MÁRCIUS IDUSÁN
.Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a modern nemzeti identitás egyik alapkövévé vált, mivel egyszerre törekedett az egyéni szabadságjogok kivívására és a nemzeti önrendelkezés megteremtésére.[4] Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Habsburg-ház csak az Orosz Birodalom katonai beavatkozásával tudott győzedelmeskedni. Az 1848–49-es szabadságharc a magyar nemzet történetének Magyarországon talán legismertebb háborús konfliktusa.
Az 1848-as forradalom összefoglalása:
A szabadságharc végnapjai
Szeged feladása után Dembinszky nem a kormány új székhelyéül kijelölt Arad, hanem a még császári kézen lévő Temesvár felé vonult vissza. Mivel nem akart már csatát vállalni, ezért a hadtápot már el is küldte Lugos felé, de akkor érkezett a helyszínre a frissiben fővezérré kinevezett Bem, (aki a kemény harcokban erdélyi hadseregének java részét elvesztette) és elfogadta a Haynau kínálta ütközetet. Így került sor a vereséggel végződő temesvári csatára, ahol Dembinszky szerencsétlen döntése (az utánpótlás Lugosra küldése) és Bem elővigyázatlansága (csatát kezdett anélkül, hogy tudná mi van az utánpótlással) következtében pont a csata tetőpontján hallgatnak el a honvédség ütegei, majd az ezt követő kavarodásban Bem is lebukik a lováról és az előző napok hátrálásaitól demoralizált, vezérét vesztett, lőszer nélkül maradt sereg megfutamodik. A vesztes csatát követően Lugosra hátrált főseregből mindössze egy hadosztály (Kmety) és a gróf Vécsey vezette V.hadtest képes megőrizni harckészségét. A temesvári finálé után a teljes fölbomlásban lévő, tehát a további harcokban használhatatlan főseregen és a Görgei-féle fel-dunai hadseregen kívül csak egy mozgó hadereje maradt a honvédseregnek, ez pedig az Észak-Erdélyben állomásozó, rosszul felfegyverzett újoncokból álló, gyenge Kazinczy-hadosztály. Ilyen feltételek mellett a harc eredményes folytatására semmi remény nem maradt. A Kossuth által diktátori ranggal felruházott Görgei számára egyetlen lehetőség maradt, letenni a fegyvert. Görgei serege ekkor körülbelül 30 000 ember volt, akik közül 5000 fegyvertelen újonc honvéd. Görgei augusztus 11-én haditanácsot tartott tábornokaival és törzstisztjeivel, és a haditanács két szavazat ellenében az oroszok előtti fegyverletételre szánta el magát. A helyzet kilátástalanságát jól jellemzi, hogy a döntéssel szembehelyezkedő két törzstiszt sem a harcok folytatása, hanem a császári csapatok előtti kapituláció mellett érvelt.
Hruljov (németesen: Chrurloff) orosz ezredes seregéből Kotljarovszkij (németesen: Katlaroff) huszárkapitány és gróf Rüdiger tüzér hadnagy már július 21-én felkereste Görgeit Rimaszombatnál azzal az ajánlattal, hogy tegye le a fegyvert. A tiszteknek és a legénységnek teljes szabadságot biztosított ez az ajánlat. Görgei válaszát gróf Batthyány László és egy tiszt vitte meg Churloffnak. Görgei tudatta, hogy egyezség esetén nemcsak a sereget, hanem a lakosságot is biztosítani kívánja. Megüzente Görgei azt is, hogy a magyar nemzet az események mostani állása szerint szívesen látná, ha Szent István koronáját valamelyik orosz nagyherceg viselné. Nemsokára özvegy Bory Miklósné Hellenbach Karolina bárónő is felkereste Görgeit Rüdiger tábornok megbízásából a fegyverletételre vonatkozólag. A tárgyalások meg is kezdődtek.
