MAGYARORSZÁG ÚJBÓL KIRÁLYSÁG LEHETNE, AVAGY SZÁZ ÉVE, HOGY A KIRÁLYVÁLASZTÁS JOGA VISSZASZÁLT A MAGYAR NEMZETRE
A Minisztertanács 1921. november 1-jén, a Nemzetgyűlés november 6-án fogadta el a detronizációt törvényjavaslatot. Az 1723. évi I. és II. törvénycikkeben foglalt pragmatica sanctio és minden egyéb jogszabály, amely az Ausztriai Ház trónörökösödési jogát megállapította vagy szabályozta, hatályát vesztette és ezzel a királyválasztás előjoga a nemzetre vissza szállt – olvasható a törvényben.
BEVEZETŐ
A Magyar Királyság 1000-től 1918. november 16-ig, majd 1920. március 1-jétől 1946. február 1-jéig a történelmi magyar állam hivatalos elnevezése. A királyság államformaként I. István megkoronázásával jött létre a Kárpát-medence területén a honfoglalástól fennálló Magyar Fejedelemség folytatásaképp. A középkori latin terminológiában a királyság államformáját regnumnak nevezték. A hungarus népnév szótöve a legvalószínűbb elmélet szerint az onogur népnévből ered, így a latin forrásokban a királyság neve: Regnum Hungariae lett. Az ország az erős német fenyegetettség ellenére is lépést tartott az európai fejlődéssel, és a 14. századra nagyhatalmi pozícióba került. Ez azonban I. (Nagy) Lajos után gyorsan leépült, majd az 1479-es kenyérmezei csata felvezetésével 1521-től megkezdődött a török háborúk kora, amely két évszázadnyi hátrányba hozta Magyarországot Európával szemben.
A török hódoltságnak és az ennek kapcsán kialakuló Erdélyi Fejedelemségnek a Habsburg Birodalom vetett véget. Ez politikai és gazdasági függőséghez vezetett, ami tovább hátráltatta a Magyar Királyság felzárkózását. Ennek ellenére az Osztrák Császárság politikai elszigetelődése, a Porosz Királyság megerősödése, az 1866-os königgrätzi csata katasztrófája meghozta az osztrák–magyar közeledést, a két állam reálunióját, és 1867-ben létrejött a kiegyezés, amelynek során a Magyar Királyság egyenrangú félként vett részt az Osztrák–Magyar Monarchia életében. Az ipari forradalom második hullámába már Magyarország is képes volt beszállni, és az első világháborúig csaknem ledolgozta hátrányát. A „nagy háború” következményeként az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett, Magyarország az összes résztvevő közül a legsúlyosabb következményeket szenvedte el (trianoni békeszerződés). Ettől kezdve a Magyar Királyság király nélküli királyság lett, amelyet Horthy Miklós kormányzó vezetett. A második világháborúban a Magyar Királyság a helyzet foglyaként ismét a vesztes oldalon állt. 1946-ban a királyságot mint államformát hivatalosan megszüntették a Második magyar köztársaság létrejöttével.
A királyságban a hivatalos nyelv 1844-ig a latin, 1844-től 1867-ig a magyar, a kiegyezéstől 1918-ig a magyar, Fiuméban az olasz, Horvát–Szlavónországban pedig a horvát voltak. A Magyar Királyságot az 1918 előtti területtel gyakran a történelmi Magyarország, illetve a Nagy-Magyarország kifejezéssel jelölik, amit ebben az értelemben az első világháborút lezáró trianoni döntés után kezdtek használni.
