550 ÉVES HEGYESTHWROL
avagy Hegyős, Hiđuš, Higyos, Kis Higyos, Hegyes, Mali Hegyes, Kiss Hegyes, Hegyas, Kis Högyös, Kishegyes.
A bácskai Hegyes nevű községgel 1476-ban találkozunk először a vármegye megnevezése nélkül, amikor a Maróthiak Tisza-vidéki birtokait számba veszik. Ebben a felsorolásban van: Szegegyház, Feketeegyház, Két-Sopronya, Kutas, továbbá Nagyhegyes és Kishegyes. A két falu, a velük felemlített többi helységből is következtetve, kétségkívül a mai Hegyes határában volt. A vidék akkor Csongrád vármegyéhez tartozott.
Van azonban egy tizennégy évvel korábbi dokumentum, ahol szó esik egy Hegyesthwrol nevű pusztáról. 1462. február 16-án Mátyás király anyjának, Erzsébetnek kérelmére, s ugyanannak udvara díszesebb tartására minden királyi jogait, mely netalán az ez által bírt Gywrge, Baymok, Napfén, Chontafeyér, Bwdakutha, Pachyr Csongrád megyei falukban, Kewlwstharlo, Palij, Kethfylew, Lykaseghház és Thereth azon vármegyei pusztákban, valamint Okor, Kerekeghaz, Naghbaych, Fybaych (Holló Laczi szülőföldje), Hymeseghaz, Kewkewr és Wyzethwrol Bács vármegyei helységekben és Hegyesthwrol, Akostwrol és Feyerfakathwrol azon vármegyei pusztákban lappangana minden haszonvételeikkel és tartozandóságaikkal együtt, annak adományozta.
Két lényeges dolog olvasható ki ebből az iratból: Hegyesthwrol – Hegyesturol 1462-ben még puszta; a másik, a vele együtt felsorolt helységek jó része ma is létezik és Kishegyes körzetében található.
A helytörténeti kutatásnak nélkülözhetetlen forrásai a dézsmalajstromok. 1522-ből ránk maradt egy terjedelmes jegyzék, amely Csongrád megye tizedet fizető jobbágyainak nevét tartalmazza. Hegyes ekkor ide tartozik. Sajnos ennek a lajstromnak csupán az első két kerület dézsmafizetőit tartalmazó része maradt fenn, a többi elveszett. Így is tanulságos a jegyzék. Devecser körzetben (ma Szenttamástól északra határrész) található Thyviske falu – Töviskes (Njegoševo területe). Ennek a Hegyes szomszédságában elterülő falunak három dézsmát fizető jobbágyát említi név szerint: Anthonius Kelemen, Johannes Dwoyn és Bosso. Ugyanakkor Devecseren Johannes Hegesy, Bethewren (Béter – valószínűleg a mai Temerin vidékén volt) Blasius Hegesy jobbágyok fizetnek dézsmát.
Az 1522-i számadásokban és a hátralékosok 1520-22-i kimutatásaiban azonban szerepel Hegyes. E dokumentumok alapján Csongrád megye hat dézsmakerületre oszlott. Az 1522-i számadás szerint a harmadik kerülethez tartozott Tornyos, Kishegyes, Fibajcs (Topolya), Nagybajcs (Bajsa), Szegegyház, Feketeegyház, Fejéregyház és az 1520., illetve 1521. évi hátralékosok szerint Nagyhegyes és Himesegyház (Emusic) is.
A vidék pusztulása 1514-ben kezdődött meg. A Dózsa-féle felkelés az anyagi károkon, a rombolásokon, állat elhajtásokon kívül mérhetetlen sok emberáldozatot is követelt. Nagy pusztítást okozott 1526-ban és 1527-ben Jovan Nenad Crni, a Fekete cár.
