2022. ÁPRILIS 13. – SOK EZER ÓRA A FIATALOK ZENEI NEVELÉSÉRE

Szerző: | ápr 12, 2022 | Vírusnapló, Archívum, Dr. Rock Rádiója, Drockóra, Kultúra, Partnerek, Portré, Szeged, Szülinap, Zene

HÚSZ ÉVES A SZEGEDI VÉDŐHÁLÓ EGYESÜLET

A Védőháló Egyesület huszonkét éve működik, korábban hódmezővásárhelyi, éppen 20 éve pedig szegedi székhellyel. Nevükből adódóan, elsődleges programjuk az iskolai oktatás-nevelés kiegészítése, a szociális és lelki segítés, a rászoruló tehetségek támogatása – kulturális rendezvények, valamint ismeretterjesztő és közösségépítő egyéb programok szervezése révén.

117820753 3172597189443751 5664414604419599272 n
Közös műhelymunka a 2019-es rocktörténeti alkotótáborban

Az egyesület tagsága zömmel egyetemista fiatalokból, valamint közművelődési és szociális munkát végző szakemberekből áll. Kollektív működésüknek is köszönhető, hogy immár több, mint másfél évtized óta működtetik a Szegedi Tudományegyetem általánosan művelő tantárgyaként bevezetett „Rocktörténet és az ezredforduló szelleme” című folyamatos kurzust, amely a maga nemében az országban az első, de Európában is ritkaságnak számító kortárs nevelési programot valósít meg. Előadásaik 2005 óta, 2-300 főnyi hallgatóság mellett, igen népszerűek. Kívülálló érdeklődők is rendszeresen látogatják az előadásokat a korszerű technikával felszerelt SZTE nagy előadótermében, az Auditorium Maximum-ban és több más helyszínen. Eddig több, mint 7 ezer hallgató tett a tárgyból két kreditpontot érő vizsgát.

AZeneIstentol
Pillanatkép a 15. évfordulós előadásról

Az egyesületi programban évek óta kiemelt szerepet játszik a „Drog-rock-történet” elnevezésű előadássorozat, amely a művészsorsokon keresztül, meggyőző erővel mutatja be a drogfüggőség és a szenvedélyproblémák végzetes sorskövetkezményeit, zenetörténeti példák bemutatásával, zenei és filmes illusztrációkkal. Az utóbbi témakört, mint önálló előadást általános- és középiskolákban is évek óta eredményesen alkalmazzák és több mint tízezren vettek részt a programban.

2019.08.16 AllAboard
Mindenki a fedélzeten, a szegedi rocktörténeti műhelymunka nyomán, a Premier-konzi színpadán…

Az egyesület elnöke, Pleskonics András, az elmúlt három évtizedben több, mint kétezer ismeretterjesztő és önismereti előadást tartott, elsősorban a Dél_alföldön, de az ország számos helyen. 2011-ben, egy 21 állomásos országos előadói körúton vett részt. Ennek rögzített anyagából reprezentatív, módszertani filmösszeállítás készült, amelyet több dél-alföldi város televíziós csatornáin rendszeresen műsoron tartanak azóta is.

Az egyetemi kurzusról és a drogprevenciós előadásokról igen széles körben jelentek meg írott sajtó és elektronikus média anyagok az elmúlt évtizedben. Pleskonics András ezen tevékenységéért 2013-ban az EMMI miniszteri elismerő oklevelét, 2020-ban pedig a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át.

Pleskonics, mint az egyesület vezetője, 2011-től, mint óraadó és pedagógiai tanácsadó, közreműködik az országos körű Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola (népszerű nevén, Premier Konzi) klasszikus és könnyűzene történeti tantárgyainak kidolgozásában és oktatásában.

Emellett, – közismert és népszerű nevén – Dr. Rock-ként, rendszeresen tart ifjúsági- és kulturális fesztiválokon, művelődési házakban, klubokban, iskolai és kollégiumi rendezvényeken zenei tárgyú ismeretterjesztő előadásokat, illetve önismereti, vagy kreatív játékos foglalkozásokat. Valamint tíz év óta rendszeresen rendez, többféle tematikával, nyári alkotó táborokat, szakmai programokat is. Többgenerációs egyesületi tagsága és a hozzájuk társuló fiatalok lelkesen támogatják minden programjában.

Taborozok3
A 2021-es mesterkurzus részvevői a hangfoglalós előadássorozat egy felfokozott pillanatában

Pleskonics András a fentieken kívül, már jóval korábban rádiós tapasztalatokat szerzett a Magyar Rádió szegedi körzeti stúdiójában, annak indulásától (1986) kezdve. Ezután a kereskedelmi és a helyi rádiózás megindulásának hőskorában, több rádió munkájában is részt vett; 14 dél-alföldi település, elsőként megszólaló rádió műsoraiban szerepelt szerkesztő-műsorvezetőként. A fiatalok rádiós képzésében is számos műhelyet vezetett és közreműködésével adott át tapasztalatokat.

TiszaRadio wsh.ulo
Etűdözve, a Tisza-Rádió workshopjának egykori résztvevői körében
2014 Kattradiozok Borfeszt
A KattRádió csapatával, a 2014-es szegedi borfesztiválról élőben folyik a gyakorlat

A 2016-2019 közötti időszakban, a rendszeres Dr. Rock szakrendel című retrospektív, zenei ismeretterjesztő és szórakoztató műsorával foglalta össze előadói és rádiós munkásságát. Ez egy, a Szeged-Magyarkanizsa vételkörzetében, a Panda / CivilHang Rádió programjában, hetente sugárzott műsor volt, de az interneten széleskörű nemzetközi hallgatottságra is szert tett. A mintegy 110 rádiós előadás, a Soundcloud-on azóta is elérhető, több, mint 250 órányi időtartammal. Az alábbi linken érhető el: https://soundcloud.com/search?q=Dr.%20Rock%20szakrendel

DR.ROCK .LOGO

Pleskonics András a Premier Iskolával közösen 2021-ben egy, 40 részből álló könnyűzenetörténeti podcast-video sorozatot produkált az egyesület, a HANGFOGLALÓ pályázat segítségével. Ezek rögzített formában, az iskola honlapján tananyagként érhetők el és használatosak. Szerencsés személyes körülmények miatt, szerkesztőtársunk ebbéli munkássága, a VÍRUSNAPLÓ archívumán keresztül, portálunkon is elérhető, a DROCKÓRA rovatcím beütésével!

KulcsarS VarjasiP gala
A Premier Konzi havi bemutatóinak állandó műsorvezetője a „tehetségpásztor„, aki negyedszázad óta, sok ismert tehetség pályáját indította, vagy segítette már

Plesiről természetesen elmondhatjuk, hogy a VÍRUSNAPLÓ, naponta megjelenő elektronikus közéleti magazinunk egyik szerkesztője és állandó főmunkatársa, valamint a TISZATÁJ INTÉZET egyik alapító tagja és kurátora. A Védőháló tehát minket is oltalmaz…

Kategóriák