ELŐZMÉNYEK
Minden kultúrkörben más és más formát vett fel a fejlődés és a mi számunkra talán elég, ha rávilágítunk arra, hogy a római királyságot és köztársaságot hamar felváltja a császári kor, amikor a vezető egyéniségű és megbízható fegyveres erőkkel rendelkező katona lett az imperátor. Fejére díszként egy korona került és a Pontifex Maximus vallásos jellegű hozzájárulása adta meg uralmának legalitását. A római birodalom bukása után szinte megszűnt az államrend és ekkor született meg a vágy a népekben, akik visszasírták a római birodalom rendjét, hogy az alakuló Európának legyen újra Császára. A történészek ezért Nagy Károly római koronázásában, a Krisztus utáni 800. évre teszik Európa létrejöttét. Ez a császárság akkor frank-germán együttműködésen alapult, de alapjában véve nemcsak magát a birodalmat, hanem a fokozatosan kereszténységet felvett népeket is összefogta a hit erejével. A világbéke elérésének igényével jelentkező keresztény világ fejlődése azonban megszakadt a reformáció folyamatában és mindinkább kialakult a csak nemzeti érdekeket figyelembe vevő dinasztiák uralma. A vallási élet tényezőinek alkalmazkodniuk kellett a nacionalizmus követelményeihez és Európa közel került a bellum omnium contra omnes állapotához. A felvilágosodás kora kétségbe vonta a kereszténység alaptételeit és ez is hozzájárult ahhoz, hogy a konservatív, maradi és az új gazdasági problémákat meg nem értő dinasztiák elbuktak. Ez a bukás a francia forradalomban jelentkezik a legélesebben, de főleg a első világháborúban teljesedik be, amikor ez az európai öngyilkosság, megáldva minden oldalról az egyházak részéről, szinte lemészárolta Európa fiatalságát. Az amerikai Egyesült Államok döntése is, amikor nemzeti függetlenségüket köztársasági formában rendezték, segítették azt a mozgalmat, hogy a fejlődés és békés jólét vágyát a köztársasági forma felvételében találják meg.
Az európai köztársaságok azonban nem hoztak szilárdságot és jólétet s hamarosan mind a Német Birodalomban, mind Oroszországban diktatúrákban éledt fel az egyeduralom, de most már a keresztény szellem mellőzésével. Az államformák problémájával kapcsolatban ma az a helyzet, hogy az államok többsége köztársasági államformában él. Igen sok köztársasági formát választó országban azonban szó sincs népuralomról és az életet sokszor pártok, erős katonai egyéniségek irányítják. Viszont a monarchikus államok ma már elfogadják a népfelség elvét és az uralkodó általában az alkotmány által felállított keretek között, tehát demokratikusan vesz részt az államéletben. Úgy gondoljuk, hogy csak akkor láthatunk világosan ebben a probléma-körben, ha visszatekintünk a több mint ezeréves múltba és megkíséreljük megérteni és megismerni, hogyan fejlődött ki a magyar királyság nemzetünk életében.
A TÖRTÉNELEM
A pusztaszeri vérszerződés tekinthető a magyar alkotmányos gondolkozás alapkövének. A később kialakult királyi hatalom szempontjából jelentős, hogy a vezér egyeduralmát korlátok közé szorítja azzal, hogy a vezéri tanács szerepét kiemeli. Természetesen a történésznek látnia kell, hogy az akkori államközösség megszervezése is csak a fennálló társadalmi viszonyok között volt lehetséges és tudjuk, hogy a győztes magyar törzsekben a szabadok mellett, még a szolgák népessége is élt. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a társadalmi helyzet szinte állandóan változik a történelemben és később látni fogjuk, hogy a rugalmas magyar alkotmányosság mindig követte az európai társadalmi fejlődést és a királyság jövője sincs összekötve a múltban fennállott társadalmi berendezkedésekkel.
A vezér tanácsa a legerősebb törzsek kimagasló alakjaiból alakult és hogy milyen komoly korlátokat emeltek a vezér egyeduralmával szemben, azt leginkább a Koppány féle ellenállás bizonyítja, amellyel az ősi életformákhoz ragaszkodók még fegyverrel is ellenezték Szent István uralmát, aki a kereszténység felvételével csatlakozott az alakuló európai Civitatus Dei világához. Ebben a kialakuló keresztény egyetemességben természetesen a hit tételei korlátozták az uralkodó hatalmát és tudjuk, hogy Szent István minden erélye mellett, mérsékelt módon kormányzott.
