ORGOVÁNY ERIKA NÉVNAPJÁRA SZERETETTEL!
Salvador Daliról az utóbbi ötven évben már oly sokszor írtam – most nem az írás miatt, hanem a róla szóló dokumentumfilm miatt teszem a bejegyzést. Kedves VÍRUSNAPLÓ olvasók, az ismertető bejegyzést akár át is ugorhatják, a lényeg a nagy körültekintéssel és tudással készített film. Kérem helyezzék magukat kényelembe és nézzék végig a filmet, mert olyan dolgokat tudhatunk meg, amelyeket a Daliról szóló lexikonok eddig nem tártak fel.
Salvador Dali (1904 -1989.) katalán festőművész a modern művészet sajátos személyisége volt. A szürrealista alkotásmód magas esztétikai szintre emelésével egyszerre nyitott és tetőzött be egy korszakot. 1925 novemberében megnyílt első saját kiállítása. 1926-ban élete óriási élményeként először járt Párizsban, ahol áprilisban első útja rögtön Picassóhoz vezetett. Októberben másodszor is, immáron végleges hatállyal eltanácsolták az Akadémiáról. 1927-ben február és október között behívták katonai szolgálatra, melyet Figueresben, a Castell Fernand-ban töltött el. Ugyanezen esztendőben elméletileg is kidolgozta a tárgyszerűség esztétikaijáról alkotott nézeteit.
1930-ban megszületett híres paranoia-kritikai módszere. Vásárolt egy kis tanyát Port Ligatban, s itt töltötte az esztendő jó idejét Galával. 1932-ben kiállítóként vehetett részt a szürrealisták első amerikai tárlatán. Ebben az esztendőben megalakult a műgyűjtők Zodiaque társasága, mely vásárlója lett Dalí alkotásainak. 1933-ban a Minotaure folyóiratban megjelent írása, mely az ehető szépségről és a szecessziós építészetről szól. 1934-ben kiállították Tell Vilmos talánya című munkáját. Ez vezette szürrealistákkal és Bretonnal való vitájához. New York-ban kiállítása óriási sikert ért el. 1936-ban elkezdődött a spanyol polgárháború, melyben a konzervatív Franco oldalára áll. 1938-ban újra részt vett egy Párizsban tartott szürrealista tárlaton. Majd élete egyik nagy találkozásaként látogatást tett Londonban Sigmund Freudnál. 1939-ben végleg kenyértörésre került sor Dalí és a szürrealisták között. A következő esztendőben, 1940-ben azonban a német csapatok Burdeosba érkezésének hírére a festő feleségével együtt átköltözött az Egyesült Államokba, ahol aztán 8 évig, egészen 1948-ig tartózkodott. 1941-ben kezdődött lelkes érdeklődése az ékszerek készítése iránt, mely aztán egész karrierje nyomán végigkövette. Újra bemutatkozhatott a Julien Levy Galériában. Októberben a Metropolitan Opera House Laberinto az ő librettójával, díszleteivel és jelmezeivel mutatott be balettelőadást. Az ugyancsak New York-i MOMA november 18-án közös Dalí-Miró kiállítást rendezett. 1942-ben a Dial Press (Nueva York) publikálta a Salvador Dalí titkos élete (The Secret life of Salvador Dalí / La vida secreta de Salvador Dalí) című művet, melyet a festő a megelőző évben fejezett be.
Dali 1948-ban visszatér szülővárosába. 1974-ben előszóval és illusztrációval látta el Sigmund Freud könyvét (Moisés y el monoteismo). Szeptember 28-án megnyitották Figueres városában a Dalí Színházmúzeumot. 1978-ban bemutatta első hipersztereoszkópikus festményét New Yorkban a Solomon R. Guggenheim Múzeumban (Dalí levantando la piel del mar Mediterráneo para enseñar a Gala el nacimiento de Venus). 1979-ben a Francia Intézet Szépművészeti Akadémiájának külföldi tagjává nevezték ki. Felavatták retrospektív bemutatóját Párizsban, a Pompidou központban. 1980. május 14-e és június 29-e között bemutatták a művész retrospektív kiállítását Londonban, a Tate Galériában, ahol 251 alkotása szerepelt.