Mindezt tetézte a mohácsi vereség. A csata után a győztes II. Szulejman szultán és nagyvezére a Duna-Tisza közén vonultak haza hadseregük élén. Az intézményes török hódoltsági berendezkedés 1541-ben kezdődött, Buda eleste után. Hegyes a budai tartományhoz tartozott, amelynek élén a kormányzó (pasa, beglerbég) állt és Budán székelt. Alája voltak rendelve a kerületek (szandzsákok, livák), élükön a bégekkel. A szandzsákok járásokra (nahije) voltak felosztva. A hódoltság kezdetén a falu a szegedi szandzsák szegedi járáshoz, nahijéhez tartozott, később a szabadkai nahije területéhez csatolták.
A mohácsi vész után a falu teljesen elnéptelenedik, azt azonban nem tudjuk, hogy pontosan mikor. Az elnéptelenedés tényét a szegedi nahije 1553-54. évi török adóösszeírása megerősíti. A török kézirat a szegedi szandzsák a mohamedán időszámítás szerinti 961. évet (1553. dec. 7. – 1554. nov. 26.) jelöli meg címében a lejegyzés időpontjának.
Az adóösszeírást a végzetes következményekkel járó 1552. márciusi, a történelemben „szegedi veszedelem” néven ismert események előzték meg. „Tóth Mihály nevezetű tudomány nélkül való, de bátor magyar tiszt Castaldusnak engedelméből, titkon a Szögedi várban fekvő török őrizetre ütött.” A lázadás kezdeti sikert hozott, de a törökök segítségére előrenyomuló hadsereg elől a röszkei lakosok Hegyesre menekültek. Az adóösszeírás név szerint is feljegyezte ezeket az új hegyesi lakosokat: „Hegyős faluból: Reszke ideszökött, tartozik a nevezetthez (Reszke girif-te, tabi-i mezbure). Hegyös János, Hános György, Szabó Bálind, Bors László, Balog Bene-dek, Kis Demetri, Dola Demetri, Apor Balázs, Kiszács Imre, Karancsi Tőmás, Tót Fábiján, Csiszán Benedek, Tót István, Tót Pétör, Vida Demetri, Ürü Anborus, Szente Máté, Tót Demetri, Buza Baláz. Az új adófizetők (1552. dec. 17.-1553. dec. 7.). Bondó Máté, Vár Pétör.
A későbbi török defterek (adókönyvek) már a szabadkai nahijében említik Kishegyest, 1580-82-ben és 1590-91-ben 18, Nagyhegyest 1580-ban 17 és 1590-ben 23 házzal. A lakosság cseréje ezzel nem állapodik meg. Az újonnan települt röszkei hegyesiek később valószínűleg visszahúzódtak falujukba, mert 1578-ban Nagyhegyest már szerbek lakták.
A Kruševski Pomenik említ egy „Hiđuš”-t. Ennek a kornak emlékét őrzik az Iđušanin. Iđuški családnevek. 1715-ben egy-egy családfő viseli Pivnicén, Turiján, 1720-ban Keresztúron, Zomborban és 1725-ben Mokrinban és Parabućon.
A török adót szedett a meghódított területek népétől, „de magyar vonatkozásban mégis e területek a magyar király és hatóságok meg a távol lakó magyar földesurak alá is tartoztak, akiknek szintén adót, segélyt, vagyis járandóságot fizettek. Ezért Esterházy Miklós nádor 1629-ben például azt követelte, hogy »az kik Magyarországban laknak, holduljanak«, mégpedig a »Tisza-Duna közben Péterváradjáig, a Dunán innen Pozsegáig«, amivel a szerb lakosság kötelező adóztatását akarta kifejezésre juttatni. Az 1602. évi 7. tc. »a töröknek alávetett jobbágyokról«, mint saját magyar alattvalóiról rendelkezett, amikor előírta, hogy az addigi határozatok értelmében ezek a »segélynek« csak a felét fizessék. Megújították ezt az 1603: 6. tc. 1. paragrafusa és az 1604: 2. tc. 7. paragrafusa. A segély mérvét az 1602: 2. tc. minden jobbágy és zsellérház után 2 magyar forintban ajánlotta meg.
