Kakas József 1939. Január 30-án született Palicson a Kakas-soron. Édesapját, Tito partizánjai, a háború utáni megtorlásokban, 1944 őszén, ítélet nélkül kivégezték.
A szabadkai Tanítóképzőt, Dr. Bori Imre mentorálásával végezte 1954-1960 között. Utána tanítóként dolgozott, és Írásai a vajdasági magyar lapokban jelentek meg.
1970-ben Szabadkán a Dubravka cukrászdában megrendezett “Legszebb szabadkai férfi” versenyen, Torok Sándor festőművészt megelőzve, az első helyen végzett. Ezek után a szabadkai hölgyek évekig rajongtak érte.
1970-es években ő volt a szabadkai városházán működő, Városi Múzeum által megindított Múzeumi Éjszakák, irodalmi-zenei műsorainak konferansziéja.
1968-1973 között a Szabadkai Rádió főmunkatársa, majd 1973-1991 között az Újvidéki Rádió szerkesztője lett.
A balkáni háború elöl Kecskemétre költözik és 1994-2004 között a Kecskeméti Tv munkatársaként dolgozott. Tizenöt éve, hogy nyugdíjba vonult és Szegeden él.
Kakas Józsefnek 4 gyermeke és 8 unokája van. A kitűnő memóriával rendelkező, 83 éves költő emlékiratain dolgozik.
KÖNYÖRGÉS, sebhelyes a világ kárpátalja letépte láncát a gonosz az imák nem válnak jó tetté sír Mária az Atya a Fiú és a Lélek sírnak a fák a bokrok a növények a madarak az állatok a sziklák a Föld ne feledjétek az új világháború után az ember kövekkel vívja meg hadakozásait könyörgök a Gyermekekért az Emberért de nem szólalnak meg a harangok hiába alkotta meg művét az íróóriás akiért a harangok szólnak az elektromos médiákból változatlanul csak a duhaj árad a vallások továbbra is egymásnak feszülnek de nem hidakat teremtenek az emberek szívéhez lelkéhez hanem gyakran isteneik nevében árkokat ásnak szűnjön meg végre ez a végtelen ádáz versengés ne győzni akarjunk mindenáron hanem a jót ne csak a gondolataink által hanem tetteinkkel is plántáljuk a valóságba engedjétek a Jóság az Élet magvait kibomlani hogy a Béke szent oltárán mindannyiunk gyönyörére örökkön virágozzanak ARCOD HÓVAL FÖDÖM Vértavadon, vértavamon duhaj és ledér hattyú-tűz-lény, időd már fogytán, nem mentelek. Hamu-hullád mélyén a megváltás humuszába rejtem, hova gondolataim szomorú halai nem járulhatnak, emlékezetem hű anyaebei nem érezhetnek. A szertartás, ígérem, keresztény lesz és példaképes. A nap tövis-glóriát fon, a fák s a füvek mosolyognak, a göröngyök megkétszerezik önsúlyukat, s én kóclabdáját a szerelemnek odarepítem a gyermekeknek. Arcod lepel helyett jéggel és hóval födöm, sírod álcázom ágakkal, levelekkel... Süntettemről nyilvánosság előtt hallgatok, mint a sír, esküszöm. Aduttom: nem is ismertelek. Alibim: a kérdés időben épp e versnek végire a pontot tettem. TÖRVÉNY Az Úr: Ez a gyolcs-fehér madár, itt perkelő Nap-közelben, vágyaid kerengő sirálya, megérintem, és csillaggá dermed. A suhogó nádszálak, lelkem éterébe forrva, mélyedből szökkenő erek aranykópjákká váltam. A Víz: Üveg- és iszap-hús-testem, mint az ásványt a világló ércek, átszövik bíbor és ezüsfonalaid. Gondolataim fáradt halai fény-kutaid köré gyűlnek. Léteddel virágzik méhemben az élet. A POLIP A kagyló a tengerek időtlen költője. A mélységben él, kormos medúza-lámpák, ragadozó polip- és hínár-végzetek, fény-lelkű egyedek titkos világában. S míg küzd, akaratlan, parányi, rózsaszín szívével az idegen és sértő anyagszemcse ellen, kiizza lelkének tanúság-vádját. A kagyló a tengerek névtelem Homérosza.
7 NAP – 1968
