármester Szegeden 1883 Nov. hó 28án
Pálfy nem ismerhette igazán jól Somogyit, mert ő átlátott a kínnal-keservvel megfogalmazott jóvátétel hangzatos sorain. A levél leghuszárosabb vágásának azt a mondatot szánhatták, hogy: Nem fog az aranyon a rozsda, Nagyságos uram. (Az arany egyben Somogyi nemes jellemét és egyben kikezdhetetleségét is jelenti, a rozsda viszont Kőrösyt minősíti.)
Nem volt sikeres azzal mentegetőzni, hogy dr. Kőrösy László nem szegedi, ettől az írás még Szegeden, szegedi ünnepi kiadványban jelent meg.
Hasonlóan szerencsétlen kifogás arra hivatkozni, hogy tudatlanságból írhatta le a szerző a cinikus szót. (Kissé hihetetlen lenne egy doktorátussal bíró egyénről ilyesfajta tudatlanságot tételezni fel.)
Érezhette az érvelés hibáit Pálfy is, hiszen váratlanul ellentámadásba megy át, s legalább olyan vétkesnek minősíti azt, aki csak ezeket a sorokat olvasta fel Somogyinak, mint a sorok szerzőjét. Ennek a visszavágásnak az élét próbálja azután elvenni Pálfy azzal, hogy a keresztényi megbocsátásra hivatkozik. Végül hatalmas igéret tesz arra a polgármester, hogy Szeged örök emlék állításával fogja kifejezni hamarosan háláját Somogyi Károly irányában. (Lehet, hogy ezt az igéretet szánta a leghatásosabb fegyvernek Pálfy, nem Somogyi hiúsága miatt, hanem épp azért, mert Somogyi puritánságával élesen ellenkezett volna egy ilyen ajánlat elfogadása, bizton remélhette hát a polgármester, hogy Somogyi eláll a jóvátételtől, lezárulhat a kellemetlen ügy.)
Somogyi azonban nem adta meg egykönnyen magát, egy hosszú levél befejezéseként egy kis megleckéztetés erejéig visszatért a kínos ügyre és Pálfy soraira:
A cynicus szóra még egyszer és utoljára visszatérvén, forró köszönetet mondok azon értelmezésért, mellyet e szónak Nagyságod szíves adni mert e magyarázat Nagyságodnak irántami jó indulatát, mi előttem olly becses, újból tanúsítja. De fájdalom! az engesztelhetlen Grammatica más magyarázatot követel, s ennek szabályai maradandóbbak, mint nem csak egyesek- és közösségek-, de egész népek- és korszakoknak bármilly megbecsülhetlen érzelmei. Litera scripta manet. Persze a doctor, ki ezt irta, magát bélyegzé meg vele, mert: Turpe est doctori, cum culpa redarguit ipsum! De végre is hinnem kell, hogy ez is gondviseleti, s igy hasznos intés volt, hogy magamat el ne bízzam az itt-ott tapasztalt kitüntetés miatt s talán lefegyverezte némellyek resensusát, sőt irigységét is, kik az általam nem keresett hirnév által magukat kellemetlenül illetve érezték s ha mást nem tehettek, legalább az egészet agyonhallgatták mint az itteni egyházi lap is, az Uj Magyar Sion! …..
Mit Nagyságod a nekem szánt megtiszteltetésről ír, egészen meglepett de szintolly őszinteséggel, mint a többit írtam, kérem Nagyságodat, hogy egész tekintélye, s befolyásával méltóztassék odahatni, hogy ezen, most főleg általam el épen nem fogadható ünnepélyesség elmaradjon. Nekem nyugalom, és zajtalan elismerés haugyan méltó vagyok rá nem pedig szemkápráztató, és sokszor épen nem barátságos érzelmeket takaró tüntetések, vagy mik, kellenek.
Bocsánatot kérve a Nagyságodnak újólag okozott, de ki nem kerülhetett alkalmatlanságért, az enyimeknél örömteljesebb ünnepeket kivánva, változatlan tisztelettel maradok Nagyságodnak alázatos szolgája. Somogyi Károly. Esztergomban, decz 22én 1883.
Somogyi a doktor minősítését egy Cato idézettel nyomatékosította (Turpe est doctori, quum rdarguit ipsum.), melynek szabad fordítása megközelítőleg így hangzik: Rút dolog, ha a tanárt saját hibája cáfolja (szégyeníti) meg.
A levélből az is kiderül, hogy az esztergomi egyházi lap említést sem tett Somogyi nemes cselekedetéről, ez a hallgatás legalább akkora fájdalmat okozhatott neki, mint a cinikus jelző.
Somogyi, természetesen, elhárította Pálfy felajánlását, tiltakozik a zajos elismerés ellen.
