Nem tudom, meddig mehetünk el, vagy inkább le, a múlt ezredvégi videoszalag-kópiák közzététele, minőségi kívánnivalóinak alulmúlásában…?! Röviden: elnézést kérek, de ez az anyagom csak így van meg! Egyelőre! Meglehet ugyanis, hogy előkerül még valami kontrasztosabb változatban is, a keresésben, vagy esetleg a régi kollégák gyűjteményében. Az egy órás beszélgető-szórakoztató műsorban ugyanis olyan szellemi notabilitások és azóta sajnos, sorban eltávozott kiváló és kedves ismerőseink szerepelnek, akiket egészen biztosan sehol másutt nem lehetett együtt látni. Azt a rejtett, vagy inkább nem is sejtett adottságomat mobilizálták a rádiós és tévés éveim, hogy a legkülönfélébb körök érdeklődési köreit, gondolatvilágát is össze tudtam hozni és beszélgető viszonyt teremteni köztük. (Erre ma is nagy szükség volna, de bevallom, a mostani “pályákhoz” már kiöregedtem…)
Egy műsoralkimista újabb régi kísérlete
A műsorkísérlet 1994-ben kezdődött és még azévben végződött is, de szép napokat azért így is megérhetett… A Telin TV programjában mutattuk be az első szegedi tv-tóksó felvételét még valamikor februárban. A jelöltek a „Szeged Legbölcsebb Embere” (SZÖGED BAGLYAI) felségjelzés alatt humorral, szellemmel és szegedszerelemmel beszélgettek, előbb az akkori Numero Uno-ban, illetve május végén a Forrás Szálló kertjében… Ez utóbbinak az első része került elő a keresésben eddig. Mutatom is, nem dúrok tovább, ha ez előmászott, jön majd a többi is …
Lehet felismerni ismét a szellemi notabilitásokat – és magunkat, 28 évvel karcsúbban…! Az ötletet pedig lehet lopni…,
Adtam én, a jóég tudja, hány nevet ennek az elmeszüleményemnek… Akkoriban kezdett a legjobban ficánkolni a bolondcsikó az agyamban… “TISZAPARTI DUMAPARTI” – ez még csak adja magát… de az, hogy “SZÖGED SZÖMEFÉNYE“, illetve a “SZÖGED BAGLYAI” – valóban mutatja, hogy már csak rám, vagyis az én verbális csakrámra volt szüksége Szeged város, amúgy is sokat szenvedett szellemének… 🙂 ! Akkor gyűrűzött be az az iszonyatos angolszászhibrid szószörnyszülött, hogy: talkshow (annyira nem maradt meg a szó az emlékezetünkben, hogy leírni is fáj, pláne, ahogy még meg is erőszakoltuk, halmazati magyarítással: tóksó… Sajnos ebben itt, most nekem is nyilvános önkritikát kell gyakorolnom…!
Ámde az igazi kegyelemdöfés részemről a “BESZTOFSZEGED” kiagyalmánya volt… Énnemtom, milyen megfelelési, figyelemhergelési szándék visz erre engem mindig, miközben a világ, éppenhogy nem errefelé megy… Még jó, hogy ehelyt, Kollár szellembátyám oltalmat ad, régi-új nyelvi felforgató tevékenységemnek… Ugyanakkor azt is fel kell jegyezzem magamról, hogy ezzel a megújuló attrakciózással a tudatom “kettős látását” példázom mindannyisszor, mert a másik énemmel pedig éppen a nyelvünk tisztaságának, saját szépségének és épségének varázslatos lehetőségeit prédikálom, vagyis bocs, hirdetem – Molnos Angéla nyelvtisztogató nyomdokait követve…
Bölcseink emlékezetéül…
Egyik főszereplőnk, Horváth Dezső kiváló publicistánk éppen ennek az elvnek a legtisztább oltalmazója volt életében – aminek éppen az elmúlt hónapban méretett meg az ideje… Elsőként az ő emlékének és nagyra becsült, általam rajongott szellemének ajánlom ezt a megtalált közkincset és soraimat! Bár ebben a részben is – rá jellemző visszafogottsággal – keveset beszél, de az sokat mond…
Róla, nem rövid életrajzzal, hanem egy, szerintem tanítható és tanítandó önvallomásával emlékezek meg itt külön. Majd egy, éppen a filmünk valós idejéből, a Délmagyar archívumában megtalált tárcáját újítom fel – bizonyára sokunk katartikus felnyögését és helyeslő bólogatását kiváltva véle…
„Újságíró soha nem akartam lenni. Nálunk, otthon, csak az ügyvédre mondták, hogy pénzért hazudik. Időközben bővültek ismereteim: az újságíró is ezt teszi. (…) Nem mondhatom, hogy nehéz volt tisztességesnek maradnom, mert számomra ez az egyetlen út volt, és ez maradt. Kilométerekkel mérhetem a még most is gyarapodó hasábjaimat, de nem hiszem, hogy egyetlen mondatomat is át kellene föstenem…”
Horváth Dezső – Végre rájöttek
Egyre ritkábban ugyan, de azért néha még elönt a gyönyörűség. Most is például, amikor hallom és olvasom, hogy tudományos alapossággal állapította meg odaát valaki, ha sok horrort lát a gyerek, akkor előbb-utóbb megpróbálhatja maga is utánozni. Hol kezdené máshol, kipróbálja tulajdon testvérén.
