2021. SZEPTEMBER 18. – a szentesI ROCK & ROLL LENYOMATAI

írta | szept 18, 2021 | Vírusnapló, Archívum, Homorú Vasárnap, Történelem, Zene

Régen jártam Szentesen. Úgy találtam, sokat szépült a belváros azóta. Megtisztelő feladatot kaptam, általam magasan tisztelt, ottani szellemi előkelőségektől. Mint Dr. Rock, nyissak meg egy kiállítást, ami a város zenei rendezvényeinek elmúlt három dekádjáról szólt, főleg plakátokban és más rekvizitumokban elbeszélve. Az itteni történetekhez szinte semmi közöm, de csupa olyasmiket idéznek, amelyek az én életpályám momentumait villantják vissza. Az én virtuális emlékkópiáim viszont pusztaföldvári, orosházi, békéscsabai és szegedi szcénákat vetítettek vissza, emlékező belső mozimban… A felkészülés utolsó, drámai napjaiban, amikor megfeszül az emberben a felismerés és a kérdés, hogy kerülök én oda – auftaktra, az utolsó éjszakán mégiscsak megjött a válasz is. Ez csakugyan nekem való feladat! Teljes a szabadságom, hogy méltassam az értékmegőrzőket és az értéktovábbmentőket és abban is, hogy valami élőt, szokatlanul eleven happeninget játszhassak, új pályán… Rákkendrolllll !!!!

Alapfoto
lakat
Tokacsli

A mondott jelességek, akik ebbe a játékba belevittek engem, a maguk területén életem két princípiumát testesítik meg (Szentes határain jóval túl sugárzóan is!): a zene és a zenészek iránti rajongásomat és a zenekultúrával való tanítás, örökségátadás kényszeres szenvedélyét… Nevezetesen Kertész Ákos, a Hangversenyközpont vezetője, zeneművész, zenepedagógus, akit momentán én a világ legjobb élő dobosai között tartok számon. Másrészről Arató Mátyás, akit én annak idején a megkülönböztetett kulturális missziót vállalt Bahia üzletek gazdájaként tiszteltem és tudtam, hogy, ha Szentesen történit valami az utóbbi 30 évben, ahhoz neki feltétlenül köze volt… Utóbbival már írhattam egyszer egy kis zenehistóriát, amikor, közel egy évtizede a szegedi Móra Ferenc múzeumban nyithattam meg egy kiállítását, amelyben hanglemezborítói meséltek a hazai rock történetéről… Ha jól gondolom ebben a tekintetben az első hazai aktus volt ez, amivel az egykor zajosnak és bajosnak tekintett zenét egy patinás múzeumba beengedtek… Azóta szép könyvkiadványok is megjelentek a tárgyban…

SzGY KerteszA.AratoM.kozeli
Arató Mátyás (balról) emlékplakettet kapott plakát-emlékeiért Kertész Ákostól (jobbra) (Fotó: Szentesi Gyors)

Szeptember 18-án, a Tokácsli Lajos, szentesi festőművészről elnevezett galéria nyitott teraszán, csodálatosan simogató utónyári napsütésben gyűlt össze a szép számú közönség a kiállítás megnyitóra, amely egyben egy, egyhónapos zenei rendezvénysorozat startját is jelentette.

SzGY nezok.Sari .SzOcsi
SzentesiGyors Tibikefej
SzGY nezok.AronBodocsA

Kertész Ákos múltat s jelent összevető, üdvözlő szavai után, méltatta Arató Mátyás páratlan értékű programszervező és helytörténeti gyűjtőmunkásságát és emlékplakettet adott át neki. Ezután ajánlotta az október 16-áig tartó koncert és előadás sorozat eseményeit.

SzGY KerteszA.beszel
Kertész Ákos (“Egyébként”, a Fabula Rasa, a Balkan Union, a Tóth Bagi Csaba Trió, az Azur Band II., a Woodland stb. kiváló dobosa)

Ezután Szabó Zoltán Ferenc, Szentes város polgármestere vette át a szót. Megnyitó köszöntésében saját fiatalkori emlékeiről is mesélt, személyes “korszakos” ismerőseit is megszólítva.