A török a kezdeti években folyton terjeszkedett, de már az 1547-i béke előtt sok ilyen hódolt, vagyis a királyi uralom alatt álló, de a töröknek is adózó község akadt. A török békében ezt a kérdést is rendezték, s ha a magyar király nem akarta, hogy a magyar lakosok szétfussanak, engednie kellett. Ezért már az 1548: 24. tc. kimondta, hogy az ilyen jobbágyok a királyi adónak csak a felét fizessék. Ha tehát az országgyűlés jobbágytelkenként 2 frt adót szavazott meg, a hódolt községek csak 1 frt-ot fizettek”.
Az előbbiekből következik, hogy a hódoltsági birtokokra. a magyar hatóságok igényelték a rendelkezési jogot, s ha azok a koronára szálltak vagy egyéb ok miatt juttatásuk szükségessé vált — s igénylő is akadt – , a király és nádor adománylevelet adott ki róluk. Ennek tulajdonítható az, hogy az 1652. évi Wesselényi Ferenc-féle urbáriumban Kula, Cservenka, Szekics után a kishegyesieket, valamint a hemusztiakat (Emusic) és a nagyhegyesieket is említik. Ez utóbbi birtokon csak három ház volt, s ezek Wesselényinek földesúri adóképpen a török hódoltság dacára évenként egy pár vörös csizmát s egy pár papucsot kapcástól, továbbá egy sajtot és egy szál darutollat tartoztak adni; a kishegyesiek – négy ház jobbágy – pedig egy pár karmazsin csizmán és papucson kívül két sajtot adtak.
1655-ben a Garamszentbenedeken bevezetett birtokadományozás során a két Hegyes, Nagy- és Kishegyes Wesselényi Ádám gróf tulajdonába megy át.
A két Hegyes hozzávetőleges korát 550 évre becsülöm. Hegyesthwrol és Nagy-, illetve Kishegyes, a puszta és a két falu első említése között 14 év telik el, tehát 1462 és 1476 között létesülhettek. A földrajzi neveket elemezve és ismerve a középkori falvak kialakulásának egyik módját, a falu-kettőződést, biztosan állíthatjuk, hogy a korábbi település Nagyhegyes volt. Igen gyakran találkozunk szomszédos vagy közeli falvak azonos alapneve mellett e korban a Nagy és Kis jelzőkkel. Ez a megkülönböztetés azonban a régi magyar nyelvben nem szükségképpen a nagyobb térbeli vagy lélek-számbeli terjedelemre óhajtott utalni, hanem arra, hogy az egyik falu – a Nagy – régi, öreg volt a másikhoz képest, lakosainak számára nézve is rendszerint valóban nagyobb volt. A lakosok számát is meghatározhatjuk, igaz, korábbi, kb. 50 évvel korábban használt szorzószámmal. Az ötös szorzószámot véve alapul, 1590-91-ben Kishegyesnek 90, Nagyhegyesnek pedig 115 lakosa lehetett.
Hol terült el ez a két falu? A mai Kishegyes nyugati felén, a dombok lejtőjén egy részt a helybeliek Vár-hegynek neveztek, ahonnan a lakosság a múltban sok építőanyagot, téglát termelt ki és hordott el. Ezen a helyen a középkor folyamán egy templomocska állt, melyet temető övezett. Ez lehetett Kishegyes temploma. Elvétve ma is lehet itt a felszínen téglatörmeléket és embercsont maradványokat találni. Az 1768-ban készített térképen felfedezhető a mai Kishegyes falu leendő helye. Itt ugyanis két szállás van berajzolva, ezektől nyugatra a Vinea antiquae (Öreg szőlők) helynév, sőt a mai főbb útvonalak haladási iránya is megtalálható. Nagyhegyes fekvését két dokumentum alapján pontosan meghatározható. Cothmann Antal kamarai biztos 1763-ban azt jelenti, hogy a betelepíthetőnek talált Veliki-Hegyes puszta a Kula és Topolya közötti útnak éppen a közepén van. A másik dokumentum az 1768-as térkép, ahol Nagyhegyes puszta Topolya és Emusity puszta szomszédjaként van feltüntetve. Ezen a térképen egy templomrom is szerepel, méghozzá a Krivaja völgyének déli partján. A templomrom létezését az 1803-as egyházlátogatási jegyzőkönyv is megerősíti.