Rémisztő esetet mond sokévi saját gyűjtése alapján: addig látta a vért folyni a videóval táplált képernyőről az egyik kölök, kétéves húgát nyúzta halálra. Felelhetnénk rá akár kétévesnél is idősebb hazai példával. Sátánizmusnak hódoló egyik kamaszunk is megcselekedte már ugyanezt. Mi táplálta benne kitartóan a sátánizmus férgeit? Zuhogtatta rá naponta a képernyő.
Amikor a Robin Hoodot ismételte először a hazai tévé, sorra panaszkodta orvosok és lélekbúvárok, mert sokasodtak a nyílvesszővel kilőtt szeműek, és másfajta sérültek. A rossz példa életveszélyesebb. Hogy itthoni pedagógusaink mennyit hadakoznak a krimiáradat ellen, senki nem tudja megmondani, de az biztos, teljesen hiába. Magányos nagymamák siránkoznak ma már csak, ha krimit látnak. Nem mernek elaludni. Macskát is azért tartanak, ne legyenek egyedül.
Amikor még csak fenyegető lehetőségként emlegették a lavórantennákat, vaskalaposaink azért tiltakoztak ellene, mert ha mást se lát a gyerek, mint a sok külföldi autócsodát, késztetést érez rá, hogy disszidáljon miattuk és érettük. Ma már nem disszidálnak, szabadon mennek, és legföljebb a szexfilmek karmai között kötnek ki, erős meggazdagodási vágyaktól hajtva. A napokban láttam az osztrák tévében terjedelmes riportot hazánk fiairól és lányairól, amikor éppen a pornófölvételeket próbálgatták. Színtiszta magyarul beszélt mind, fordították szavaikat a műsorban. Amit a szomszédok már nem vállalnak, mert fölfordul tőle a gyomruk, arra ott vagyunk mi, szegény és balga magyarok. Tévé által meghódítva.
Kimondhatatlan öröm fog el tehát, amikor a tudós megállapításait olvasom. Végre rájött arra, amit mi már eleitől fogva teljesen hiába mondogattunk. Kimondhatatlan bánatom, hogy igaz, amit mond. Hiábavaló lehet azonban az ő nagyon tudományos álcája is, azt hiszem, a képernyőn terjedő kór, a Veres Péter által szapult műsormoloch, a Fekete Gyula által ostorozott kultúrmocsok szívós, és tovább tartja magát. (Délmagyarország 1994. április 16.)
Egy bizonyos “szombati” asztaltársaság és a zsombói népfőiskola szépséges emlékezetét köti össze az alkonyi “pasztell” napfényben Dr. Tóth Károly professzor. Milyen kegyetlen a belátás, hogy nála is elkéstem ezzel az előbányászással… Tavaly januárban, 76 éves korában ő is eltávozott, pedig biztos örömöt okozott volna neki is viszontlátni kedves kultúr-baráti körét… Innen követem meg őt is, tisztelve emlékét és késői köszönettel röviden felidézve munkásságát…
Tóth Károly Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből származott. 1965 szeptemberében kezdte jogi tanulmányait a szegedi egyetem állam- és jogtudományi karán. Talán az első egyetemi napon még nem is sejtette, hogy több mint fél évszázaddal később, ezen intézmény legnagyobbjai közé emelkedik, és több ezer fiatal joghallgató életét, gondolkodásmódját fogja alakítani, hosszú évtizedek alatt! Dr. Tóth Károly, ugyanakkor, nemcsak oktató és kutató volt, hanem jeles közéleti személyiség is. 1988 májusa és 1991 decembere között a JATE főtitkára volt. 1998 februárjától 2001 októberéig az induló Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékáni posztját töltötte be, majd tanszékvezető lett. Élete során az államjog alkotmányjoggá alakult, de ő már korábban is alkotmányjogot kutatott. A modern Nyugat-Európa alkotmányainak fordításait magyar nyelven tette elérhetővé, aminek hatályos szövegeit azóta is időről időre kiadják. Mindezen tudományos munkásság mellett, fő kutatási területei a népszavazás és a választójog voltak.
