EGY KIS EMLÉKEZET FRISSÍTŐ A 77 ÉVVEL EZELŐTTI ESEMÉNYEKRŐL – AZ ELSŐ SZOVJET – MAGYAR BÉKESZERZŐDÉSRŐL
(A VÍRUSNAPLÓ mai bejegyzését a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum levéltáranak adatai alapján állítottuk össze)
A Wehrmacht 1943 júliusában, a sikertelenül végződött kurszki csata után végleg elvesztette a hadászati kezdeményezést a keleti fronton. 1944. június 6-án az angolszász szövetségesek partra szálltak Normandiában, és ezzel megnyílt a Harmadik Birodalom sorsát megpecsételő második front. A Vörös Hadsereg 1944. június 22-én megindított pörölycsapásszerű Bagratyion hadművelete augusztus végére végleg kiszorította a súlyos veszteségeket elszenvedett német erőket a Szovjetunió területéről.
1944. augusztus 23-án Mihály román király puccsszerűen letartóztatta a németbarát és háborúpárti Antonescu marsallt, Hitler kedvenc szövetségesét, fegyverszünetet kötött a Szovjetunióval, majd hadat üzent Németországnak. A román átállás következtében bekerített, Hans Freissner vezérezredes parancsnoksága alatt álló német dél-ukrajnai hadseregcsoport gyakorlatilag megsemmisült. Bulgária augusztus 28-án jelentette be, hogy kilép a német szövetségből.
A náci Németország másik szövetségese, Finnország 1944. szeptember 4-én vált ki a háborúból, fegyverszüneti megállapodást kötve az oroszokkal.
1944. szeptember elején a Kárpátokba betört Vörös Hadsereg megközelített a magyar határt; a szovjetek feltartóztatására Arad irányába kibontakozott magyar ellentámadási kísérlet kezdeti részsikerek után összeomlott. Az első szovjet alakulatok 1944. szeptember 22-én lépték át a trianoni határt, ezzel küszöbön állt az ország elözönlése és hadszíntérré válása.
Ebben a súlyos helyzetben valamit tenni kellett. Az ország március 19-én történt német megszállása után hónapokig mély apátiába süllyedt Horthy kormányzó először 1944. június végén aktivizálta magát.
A budai várba titokban eljuttatott Auschwitz-jegyzőkönyv hatására összehívott június 28-i rendkívüli koronatanácson a németek ellenkezésével szembeszállva, leállította a magyar zsidók deportálását, majd amikor Endre László és Baky László, a Belügyminisztérium államtitkárai Adolf Eichmann-nal együttműködve előkészítették a budapesti zsidóság rajtaütésszerű elhurcolását, a kormányzó az Esztergomban állomásozó 1. páncéloshadosztály alakulatainak Budapestre vezénylésével meghiúsította a fővárosi zsidók deportálását.
Horthy már 1944 júniusától tervezte a németek által kineveztetett Sztójay-bábkormány menesztését, és egy hozzá feltétlenül hű új kabinet hivatalba léptetését az ország háborúból történő kivezetésének céljából. Az államfő a németek számára 1944 nyarán kritikussá vált hadi helyzetben úgy értékelte, hogy végre eljött a cselekvés lehetősége.
A román kiugrás után elérkezettnek látta az időt tervei megvalósításához; 1944. augusztus 29-én a németek beleegyezése nélkül felmentette a Hitler-imádó Sztójay Döme miniszterelnököt, és helyére Lakatos Géza vezérezredest, az 1. magyar hadsereg volt parancsnokát, megbízható hívét nevezte ki kormányfőnek.
A különbéke iránti tapogatózások már Kállay Miklós miniszterelnöksége idején (1942. március 9-től 1944. március 22-ig) elkezdődtek. A Kállay-kormány csak és kizárólag az angolszász hatalmakkal kereste a kiegyezés lehetőségét, a Szovjetunió mint a rettegett és gyűlölt bolsevizmus fellegvára szóba sem került lehetséges tárgyalópartnerként.
Mindaddig, amíg a szövetséges hatalmak 1943. november 28-án elkezdődött teheráni konferenciáján nem hoztak végleges döntést az angolszász haderő 1944. tavaszi nyugat-európai partraszállásáról, a balkáni invázió –különösen Winston Churchill brit miniszterelnök által szorgalmazott –kérdése nyitott maradt.
