2021. OKTÓBER 12.- AZ ÁLOMMUNKA MÉG VÁRAT MAGÁRA

Szerző: | okt 12, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Olvasói levelek, Portré, Videó

FB IMG 1633974397894
A VÍRUSNAPLÓ olvasója büszke két tehetséges fiára

Tisztelt VÍRUSNAPLÓ szerkesztősége! Olvasva a naponta megjelenő sokoldalú bejegyzéseket – úgy gondoltam – én is jelentkezem egy rövid bemutatkozóval:

BEMUTATKOZÁS

41 éves dolgozó nő vagyok és néha úgy érzem, saját korlátaim, amiket nehezen lépek át, tesznek engem nagyon apróvá. Magamról mindig nehezen beszéltem, bár szerintem tanulságos az életem, de úgy gondolom mindenkinek magának kell megélnie saját kudarcait és onnan talpra állni, hiszen csak így tud megküzdeni a problémákkal, ez jelenthet egy kis sikerélményt, adhat egy kis önbizalmat a jövőre nézve.

Két csodás fiú édesanyja vagyok: a nagyobbik fiam 23 éves, pici fiam 16. Mindig arra tanítottam Őket, hogy sose adják fel az álmaikat, de tegyenek érte, hogy meg is valósuljanak. Életem nagy részében egyedül neveltem – nevelem őket. Például nagyon büszke vagyok, hogy a nagyobbik fiamnak én tanítottam meg a tolómèrő használatát.

Hétköznap közterület-felügyelőként dolgozom, hétvégente pincérkedem. A két munkám és a gyerekeimmel töltött idő között, időt szakítok egy régi ház felújítására. Ha kell betonozok, vízvezeték csöveket teszek a helyére vagy épp amire szükségem van.

A gyerekkorom nem volt igazán felhőtlen, de minden perce számomra maga volt a csoda. Nagyon szerettem gyereknek lenni. Talán lélekben ezért maradtam örök gyerek. Rengeteget tanultam, össze sem tudom számolni mennyi szakma bújik meg a fiókom mélyen.

Sajnos az igazi, az álommunka még vár rám, de remélem már csak egy rövid ideig. Kidolgozás alatt áll.

Nagyon szeretem az állatokat, mert azok ösztén szeretnek vissza. Általában mindig van egy pártfogoltam.

Sokáig dolgoztam kis kocsmában. Nagyon szeretem az egyszerű embereket – nem azért, mert hálásak! Csupán nem úgy érzik és nem éreztetik, hogy senki vagyok. A vendéglátás néha hálátlan szakma. Sok értelmiségi a földbe tudja döngölni a lelkem mikor olyan lekezelő a modoruk vagy épp undorral néznek az emberre, mert én csak egy pincér vagyok. Eddig ezt soha senkinek nem mondtam el, de most, szeptember 18-án vissza nyertem az emberekbe vetett hitemet. Ekkor találkoztam egy emberrel, aki nagyon kedves volt velünk, pincérekkel és akkor azt éreztük, hogy a mi munkánk is fontos és értékes.

Üdvözlöm a VÍRUSNAPLÓ olvasóit!

RSS Hírstart hírei