Még valakiről kell itt emlékeznem, aki éppen a legkevesebbet szólt ebben a műsorban.Mivel ő itt már a “továbbjutó” volt, mert ő kapta a műsor újsághirdetéseiben a legtöbb tetsző szavazatot. Őt – majd – a Besztofszeged első felvételének kapcsán fogjuk bővebben méltatni. Ám Dr. Keszthelyi Béla bátyámról itt is el kell, hogy meséljek néhány érdekességet! Mint nyugalmazott megyei főgyógyszerész, idősebb napjaiban is a szegények istápolója volt idehaza és éppen a kárpátaljai magyarok javára szervezett gyűjtőakciók tevékeny hőseként, mint a Pro Concordatia Populorum rend lovagja. Miközben édesanyját, haláláig gondozta, tisztséget viselt a szegedi Operabarátok Egyesületében, a Honvéd Hagyományőrzők Egyesületében, valamint a Piarista Diákszövetségben is… Nekem, személy szerint az egyik legnagyobb megtiszteltetés volt, hogy atyai jóbarátjává fogadott, amióta 1987-ben megismerkedtünk és családom rajongó szeretetű pótrokonának tekintette magát – amire mindannyian egész életünkben büszkék leszünk. A 28 év előtti felhívásban, amit több helyen tettünk közzé, ő kapta a legtöbb jelölést, Tóth Béla íróval együtt, akivel szintén jegyezhettem némi néven nevezhető személyes barátságot… Ők ketten különösen emlékezetes perceket szereztek nekünk a Numero Uno-beli első felvételen, anekdotáikkal és szellemes gondolataikkal. Nem esett nehezünkre elsőre jó hangulatot és emlékezetes társasági formát teremteni… No, de most nézzük, mi lett a folytatás!
Ismerős szögedi arcok
A kiváló asztaltársaságból csupán az egyik személyiség él közöttünk, Dr. Bodosi Mihály professzor úr a mai napig aktív és praktizál. A nemzetközileg is elismert idegsebész tanár úrnak tisztelettel ajánljuk megtalált kincsünket és személy szerint utólag is köszönöm értékes gondolatait és érdekes személyes emlékeit, amelyekről amúsorban számot adott.
A beszélgetés tematikájába “ögyesen beleszerkesztette” a támogatókat, akinek ez volt a dolga… 😉 A legmesszebbről jött ír vállalkozás menedzsment-szakértő, John McMillan és két szegedi kollégája Baneth Péter és Korbay István tárgyszerűen is, de könnyedebb hangszerelésben is megtalálták a helyüket a show-ban. Megint más arculatot hozott a társalgásba a szegedi iparos hagyományok tisztességét megidéző Oláh Attila belvárosi úri szabó, akivel még a Széchenyi téri platánfák drámájáig is eljutottunk.
Külön attrakciója volt a műsornak, hogy az akkoriban egy szeged-közeli tanyán élő Brunner Győző is eljött közénk és meg is szólalt. Őt a hazai rocktörténetben a Metro, a Taurus és Korál együttes szuperválogatottjaiból ismerjük, de ezúttal üzletemberként is megnyilatkozott.
Kincset érő Frici-percek…
Milyen érdekes az életünk! Nemrégen csodálkozhattunk rá, hogy a nagyon korán, tragikus körülmények között elhunyt zenészzseni egy ritka videoja előkerült. Büszkévé tesz, hogy én is meg tudtam menteni valamit, nagyon kedves barátomtól, az utókornak és az ő szeretteinek… Tessék megítélni, mekkora tehetség volt a vendégünk – sajnos, kicsit háttérszereplőként a műsorunkban és az itt következő felvételen… Ki gondolta volna, hogy nem élünk örökké…?!
A szegedi Telin Tévé programjában mutattuk be tehát az első szegedi tv-tóksó felvételét. A jelöltek a „Szeged Legbölcsebb Embere” (SZÖGED BAGLYAI) felségjelzés alatt humorral, szellemmel és szegedszerelemmel beszélgettek, előbb az akkori Numero Uno-ban, illetve a Forrás Szálló kertjében… Ez utóbbinak az első része került elő a keresésben elsőnek és mivel a fentiek szerint is nagyon nagy késésben vagyok, nem keresem a többit, de ha megvannak, jövök azonnal, azokkal is… Tehát, lesz egy korábbi (a Numero Uno-s) és reményem szerint lesz egy utolsó rész, ami ennek az anyagnak a folytatása, szintén a Forrás-gardenben rögzítve…