Kállay különbéke-tapogatózásait végig az angol–amerikai szövetséges csapatok remélt balkáni partraszállására alapozta, ám Teherán után ennek az elképzelésnek nem volt már semmilyen realitása.
A Lakatos-kormány 1944. augusztus 29-én történt hivatalba lépésekor Horthy részéről eldöntött kérdés volt a fegyverszünet, erre vonatkozó szándékát a szeptember 7-re összehívott koronatanácson ismertette a minisztertanács tagjaival.
A kormány tagjait – az egyetlen beavatott Lakatoson kívül – váratlanul érte a kormányzó bejelentése, és különböző alkotmányjogi kifogásokra hivatkozva igyekeztek kibújni a döntés alól. Maga a miniszterelnök, Lakatos Géza is aggályosnak tartotta a fegyverszünetről szóló döntést, az Országgyűlés megkérdezése nélkül.
„Valahányszor a háborúból való kilépési szándékunkról tárgyaltam a kormányzóval, az volt a határozott benyomásom, hogy szinte türelmetlenül várta, miként teheti mielőbb jóvá az évekkel előbb elkövetett végzetes lépést, az ország hadba lépését. Ezért hajlandó lett volna kisebb alkotmánysértésen is túltenni magát.” – írta Lakatos Géza
A kormánytagok nem értették, hogy nem holmi jogi szőrszálhasogatásról, hanem az ország sorsáról van szó. Nem kellett túl nagy éleslátás annak felismeréséhez, Hitler nem fogja hagyni, hogy a magyar kormány csak úgy szépen elbúcsúzzon a németektől, és kisétáljon a háborúból.
A csonka országgyűlés összehívása (az ellenzéki képviselők egy részét a Gestapo 1944. március 19. után letartóztatta) és a háborúból történő kiugrás alkotmányjogi vitája olyan politikai öngyilkosság lett volna, ami a németek azonnali katonai beavatkozásával jár együtt. A kormány azonban kötötte az ebet a karóhoz, Horthy pedig belátta, hogy a fegyverszüneti tárgyalásokat kénytelen lesz a kabinet háta mögött konspiratív módon, a fiából, menyéből, valamint Ambrózy Gyula kabinetfőnökből álló úgynevezett kiugrási iroda közreműködésével lefolytatni.
Horthy a korábbi diplomáciai jelzések ellenére is az utolsó pillanatig abba bízott, hogy nem kell a szovjet kormányhoz fordulnia a fegyverszüneti feltételek ügyében. Horthy kormányzó csak szeptember 22-én, amikor Bakách-Bessenyei György követ útján megkapta Genfből az angolszász szövetségesek egyértelműen elutasító válaszát, határozta el, hogy fegyverszünetet kér a Szovjetuniótól.
A fegyverszüneti delegáció útját a legnagyobb titokban készítették elő. A Szovjetunió elleni német támadás, a Barbarossa hadművelet megindítása után 1941 júniusában megszakadtak a két ország között addig fennállt diplomáciai kapcsolatok.
A várbeli „kiugrási iroda” egy erdélyi arisztokrata, báró Atzél Ede útján vette fel a kapcsolatot a szovjet hatóságokkal.
A tárgyaló delegáció felkészítésében komoly szerepet játszott a mindmáig tisztázatlan hátterű, úgynevezett Makarov-levél tartalma. Románia kiugrása után a szovjet külpolitikában felerősödtek a náci Németországgal még szövetségben álló országok leválasztását célzó törekvések.
Magyarország átállása különösen fontos lett volna a Kreml számára, mivel az ország kiugrása megnyitotta volna a 3. és 4. ukrán front (hadseregcsoportok) útját Bécs és Dél-Németország irányába. Valószínű, hogy az igen kedvező fegyverszüneti feltételeket megfogalmazó Makarov-levél is e törekvések jegyében fogant. Az 1944. szeptember 14-én kelt és a második világháború után sokáig eltitkolt levelében Makarov alezredes a szovjet kormány és a szövetséges hatalmak nevében fegyverszünetet ajánlott Horthy kormányzónak.
A dokumentum 14 pontban foglalta össze – Makarov hivatkozása szerint – a szovjet kormány feltételeit.
