Az Illésék korában születtek meg Jancsó és Kósa filmjei, a Fényes szelek és a Tízezer nap, a társadalom átalakulóban volt, általános lelkesültség és tenni-akarás volt jellemző a társadalomra. Ebben a korban megújulási reformtörekvések indultak el a szellemi – kulturális – és gazdasági életben is. Az Illés, mint ahogy Angliában a Beatles, Magyarországon adta át a fiatalságnak a hitet, az őszinteséget, a változtatni akarást, a zenekar nemcsak a zenét jelentette, hanem egyfajta életfelfogást, ízlésvilágot, egy szabadabb magatartásváltoztatásra való törekvést. Egy új világnak a lehetőségét, ahol az emberek szabadabban mondhattak véleményt, önszerveződések jöhettek létre, megindulhatott a klubélet. Az Illés lázadó zenekar, az élvonalból az egyetlen talán abban a korban, akik nyíltan, vagy „virágnyelven”, de kritizálták a rendszert. Zenéjük, dalaik mondanivalója összekötött, nem szétszakított. Az olyan dalszövegek, mint a Ha én rózsa volnék szövege, vagy a „Nem akarok állni, ha futnak a percek, nem akarok állni, ha fordul a föld”, „El ne hidd azt, bárki mondja, hogy ez jó így, el ne hidd, hogy minden rendben, bárki szédít, el ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra…” (Sárga rózsa), „Hódító, rabló katonának én nem állok, testvérem gyilkosává én sohasem válok”, „Valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot, valakinek holnap le kell tépni magáról a láncot”, „Európa csendes, újra csendes, elzúgtak forradalmai., Szégyen reá…” teljesen egyértelműen fejezték ki gondolataikat a korral és a fennálló rendszerrel kapcsolatban, és többségük az ifjúság himnusza lett.
Az Illés-együttes nemcsak szórakoztatni akart, ők a rockzenét a magyar kulturális élet szerves részéve kívánták tenni. A Fényes szelek hitével forgatták meg a világot, de vihart is kavartak. Mindaz, ami az Illés körül történt, az 1960-as évek története is, a berobbanásukkal, a hitükkel, a kor szellemétől eltérő gondolataikkal, majd a kifáradásukkal és kényszerű kompromisszumaikkal. Ők voltak azok, akik felismerték, hogy az igazi kultúra része lehet egy sajátosan magyar népzenei hagyományokra épülő, de mégis korszerű zene, és ezt dalaikban is megjelenítették. Nekik is köszönhető, hogy kialakulhatott Magyarországon az ifjúsági kultúra, melynek ma már természetes része a rock- és popzene is.