A királyi tanács sokszor érvényesítette akaratát és a sérelmeket a székesfehérvári törvénynapokon vizsgálta meg az uralkodó. Megindult ezekben az időkben a birtokos nemességnek erősödése is és amikor a királyi udvar intézkedései ellenkeztek érdekeikkel, akkor kényszerítették az uralkodót az aranybulla kiadására és ez a diploma megteremtette a nemesség ellenállási jogát is az alkotmánysértő fejedelemmel szemben. A nemzet mint az államközösség főhatalma jelentkezik már az Árpádház korában is, amikor szokás lesz a koronázás alkalmával a királyi hitlevél kibocsátása. Ez időben természetesen a nemzet jogosult tagjának csak a nemesség volt tekinthető, de a törvényhozás is mindinkább a király és az ország gyűlés együttes feladata lett. A nemzet főhatalma abban is megnyilvánult, hogy a vérszerződés alapján a nemzet mindig árpádházi királyt választott és csak az elsőszülöttségi és az ősi senioritás elvei között volt ellentét.
Rámutathatunk arra is, hogy az európai hűbéres rendszer, amely oly sok államban megbontotta a nemzeti egységet nálunk sohasem érvényesült, bár a nemzeti érdekek szerint átalakított ősiségi intézmény és a katonaság banderiális rendszere mutattak hűbéres elemeket.
Szent István halála óta a nemzet megkövetelte, hogy a megválasztott király letegye az esküt az alkotmányra és a koronázás Szent István koronájával történjék. A szent király koronája vallásos tiszteletben állott és megindult ezzel a Szent Korona Tan kifejlődése. Más szóval a magyar király hatalma mindinkább abból volt származtatható, hogy fejét érintette a Szent Korona. A Korona pedig kifejezte, hogy ezt a hatalmat a nemzettől nyeri el az uralkodó.
Mindezt a közjogászok úgy foglalták egybe, hogy a magyar király hatalma közjogi, átruházott jellegű, megosztott és keresztény.
A magyar királyi főhatalom keresztény jellege abban is felismerhető, hogy a koronázás egyházi szertartását a hercegprímás végezte.
A Magyar Szent Korona közjogi elméletét Werbőczy Hármas könyve tartalmazza. Faluhelyi Ferenc a huszadik század egyik kiváló államjogásza ennek a tannak a lényegét abban látja, hogy a magyar állam főhatalmát a királyi hatalommal egybeforrott Szent Korona jelképezi. Szerinte is, de általános ez a nézet a magyar közjogászok között, ,hogy a Szent Korona, ha vallásos értelemben is tisztelet övezi, hatalmát csak emberi szervek által gyakorolhatja. Így határozza meg ezt a gondolatot a Hármaskönyv is, amikor az emberi test organikus fogalmait használva szól a Szent Korona tagjairól. A királyi hatalom csak akkor lehet teljes, ha a választott királyt a nemzet akaratából az egyházi főméltóság megkoronázza. Meg lehet fogalmazni ezt nemleges alapon is. Ha nincs koronázott király, akkor a Szent Korona nem cselekvőképes.
A király mellett a Szent Korona tagjaként a magyar nemzet jelenti a magyar főhatalom egységét. A nemzet is csak elvont fogalom és felmerül a kérdés, hogy kik a magyar nemzet tagjai? Werbőczy korában nyilvánvalóan a földbirtokos nemesség jelentette a nemzetet. A rugalmas magyar alkotmányjogi szemlélet előnyét bizonyítja, hogy a változó társadalmi viszonyokat követni tudta ez a tan. Hiszen már maga a Hármaskönyv is, amikor meghirdette az una eademque nobilitas elvét, túllépte a főnemesség uralmi igényeit. A későbbi fejlődés bekapcsolta a Szent Korona tagságába az armalis nemeseket is, akik katonai érdemeik elismeréseképpen nyertek nemességet, földbirtok adományozása nélkül. Folytatódott ez a fejlődés 1848 ban, amikor a nemzet beemelte az alkotmány sáncai közé a jobbágyságot és a polgárságot. Hangsúlyozni kell, hogy a rendi Magyarország ekkor szűnt meg és nem véres forradalmak következtében, mint sok nyugati államban, de a magyar nemesség önkéntes döntésében. A XX. Században fejlődött ki az ipari munkásság osztálya. Ekkor már nem volt szükség arra, hogy külön jogszabály emelje fel ezt az osztályt, mert ekkor már a magyar közjog minden magyar állampolgárt a Magyar Szent Korona tagjaként ismert el.
Így jutottunk el a politikai magyar nemzet fogalmához, hiszen az ország lakossága nem csak magyar nemzetiségű volt, de Hungária nem tett különbségeket a nemzetiséghez való tartozás kérdésében és egyenlő politikai jogokat adott minden állampolgára számára.
A magyar királyság múltjának áttekintése során nem hagyhatjuk figyelmen kívül a mohácsi vész következtében beállott állapotokat. Sőt már a mohácsi csatavesztést megelőző évszázadban is a királyválasztás fő szempontja az volt, hogy a megválasztott dinasztia adjon segítséget a török birodalom elleni küzdelemben. Végül is a Habsburg ház császárai voltak, akik Szent István koronájának a jogán kellett volna védeniük a magyar szuverenitást. Sajnos az európai hatalmi viszonyok ez időkben úgy alakultak, hogy a francia király lényegében a török szultán szövetségese volt és ez megakadályozta a német – római birodalmat abban, hogy eredményes segítséget nyújtson vérző nemzetünknek. Százötvenéves török iga után azonban mégis megszületett egy európai vállalkozás, amely végül is a magyar területek felszabadulásához vezetett. A török igát azonban a német-római császár imperializmusa váltotta fel. Ezek a császár- királyok megszegték a szent koronára tett esküjüket és Rákóczi Ferenc szabadságharcának jogosságát az aranybullában kifejtett ellenállási jog igazolta. II. József uralkodása alatt megkísérelték a magyarság germanizálását is, de ezt megtörte a nemesi vármegyék ellenállása. Az uralkodóház ekkor tett erőfeszítéseket a nemzet megbékélése érdekében és a nemesség elfogadta a kinyújtott békejobbot. A Pragmatica Sanctioban országunk biztosította a Habsburg-Lotharingiai ház jövőjét és bár vonakodva, katonai fenyegetés alatt, az országgyűlés ratifikálta azt és így létrehozott jogi kapcsolatokat a Német-Római birodalommal. Az adott körülmények között ebben az esetben a szuverenitás önkorlátozásáról volt szó. Az uralkodóház és a nemzet közötti viszony ekkor majd egy száz évre jobbra fordult és a magyarság lassan megerősödött a török elleni harcok vérveszteségei után. Sajnos az európai reformmozgalmak sorában újra komoly ellentétekre került sor, mert az udvar nem akarta elfogadni a parlamenti demokrácia elfogadásával megújult magyar politikai erőt és szövetkezve a nyugtalankodó nemzetiségekkel, kikényszeríttette szabadságharcunkat s azt szövetségben az orosz cárral leverte. Végül is azonban, amikor a dinasztia védelembe vonult a porosz előretöréssel szemben és kénytelen volt visszavonulni az olasz egységre törő erőkkel számolva, kiegyezett a nemzettel és az osztrák-magyar monarchia keretei között viszonylagos békében fejlődhetett az ország. Az első világháború vége azonban megdöntötte a Habsburg Lotharingiai ház uralmát és az új helyzet következtében megszűnt a pragmatica sanctio hatálya és a nemzet visszanyerte a szabad királyválasztási jogát. A két világ háború között a magyar államformát illetően átmeneti állapot keletkezett. Külpolitikai okokból nem gyakorolhattuk a szabad király választás jogát, de elvetettük a köztársaság elismerését.
A szabad királyválasztás joga természetszerűen felveti azt a kérdést is, hogy kit, melyik családot emelje fel a nemzet az államfői méltóságba, ha ennek az ideje elérkezik és nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a nemzet legjobbjainak küzdelme az alkotmánysértő Habsburg uralkodókkal megmérgezte a Habsburg házzal való kapcsolatainkat. A nemzeti sérelmek fájdalma azonban ma már enyhült és talán nem lenne akadálya annak sem, hogy a volt uralkodóház valamelyik tagját válassza meg az ország
A kormányzóság kora, bár az államférfiak azt vélték, hogy ideiglenes lesz, majd egy negyed századig tartott és csak a második világháború tragikus vége okozta bukását. Ez a háború vesztés a magyar szuverenitást összetörte és majd ötven éves szovjet-orosz megszállásban élt az ország népe. A szovjet-orosz vezetés és annak csatlósai érthetően fő céljuknak tekintették a keresztény történelmi múlt elsöprését és a rágalmak özönével törekedtek Horthy Miklós kormányzóságát meghamisítani.