Az utolsó jelentősebb harcképes seregtest, a Görgei Artúr vezette feldunai hadsereg feltétel nélküli fegyverletételére 1849. augusztus 13-án került sor Világosnál, az orosz Fjodor Vasziljevics Rüdiger tábornok csapatai előtt. Ezt a példát követte a többi mozgó seregrész is. Augusztus 18-án Dévánál a felbomlott dél-erdélyi sereg tiszti kerete Beke József ezredes parancsnoksága alatt adja meg magát Lüders csapatainak, másnap Karánsebesnél a Dessewffy Arisztid vezérőrnagy és Lázár Vilmos ezredes vezette IX és X. hadtestek maradéka kapitulál a császáriaknak, 20-án az V. hadtest teszi le a fegyvert Rüdiger oroszai előtt Borosjenőnél és végül augusztus 24-25-én a Kazinczy hadosztály is megadja magát az oroszoknak Zsibónál.
A honvédség kezén lévő várak szintén sorra kapituláltak. Augusztus 17-én Damjanich átadta Aradot az oroszoknak, 26-án Munkács is megnyitotta kapuit a cári csapatok előtt. Péterváradot szeptember 7-én Kiss Pál vezérőrnagy azzal a feltétellel adta át a császáriaknak, hogy a komáromi védők által kiharcolt kedvezményeket rájuk is kiterjesztik. Hosszas tárgyalásokat követően, a védők büntetlensége fejében október 2-4 között Komárom vára is a császári erők kezére kerül.
Petőfi a csatatéren:
1986. március 15. – A lánchídi csata Budapesten
1986-ban nem is Budapest, hanem Szeged (megint Szeged) számított problémás városnak. A szegedi III/III-as kirendeltség akkor így fogalmazott: „a belső ellenség által befolyásolt fiatalok a hivatalos március 15-ei események megzavarására törekednek és politikailag káros cselekmények elkövetésétől sem riadnak vissza”. Miután megtették a szükséges operatív intézkedéseket, nem is fordult elő rendzavarás a Csongrád megyei városban.
Budapesten í Petőfi-szobornál, a saját kedve szerint ünneplő fiatalság szokásos gyülekezőhelyén hangszórók recsegő indulói várták az odasereglőket. A Petőfi tértől a Vigadóig további zenével fűszerezett vidám kirakodóvásár foglalta el a helyet, Az összegyűlt tömegből alakult menet tinédzserek vezetésével déli 12 óra után néhány perccel énekelve, a Nemzeti Dalt szavalva megindult az Apáczai Csere János, s tovább, az Akadémia utcán át a Kossuth szobor felé. Legalább 3 ezren vonultak.
Egy visszaemlékező jegyzete:
Kossuth-szobornál nem üvöltöttek hangszórók, viszont óriási volt a rendőri készültség. A menet éléről 20-25 fiú és lány hatalmas nemzetiszínű transzparenssel, és Kossuth-címeres 48-as zászlóval felállt a szobor talapzatára, felhangzott a Himnusz, a Szózat, majd a székely himnusz. Azután valaki a tömegben vándorló gépelt papírlapok egyikéről felolvasta Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról c. versét.
A menet továbbment a Batthyány-örökmécsesig. Itt 1 órára hivatalos ünnepséget szerveztek; a tér tele volt civil rendőrrel, hangszórók üvöltöttek. A tömeg megkísérelte egy Himnusz erejéig túlharsogni, aztán gyorsan továbbment a Néphadsereg utcán és a Margit-hídon át Budára, a Bem-szoborhoz. A hídon vagy 5 ezren vonultak. A rendőrautók és motorosok végig követték a menetet, de párhuzamos utcákon, s csak néha mutatták magukat egy-egy keresztutca torkolatában. Ilyenkor taps és fütty harsant fel, néha egy-egy „emberrablók” kiáltással. Szórványosan jelszavak is hangzottak: „Éljen Magyarország”, „Éljen Erdély”, s egy-egy pont a nevezetes 12-ből: „Sajtószabadságot”, „Unió Erdéllyel”. A rendőrök nem avatkoztak be, hagyták az úttesten vonulni a menetet”.