A török hódoltság után, 1703-ban még úgy ismerik a két pusztát, mint török kori kis falvakat. Az 1721-es határőrvidékkel kapcsolatos intézkedések, amelyek egyebek között számba veszik a kamarai birtokokat, a két falut pusztaként sorolják fel, az egyiken Kis Higyos és Nagi Higijos, a másikon Parvohygos és Magnohygos néven szerepelnek. A kamara hamarosan bérbe adja a „pusztává” süllyedt két falu határát. 1737-ben Mali Hegyest Radivoj Mašić, a szomszédos Verbász bírója bérelte, Veliki Hegyest pedig Turia község. 1740-ben a péterváradi határőrség használta a két pusztát. 1763-ban Veliki Hegyes bérlője, Raskovitz Dávid a kincstárnak 600 forintot fizetett, Mali Hegyes bérlői: Bogdánovics Mihály és Lázár újvidéki polgárok pedig 500 forintot. 1769-ben Nagyhegyest még mindig Raskovitz Dávid, akkor már Újvidék szabad királyi város bírója bérelte 750 forintért, azzal a föltétellel, hogyha ez a puszta is telepítésre kerül, akkor fél év alatt kiüríti.
Kishegyes és Nagyhegyes puszták betelepítésére döntő hatással volt Cothmann Antal udvari kamarai tanácsosnak 1763. évi helyszíni szemléje és utazása. A bácsi kamarai kerület pusztáinak benépesítéséről szóló fontos jelentését, amelyben szóvá teszi a két puszta telepítését, Pozsonyban 1763. december 28-án keltezte és 1764. január 20-án nyújtotta be a Magyar Királyi Udvari Kamarai Tanácshoz. A jelentés naplószerűen rögzíti Cothmann útvonalát. 1763. július 18-án a kulai tiszttartóval ment Veliki Hegyesre, majd innen Mali Hegyesre és ezt írja jelentésében: 1763. július 18-án a kulai tiszttartóval Veliki (Nagy-) Hegyes pusztára mentem ki. Ezen puszta bizonyos Raskovicz Dávidnak van bérbe adva évi 600 frtért, talaja ugyan jó, hanem kissé magas: úgyhogy csak a völgyekben lehet vízhez jutni. Terjedelme különben elég nagy, és majdnem az egész puszta hosszában egy völgy húzódik át, amelyben és amely körül igen termékeny kaszálók vannak. S jóllehet erdőtől igen távol esik, mégis alkalmasnak látszik a betelepítésre, már azért is, mert Kulától Szt.-Mária és Szeged felé az új magyar Topolya falun kívül egy lakott hely sincsen; s ezen Veliki Hegyes puszta a Kula és Topolya közötti útnak éppen közepében van. Veliki Hegyesből Mali (Kis-) Hegyes pusztára mentem át, amely avval határos és Bogdánovics Mihály és Lázár újvidéki polgároknak évi 500 frtért van ez bérbe adva. Fekvése és minőségére e puszta az előbbivel mindenben egyenlő, terjedelme azonban neve után ítélve kisebbnek látszik. Ezt is be lehet telepíteni, azonban nem olyan sürgetős, mert minden közúttól távol van. A munkában veendő felmérés fogja kitüntetni, mennyi sessiót foglalhat magába az egyik és másik puszta.”
A falu betelepítésében jelentős szerepe volt Kruspér Pál bácsi kamarai jószágigazgatónak. Miután közhírré tették Kishegyes betelepítését, csakhamar jelentkeztek a Békés vármegyei Szentandrásról katolikus magyarok, akik bizonyos szabadságok mellett hajlandók voltak itt megtelepedni. Kruspér bácsi kamarai jószágigazgató 1768. szeptember 30-án Écsi Andrást és Kátai Jánost biztatja, hogy a következő tavaszra toborozzanak elegendő számú családot, s a két Hegyes pusztán, vagy valamelyik környékbeli pusztán, ahol majd jobban fog tetszeni, kijelölik nekik a földeket.
