Sok szeretettel ajánlom legújabb írásomat a Vírusnapló olvasóinak!
Tornai Helga: A vadász
Szerda délelőtt az eladókon meg rajta – az ötvenes férfin – kívül mindig csupán néhány középkorú nő jár-kel a hatalmas, kétszintes lakberendezési áruházban.
Ó, mennyire imádja ő ezeket a zsúfolatlan szerda délelőttöket! Amikor a kevés, de általában felettébb szemrevaló teremtés közül ő háborítatatlanul válogathat! Amikor a konyhafalak, az ebédlőasztalok, a könyvszekrények, a kanapék, a heverők és a franciaágyak világa csakis az övé, a pompás, agyafúrt, tapasztalt vadászé. Amikor a kiszemelt vad űzésében nem akadályozzák őt se ide-oda futkározó, szakadatlanul cikázó gyerekek, se csoszogó, totyogó vénasszonyok.
Imádja, amikor csakis az övé a terep, mert a rút vénségek a hetipiacon, az izgága, neveletlen gyerekek a suliban, a féltékeny férjek meg mind az irodákban, a gyárakban, tőle tisztes távolban! Ó, hogy imádja, amikor a kedve szerint űzheti a kiszemelt vadat! Először persze csak nagyon óvatosan mozdul rá, nehogy indokolatlannak tűnő sietségével még elijessze, merthogy tudja: egy vadnak finom lelke, az bizony, mindig van! Roppant ildomosan vadászik hát rá. Mozdulataiban soha semmi elhamarkodottság, szájában soha egyetlen trágárság. Lassú, ráérős és szinte súlytalan léptekkel közeledik a vadhoz. Mintha valójában nem is hozzá tartana, mintha csak épp elmenni, elsétálni készülne mellette. De aztán micsoda véletlen! Amint a vad mellé ér, feltétlenül meg kell állnia, mert naná, hogy egyszeriben ő is felfigyel arra a bútorra, amelyet éppen a másik nézeget! Szóba elegyednek hát a világ legtermészetesebb módján. Méretről, színről, anyagról, formáról diskurálnak lezseren, egész könnyedén.
Mindeközben ő – rém agyafúrt vadász – szüntelenül villogtatja ép fogazatú mosolyát, és súgja-búgja sok, még a leghűségesebb feleségeket is elszédíteni képes, bókját… Amikor aztán úgy ítéli, széptevésével teljesen levette a vadat a lábáról, valamilyen ürüggyel kicsalja az áruház parkolójába, bevonja maga mellé az autójába… És máris együtt repülnek ők, vad és vadász, roppant vágyaik szárnyán!
Szerda délelőtt ez a szokásos menet. De ma mégis minden valahogy annyira más, szokatlan. Már a hely is! Úgy tűnik, egy állólámpán és egy franciaágyon kívül nyoma sincs az áruházban egyetlen egyéb bútornak. Megdöbbentően kihalt az épület. Vevők, eladók sehol. Olyan, mintha ő, a vadász, nem is a jól ismert áruházban, hanem egy üres, elhagyott raktárban lenne. És mintha őt magát is kicserélték volna! Mintha meglopták volna! Magabiztossága és optimizmusa hová tűnt? És elméje, elméje talán nem bomlott meg? Szinte el se hiszi, hogy ő az elhagyott, majdhogy teljesen üres épületben már vagy egy órája egy magas, vörös ernyős állólámpa mögül kémlel elő mozdulatlanul. Onnét várja, onnan lesi, onnan kívánja bolondul, hogy végre felbukkanjon egy vad a láthatáron. Érzi, tudja, hogy beérné ő egy szimpla, meztelen vállal… beérné ő egy dús konyttyal… egy húsos ajakkal… egy buján ringó csípővel… Beérné ő, beérné ő…, szövi gondolatait. Ó, csak jönne már! – vágyakozik egyre őrültebben.
És vágya egyszeriben teljesül. Csakhogy túl jó a vad! Ilyenre egy világ vadászik, villan át rajta, mihelyt megpillantja. Ez maga a természet csodája, gondolja.
És ő, az eddig rettenthetetlen vadász, ettől a csodától – nemhogy megtáltosodna – megijed. Méghozzá olyannyira, hogy megpróbál elbújni előle! A sudár lámpatestbe igyekszik begyömöszölni magát. Igyekszik, de hiába. Erre egy nagyot szív a levegőből, és kinyújtja magát egész hosszúra s leheletvékonyra, pont úgy, ahogy azt a macskától látta, futás és repülés közben, a rajzfilmben, a Tom és Jerryben. Széltétől szinte teljesen megszabadulva, hosszú-vékonyan, az állólámpa mögül így már észrevétlenül ácsingózhat! Sóvár tekintetét kedvére legeltetheti a nő dús keblén… töltött, feszes, kemény húsú fenekén!
De nicsak, a rettentő csinos vadnak megtetszhetett az állólámpától csupán néhány méterre lévő franciaágy, mert úgy tűnik, nagyszerű fenekével a matracot készül most kipróbálni. Testét ellazítja, az ágyra huppan, majd felrugózik a levegőbe, és egy borzasztó csábosat, örömtelit sikolt. Aztán ismét az ágyra huppan, megint felrugózik a levegőbe, és egy, még a korábbinál is csábosabbat, örömtelibbet sikolt. Nyelve pedig vörös rúzzsal kiemelt húsos ajkán felfedező útra indul.
Ó, az őrületbe kergeti őt ez a nő! Teljesen megőrjíti a kemény farpofáival, a telt ajkával, a nyelvével, a… a… a… a mindenével! – gondolja a vadász, s egyszeriben képtelen többé uralkodni magán. Izgalma a tetőfokára hág. Kitépi magát a sovány lámpatest mögül. Hosszú-vékony és szinte csak szellemképként létező alakja egy pillanat alatt visszanyeri régi formáját, és új élettel telik meg.
A vadász most nem lassú, óvatos, hanem gyors, lázas léptekkel közeledik a vadhoz. És mérhetetlen vágyától hajtva, űzve máris ott rugózik mellette! Vadász és vad kézenfogva, hahotázva röpülnek a magasba, és huppannak vissza az ágyra. Szabadon, könnyedén, pehelykönnyen röpülnek és huppannak… röpülnek és huppannak… röpülnek és huppannak… Szavakra, bókokra, beszédre ezúttal nincs is szükség. Mert most minden oly egyszerű és természetes. Az is, hogy a férfi immár nem a nő mellett, hanem annak hatalmas farán rugózik. Ritmusra rugózik, hullámzik együtt a két test, és ez az érzés oly felemelő, oly fantasztikus, hogy a vadász teljesen meg is feledkezik az őket körülölelő térről. Annyira élvezi a vad gátlásaitól levetkőzött, csakis az egyre fokozódó, a mindent betöltő, az univerzális gyönyörért létező testét, hogy… Hogy majd belebetegszik, amikor ez a boldog élvezetet adó test ágyékán hirtelen semmivé lesz!
És dühösen veszi tudomásul, hogy ő most egyszeriben az áruház irodájában egy furcsa, kényelmetlen széken ül. Vagy inkább térdel? Képelen eldönteni. Hogy került az irodába? Ki vezette őt oda? És főleg mikor? A kérdést fel se teszi magának, mert a válasz nem érdekli. Pont elég azt tudnia, hogy jelenleg ő ott van. Meg a nő is. A korábban neki óriási, féktelen gyönyört adó teremtés. Csak ne változott volna meg ennyire! – méri végig a nőt tetőtől talpig ellenségesen. Milyen satnya a bolti köpenyében! És kicserepesedett ajkú, vörösre pingált csúnya szájából hogy ömlik a sok trágárság! Őt, a nagyszerű vadászt, hogy befeketíti! Legazemberezi, ledisznózza! Csupán alantas ösztöneitől vezérelt kannak nevezi! És azt pofázza, hogy az ő mai, „különösen kanos” viselkedéséről kompromittáló videók tanúskodnak.
– Ezek az új felvételek, az elmúlt hetek során az áruház épületében meg parkolójában készültekkel együtt, nagyon szégyenletes képet festenek magáról. Magáról, a Virág utca 6.-ban lakó férjről és családapáról! – mondja most a vadásznak szigorúan egy férfi, akinek jelenléte az irodában eddig fel sem tűnt a vadásznak. – Megérdemelné, hogy magas árat fizessen a maga… ha-ha! – nevet fel rém ellenszenvesen az alak, aki, öltönyéből ítélve, csakis az áruház igazgatója lehet. – A maga… Hogy is nevezzük? – néz a vadászra kérdőn, majd válasz híján rögtön így folytatja: – A maga… ha-ha-ha! – röhög gonoszul. – A maga szerdai kicsapongásaiért!
– Igazgató úr – szól erre a nő –, javaslom, mutassuk meg a videókat a kan feleségének! – A nőci reakcójára nekem holtbiztos a tippem! – fricskázza oda a vadásznak.
