
A veteránozás művészete – avagy a fiúk játszanak
– Józsi! Fiúk! Gyertek be, kész az ebéd!
Józsi, az apa a citrijét szereli. Kigördül az autó alól és megtörli a kezét egy rongyba. Olajos… A gyerekek várat építenek. FIgyelnek a szüleikre, indulnak befelé. Az anya és a szomszédasszony addig váltanak pár szót.
– Miért van a férjed ennyit az alatt a csotrogány alatt?
– Nem csotrogány az, csak törődni kell vele. Mindig van mit csinálni rajta.
–Miért nem vesztek már egy rendes kocsit? Telne rá, nem?
– Telne. De nem akar. Azt mondja, hogy én se dobok ki semmit, hát ő se fog. Száguldozni meg minek, inkább elindulunk korábban. Egy biztos, nem a szíve viszi majd el.
– Én mondom, szerelmes ez az autójába. Neked csak a második hely juthat.
– Ha így is van, inkább az autójába legyen szerelmes, mint egy másik nőbe. A nők között még így is én vagyok az első. De nincs igazad. Ez nem ennyire sarkos.
– Te tudod.

Ez tényleg nem ennyire sarkos. Egy dolgot viszont bizton állíthatok: amit Józsi csinál, az a maga módján az egész szolgálata, több szempontból is: egyrészt azért, mert a teremtés és a bomlás – avagy alakváltozás, átváltozás – között ott kell lennie a fenntartásnak is, ahogy a hindu trimurti is mutatja: Brahma (a teremtő), Visnu (a fenntartó) és Síva (a pusztító, de egyben újrateremtő). Ma, a 21. században mintha elfeledkeztünk volna a fenntartásról…
A másik teljesség a férfi–női kettős megéléséből áll. A feleség behívja a fiúkat, befelé, a házba, az otthonba, a melegbe, mert a fiúk kint vannak, a fiúk játszanak.
„A fiúknak fütyijük van, a lányoknak meg puncijuk”. Nagy igazság ez. A férfiak éküket quasi kint hordják (már aki, persze. Van, aki a gatyájában hordja az agyát), a nők ekvivalens éke bent van, elrejtve.
Egész a két nem. A fiúk önmagukban, a lányok nélkül túlpörögnek. A nő lassítja le és fogja vissza a férfit. A férfi a Nap, a nő a Hold. Amikor egy férfi, élete nyárutóján, annak augusztusában, amikor a Nap már éget, megvadul, mert érzi, hogy a testi ereje kezdi elhagyni, na akkor egy bölcs asszony megfékezheti… A feleség ügyel továbbá az időre. Mert a nő az időben él. (v.ö.: holdnaptár)
Tér és idő
A nő az időben él, sőt, ő az idő rabja. Őfelette eltelik az idő. Nem mindegy, hogy mikor fogan benne élet. Érdekes tény, hogy amíg egy nő, mikor idővel, természetes módon termékenységét elveszíti, ő nem nyeri azt vissza, míg a legtöbb férfi egy idő után igen. A férfit nem az idő érdekli. Ő a térben áll. Ezért van az, hogy a férfit lenyűgözi a sebesség, a nagy távok megtétele, ezért akar magasba repülni. A férfi megy. Mindig. Feltalál, megtalál, elás, kiás, újragondol, megépít, megjavít. Kilogisztikázza, elfuvarozza, haverral megoldja, visszaviszi, kipróbálja, leadja a drótot, megünnepli, újból teszteli és ás esetleg kezdi az egészet elölről. Tulajdonképpen, a fiúk játszanak.
De hogy a viharba jön ez a veteránozáshoz?! Ahhoz, hogy a férfiakat és a veterán jószágokat összekössük, a valóságban nem kell sok, csak egy garázs meg egy kis tőke, de ebben az írásban az átkötéshez orvul felhasználjuk Micimackó karakterét.
Átvezetés
Micimackó van. Ez a legfontosabb tulajdonsága. Részt vesz a saját életében. Játszik, gondolkodik, összezavarja a méheket – nahát, nahát, úgy tűnik esőt kapunk…–, megmenti Malackát, a barátaival egyetemben felfedezi az északi sarkot – azért persze Róbert Gida segített –, és megjelöli a nagy esemény helyét egy táblával. Továbbá fejet hajt az Élet Nagy Törvénye előtt, tudniillik, hogy a Medvék szeretik a mézet. Nagyon. És az sem baj, ha a mézből sok van.
Nyuszinak ellenben üzletfelei vannak, és Dolga is van. Mert Nyuszi fontos. (Ellentétben ugye Micimackóval, aki van. Na, túltárgyaltuk.) Nyuszinak szerintem Lexusa lenne. Micimackó gyalog jár. De mégis ő az – mármint a Csacsi, Öreg Medve –, aki képes illúziók nélkül élni. És most jutottunk el a veteránokhoz.
Illúziók nélkül
Korunk illúziója az, hogy azt hisszük, igazat mondanak azok, akik ezt szajkózzák: „vedd meg, és jó lesz.” Persze, jó lesz egy ideig. De aztán mi lesz? Kidobjuk. Elromlik. Lelassul, használhatatlanná válik. Programozott amortizáció „Drága a javítás, nem éri meg.” Kinek nem éri meg? Tudták, hogy rendelkezünk azzal a technikával, hogy olya autógumit gyártsunk, ami ötven évig kifogástalanul használható és nem lehet kilyukasztani? Vagy olyan villanykörtét, ami 100 évig is ég? Csak ugye, a fogyasztói társadalom…
A veterán autók is elromlanak. De ezt tudjuk. Aki öreg vassal rója az utakat, az annak a valóságát éli, hogy energiát kell beletenni a dologba, mégpedig sokat, de ha megteszi, akkor sokat is vehet ki belőle. Persze itt most nem az anyagiakra gondolok. Hanem például arra, hogy egy jó autó – és a W124 az –, egy korrekt javítás után is jó autó marad, sőt mindig jobb. Amiben eredendően van anyag, és hosszú távra terveztek vele, az megéri a fáradságot. Minden elromlik, minden amortizálódik, de legalább tudjuk, ahogy Micimackó is tudja, hogy szereti a mézet.
folytatás következik…