A szentandrásiak, mielőtt idejöttek volna, kéréssel fordultak Grassalkovich Antal kamarai elnökhöz:
„Nagyméltóságú Gróf Camerae Praese Úrnak, nekünk kegyelmes Urunk!
Mivel már fölséges Cameralis T. Bács Vármegyében situált Székity, Kiss és Nagy Hegyes nevű puszták Excellentiádnak kegyes resolutiójábúl pro impopulatione ki vannak adva, melyeknek nézésére sok szabad és taxás helységekbül s vármegyékbül már jöttek, meg is tetszett a gazdáknak a föld, Isten segítségével s Excellentiádnak atyáskodásával jövő tavaszra meg is szállnánk, és fölséges Camara kegyes szárnyai alatt megnyugodni s állandóan megmaradni kivánnánk, csak hogy tudhatnánk: Primo: Hogy a házaknak felépítésére szükséges fa melyik erdőbül telhetnék ki, és egyszersmind nád, vagyis sás házok födelire való hely hol fog kiadatni; mert Neográd, Heves és több száraz vármegyékbül bizonyos szabad helységekbül és Jászságbul a gazdák szándékoznak, fát magukkal nem hozhatnak Mivel országunkban bévett szokás új helyet, vagyis pusztát szállóknak az Uraság részérül három esztendeig való szabadsága, a tekintetes Vármegye, vagyis Őfelsége fizetésében és forspontozásában 4 esztendőt óhajtunk. Mivel a Szekics és Kiss Hegyes között ország útjában szükséges a fáknak megszállítása, amely két kis pusztán egy felül is, más felül is csak kevés lehet a szántó föld, kaszáló és marhajárás a proportione impopulan-dorum, azért Nagy Hegyes szomszéd pusztát is erga novam praestandam arendam Excellenciádtul kivánnánk, mert ez nélkül nem lehet ajó és hasznos impopulatio. Az egész helyes gazdátul annue 6 forintot s valamint más Cameralis helységben fél esztendeig való korcsmája és mészárszékje bennünket nem aggraválhat, hanem fölséges Uraságnak 12 nap szolgálatját ha száraz pénzül méltóztatnék acceptálni, azon könyörgünk: úgy szintén fél esztendeig a Fölséges- Uraságot illető korcsma és mészárszék erga arendam kezünkre adatnék, kedvesen amplectálnánk. Azon 3 első szabad esztendők alatt, hogy az egész korcsma és mészár-szék jövedelme, ha az magunké lenne, kívánnánk, mert eleinten nagy költsége lészen a szegénységnek, száraz malomra és szükséges egyre-másra. A háromféle procreátiótul, úgy mint búza, árpa és zabtermésbül szalmá-ban adandó septima helyett, ha kész pénzt méltóztatnék venni, azt szívesen acceptálnánk, hasonlóképpen köles és kukorica 1 napi szántástul is. A leendő méhekbül és bárányoktul pro septima danda, hasonképen kész pénzt, az építendő szőlőknek pedig hét esztendeig való szabadságot Excellenciádtul kívánnánk. Istennek dicsőségire az Anya Szentegyháznak gyarapulására egy kis kápolnácskát és legalább két kis harangot a fölséges Camara ha méltóztatnék suis expensis procurálni, nagy hálaadással vennénk; melybben Istent szolgálhatnánk, országunk, fölséges Camaránknak s Excellentiádnak és úri familiájának boldogulására; mivel az illetin épület és harangok vétele eleinten tőlünk nem lehet. Ha pedig (amint szándékozunk) fölséges Camerának állhatatos hasznára, úgy annyira megszaporodnék a helység, hogy Szekics, Kiss és Nagy Hegyes idővel elegendő nem volna, szomszéd Velics nevű kis pusztát, hogy kezünkre adatni méltóztassék, azon is Excellentiádnak alázatosan könyörgünk
Mind ezen punctumokra Excellentiádnak kegyes resoíutióját elvárván, magunkat hathatós úri atyáskodásába örökösen fölajánlván, élünk és halunk Excellentiádnak örökös szegény szolgál N. N. Szent-Andrási pápista lakosai magyarok és a többi.
