2021. SZEPTEMBER 29.- AZ ÓVATOS HAUMANN

írta | szept 29, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Film-Szín-Játék, Történelem, Videó

HAUMANN PÉTER 80 ÉVES

Haumann Péter AS
Haumann Péter

A 80 éves színész még nyáron bejelentette, hogy bár nem játszott el mindent, amit szeretett volna, már nem akar visszatérni a színházba, és ezért nem is fáj a szíve.

Haumann Péter Budapesten született Haumann József és Sturm Franciska női fodrászok gyermekeként. A Toldy Ferenc Gimnáziumban érettségizett, ezt követően Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt 1959–1963 között, majd a debreceni Csokonai Színháznál indult karrierje 1963–1966 között. 1966–1970 között a Pécsi Nemzeti Színház társulatának tagja lett, majd 1970-ben 2 évre a budapesti 25. Színházba került. Ezután dolgozott a József Attila Színházban (1972–1973), a Madách Színházban (1973–1988), a Nemzetiben (1988–1991), az Arizona Színházban (1991–1993) és rövid ideig a Radnóti Miklós Színházban (1993–1994). A Katona József Színház tagja volt 1994 és 2016 között. 2016-tól szabadúszó. 1999–2002 között a Magyar Televízió Slágertévé című műsorát vezette Kovács Katival. A Magyar Művészeti Akadémia tagja. 2010 őszén választották a nemzet színészévé Kállai Ferenc helyére.

Kategóriák