A szerelem férfi és nő között nemi vonzalmon alapuló erős lelki és testi vonzalom, amely főleg a szeretett személy iránti vágyakozásban, a hozzá való ragaszkodásban, az ő eszményítésében és az érte való odaadásban nyilvánul meg. A szerelemérzés négyféle módon alakul ki az emberek között:
Megszokásból kialakuló szerelem, ami egy cselekvés állandó és folytonos gyakorlásából eredő ragaszkodás, a nemi közösülés megszokásából keletkező szerelem,
Képzeletből támadt szerelem, ami kizárólag a gondolatokból ered. Ilyen például a szenvedély, amit némely férfi, nő és a kasztráltak éreznek a szájközösülés iránt.
Hitből keletkezett szerelem, ami két szerelmes kölcsönös ragaszkodása, mivel mindkét fél a másikban látja kiegészítő felét.
Külső dolgok érzékeléséből létrejött szerelem, amikor az érzékelés által okozott élvezet felülmúlja azt az élvezetet, amelyet a szenvedély többi fajtája kelt, és csak a külső érzékelésen keresztül jöhet létre
Elizabeth Barrett-Browning: Hogy hogyan szeretlek? Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el. Ameddig lelkem ér, oly messze forr Szerelmem, s mélybe és magasba, hol A Lét s a Menny határaira lel. Szeretlek, mint ha hétköznap lehel Békét – ha nap süt, gyertya haldokol. Ahogy a Jogért harcol-robotol A hős, akinek dicséret se kell. Oly lángolón szeretlek , oly vadul, Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány, S ahogy szerettem vesztett, szomorú Szentjeimet – szeretlek én vidám Vagy könnyes arccal, mindig! – s ha az Úr Hagyja, még jobban halálom után. Johannes Bobrowski: Halászkikötő Este, mielőtt a csónakok kiúsznak egymás után. szeretlek. Reggelig ágyad szalmájával szeretlek, tetőd fölött a parti széllel, házad előtt a bükksövénnyel, a kutyaugatással, míg meg nem virrad. Halbűzös arccal, harmaton jövök meg majd: egy ember, ki keze melegét eltékozolja az éj ezüst testére. Sósízű szájjal jön meg. – Most ugrik az utolsó csónakba. William Shakespeare: Az vagy nekem… Az vagy nekem, mi testnek a kenyér s tavaszi zápor fűszere a földnek; lelkem miattad örök harcban él, mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg; csupa fény és boldogság büszke elmém, majd fél: az idő ellop, eltemet; csak az enyém légy, néha azt szeretném, majd, hogy a világ lássa kincsemet; arcod varázsa csordultig betölt, s egy pillantásodért is sorvadok; nincs más, nem is akarok más gyönyört, csak amit tőled kaptam s még kapok. Koldus-szegény királyi gazdagon, részeg vagyok és mindig szomjazom. Paul Éluard: Üdvöm homokszeme Pusztán mert tiszta vagy s pusztán mert inni adsz Ahogy nyíló kezünk szárnyat mozdulni enged Mivel megosztod és összefogod magad Ahogy összetapad s megvonaglik a száj Ahogy ész-fogta nyelv neki-nekieredhet Két kar kitárul és bezárul Hol nappalt hol meg éjt hozva folyvást kigyújtva A tüzet mely ezer szívet kötni melenget Pusztán mert éppolyan hű vagy mint a teremtés Erős mint ért gyümölcs gyenge akár a hajnal Tetézve évszakot be- s befedve az embert Pusztán mert mint a jó-nedvű mező olyan vagy Mely lényeg lényegével itatja talaját mely Vár vár ártatlanul dadogó lépteket Mint a munka mint a játék mint számvetés mely Csontig hamis mint egy ajándék emberrablás Pusztán mert egyenes hajlékony vagy s türelmes Pusztán mert beveted a fény búzaszemét A föld simogató húsába éjszaka Délben nem tudva hogy érvényes-e az élet Eggyel több napomat tártad ki Nincs ma Nincsen Holnap Megsemmisült a mindig és soha S te megkockáztatod magad kárára élni Jobban mint én kit egy más nő s a semmi szült. Johann Wolfgang von Goethe: Rád gondolok Rád gondolok, ha nap fényét füröszti a tengerár; rád gondolok, forrás vizét ha festi a holdsugár. Téged látlak, ha szél porozza távol az utakat; s éjjel, ha ing a kis palló a vándor lába alatt. Téged hallak, ha tompán zúg a hullám és partra döng; a ligetben, ha néma csend borul rám, téged köszönt. Lelkünk egymástól bármily messze válva összetalál. A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára. Oh, jössz-e már?! Francesco Petrarca: Nincs békém Nincs békém, s nem szítok háborúságot, félek s remélek, fázom és megégtem, az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben, semmi se kell s ölelném a világot. Öröm nem nyit kaput, nem zár le rácsot, nem tart meg és nem oldja kötelékem, Ámor nem öl meg s nem lazítja fékem, de élve sem hagy, s menekvést se látok. Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek, s veszni szeretnék s szabadulni vágyom, és gyűlölöm magam, másért meg égek, nevetve könnyezem, bánatból élek, egyformán fáj életem és halálom. Ide jutottam, drága Hölgyem, érted. E. E. Cmmings: Kötődés Magamban hordom a szívedet, a szívemben hordom. Mindig itt van velem. Bárhová megyek, mindig kell nekem. És akármit teszek, bármi lesz, Te ott leszel kedvesem. A sors nem riaszt, mert Te vagy a sors nekem. Nem kell világ ennél szebb, mert Te vagy a világ, igen. Íme a titkok titka, mit senki se tud: gyökere minden gyökérnek, rügye minden rügynek, egek feletti ég a fán, mely maga az élet. Mely magasabbra nő, mit a lélek remélhet, vagy elme megérthet, mint az alá nem hulló csillagok csodája. A szívemben őrizlek. Ott őrizlek a szívemben. William Butler Yeats: Ha ősz leszel s öreg Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom, s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet, lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed pillantásodról: visszfény volt az árnyon. Hányan szerették jó kedved sugárát, s imádták hű vagy hamis szerelemmel, de én zarándok lelkedet szerettem és változó arcod szomorúságát. S az izzó kandalló-rácshoz hajolva, suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött a Szerelem, suhan a hegy fölött, s elrejti arcát fátylas csillagokba. Victor Hugo: Olyan a szerelem Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat, amelytől fénylik a szirom, amelyből felszökik, kévéjében a napnak, szivárvány-szikra, miliom. Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng, ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön – mi távolabbról: mint a gyémánt, az közelebbről: mint a könny. P. B. Shelley: A szerelem filozófiája Forrás folyóba ömlik, folyó az óceánba; az egeknek folyton özönlik vegyülő suhogása; magány sehol; isteni jel s rend, hogy minden tünemény keveredjék valamivel – Mért ne veled én? A hegy csókolva tör égbe, habot hab ölel, szorít, átfog; egymást ringatva, becézve hajlonganak a virágok; a földet a nap sugara, a hold a tengereket: minden csókol… – S te soha engemet?