2022. ÁPRILIS 12.- ÁRKOK PEDIG VANNAK ÉS NAGYON ÚGY FEST, HOGY MARADNAK IS

Szerző: | ápr 12, 2022 | Vírusnapló, Archívum, Demokrácia, Honvédelem, Politika, Történelem, Választások, Zene

ELSŐ LEVÉL

631466 629568 d kom20220403009

Jásdi István:

Lehet, hogy legközelebb a vidékieknek kellene lemenniük Budapestre és beülniük a pesti szavazókörökbe.

A harmincas évek falukutatóinak lassan száz éves nyomdokaiban – a magyar szociológia nagyobb dicsőségére – majdnem húszezren lementek vidékre a gyorstalpaló „magyar falu” kurzusra. Személyenként 17 órát rászántak arra, hogy megismerkedjenek a rögvalósággal. Ez a 19700 x 17 óra a ’22-es parlamenti választáson az ellenzék legfontosabb nyeresége.

Lehet, hogy csalásra utaló nyomokat nem találtak, de találkoztak idős asszonyok agyondolgozott kezével, a traktorszerelők olajtól hetekig lemoshatatlanul fekete körmével és a cigányok írástudatlanságával.

Rá kellett döbbenniük arra, hogy ezek a „fogalmatlan” emberek ugyanúgy választójoggal rendelkeznek, mint ők, akik a Katonán, a Trafón vagy Bődöcs emlőin nevelkedtek.

Ráadásul nem örülnek annak sem, hogy ők Pestről kételkednek a becsületességükben, és a demokráciára alkalmatlannak tartják őket.

Szólhattam volna nekik, hogy Annus néni, aki tizenöt éves kora óta lassan ötven éve dolgozik a szőlőben, nem hajlandó pesti embernek dolgozni, mert többször elcsalták a napszámját; elmondhattam volna, hogy Géza bácsi, a traktoros haladék nélkül és készségesen akár ingyen is, barátságból elkészíti kis műhelyében az alkatrészt, ami nélkül a méregdrága nyugati gép működésképtelen; vagy hogy Budiék Béci fiának jogosítványa és piros Opel Astrája nagyobb ugrás volt a cigánycsalád történelmében, mint a Nagy Októberi.

És igen. Időnként nincsen pénzük új szemüvegre vagy műfogsorra, de talán több magyar verset tudnak, mint ami a Trafóban valaha elhangzott.

Negyed századdal ezelőtt harmincéves nemzetközi pálya után érkeztem a faluba.

Ismerős voltam Tokiótól Párizsig az üzleti világban, tárgyaltam brüsszeli hivatalnokokkal olyan időszakban, amikor magyar hivatalnok ki sem ejthette az el sem ismert EK nevét, és vacsoráztam csillagos éttermekben rombuszhalat hollandi szószban olyan nemzetközi társaságban, ahol minden asztalszomszédommal más nyelven beszélgettünk, nagyon kulturáltan mindenféléről – a semmiről. Jártam a Scalában, a Comedie Francaise-ben és a Tate Gallery-ben.

Szóval pontosan tudom, mit érezhet az ember, aki a kultúra magasából alászáll a néphez. Negyed század vidéki élet után szólhattam volna, hogy mást fogtok találni, mint amire számítotok. Elmondhattam volna, hogy egy mezőgazdasági kisvállalat vezetéséhez ugyanannyi intelligencia kell, mint egy több ezer fős vállalatcsoportéhoz. Hogy a jó közérzethez nem sok nulla, hanem értelmes munka kell. Hogy a felületes ismeretségeknél többet érnek a valódi barátságok. Hogy itt, ha kultúrát akarnak – az emberek maguk csinálják a templomban, ahol verseket szavalnak a fiatalok és énekel a paloznaki kórus. Hogy nemcsak a vidékiek tanulhatnak a nagyvárosiaktól, de a nagyvárosiaknak is van mit tanulniuk, ha falun járnak.

Közületek a legokosabbak 17 óra alatt is rájöhettek minderre. Van, akinek több időre van szüksége; és van, akinek elkezdenie sem érdemes. Magyarország mindenesetre sokat nyerhetne, ha vidékiek és nagyvárosiak, népiek és urbánusok legalább kísérletet tennének egymás megértésére. Ha kioktatás és kölcsönös megbélyegzés helyett időnként egy-egy pohár csopaki mellett beszélgetnének egymással.

Lehet, hogy legközelebb, az önkormányzati választásokon a vidékieknek kellene lemenniük Budapestre és beülniük a pesti szavazókörökbe. Hogy rájöhessenek arra, hogy ott sem mindenki patás ördög.

MÁSODIK LEVÉL

D US20220403012 scaled 1

Constantinovits Milán:

Kedves Ellenzék! Hadd segítsek a hárommillió megértésében!

Egy hét telt el az ellenzék intenzív gyászmunkájában. A Kübler-Ross-modell szerint a traumafeldolgozás első fázisa a tagadás, onnan lehet lépni tovább a teljes gyógyulás felé. Ám úgy tűnik, az első stációnál meg is ragadt a teljes baloldal.

Egy ilyen mérvű, gyakorlatilag politikai megsemmisüléssel felérő és egy régi mítoszt (összefogás) atomjaira zúzó választási vereség után valóban el kell siratni, amit és akit lehet. A kormányváltó illúziókat. Márki-Zay Pétert mint univerzálisan szerethető jelöltet. Számos képviselői stallumot. A változást akaró Magyarország fantazmagóriáját.