A Somogyi-könyvtár Szeged legrégebbi és megnyitása óta folyamatosan szolgáló kulturális intézménye. A jövőnek tervező Somogyi szellemében mindig igyekszik elébe menni a könyvtárhasználat változásainak. A hagyomány őrizve, de folytonosan megújulva tölti be fontos hivatását.
Somogyi nem tudhatta meg, hogy Szeged később mégis kapott egyetemet, tanárképző főiskolát, s hogy gyűjteménye a mai napig szolgálja az átlagos könyvtárhasználót, a diákokat és a hazai és külföldi kutatókat egyaránt.
Az Alapítványi gyűjtemény újjászületése: az Emlékkönyvtár
A Somogyi-könyvtár megnyitásának századik évfordulóját még a millennium idején épített, Közművelődési Palotában ünnepelte, új épülete egy évvel később 1984-ben készült el. A Dóm tér architektúrájához színeiben és anyagában illeszkedő, hatalmas épülettömb radikális változást hozott a könyvtár életébe. A familiáris környezetet elhagyva ’üzemi méretekben’ kellett gondolkodni mind a gyűjtemény elhelyezése, mind a szolgáltatás stílusának kialakítása terén. Több munkatársra volt szükség és meg kellett találni a személyességet megőrző, mégis: új szolgáltatási módszereket, hogy a szintekre tagolódás, a könyvállvány-rengeteg ne riassza el, ne tegye elbizonytalanodottá a látogatókat. A korábbi, mindössze egyhez viszonyítva itt ugyanis négy szinten szolgálta a közművelődést, egy emeleten a tudományos kutatást és helyben olvasást, a legfelső szinten pedig a periodikatár nyert elhelyezést.
A harmadik emeleten kialakítottak egy termet, amelyben a régi épületből kibontott, eredeti berendezés elemeinek felhasználásával meg lehetett őrizni a Somogyi-könyvtárra jellemző galériás, vascsigalépcsős könyvtárbelsőt.
A könyvtáralapító iránti tisztelet és a könyvtár saját múltjának megbecsülése tükröződik a terem elnevezésében: Somogyi Károly Emlékkönyvtár.
Az Emlékkönyvtárban az Alapítványi gyűjtemény megközelítőleg egynegyede, tízezer kötet fért be meghatározott szempontok szerint válogatva. Az így létrejött válogatás az Alapítványi gyűjtemény arányosan kicsinyített változata. Minden tudományszak ugyanolyan arányban képviselteti magát, mint a teljes gyűjteményben. Mű- és kötetszámban az egyetemes és magyar történelem a leggazdagabb, a földrajz, útleírás szak képezi a második legnagyobb csoportot, Somogyi szerkesztői, kiadói tevékenységének és személyes érdeklődésének köszönhetően a pedagógia szak következik, csak a negyedik (kötetszámban) leggazdagabb szak a hittudomány. A raktári rend az eredeti szisztémát követi, azaz: alulról felfelé haladva növekszik a raktári jelzetek nagysága; alulról felfelé haladva követhető a sorrend, így épültek be, mindig a megfelelő és éppen szükséges magasságot biztosítva a polcok. A válogatás időhatára 1800 volt. Természetesen, személyes vonatkozások vagy kiemelten muzeális értékük miatt kerültek az Emlékkönyvtár polcaira XIX. században nyomtatott dokumentumok is.
Az Emlékkönyvtár őrzi a Somogyi-könyvtár összes ősnyomtatványát és XVI. századi nyomtatványait, valamint a Régi Magyar Könyvtár köteteit – függetlenül attól, hogy mikor kerültek a könyvtár tulajdonába.
Az így kialakult külön gyűjtemény kiemelten muzeális értékű dokumentumokból áll. Somogyi versét idézve, valódi ’kincses-ház’. A legjelentősebb szerzők, művek legjobb kiadásai találhatók benne, ugyanakkor a nyomdászat- és könyvtörténet élő múzeuma is egyben. A kötetek nincsenek elzárva a kutatótól, az olvasótól, ugyanúgy használhatók az olvasóteremben, mint a könyvtár többi, raktárban őrzött dokumentuma.
A Somogyi-könyvtár gyűjteménye, benne különösen az Alapítványi gyűjtemény, a nemzeti kulturális örökség része. Ennek köszönhetően indult meg – a Régi Magyar Nyomtatványok rekatalogizálásával – az elektronikus katalógus építése; az Alapítványi gyűjtemény értékeinek minél szélesebb megismertetése érdekében épült ki a hálózat, amellyel ki lehetett lépni a világhálóra; a különösen értékes dokumentumok védelme és a belőlük való szolgáltatás igénye indította el – megfelelő eszközök beszerzése után- a digitalizáló tevékenységet.
Az Alapítványi gyűjtemény és így az alapító, Somogyi Károly is újra és újra előremutató szellemi és technikai fejlesztésekre inspirál, a hagyomány tiszteletben tartása és a gyűjtemény értékének tiszteletben tartása mellett.