Tekintetes Rudnyánszky földes urunk földjéről csak azért kéntelenítettünk eljönni, hogy elegendő föld élelmünkre való nem volt. Titulált úr sem adhatott más pusztát, bennünket így biztatott: ha nem élhettek itt, adjátok meg mivel tartoztok, elég pusztákat szállít a fölséges Camara mind Tisza és Duna között; elmehettek, amint már harminc gazda el is ment fölséges Camara jószágára és tekintetes Lovász Mihály praefectus úr őket bevette nomine contradicente, a helységtül adott testimoniálissal. Ha pedig Excellentiádnak kétsége volna, hogy Szent Andrásiak által nem jönnének, vagyis nem jöhetnének, mind azon által csak méltóztassák Excellenntiádnak a pusztákrul való kegyes resolutiát kiadni, jó emberekkel, gazdákkal Excellentiádnak örömére, fölséges Camara nagy hasznára meg fogom szállítani, amint is tekintetes Administrátor úr Kruspér Pál őnagyságának assecuratoriális levelének punctumait sok helyeken communicáltam.
Ecsy András NB.
A harmadik punctumban meg köll ismernem hogy eltévesztettem, mert ahol Kis Hegyes és Nagy Hegyes köllett mondanom, én Szekics és Kis Hegyes közt mondottam, mert könnyebb egy utat elfordítani mint annyi kutakat ásni, holott az útnak elfordítása egy fél órában megtörténik.”
Grassalkovich válaszol a fenti kérelemre annak hátiratán:
„Amely pápista magyarok a mostani földes uruk engedelmével által költöznek, azokat Consiliarius és Bácsi Camerális Administrator Kruspér Pál úr be fogja fogadni és öket kikeletre a belöl specifikált puszták között egyikére, amelyiken tudniaillik a falut legalkalmatosabban megeshetik helyheztetni; és jövendőben, ha annyira szaporodnak, hogy ottan nem subsistálhatnának, a szomszéd pusztákbul is a népnek proportiójához és subsistentiájához képest elegendő földet kiszabni. Első három esztendőknek elfolyásáig nem fognak az Uraságnak semmi egyebet sem robotolni, hanem egyedül azon árendát, amelyben a későek a megszállandó pusztákat birják fizetni. Azonban pediglen szabad korcsmájuk és mészárszékjük lészen. El-telvén pedig a három szabad esztendő, vagy mint a többi Bácskasági Camerális jobbágyok Trauniána regulatio szerint az Uraságnak fognak adózni, vagy pedig Contractus által képesen reguláltatni.
Költ Baján, 26. novembris 1768.
Gróf Grassalkovich Antal mp.”
Kruspér 1769 márciusában Kis Hegyest jelölte ki a jövevényeknek. 1769. július 17-i jelentésében javasolta, hogy engedményeket kellene adni a telepeseknek, mert sem őszi, sem tavaszi vetésük nem lehetett. Utalt arra, hogy Cothmann annak idején elsősorban Nagy Hegyest javasolta magyarokkal való telepítésre, de ezt akkor Újvidék város bírója bérelte, figyelembe vette azonban a települők ajánlatát is, hogy a Szekics és Kishegyes közötti országút mentén lenne legalkalmasabb a falu megszállása.
A Kamara a javaslatokra a királyi jóváhagyást megszerezte, majd szeptemberben leiratban értesítette Kruspér Pált. Tudomásul vették Kishegyes megszállását és hozzájárultak, hogy Nagy Hegyest is bérelhetik, továbbá hogy a baranyai Bellye kincstári erdeiből a kívánt fát megkapják.
A kedvező leirat hatására Kruspér 1769. október 15-én személyesen kiszállt Zomborból Kishegyesre, hogy a helyszínen lássa a fejleményeket és kihirdethesse az engedményeket. Ekkor örömmel győződött meg arról, hogy az építkezés a nyáron kedvezően haladt, s már 81 család van Kishegyesen. Nyomban a házak sorrendjében saját kezűleg összeírást is készített róluk s ezt felterjesztette a Kamarához.
