2021. NOVEMBER 29.- EMLÉKEZZÜNK A SZERELEMRE

Szerző: | nov 29, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Irodalom, Zene

A szerelem férfi és nő között nemi vonzalmon alapuló erős lelki és testi vonzalom, amely főleg a szeretett személy iránti vágyakozásban, a hozzá való ragaszkodásban, az ő eszményítésében és az érte való odaadásban nyilvánul meg. A szerelemérzés négyféle módon alakul ki az emberek között:

Megszokásból kialakuló szerelem, ami egy cselekvés állandó és folytonos gyakorlásából eredő ragaszkodás, a nemi közösülés megszokásából keletkező szerelem,

Képzeletből támadt szerelem, ami kizárólag a gondolatokból ered. Ilyen például a szenvedély, amit némely férfi, nő és a kasztráltak éreznek a szájközösülés iránt.

Hitből keletkezett szerelem, ami két szerelmes kölcsönös ragaszkodása, mivel mindkét fél a másikban látja kiegészítő felét.

Külső dolgok érzékeléséből létrejött szerelem, amikor az érzékelés által okozott élvezet felülmúlja azt az élvezetet, amelyet a szenvedély többi fajtája kelt, és csak a külső érzékelésen keresztül jöhet létre

louis jean francois lagrenee amor and psyche
szinyei
csok tavasz
89552208037ed4272bb1d33784f1d8c3 d49afe6e3b4eb7cadfe308837303ec67
Elizabeth Barrett-Browning: Hogy hogyan szeretlek?
Hogy hogyan szeretlek? Hadd soroljam el.
Ameddig lelkem ér, oly messze forr
Szerelmem, s mélybe és magasba, hol
A Lét s a Menny határaira lel.
Szeretlek, mint ha hétköznap lehel
Békét – ha nap süt, gyertya haldokol.
Ahogy a Jogért harcol-robotol
A hős, akinek dicséret se kell.
Oly lángolón szeretlek , oly vadul,
Mint búm tüzelt, mint hisz-vall kicsi lány,
S ahogy szerettem vesztett, szomorú
Szentjeimet – szeretlek én vidám
Vagy könnyes arccal, mindig! – s ha az Úr
Hagyja, még jobban halálom után.

Johannes Bobrowski: Halászkikötő
Este,
mielőtt a csónakok
kiúsznak egymás után.
szeretlek.
Reggelig
ágyad szalmájával szeretlek,
tetőd fölött a parti széllel,
házad előtt a bükksövénnyel,
a kutyaugatással,
míg meg nem virrad.
Halbűzös arccal, harmaton
jövök meg majd: egy ember,
ki keze melegét
eltékozolja az éj ezüst
testére. Sósízű
szájjal jön meg. – Most
ugrik az utolsó csónakba.

William Shakespeare: Az vagy nekem…
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

Paul Éluard: Üdvöm homokszeme
Pusztán mert tiszta vagy s pusztán mert inni adsz
Ahogy nyíló kezünk szárnyat mozdulni enged
Mivel megosztod és összefogod magad
Ahogy összetapad s megvonaglik a száj
Ahogy ész-fogta nyelv neki-nekieredhet
Két kar kitárul és bezárul
Hol nappalt hol meg éjt hozva folyvást kigyújtva
A tüzet mely ezer szívet kötni melenget
Pusztán mert éppolyan hű vagy mint a teremtés
Erős mint ért gyümölcs gyenge akár a hajnal
Tetézve évszakot be- s befedve az embert
Pusztán mert mint a jó-nedvű mező olyan vagy
Mely lényeg lényegével itatja talaját mely
Vár vár ártatlanul dadogó lépteket
Mint a munka mint a játék mint számvetés mely
Csontig hamis mint egy ajándék emberrablás
Pusztán mert egyenes hajlékony vagy s türelmes
Pusztán mert beveted a fény búzaszemét
A föld simogató húsába éjszaka
Délben nem tudva hogy érvényes-e az élet
Eggyel több napomat tártad ki Nincs ma Nincsen
Holnap Megsemmisült a mindig és soha
S te megkockáztatod magad kárára élni
Jobban mint én kit egy más nő s a semmi szült.

Johann Wolfgang von Goethe: Rád gondolok
Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.
Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.
Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.
Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

Francesco Petrarca: Nincs békém
Nincs békém, s nem szítok háborúságot,
félek s remélek, fázom és megégtem,
az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben,
semmi se kell s ölelném a világot.
Öröm nem nyit kaput, nem zár le rácsot,
nem tart meg és nem oldja kötelékem,
Ámor nem öl meg s nem lazítja fékem,
de élve sem hagy, s menekvést se látok.
Nézek vakon és nyelv nélkül beszélek,
s veszni szeretnék s szabadulni vágyom,
és gyűlölöm magam, másért meg égek,
nevetve könnyezem, bánatból élek,
egyformán fáj életem és halálom.
Ide jutottam, drága Hölgyem, érted.

E. E. Cmmings: Kötődés
Magamban hordom a szívedet,
a szívemben hordom.
Mindig itt van velem.
Bárhová megyek, mindig kell nekem.
És akármit teszek, bármi lesz,
Te ott leszel kedvesem.
A sors nem riaszt,
mert Te vagy a sors nekem.
Nem kell világ ennél szebb,
mert Te vagy a világ, igen.
Íme a titkok titka,
mit senki se tud:
gyökere minden gyökérnek,
rügye minden rügynek,
egek feletti ég a fán,
mely maga az élet.
Mely magasabbra nő,
mit a lélek remélhet,
vagy elme megérthet,
mint az alá nem hulló csillagok csodája.
A szívemben őrizlek.
Ott őrizlek a szívemben.

William Butler Yeats: Ha ősz leszel s öreg
Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.
Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.
S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.

Victor Hugo: Olyan a szerelem
Olyan a szerelem, mint a gyöngyszemű harmat,
amelytől fénylik a szirom,
amelyből felszökik, kévéjében a napnak,
szivárvány-szikra, miliom.
Ne, ne hajolj reá, bárhogy vonz e merész láng,
ez a vízcseppbe zárt, percnyi kis fényözön –
mi távolabbról: mint a gyémánt,
az közelebbről: mint a könny.
P. B. Shelley: A szerelem filozófiája
Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel –
Mért ne veled én?
A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorít, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol… – S te soha
engemet?