A levél kilátásba helyezte a magyarországi városok bombázásának azonnali hatályú beszüntetését, amint a fegyverszüneti küldöttség Moszkvába érkezik. Igen lényeges része a levélnek, amely szerint a szövetségesek, valamint a szovjet kormány teljes integritást biztosít az ország számára, és még ha a hadműveletek miatt egyelőre román seregtestek is szállják meg Erdélyt, a béketárgyalásokon a Szovjetunió a népszavazás elvét fogja képviselni a vitatott területek hovatartozását illetően.
Erdélyben a román csapatokat azonnal megállítják ott, ahol vannak, és csak a Vörös Hadsereg egységei nyomulnak tovább.
Sem a hadsereget, sem pedig a rendőrséget, illetve csendőrséget nem fogják leszerelni, továbbá a közigazgatást is érintetlenül hagyják. A szövetségesek garantálják Magyarország függetlenségét, és az ország maga választhatja meg kormányformáját.
A Makarov-levél az adott helyzetben kétségkívül kedvező feltételeket tartalmazott,
ám amikor később Moszkvában a fegyverszüneti tárgyalások során Faragho altábornagy megismerte a kemény szovjet feltételeket, és a levélben írtakra hivatkozott, Molotov nem akart tudni a dokumentum létezéséről sem.
A magyar küldöttség élére Horthy az oroszul kitűnően beszélő Faragho Gábor altábornagyot, a csendőrség felügyelőjét nevezte ki, aki a háború előtt katonai attaséként Moszkvában teljesített diplomáciai szolgálatot.
A fegyverszüneti delegáció tagja volt többek között gróf Teleki Géza egyetemi tanár, Teleki miniszterelnök fia, valamint a tehetséges Szentiványi Domonkos rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, a Külügyminisztérium diplomatája. A küldöttség magával vitte Horthy Sztálinnak írt angol nyelvű levelét is.
A szovjet kormány szeptember végén jelezte, hogy kész fogadni a megfelelő felhatalmazással rendelkező magyar delegációt. A Faragho-féle küldöttség Gróf Zichy Ladomér felvidéki földbirtokos, valamint szlovák területen operáló szovjet partizánok segítségével október elsején érkezett meg a Vörös Hadsereg hadműveleti területére, ahonnan egy szovjet katonai különgép fedélzetén Moszkvába repültek.
Miközben a delegáció tárgyalt, Sztálin és Churchill Kelet-Európán osztozkodtak.
Vjacseszlav Molotov külügyi népbiztos október 8-án éjjel fél tizenkettőkor egyoldalú közlés formájában adta át a küldöttségnek a szovjet kormány ideiglenes fegyverszüneti feltételeit, amely szerint Magyarországnak tíz napon belül ki kell ürítenie az 1938-tól visszacsatolt összes, magyar közigazgatás alá került területet, és a honvédségnek azonnal meg kell támadnia a német erőket. Molotov továbbá egy újabb, a fegyverszüneti megállapodás aláírására is feljogosító formaszerű meghatalmazás beszerzését kérte a delegáció vezetőjétől.
Faragho tábornok október 9-én kódolt rádióüzenetben továbbította a szovjet feltételeket, amelyre még aznap este megkapta az elfogadó választ, illetve a Molotov által kért teljes jogkörű meghatalmazást. Érdemes megjegyezni, hogy ugyanezen a napon történt meg a híres-hírhedt „szalvétás” befolyásfelosztás a Moszkvában tárgyaló Churchill brit miniszterelnök és Sztálin között.
Churchill a Kremlben a tiszteletére adott díszebéd alatt egy papírszalvétára felírta az egyes kelet- és dél-európai országok feletti angolszász–szovjet befolyás általa javasolt arányát, amit Sztálin jóváhagyólag egy kék ceruzával országonként kipipált. Magyarország esetében Churchill 50-50 százalékos befolyásra gondolt, amit Sztálin végül 80-20 százalékra változtatott meg a szovjetek javára.