Még be sem rendezkedtek a telepesek, máris nagy természeti csapás sújtja őket. Aszály és dögvész pusztít a faluban. A nélkülözések miatt a trónörököshöz, a jövendő II. Józsefhez fordulnak panaszukkal. A levelet azonban előbb Kruspér Pálhoz küldik:
“Őfelségéhez kérjük kegyes jó Urunkat, hogy megtekintvén Öfelségéhez írott, csekély értelemmel való alázatos kérésünket, kívánságunkat, a mi abban tetszése ellen találtatnék, inkább deleáltassék, helyette hasznosab és hathatósab szók tetettessenek, és hogy ezen alázatos kéréseinktől való Instantiánk is, Méltóságos Urunk által hamaréh be nyuitattassék, mellyek után is az Ur Istennek kegyes protectiojában az Urat ajánlyuk, magunkatt uri Gratiajában továb is alázatossan recommendáljuk. Méltóságos Urunkk Alázatos Szegény Szolgái Hegyesi Bíró és Esküttek P. S. Mint tudva is vagyon Méltóságos Urunktúl, St. Andrásrul jött szegény lakosoknak T. N. Békés vármegye által az lakásoknak meg változasa után is, 3 esztendőre való portió pínznek kerese, mellyért is mind e mai napig, learestálva vagyon holmijok Sz. Andráson, Békés vármegye által…”
Kruspérhoz küldött levelükhöz mellékelték valóban a királyi felségnek szánt panaszukat:
„Feölséges Joseff, Isten akarattyabul Romai Király etc. nekünk Magyaroknak Örököss Herczegünk, és a választandó Királyunk Ezen alázatos instantiánk altal, nyomoruságos inségünk miat, és sok szorongató szükségünk véget, kéntelenitteltünk Fölségednek velle született kegyes Ki-rályi színe elejben folyamodnunk, és sírva labaihoz borúinunk, ezek iránt, hogy az elmúlt 1769dik esztendőben, ujraszallott Camerális hellységinkben, elsőben is, azúr Istennek látogatásábúl, reánk bocsájtott nagy szárasság miát élelmünkre semmi gabonánk nem termett, ugy annyira, hogyha szomszéd helyekrül nem tápláltat-nánk, ehel halas jutottunk volna. Másodszor az téli időnek alkalmatlansága miát, töb 100 darab marhainknal elesett. Harmadszor hogy ujra szallott helységünktül az arendáknák fizeltésébül, semmi engedelmünk nincsen, mind ennyi nyomorú-águnk után is. Negyedszer ezen rajtanktörtént sok kárvallásokmiát, épen minden költségünkbül ki fogyatkoztunk, mar mostanában hazaink és egyéb épülettyeink, félben marattanak, innend az Dunán lévő erdőkbül épületyeinkre semmi sem engettetik mindezekért, mélly alazatossággal, sűrű fohászkodássál könyörkünk, Instalunk, Supplicalunk Feölségednek színe előtt, hogy az arenda fizetésünk elengedtessék az szabad három esztendőkben, az föllyeb nevezett kárvallassainkat kegyessen megtekéntvén, és hogy innend az Dunán lévő Camaralis erdőkbül, emutett épülettyeinket hogy helyessen véghezvihessük Feölségednek le borúlva remenkedünk, melly hozzánk mutatandó, és hozánk el varandó Kegyelmességit ohajtva el varjuk Feölségedet életünk fogytáig az Istent imádók leszünk.
Királyi Feölségednek Igaz hivei örömös szolgai, ujra szallott Hegyesi Lakossak közönségessen.”
A telepítés nem ment zökkenőmentesen. Kruspér 1769. november 15-én kelt terjedelmes jelentésében maga is kifejezi aggodalmát, hogy az új telepeseknek nem jó mindjárt nagy földeket adni, mert akkor gyorsan nagy gaz-dákká fejlődnek és ezek a nagygazdák befogják (zselléreknek) az újabb jövevényeket. De ha a kamara úgy kívánja – írja -, akkor már 1770. április 23-án, Szent Györgykor átadhatja a lakosoknak Nagyhegyest is, mert akkorra felszabadul, lejár a Raczkovics Dáviddal kötött szerződés. jelentésében kitér Andrásfalva panaszára, megállapítja, hogy az alaptalan, hiszen onnan Hegyesre, az új telepre szabad költözködésű jobbágyok jöttek, akik a Rudnyánszky-uradalomtól engedélyt kaptak házaik szabad eladására és az eltávozásra.