SzaboZF polgarm

Rám került a sor. A “nem is olyan messziről jött ember” alapállásából megengedtem magamnak egy kis, földszintes filózást a vidékiség örök problémakörében és a rocktörténet alulnézetes szemlélésének értékeiről. Aztán rövidke biológiaórára kértem engedélyt, a zenék filogenezise (törzsfejlődése), versus a mi személyes zenei ontogenezisünk (egyedfejlődésünk) kontextusának tárgykörében… Ennél azért talán kissé kevésbé tudálékos kifejtésben…

SzGY Plesi bzel

Azzal indítottam, hogy a rendezvényt jelképező hajdani magnókazettára utaló pólómat, egy, diszkréten erotikus kigombolkozás után láthatóvá tettem… Jelezni szándékoztam, hogy érzem a dolog korabeliségét, valamint, hogy mélyebb üzeneteket is hordozunk…

SzGY KPlesi polo 1alakos

Ezen a ponton, olvasóink kedvéért, idézem a kiállítás spiritus rector-ának, Arató Mátyásnak, a Szentes Rock & Roll sorozat ismertetőjéhez írott elemzéséből:

“1991-től újfajta koncert és programszervezés kezdődött Szentesen.

A rendszerváltozás előtt a város hivatalos szervezetei vagy az erre műfajra szakosodott vállalkozások foglalkoztak a programok szervezésével.

Később már magánemberek is kezdtek zenekarokat Szentesre hívni, “Csak” azért mert szerették a zenéjüket!

1991 volt a fordulópont, amikor a Fanatic Műhellyel először szerveztünk koncertet a VE-GA pincében március 1-jén.

Ezután jöttek a koncertek a MÁV kultúrházban, az Ifjúsági Házban, majd a Graffiti Klubban.

A ’90-es évek közepétől mások is elkezdtek koncertszervezéssel foglalkozni, különböző helyeken: Game Over, Alcatraz, Mátyás Söröző, Buffalo Söröző, Black Söröző, Jómadár Söröző.

Szomorú belegondolni, hogy ezek közül a helyek közül már egy sem üzemel! 2021-ben.”

Retro és intro egyszerre!” – ezt már én fogalmaztam meg arról a pillanatról, aminek részesei voltunk szombat délután. Korábbi beszélgetésünkben érdeklődtem Matyi barátomtól, hogy voltak-e híressé vált helyi zenekarok, neves elszármazottak, a szentesi humorista nehézbombázókhoz hasonlóan. Sajnos, ilyenről nem számolhatunk be, de talán éppen ez hatott olyan erős vákuumként a helyi koncertélet tekintetében. Ugyanakkor feltétlen meg kell őrizni a hely, vagy a környék határain belül igen fontos és markáns megjelenésű bandákat. Az orális történetírást én megkezdtem – kisebb, kis kavarásokkal – (“ugrott a tű“…). Jöhetnek a (krónika)írástudók! Arató Matyi olyat tett le az asztalra, aminek a vidéki városokban aligha van párja. Most akkor, a saját gyűjtésemet adom elő, mint ott, a megnyitón (természetesen ugyanabból az adatközló forrásból!):

A szentesi rocktörténet hősei (mondassék ki a nevük, írassék meg a történetük!):

Metál:                  Sunstroke, Golgoth, Sin of god, Mana, Burial of abel

Hard core:           Enemy Efforts

Punk:                   Erotikus Görények, Iron Will, Punktomin, Nincs Igazság

Metál:                  Diafragma

Alter:                    Hypertonia, Ellenzéki Kerekasztal

Punk rock:           The Bounders

– Ha van kivel csinálni, lesz miről emlékezni! :

A szervezők, néven nevezve (néhányan jelen is voltak!): László Gábor, Kovácsházi Attila, Horváth Attila, Balogh Péter, Sebők Tamás + ARATÓ MÁTYÁS

– .. és jó ha vannak szomszédvárak, szövetségesek!

Matyi: Kiskunfélegyházát, én Orosházát emeltem ki, ahol a mai napig is példás, igen színvonalas klubélet folyik és kaphatnak az utódgenerációk jó mintákat az elődöktől!

Kazettak
Kult-kazetták – abból az időből, amikor még tudtuk, mire (is) való a ceruza…
Videok
A CD-éra, már zeneileg is más égtájakat és szférákat idéz és őriz..
SzGY Livia koffer
Korszakokon átívelő szépségű és mosolyú háziasszonyunk, nem tudjuk, mit ment át a mába, a korabeli kofferben…

Ámde az én időm csak a végére jött el igazán! Közel egy évtizeddel ezelőtt, egy jótékony célú punk-kulturális fesztivál műsorvezetőjeként ismertem meg, Bodócs Attila barátom jóvoltából a legendás Agydaganat punk-zenekar, immár élemedettebb korú tagjait. Ők voltak a szegedi cPG együttes nyíregyházi megfelelői, hasonlóan brutális, kegyetlen, a korabeli hatalommal való konfrontációk nyomasztó emlékeivel… Mák Antal gitáros-énekes, azóta is minden évben hazajár Amerikából, hogy nem kevés anyagi áldozatával is életben tartsa az emlékező fesztiválsorozatot. A szerencsés véletlennek és ráérzésemnek köszönhető, valamint Bodócs Attila lelkes közvetítésének, hogy egy elmaradt koncert helyett, Mák Anti egyetlen hívó szóra csomagolta gitárt és jött Szentesre. Agydaganat koncert nem volt még Szentesen, vele, viszont most valamit tudtunk pótolni… nem is akárhogyan. Egy szál gitárral néhány régi József Attila feldolgozás hangzott el, mai átdolgozásban. Ami viszont még ennél is megragadóbb, emlékezetes momentuma volt a rögtönzött performance-nek, ahogyan az egykori dühödt, a hazájától indulattal elváló punk zenész ma, 39 év után, az idegenben eltöltött érzéseiről, szívszaggató hazavágyásairól kezdett vallani. Mindenkinek torokszorító volt, egy érett, de még mindig igazi kőkemény punkert hallgatni, amint elcsukló hangon üdvözölte, hogy itthon egyre nagyobb az egyén szabadsága és, hogy mennyire fontos, hogy a magyar ember, a magyar hazájában éljen…

BA Makibeszed
BA Mak.kozeli1
BA Makgitard
BA Mak.kozeli
BA Makinterju1
A váratlan vendég kapóra jött a helyi televíziónak, Garai-Szabó Imre szerkesztő élt is a lehetőséggel.
SzGY Graffiti polo
BA Mak.Bodocs.Plesi kozeli
Plesi – Anti – Atti, a három jóbarát…
BA Mak.Bodocs.Plesi metali
Metááál, vagyis punk isn’t dead…!

Milyen érdekes, szinte sorsszerű egybeesés, hogy az ismert megosztó – lapzárta után – éppen most emlékeztetett erre a, 8 évvel ezelőtti rendezvényemre. Tesszük el, az esetleges dél-alföldi rocktörténetet feldolgozó hálás utókornak… (A fenti urak azóta is viszik azt a bizonyos régi tüzet!)

… és akkor talán kerüljünk beljebb és nézzünk szét, vagyis vissza…!

SzGY kiallitas1
SASzGy kiallitas
SzGY kiallitas dj
SzGY kiallitas dj1
SzGY kiallitas21
SzGY kiallitas fotos
Elso Lemezem
Sose gondoltam volna, hogy erre az alkalomra fog kijönni az első kislemezem…! Éljen a Szentes Rock And Roll!!!

Végül, még egy idézet a megnyitóm végéről:

“Ma már nem a politikai ellennyomás, hanem a média tömegtakarmánya, a kultúrtrutymó áradata a nyomasztó közeg – lehet, hogy ez még nagyobb ellenállás, de annál nemesebb és felemelőbb a vállalás…”

Bónusz fotók az őspunk Pintér Tibike jóvoltából:

PT Tibike SzOcsi
Korabel, korhű kult-arcok, Pusztaföldvár – Kunszentmárton viszonylatában…
PT Tibike Matyi
A történelem – élőben; együtt egy “időtálló” hős és a krónikás…
PT Tibike ANti
No komm…

Köszönet a fotókért a Szentesi Gyors-nak és Bodócs Attilának !

Az egyhónapos, magas értékű SZENTESKULTFESZT programja – egy személyes (az október 7-iki) meghívást kiemelve olvasóinknak:

SzentesKlutFeszt plakat

Kategóriák