Mindeközben Budapesten október 10-én este összeült a koronatanács, amelyen Horthy ismertette a szovjet fegyverszüneti feltételeket; ezt jóváhagyólag elfogadták. A kormányzó a várbeli lakosztályában működtetett titkos rádióadó útján este fél tizenegykor értesítette Faragho altábornagyot a szovjet feltételek koronatanácsi jóváhagyásáról azzal a meghagyással, hogy aláírhatja a megállapodást. A távirat kézhezvétele és megfejtése után október 11-én kora hajnalban a Kremlben megkezdődött a magyar és a szovjet fegyverszüneti delegáció közötti hatodik tárgyalási forduló, amely kedvező irányt vett.
Szentiványi Domonkos visszaemlékezése szerint a következő párbeszéd zajlott le közte és Molotov között ezen a sorsdöntő éjszakán:
„Molotov: Tisztában vagyok vele, hogy a németek mészárlást akarnak, és ezt nekünk meg kell akadályoznunk. Úgy tudom, az előzetes feltételeket elfogadták; ezek után lehetségesnek tartják-e, hogy megbeszéljük és aláírjuk a végleges fegyverszünetet?
Szent-Iványi: Igen! E tekintetben szabad kezet kaptunk. Egy rádiótáviratunk alapján a felhatalmazást (pleins-pouvoirs) írásban is megerősítették, és Nemes őrnaggyal elküldték, aki épp most tart a levéllel Kőrösmező érintésével Moszkva felé.”
Miután tisztázódott a meghatalmazás kérdése, kora este, Molotov Kremlben lévő rezidenciáján megtörtént a fegyverszüneti megállapodás aláírása.
Miközben a dokumentumot előkészítették az aláíráshoz, Molotov emelkedett hangulatban odalépett Szent-Iványihoz, és a következőket mondta a magyar diplomatának: „Gratulálok, Miniszter úr! 1526 óta ez az első alkalom, hogy Magyarország megnyert egy nagy háborút.”
Hitlernek azonban –a német titkosszolgálatnak és különösen a magyar hazaáruló politikusoknak, illetve a vezérkarban dolgozó németbarát főtiszteknek köszönhetően – pontos információi voltak a tervezett átállásról.
A Führer már korábban elhatározta, hogy akár a legdrasztikusabb eszközökkel is meghiúsítja a „magyarok árulását”.
Október 2-án Edmund Veesenmayer budapesti német nagykövet és teljhatalmú birodalmi megbízott tudatta a letartóztatás elől a német követség Úri utcai épületébe menekült Szálasival, hogy a birodalmi kormány a továbbiakban egyedül őt tekinti „felelős tényezőnek” Magyarországon.
Hitler üzenete után a közeli hatalomváltás reményétől megrészegült nyilas vezér utasítást adott Gera Józsefnek, a pártszolgálat vezetésével megbízott „testvérnek”, hogy szervezze meg a puccs végrehajtásához a fegyveres pártszolgálatot, amihez a németek több mint 10 ezer géppisztolyt és puskát biztosítanak a hungaristák számára. Időközben Hitler jóváhagyta a kormányzó eltávolítását és kiugrás meghiúsítását célzó Panzerfaust (Páncélököl) fedőnevű hadművelet tervét.
A katonai beavatkozáshoz Budapestre rendelték az 501. SS-nehézpáncélos-zászlóalj közel 50 Tiger B típusú harckocsiból álló egységét, a műveletek irányítására pedig a fővárosba érkezett a varsói felkelést leverő Erich von dem Bach-Zelewski SS-Obergruppenführer (altábornagy), valamint a kommandós akcióiról elhíresült Otto Skorzeny SS-Obersturmbannführer (alezredes) is, kipróbált bevetési egységével.
Skorzeny már október 8-án akcióba lépett; hajnalban a lakása elől elrabolták a feltétlenül kormányzóhű Bakay Szilárd altábornagyot, a kiugrásban kulcsszerepre szánt budapesti I. hadtest parancsnokát. A németek mindent előkészítettek, hogy meghiúsítsák Magyarország háborúból történő kiugrását.
A belső árulás és a kiugrás rossz előkészítése végül meghiúsította, hogy az ideiglenes fegyverszüneti egyezmény alapján Magyarország kiváljon a háborúból. Október 15-én a kormányzói proklamáció elhangzása után gyorsan összeomlott a kiugrási kísérlet, és késő délután már Szálasi hadparancsát bömbölte a rádió. Magyarország közel fél évre pusztító harcok színterévé vált.