A hegyesiek azt is sérelmezték, hogy az előbbi lakóhelyükön, Szentandráson nemcsak 1769-re, de 1770-re és 1771-re is kérik tőlük az adót. A hegyesiek az 1769-es nagy szárazság és a telepítéssel kapcsolatos nélkülözések miatt újólag kérik Nagy Hegyes pusztát Kruspértől:
„Nagy alázatossággal továbbis kénteleníttetünk Nagyságodnak kegyes uri szine elejbe járúlnunk, egyszersmind ezen alázatos Instantiánk által kérnünk is kegyelmes jó Urunket, hogy a’ mi némű vígasztalással biztatott bennünket Nagy Hegyes pusztának kezünkhöz adásával nálunk Tételiben már mostanában mivel Isten eő Sz. Fölsége az kellemetes időket etl hozza naponként reánk, hogy mind az egész Nagy Hegyessy és Kiss Hegyessi földeknek kezünkhöz való adásárúl való Contractust méltóztasson ki adni, mivel az ellmúlt kellemetes napokban is az keölső vidéki varmegyebéli emberek meg kerestenek benünket, de jobb m.ádval nem bocsájthattunk ell eőket tőlünk, hanem Nagysagának hozzánk nyújtott biztato szavaival, melly igen szükséges Jött volna, ha az Contractus előttük meg mutathattuk volna, ha pedig erről vélekedne vagyis gondolna Méltóságos jó Urunk, hogy kevés létünk véget megh nem felelhetnénk az két pusztaknak arenda fizetése felöl, azért csak adatassékkežünkhöz az egész Nagy Hegyessyy puszta, magunkat arra kötelezzük, hogy szabad executióval rajtunk és jószágunkon hatalmas-kodhasson jó Urunk, mivel mi tudgyuk tapasztallyuk is, hogy százig való gazdákot bé szallíthatunk, az Nagy Hegyesi pusztának kezünkhez való bocsájtása véget, csak az Contractust mutathassuk az közinkbe jövő szándékozó embereknek.”
Kruspér pozitív választ ad kérésükre. Mivel. 1770. április 23-án lejárt a puszta bérleti szerződése, a hegyesiek átvehetik a következő év, 1771. április 23-án Nagyhegyes pusztának a felét. Kruspér Pál bácsi kamarai adminisztrátor általában egyértelműleg állítja, hogy az telepesek mind a Békés megyei Szent-Andrásról jöttek.
Berauer József tud egy második telepítésről is: A hatvanas évek vége felé különböző vidékekről, de leginkább Hont és Nógrád-megyéből származó magyarok telepedtek itt le, kik az 1776. második telepítés alkalmával önálló plébániát nyertek.
Hegyes telepítéstörténetének szempontjából rendkívül értékeset, az anyakönyvek, különösen a bérmálásiak. Az 1791-1810 közötti években külön rovat szerepelt ezekben a származási hely feltüntetésére. Az említett bérmálási anyakönyveken kívül az 1830-1840 közti rendszeres anyakönyvek jelentenek gazdag forrást a telepítéstörténetre nézve. Gyetvai Péter vallatóra fogta e két korszak anyakönyveit és egy hatalmas tanulmányban közzé is tette kutatásának eredményeit. Ennek a rendkívül értékes munkának a befejező része a származási adatok tanulságai: Az összesítő szerint az adatok 33 vármegyére, ezen belül 223 helységre és 691 bejegyzésre utalnak. Ha levonjuk a többször előforduló egyének számát, akkor 652 személy származási adatait kapjuk meg az összesítés alapján.
Kishegyes fejlődését kutatásaimmal, különböző forrásokból megszerzett térképek alapján is, szeretném bemutatni:
