2021. OKTÓBER 31.- AZ ELTÜNT IDŐ NYOMÁBAN – MÁSODIK RÉSZ

Szerző: | okt 31, 2021 | Archívum, Szabadka, Videó, Vírusnapló, Zene

Kollár Ferenc a megregulázott újságíró Bozsik János karikatúrája 1978

RAMIFIKATION

1964-1967 között Ramifikation címmel, keményfedelű szürke füzetekbe jegyeztem verseimet. A kétszáznyi vers vagy tizenöt ilyen fűzetet töltött meg, akkoriban barátai körben tartottam versolvasást, majd 1967 végén tűzre vetettem őket, a naplómba pedig azt jegyeztem be:

Vacak versek ezek – mindegyik csak egy kis lázadás a sors ellen, új hanggal akartam sátánt űzni, de meggyújtott gondolataim csak szikrányi fényt adtak, az egész csak veszett remények és rossz emlékek tömkelege. Tűzre velük! Saját kezű aláírásom. Aztán a sárga cserépkályhába raktam a fűzetek – emlékszem alig akartak elégni. Valahogy azonban ilyen-olyan cetliken egy pár költemény megmaradt – ma ezeket adom közre.

„Sokszor tűnődtem: vajon meddig remél az ember?
Most már tudom: az utolsó pillanatig.”

a 15 éves kollár ferenc verse - 1963

mondjátok el nekem

csonkasarkú cipőm már rég tönkrement
elnyűtt fekete nadrágom kifényesedett
egyetlen ingen mosástól szétfeslett
közben csak írom
borzadályból született
álomból felnyögő
versem
és továbbra is csonkasarkú cipőm marad
vékony lábszáraimat kopott fekete nadrágba bújtatom
foltoshátú ingembe izzadok
miért van ez így
mondjátok el nekem


kollár ferenc 17 éves költőcske versikéi – 1965

kedvesem

lába szagát szimatolom
s átkozom magam
mert megengedtem
hogy levesse a cipőjét

lejegyezve egy kábult villamosban
a holnap meghalók
siratják a mát
s te ki ma nemi betegséget kaptál
holnap átkozod a tegnapot


idill

mély késszúrás
s meghalsz
simán rendben
elvtársak!
még ma temessük el
mert melegek az éjszakák
s félő hogy a hulla
holnapra már büdös lesz


kommunizmus

a szennyes dolgok előtt
behunyom szememet
a büdösek előtt pedig
orromat fogom be


kurvák

járnak kéjelegve
csípőjüket riszálva
éjjelente állva várva
pénzt a kajára
majd mennek az ágyra
heves közönnyel
tetetve tűrni
részeg bakák
és nagyhasú öregurak
kényes faszát


barát

ó te epedő
kire nem jut más
csak egy lepedő
s úgy leng rajta
mint egy szemfedő


g. f. fohásza a szűz lányokhoz

elhagytalak benneteket
hogy nemi beteg némberekkel
szakadt díványokon tanyázzak
majd dagadni és rohadni kezdtem

most visszasírom a régi
hangtalan csókos estéket
mikor elszaladtatok karjaim közül
s én kielégítetlen maradtam


ebéd után

böfögnek 
kiálló sárga fogaikat
körmükkel vájkálják
elégedetten az élettel
büdöseket finganak
emésztés közben

dús keblű nők illata
özönlik felém
 feneküket ebéd után
csak  fluszpapírral törlik
s üvöltenek gyönyörükben
ha megkapják a hermelin bundát
majd titokban
nagy farkú katonákkal
elégítetik ki magukat

tegnap még 
a frissen kaszált fű
illatát szívtam szerelmesen
kínlódtam
egy csomó konzerven
három napig palicson
s most a kint zuhogó eső
elmossa emlékeim

az ajtó mellett ülő nő
befejezte az evést
izgató sustorgó hangot csinál ahogy
nejlonharisnyás combjait összedörzsöli
rám néz
olyan ez mint a vadkirálynő és a vadász tánca
csajkovszkij zenéjére

az eső még mindig zuhog
fekete kávét iszom 
dijamant filtert szívok 
papírom teleírtam 
gondolataimat pedig visszalökdösöm
a semmittevés ketrecébe


elmélkedés cimbalomra 

a sötétben gyengéden
hanyatt feküdtem
egy zsilett pengén
a vásznon 
vérnyomokat hagyva
emlékszem
gyermekkorodban
leleményesen kikötöttek
köldökzsinórodnál fogva
az asztal lábához
azóta sem tudsz
magadra találni
de már nem is segíthet senki
hisz elfelejtetted
hogyan szeretkeznek
a mezei virágok


nyugat felé indultak

ösztönösen
nyugat felé indultak
nem mercédesszel
agyaruk közt
nehézszagú szivarral
nem is törvényszerűen
mert erkölcsi érzékeiket
rég elvesztették
hanem csak úgy
rútan
kitagadva a jólétből
örökre megfosztva
a cukrozott kompóttól
indultak el
nyugat felé
ők – a leprások!