Ennek az elméletnek egyik lényeges pontja az, hogy az ország főhatalma megoszlik a király és a nemzet között. A király távollétében azonban gondoskodni kellett arról, hogy legyen egy államfő, aki ellátja az idevonatkozó teendőket. Lehetett volna nádort is választani, de abban az időben az volt a közjogászok véleménye, hogy az ősi nádori intézmény nem egyeztethető össze a parlamentális demokrácia elveivel. Ezért a kormányzói tisztséget újították fel, amely szintén régi múltra tekinthet vissza. A kormányzó hatalmi joga azonban lényegesen különbözött a koronázott király hatalmától. A király a Szent Korona Tan értelmében, a nemzetet képviselő országgyűléssel együtt magát a teljes főhatalmat jelenti. Így nem létezhet állami szerv, amely őt felelősségre vonhatná. A kormányzó jogkörét azonban az 1920:I.tc. a királlyal szemben annyiban korlátozta, hogy a magyar állami főhatalom törvényes képviselője a nemzetgyűlés, illetőleg az országgyűlés. A törvényhozás később kifejezetten hangsúlyozta, hogy az ország ősi államformáját, a királyságot, fenntartja. Azáltal azonban, hogy ez a jogkör korlátozott jellegű volt, a kormányzó jogai nem sokban különböztek a köztársaságokban választott államfők helyzetétől. Még a katonai vezetés ügyeiben is, bár a kormányzó volt a legfelsőbb hadúr, csak a honvédelmi miniszter ellenjegyzése és az országgyűlés jóváhagyásával intézkedhetett. Ez okozta a válságot a második világháború utolsó hónapjaiban, amikor a kormányzó megkísérelte a háborúból való kikapcsolódást.
Voltak közjogászok, akik ezért úgy vélték, hogy alapjában véve Horthy Miklós államfősége idejében is köztársasági volt az ország államformája és a törvényhozás, tekintetbe véve, hogy szuverenitásunk korlátozott volt, csak azt hangsúlyozhatta, hogy ha visszanyernénk mozgási szabadságunkat, akkor a királyság államformáját akarjuk újra megteremteni.
Ezek után talán kell, hogy egy pillantást vessünk a köztársasági államforma szerepére is. A magyar történelem ezer évében lényegében királyság volt, de találkoztunk a köztársasági államformával is. Az ónodi országgyűlés detronizálta a Habsburg-Lotharingiai házat, de ez a határozat nem érintette az államforma kérdését. Viszont a debreceni országgyűlés detronizáló határozatát legalább is kapcsolatba lehet hozni a köztársaság felvételének kérdésével, ami érthető, mert ebben a korban a monarchikus abszolutizmussal szemben európai mozgalmak szálltak síkra a népszabadság szellemében. Ha szabadságharcaink nem végződtek volna vereséggel, talán a nemzet szabad akaratából is áttérhettünk volna a köztársasági államformára. A magyar nemzet államvezetése mindig alkotmányos volt és ez alatt azt értjük, hogy kezdve a vezér és a tanácsának együttműködésétől, az aranybulla ellenállási jogára emlékezve, vagy a nemesi vármegyék kemény ellenállására gondolva, rendszerint biztosította a főhatalom szervei közötti együttműködést. Lehetséges tehát a magyar szuverenitást kizárólagosan a népfelség alapján működő alkotmányosságban, más szóval köztársasági formában is élni.
A köztársasági államforma felvételének tehát csak egyetlen feltétele van, hogy azt a nemzet szabad akarata teremtse meg és ez csak akkor lehetséges, ha a nemzet állama teljes szuverenitással rendelkezik.