Ezután viszont le kell vonni a következtetéseket, ugyanis a felkészülés és a visszaszámlálás a választás éjjelén megkezdődött 2026-ra. Négy év roppant hosszú időnek tűnik, azonban mint a mögöttünk álló ciklus mutatta, nagyon rövid a végtelen ötletelésre, céltalan téblábolásra. Ignoranti, quem portum petat, nullus suus ventus est. Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, milyen kikötőbe tart.

És mintha a Kapitány se tudta volna.

Eközben a kollektív gyászt vad valóságértelmezéssel próbálja oldani az ellenzék. Csakhogy a választási térképről levont tévkonklúziók, a hárommillió Fidesz-szavazó engesztelhetetlen gyűlölete, a személyes sértettség tökéletesen hibás narratívába fonódtak össze. A legrosszabb, poszt-SZDSZ-i önhitt reflexek éledtek fel a balos véleményformálók és széles publikum szintjén is.

Előbbire példa Csáki Judit színházkritikus mérhetetlenül aljas epeömlése, amiben nem lehet nem észrevenni a szellemi folytonosságot a Spiró-féle szarból jövő mélymagyarozással. Ugyanaz a tónus, ugyanaz a visszataszító gőg. Az idők nem változnak.

A tömegek világmagyarázatát pedig jól tükrözik a Pesten Hallottam Facebook-csoport kontrollálatlanul hömpölygő jeremiádjai. Az egykor jobb sorsra érdemes, kedélyes pesti anekdotákat megosztó közösséget moderáció nélkül önti el a gyűlölet, a fojtogató düh és az elkeseredettség. A posztolók egymásra licitálva bizonygatják, hogy most azonnal kalap-kabát, és irány Európa (sic!); vagy egymást kérdezgetik, hogy tulajdonképpen ki látott itt fideszest. (Senki? Akkor hogy lehet, hogy mégis ők győztek?!)

Kedves Csáki Judit, kedves ellenzékszavazó honfitársaim! Áthatolhatatlan visszhangkamrákban, hermetikus véleménybuborékokban léteztek, és nem is nagyon akaródzik kilépni onnan. Amit műveltek, az a valóság elfüggönyözése, hogy a szellem napvilága még véletlenül se ragyogjon minden baloldali ház ablakán.

Tudom, hogy könnyebb menekülési utak kínálkoznak: az egyenlőtlen esélyek, a nyomasztó médiatúlsúly, a magyar nép végletes mucsaisága, elbutítottsága, a kilóra megvásárolható vidéki szavazók, a Kapitány fondorlatos karaktergyilkolása.

Eközben nagyon kevesen jutottak el addig, hogy túltekintsenek a depresszió szürke horizontján. Mérő Lászlónak sikerült (tisztelet érte), csak marha kényelmetlen hallgatni rá. Nagyon erős kognitívdisszonancia-redukciót igényelne. Akkor viszont érdemes lenne a húszezer vidékre delegált szavazatszámláló beszámolóira figyelni: nem, csalás nem történt, a vidéki ember sem hülye, és senki sem fogott fegyvert a fejéhez.

De mi történt akkor?

Álljon itt néhány kulcsgondolat segítségül. Amíg Gyurcsány vezeti az összefogást, addig minden marad a régiben. Pont. Amíg a Kapitány (vagy bármiféle kapitány) borzalmasan teljesít nyomás alatt, stresszhelyzetben, addig nincs közbizalom. (Ceterum censeo: nem ezen múlott az üdvösség, ám az utolsó hetek retorikai ámokfutására semmiféle észszerű magyarázat nincs. Tuti vaskos százalékokat vitt.)

És mi kellene akkor? Röviden: teljes megújulás. Valóságérzékelés, a magyar néplélek megértése. A vidéki szervezetépítés, a borsodi vagy baranyai mindennapok megismerése, a kistelepüléseken lakókhoz való értő és gőgtől mentes odafordulás. De talán legfőképp annak megértése, tudatosítása, elfogadása, hogy az utóbbi négy év régóta nem látott történelmi kataklizmájában a kormány minden hibája ellenére (voltak, igen) biztonságot, nyugalmat és életszínvonalat garantált. Emlékeztetőül: épp kilábaltunk a menekültválságból, érkezett a világjárvány, az ukrajnai háború és a globális gazdasági recesszió.

Ebből egy is elég lenne egy teljes rendszer bedöntésére. Ám ilyesminek közelében sem jártunk.

Még egy kis lábjegyzet: az össztársadalmi Maslow-piramis alsó szintjén a létbiztonság, a megélhetés, vészhelyzetben is biztos túlélés igénye áll. Nem a melegházasság, nem a píszi történelemszemlélet és végképp nem a biciklisáv. Amíg nincs stabilitás, addig efféle társadalmi viták senkit sem érdekelnek.

Szóval a gyászmunkát tisztességgel kell elvégezni, ez az ellenzék feladata. A kormányé pedig a további helytállás a gazdasági nehézségek és az elhúzódó orosz agresszió ellenére. Ja meg az oktatás rendbetétele, igen, ezt a restanciát hipergyorsan kezelni kell.

Kihívás tehát akad bőven, az egyetlen megnyugtató, hogy mindez nem egy baráti hátraszúrásoktól tántorgó MZP-kormányra vár.

Kategóriák

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Minden héten a legérdekesebb cikkeket elküldjük emailben.

Sikeresen feliratkozott a hírlevélre!