kollár ferenc  18 éves költő versei – 1967


nyomorból idézett szerelem 

mint az ima 
hullottak rám
vonásaid
azóta álmodom
hogy hitvallóként
hódolunk

lassan rájöttem
nem jön fel a nap
egy ember kedvéért
szomorúak kik
éjjel halnak meg
a lélekgöngyölgetők is
elnyúlnak egyszer

együtt megyünk
kényelmes tájakon
hol tiszta az ég
s drámát diadalt
hord a szél

az éjjel mezei virágok
illatát érzetem
félni kezdtem
a jövőbe mutató újszülöttől
büntetsz
hogy kerüljem
a napos oldalt
őszinteségemért
éjjel küldesz
gombát szedni
de a farkasok 
engem már
nem bánt
anak


októberi késő délután a fal tövében

szívem tájékát
illatod horzsolta fel
pillantásaim gyilkosan
reád kúsznak
legázolnak minden tornyot
ki nem mondott kérdéseimre
hallgatagon felelsz

mint katapult
melled lövöd belém
csordulásig megtölt
mélységesen kiürít
kérem
lődd utánam
a másikat is
hogy ismét szimmetrikus légy

hirtelen foszló fény
néma árnyat vetít
hátam mögött
vakon lüktet 
a salétromos fal
örvénylő bársonyban
öntelt formájú
gyönyörű
bolhátlan női test

hátba szúrtan a sötétséget
nem vette észre senki
költészetem
rohadt betűit
hetilapok leközlik
s én a viszontlátás örömén
okádok!
mint szárazföldi vigéc
először tengeren


gyógyíthatatlan költészet

g. j. megunt már pöcegödörben állni 
mert megismerte 
a visszafelé pörgetett álmok édesanyját
és ezt a kávézaccba süllyedt világot

versei a halál fókuszai 
verseiben pokolra ereszkedhetünk
fényre bukkanhatunk
örök ünnepre lelhetünk
versei vérző sebek
melyek további sebekre utalnak
versei akasztófák nyűtt kötéllel
verseiből századok fájdalma ömlik
versei a halál tekintetei
tömérdek gyökértől súlyosak
vértől bűzösek
égtől-földtől hazugságtól-igazságtól fáradtak
versei rohannak sírnak nevetnek őrjöngnek
iszapban-napsugárban 
tetvekkel és selymek közt fürödnek
versei szakadékaiban százfejű szörnyetegek bújnak
verseiben szelíd nyugalommal vad dühvel
méregvirágok szirmait tépdesi
gyógynövényeket hint vérző sebekre
versei ópium szívás 
s o s jelek
versei lángok melyek felhasadt ajkakról csapnak ki
verseiben megkeményedett embercsonkok 
s anyaföld fekete rögei rejtőznek
versei elégtételért való kiáltás

g.j. már megunta a romantikát
füst milánt és a barackpálinkát szereti
arcán végigsüvöltött a sirokkó
haja homlokára alácsorgó festmény
versei fürtökben a lelkemen csüngenek


d.j. éneke

sarolták mandulák klarisszák
szylvák corák luluk
színésznőcskék pincérlányok
fodrászok manikűrösök

nem igazi kurtizánok
de ők is csak sexet cserélnek juttatásért
nem is háremnőim
mert őrzésükre nincs enuchom

felettem hiába formálnak jogokat
én határozom meg a kapcsolat végét
közben tanítom őket
kultúrára meg hangszeren játszani

egyesekből színésznőt csinálok
másokat meg öltöztetek
hát ők az én szeretőim
a csillagszeműek pedig előlépve ágyasaim


a költő halála

szerelmes vagyok
egy kis vacakba 
a fene a farkamba
ahogy közeledik 
boci szemmel 
kerek seggel
gatyámba élvezek 
mint kamasz reggel

csoda a kivirulás
a poétaság a kacagás 
vigyáznék a fényre
biztosítok erényre
mert félő
elillan az illat
félő ha egy pillanatra kiengedem 
tovább áll a démon 

még egyszer utoljára 
konzerválom az álmot
a pinást a pikánst 
a szívszaggató ébredést
mely felér egy vetéléssel
búsan megyek fogat mosni
a kültő a festő és a másik kettő
talán érzi ahogy haldoklik a költő


RSS Hírstart hírei