1981-ben megkapta Katalónia Aranymedálját. 1982-ben felavatták a St. Petersburg-i Dalí Múzeumot (Florida). Június 10-én Port Lligatban elhunyt Gala, akit Púbolban helyeztek örök nyugalomra. Dalí ezután átköltözött a púboli kastélyba, hogy párja közelében lehessen. I. János Károly spanyol király Dalínak a „Púbol márkija” címet adományozta. 1983-ban nagyszabású kiállításokat rendeztek a festő tiszteletére “400 obras de Salvador Dalí de 1914 a 1983”, azaz „Salvador Dalí 400 műve 1914-től 1983-ig” címmel Madridban, Barcelonában és Figueresben. Utolsó festményei ebben az időszakban keletkeztek.
1984-ben a púboli kastélyban tűz ütött ki, melyben Dalí súlyos égési sérüléseket szenvedett. Ekkor átköltözött Figueres-be, a Múzeum Torre Galatea nevű részébe, ahol haláláig lakott. 1989. január 23-án hunyt el a toronyban. A figueres-i Dalí Múzeumban nyugszik.
A szürrealisták közé sorolt Salvador Dalí számtalan érdekes, nehezen megfejthető, első látásra szinte értelmetlennek tűnő szimbólumot alkalmazott a művein. Azonban bármennyire is az automatizmusra, a kontroll nélküli gondolatfolyamatra alapozódnak, a képeknek és jelképeknek igenis van jelentésük, s ezek az alkotó legrejtettebb énjét tárják fel előttünk.
Az extravagáns, mindenben a különcséget kereső Dalí igyekezett olyan képeket alkotni, amelyek meghökkentik, sőt megbotránkoztatják a nézőt, s a szemlélő ráadásul nem is tud mit kezdeni az eléje táruló látvánnyal. A katalán festő munkái (és ebbe például a fiatalkorában forgatott filmjét, az Andalúziai kutyát is bele kell értenünk) olyanok, mintha a szerző mindent a vászonra (filmszalagra) vitt volna, ami éppen eszébe jutott, erkölcsi és esztétikai korlátozások nélkül, teljesen felszabadítva a tudattalanját. Ez tehát a szürrealizmus, amely Dalí számára a lehető leg- megfelelőbb irányzat volt, mert lehetőséget adott neki az állandó lelki analízisre, önelemzésre.
Szimbólumai közül a legismertebbek az Lángoló zsiráf című alkotásán jelennek meg. A spanyol polgárháború idején, 1936–37-ben született mű előterében egy fájdalmas arccal kiáltozó alak imbolyog, s testét csak az egyfajta állványzatként szolgáló mankók látszanak egyenesen tartani. Dalít ez a közönséges gyógyászati segédeszköz, a mankó – visszaemlékezései szerint – már gyerekkorában elbűvölte. A támaszték számára a hatalom és az arrogancia megtestesítője lett, azokat a fix pontokat jelképezte, amelyek nélkül az élet, az emberi létezés darabokra hullana. A fiókok ezzel szemben a bennünk rejlő, de idővel mégis felsejlő, kitárulkozó titkokat szimbolizálják. Érdekesség, hogy e jelkép kialakulásánál nem beszélhetünk „kontrollálatlan gondolatáramlásról”, a legenda szerint ugyanis Dalí éppen angolul tanult, amikor ez az érdekes kép az eszébe ötlött. Az emberi mellkas (chest) és a fiókos szekrény (chest of drawers) ugyanis angolul hasonló kifejezések, s a festőt ez az érdekes asszociáció teljesen megbabonázta.
Az egoista művész képein gyakran bukkannak fel pillangók is, amelyek egyrészt a lélek kifejezői, másrészt viszont az átalakulás szimbólumai: ahogy a hernyóból lepke válik, úgy nemesül magasabb rendű lénnyé az ember is a felnőtté válása során. Mindenképpen szólnunk kell Dalí kapcsán – Az emlékezet állandósága című festményén megjelenő – híres „elfolyó” órákról is. A történet szerint a különc mesternek sajtevés közben jutott eszébe a bizarr forma, de hathatott rá Einstein nevezetes általános relativitáselmélete is, amelynek kinyilatkoztatása után a fizika, elsősorban a tér és az idő, de lényegében maga az egész világ sem volt már olyan, mint korábban. Eltűnt a fix pont az életünkből, minden viszonylagossá vált. Érdemes alaposabban is megfigyelnünk a festményen megjelenő „lágy” órákat: a legközelebb lévő élénk sárga és kék, az ágon csüngő kissé fakóbb, míg a legtávolabbi egészen szürke. A múltat, a jelent és a jövőt szimbolizálják ezek a szerkezetek, utalva arra, hogy a világon minden múlandó.