– Én kan???? Te, te utolsó riherongy, kurva! – kiabál a vadász dühösen. – Előbb provokál a szajha, aztán meg megzsarol! – mondja ezt már az igazgatónak.
– Zsarolás! Ccc! – csettint nyelvével az igazgató. – Ügyetlen szóhasználat. Mondtam, megérdemelné, hogy magas árat fizessen a kicsapongásaiért, de mi nem vagyunk erkölcscsőszök, ugye, Édike? – kacsint a nőre cinkosan. – Mi csupán azt szeretnénk, ha legalább valamennyire hozzájárulna maga is a költségek fedezéséhez.
– És melyek lennének ezek a költségek? – puhatolja a vadász.
– Mint tudja, mi nem jótékonysági, hanem kereskedelmi tevékenységet folytatunk. A szolgáltatásaink pénzbe kerülnek… – kezdi az igazgató.
És ő, a vadász, folytatja az igazgató, a maival együtt pontosan 13 alkalommal vette igénybe az áruház szolgáltatásait. A vásárlótér 1800 négyzetméterének legalább 50 százalékát minden alkalommal, legalább 85 százalékát pedig öt alkalommal használta vadászterületként. A vásárlótérben kiállított bútorokból meg, igaz, ma csak kettőt – egy állólámpát és egy franciaágyat – vett igénybe, de csúnyán megrongálta mindkettőt. Az állólámpa rúdján, nem árt, ha megtudja, most éppen egy egyenesítőbrigád dolgozik, a rugósok meg az ágyat kísérlik meg legalább úgy-ahogy helyrepofozni, hogy legalább fél áron el lehessen majd adni. Az áruházépület és a parkoló gyakori felújítása, a világítás, a fűtés, az egyre modernebb kamerarendszerek kiépítése, az eladók folyamatos szakmai továbbképzése, és még tényleg hosszan sorolhatná, hatalmas összegeket emésztenek fel, ha ezt ő, gondtalan, élvhajhász vadász, esetleg nem tudná. De jól jegyezze meg: ezek a költségek „el-en-ged-he-tet-le-nek”! Legfőképp a megfelelő vásárlóközönség, azaz vadásznyelvre lefordítva: a nem rendkívüli, de az átlagosnál mindenképpen magasabb színvonalú vadállomány biztosítása érdekében. És…
– Elég! – kiáltja a vadász. – Mennyit akar? – kérdezi mérgesen.
– Ej, ej – csóválja a fejét az igazgató rosszallóan –, ha így áll a dologhoz… Mondja csak, magától tényleg képtelen belátni, hogy illene tőlünk végre már valamit vásárolnia?!
– Mhhit? – sóhajt a vadász.
– Sorolhatom azokat a bútorokat, amelyeket mi a raktáron lévő jelentős készletünkből kifejezetten a magához hasonló cipőben járó férjeknek szoktunk ajánlani?
– Ha akarja! – vonja meg a vállát a vadász rosszkedvűen.
– Adolfina valódi bőr ülőgarnitúra, Agrippina tikfa szekrénysor, Adonika előszobafal nyitott és zárt részekkel, Amrita…
– A legolcsóbb? – kérdi a vadász harapósan.
– Adonika előszobafal nyitott és zárt részekkel – válaszol az igazgató.
A vadász megismétli az igazgató szavait. Aztán még valaki megismétli őket, és ez az egyelőre csak hangként létező valaki így folytatja:
– Jól hallom? Adonika előszobafal nyitott és zárt részekkel? Én ezt kapom? – csicsereg a hang boldogan. – Ha tudnád! Berta is kapott új bútort a Dénestől, meg az Ági is egy nagyon szépet a Balázstól! – újságolja. – Na, kitalálod, mit vettek a fiúk? – rántja le a hang tulajdonosa a vadász fejéről a takarót.
A hirtelen fény kegyetlenül elvakítja a vadászt. A férfi nem látja többé se az igazgatót, se az eladónőt, sőt, egy csapásra az egész áruház eltűnik a szeme elől! Amikor pedig látása végre újra a régi, meglepetten veszi tudomásul, hogy a hálószobájában fekszik, a felesége mellett, a hitvesi ágyban.
– Kíváncsi vagyok, mennyire ismered a barátaidat. Szerinted ők mit vettek? – kérdezi a nő. – Kitalálod?
– Ki! Egy Adolfina valódi bőr ülőgarnitúrát meg egy Agrippina tikfa szekrénysort – feleli a vadász gondolkodás nélkül.
