Lagziba voltam hivatalos – örömmel mentem, mert szivemhez nagyon közel állnak a meghívók. Az ünnepről egy rövid képriportban számolok be országnak-világnak és a VÍRUSNAPLÓ olvasóinak. Tíz óra alatt 1500 fotót klészítettem, és most veszem csak észre, hogy a fotóst senki sem fotózta. No de sebaj, nem is én voltam a menyasszony.
UTKÖZBEN: FÜLEMÜLE CSÁRDA VENDÉGE VOLTAM
A NAGY BULI SZÍNHELYE
Palkonya viszonylag régi település. Az első okirat, amelyik Palkonyát említi, 1296-ból származik. Akkor a község a kéméndi uradalomhoz tartozott, amely a Győr nemzetségbeli Konrád birtoka volt. Évszázadokon keresztül gyakran váltották egymást a tulajdonosok, és a lakosságról is alig lehet már valamit felkutatni.
Az 1526-os mohácsi csata után Magyarország másfél évszázadon át, török uralom alatt állt. A régi adóívekből kitűnik, hogy a török uralom idején a lakosság száma nagyon alacsony volt. 1687-ben, a nagyharsányi csata /második mohácsi csata néven is említik/ idején, – melyben a török súlyos vereséget szenvedett, és véglegesen kiűzetett Magyarországról – a községnek 8 háza és 20 lakosa volt. A lakosság földműveléssel és szőlőtermesztéssel foglalkozott. A szőlőművelést ez az okirat említi először. A török uralom alatt a hadjáratok következtében a lakosság egy része kipusztult, más része elmenekült vagy elhurcolták őket.
Bár Baranyába az első német családok már a 30-as években betelepültek, palkonyai lakosként az újpetrei plébánia anyakönyvébe az első német nevet 1745-ben vezették be. Maga a plébánia is ebben az évben létesült. Korábban a község a siklósi plébániához tartozott. Az első német nevek a telekkönyvben 1748-ban fordulnak elő. Ebből kitűnik, hogy a községben 20 német, 1 magyar, 2 szerbhorvát család csatlakozott. 1757-ben a községnek már 133 áldozó híve volt. Ekkor már tanító (Metzing Bálint) is oktatta a gyerekeket.
A megcsappant lakosság pótlására a 18. század 30-as éveiben és a rákövetkező években megindult a német és szerbhorvát lakosság nagyarányú betelepítése a Duna mentén és a Dunántúlra.
A szájhagyomány szerint az első betelepülők a kolerajárványnak estek áldozatául. Ezt a véleményt látszik alátámasztani az a tény, hogy később az első nevek közül már csak Mayer, Müller és Schmidt fordultak elő. Bár a községet két évszázadon keresztül szinte kizárólag németek lakták, már 1880-1910-ig 30-an, 1920-ban pedig már 149-en vallották magukat a népszámláláskor magyarnak. A második világháború idején a német svábságot kitelepítették, helyükre magyar családok költöztek. Ma a magyar és német lakosság békésen él egymás mellett.
AZ ÉN SZÁLLÁSHELYEM
Kisjakabfalva – Jackfall – Jakobovo. A falut 1400-ban említették először az írott források Zent Jacabfalua néven, 1465-ben már Jakabfalwának írták nevét. Az Árpád korban a falu lakói magyarok voltak. A település a török háborúk alatt elnéptelenedett, majd a néptelen faluba a magyarok helyére délszláv családok költöztek. A délszlávok után németek, majd később felvidéki telepesek érkeztek a faluba. A faluban vagy ötvenen laknak – de ezeknek jó része németországi, akik inkább csak nyáron élnek a faluban. Rövid tartózkodásom ideje alatt úgy rémlett, hogy a vendégházakat nagy szaktudással Burger Ottilia irányítja – de szerintem olyan ügyesen csinálja dolgát, hogy előbb-utobb az egész falu tulajdonosa lesz.
MOKOS PINCÉSZET A RENDEZVÉNY SZÍNHELYE
HAZAFELÉ
MÁSKOR ÉS MINDENHOVA MEGYEK, HA HÍVTOK!