Az első világháború végén, 1918-ban a magyar főhatalom összeomlott. A király lemondott, a végrehajtó hatalom első tisztviselőjét meggyilkolták és a hatalmat törvénytelenül egy kisebbség ragadta magához. A történeti határoktól távol harcoló katonai erőket megadásra szólították fel és az ország területi integritása elveszett és ellenséges csapatok szállták meg az országot. Ilyen körülmények között nem lehetett szó arról, hogy a nemzeti főhatalom működhessék .A hatalmat bitorló erők által proklamált népköztársaságnak, vagy tanácsköztársaságnak semmi jogi alapja nem volt és még nemzetközi elismerésben sem részesültek.
A romokban vergődő magyar főhatalmat végül is sikerült helyreállítani. A nemzeti vezetés nemzetközi elismerést nyert és tárgyaló félnek elfogadták a Horthy Miklós vezetése alatt alakult kormányokat. Nem lehet illúziónk a tekintetben, mintha ekkor Magyarország visszanyerte volna teljes szuverenitását. Helyesen neveztük a trianoni békeszerződést békediktátumnak. Különösen világos ez éppen az államforma kérdését vizsgálva. Hiszen a nemzet képtelen volt betölteni a királyi széket és ezért kellett ideiglenes berendezkedést létrehozni. Itt is a szuverenitás önkorlátozásának az esetével állunk szemben.
A második világháború sodrában hasonló helyzet következett be, amikor váratlanul erős német alakulatok lépték át a magyar határokat és a német politikai vezetés azzal a követeléssel állott elő, hogy a háborút tovább folytatni akaró kormány alakuljon. Az államfő akkor úgy döntött, hogy enged a német követelésnek, mert úgy gondolta hogy ebben az esetben mégis csak megmarad valami mozgási szabadsága. Ennek idejét a Kormányzó akkor látta elérkezettnek, amikor a keleti fronton a német erők kényszerű visszavonulását a román áruláskor úgy értékelte, hogy a háború elvesztése elkerülhetetlen. Tárgyalásba kezdett az ellenfelekkel, azonban ekkor világos lett, hogy az alkotmány értelmében minderre joga nem volt és az országgyűlés nem volt hajlandó elképzeléseit követni. A második világháború azonban nemsokára véget ért és a magyar államiság ismét romokban hevert. Területét teljes egészében a győztes szovjet-orosz ellenség tartotta birtokában, az országgyűlés tagjainak egy jelentős része elhagyta az országot és a közigazgatás is megbénult. A katonai megszállók ekkor fokozatosan kiépítettek egy pártállamuk szellemében eljáró vezetést és ezek segítségével hoztak létre köztársasági államformákat hazánkban. A magyar közjogász ezeket az intézményeket nem tekintheti érvényes jogi formáknak, annak ellenére sem, hogy formailag a magyar népköztársaság változatai nemzetközi elismerésben részesültek. Különben e rendszerek nemzetközi elismerésének a történetéhez az is hozzátartozik, hogy az Amerikai Egyesült Államok soha nem ismerték el a jaltai egyezmény orosz értelmezését és az amerikai kormányok mindig hangoztatták, hogy Közép és Kelet Európában is demokratikus államberendezéseket kell teremteni. Legutóbb Bush amerikai elnök hangsúlyozta, hogy a jaltai egyezmény történelmi tévedés volt.
A hidegháború totális fegyverkezési versenye végül is kényszeríttette a Szovjetuniót, hogy találjon egy modus vivendit fennmaradására és újraszületésére. Igyekezett csatlós országai vezetőségét úgy befolyásolni, hogy kezdeményezzenek a több-párt rendszerre való áttérés biztosítására alkalmas reformokat. A magyar kommunista vezetés elfogadta a pártfőtitkár kérelmét és létrehozott egy írásba foglalt alkotmány törvényt. amely már elfogadta a több pártrendszer intézményét. A nemzetközi tárgyalások ezen az alapon folytak a két vezető nagyhatalom között és végül is a máltai csúcstalálkozón megszületett az egyezmény, amely elfogadta az átalakított szovjet-vezetést és lehetővé tette egy későbbi időpontban a szovjet haderők visszavonását is a magyar állam területéről.
AZ ÚJ ALKOTÁNY
2011. április 18-án az Országgyűlés elfogadta Magyarország új Alaptörvényét, melyet Schmitt Pál köztársasági elnök 2011. április 25-én, húsvéthétfőn írt alá ünnepélyes keretek között. Az új normaszöveg 2012. január 1-jén lépett hatályba. Az új alaptörvénnyel hatályon kívül helyezett normaszöveget eredeti formájában 1949. augusztus 18-án fogadta el az Országgyűlés az 1936. évi szovjet Alkotmány alapján. Ez volt az 1949. évi XX. számú törvény. Bár az Alkotmányt 1949 és 1989 között több alkalommal módosították, 1989-ben pedig alapvető, gyökeres módosításokra került sor, 2012 januárjáig az 1949. évi XX. számú törvény volt Magyarország Alkotmánya.
Magyarország az új alkotmány elfogadásával egyrészt szimbolikusan is lezárta a múltat, hiszen az egykori kommunista térség országai közül hazánk volt az utolsó, amely a szovjet mintájú alaptörvényét lecserélte. Az új alaptörvény új fejezetet nyitott az ország történetében. Az 1949-es dátummal ellátott alaptörvényt immár olyan alkotmány váltja fel, amelyet Magyarország maga írt, a nemzeti és az európai értékek iránt elkötelezve.
Másrészt az új normaszöveg megteremti a gazdasági megújuláshoz, az államadósság csökkentéséhez, féken tartásához szükséges alkotmányos garanciákat. Az új magyar alkotmány célja tehát elsősorban nem a közjogi rendszer megváltoztatása, hanem a gazdasági, szellemi megújulás a mögöttünk álló útkereséssel teli húsz év után.
Az Alkotmány meghatározza a magyar társadalmi-politikai-gazdasági berendezkedés legfontosabb szegmenseit. A normaszöveg öt részből áll, melyek sorrendje a következő: Preambulum (Nemzeti Hitvallás), Alapvetés (államforma, területi struktúra, jelképek, ünnepek, európai integráció, határon túl élő magyarok és Magyarországon élő nemzetiségek), Szabadság és felelősség (alkotmányos alapjogok), Az állam (lásd az alkotmányos rendszernél), Különleges jogrend (rendkívüli helyzetek).
Az Alaptörvény a Nemzeti Hitvallással kezdődik, amely rögzíti Magyarország helyét a nyugati civilizációban, és felidézi azokat a szellemi értékeket és történelmi tényeket, amelyek hazánk történetében kiemelkedőek. Az alkotmány tagadja a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák uralma alatt elkövetett emberiség elleni bűnök elévülését. A preambulum utal arra, hogy Magyarország mai szabadsága az 1956-os forradalmunkból eredeztethető. Kiemeli a szabadságáért és függetlenségért folytatott küzdelmek jelentőségét.
Hazánk az új alkotmány elfogadásával megerősíti elkötelezettségét a jogállam és a demokrácia értékei iránt, a köztársasági államforma keretében megőrzi a magyar parlamentarizmus hagyományait, fenntartja a jelenlegi államszervezet bevált intézményeit. Az eddigi szabályozásához képest ugyanakkor kibővül a törvények alkotmányossági vizsgálata, az úgynevezett előzetes normakontroll lehetősége. Az utólagos normakontroll során az Alkotmánybíróságnak lehetősége lesz konkrét bírósági ítéletek alapjogi felülvizsgálatára is. Az alkotmány a jogállami normáknak megfelelően garantálja az igazságszolgáltatás független és befolyástól mentes működését. A nemzetiségek jogainak védelmét is ellátó egységes és hatékony ombudsmani hivatal jön létre. A költségvetés elfogadásának folyamatában – az államadósság féken tartása érdekében – vétójogot kap a Költségvetési Tanács.
Az Alkotmány kifejezi Magyarország elkötelezettségét az Európai Unió közös alkotmányos értékei és hagyományai iránt, rögzíti az ország polgárainak – tartozzanak bármely nemzetiséghez – egyéni és közösségi jogait, és az EU Alapjogi Charta szellemében meghatározza az alapvető szabadságjogokat. Az új alkotmány rögzíti az alapvető jogok mellett a kötelességeket is. Kifejezi, hogy a legfőbb közös értékek: a család, a rend, az otthon, a munka és az egészség. Az alkotmány kiemeli a családok és az emberi élet védelmének jelentőségét.
Az új alkotmány mind preambulumában, mind normaszövegében rögzíti, hogy a Magyarországon élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.
Az új alkotmány kifejezi, hogy a határon kívül élő magyarság a nemzet teljes értékű része.
Az államadósságféknek köszönhetően alkotmányos védelmet kaptak a jövő nemzedékek, egy generáció sem élheti föl a következő jövőjét. Bár az emberek akaratának megfelelően nem került be az alkotmányba a gyermekek után járó szavazati jog, ugyanakkor erősen jelen van a gyermeknevelés elismerése, a szülők kötelezettségei, és az az elv, hogy a közös tehervállalás mértékét a gyermekes családok esetében a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani.
NEMZETI HITVALLÁS
Mi, a magyar nemzet tagjai az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:
Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
Büszkék vagyunk országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdőőseinkre.
Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira.
Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította annak közös értékeit.
Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét.
Becsüljük országunk különbözővallási hagyományait.
Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét.
A Magyarországon élőnemzetiségeket és népcsoportokat a magyar nemzet részének tekintjük.
Vállaljuk, hogy örökségünket, a magyar kultúrát, egyedülálló nyelvünket, a Kárpát-medence ember alkotta és természet adta értékeit ápoljuk és megóvjuk.
Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti erőforrásaink gondos felhasználásával védelmezzük az utánunk jövők életfeltételeit.
Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.
Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével.
Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.
Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal együttműködve bontakozhat ki.
Valljuk, hogy együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvetőértékei a hűség, a hit és a szeretet.
Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.
Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.
Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.
Valljuk, hogy valódi népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi.
Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét.
Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.
Tagadjuk a magyar nemzet és polgárai ellen a nemzetiszocialista és kommunistadiktatúrák uralma alatt elkövetett embertelen bűnök elévülését.
Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista „alkotmány” jogfolytonosságát, amely egyzsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk annak érvénytelenségét.
Egyetértünk az els őszabad Országgyűlés képviselőivel, akik első határozatukban kimondták, hogy mai szabadságunk az 1956-os forradalmunkból sarjadt ki.
Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk.
Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének.
Valljuk, hogy a huszadik század erkölcsi megrendüléshez vezetőévtizedei után múlhatatlanul szükségünk van a lelki és szellemi megújulásra.
Bízunk a közösen alakított jövőben, a fiatal nemzedékek elhivatottságában.
Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.
Alaptörvényünk jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között. Élőkeret, amely kifejezi a nemzet akaratát, azt a formát, amelyben élni szeretnénk.
Mi, Magyarország polgárai készen állunk arra, hogy országunk rendjét a nemzet együttműködésére alapítsuk
A GONDOLAT LEZÁRÁSA
Ma úgy gondoljuk, hogy megszűnőben van az egypólusú világuralom. Elkövetkezett egy új világrend kialakulásának kora, és 2023-ban egy alkotmány módosítás lehetséges – Magyarország újból királyság lehetne. A politikai nemzet fogalma azonban ma csak az állam összpolgárságát jelenti, beleértve nemzeti kisebbségeinket. Az említett csoportok viszont a Duna medencében és a nagyvilágon szétszóródott magyarságot is a Szent Korona tagjainak kívánná tekinteni és ez a mai államokra épített világban nemzetközi ellenzést váltana ki.
Alaptörvény elfogadására vagy az Alaptörvény módosítására irányuló javaslatot a köztársasági elnök, a Kormány, országgyűlési bizottság vagy országgyűlési képviselő terjeszthet elő. Alaptörvény elfogadásához vagy az Alaptörvény módosításához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Az Alaptörvényt vagy az Alaptörvény módosítását az Országgyűlés elnöke aláírja, és megküldi a köztársasági elnöknek. A köztársasági elnök az Alaptörvényt vagy az Alaptörvény módosítását a kézhezvételétől számított öt napon belül aláírja, és elrendeli a hivatalos lapban való kihirdetését.