A tüntetők a Bem-szobor után a Batthyány tér felé vették az irányt, de ott a felsorakozó rendőrök ellenállásába ütköztek. Itt tömeges igazoltatásra került sor, sokak személyijét elvették.
Este hét óra körül gyülekezünk a Petőfi-szobornál. Többen gyertyával érkeznek, előkerül néhány fáklya és nemzetiszínű zászló is. A résztvevők nemsokára együtt indulnak el a Váci utcán a Vörösmarty tér felé. A Vörösmarty téren a szökőkútnál a szokásos éneklés kezdődik el, de csak halkan, szelíden, mintha a félelem szorongatná a torkokat. Feszültség van a levegőben, aggodalom tükröződik a tekintetekben.
Az Október 6. utcát lezárják előlünk, csak a József Attila utcán haladhatunk a Duna felé. Kiérünk a Roosevelt térre. A teret a BM körül mindenütt lezárták. A híd üres. Az úttesten és a járdán halad az időközben erősen megfogyatkozott tömeg. A budai hídfőhöz közeledve vesszük észre a rendőrkordont a túloldalon. A rendőrség nagy erőkkel vonult fel, és az egész Clark Ádám teret lezárta. A menet megáll. Fordulnánk vissza, de a pesti oldalon is motoros rendőrök zárják le a hidat. Hát persze! Harapófogóba kerültünk. Jó néhányan igazoltatás nélkül jutnak át a kordonon, nyilván a beépített káderek. A járda két szélén rendőroszlop indul meg, és szedik össze a személyiket. Utána mehetünk, csak a rendőrsorfal között át, egyesével. Gumibotok sújtanak le arra, akinek nem tetszik a képe, néhányunkat pedig azért verik el, mert nincs mit odaadniuk, hisz már délben elvették a személyit tőlük. Kifejezetten utaznak a hosszú hajúakra, durván becsmérlik őket. Látom, ahogy leérek a hídról, hogy két rendőr magával hurcol egy fiút a híd alatti átjáróba, és ott kegyetlenül ütlegelik, amíg a földre nem terül.
A csata vége
Az elkobzott személyi igazolványokat a március 24-én kezdődő héten a középiskolásoknak maguk az iskolaigazgatók osztották ki, dörgedelmes intelmek kíséretében. A rá következő héten kezdték megkapni személyi igazolványukat az egyetemisták és a dolgozók. Többen szabálysértési határozatokat kaptak kézhez: 500, 1500 és 3000 Ft-os, tárgyalás nélkül kiszabott pénzbüntetéseket kézbesítettek a hatóságok. Március 24-én húsznál több aláírással az alábbi nyílt levél indult útjára: A „Március 15.” Polgárjogi Mozgalom nyílt levele a Budapesti Rendőrkapitányság részére. A levél szerzői tiltakoztak a jogsértő rendőri provokációk és atrocitások, valamint a személyi igazolványok jogtalan bevonása ellen, ami szerintük az állampolgári és emberi jogok durva megsértésével ér fel. A levél aláírói követeléseik elmaradása (a személyi igazolványok haladéktalan visszaszolgáltatása) esetére állampolgári engedetlenségi mozgalmat helyeztek kilátásba.
A brutális fellépésre Berecz János agitprop. titkár és Harangozó Szilveszter III. főcsoportfőnök adott utasítást . A kivitelezés egyik felelőse Vörösmarti Mihály ezredes, a Forradalmi Rendőri Ezred parancsnoka volt. Az állambiztonság jelentéseiben a napról a következőket örökítették meg: „Az ún. radikális ellenzék jelentős szerepet játszott a március 15-i rendbontás előkészítésében.Márciusi üzenet címmel nyíltan ellenséges röpiratokat készítettek, melyet az ünnep előtti napokban és az ünnepi rendezvényeken akartak terjeszteni. Szerveink néhány nappal korábban végrehajtott akciója ezt csaknem teljes egészében meghiúsította. A március 15-i rendzavarásnál több aktivista vett részt, egyesek a háttérből irányították az eseményeket.
Kossuth Lajos azt üzente: